Új szabályrendszert jelentett be az FA
2017-08-02 16:32 | Írta: GoldHand | Kategória: Egyéb

Újfajta szabálymódosítást vezet be az FA. a következő szezontól. Az Angol Labdarúgó Szövetség határozata értelmében, az a játékos, aki műesést produkál, vagy ezzel akar büntetőt vagy kiállítást kiharcolni, – utólagos videóelemzés után - két mérkőzésre tiltja el a szövetség.

A szabálymódosítást májusban jelentették be, ennek értelmében a szövetség, utólagos videóelemzés után 2 meccsre eltilthatja a játékost a „bíró sikeres megtévesztéséért”.

Számos bajnokságban, de angliában különösen nagy gondot jelent a műesés, a tavalyi szezonban az első illetve a másodosztály csapatai közül, szinte mindegyik érintett volt a helyzetet illetően. Volt olyan forduló, amikor Marcus Rashford (Manchester United), Leroy Sane (Manchester City) és Harry Kane (Tottenham Hotspur) is feldobta magát azért, hogy előnyhöz juttassa együttesét.

Azoknak a vétlent futballistáknak az esetében, akiket egy ilyen műesés miatt kiállítanak, utólag eltörlik a piros lapot.

Ezt a szabályrendszert, egyébként a skót bajnokságban már régeben alkalmazzák.

Forrás: theguardian.com


HIRDETÉSEK:  
- Médiaajánlat -
HOZZÁSZÓLÁSOK:
 
Profil
Üzenet
fifa11 véleménye:
2017-08-03 07:52
Martinezt megértem, hogy kölcsönbe ment, sokkal jobb kapus annál, mint, hogy évi 2 Ligakupa meccsen védjen. Bár azért nyugodtabb lettem volna, ha ilyen szintű 3. számú kapusunk lett volna jövőre is.
 
Profil
Üzenet
Makaveli1971 véleménye:
2017-08-03 01:09
2meccses eltiltas?.. Nem eleg szigorú. 3 pontert meg bevallalhato. Plane ha nem huzo ember koveti azt el. En pont levonassal buntetnem. De az tul nagy port kavarna igy sose vezetik be. Ha mar eltiltas legyen minimum 3 meccs.. Nem mintha sokkal tobber mondtam volna :D de lényegében sokat szoamit.
 
Profil
Üzenet
cyrus77 véleménye:
2017-08-02 23:15
Én szeretem Ospinat, csak sajna többet fogdossa a derekát egy védés után, mint a 12 éve nyugdíjas mamám, aki azóta is minden nap napszámozik :\ Ezen kívül nincs baj vele, örülök hogy marad. Gondolom akkor így Macey lesz a 3. számú kapusunk.
 
Profil
Üzenet
Lefty véleménye:
2017-08-02 21:26
Na úgy néz ki Ospina marad, mert Martinezt kölcsön adtuk a Getafenak. Remélem nem lesznek random sérülései, mint szoktak.
 
Profil
Üzenet
roszko véleménye:
2017-08-02 19:57
Én meg azt mondom ,hogy még ennél is több kell rendesen legyen videóbíró . Ma már pillanatok alatt 24 szögböl kikeverik és 3 mp szuper lassítva tolják az arcunkba a sok igazságtalanságot . De pont az a sok ezer ember nem látja aki ilyenkor véleményt tudna formálni a dologról . Ráadásul igy akkor a jogtalan elönyt is ki lehetne védeni . Amerikai fociban évek óta tökéletesen müködik. Nem elég de pozitívum .
 
Profil
Üzenet
fifa11 véleménye:
2017-08-02 18:16
Zimi: Pontosan. Mit sem ér ez az egész, ha visszanézés után sem helyes az ítélet, mert vagy kivételeznek az egyik csapattal, vagy a spori félti az igazát. Szerintem hagyni kéne ezt az egész videóbírózgatást meg miegyebet, és inkább elfogadni azt a tényt, hogy a bírói tévedés része a játéknak. Sajnos ez van, el kell fogadni. Ott van pl. a videóbíró, azzal is csak megakasszák a meccset. Hosszú ideig áll a játék, mire a spori meghozza az egyébként lehet, hogy rossz ítéletet, majd rátesz 2 percet. Baromság. Egyedül a gólvonal techonológia az, amire azt lehet mondani, hogy igen, egy jól működő és hasznos dolog.

Véleményed van? Oszd meg a többiekkel! (9 felhasználó már megtette)

Belépés
NÉV:
JELSZÓ:
 Jegyezzen meg:


Meccs center
:: Előző mérkőzés
  - -  
Boreham Wood vs Arsenal
Meadow Park, 2018/07/14, 16:00, Barátságos mérkőzés
Gól: 7', 9', 17', Aubameyang, 35' Nelson, 39' Lacazette, 53' Nketiah, 71' Reine Adelaide, 79' Mkhitaryan
:: Következő meccs
:: Streamek
Streamek később...


Vélemény, Blog BLOG IRÁSOK
Csoportkörök utolsó fordulója következik, a tét pedig a csoportelsőség megszerzése.
2016-12-06 19:02 | pIeTRo

Premier League Tabella Teljes lista
H
#
Csapat
M
+ / -
P
1.
Arsenal
0
0-0
0
2.
Bournemouth
0
0-0
0
3.
Brighton and Hove Albion
0
0-0
0
4.
Burnley
0
0-0
0
5.
Chelsea
0
0-0
0
6.
Crystal Palace
0
0-0
0
7.
Everton
0
0-0
0

Menetrend Teljes lista
:: Következő mérkőzések
:: Előző mérkőzések
Huddersfield
PL / Smith's. S / 0:1
Leicester
PL / King Power / 3:1
Burnley
PL / Emirates / 5:0
Alt.Madrid
EL / Metropolitano / 1:0

Házi Góllövőlista Premier League
- - - -
- - - -

Arsenal Gól Statisztika (Premier League - 0. hét)
Rúgott gól - 0   Kapott gól - 0
0 0' - 15' 0
0 15' - 30' 0
0 30' - 45' 0
0 45' - 60' 0
0 60' - 75' 0
0 75' - 90' 0
Rúgott gólátlag : 0,0 gól / m. Kapott gólátlag: 0,0 gól / m.

   
       
PARTNEREK
liverpool-fc.hu
 
-
 
STATISZTIKA
Regisztrált felhasználók: 5897
Hirek száma: 10827
Blog írások: 185
Összes hozzászólás: 353692
Top kommentelő: szasza86 ( 6606 )
Online Regisztrált: 0
Vendég: 26
Eddigi rekord: 2423
Hirdetés: Chelsea ajándéktárgyak - MU ajándékok - Liverpool webáruház - Barcelona ajándéktárgyak
Copyright © FC-Arsenal.hu 2005 - 2015 - Légy naprakész! A legfrissebb infók RSS-ben! - Főoldal - Tippjáték - Gunners TV - Sitemap - Created by: BeZi Design