Statisztikatömeg - avagy Január hónap számokban
2017-02-03 11:15 | Írta: GoldHand | Kategória: Elemzések

„Könnyűnek” nevezhető, bemelegítő januári hónapon van túl az Arsenal labdarúgó csapata. Szinte észrevétlenül elsuhant a 2017-es év első hónapja. Következik a meghatározónak mondható lassan-lassan tavaszi idény. Szombaton már a listavezető Chelsea ellen lépünk pályára, - ahol sok minden eldőlhet a bajnoki címért folytatott harcban- majd Feb 15-én ismét sorsdöntő Bajnokok Ligája mérkőzés következik a Bayern Munich ellen, de azért lesz az FA kupában is egy mérkőzésünk,a Sutton United ellen.

Na de ne szaladjunk ennyire előre. Vegyük egy kicsit szemügyre a csapat Januári teljesítményét. Statisztikák,gólok,játékosok,eredmény.

A csapat összesen 7 mérkőzést játszott az év első hónapjában, ebből 5 Premier League találkozót, és 2 FA kupa mérkőzést.

 

Az idényt a Crystal Palace ellen kezdtük, ahol Iwobi, és Giroud fantasztikus góljának köszönhetően 2-0-ra nyertünk hazai pályán. Két nappal később a csapat szállította az új év első meglepetés eredményét, hiszen idegenben 3-3-as döntetlent játszottunk a Bournemouth csapatával. 20 perc elteltével már 2-0-ás hátrányban volt a gárda, majd az 51. percben már hárommal ment a haza alakulat. Wenger csapata azonban „gatyába” rázta magát, és elkezdett focizni. Előbb Sanchez, majd 5 perccel később, Lucas Perez szépített (3-2), Az egy pontot pedig Giroud mentette meg a 91. percben.

 

Egy héten belül következett a csapat harmadik találkozója. A mérkőzést ezúttal az FA kupában vívták Wenger legényei. Az ellenfél a Preston csapat volt idegenben.(Mikor már mindenki azt hiszi, hogy gála lesz) – jön a döbbenet ! A 7. percben előnyben a Preston. Több gól az első félidőben nem született, így ezzel az állással vonultak szünetre a csapatok. A második játékrészben Ramsey, és Giroud ( tegyük hozzá, hogy a rendes játékidő vége előtt 1 perccel) – gondoskodott arról, hogy elmaradjon az év „blamája”. Végül a csapat csak behúzta, 1-2. Talán a szégyentől is vezérelve, a következő PL fordulóban a csapat 4 góllal tömte ki a Swansea csapatát idegenben. A mérkőzés krónikájához tartozik, hogy a hazai alakulat kettő öngólt is szerzett.

 

Február 22.-én az Arsenal a Burnley gárdáját fogadta az Emirates stadioban. Hát finom szólva ez sem volt az a könnyű mérkőzés, ahogy azt a legtöbb szurkoló várhatta. 0-0-ás első félidőt követően, jött a 59.-ik perc, amikor is az csapat nyári szerzeménye, Mustafi megszerezte csapat, és saját maga első Arsenal gólját. Szépen csordogált a mérkőzés, amikor is már-már hagyományokhoz hasonlóan jött a „tragikomikus” hosszabbítás. A ráadás 92. percében a bíró büntetőt ítélt a vendég csapatnak, amit Gray értékesített, ezzel 1-1. Na de nehogy már így legyen vége a történetnek: Jött aztán a 97. perc, és a chilei „őranagyal” Sanchez személyében, aki a megítélt büntető magabiztosan vágta a kapuba, ezzel legyőzve a Burnley csapatát.

 

A Preston után következett a Southampton az FA kupában. Sokan féltek a mérkőzéstől, ismerve a „szentek” csapatát, és az elmúlt mérkőzések eredményeit a két csapat között. A találkozón, mintha kicserélték volna Wenger csapatát (hasonlóan a Preston meccs után, úgy most a Burnley meccs után)- ismét magabiztos győzelmet aratott a gárda. Öttel verték a Southampton csapatát. A sérüléséből visszatérő Welbeck duplázott, míg a szintén sérülésből visszatérő Walcott, mesterhármast szerzett.

