Játékosértékelés: Arsenal 2-2 PSG
2016-11-24 07:00 | Írta: Frimponginho | Kategória: Elemzések

Elkeserítő játék, bírói segédlet, és még így sem sikerült nyernünk.

David Ospina: A gólokról nem tehetett, ugyebár a másodikat simán fogta volna, ha nem ér bele Iwobi. Remek ütemben jön ki a kapujából. 7

Carl Jenkinson: Szegény Carl. Durva, de nem gondoltam volna, hogy ennyire fontos játékosunk Bellerín, főleg a támadásoknál. Ennél a meccsnél jobban nem is lehetett volna szemléltetni. Egyébként, amikor meghallottam, hogy Jenko fogja pótolni a spanyolt, annyira nem féltem tőle, mivel még a kölcsönszerződése előtti időszakban abszolút stabilan teljesített, ráadásul ő az egyetlen a keretben, akinek a beadásai embert szoktak találni. Azonban annak már intő jelnek kellett volna lennie, hogy lényegében még egy West Ham kezdőjéből is kitudott szorulni, és a Kalapácsosok szurkolói is nyíltan fikázták. Aztán pedig jöttek az idei meccsei, és azok alapján végleg beigazolódni látszik, nem Arsenal-szint a srác. Erre sajnos ma sem tudott rácáfolni. Mindazonáltal, hogy ne csak ostorozzam, védekezésben korrekt volt, a támadásokat meg inkább hagyjuk. 6

Shkodran Mustafi: A meccsenkénti 1 hibáját ma is kipipálhatjuk, csúnyán elengedte Matuidi-t az első gólnál. Ezenfelül nem volt rossz. 6

Laurent Koscielny: A szokásos minőség, fontos mentések, tisztázások. A Cavani-s incidens necces volt, de csak a nagyon elvetemült bírók fújták volna ezt be. 7

Kieran Gibbs: Átlagos teljesítmény, ám hatalmasat mentett a gólvonalról az első félidő végén. Vajon végleg kiszorította Monreal-t? 6,5

Francis Coquelin: A korai sárga miatt nem mehetett bele a kétes szitukba, ezért most nem is volt kiemelkedő a francia. Mindemellett érthetetlen, hogy miért Ramsey-vel volt pivot-ban, amikor ez a páros már tavaly is megbukott. 6

Aaron Ramsey: Bevallom, nagy csalódottságot éreztem, amikor megláttam, hogy Aaron Ramsey kezd Coq mellett a középpályán. Szerencsére rám cáfolt a wales-i. Az tény, hogy az egész középpálya csődöt mondott a meccsen, de Rambo egyénileg nagyszerű meccset hozott le, és bebizonyította, hogy ez az ő IGAZI posztja. Védekezésben remekelt(6 szerelés, a legtöbb a csapatban), a támadosákat is egész jól segítette. Már csak egy jól passzoló, kreatív középpályás kell mellé (khm, Xhaka...). 7,5

Mesut Özil: Nem az ő meccse volt, a PSG ügyesen megfojtotta a játékát. 5,5

Alex Iwobi: A támadásépítés miatt rakta be Wenger a kezdőbe, de ezt nem tudta teljesíteni a nigériai. Nem varrnám a nyakába a döntetlent, mivel a PSG nagyon nyomott, és valószínűleg enélkül is összejött volna nekik az egyenlítés. 5

Alexis Sanchez: Nagyon akart, rengeteget cipelte a labdát, és ki is harcolt egy necces büntetőt. Rajta látszott, hogy győzni akar. Viszont az is, hogy még nem 100 %-os. 7

Olivier Giroud: Minden bizonnyal a legjobb tizenegyeslövőnk, magabiztosan értékesítette. Thiago Silva-ék elég jól levédekezték, nehéz dolga volt. 6,5

cserék:

Granit Xhaka: Minek várt Wenger a cserékkel ilyen sokáig ??? Érthetetlen. Az is az, hogy padoztatja a svájcit, főleg egy ilyen keményen presszingelő csapat ellen.

Theo Walcott: Nem vagyok benne biztos, hogy labdába ért-e.

OX: Érdekes elgondolás, hogy Ox-ot szélsővédőként állítja be a Főnök. A ligakupa meccsen megnézném kezdőként is wingback-ként.

 

 

 


HIRDETÉSEK:  
- Médiaajánlat -
HOZZÁSZÓLÁSOK:

Véleményed van? Oszd meg a többiekkel! (8 felhasználó már megtette)

Belépés
NÉV:
JELSZÓ:
 Jegyezzen meg:


Meccs center
:: Előző mérkőzés
  - -  
Boreham Wood vs Arsenal
Meadow Park, 2018/07/14, 16:00, Barátságos mérkőzés
Gól: 7', 9', 17', Aubameyang, 35' Nelson, 39' Lacazette, 53' Nketiah, 71' Reine Adelaide, 79' Mkhitaryan
:: Következő meccs
:: Streamek
Streamek később...


Vélemény, Blog BLOG IRÁSOK
Csoportkörök utolsó fordulója következik, a tét pedig a csoportelsőség megszerzése.
2016-12-06 19:02 | pIeTRo

Premier League Tabella Teljes lista
H
#
Csapat
M
+ / -
P
1.
Arsenal
0
0-0
0
2.
Bournemouth
0
0-0
0
3.
Brighton and Hove Albion
0
0-0
0
4.
Burnley
0
0-0
0
5.
Chelsea
0
0-0
0
6.
Crystal Palace
0
0-0
0
7.
Everton
0
0-0
0

Menetrend Teljes lista
:: Következő mérkőzések
:: Előző mérkőzések
Huddersfield
PL / Smith's. S / 0:1
Leicester
PL / King Power / 3:1
Burnley
PL / Emirates / 5:0
Alt.Madrid
EL / Metropolitano / 1:0

Házi Góllövőlista Premier League
- - - -
- - - -

Arsenal Gól Statisztika (Premier League - 0. hét)
Rúgott gól - 0   Kapott gól - 0
0 0' - 15' 0
0 15' - 30' 0
0 30' - 45' 0
0 45' - 60' 0
0 60' - 75' 0
0 75' - 90' 0
Rúgott gólátlag : 0,0 gól / m. Kapott gólátlag: 0,0 gól / m.

   
       
PARTNEREK
liverpool-fc.hu
 
-
 
STATISZTIKA
Regisztrált felhasználók: 5897
Hirek száma: 10827
Blog írások: 185
Összes hozzászólás: 353692
Top kommentelő: szasza86 ( 6606 )
Online Regisztrált: 0
Vendég: 61
Eddigi rekord: 2423
Hirdetés: Chelsea ajándéktárgyak - MU ajándékok - Liverpool webáruház - Barcelona ajándéktárgyak
Copyright © FC-Arsenal.hu 2005 - 2015 - Légy naprakész! A legfrissebb infók RSS-ben! - Főoldal - Tippjáték - Gunners TV - Sitemap - Created by: BeZi Design