Nem így akartuk ezt
2016-02-03 16:33 | Írta: boszibence | Kategória: Interjúk

A frusztrációról…

„Csalódás, ha egy meccs döntetlennel ér véget. Meg akarjuk nyerni a hazai meccseinket, vissza akartunk vágni a Chelseatől elszenvedett vereségért. Nem sikerült ma. Odatettük magunkat, hosszú az út a szezon végéig, vissza kell térnünk a győztes útra.”

Forsterről…

„Nagyon jó meccse volt. Bemutatott pár nagyszerű védést, nem tudtunk túljárni ma az eszén. Túl kell rajta lépnünk.”

A jobb második félidős teljesítményről…

„Igen, jobbak voltunk. Ezen kell fejlődnünk még, élesebbek legyünk rögtön a kezdő sípszó után. Mint mondtam, csalódottak vagyunk, remélhetőleg a Bournemouth és a Leicester City ellen vissza tudunk vágni.”

Hosszú még a szezon…

„Igen, sok pontot lehet még gyűjteni. Győzelmi sorozatba kellene kezdenünk.”

Forrás: Arsenal.com


HIRDETÉSEK:  
- Médiaajánlat -
HOZZÁSZÓLÁSOK:
 
Profil
Üzenet
szasza86 véleménye:
2016-02-04 08:04
Köszi! Ettől félek én is, hogy repjegy még oké vmi fapadossal jóval előre lefoglalva de egy hétvége ott baromi drága lehet. Gondoltam, hogy a jegyárak közrejátszanak a szurkolásban. Nehéz ezt bírni zsével akkor a helyszínen. Az azért nekem megerősítés, hogy a kinti szurkolók se elégedettek itten mindennel. Na majd kereslek fészen!
 
Profil
Üzenet
szasza86 véleménye:
2016-02-03 21:44
Jim: (nem tudom olvasod e) Lenne 1-2 kérdésem ami szerintem mást is érdekelne. Voltál már kint meccsen? Ha igen milyen volt a hangulat? gondolom a stadionhoz már elmentél? Shop ami ott van milyen? Írtad van angol szurker munkatársad...nem tudja hogy miért van az hogy idegenbeli meccsen sokkal jobban lehet hallani a szurkolást mint a saját stadionban? Pld. most is az első félidőben hangosabban kiabáltam mint az ottani népek (mondjuk volt vmi gikszer most a közlekedéssel). Vagy a kemény mag nem jut be a (jegyár miatt) aki ordibál torkaszakadtából:D ja és egy nagy kérés ha visszajössz vmikor és kijutottál a stadionba akkor egy címeres széktámlát hozzá má nekem:D Majdnem mindent megtennék érte!:D Öcsémmel régóta tervezzük hogy ki kellene menni még ebbe az évezredbe egy meccsre ha már ennél a csapatnál ragadtunk le X éve:D Na ha tudsz meg van időd írj már 1-2 sort. Köcce!
 
