|
|
Minden a jó hozzáálláson múlik |
|
|
|
|
2016-02-10 18:02 | Írta: arsenal1995 | Kategória: Interjúk
|
|
Calum Chambers szerint a jó hozzáállás a kulcsa annak, hogy valaki a csúcsra érjen.
A védő hét éves korában került a Southamptonhoz, ahol nevelkedett, majd 2014 nyarán igazolt az Arsenalhoz.
Chambers ezt követően bemutatkozhatott az angol felnőtt válogatottban is, és elmondta, hogy a folyamatos javulni vágyás nagyon fontos.
"Jónak kell lenni a hozzáállásnak" - mondta az Arsenal Playernek. "Úgy gondolom, hogy ez volt az egyik legfontosabb dolog a Southamptonnál, ahol nevelkedtem. Minden a hozzáálláson, a tanulni vágyáson és a többiektől ellesett dolgokon múlik."
"Minden egyes edzés során meg kell próbálni még többet tanulni és javulni. El is lehet lazsálni, vagy pedig olyan felfogással menni, hogy tanulni és fejlődni akarsz a foglalkozás alatt."
"A profi környezetbe lépve és az első csapatban játszva úgy gondolom, hogy az a legfontosabb, hogy legyen önbizalmad, hogy magadat add még nagy közönség előtt is."
"Mindig élvezni kell az edzéseket és a játékot. Ezek a legfontosabbak számomra. Nem lehet lehozni tökéletesen a mérkőzéseken. De ott a lehetőség, hogy visszanézd őket és lásd, hogy miben hibáztál. Úgy gondolom, hogy minden mérkőzésből, döntésből és labdaérintésből lehet tanulni - csak oda kell figyelni magadra."
"Folyamatosan többre kell vágyni és fejlődni. A mérkőzések színvonala miatt minden találkozón a legjobbat kell nyújtani. Szerintem a legfőbb hangsúly a fejlődésen van. Meg kell lenni az akaratnak, hogy jobb játékos legyél, ezért úgy gondolom, hogy már fiatal korban meg kell lenni a jó hozzáállásnak."
"Mondhatjuk azt is, hogy ez választja el a nagyszerűt az átlagostól - az extra lépés, az akarat. Biztos vagyok benne, hogy a legjobb játékosok is mindig készek tanulni és információkat gyűjteni. Úgy gondolom, hogy ez nagyon fontos."
Forrás: Arsenal.com
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
:: Előző mérkőzés
|
|
|
|
|
Boreham Wood vs Arsenal |
Meadow Park, 2018/07/14, 16:00, Barátságos mérkőzés |
Gól: 7', 9', 17', Aubameyang, 35' Nelson, 39' Lacazette, 53' Nketiah, 71' Reine Adelaide, 79' Mkhitaryan |
|
:: Következő meccs
:: Streamek
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Csoportkörök utolsó fordulója következik, a tét pedig a csoportelsőség megszerzése. |
|
|
2016-12-06 19:02 | pIeTRo |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2. |
|
Bournemouth |
0 |
0-0 |
0 |
3. |
|
Brighton and Hove Albion |
0
| 0-0 |
0 |
|
4. |
|
Burnley |
0 |
0-0 |
0 |
5. |
|
Chelsea |
0 |
0-0 |
0 |
|
6. |
|
Crystal Palace |
0 |
0-0 |
0 |
|
|
|
|
|
Arsenal Gól Statisztika (Premier League - 0. hét) |
|
|
|
|
|
Rúgott gól - 0 |
|
Kapott gól - 0 |
0 |
0' - 15' |
0 |
0 |
15' - 30' |
0 |
0 |
30' - 45' |
0 |
0 |
45' - 60' |
0 |
0 |
60' - 75' |
0 |
0 |
75' - 90' |
0 |
Rúgott gólátlag : 0,0 gól / m. Kapott gólátlag: 0,0 gól / m.
|
|
|
|
|
|
|
|
|