Match Review: Burnley-Arsenal
2016-10-03 12:26 | Írta: pIeTRo | Kategória: Elemzések

Nem volt egyszerű meccs. Sokkal nehezebbek az ilyen mérkőzések, mint bármilyek top rivális ellen. Egy masszívan védekező csapat ellen gólt szerezni hálátlan feladat. Az első perctől érződött, hogy bizony a Burnley-nek egy célja van: megakadályozni az Arsenalt a gólszerzésben. És ez majdnem sikerült is.

A tény, hogy nem játszottunk túl jól viszont kicsit árnyaltabb. Mint említettem, a Burnley nagyon X-re ment. Stabil volt a védelmük, lezárták a réseket, nagyon betömörültek a kapujuk elé és magas védőik rendszeresen megnyerték a fejpárbajokat. Határozottak voltak, küzdöttek foggal-körömmel. Milyen érdekes, hogy a Burnley egy liga mérkőzésen gyakorlatilag tökéletesen alkalmazta a védekező taktikát, addig a BL-ben egy Basel mennyire képtelen volt bármiféle ellenállást tanúsítani. Persze a hazai pálya előnye kimutatkozott. A felvezetőben is kitértem rá, hogy a hazai környezet különösen hatékonnyá teszi tegnapi vendéglátónk teljesítményét. Olyannyira hatékonnyá tette, hogy kapufájukkal bizony ők álltak közelebb akár a mérkőzést is eldönthető gólhoz.

Személy szerint én nem hibáztatom a csapatot. Rengeteget járatták a labdát, egyik oldalról a másikra, keresve a réseket. Ez egy türelemjáték. A Burnley labdarúgói nagyon jól zártak, a távoli lövésekre jól léptek ki vagy jól blokkolták. Fejelni Sanchezzel középen esélyünk nem volt. A Turf Moor közönsége nagyszerűen segédkezett abban, hogy a csapatuk higgyen a pontszerzésben, a mieink pedig percről percre frusztráltabbak legyenek. De azt hiszem ez volt a legnagyobb gyengeségük is.

Minden egyes hazai labdaszerzésnél, blokkolásnál, kifejelt labdánál, elszúrt Arsenal helyzetnél vagy éppen a játékot bármiféle okból tördelő eseménynél éljenezett a szurkolótábor. Nekem már a vége felé olybá tűnt, hogy némiképp fellengzősen és arrogánsan tették mindezt. Amikor a negyedik játékvezető felmutatta a 2 perc hosszabbítást jelző táblát, akkor meg különös kárörvendő üvöltésben törtek ki. Azt hiszem, nekünk meg erre volt szükségünk.
A Burnley akarata érvényesült végig a mérkőzésen. Védekeztek, tördelték a játékot, veszélyes kontrákat vezettek, jól begyakorolták a pontrúgásokat, minket pedig kifárasztottak és frusztrálttá tettek. Majd jött az a bizonyos 2 perc hosszabbítás, amikor a hazaiak beleestek saját hibájukba. Olyannyira elringatták magukat a pontszerzés lehetőségében, olyannyira "megnyerve" érezték a mérkőzést, hogy a csupán 120 másodpercnyi ráadásra teljesen összezavarodtak. Nekünk pedig elég volt 120 másodperc arra, hogy olyan nyomás alá tegyük a kapujukat, amit nem bírhatnak ki.

És nem bírták. A sors fintora, hogy a gólhelyzetet éppen fejjel alakítottuk ki, személy szerint Walcott, aki a szögletből beívelt labdát éppen csak annyira csúsztatta meg, hogy Koscielny és Ox teljesen szabadon repülhettek rá.

Hogy kéz volt-e? Igen. Szabályos gól volt? Szerintem nem. Bár ha Koscielny keze nincs ott, akkor valószínűleg a mellével vagy a fejével tuszkolja be a labdát a hálóba, így talán a bíró is jobbnak látta megadni a gólt.

Fergie Time-ban nyertünk tehát. Mondanám, hogy a Burnley megérdemelt volna 1 pontot, mert Sean Dyche 90 percig tényleg hiba nélkül irányította csapatát. De a sokszor már arrogáns és kárörvendő közönség miatt azt hiszem ennek így kellett lennie. Hogy az utolsó utáni pillanatban döfjük le az ellenséget, amely már győzelmi énekekkel fordított hátat az utolsó két percre az Arsenalnak.

