Mérkőzés utáni interjú
2016-04-17 20:59 | Írta: boszibence | Kategória: Interjúk

Az eredményről?

„Nagyon csalódott vagyok. Ez az olyan napok egyike, amikor nem szeretnél mérkőzés utáni interjút adni, mert nem kellemes. 70%-ban nálunk volt a labda, az utolsó passzok nem voltak eléggé pontosak. A végén a Crystal Palace egyetlen kapura lövésből betalált. Mélyen játszottak és jól védekeztek. Egy ellentámadásból gólt szereztek, ez a mérkőzés összegzése. Nagyon frusztráló.”

A vezéregyéniségről?

„Szerintem ma ez nem erről szólt. Meg kellett volna szereznünk a második gólunkat, és nem kellett volna gólt kapnunk. Ez a nap sajnálata. Tudtuk, hogy nem lehetünk frusztráltak és nem csinálhatunk védelmi hibát. Azt kell hogy mondjam, megfelelő embereik voltak a kontrákra. Gyorsak és erősek. Mikor 1-0 volt, nem igen jöttek előre.”

Zavarja, hogy az Arsenal nem használta ki a lehetőségeit?

„Igen, ez a különbség. Általában nagyszámú gólhelyzeteink vannak, a mai magas labdabirtoklási arány ellenére nem alakítottunk ki elég helyzetet. Nem voltunk elég élesek. A fejek nem voltak teljesen rendben a West Ham meccset követően, nem volt elég területünk a pálya utolsó harmadában.”

A bajnoki cím?

A mai meccs után nem vagyok abban a hangulatban, hogy a bajnokságról álmodozzak. A mentális veszélyeket kell orvosolnunk és felkészülni a következő mérkőzésre. Magunk mögé is kell figyelnünk, jól kell játszanunk és meccseket kell nyernünk. A bajnokság végéig küzdenünk kell, hogy a legjobb négyben végezzünk. Ha képesek vagyunk többre, akkor elvégezzük, de ne álmodozzunk, koncentráljunk a következő mérkőzésre.”

Miért nem végzik ki az ellenfelet?

„Vannak olyan meccsek, mint ma, amikor 1-0-ra kell nyerni.”

A játékosok önbizalom hiányáról?

„Olyan csapat vagyunk, amelyik kezdeményező, emiatt gólok várhatóak. Vállaljuk a kockázatot azzal, hogy az ellenfélre erőltetjük a játékunkat, de több gólt kellene lőnünk.”

Akarnak jobb helyen végezni, mint a negyedik hely?

„Amíg nem nyersz meg minden meccset, a hiányokat akarod pótolni. Felelősséggel tartozok az eredményért, én vagyok a legfrusztráltabb. Össze kell tartanunk, a legjobbunkat kell nyújtatnunk a szezon végéig, meglátjuk mire lesz ez elég.”

Forrás: Arsenal.com


HIRDETÉSEK:  
- Médiaajánlat -
HOZZÁSZÓLÁSOK:
 
Profil
Üzenet
dede1 véleménye:
2016-04-20 15:12
bassethound ! Nem én írok hülyeségeket, hanem Te nem tudsz a sorok között olvasni ! Vagyis "nem a kút mély, hanem a kötél rövid" ! Üdv.
 
Profil
Üzenet
misi12 véleménye:
2016-04-20 14:17
bassethoun:a lesztert nem nagyon lehet magyarázni önmagáért beszél az amit eddig elértek, van egy jó kezdőjük és kitartott eddig. Amivel talán lehet magyarázni az orvosi stáb mert nem volt sérültjük szinte az egész szezonban és hétről hétre formában tudták tartani az egész csapatot. Lehet hogy voltak olyan meccsek amit a bíróknak köszönhettek de ez inkább az ő érdemük akkor is. totthanem meg egy nagyon fiatal, lendületes, kreatív játékosokból álló gárda, akik tele vannak önbizalommal egy jó edzővel, fizikálisan nehéz velük felvenni velük a versenyt. Kevés pénzből vesznek jó játékosokat, az utóbbi időben Roberto Soldado kivételével mindenki be tudod illszkedni közéjük
 
Profil
Üzenet
szasza86 véleménye:
2016-04-20 13:43
leszter: mázli, spurs: sikerorientáltabb edző
 
