Match Preview: West Ham-Arsenal
2016-12-03 11:43 | Írta: pIeTRo | Kategória: Mérkőzések

Borul a bili©?

Árgus szemekkel figyelem a West Ham sorsát, ugyanis idén legalább olyan meglepetésként ért a szereplésük, mint a tavalyi kiírásban, csupán az előjel lett mínuszos.

Bő másfél évvel ezelőtt határozottan váratlanul ért Big Sam menesztése, mert úgy gondolom, ha nem is kiemelkedő, de mindenképpen egyenletes teljesítményt volt képes elérni a West Hammel. Erős középcsapatnak számítottak, kemény, klasszikus angol focit játszva. Talán pont ez volt az, ami miatt feladták Big Samnek az utolsó kenetet. A klasszikus angol labdarúgás egyik utolsó hírnökeként korántsem játszatott látványos focit a csapatával, rendre felívelésekből próbáltak érvényesülni. Ezért gondolhatta a vezetőség, hogy ideje haladni a korral és egy kicsit innovatívabb menedzserrel nekirugaszkodni a következő idénynek. Tény és való, hogy Slaven Bilic személyében mindent megkaptak. Borzasztó kemény focit toltak, talán keményebbet, mint elődje vezetése alatt. Ugyanakkor elkezdték technikás, jól látó játékosokkal feltölteni a keretet, aminek köszönhetően robbant be Dimitri Payet is a köztudatba. Nagyon könnyen és gyorsan formálta saját képére Bilic a West Hamet, szenzációs eredményeket értek el, és a top csapatokat is rendre megizzasztották. A mi esetünkben rögtön a nyitó fordulóban hazai pályán szaladtunk zakóba ellenük, hogy a visszavágón a Boleyn Groundon a tavalyi szezon talán legszórakoztatóbb bajnokiját produkáljuk egy gólgazdag döntetlennel. Sokan a Leicester mellett a Kalapácsosokat tartották a szezon meglepetés csapatának és sokáig úgy tűnik, hogy játszi könnyedséggel utasítanak maguk mögé a táblázaton olyan együtteseket, mint az Everton, a Chelsea, a Liverpool vagy éppen a Manchester United. Más kérdés, hogy végül némi hullámvölgynek köszönhetően a csoda nem következett be és csupán a United FA Kupa győzelme miatt kerülhettek egyáltalán Európa Liga selejtezős szakaszba, hiszen a szezont a hetedik helyen zárták. A várva várt kupaszereplés tehát, ha szerencsével is, de meglett, hogy aztán a selejtező második körében búcsút is intsenek neki. A PL nyitó fordulóján a Chelsea elleni 2-1-es vereség még talán magyarázható lett volna, de a második fordulós hazai győzelmet négy egymást követő vesztett mérkőzés követett, aminek köszönhetően Slaven Bilic megízlelhette milyen a tabella alsó házában az élet. Jelenleg is csupán egyetlen pont választja el csapatát a kieső helyek egyikétől, így erősen pontszerzési kényszerben vannak vendéglátóink. Mellettünk szól egyrészről az, hogy mi vagyunk az Arsenal, másrészről pedig, hogy legutóbbi nyolc idegenbeli bajnokinkon veretlenek vagyunk ellenük (6GY,2D). A helyszín azóta viszont változott, hála a befektetőknek, vattaúj arénában szeretnének elkalapálni bennünket. Hiányzóik akadnak bőséggel nekik is, így pl. Michael Antonio-ra, az idei szezon egyik kulcsjátékosára biztosan nem számíthat a West Ham, ahogy Cresswell, Sakho, Byram és Ayew is vonalon túlról kénytelen szemmel kísérni a találkozót. Ami viszont aggasztó, hogy a képünkbe előszeretettel mászó Andy Carroll már bevethető. Ha nem is a kezdőben, de csereként bedobva valószínűleg ismét megpróbál beleszarni az uzsonnánkba.

