Mérkőzés utáni interjú
2016-08-01 10:43 | Írta: arsenal1995 | Kategória: Interjúk
Arséne Wenger nyilatkozott a médiának, miután csapata 3-1-es győzelemmel fejezte be a kaliforniai túráját a Chivas Guadalajara ellen.

A mérkőzésről...

"Tökéletes felkészülési mérkőzés volt egy eltökélt Chivas ellen. Összességében úgy gondolom, hogy türelmesnek kellett maradnunk, mert jobban kezdtek, mint mi. 20 perc után belejöttünk a mérkőzésbe, és a vége már sima volt. Érdekes volt látni néhány fiatal játékost - a védelmünk nagyon fiatal volt. Összességében jó túra volt."

Arról, hogy három győzelemmel kezdték az előszezont...

"Minden mérkőzés más, és mindig teljesíteni kell. A korábbi győzelmekből önbizalmat meríthetünk és elismerést kaphatunk, de szerénynek kell maradni, hogy újra bebizonyíthassa a csapat, hogy jó. Ez forog kockán. Jobb győzni, mint kikapni, de jelenleg még csak a felkészülésnél tartunk. Egy jó felkészülés önbizalmat adhat, de jól tudjuk, hogy nehéz lesz a szezonkezdet számunkra."

Arról, milyen fontos Santi a csapatnak...

"Ő biztosítja a technikát a középpályára, és a tavalyi szezonban öt-hat hónapig nem játszhatott. Erőnlétben még nincs a csúcson jelenleg. Ezért cseréltem le a félidőben. Fizikailag még egy kicsit le van maradva a többiektől, de úgy gondolom, hogy rendben lesz, talán nem augusztus 15-re, de augusztus végére biztosan."

Rob Holdingról...

"Jó benyomást tett rám a teljesítményével, hiszen nagyon gyorsan alkalmazkodott egy magasabb szinthez. Okos, higgadt, van benne tartás és lenyűgözően játszik. Ez gyakran nincs így együtt."

Arról, hogy várhatóan leigazolja-e Shkoran Mustafit...

"Még egyetlen üzletet sem ütöttünk nyélbe, amiről nem tudnak. Ez a válaszom. Önök beszélnek Mustafiról. Legyen az Mustafi vagy akárki más - még nincs semmi konkrétum."

Arról, hogy van-e megkötött üzlet...

"Nincs."

Arról, hogy érdeklődik-e Lacazette iránt...

"Megértem hogy Önöket az átigazolások érdeklik, de nem tudok senkiről sem beszámolni."

Bielikről, Chambersről és Holdingról...

"Jelenleg Per Mertesacker sérült, Laurent Koscielny a szabadságát tölti, és még itt van Gabriel. Egyikük biztosan fog játszani, vagy legalábbis ott lesz a csapatban a szezonnyitón. Jelenleg mindenkit meg kell néznem, aztán tudok majd döntést hozni. De amint Ön is mondta, Holding nagyon gyorsan alkalmazkodott. Mindhárman nagyon jó játékosok, de egy kicsit tapasztalatlanok. Két héten belül dönteni fogok."

Arról, hogy Guardiola Angliába jött...

"Nagyszerű, mert egy kicsit olyan lesz a bajnokság, mintha a menedzserek világbajnokságát rendeznék meg Angliában, hiszen a legjobb menedzserek Angliába jönnek, hogy még jobban megnehezítsék az életüket! De ezt akarjuk, mert így lesz jó a Premier League-nek. Minél több minőségi menedzserünk van, annál érdekesebb lesz a bajnokság, és annál nagyobb figyelem hárul ránk a világ minden tájáról."

Alex Oxlade-Chamberlainről...

"Ez egy nagyon fontos szezon lesz neki. Nagyon sokat hagyott ki. Sérült volt, nem mehetett az Európa-bajnokságra, de ha egészséges lett volna, akkor biztosan ott lett volna. Óvatos vagyok vele. 45 percet adtam neki az MLS All-Stars ellen, most pedig 70-et. Remélem, hogy rendesen fel tud készülni, és egészséges lesz a szezonnyitóra. Erőt hoz a csapatba, és át tudja törni az ellenfél vedekezését. Minden képessége megvan ehhez. Nehéz megmondani, mi hiányzik belőle - ezért is akarom, hogy a legjobbját nyújtsa. Talán nem hisz magában eléggé, és ez az utolsó lépés számára."

Arról, hogy az Amerikában elért eredmények átvihetők-e a Premier League-be...

"A folyamatos koncentrációval és a minőségi játékkal képesek lehetünk rá. Még mindig vannak megoldandó problémáink - jobban kell védekeznünk és jobban kell támadnunk. Augusztus 14-én számunkra is elkezdődik a bajnokság, addig mindent rendbe kell raknunk, hogy jó állapotban kezdhessük meg a szezont. A Liverpool ellen kezdünk, majd megyünk a Leicesterhez, ezért nagyon nehéz lesz."

