EB - Copa America - Összefoglaló 2016.06.11
2016-06-12 08:11 | Írta: GoldHand | Kategória: Mérkőzések

Második napjához érkezett a 2016-os franciaországi Európa bajnokság. Három mérkőzést rendeztek a szombati játéknapon.

Az első találkozóra három órakor került sor, amikor is az EB újonc Albánia, Svájc csapatával nézett farkasszemet. A svájci kezdőcsapatban ott volt az Arsenal friss nyári igazolása, Granit Xhaka. Különösebb izgalmat nem, egy piros lapot, és egy egy svájci gólt hozott a mérkőzés. Az egyetlen találatot Schar szerezte, míg Albánia 10 emberrel fejezte be a mérkőzést. Xhaka végig a pályán volt a svájci válogatottban,emellett a meccs emberének is megválasztották.

A mérkőzés összefoglalója: Link

Az Albánia-Svájc találkozót követte a szintén újonc Wales, és Szlovákia összecsapása. A walesi csapatban természetesen kezdett Aaron Ramsey is. Wales kezdte jobban a mérkőzést, hisz Bale révén már a 10. percben megszerezték a vezetést, így 1-0-val fordultak a csapatok. Sokáig úgy tűnt, hogy ez is lesz a végeredmény, de a szlovák válogatott Duda révén a 61. percben egyenlített. A walesi gárda ezután nyomást helyezett az ellenfélre, aminek meg is lett az eredménye, hisz a 81. perben Ramsey – szándékos,vagy nem szándékos – passzát Robson Kanu lőtte a kapuba, ezzel kialakítva a 2-1-es végeredményt.

A mérkőzés összefoglalója: Link

A nap slágermérkőzése természetesen az Anglia-Oroszország összecsapása volt. Kisebb meglepetésre nem volt ott a kezdőben Jack Wilshere. Sokáig nem született gól a mérkőzésen, egészen a 73. percig kellett várni az első találatra, amikor is Dier szabadrúgásból megszerezte az angoloknak a vezetést. Nem örülhetett azonban a „háromoroszlánosok” csapata, hisz Berezutski a 92. percben egalizálta az eredményt. A vége:1-1

A mérkőzés összefoglalója: Link

Térjünk ki röviden a USA-ban zajló Copa America-ra is. Az USA-Paraguay mérkőzen nem volt ágyús érdekeltség, volt azonban egy 27. perben szerzett Dempsey gól, amivel nyertek az amerikaiak 1-0-ra.

A másik mérkőzésen Kolumbia, Cost Rica csapatával játszott – egy gazán jó mérkőzést. Joel Campbell csak a 79. percben lépett a pályára,míg Ospina csak csere volt a találkozón. A mérkőzés vége: Kolumbia-Costa Rica 2-3

Forrás: Arsenal.com


HIRDETÉSEK:  
- Médiaajánlat -
HOZZÁSZÓLÁSOK:
 
Profil
Üzenet
pinters véleménye:
2016-06-12 21:53
Ha ló (Vardy) nincs, jó a szamár (Cavani) is. [link]
 
Profil
Üzenet
pinters véleménye:
2016-06-12 19:38
Remélem Papa nézi a Lengyel-Északírt, és Krychowiak mellett megjegyzi Milik nevét is! De a két baloldali Kapustka és Jedrzejczyk is jól játszik.

Véleményed van? Oszd meg a többiekkel! (2 felhasználó már megtette)

Belépés
NÉV:
JELSZÓ:
 Jegyezzen meg:


Meccs center
:: Előző mérkőzés
  - -  
Boreham Wood vs Arsenal
Meadow Park, 2018/07/14, 16:00, Barátságos mérkőzés
Gól: 7', 9', 17', Aubameyang, 35' Nelson, 39' Lacazette, 53' Nketiah, 71' Reine Adelaide, 79' Mkhitaryan
:: Következő meccs
:: Streamek
Streamek később...


Vélemény, Blog BLOG IRÁSOK
Csoportkörök utolsó fordulója következik, a tét pedig a csoportelsőség megszerzése.
2016-12-06 19:02 | pIeTRo

Premier League Tabella Teljes lista
H
#
Csapat
M
+ / -
P
1.
Arsenal
0
0-0
0
2.
Bournemouth
0
0-0
0
3.
Brighton and Hove Albion
0
0-0
0
4.
Burnley
0
0-0
0
5.
Chelsea
0
0-0
0
6.
Crystal Palace
0
0-0
0
7.
Everton
0
0-0
0

Menetrend Teljes lista
:: Következő mérkőzések
:: Előző mérkőzések
Huddersfield
PL / Smith's. S / 0:1
Leicester
PL / King Power / 3:1
Burnley
PL / Emirates / 5:0
Alt.Madrid
EL / Metropolitano / 1:0

Házi Góllövőlista Premier League
- - - -
- - - -

Arsenal Gól Statisztika (Premier League - 0. hét)
Rúgott gól - 0   Kapott gól - 0
0 0' - 15' 0
0 15' - 30' 0
0 30' - 45' 0
0 45' - 60' 0
0 60' - 75' 0
0 75' - 90' 0
Rúgott gólátlag : 0,0 gól / m. Kapott gólátlag: 0,0 gól / m.

   
       
PARTNEREK
liverpool-fc.hu
 
-
 
STATISZTIKA
Regisztrált felhasználók: 5897
Hirek száma: 10827
Blog írások: 185
Összes hozzászólás: 353692
Top kommentelő: szasza86 ( 6606 )
Online Regisztrált: 0
Vendég: 8
Eddigi rekord: 2423
Hirdetés: Chelsea ajándéktárgyak - MU ajándékok - Liverpool webáruház - Barcelona ajándéktárgyak
Copyright © FC-Arsenal.hu 2005 - 2015 - Légy naprakész! A legfrissebb infók RSS-ben! - Főoldal - Tippjáték - Gunners TV - Sitemap - Created by: BeZi Design