Párizsból, "szeretettel"
2016-09-14 19:26 | Írta: pIeTRo | Kategória: Elemzések

Azt hiszem, nem kezdhetem mással, minthogy megemlítem a Parc de Princess stadion közönségét. Az arénában fergeteges hangulat várta a két csapatot. A hazai szimpatizánsok gyakorlatilag végig énekelték, buzdították kedvenceiket, olyan atmoszférát teremtve, hogy az Arsenal – a meccs későbbi képét tekintve – talán joggal volt megilletődve és futkároztak úgy, mint megszeppent amatőrök életük első teltházas mérkőzésén.

A kezdőfelállások mindkét oldalon igencsak meglepőek voltak. Unai Emery újabb formációt próbált ki és a hétvégi St. Etienne elleni bajnokin fellépők közül mindössze három játékost hagyott a tegnap esti kezdőben, így kerülhetett be többek között az első tétmérkőzését játszó Maxwell, az új szerzemény Krychowiak és persze gólra éhesen Edinson Cavani is. Wenger a makacs énjét utaztatta el Párizsba és ismét megbotránkoztató felállásban küldte pályára övéit. Már Ospina neve is sokakban hisztérikus rohamokat váltott ki, de Coquelin, a frissen felépült Iwobi és Alexis, mint középcsatár, hadrendbe hívása egyenlő volt egy kisebb agyi infarktussal. Az Arsenal tehát Xhakaval és Giroud-val a kispadon próbálta megmászni a korántsem megmászhatatlan Eiffel-tornyot. Sikertelenül.

Az 1-1 összességében nem rossz eredmény. A PSG-nek minőségi kerete van, mi pedig rendszerint vereséggel indítunk a BL-ben. Is. E tekintetben csupán az eredményt nézve az X ránk nézve hízelgő. A mérkőzés képét nézve persze ez még inkább igaz, mert a helyzetek alapján bizony közel sem voltunk még az 1 ponthoz sem, nemhogy a 3-hoz.

És itt süssük le kicsit a szemünket, a combjainkon lévő vezeklőövön szorítsunk még egyet és némán tűrjük a fájdalmat, ezzel adózva a már-már megalázóan – többek között általam is – lenézett és kifigurázott Ospina előtt. A kolumbiai kapus talán élete mérkőzését hozta le tegnap este. Oroszlánrésze volt abban, hogy az eredmény 1-1 lett, nem pedig 4-1. Elképesztő vakmerőséggel védte végig a találkozót. Fantasztikusan mozdult ki a kapujából, rendre érezte hova mennek a lövések és egyedüliként a csapatban csak rajta látszott a koncentráltság, a felkészültség és a győztes mentalitás. Nem az ő érdemeit csökkentve, de tegyük össze a két kezünket, amiért Cavanit sem Ibrának hívják, mert ha a svéd még a PSG alkalmazottja, akkor Messi mellett alighanem ő is mesterhármassal kezdte volna a csoportmeccseket. A kolumbiai kapusnál viszont ki is fújt a pozitív dolgok felsorolása. A védelem botrányos volt. Mustafi lelkesen játszott, de rengeteg hibával tette azt, Cavani gólját pedig díszpáholyból nézte végig. Monrealt akkor verte meg Aurier a szélen, amikor csak úri kedve úgy akarta, ezért a PSG támadásainak zöme érthető módon a jobb oldalon folytak. Cazorla és Özil borzasztó fáradtan és ötlet nélkül fociztak, Ox teljesítménye pedig újabb negatív csúcsot ért el. Pedig a felkészülési szezon során olyan parádésan teljesített, hogy mindannyian úgy éreztük, hogy ezaz, végre megérkezett közénk Alex is, hogy végérvényesen elrabolja szívünket egy szenzációs szezont produkálva. De sajnos a szívünk vágya úgy olybá tűnik egyelőre beteljesületlen marad és kénytelenek vagyunk továbbra is Bergkampos és Henry-s videókra zsebhokizni.
Számomra érthetetlen volt Iwobi személye is, aki csupán a hétvégén tért vissza csereként sérüléséből. Coquelinre már nem tudok mit mondani, Flamini távozásával talán ő Wenger új perverziója, akit akkor is a pályára küld, ha levágják mindkét lábát és kerekesszékkel kell berongyolnia az ellenfél játékosai közé. És hát a legnagyobb agymenés Walcott középcsatárként való szerepeltetése óta Alexis hasonló pozícióban történő játszatása. Ha jól emlékszem, imádott menedzserünk háromszor próbálkozott már Sanchezt ékként érvényesíteni. Mindannyiszor totális kudarc lett a vége. S mi meglepő, tegnap este se történt ez másként. A chilei látszólag nem érzi jól magát középen. Nincs elég helye ficánkolni, nem tudják megjátszani, még helyzetbe se nagyon kerül. Uruk-haiok között ugrándozó hobbitnak tűnik ebben a szerepben. Ráadásul Bellerin is rendre elfelejti, hogy nem Giroud várja bent a labdát és előszeretettel ívelgette be neki, amiket Silváék és Aréola könnyedén hatástalanítottak.

