|
|
Sokkal jobbak is tudunk lenni - Gibbs |
|
|
|
|
2017-02-12 09:34 | Írta: GoldHand | Kategória: Interjúk
|
|
A kisebb kihagyás után, újra a csapatban játszó, és a csapatát győzelemhez hozzásegítő, Kieran Gibbs nyilatkozott a Hull City elleni mérkőzés után.
Az angol válogatott védő elmondta, hogy ugyan nyertek, de ennél jobbak is tudnak lenni, és beszélt a sárga lapjáról is.
„Ez a mérkőzés jó lehetőség volt arra, hogy javítsunk a Chelsea elleni vereséget követően. Nyertünk , és nagyon fontos három pontot szereztünk, de úgy gondolom ettől sokkal jobban is tudunk teljesíteni. Véleményem szerint vannak kisebb hibák mind védekezésben, mind támadásban. Nagyszerű keretünk van, és úgy gondolom, mindenki tudja, hogy ettől sokkal többre vagyunk képesek.”
„El kell felejtenünk a Chelsea elleni mérkőzést. Tiszta lappal indulunk, nyertünk a Hull ellen, így most már csal előre tekintünk.”
„Úgy vélem, hogy volt egy kis szerencsém, hogy megúsztam sárga lappal. Lolo, és Mustafi is ugrott a labdáért, és én is megpróbáltam megszerezni, „ - így Gibbs a Markovic ellen elkövetett szabálytalanságról.
Forrás: Arsenal.com
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
pinters
véleménye: |
2017-02-13 18:51 |
|
|
|
Én inkább ezt is a Papus nyakába varnám, mert egy tökös edző nem hagyná hisztizni a sztárocskákat sem! Vagy ha olyan temperamentumos lenne a játékosnak sem jutna eszébe. Ugyan nem jó a példa, mert Agüero nem azért került szerintem padra a sityinél, de csont nélkül leültették és előhúztak egy "nyulat" a kalapból. A német válogatott is ha olyan felállásba lép pályára, simán kimarad Özil is. Pont a taktikai felállások váltogatásával lehetne a "sztárocskák" hisztieit orvosolni hogy most épp nem az Ő felállása játszik hát pihen a padon, ha szerkezet válltás van becseréli, ha nem hát majd játszik a következőn.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lefty
véleménye: |
2017-02-13 17:36 |
|
|
|
Egyre kevesebben játszatnak 4-2-3-1-et , legalábbis ebben a szigorúan vett felállásban. Mi nekünk mindig évek kellenek, mire tudunk alkalmazkodni a modern focihoz. Sajnos ebben a papa csökönyössége és idejét múltsága is benne van. Nem hiszem, hogy nem lehetne kipróbálni egy 4-3-3-mat vagy akár egy 3-5-2-t.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
fifa11
véleménye: |
2017-02-13 15:49 |
|
|
|
geza: +1 az utolsó kommentedért.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
gezababa
véleménye: |
2017-02-13 15:20 |
|
|
|
Pinters: jogos, köszi, ez jó ellenpélda! :) Bár azért félig annak is van üzenet értéke, hogy Löw a komoly meccseken hanyagolja a 4-2-3-1-et, de a válogatott eseményeket inkább hagyom, kevésbé vagyok képben. Amúgy szerintem nem mondható, hogy Özil ne játszana szívvel-lélekkel arsenal mezben. Mindenkinek vannak egy meccsben olyan pillanatai amikor csak lézeng és észrevehetetlen a pályán. De majdnem minden meccsen látni tőle olyat, hogy a támadó harmadból sprintel hátra labdát szerezni, stb. Persze, amikor három gólos hátrányban, esélytelen taktikával tőle várják a csodát, nem csodálkozom, hogy elmegy a kedve. Kap egy labdát, két ember ellen kell megtartania, próbál faultot kiharcolni, mert a társak vagy nem tudnak vagy basznak segíteni. Az azért fizetik, hogy játsszon 100%-on érveket meg szvsz el kell felejteni. Engem is be lehet rakni takarítónak egy fogkefével havi 1 millióért, attól még nem fogom jól végezni a munkámat. Nem ettől "zsoldos" valaki. + ennyi erővel Sanchez is elővehető, hogy a kabát alatt duzzog, ha lecserélik stb. Annak is pont olyan demoralizáló hatása lehet a csapatra. Persze Özil amint hisztizik, egyből mutatja a kamera, mint Sanchez kesztyű dobálását is. De továbbra is tartom: rangadókon nem Özil teljesítménye szar, hanem a mi taktikánk. Legalábbis olyan nagyon ritkán van, hogy a csapatnak jól megy, szarrá nyerjük a meccset, Özil meg fos. Viszont ha szar a csapat, akkor Özil alulteljesített.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
szasza86
véleménye: |
2017-02-13 14:19 |
|
|
|
Özilt szidjátok? Ő a leggyengébb láncszem? Ok, majd visszanézek.....máskor.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
pinters
véleménye: |
2017-02-13 14:11 |
|
|
|
gézababa: Özil a német vállogatottba egy-két kivétellel a 4-2-3-1 -et játszva pont ugyanott szerepel (kiv.:Franciák ellen jobb oldal és a 4-4-2 -be Bal oldali Kp EB olaszok ellen) és mégis mindenki azt mondja a német vállogatottba szívvel lélekkel játszik, nálunk meg hát....
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
:: Előző mérkőzés
|
|
|
|
|
Boreham Wood vs Arsenal |
Meadow Park, 2018/07/14, 16:00, Barátságos mérkőzés |
Gól: 7', 9', 17', Aubameyang, 35' Nelson, 39' Lacazette, 53' Nketiah, 71' Reine Adelaide, 79' Mkhitaryan |
|
:: Következő meccs
:: Streamek
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Csoportkörök utolsó fordulója következik, a tét pedig a csoportelsőség megszerzése. |
|
|
2016-12-06 19:02 | pIeTRo |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2. |
|
Bournemouth |
0 |
0-0 |
0 |
3. |
|
Brighton and Hove Albion |
0
| 0-0 |
0 |
|
4. |
|
Burnley |
0 |
0-0 |
0 |
5. |
|
Chelsea |
0 |
0-0 |
0 |
|
6. |
|
Crystal Palace |
0 |
0-0 |
0 |
|
|
|
|
|
Arsenal Gól Statisztika (Premier League - 0. hét) |
|
|
|
|
|
Rúgott gól - 0 |
|
Kapott gól - 0 |
0 |
0' - 15' |
0 |
0 |
15' - 30' |
0 |
0 |
30' - 45' |
0 |
0 |
45' - 60' |
0 |
0 |
60' - 75' |
0 |
0 |
75' - 90' |
0 |
Rúgott gólátlag : 0,0 gól / m. Kapott gólátlag: 0,0 gól / m.
|
|
|
|
|
|
|
|
|