|
|
|
|
|
|
2016-05-02 19:17 | Írta: Zimi | Kategória: Interjúk
|
|
A nagyon fontos győzelemről...
"Nagy szükségünk volt erre a győzelemre. Egy nagyon szervezett csapat ellen játszottunk. Nem volt meg a megfelelő iram a játékunkban, de fegyelmezettek és szervezettek voltunk, ezért a végén nyerni tudtunk. Az első félidőben türelmesnek kellett lennünk, párszor szükségünk volt Petrre. Megérdemelten nyertünk egy olyan csapat ellen, aki végig harcolt. Ez egy tipikus meccs volt. Ugyanazt a játékot játszottuk a Sunderland és a Norwich ellen is."
A szurkolók megnyilvánulásáról...
"Kicsit furcsa légkör volt, de ezzel együtt kell élnünk. Néhány rajongó tüntetett, de a többség nem, és ők (többség) a csapat mellett álltak. Megmutatták, hogy becsülik azt, amit eddig tettem. Igen, ez egy különleges légkör volt, amivel együtt kell élnünk. A munkánkra kell koncentrálni és mindent megtenni azért, hogy a szurkolók boldogok legyenek. Ez a célunk."
Kinek jelentett nehézséget a stadionban uralkodó légkör...
"A nehézséget maga a játék jelentette, a légkörrel minden rendben volt. Szerintem a szurkolók mögöttünk álltak, és azt gondolom, hogy nem olyan a játékstílusunk, ami arra készteti a szurkolókat, hogy felálljanak székeikből. Az volt a célunk, hogy megnyerjük a meccset és meg is csináltuk."
Hallotta a "one Arsène Wenger" éneket...
"A mérkőzés alatt? Igen"
Elérzékenyült-e tőle...
"Nem, a játékra koncentráltam. Az a munkám, hogy megnyerjük a meccseket, amikor egy mérkőzés elkezdődik, onnantól arra koncentrálok."
Tetszett-e az ének...
"Igen."
Alexis nem volt boldog amikor lecserélték...
"Nem. Az a munkám, hogy döntéseket hozzak, nagyon nehéz, hogy mindeki boldog legyen."
Alexis kiment a játékoskijárón...
"Őszinte leszek, nem láttam. Akkor jobban izgultam amiatt, hogy megtartsuk az 1-0-t és nem láttam."
A szurkolók többsége az edző mögött maradt...
"Nem tudom. Egy szakember vagyok, aki 19 éve a klubot szolgálja és megpróbálja a legjobbját nyújtani. Elfogadom a kritikákat. Az egyetlen dolog, ami biztos, az őszinte elkötelezettségem a klub iránt. Sajnálom, ha nem tudok mindenkit boldoggá tenni. Ez a szezon különleges volt, mivel sokáig olyan pozicióban voltunk, ahol a szurkolók azt gondolták, hogy meg tudjuk nyerni a bajnokságot. De nem sikerült, ezért úgy gondolom, hogy a jelenlegi szituáció inkább csalódás, mint igazi agresszió. Elfogadjuk, mivel hasonló helyzetben vagyunk mi is."
Az Arsenal kevesebb gólt lőtt ebben a szezonban, mint az előzőben...
"A probléma, amivel szembenéztünk ebben a szezonban hasonló volt, mint ma. A szezon első meccsét egy olyan csapat ellen vesztettük el, aki mélyen védekezett, és nem támadott ki. Ezután az összes csapat így (beállt védekezni) jött ide. Se a levegőben, se a földön nem találtuk a módját a gólszerzésnek. Ez történt ma is, 1-0 után megvoltak a lehetőségeink a gólszerzésre, de nem tudtuk befejezni a helyzeteket. Egyetértek Önnel, nem sikerült még megoldani azt a problémát, hogy az ilyen stílusú csapatok ellen jól szerepeljünk. Miért vannak olyan fantasztikus eredményeink a tabella elején lévő csapatok ellen? Mivel ők többet támadnak ki. Az volt a gond, hogy nem sikerült megoldani ezt a problémát."
