Beharangozó: Southampton-Arsenal
2017-01-28 16:31 | Írta: pIeTRo | Kategória: Mérkőzések

Mielőtt bizakodva leülnénk a mai FA Kupa találkozót megnézni, hitegetve önmagunkat, hogy ha minden jól megy, akkor papírforma szerint nyerünk, bizony óvva intenék mindenkit, hogy ez az a találkozó, amelyen bizony nem jelenthető ki egyértelműen, hogy az Arsenal a fő esélyes a továbbjutásra. És nem azért, mert az FA Kupa még mindig csak a 3. számú kupasorozat Wenger számára, hanem mert ez a Southampton egy igazán veszélyes ellenfélnek fog bizonyulni.

Sajnos nem kell nagyon visszamennünk az időben ahhoz, hogy fájó emlékeket keresgéljünk a Szentek elleni találkozók kapcsán, ugyanis mindenki jól emlékszik a tavalyi St. Mary’s-ben elszenvedett borzasztó csúfos 4-0-s vereségre. Habár az egy bajnoki mérkőzés volt és a Sotont is Ronald Koeman irányította, aki lassacskán bebizonyítja az Everton menedzsereként is, hogy van keresnivalója edzőként is az európai labdarúgás elitjében.  Utódaként kinevezett Claude Puel sem szégyenkezhet karrierjét illetően, hiszen egykoron a Monaco futballistájaként csaknem 500 mérkőzésen lépett pályára, hogy később edzőként is sikerekkel halmozza el szeretett klubját. Aztán a Lyonban és Nizzában tett szolgálatai után döntött a levegőváltozás mellett, s bár a szezon egészen döcögősen indult a friss csapata élén, végül is hamar fényderült arra, hogy tapasztalt, jó edzői érzékkel megáldott szakemberről van szó, aki nem rest borsot törni jóval erősebb ellenfeleik orra alá. A ligakupában például a Liverpoolt verték oda-vissza, bejutván a döntőbe. Tekintve, hogy előtte rajtunk gyalogoltak át egy sima 2-0-s idegenbeli győzelemmel, nem is olyan megmosolyogtató a történet. Történetük azonban korántsem mesébe illő, hiszen a bajnokságban éppen most lábalnak ki egy hatalmas hullámvölgyből és a tabellán is csupán a 11. helyet foglalják el, illetve csalódást keltően sikerült az Európa Liga szereplésük is egy olyan csoportban, amelyben a méltán esélyes Inter is félvállról vette a csoportmérkőzéseket.

No de ez már a múlt és mivel a bajnokság nagyon szoros lesz számukra, ezért úgy gondolom Puel megragadja az FA Kupa adta lehetőséget is arra, hogy egy újabb fronton küzdhessen egy kupáért a csapatával, ami ugyebár újfent nemzetközi kupa indulásra jogosítná fel a Southamptont. Ezért várhatóan a lehető legerősebb kerettel áll majd fel a több sebből is vérző Arsenal ellen, hátszélként pedig biztosak lehetünk a St. Mary’s közönségének buzdító erejében.

Arsenal oldalról nem véletlen a kissé költői túlzás, mert az ismét minket ostromló sérüléshullám mellett sajnos eltiltásokkal is számolnunk kell. Arsene Wenger és Granit Xhaka is 4-4 meccses eltiltással lett büntetve, előbbi a bíró lökdösése, utóbbi pedig durva szabálytalansága révén. Így természetesen jogosan tölt el mindenkit aggodalommal a középpályánk, ami a sérülés, eltiltás és válogatottbeli szereplés eredményeként erősen foghíjas. Wenger tribünre való száműzése viszont egy érdekes jelenség lesz, távollétében Steve Bould fogja képviselni a csapatot a technikai zónából. Bár konteókba kár még belemenni, de Wenger esetleges távozása esetén akár Bould neve is felmerülhet, mint vezetőedző, így azt hiszem mindenképpen érdekes látvány lesz a jóval hevesebb vérmérsékletűbb és keményebb másodedzőt látni irányítani a sokszor szenvedély nélkül játszó Arsenalt.

Egy kis plusz adalék: legutóbb 2003-ban játszottunk a Soton ellen és Robert Pires gólja akkor kupagyőzelmet jelentett számunkra.


HIRDETÉSEK:  
- Médiaajánlat -
HOZZÁSZÓLÁSOK:
 
Profil
Üzenet
1 véleménye:
2017-02-03 20:11
1
 
Profil
Üzenet
toloszek véleménye:
2017-01-28 17:40
Hát, valahogy így. (A Bould mint menedzser utalást gondolom sútkának szántad, abból is a rosszabb fajtából valónak.:))

Véleményed van? Oszd meg a többiekkel! (2 felhasználó már megtette)

Belépés
NÉV:
JELSZÓ:
 Jegyezzen meg:


Meccs center
:: Előző mérkőzés
  - -  
Arsenal vs Bayern München
Emirates Stadium, 2017/03/07, 20:45, Bajnokok Ligája
Gól: 55' Lewandowski (11-es), 68' Robben, 78' Costa De Souza, 80', 85' Vidal, ill. 20' Walcott
:: Következő meccs
  - -  
Arsenal vs Manchester City
Emirates Stadium, 2017/04/02, 17:00, Premier League
:: Streamek
Streamek később...


Vélemény, Blog BLOG IRÁSOK
Csoportkörök utolsó fordulója következik, a tét pedig a csoportelsőség megszerzése.
2016-12-06 19:02 | pIeTRo

Premier League Tabella Teljes lista
H
#
Csapat
M
+ / -
P
1.
Chelsea
25
52-18
60
2.
Manchester City
25
51-29
52
3.
Tottenham
25
46-18
50
4.
Arsenal
25
54-28
50
5.
Liverpool
25
54-30
49
6.
Manchester United
25
38-21
48
7.
Everton
25
40-27
41

Menetrend Teljes lista
:: Következő mérkőzések
West Ham
2017.04.05. / 19:45
Crystal P.
2017.04.10. / 21:00
M.Boro
2017.04.17. / 21:00
Tottenham
2017.04.30. / 17:30
:: Előző mérkőzések
Liverpool
PL / Anfield / 3:1
Sutton
FA / Borough / 0:2
Bayern M.
BL / Allianz / 5:1
Hull City
PL / Emirates / 2:0

Házi Góllövőlista Premier League
- - - -
- - - -

Arsenal Gól Statisztika (Premier League - 25. hét)
Rúgott gól - 54   Kapott gól - 28
6 0' - 15' 3
6 15' - 30' 5
9 30' - 45' 3
8 45' - 60' 7
9 60' - 75' 5
16 75' - 90' 5
Rúgott gólátlag : 2,16 gól / m. Kapott gólátlag: 1,12 gól / m.

   
       
PARTNEREK
liverpool-fc.hu
 
www.Autodoc.hu
 
STATISZTIKA
Regisztrált felhasználók: 5897
Hirek száma: 10827
Blog írások: 185
Összes hozzászólás: 353692
Top kommentelő: szasza86 ( 6606 )
Online Regisztrált: 0
Vendég: 32
Eddigi rekord: 2423
Hirdetés: Chelsea ajándéktárgyak - MU ajándékok - Liverpool webáruház - Barcelona ajándéktárgyak
Copyright © FC-Arsenal.hu 2005 - 2015 - Légy naprakész! A legfrissebb infók RSS-ben! - Főoldal - Tippjáték - Gunners TV - Sitemap - Created by: BeZi Design