A gyorsan bekapott gólt követően mindenféle taktika és elképzelés nélkül futkároztunk a pályán. A passzok pontatlanok voltak, egymást zavarták a csapattársak, a helyezkedés zűrzavaros volt. Az amúgy stabil embereink is csak kóvályogtak, mint akik életükben nem láttak még labdát. A PSG látványosan átadta a területet és igyekeztek a védelem mögé való beívelésekkel helyzetbe hozni támadóikat, ami Ospina rendíthetetlenségének köszönhetően kevés sikerrel jártak.
A mérkőzés hajrájában rendeződni látszottak fejben a srácok, néhány gólszerzési lehetőség is adódott előttünk. A védelmünk egészen a félpályánál állt fel, időnként kockásra nyomva a vendéglátóink hátát. Időközben beszállt a játékba Giroud és Xhaka is, Alexis pedig végre kihúzódhatott kedvelt helyére, a szélre, hogy nem sokkal később gólt szerezzen és döntetlenre hozzá az állást. Ezt követően Wenger túl sokat nem akart kockáztatni, Özilt váltotta Elneny, hogy biztosabb legyen a védelmünk is, mert a PSG még a mérkőzés végén összeszedte maradék erejét és megpróbáltak újabb előnyhöz jutni, ami kis híján sikerült is nekik. Időközben Giroud és Verratti akaszkodott össze, aminek következtében mindkettőjüket kiállították. Ebben nem az a bosszantó, hogy Olibaba nagyra nőtt arca gátolja őt a labdarúgásban vagy hogy Marquinhos provokálta ki aljas módon a piros lapot, hanem hogy a következő csoportmeccsen megint Sanchez vagy Walcott kínlódását kell végignéznünk a középcsatár szerepkörében.

Végül Kassai több, mint 4 perces hosszabbítás után lefújta a találkozót, mi pedig 1 ponttal és felemás érzelmekkel távozhattunk Párizsból.

HIRDETÉSEK:  
- Médiaajánlat -
HOZZÁSZÓLÁSOK:

Véleményed van? Oszd meg a többiekkel!

Belépés
NÉV:
JELSZÓ:
 Jegyezzen meg:


Meccs center
:: Előző mérkőzés
  - -  
Boreham Wood vs Arsenal
Meadow Park, 2018/07/14, 16:00, Barátságos mérkőzés
Gól: 7', 9', 17', Aubameyang, 35' Nelson, 39' Lacazette, 53' Nketiah, 71' Reine Adelaide, 79' Mkhitaryan
:: Következő meccs
:: Streamek
Streamek később...


Vélemény, Blog BLOG IRÁSOK
Csoportkörök utolsó fordulója következik, a tét pedig a csoportelsőség megszerzése.
2016-12-06 19:02 | pIeTRo

Premier League Tabella Teljes lista
H
#
Csapat
M
+ / -
P
1.
Arsenal
0
0-0
0
2.
Bournemouth
0
0-0
0
3.
Brighton and Hove Albion
0
0-0
0
4.
Burnley
0
0-0
0
5.
Chelsea
0
0-0
0
6.
Crystal Palace
0
0-0
0
7.
Everton
0
0-0
0

Menetrend Teljes lista
:: Következő mérkőzések
:: Előző mérkőzések
Huddersfield
PL / Smith's. S / 0:1
Leicester
PL / King Power / 3:1
Burnley
PL / Emirates / 5:0
Alt.Madrid
EL / Metropolitano / 1:0

Házi Góllövőlista Premier League
- - - -
- - - -

Arsenal Gól Statisztika (Premier League - 0. hét)
Rúgott gól - 0   Kapott gól - 0
0 0' - 15' 0
0 15' - 30' 0
0 30' - 45' 0
0 45' - 60' 0
0 60' - 75' 0
0 75' - 90' 0
Rúgott gólátlag : 0,0 gól / m. Kapott gólátlag: 0,0 gól / m.

   
       
PARTNEREK
liverpool-fc.hu
 
-
 
STATISZTIKA
Regisztrált felhasználók: 5897
Hirek száma: 10827
Blog írások: 185
Összes hozzászólás: 353692
Top kommentelő: szasza86 ( 6606 )
Online Regisztrált: 0
Vendég: 29
Eddigi rekord: 2423
Hirdetés: Chelsea ajándéktárgyak - MU ajándékok - Liverpool webáruház - Barcelona ajándéktárgyak
Copyright © FC-Arsenal.hu 2005 - 2015 - Légy naprakész! A legfrissebb infók RSS-ben! - Főoldal - Tippjáték - Gunners TV - Sitemap - Created by: BeZi Design