Papa, Isten éltessen!

U.i.: Laurent Koscielny. Nem tudom és nem is akarom elképzelni az Arsenalt nélküle. Egy igazi vezér, erős bástyja, ugyanakkor a szükség idején előretörő hős, aki megmenti csapatát. Nem előrször és gyanítom, hogy nem is utoljára. Rejtély, hogy ki lesz képes őt valaha is pótolni, mert legalább annyira fontos tagja a csapatnak, mint Özil.


HIRDETÉSEK:  
- Médiaajánlat -
HOZZÁSZÓLÁSOK:
 
Profil
Üzenet
toloszek véleménye:
2016-10-04 18:57
Most nem igazán tetszett az összefoglaló (az utóirat kivételével: azzal egyetértek.) Túl sok benne a líra, a szubjektivitás, a >lyányos érzület<. A meccseket nem egy párhuzamos vagy virtuális valóságban játszák: "Bár ha Koscielny keze nincs ott, akkor valószínűleg a mellével vagy a fejével tuszkolja be a labdát a hálóba". Jézusom! S hogy a szurkolók hogyan szurkolnak? Ugyan már. Wenger pontosan tudhatja, hogy a "nemzetközi helyzet fokozódik", segítséget kell adni a csapatnak, ha fásult vagy fáradt. Valóban, nagyjából kezd látszani, hogy ki mire és mennyi időre jó. Itt főleg Iwora gondolok -- csiszolatlan gyémánt, de ha nem szakszerűen csiszolják be, akkor soha nem lesz belőle drágakő. Ez a menedzser felelőssége! Én is várom már Ramsey-t, -- a nyári vagy a tavalyi formájával jön- e vissza?
 
Profil
Üzenet
Bergkamp véleménye:
2016-10-04 16:28
Tetszett az összefoglaló, nekem az volt meccs után az első gondolatom, hogy az ilyen meccseket azok nyerik meg, akik igazán bajnokesélyesek. Egyelőre jó úton járunk és a Tottenham is szívességet tett nekünk. Koscielny gólja szerintem teljesen szabálytalan volt, mert a kezezésen túl lesen is volt, de összességében nagyon kelett ez a győzelem. Ha ikszeltünk volna, akkor ismét a szokásos Arsenal csapdába estünk volna bele, vagyis, hogy amikor fel tudnánk zárkózni az elsőre, akkor mi sem hozzuk a meccsünket. Remélem most egy hosszú veretlenségi sorozat elé nézünk, amiben benne lesz a City és a Tottenham elleni meccsünk is.
 
Profil
Üzenet
titi1982 véleménye:
2016-10-04 11:43
gezababa:nagyon egyetértek a mondani valóiddal,általában mindig! +1. Pinters:nagyon jó kép és lehet ez a párbeszéd valóban így zajlott le! :D
 
Profil
Üzenet
pinters véleménye:
2016-10-03 19:34
Top pictures: [link]
 
