Nagyszerű volt nézni a mérkőzést - Wenger
2017-01-29 11:30 | Írta: GoldHand | Kategória: Interjúk

A csapat francia menedzsere, Arséne Wenger nyilatkozott a Southampton ellen megnyert FA kupa találkozó után. Mint ismeretes az „ágyúsok” 0-5-re legyőzték a „szenteket” idegenben, külön pikantériája a dolognak, hogy a a visszatérő Welbeck duplázott, míg a szintén sérülésből felépülő Theo Walcott mesterhármast szerzett. A mérkőzés krónikájához tartozik, hogy Wenger eltiltása miatt, a lelátóról tekintette meg a mérkőzést.

Wenger először a győzelemről.

„Kellemes volt nézni a mérkőzést, külön öröm, hogy voltak nagyon jó egyéni teljesítmények, de csapatként is fantasztikusan játszottak ma a srácok. Nagyon tetszett, hogy nem vesztettük el egy pillanatig sem a koncentrációt. 0-3 után sem vettünk vissza, gólt,gólokat szereztünk. Nagyon jó lehetőség volt az olyan játékosok számára, mint például Welbeck aki most tért vissza.”

Majd röviden Jeff és Ainsley teljesítményéről.

„Két nagyon fiatal, hasonló kaliberű játékost láthattunk a középpályán, akik nagyon jól játszottak. Jó döntést volt őket a csapatba állítani.”

Majd végezetül Walcott mesterhármaséról.

„Walcott nagyon jó befejező játékos, nagyszerű labdákat kapott ma. Nagyon jól reagál a helyzetekre, és jól fejezi be azokat. Egy-egy érintésből megtudja oldani a helyzeteit. Ezt láttuk ma is. Nagyon jó mérkőzésen van túl.”

Forrás: Arsenal.com


HIRDETÉSEK:  
- Médiaajánlat -
HOZZÁSZÓLÁSOK:
 
Profil
Üzenet
Lordarsenal véleménye:
2017-01-29 21:09
roszko egyet értek veled! nem volt rossz ez a 4-3-3as felállás se. Bár tudom özil miatt nem lehet ezt. De sztem betömörülő kiscsapatok ellen hatásosabb lehetne mint a jelenlegi 4-2-3-1
 
Profil
Üzenet
roszko véleménye:
2017-01-29 13:30
Hát tegnap nagyon kijött a lépés Jeff meg Ais ismételten jó benyomást tettek rám. Nem tudom ha ujra vissza térnek a középpályásaik mennyi lehetőséget fognak kapni de ha az FA kupában ujra kapnának lehetőséget nem fogok megsértődni :)

Véleményed van? Oszd meg a többiekkel! (8 felhasználó már megtette)

Belépés
NÉV:
JELSZÓ:
 Jegyezzen meg:


Meccs center
:: Előző mérkőzés
  - -  
Boreham Wood vs Arsenal
Meadow Park, 2018/07/14, 16:00, Barátságos mérkőzés
Gól: 7', 9', 17', Aubameyang, 35' Nelson, 39' Lacazette, 53' Nketiah, 71' Reine Adelaide, 79' Mkhitaryan
:: Következő meccs
:: Streamek
Streamek később...


Vélemény, Blog BLOG IRÁSOK
Csoportkörök utolsó fordulója következik, a tét pedig a csoportelsőség megszerzése.
2016-12-06 19:02 | pIeTRo

Premier League Tabella Teljes lista
H
#
Csapat
M
+ / -
P
1.
Arsenal
0
0-0
0
2.
Bournemouth
0
0-0
0
3.
Brighton and Hove Albion
0
0-0
0
4.
Burnley
0
0-0
0
5.
Chelsea
0
0-0
0
6.
Crystal Palace
0
0-0
0
7.
Everton
0
0-0
0

Menetrend Teljes lista
:: Következő mérkőzések
:: Előző mérkőzések
Huddersfield
PL / Smith's. S / 0:1
Leicester
PL / King Power / 3:1
Burnley
PL / Emirates / 5:0
Alt.Madrid
EL / Metropolitano / 1:0

Házi Góllövőlista Premier League
- - - -
- - - -

Arsenal Gól Statisztika (Premier League - 0. hét)
Rúgott gól - 0   Kapott gól - 0
0 0' - 15' 0
0 15' - 30' 0
0 30' - 45' 0
0 45' - 60' 0
0 60' - 75' 0
0 75' - 90' 0
Rúgott gólátlag : 0,0 gól / m. Kapott gólátlag: 0,0 gól / m.

   
       
PARTNEREK
liverpool-fc.hu
 
-
 
STATISZTIKA
Regisztrált felhasználók: 5897
Hirek száma: 10827
Blog írások: 185
Összes hozzászólás: 353692
Top kommentelő: szasza86 ( 6606 )
Online Regisztrált: 0
Vendég: 34
Eddigi rekord: 2423
Hirdetés: Chelsea ajándéktárgyak - MU ajándékok - Liverpool webáruház - Barcelona ajándéktárgyak
Copyright © FC-Arsenal.hu 2005 - 2015 - Légy naprakész! A legfrissebb infók RSS-ben! - Főoldal - Tippjáték - Gunners TV - Sitemap - Created by: BeZi Design