Az Emirates Cup megnyerése sokat dobna rajtunk
2017-07-28 21:00 | Írta: tökágyús | Kategória: Interjúk

2010-ben a Lyont, a Celticet és a Milant megelőzve nyerte el a hazai rendezésű trófeát az Arsenal, 2015-ben pedig Walcott Wolfsburgnak lőtt győztes gólja döntötte el a kupa sorsát.

Walcottnak most megvan az esélye, hogy harmadszor is megnyerhesse az Emirates Kupát, ezzel kapcsolatban nyilatkozott az Arsenal Playernek.

"Itt az ideje, hogy helyre kerüljünk fejben, tökéletes pályán játszva, erős csapatok ellen. Jó játékot kell nyújtani, a pályán helyes döntéseket hozni és lehetőség lesz benn ragadni az első csapatban. A győzelem is nagyon fontos persze, már most elkapni a fonalat és olyan mentalitással játszani, hogy csak a győzelem elfogadható."

"Az utóbbi néhány évben elveszítettük a mérkőzéseinket az első fordulóban, ezen most változtatnunk kell. A felkészülési szezon során nagyon erős csapatokkal találkoztunk, az Emirates Kupán is erős ellenfelek várnak ránk, így nem lenne kifogás egy lassú szezonkezdetre."

"Jól kell kezdenünk a 2017/18-as szezont. A jó kezdés a legfontosabb, utána pedig abból lehet építkezni."

"Arsene nagyon helyesen mondta a felkészülési szezon első napján: a gyors kezdés a legfontosabb. Ezért olyan fontos, hogy erős csapatokkal mérkőzünk az előszezonban, így mentálisan is készen állunk majd a szezonkezdésre. Erősen kell kezdenünk a bajnokságot, hoznunk kell az eredményeket."

 

forrás: arsenal.com

 


HIRDETÉSEK:  
- Médiaajánlat -
HOZZÁSZÓLÁSOK:
 
Profil
Üzenet
Lefty véleménye:
2017-07-30 10:34
Holding, Niles rutintalan még kell nekik a tapasztalat. Mertére meg sajnos nem lehet alapozni. Kérdem én ha így áll a védelem, akkor miért akarjuk Chamberst eladni, aki azért már nem egy éve van pl-ben és játszott is pár meccset. Elnenyvel akarjuk foltozgatni a védelmet? Botrány... Nem is beszélve, hogy Gabriel se nem egy észlény (akármikor kinyomathatja magát) se nem tud elfogadható teljesítményt nyújtani két egymást követő meccsen. De nem nem kell védő, mert majd Coq meg Elneny megoldja. Coq szépen le is amortizálta magát megint, középen sincs senki, de Elneny legyen a beugró mindenhova ahol kevesen vagyunk? Pique-t kár Mertéhez hasonlítani. Utálom a palit egy 0, de ha olyan támadósorunk lenne, mint a barcának, hogy 4-5 gólokat rúgunk, akkor tök mindegy ki van a védelemben. Ők megtehetik, hogy a világ egyik legjobb vkp-ja (Mascherano) is ott balfaszkodjon a védelemben évek óta, mert ha kapnak is 3-mat rúgnak 4-et.
 
Profil
Üzenet
roszko véleménye:
2017-07-30 10:04
Az egy pontos labda volt Nicenakvolt ideje lekezelni fel is nézett kinek adja , az elsö gólnál pedig kiváltott a betörö játékosra de az nem kapura fordult hanem visszajátszotta ahol holding ne mis tudom mit csinált .
 
Profil
Üzenet
fifa11 véleménye:
2017-07-30 09:51
De hogy adta el a 2. bekapott gólnál Niles a labdát? Pont úgy, hogy előtte csínbe kapta Mertétől, aki egyébként azért adta csínbe, mert előtte méterekre elpattant tőle a labda. Majd be is csúszott, de ezzel a góllövő elé sodorta a labdát. Az elsőnél meg nem tudott blokkolni, előtte pedig szarul keresztezett, ami a lassúságából fakad. Nem mondom, hogy Niles nem volt benne a gólokban, de aki nem vette észre, hogy Per mindkét bekapott gólban oroszlánrészt vállalt, az vagy szerelmes az ablakzsiráfunkba, vagy vak. Egész előszezonban pocsékul teljesített. Tudom, hogy nagy a tekintélye a többiek előtt, azt is tudom, hogy jó évei voltak nálunk, sőt azt is tudom, hogy a lassúságát sokszor kompenzálja, de ha így fog szezon közben is teljesíteni, remélem nem sokat látom a pályán.
 