Profil
Üzenet
misi12 véleménye:
2016-04-20 12:17
Szasza: ha nem lesz meg a biztos bl indulás akkor távoznak. Komolyan mondom ez vicc kategória, hogy egy ilyen kerettel nem vagyunk többre képesek, főleg úgy hogy a kispad is egész jól mutat mostmár (Giroud,Walcott,Ramsey). Megmondom őszintén én is várom már a Wenger utáni korszakot, de beszarok már attól hogy minden kommentben benne van az hogy "Wenger takarodj". Oké nem képes megújúlni, oké eljárt felette az idő és még lehetne sorolni. Szerintem csak azt felejtik el sokan hogy a csapatnak egy olyan tulaja van mint Koronke aki texasi tanyákra költi a pénzét ahelyett hogy Wengernek adná. Nem akarom védeni az öreget de nagyon megnézném az utolsó szezonjában egy másik tulajjal aki több pénzt ad neki ja meg egy másik orvosi stábbal hogy avval mire menne.
 
Profil
Üzenet
dede1 véleménye:
2016-04-20 12:02
Barátaim ! Egyet nem szabad elfelejteni: a csapat elsőszámú játékosa az EDZŐ ! Ha az edző jó formában van, azaz fizikálisan, mentálisan és taktikailag jól felkészítette a csapatát, akkor a jó eredmény nem marad el ! Ha az edző rossz formában van, azaz, kiégett, elfásult, sem fizikálisan, sem mentálisan, de főleg taktikailag nem halad a korral, nem tud újat mutatni, akkor a csapata csak részsikereket tud elérni, de hosszútávon a csapata tartós, nemzetközi sikereket nem tud produkálni ! Üdv.
 
Profil
Üzenet
ronin véleménye:
2016-04-20 08:02
Wenger a csúcson fog kiszállni: mint az első menedzser, aki megvédte a BL-címét ;)

Véleményed van? Oszd meg a többiekkel! (85 felhasználó már megtette)

Belépés
NÉV:
JELSZÓ:
 Jegyezzen meg:


Meccs center
:: Előző mérkőzés
  - -  
Boreham Wood vs Arsenal
Meadow Park, 2018/07/14, 16:00, Barátságos mérkőzés
Gól: 7', 9', 17', Aubameyang, 35' Nelson, 39' Lacazette, 53' Nketiah, 71' Reine Adelaide, 79' Mkhitaryan
:: Következő meccs
:: Streamek
Streamek később...


Vélemény, Blog BLOG IRÁSOK
Csoportkörök utolsó fordulója következik, a tét pedig a csoportelsőség megszerzése.
2016-12-06 19:02 | pIeTRo

Premier League Tabella Teljes lista
H
#
Csapat
M
+ / -
P
1.
Arsenal
0
0-0
0
2.
Bournemouth
0
0-0
0
3.
Brighton and Hove Albion
0
0-0
0
4.
Burnley
0
0-0
0
5.
Chelsea
0
0-0
0
6.
Crystal Palace
0
0-0
0
7.
Everton
0
0-0
0

Menetrend Teljes lista
:: Következő mérkőzések
:: Előző mérkőzések
Huddersfield
PL / Smith's. S / 0:1
Leicester
PL / King Power / 3:1
Burnley
PL / Emirates / 5:0
Alt.Madrid
EL / Metropolitano / 1:0

Házi Góllövőlista Premier League
- - - -
- - - -

Arsenal Gól Statisztika (Premier League - 0. hét)
Rúgott gól - 0   Kapott gól - 0
0 0' - 15' 0
0 15' - 30' 0
0 30' - 45' 0
0 45' - 60' 0
0 60' - 75' 0
0 75' - 90' 0
Rúgott gólátlag : 0,0 gól / m. Kapott gólátlag: 0,0 gól / m.

   
       
PARTNEREK
liverpool-fc.hu
 
-
 
STATISZTIKA
Regisztrált felhasználók: 5897
Hirek száma: 10827
Blog írások: 185
Összes hozzászólás: 353692
Top kommentelő: szasza86 ( 6606 )
Online Regisztrált: 0
Vendég: 35
Eddigi rekord: 2423
Hirdetés: Chelsea ajándéktárgyak - MU ajándékok - Liverpool webáruház - Barcelona ajándéktárgyak
Copyright © FC-Arsenal.hu 2005 - 2015 - Légy naprakész! A legfrissebb infók RSS-ben! - Főoldal - Tippjáték - Gunners TV - Sitemap - Created by: BeZi Design