Mérkőzés utáni interjú
2016-04-25 19:16 | Írta: Zimi | Kategória: Interjúk
A játékről...

"Az első félidőben jól mozogtunk a labdával. A második félidőben fizikálisan visszaestünk, és a meccs szorosabbá vált, mindkét csapatnak voltak helyzeteik. Úgy kellett volna az öltözőbe mennünk az első félidő után, hogy vezetünk. Összeségében erről szólt a mérkőzés."

A Sunderland megnehezítette a dolgot...

"Igen! Tudtam, hogy egy olyan csapat, mint a Sunderland kész harcolni az életükért. 90 percen keresztül harcoltak, az elején kicsit nyugtalan volt a játékuk. Ezen a szinten kellet volna őket tartani a mérkőzés kezdetétől, de ez nem sikerült. A tény, hogy csütörtök után vasárnap is játszanunk kellett fizikálisan megterhelő, emiatt második játékrészben nehezebb volt nekünk a játék."

A tizenegyesekről...

"Egyiket sem adtam volna meg, túl közel voltak a lövő játékoshoz. Összeségében azt tudom mondani, hogy jó döntés volt."

Hiányoznak a gólok a csapatnak...

"Van egy kis gond a kapu előtt, Giroud nem tud betalálni jelenleg. Ilyen szituációban támogatni kell, és megadni neki a kellő bizalmat."

Giroud önbizalma...

"Ez többről szól, mint az önbizalmáról, úgy godnolom hamarosan visszanyeri formáját. Ment már át hasonló időszakon."

A csapatok küzdelméről...

"Foglalkozunk vele, két típusú csapat van jelenleg a bajnokságban. Vannak azok a csapatok, akik biztonságban vannak már, vagy nem állnak harcban európai kupákat érő helyekért. Velük lenne jó most játszani. Vannak pedig azok a csapatok, akik az első helyekért küzdenek, vagy épp a bentmaradásért, velük nehezebb mérkőzések vannak."

Nem sikerült megnyerni a bajnokságot...

"Csalódás, mert azért játszottunk, hogy megnyerjük a bajnoki címet, és a tény, hogy nem sikerült frusztráló."

Forrás: Arsenal.com

HIRDETÉSEK:  
- Médiaajánlat -
HOZZÁSZÓLÁSOK:
 
Profil
Üzenet
eszeveszett véleménye:
2016-04-30 16:17
Oxladen kívül ma már mindenki bevethető, Oxi is már a teljes edzést tolja de még nem valószínű, hogy játszani fog ezt mondta Wenger
 
Profil
Üzenet
eszeveszett véleménye:
2016-04-30 13:54
Jimcer, igen pl. a Chelsea azokkal a bírói döntésekkel, és ha jól emlékszem akkor mindenki sírt
 
Profil
Üzenet
fifa11 véleménye:
2016-04-30 13:35
Hallottam ez a labdbedobósdit én is. Nem volt a legtisztább húzás, de néha kell ennyi csibészség ahhoz, hogy sikeres légy. Nekünk is ilyen mindenhállyal megkent zsiványok kellenének, és lehet, hogy több sikerélményünk lenne...
 
Profil
Üzenet
eszeveszett véleménye:
2016-04-30 11:49
Ja, de ha ellenünk csinálná ezt a dynamo vagy a spurs akkor sírna mindenki szerintem meg a kurva anyjukat meg eltiltás stb. stb.
 