Profil
Üzenet
gezababa véleménye:
2016-10-03 14:59
A nagyok azt mondják, hogy a győzelmet nem kell megmagyarázni. Azt nem is, de ezt a játékot igen is kell. Szerintem igen is hibás a csapat. A Burnley védelme egy klasszikus 4-5-1 vagy 5-4-1-es sün volt, sokszor láttunk vagy láthattunk már ilyet. Kicsit talán azt gondoltuk, hogy a bab is hús és a chelsea/basel után a burnley csukott szemmel féllábon (félkézzel) is megy. Nem ment, nagyon nem. Nem voltunk ott fejben, lehet a válogatott szünet miatt, és testben sem, mivel 8 nap alatt 3 meccset játszottak le ugyanazok. Élesség, folytonosság csak nyomokban. Amikor valami futballt játszottunk, direktebb játékot, (Xhaka, Cazorla kivette a játékból a Burnley második védelmi vonalát a labdáival) és lendületből indultunk a kapu felé, a hazaiak egyből zavarba jöttek. Rengeteg ígéretes helyzetünk volt, de mind elment: hol rossz first touch, hol gyenge lövés, hol rossz ütemű key pass. De ezektől eltekintve mintha rugós foci-t néztem volna, az emberek egy helyben álltak és várták a csodát (ami azt jelentette, hogy Alexis végül visszajött a labdáért). Nem támadtuk az oldalváltások és a through ball-ok során megnyílt területeket. Pedig az utóbbi meccseken pont ebben a direkt játékban fejlődtünk a legtöbbet. Lehet aludnom kéne még rá egyet, de most azt érzem, hogy sün ellen két playmakert/kontrollert alias Xkaha/Cazorla nem bír el a csapat. Elneny, és a majd visszatérő Ramsey egyike talán jobb lehet dp-ben btb szerepkörben, de még akár Coq is, aki nagy szerepet kapott a presszingünkben és rendre feltűnt az utóbbi időkben a 16osnál. Az viszont tény, hogy előre nem volt opciónk sérülések miatt (szerintem Akpom így is többet tudott volna hozzátenni, mint az újra beválogatott OX, akit remélem csak azért játszatunk, hogy télen drágábban adhassuk el). Iwobi a második félidőkre rendszeresen elfárad. Hatalmas tehetség, és jelenleg a legjobb opció balra, de félek, hogy ilyen fiatalon nem lehet rendre a legmagasabb szinten játszani. Tavaly is valami hasonló volt. És a legintenzívebb hónapok még csak most jönnek. Nagyon várom Ramsey és Welbs visszatérését, mert jelentősen bővülne a repertoár. Jókor jön a szünet.

Véleményed van? Oszd meg a többiekkel! (5 felhasználó már megtette)

Belépés
NÉV:
JELSZÓ:
 Jegyezzen meg:


Meccs center
:: Előző mérkőzés
  - -  
Boreham Wood vs Arsenal
Meadow Park, 2018/07/14, 16:00, Barátságos mérkőzés
Gól: 7', 9', 17', Aubameyang, 35' Nelson, 39' Lacazette, 53' Nketiah, 71' Reine Adelaide, 79' Mkhitaryan
:: Következő meccs
:: Streamek
Streamek később...


Vélemény, Blog BLOG IRÁSOK
Csoportkörök utolsó fordulója következik, a tét pedig a csoportelsőség megszerzése.
2016-12-06 19:02 | pIeTRo

Premier League Tabella Teljes lista
H
#
Csapat
M
+ / -
P
1.
Arsenal
0
0-0
0
2.
Bournemouth
0
0-0
0
3.
Brighton and Hove Albion
0
0-0
0
4.
Burnley
0
0-0
0
5.
Chelsea
0
0-0
0
6.
Crystal Palace
0
0-0
0
7.
Everton
0
0-0
0

Menetrend Teljes lista
:: Következő mérkőzések
:: Előző mérkőzések
Huddersfield
PL / Smith's. S / 0:1
Leicester
PL / King Power / 3:1
Burnley
PL / Emirates / 5:0
Alt.Madrid
EL / Metropolitano / 1:0

Házi Góllövőlista Premier League
- - - -
- - - -

Arsenal Gól Statisztika (Premier League - 0. hét)
Rúgott gól - 0   Kapott gól - 0
0 0' - 15' 0
0 15' - 30' 0
0 30' - 45' 0
0 45' - 60' 0
0 60' - 75' 0
0 75' - 90' 0
Rúgott gólátlag : 0,0 gól / m. Kapott gólátlag: 0,0 gól / m.

   
       
PARTNEREK
liverpool-fc.hu
 
-
 
STATISZTIKA
Regisztrált felhasználók: 5897
Hirek száma: 10827
Blog írások: 185
Összes hozzászólás: 353692
Top kommentelő: szasza86 ( 6606 )
Online Regisztrált: 0
Vendég: 27
Eddigi rekord: 2423
Hirdetés: Chelsea ajándéktárgyak - MU ajándékok - Liverpool webáruház - Barcelona ajándéktárgyak
Copyright © FC-Arsenal.hu 2005 - 2015 - Légy naprakész! A legfrissebb infók RSS-ben! - Főoldal - Tippjáték - Gunners TV - Sitemap - Created by: BeZi Design