|
|
|
|
|
|
2017-05-17 10:09 | Írta: arsenal1995 | Kategória: Interjúk
|
|
Arséne Wengernek és mindenki másnak türelmesen kellett várnia kedd este, hogy csapata feltörje a Sunderland védekezését.
Végül Alexis megszerezte szezonbeli 22. és 23. bajnoki gólját, amellyel biztosította a győzelmet és a harcot a legjobb négyes helyezésért.
A mérkőzésről...
"Ezt a mérkőzést mindenképpen meg kellett nyernünk. Meg is tettük, 72 pontunk van, és most arra kell koncentrálnunk, hogy 75-öt szerezzünk. Három-négy hete ez még nem tűnt valószínűnek, de türelmesnek kell maradnunk, mert vasárnap, szerda, szombat, kedd ritmusban jöttek a mérkőzések, két nehéz idegenbeli találkozóval. Egy kis időbe telt, amíg elkaptuk a ritmust. A második félidőben, az utolsó 25-30 percben végül csak sikerült."
Arról, hogy a játékosokban most benne volt, hogy most igazán teljesíteniük kell...
"Több mérkőzést nyertünk már, mint tvaly, mert már most eggyel több pontunk van, mint tavaly. Idegenben volt egy nagyon nehéz időszakunk. Hazai pályán elég jók az eredményeink, ha megnézik. Három idegenbeli mérkőzést is elvesztettünk mostanság, amit nem szabadott volna, a West Brom ellenit a válogatott szünet előtt, majd a Crystal Palace ellenit azt követően. Összességében úgy gondolom, hogy az idegenbeli mérkőzéseink miatt nem voltunk harcban a bajnoki címért. A hazai mérlegünk jó."
Arról, hogy a City és az Everton elleni vereségek jelentették a fordulópontot...
"Azt mondanám, igen, mert mindkét mérkőzésen 1-0-ra vezettünk, és a második félidőben kikaptunk. Úgy gondolom, hogy különösen az Everton elleni a fájó, mert nagyon balszerencsések voltunk, mert néhány nagyon rossz döntés született azon az estén. Ezt követően egyből mentünk a Machester Cityhez, és ez nem segített rajtunk. Beszélhetnék erről sokat, de a végén a 75 pontot kell most elérnünk. Ha megnézik, az utóbbi időben ez az egyik legjobb eredményünk pontok terén."
A szurkolókról és a nézőszámról...
"Ez egy kedd esti, Sunderland elleni mérkőzés volt. Mindenki győzelmet várt tőlünk. Nem számoltam meg, hogy mindenki a helyén volt-e."
Arról, hogy teltház lesz-e vasárnap...
"Minden jegyet eladtunk."
Arról, hogy nehezebb játszani-e üres lelátók előtt...
"Nem, mi végezzük a dolgunkat, és ezt ma este is megmutattuk. Ha valaki futballozik, nem a nézőket számolja a lelátókon. A játékosok azért játszanak, mert meg akarják nyerni a mérkőzést és azért, mert élvezik a játékot."
Arról, hogy az Arsenalnak kisebb csodára van szüksége a legjobb négybe kerüléshez...
"Nem, sosem tudhatjuk. De akárhogy is lesz, már 20 éve mindig meg kell válaszolnom ezt a kérdést - a legjobb négyes helyezésben nincs semmi különleges. Ezért nem tudom, miért lett ez mostanság ekkora probléma. Eléggé meglepett. Természetesen nagyon szeretnék ott végezni, de előbb szerezzük meg a 75 pontot, és majd meglátjuk, mi lesz. Minden csapat úgy hajt, mint a Sunderland ma este. Ekkor el kell fogadni az eredményt. Egy bizos: ha megnyerjük a saját mérkőzésünket, akkor csak egy pontra leszünk tőle. Ezért meg kell adnunk magunknak minden esélyt."
Mennyi esélyt lát a legjobb négyre...
"Még nem gondolkodtam a százalékos értéken, én csak meg szeretném nyerni a mérkőzést, mert az Everton lesz az ellenfél. Ha csak 1% esélyünk lenne, akkor is bele kellene adnunk a 100%-ot. Úgy gondolom, hogy van esélyünk. Mi lennénk az első csapat, aki 75 ponttal nem végez az első négyben."