 

A hónap utolsó meccsét a Watford ellen játszotta a gárda. Sok mindent nem kívánok írni a mérkőzésről, gyalázatos teljesítménnyel kaptunk ki hazai közönség előtt 1-2-re.

 

A csapat összesen tehát hét mérkőzést játszott a hónapban, ebből öt mérkőzést megnyert, egy döntetlent játszott, míg egy vereséget könyvelhet el. Két fordulót is sikeresen vettünk at FA kupában.

A mérleg 17 rúgott, és 7 kapott gól ezeken a mérkőzéseken, és mindössze 1 megítélt büntető volt, ami a csapat értékesített is.

Érdekesség, hogy a 17 gólból, 6 született az első félidőben, míg 11 a másodikban.

A csapat játékosai összesen kilenc sárga lapot, és kettő pirosat kaptak.

Nézzük a gól megoszlásokat, illetve gólpasszokat:

 

Giroud: 4 gólt/2 gólpassz

Iwobi: 2 gólt/1 gólpassz

Sanchez: 3 gól/4 gólpassz

Lucas: 1 gól/ 2 gólpassz

Ramsey:1 gól

Mustafi: 1 gól

Walcott: 3 gól

Welbeck: 2 gól/1 gólpassz

 

Özil: 1 gólpassz

Chamberlain: 1 gólpassz

Xhaka: 1 gólpassz

 

A csapat átlagban 57%-ban birtokolja a labdát, míg 84%-os pontossággal passzol.

18 szerelést mutat be mérkőzéseként, és mindössze átlagban 10 szabálytalanság jut egy mérkőzésre.

Kicsivel több mint 15 kapura lövés van a csapat mérkőzésein, 5,3%-kal találják el a kaput, és 2,4 les jut egy mérkőzésre.

 

Érdekes statisztika, hogy a lövések 63%-a érkezik középről, 21%-a a bal, míg 16%-a a jobb oldalról.

 

Átlagban 525 passz esik megy egy találkozón.

51 hosszú labdát játszanak meg.

 

A nyáron szerződtette Granit Xhka már kettő sárga, és két piros lapot gyűjtött a szezon során.

Sanchez vezeti a házi góllövő listát 15 góllal.

Cech szerepelt a legtöbb mérkőzésen: 22 találkozón védett.

Szintén Sanchez-nek van a legtöbb gólpassza, 8 db.

 

A legjobb index mutatók:

Sanchez: 7.89

Koscielny: 7.42

Mustafi 7.3-as index.

 

Leggyakoribb kezdő 11 pedig: Cech- Bellerin,Mustafi,Koscieny,Monreal- Xhaka,Ramsey- Iwobi,Özil,Sanchez,- Giroud.

 

A tabellát itt nézhetitek meg.

Februári mérkőzések:

Chelsea-Arsenal PL

Arsenal-Hull City PL

Bayern Munich-Arsenal CL

Sutton United-Arsenal FA Cup

 

Sok gólt, kevés vereséget ! Go Gunners !


HIRDETÉSEK:  
- Médiaajánlat -
HOZZÁSZÓLÁSOK:
 
Profil
Üzenet
fifa11 véleménye:
2017-02-03 23:55
Ox kell középre, akár 4-2-3-1, akár 4-3-3/4-1-4-1. Azért ne vicceljünk már, hogy egy csatárt teszünk be 8-asba.
 
Profil
Üzenet
pinters véleménye:
2017-02-03 23:23
És kit tennél középre? Van rosszabb is - Arsene Wenger believes Ainsley Maitland-Niles can fill in against Chelsea tomorrow in central midfield. I have seen qualities in him that tell me he can be useful in the middle and also be a defensive specialist.
 
Profil
Üzenet
fifa11 véleménye:
2017-02-03 22:11
pinters: Nem aprózod el a támadókat a kezdőből :D Azért szerintem az túlzás, hogy Lucas meg Özil legyenek a belső középpályások.........
 