Arról, hogy ez mégis megtörténik annak ellenére, hogy sok a kreatív játékos a csapatban...
"Már sokszor elemeztük ezt. Jelenleg a lehető legjobban kell lezárnunk a támadásokat.
Forrás: Arsenal.com
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
rumpertumskin
véleménye: |
2016-05-05 21:03 |
|
|
|
Jók ezek a pletykák. A dobogóra maximum jók lesznek. Meg kell erősítenünk a középpályát, de nehogy csatárokat keressünk a piacon. Még a végén komolyan számolnánk a csapattal. Nekem Akpom is megfelelne a csatár sor betöltésére. Inkább nézek egy tehetséges fiatalt szenvedni, mint szakáll uraságot. Eleget szórakoztatta a közönséget mint egy szelíd bohóc szerepében tetszelegve 3 éven át! Köszönjük de elég a bohócokból most már lássunk valami vad oroszlánt aki átugrik a tűzkarikán! (vagy marad a "mutatványos pulyka")
|
|
|
|
|
|
|
|
|
eszeveszett
véleménye: |
2016-05-05 21:02 |
|
|
|
fifa Egyébként igen, valóban kéne egy stabil oszlop a védelembe és 1 befejező csatár aki termeli a gólokat ez a 2 tutira
|
|
|
|
|
|
|
|
|
fifa11
véleménye: |
2016-05-05 19:49 |
|
|
|
Érdekes ez a sok középpályás pletyka, holott jóval inkább szemezgetnék a csatárok, és a védők között...
|
|
|
|
|
|
|
|
|
szasza86
véleménye: |
2016-05-05 19:32 |
|
|
|
:D jó lesz ez a nyár is nyugi! Lesznek pletyók...nagyon várt ésmégse érkezett gamerek...meglepetés vendégek....testidegen igazolások...nah olyan Arsenalos lesz:D Mindegy a lényeg a köv két meccs még egyenlőre...és ott 6 pont. Csak azé hogy amikor végig járkálnak majd a kisgyerekekkel a gyepen ne téglát dobáljanak be a jónépek! Remélem Wenger is elindul integetni aztán megse áll a pályaudvarig! :DDD
|
|
|
|
|
|
|
|
|
ihpgunner
véleménye: |
2016-05-05 16:47 |
|
|
|
Remelem most mar megnyeri vegre az atletico
|
|
|
|
|
|
|
|
|
ihpgunner
véleménye: |
2016-05-05 16:47 |
|
|
|
Valamelyik szennylap mar elkezdte a memeket :D wenger 18ev 1bl donto zidane 3honap 1bl donto :D
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
:: Előző mérkőzés
|
|
|
|
|
Boreham Wood vs Arsenal |
Meadow Park, 2018/07/14, 16:00, Barátságos mérkőzés |
Gól: 7', 9', 17', Aubameyang, 35' Nelson, 39' Lacazette, 53' Nketiah, 71' Reine Adelaide, 79' Mkhitaryan |
|
:: Következő meccs
:: Streamek
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Csoportkörök utolsó fordulója következik, a tét pedig a csoportelsőség megszerzése. |
|
|
2016-12-06 19:02 | pIeTRo |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2. |
|
Bournemouth |
0 |
0-0 |
0 |
3. |
|
Brighton and Hove Albion |
0
| 0-0 |
0 |
|
4. |
|
Burnley |
0 |
0-0 |
0 |
5. |
|
Chelsea |
0 |
0-0 |
0 |
|
6. |
|
Crystal Palace |
0 |
0-0 |
0 |
|
|
|
|
|
Arsenal Gól Statisztika (Premier League - 0. hét) |
|
|
|
|
|
Rúgott gól - 0 |
|
Kapott gól - 0 |
0 |
0' - 15' |
0 |
0 |
15' - 30' |
0 |
0 |
30' - 45' |
0 |
0 |
45' - 60' |
0 |
0 |
60' - 75' |
0 |
0 |
75' - 90' |
0 |
Rúgott gólátlag : 0,0 gól / m. Kapott gólátlag: 0,0 gól / m.
|
|
|
|
|
|
|
|
|