Forrás: Arsenal.com
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Makaveli1971
véleménye: |
2017-05-20 16:10 |
|
|
|
Ki a faszt erdekel honnan van a vagyona.. En csak orulok neki ha simlis.. Annal jobb :D a lenyeg h szeresse a clubbot.. Rajongoja legyen. Ha 0 ra hozza ki a profitot se sirjon.. Legyen ez egy hobbi. Magambol indulok ki.. Ha lenne 50milliard dollarom es 2 milliardot kene aldozzak a kedvenc hobbimba. Mellesleg epitkeznek is vele, es embereket tennek boldogga.. Leszarnam a profitot.. Jojjon ki 0 ra vagy kis veszteseggel.. Termelek en mashonnan eleget :D de itt ez a kocsog Kronke aki a profiter vasarolt reszvenyt.. Ami szerintem alapbol egy fasz befektetés.. Annyira nem jovedelmezo szerintem a club. Ugyertem ekkora befektetessel mar sok masba lehet fektetni ami a tobbszoros profitot hozna neki. Csak ez egy ilyen buzerator :D lacazette: azert egy athletic-nel csabitobbak vagyunk.. Remelem :D itt a bajnoksag dont amondo vagyok.. Buzi vagyok? Napsutesre, es evi 10 kemeny merkozesre vagyom? Oke.. Spanyol orszag. Profi vagyook? Es a szakma legkemenyebb terepen, a creme -ben akarok teljesiteni? Kihivas kell? Bevallalom az evi 50kemeny meccset, az esot, es a kocsog mediat de a labtorest is.. Zsa a Premier League ;) en egy ilyen csavonak nezem... A mostani attitudje alapjan.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Chory
véleménye: |
2017-05-20 13:11 |
|
|
|
Hát Lacazette bejelemtette távozását, de valószinűleg helyettünk az Atletit fogja választani. Remélem meg tudjuk győzni.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
lesliek72
véleménye: |
2017-05-20 13:05 |
|
|
|
Erre a következő: "Alisher Usmanov hajlandó növelni az Arsenal átvételi ajánlatot 2 milliárd fontra." Ugye az első ajánlat 1,3 milliárd dollár volt... Akkor ez most a duplája? :-)
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Makaveli1971
véleménye: |
2017-05-20 12:12 |
|
|
|
Budos fereg.. Tipik gennylada
|
|
|
|
|
|
|
|
|
fifa11
véleménye: |
2017-05-20 11:01 |
|
|
|
Közben Ornstein szerint már el is utasította a jenki köcsög Usmanov ajánlatát, mondván, hogy neki ez nem a pénzről szól, hanem, hogy sikeressé tegye az Arsenalt. Ez mekkora vicc már srácok... neki nem a pénzről szól.... :DDDDDDDDDDDDDDD Bassza meg!
|
|
|
|
|
|
|
|
|
lesliek72
véleménye: |
2017-05-20 10:42 |
|
|
|
Ezt találtam, nagyjából angolról fordítva: "Az Arsenal részvényese Alisher Usmanov 1,3 milliárd dolláros ajánlatot tesz a londoni klub teljes körű ellenőrzésére. Az Arsenal részvényese, Alisher Usmanov 1,3 milliárd dolláros ajánlatot tett Stan Kroenke 67% -os részesedésére az észak-londoni klubban."
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
:: Előző mérkőzés
|
|
|
|
|
Boreham Wood vs Arsenal |
Meadow Park, 2018/07/14, 16:00, Barátságos mérkőzés |
Gól: 7', 9', 17', Aubameyang, 35' Nelson, 39' Lacazette, 53' Nketiah, 71' Reine Adelaide, 79' Mkhitaryan |
|
:: Következő meccs
:: Streamek
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Csoportkörök utolsó fordulója következik, a tét pedig a csoportelsőség megszerzése. |
|
|
2016-12-06 19:02 | pIeTRo |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2. |
|
Bournemouth |
0 |
0-0 |
0 |
3. |
|
Brighton and Hove Albion |
0
| 0-0 |
0 |
|
4. |
|
Burnley |
0 |
0-0 |
0 |
5. |
|
Chelsea |
0 |
0-0 |
0 |
|
6. |
|
Crystal Palace |
0 |
0-0 |
0 |
|
|
|
|
|
Arsenal Gól Statisztika (Premier League - 0. hét) |
|
|
|
|
|
Rúgott gól - 0 |
|
Kapott gól - 0 |
0 |
0' - 15' |
0 |
0 |
15' - 30' |
0 |
0 |
30' - 45' |
0 |
0 |
45' - 60' |
0 |
0 |
60' - 75' |
0 |
0 |
75' - 90' |
0 |
Rúgott gólátlag : 0,0 gól / m. Kapott gólátlag: 0,0 gól / m.
|
|
|
|
|
|
|
|
|