Forrás: Arsenal.com

HIRDETÉSEK:  
- Médiaajánlat -
HOZZÁSZÓLÁSOK:
 
Profil
Üzenet
roszko véleménye:
2016-08-04 10:00
Nekem van egy olyan selytésem , hogy ez a Walcot nyilatkozat nem véletlen , mindazonáltal igaza van, érezhetően posztalan játékossá vált az elmult idökben , csatárnak gyenge nem kérédés ,viszont egy gólerős szélsö támadó csak ne szakadjón ujra az a keresztdzalag . Nagyon remélem ,hogy most már végleg kiverte a fejéből ezt a csatáosdit . Azon meg nem fogok meglepödni ha véletlen hétfön azt olvasom , hogy Lacazzette Gunner :) Szerintem Walcot már sejt valamit . :)
 
Profil
Üzenet
szasza86 véleménye:
2016-08-04 01:54
Nadesz addig jó mig nem leszel rendszeres kommentelő hidd el. Ha érdemben ennyit tudsz hozzatenni hogy knows jobb is ha nem vagy aktív csak 10 évente. Azt azé majd közöld hogy melyik tegnapi kommentemben karogtam. Ha szerinted minden oké jelenleg akkor gyorsan menjél vmi eü centrumban mert társadalomra veszélyes leszel!Jo tudni hogy csak én meg basset szoktuk ezt csinálni...karogni.....jaj de baszott magas labdát dobtal fel...nincs szívem leutni... meg lehet 10 év múlva nem is lesz már poén :D na bekulj ki magaddal knowsozza egyet aztán pihi!
 
Profil
Üzenet
Makaveli1971 véleménye:
2016-08-03 22:57
Xhaka felelseges.. te joisten.. :DDD mik mennek itt mar megint:. Meg mindig :D
 
Profil
Üzenet
nttt véleménye:
2016-08-03 21:55
Na az a Musa nagy vetelnek nez ki a leszternek. Nemcsak azert mert ket golt rugott elso meccsen. De brutalis robbanekony csatar. Na jo hagyom mostmar ezt a csapatot. Varom az igazolasokat
 
Profil
Üzenet
pinters véleménye:
2016-08-03 21:37
70 millás keret növelve 110M -re! [link]
 
Profil
Üzenet
pinters véleménye:
2016-08-03 21:33
Mustafi vagy Dunn Scott bár ez csak a Daily Mail: Given the Gunners most recent signings (after Granit Xhaka), Scott Dann seems to be way out of their league. But the Daily Mail report that Arsene Wenger has thoughts on signing the Crystal Palace defender.

Véleményed van? Oszd meg a többiekkel! (87 felhasználó már megtette)

Belépés
NÉV:
JELSZÓ:
 Jegyezzen meg:


Meccs center
:: Előző mérkőzés
  - -  
Boreham Wood vs Arsenal
Meadow Park, 2018/07/14, 16:00, Barátságos mérkőzés
Gól: 7', 9', 17', Aubameyang, 35' Nelson, 39' Lacazette, 53' Nketiah, 71' Reine Adelaide, 79' Mkhitaryan
:: Következő meccs
:: Streamek
Streamek később...


Vélemény, Blog BLOG IRÁSOK
Csoportkörök utolsó fordulója következik, a tét pedig a csoportelsőség megszerzése.
2016-12-06 19:02 | pIeTRo

Premier League Tabella Teljes lista
H
#
Csapat
M
+ / -
P
1.
Arsenal
0
0-0
0
2.
Bournemouth
0
0-0
0
3.
Brighton and Hove Albion
0
0-0
0
4.
Burnley
0
0-0
0
5.
Chelsea
0
0-0
0
6.
Crystal Palace
0
0-0
0
7.
Everton
0
0-0
0

Menetrend Teljes lista
:: Következő mérkőzések
:: Előző mérkőzések
Huddersfield
PL / Smith's. S / 0:1
Leicester
PL / King Power / 3:1
Burnley
PL / Emirates / 5:0
Alt.Madrid
EL / Metropolitano / 1:0

Házi Góllövőlista Premier League
- - - -
- - - -

Arsenal Gól Statisztika (Premier League - 0. hét)
Rúgott gól - 0   Kapott gól - 0
0 0' - 15' 0
0 15' - 30' 0
0 30' - 45' 0
0 45' - 60' 0
0 60' - 75' 0
0 75' - 90' 0
Rúgott gólátlag : 0,0 gól / m. Kapott gólátlag: 0,0 gól / m.

   
       
PARTNEREK
liverpool-fc.hu
 
-
 
STATISZTIKA
Regisztrált felhasználók: 5897
Hirek száma: 10827
Blog írások: 185
Összes hozzászólás: 353692
Top kommentelő: szasza86 ( 6606 )
Online Regisztrált: 0
Vendég: 7
Eddigi rekord: 2423
Hirdetés: Chelsea ajándéktárgyak - MU ajándékok - Liverpool webáruház - Barcelona ajándéktárgyak
Copyright © FC-Arsenal.hu 2005 - 2015 - Légy naprakész! A legfrissebb infók RSS-ben! - Főoldal - Tippjáték - Gunners TV - Sitemap - Created by: BeZi Design