|
|
Most már kell a három pont |
|
|
|
|
2016-08-22 16:43 | Írta: arsenal1995 | Kategória: Interjúk
|
|
Theo Walcott már a három pontot célozza meg a Vicarage Roadon, miután az Arsenal egy ponttal távozott a Leicester City otthonából az előző fordulóban.
Az angol támadó megtartotta helyét a kezdőcsapatban, miután a Liverpool ellen gólt szerzett, de a szoros mérkőzésen minden akarata ellenére eredménytelen maradt.
"Úgy gondolom, ha megnézik a játék kiegyensúlyozottságát, láthatják, hogy az utolsó 10 percben vált nyitottabbá a játék. Ha később visszatekintünk erre a mérkőzésre, akkor látjuk majd, hogy igazságos volt a döntetlen" - mondta az Arsenal Playernek.
"A bajnok otthonába látogattunk, és tudtuk, hogy nem lesz könnyű dolgunk. Nem sokan győzték le őket. Csak két csapat, az egyik mi voltunk tavaly."
"Hasonlóan jól akarunk játszani a Watford otthonában, mint azt tettük tavaly. Nem számít, hogyan játszunk, amíg megszerezzük a három pontot."
"A Leicester nagyon jól védekezett, szinte az egész csapat mindig a labda mögött helyezkedett, ezért nehéz volt feltörni őket. Voltak gólszerzési lehetőségeink, de sajnos nem tudtuk őket kihasználni."
"Nem akarunk már most leszakadni a bajnoki címért tartó versenyfutásban, de még csak két mérkőzést játszottunk le" - tette hozzá.
"Most már könnyebb mérkőzések jönnek számunkra, és a pozitívumokra kell koncentrálnunk a mai mérkőzésből is. A Watford elleni mérkőzés sem lesz könnyű, minden mérkőzés nehéz lesz idén."
"Évről évre javulnak a csapatok. Hasonló teljesítményt szeretnénk nyújtani a Watford otthonában, mint tettük azt tavaly. Nem számít, hogyan játszunk, ha megszerezzük a három pontot."
Forrás: Arsenal.com
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Makaveli1971
véleménye: |
2016-08-22 20:49 |
|
|
|
Keltsetek mar fel.. faszt almodozok :D
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Makaveli1971
véleménye: |
2016-08-22 20:49 |
|
|
|
Ra tenyleg sporolni kell :D azaz ember kepes lenne bajnoksagot nyerni nekunk.. egy 100 ast kilehetne erre pengetni.. egyszer elunk.. eddig eheztunk :D
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Makaveli1971
véleménye: |
2016-08-22 20:29 |
|
|
|
Auba..Auba..Auba :D
|
|
|
|
|
|
|
|
|
szasza86
véleménye: |
2016-08-22 19:29 |
|
|
|
tuti: neten már az kering hogy 43at kérnek érte:DDDD komolyan van még oylan szitu amiben nem voltunk a fasz rossz végén?:DDD Ez a cikk is Walcitól....tiszta olyan mint aki sorba áll lófaszért! Komolytalan az egész. Legjobb az a levél ami a neten kering...hááát de komolyan csak oltani lehet már ezeket. Ott hagyja a munkáját hogy legyen pénz igazolni....még ha nem is igaz milyen megalázó már az egész.....nah most hogy Mustafi esélytelen...és wengi elcsöppent Holdingtól...mert Ő megtalálta a köv. Stonest....1 millióért.....lehet menni a csatárra akire spóroltunk:DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
|
|
|
|
|
|
|
|
|
nttt
véleménye: |
2016-08-22 17:23 |
|
|
|
ma azert kivancsi leszek, hogy Mustafi kezdeni fog-e.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
tomko
véleménye: |
2016-08-22 17:03 |
|
|
|
Régebben de szerettem volna ha Cavani hozzánk igazol és mi lett belőle :(
[link]
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
:: Előző mérkőzés
|
|
|
|
|
Boreham Wood vs Arsenal |
Meadow Park, 2018/07/14, 16:00, Barátságos mérkőzés |
Gól: 7', 9', 17', Aubameyang, 35' Nelson, 39' Lacazette, 53' Nketiah, 71' Reine Adelaide, 79' Mkhitaryan |
|
:: Következő meccs
:: Streamek
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Csoportkörök utolsó fordulója következik, a tét pedig a csoportelsőség megszerzése. |
|
|
2016-12-06 19:02 | pIeTRo |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2. |
|
Bournemouth |
0 |
0-0 |
0 |
3. |
|
Brighton and Hove Albion |
0
| 0-0 |
0 |
|
4. |
|
Burnley |
0 |
0-0 |
0 |
5. |
|
Chelsea |
0 |
0-0 |
0 |
|
6. |
|
Crystal Palace |
0 |
0-0 |
0 |
|
|
|
|
|
Arsenal Gól Statisztika (Premier League - 0. hét) |
|
|
|
|
|
Rúgott gól - 0 |
|
Kapott gól - 0 |
0 |
0' - 15' |
0 |
0 |
15' - 30' |
0 |
0 |
30' - 45' |
0 |
0 |
45' - 60' |
0 |
0 |
60' - 75' |
0 |
0 |
75' - 90' |
0 |
Rúgott gólátlag : 0,0 gól / m. Kapott gólátlag: 0,0 gól / m.
|
|
|
|
|
|
|
|
|