Sajátjaink hadrendjét tekintve nagyon nagy változásokra nem lehet számítani. Cazorla hosszútávú sérüléssel próbálja bizonyítani igaz Ágyús mivoltját és ezzel kicsikarni a szerződéshosszabbítást, Giroud-t továbbra is a kicsi, de annál kellemetlenebb sérülések súlytják, míg Elneny gyomorrontással kínlódik, bár gyanítom, Papa felnyom neki két széntablettát, ha ezen múlik a bevethetősége. Problémásabb viszont a védelmünk jobb oldalának helyzete. Bellerin egyelőre filmpremierekre tud csak járkálni, edzésre nem nagyon, Debuchy ismét kivonul a köztudatból, mint Arsenal játékos, Jenkinson meg azzal segít a legtöbbet, ha nem játszik. Wengernek így kipattant csodás elméjéből, hogy anno szélsőként is játszó Gabrielből valódi szélsővédőt farag és ő lesz a mi megváltó jobb bekkünk. Ha csak annyira lesz jó szélsővédő Gabriel, mint André Santos, akkor inkább olaszosan álljunk fel 3 középső védővel, mert nem elég, hogy Monreal oldalán csak az nem vezet támadást, akinek nincs lába, de most már a másik oldalunk is kész átjáróház lesz. Nem irigylem se Mustafit, se Koscielny-t, habzani fog a hátuk, mint versenylónak az ügetőn.

Az előrejelzések alapján tehát várható, hogy Bilic viagrával fogja tömködni játékosait, hogy abba a bizonyos gumikalapácsba merevséget verjen, mi pedig minden ellenünk szélről indított támadásnál becsukjuk a szemünket és magunkban reménykedünk, hogy Walcott vagy Iwobi visszaér védekezni.

forrás: premierleague.com


HIRDETÉSEK:  
- Médiaajánlat -
HOZZÁSZÓLÁSOK:
 
Profil
Üzenet
bojan véleménye:
2016-12-03 15:23
Szar chelsea jól összeszedte magát...Guardiola most már rájöhetett hogy itt nem fog annyi címet nyerni....
 
Profil
Üzenet
horika véleménye:
2016-12-03 14:16
Ha valaki nem hallotta volna és a spileren akarja nézni a meccset, a telenor mytv 1 hónapig ingyenes ha most regisztrálsz és beírod a "mytvkaracsony" kupont a regisztrációhoz.

Véleményed van? Oszd meg a többiekkel! (8 felhasználó már megtette)

Belépés
NÉV:
JELSZÓ:
 Jegyezzen meg:


Meccs center
:: Előző mérkőzés
  - -  
Boreham Wood vs Arsenal
Meadow Park, 2018/07/14, 16:00, Barátságos mérkőzés
Gól: 7', 9', 17', Aubameyang, 35' Nelson, 39' Lacazette, 53' Nketiah, 71' Reine Adelaide, 79' Mkhitaryan
:: Következő meccs
:: Streamek
Streamek később...


Vélemény, Blog BLOG IRÁSOK
Csoportkörök utolsó fordulója következik, a tét pedig a csoportelsőség megszerzése.
2016-12-06 19:02 | pIeTRo

Premier League Tabella Teljes lista
H
#
Csapat
M
+ / -
P
1.
Arsenal
0
0-0
0
2.
Bournemouth
0
0-0
0
3.
Brighton and Hove Albion
0
0-0
0
4.
Burnley
0
0-0
0
5.
Chelsea
0
0-0
0
6.
Crystal Palace
0
0-0
0
7.
Everton
0
0-0
0

Menetrend Teljes lista
:: Következő mérkőzések
:: Előző mérkőzések
Huddersfield
PL / Smith's. S / 0:1
Leicester
PL / King Power / 3:1
Burnley
PL / Emirates / 5:0
Alt.Madrid
EL / Metropolitano / 1:0

Házi Góllövőlista Premier League
- - - -
- - - -

Arsenal Gól Statisztika (Premier League - 0. hét)
Rúgott gól - 0   Kapott gól - 0
0 0' - 15' 0
0 15' - 30' 0
0 30' - 45' 0
0 45' - 60' 0
0 60' - 75' 0
0 75' - 90' 0
Rúgott gólátlag : 0,0 gól / m. Kapott gólátlag: 0,0 gól / m.

   
       
PARTNEREK
liverpool-fc.hu
 
-
 
STATISZTIKA
Regisztrált felhasználók: 5897
Hirek száma: 10827
Blog írások: 185
Összes hozzászólás: 353692
Top kommentelő: szasza86 ( 6606 )
Online Regisztrált: 0
Vendég: 8
Eddigi rekord: 2423
Hirdetés: Chelsea ajándéktárgyak - MU ajándékok - Liverpool webáruház - Barcelona ajándéktárgyak
Copyright © FC-Arsenal.hu 2005 - 2015 - Légy naprakész! A legfrissebb infók RSS-ben! - Főoldal - Tippjáték - Gunners TV - Sitemap - Created by: BeZi Design