Profil
Üzenet
sinnfein véleménye:
2017-07-30 09:37
 
Profil
Üzenet
sinnfein véleménye:
2017-07-30 09:36
 
Profil
Üzenet
roszko véleménye:
2017-07-30 09:23
De nem az ő emberéről kaptuk a golt :D Ráadásul a 2-iknál ha valaki elront valamit szó szerint oda adja az ellenfélnek akkor nem az aki eladja a labdát meg a másik 2 beslö védö nem is számit csak Merte lehet hibás mert mutatja a kamera ? Ő legalább ott volt a többi védő hol koszált ? Ezek a dolgok nem igy müködnek meg attol hogy valaki lassu az még magában nem gond max egy gyenge pont ha valaki egy az egyben viszi rá ,de akkor ott már más gondok is vannak . Viszont pl Merte nem ad el ilyen labdákat söt , olvassa a játékot és stabil a pali mert nem kell félni hogy elgurul a gyoszere és felrug valakit vagy beragad stb . Kifelé megy már az biztos de hogy vezér és nagyot jot tesz nekünk hogy itt van nálunk az biztos . Pique se gyorsabb Merténél kifejezetten lassu védönek számit mint a mi Germánunk és mégis egy oyan csapatban fix tag ahol ugy támadják a labdát hogy a világon senki . Csak ott a társak nem adnak el ilyen labdákat ennyi a történet .

Véleményed van? Oszd meg a többiekkel! (87 felhasználó már megtette)

Belépés
NÉV:
JELSZÓ:
 Jegyezzen meg:


Meccs center
:: Előző mérkőzés
  - -  
Boreham Wood vs Arsenal
Meadow Park, 2018/07/14, 16:00, Barátságos mérkőzés
Gól: 7', 9', 17', Aubameyang, 35' Nelson, 39' Lacazette, 53' Nketiah, 71' Reine Adelaide, 79' Mkhitaryan
:: Következő meccs
:: Streamek
Streamek később...


Vélemény, Blog BLOG IRÁSOK
Csoportkörök utolsó fordulója következik, a tét pedig a csoportelsőség megszerzése.
2016-12-06 19:02 | pIeTRo

Premier League Tabella Teljes lista
H
#
Csapat
M
+ / -
P
1.
Arsenal
0
0-0
0
2.
Bournemouth
0
0-0
0
3.
Brighton and Hove Albion
0
0-0
0
4.
Burnley
0
0-0
0
5.
Chelsea
0
0-0
0
6.
Crystal Palace
0
0-0
0
7.
Everton
0
0-0
0

Menetrend Teljes lista
:: Következő mérkőzések
:: Előző mérkőzések
Huddersfield
PL / Smith's. S / 0:1
Leicester
PL / King Power / 3:1
Burnley
PL / Emirates / 5:0
Alt.Madrid
EL / Metropolitano / 1:0

Házi Góllövőlista Premier League
- - - -
- - - -

Arsenal Gól Statisztika (Premier League - 0. hét)
Rúgott gól - 0   Kapott gól - 0
0 0' - 15' 0
0 15' - 30' 0
0 30' - 45' 0
0 45' - 60' 0
0 60' - 75' 0
0 75' - 90' 0
Rúgott gólátlag : 0,0 gól / m. Kapott gólátlag: 0,0 gól / m.

   
       
PARTNEREK
liverpool-fc.hu
 
-
 
STATISZTIKA
Regisztrált felhasználók: 5897
Hirek száma: 10827
Blog írások: 185
Összes hozzászólás: 353692
Top kommentelő: szasza86 ( 6606 )
Online Regisztrált: 0
Vendég: 14
Eddigi rekord: 2423
Hirdetés: Chelsea ajándéktárgyak - MU ajándékok - Liverpool webáruház - Barcelona ajándéktárgyak
Copyright © FC-Arsenal.hu 2005 - 2015 - Légy naprakész! A legfrissebb infók RSS-ben! - Főoldal - Tippjáték - Gunners TV - Sitemap - Created by: BeZi Design