Profil
Üzenet
Lefty véleménye:
2017-02-03 21:53
Az előző meccset már csak kib.szásból se nézte vissza az öreg szerintem. Ezért fog Giroud kezdeni elől. Emlékeztetőül ott Sanchez volt elől az első gólunk egy eladott labdára való rásprintelésből lett. A 3. pedig egy gyors kontrából, amihez szintén Sanchez kellett. Ha Giroud van fent, akkor biztos vagyok benne, hogy egyik se valósul meg. Giroud akkor jöhet majd, amikor esetleg nekiszegezzük őket a kapunak és döntetlen az állás, mert ott a fejjátéka és a fizikai fölénye aranyat érhet.
 
Profil
Üzenet
pinters véleménye:
2017-02-03 21:42
A holnapi meccsen meg egy 4-1-4-1; Cech - Bellerin, Mustafi, Kosi, Monreal/Gibbs - Coq - Walcott/Ox, Özil, Lucas, Sanchez - Welbeck
 
Profil
Üzenet
pinters véleménye:
2017-02-03 21:36
Én meg maradnák a Soton elleni 4-3-3. Cech - Bellerin, Mustafi, Kosi, Monreal (jobb híjján) - Ox/Iwobi, Xhaka/Coq, Santi - Welbeck, Sanchez, Lucas cserepad: Ospina, Gabriel, Holding, Elneny, Özil, Ox/Iwobi, Walcott, Giroud

Véleményed van? Oszd meg a többiekkel! (23 felhasználó már megtette)

Belépés
NÉV:
JELSZÓ:
 Jegyezzen meg:


Meccs center
:: Előző mérkőzés
  - -  
Boreham Wood vs Arsenal
Meadow Park, 2018/07/14, 16:00, Barátságos mérkőzés
Gól: 7', 9', 17', Aubameyang, 35' Nelson, 39' Lacazette, 53' Nketiah, 71' Reine Adelaide, 79' Mkhitaryan
:: Következő meccs
:: Streamek
Streamek később...


Vélemény, Blog BLOG IRÁSOK
Csoportkörök utolsó fordulója következik, a tét pedig a csoportelsőség megszerzése.
2016-12-06 19:02 | pIeTRo

Premier League Tabella Teljes lista
H
#
Csapat
M
+ / -
P
1.
Arsenal
0
0-0
0
2.
Bournemouth
0
0-0
0
3.
Brighton and Hove Albion
0
0-0
0
4.
Burnley
0
0-0
0
5.
Chelsea
0
0-0
0
6.
Crystal Palace
0
0-0
0
7.
Everton
0
0-0
0

Menetrend Teljes lista
:: Következő mérkőzések
:: Előző mérkőzések
Huddersfield
PL / Smith's. S / 0:1
Leicester
PL / King Power / 3:1
Burnley
PL / Emirates / 5:0
Alt.Madrid
EL / Metropolitano / 1:0

Házi Góllövőlista Premier League
- - - -
- - - -

Arsenal Gól Statisztika (Premier League - 0. hét)
Rúgott gól - 0   Kapott gól - 0
0 0' - 15' 0
0 15' - 30' 0
0 30' - 45' 0
0 45' - 60' 0
0 60' - 75' 0
0 75' - 90' 0
Rúgott gólátlag : 0,0 gól / m. Kapott gólátlag: 0,0 gól / m.

   
       
PARTNEREK
liverpool-fc.hu
 
-
 
STATISZTIKA
Regisztrált felhasználók: 5897
Hirek száma: 10827
Blog írások: 185
Összes hozzászólás: 353692
Top kommentelő: szasza86 ( 6606 )
Online Regisztrált: 0
Vendég: 44
Eddigi rekord: 2423
Hirdetés: Chelsea ajándéktárgyak - MU ajándékok - Liverpool webáruház - Barcelona ajándéktárgyak
Copyright © FC-Arsenal.hu 2005 - 2015 - Légy naprakész! A legfrissebb infók RSS-ben! - Főoldal - Tippjáték - Gunners TV - Sitemap - Created by: BeZi Design