Az Arsenal nyerte az 2017-es angol szuperkupát
2017-08-06 19:51 | Írta: GoldHand | Kategória: Mérkőzések

Jól kezdődött az Arsenal számára a 2017-2018-as szezon, hisz hátrányból egyenlítve, majd végül büntetőpárbajjal legyőzte a Chelsea csapatát, ezzel 15.-ik alkalommal elhódítva az angol szuperkupát.

Jó iramban kezdődött a mérkőzés, mindkét oldalt adódtak helyzetek. Az Arsenal részéről Iwobi és Welbeck is veszélyeztette a Chelsea kapuját, míg a túloldalon Cechnek is védenie kellett Pedro, és Batshuay lövésénél is. Az első komolyabb helyzet az ágyúsok előtt adódott, ekkor a nyáron szerződtettet, Lacazette lövése a kapufán csattant.

Az első fél óra után Sead Kolasinacnak kellett pályára lépni, így ő is bemutatkozott tétmérkőzésen az Arsenalban, ennek azonban nem örülhetett sem Arséne Wenger sem az ágyús drukkerek, hiszen az arcba könyökölt Per Mertesackert kellett váltania.

Az első félidő kisebb-nagyobb helyzeteket igen, de gólt nem hozott, így 0-0-val vonultak a csapatok a félidőre.

A második félidőt nagyszerűen kezdte Conte csapata, hisz Victor Moses egy szöglet utáni kavarodást kihasználva, hat méterről fejelt Cech kapujába. 0-1.

A vezető gól után támadt az Arsenal, Wenger Walcottot, és Giroudt is a pályára küldte, úgy tűnt, a bajnok kézben tartja a mérkőzést. A 80. percben aztán óriási butaságot követett el Pedro, hátulról rácsúszott Mohhamed Elnenire, amiért azonnal kiállították.

Ezután a szabálytalanságért megítélt pontrúgást Xhaka végezte el, aki pontos labdát ível Sead Kolasinac fejére, aki egyenlített. 1-1

Sead Kolasinac rose highest to level for Arsenal 

Következhettek tehát a tizenegyesek.

Cahill és Theo Walcott is magabiztosan kezdett (1–1), a második körben Nacho Monreal sem hibázott, a kékektől azonban meglepetésre Thibaut Courtois állt oda – finoman szólva is megmutatta, hogy nem ez a fő profilja, méterekkel fölé lőtt (2–1). Az új igazolás Álvaro Morata is megkapta a bizalmat, ám ő sem élt vele, nem úgy, mint a másik oldalon Alex Oxlade-Chamberlain (3–1). Olivier Giroud is betalált, ezzel pedig el is döntötte a trófea sorsát (4–1).

Az Arsenal tehát 2015 után újra elhódította a kupát, és magabiztosan várhatja a Leicester elleni szezonnyitó mérkőzést.

Kezdőcsapatok:

Arsenal:

Cech – Holding, Mertesacker (Kolasinac, 33.), Monreal – Bellerín, Elneni, Xhaka, Oxlade-Chamberlain – Welbeck (Nelson, 87.), Iwobi (Walcott, 66.) – Lacazette (Giroud, 66.).

Chelsea:

Courtois – Azpilicueta, David Luiz, Cahill – Moses, Fabregas, Kanté, Alonso (Rüdiger, 78.) – Willian (Musonda, 72.), Batshuayi (Morata, 74.), Pedro.

Összefoglaló:

Forrás: Arsenal.com

 

 


HIRDETÉSEK:  
- Médiaajánlat -
HOZZÁSZÓLÁSOK:
 
Profil
Üzenet
Jimcer véleménye:
2017-08-07 11:46
Én is erre gondoltam hogy na akkor wenger ugy van vele már ide is adhatják a pl serleget. Ez 1 meccs volt a pl meg 38 meccses. Félek,hogy nagy hibát fog elkövetni ha nem igazol es dqcból ezzel a kerettel fog nekimenni a plnek. Kb esély sincs arra hogy megnyerjük jelenleg.
 