Profil
Üzenet
eszeveszett véleménye:
2016-04-30 10:18
Ja, lehet, hogy sikeres edző meg szeretik, de fifa11: Nem tudom láttad-e mikor valamelyik meccsen mostanában az ellenfél kontrázott és bedobtak egy labdát a pályára! Lehet, hogy nem ő volt a labdaszedő ezt pontosan nem lehet tudni, de ha a labdaszedő akkor magától nem tesz ilyet, eszébe nem jutna, 2 ha nem simeone és annyira ártatlan akkor miért hagy ilyeneket meg stb... ez gusztustalan, hogy így állítják meg az ellenfél kontráját, + a színészkedés rugdosódás amit csinálnak az ATM-esek mostanában nem követem őket, de nem olyan régen ez jellemezte őket most nem tudom hogy van
 
Profil
Üzenet
toloszek véleménye:
2016-04-30 08:58
... És akkor jön a ma esti meccs: vagy megszórjuk a Norwicht 3-4 góllal, vagy egy újabb kínos döntetlen. A körülmények ismeretében ki tudná előre megmondani. Az EB miatt Zsirut is, meg Theot is játszatnia kell, de így megint kimarad pl. Camp, aki a kiscsapatok ellen mindig jól mozog. Talán megkockáztatja Jacket -- én megnézném kezdőként (mellesleg őt is formába kéne hozni az EB-re). Be kell vágni az első viertelben hármat, oszt utána tologathatnak, ha akarnak. Mindenesetre szégyen, hogy a Norwich ellen sem lehet biztosra mennünk. Amit meg Wenger a szurkolók felelősségéről mond, -- hát vazze, a pofám leszakad. Ha egyszer a saját felelősségét elismerné, és a következményeket is levonná belőle, azt megköszönném.

Véleményed van? Oszd meg a többiekkel! (114 felhasználó már megtette)

Belépés
NÉV:
JELSZÓ:
 Jegyezzen meg:


Meccs center
:: Előző mérkőzés
  - -  
Boreham Wood vs Arsenal
Meadow Park, 2018/07/14, 16:00, Barátságos mérkőzés
Gól: 7', 9', 17', Aubameyang, 35' Nelson, 39' Lacazette, 53' Nketiah, 71' Reine Adelaide, 79' Mkhitaryan
:: Következő meccs
:: Streamek
Streamek később...


Vélemény, Blog BLOG IRÁSOK
Csoportkörök utolsó fordulója következik, a tét pedig a csoportelsőség megszerzése.
2016-12-06 19:02 | pIeTRo

Premier League Tabella Teljes lista
H
#
Csapat
M
+ / -
P
1.
Arsenal
0
0-0
0
2.
Bournemouth
0
0-0
0
3.
Brighton and Hove Albion
0
0-0
0
4.
Burnley
0
0-0
0
5.
Chelsea
0
0-0
0
6.
Crystal Palace
0
0-0
0
7.
Everton
0
0-0
0

Menetrend Teljes lista
:: Következő mérkőzések
:: Előző mérkőzések
Huddersfield
PL / Smith's. S / 0:1
Leicester
PL / King Power / 3:1
Burnley
PL / Emirates / 5:0
Alt.Madrid
EL / Metropolitano / 1:0

Házi Góllövőlista Premier League
- - - -
- - - -

Arsenal Gól Statisztika (Premier League - 0. hét)
Rúgott gól - 0   Kapott gól - 0
0 0' - 15' 0
0 15' - 30' 0
0 30' - 45' 0
0 45' - 60' 0
0 60' - 75' 0
0 75' - 90' 0
Rúgott gólátlag : 0,0 gól / m. Kapott gólátlag: 0,0 gól / m.

   
       
PARTNEREK
liverpool-fc.hu
 
-
 
STATISZTIKA
Regisztrált felhasználók: 5897
Hirek száma: 10827
Blog írások: 185
Összes hozzászólás: 353692
Top kommentelő: szasza86 ( 6606 )
Online Regisztrált: 0
Vendég: 8
Eddigi rekord: 2423
Hirdetés: Chelsea ajándéktárgyak - MU ajándékok - Liverpool webáruház - Barcelona ajándéktárgyak
Copyright © FC-Arsenal.hu 2005 - 2015 - Légy naprakész! A legfrissebb infók RSS-ben! - Főoldal - Tippjáték - Gunners TV - Sitemap - Created by: BeZi Design