Profil
Üzenet
Lefty véleménye:
2017-08-07 10:16
Igen ezzel a sérülésekkel tűzdelt csapattal ez jó eredmény. DE!!! Nem ebből kell kiindulni én ismerem Wenger észjárását, most Sanchezék nélkül elvertük a cselzit akkor minden jó és majd nem igazolunk. Remélem nem ez lesz. Most kb lenulláztuk az összes védőnket. Oké lehozták a meccset, de azért a cselzi támadósora se volt acélos tegnap. Ha jól tudom Gabrielt vinné a Valencia, Chambers meg menni fog ha kölcsönbe is akkor máris kevesen vagyunk. Középpályára se volt cserénk tegnap. Ezt a két posztot szezonkezdetre meg kéne erősíteni.
 
Profil
Üzenet
Ricsi8844 véleménye:
2017-08-07 09:44
Grat a csapatnak!!! Nekem tetszett amit láttam , nem rohantunk bele fejetlenül a kardba...Sok embernek ezért lehetett picit unalmas , mert egyik csapat sem mert teljesen kinyílni.. Én kb ezzel a kerettel nyomnám az EL-ben is + még néhány fiatal... Legalább megnőne egy két játékosunk piaci értéke is , ha nyomják az EL -ben...
 
Profil
Üzenet
loui008 véleménye:
2017-08-06 20:43
Gratula a fiúknak ! -nehezen de összehozták, még 2 játékost jó lenne venni 1-et Holding helyére és 1-et Szancsó pótlására...na jó Holding csak Mustafit helyettesiti de mivan ha még 1x lesérül hosszabb időre?!

Véleményed van? Oszd meg a többiekkel! (4 felhasználó már megtette)

Belépés
NÉV:
JELSZÓ:
 Jegyezzen meg:


Meccs center
:: Előző mérkőzés
  - -  
Arsenal vs Chelsea
Wembley Stadium, 2017/05/27, 18:30, FA Kupa
Gól: 5' Sanchez, 79' Ramsey, ill. 76' Diego Costa
:: Következő meccs
:: Streamek
Streamek később...


Vélemény, Blog BLOG IRÁSOK
Csoportkörök utolsó fordulója következik, a tét pedig a csoportelsőség megszerzése.
2016-12-06 19:02 | pIeTRo

Premier League Tabella Teljes lista
H
#
Csapat
M
+ / -
P
1.
Arsenal
0
0-0
0
2.
Bournemouth
0
0-0
0
3.
Brighton and Hove Albion
0
0-0
0
4.
Burnley
0
0-0
0
5.
Chelsea
0
0-0
0
6.
Crystal Palace
0
0-0
0
7.
Everton
0
0-0
0

Menetrend Teljes lista
:: Következő mérkőzések
:: Előző mérkőzések
Sunderland
PL / Emirates / 2:0
Stoke
PL / bet365 / 1:4
Man. Utd.
PL / Emirates / 2:0
Tottenham
PL / W. H. Lane / 2:0

Házi Góllövőlista Premier League
- - - -
- - - -

Arsenal Gól Statisztika (Premier League - 0. hét)
Rúgott gól - 0   Kapott gól - 0
0 0' - 15' 0
0 15' - 30' 0
0 30' - 45' 0
0 45' - 60' 0
0 60' - 75' 0
0 75' - 90' 0
Rúgott gólátlag : 0,0 gól / m. Kapott gólátlag: 0,0 gól / m.

   
       
PARTNEREK
liverpool-fc.hu
 
www.Autodoc.hu
 
STATISZTIKA
Regisztrált felhasználók: 5897
Hirek száma: 10827
Blog írások: 185
Összes hozzászólás: 353692
Top kommentelő: szasza86 ( 6606 )
Online Regisztrált: 0
Vendég: 34
Eddigi rekord: 2423
Hirdetés: Chelsea ajándéktárgyak - MU ajándékok - Liverpool webáruház - Barcelona ajándéktárgyak
Copyright © FC-Arsenal.hu 2005 - 2015 - Légy naprakész! A legfrissebb infók RSS-ben! - Főoldal - Tippjáték - Gunners TV - Sitemap - Created by: BeZi Design