Profil
Üzenet
roszko véleménye:
2016-02-03 20:50
Jani az a baj, hogy sok embernél ezek szerint nálad is él egy olyan téves elgondolás, hogy van egy kvázi labdabiztos csapat pl mi, és tegyük fel hosszú perceken keresztül kettő paszt nem tudunk véghez vinni akkor az azt jelenti, hogy a csapat alul teljesit, és nem veszik figyelembe a leg fontosabb tényezöt az ellenfelet. Tegnap a Soton nagyon kevés területet hagyott Az első 20 percben mig birták kondival presszingel is operáltak. A második félidőben pedig már 16 os elé beálltak a busszal. Plusz a spori még kedvezett is nekik. Egy fontos dologba kéne tényleg javulnunk ami már tavaly is gyengeségünk volt. Ezt meg Ramsey most ebben az interjúban elmondta. Amúgy valóban igazad van sok labdát adtunk el és ha ez mindig igy lenne valóban semmi esélyünk nem lenne. Viszont ritkán van ilyen és pl tegnap a Sotont dicséri hogy igy volt, de mondom a 2-ik félidőben bent volt a helyijárat. A másik fele amit boncolgattok a játékosok képességei nyilván kéne egy klasszis csatár pl és ezzel nem bántva Giroudot mert jó támadó és tisztelem becsülöm, de a 40 milliós kérdés kit? Nagyon dobálozunk ezzel mintha annyiból állna mintha leugranánk a közértbe tejért. Mondjuk ezt ugy gyerekek mintha a klub nem probálná évek óta. Probáltuk Suarezt a Pool kibaszott velünk nem a pénzen múlott. Két éve gyürjük Benzemat Higuaint a klubja nem akarja eladni öket. Akkor ott van a Dortmundi csodafiú elmondta ha távozik akkor nem akar hozzánk jönni nyilván máshol anyagilag jobban megéri neki, és ezzel elérkeztünk a lényeghez. Ma a valodi klasszis támadó ritka mint a fehér holló, ezért a klubjaik vigyáznak is rájuk. Akkor válnak meg tölük ha a játékos távozni szeretne és lejároban van a szerzödése vagy potolni tudják vagy már kiégett vagy elhasználodott. Na ilyenkor az van hogy élböl van 7 klub aki ha akar ugy ránk licitel szem rebbenés nélkül hogy észre se vesszük de már az az egy szál legény a repülön ül és messziröl elkerüli az Emiratest. A maradék meg nem jobb Giroudnál. Na és ez nem igy volt Henry idején mert csak a Madrid tehette meg azt amit most City, Mu, Barca, Bayern, Chelsea, Psg plusz ugye ma is a Real. Persze elméletileg nekünk is menne ez de Kronke nem Abranowics a jenki ül a pénzen az orosz pefig befekteti. Ezért nincs idén se Neymarunk, Suarezünk viszont van Walcotunk aki angol és 8 angol nevelésnek kell lenni a felnött keretben jövőre 10 nek, és mivel Walcotjelenleg jobb mint Lennon vagy egy ifista ezért Walcot szükségszerü és jó arc Walcotot szeretjük mert szegénynek a legnagyobb büne hogy nem tartozik azon futballisták 1%ba akire azt illik mondani hogy klasszis.
 
Profil
Üzenet
Bárki véleménye:
2016-02-03 19:11
Nem fejben hanem a lábakban van a hiba ! Nincs befejező emberünk! A 100%-os helyzeteket számolva kettő ilyen mérkőzést is lehetett volna nyerni. Podo, Baló , Pedro , Falcao , Higany Dzéko meg hasonló töltelékek vannak nálunk is ! Ilyenek nem kell hozni nem lennénk velük elöbréb. Nem vak Wenger sem amióta van zseton igazol ha lehet Szancsez , Özil , Ceh , őket érdemes volt , lefejezett és hozták is őket . Akit nem érdemes arra minek költeni ? Nem értem a sok károgó okoskodó miért nem sport vezető valahol a top ligák világában ? Podo kellene?? Mi a értéknek , teás fiúnak vagy minek??? Fabre kellet volna , minek szart keverni?? Mint a bálogatottban vagy a Cselzinél??
 
Profil
Üzenet
Jani véleménye:
2016-02-03 18:35
Nem tudom, hogy ti is azt láttátok-e: Ennyi ellenfélnek passzolt labdával, eladott labdával, pontatlan átadással akarjuk megnyerni a bajnokságot? Nézze meg már valaki a Leistert a Liverpool ellen. Valahol ott kell keresni a színvonalat!
 
Profil
Üzenet
danhen véleménye:
2016-02-03 18:21
Alkalmazkodva az adott mezőnyhöz 3-4. hely ismét. Ettől félek. Mint valami átok.

Véleményed van? Oszd meg a többiekkel! (11 felhasználó már megtette)

Belépés
NÉV:
JELSZÓ:
 Jegyezzen meg:


Meccs center
:: Előző mérkőzés
  - -  
Boreham Wood vs Arsenal
Meadow Park, 2018/07/14, 16:00, Barátságos mérkőzés
Gól: 7', 9', 17', Aubameyang, 35' Nelson, 39' Lacazette, 53' Nketiah, 71' Reine Adelaide, 79' Mkhitaryan
:: Következő meccs
:: Streamek
Streamek később...


Vélemény, Blog BLOG IRÁSOK
Csoportkörök utolsó fordulója következik, a tét pedig a csoportelsőség megszerzése.
2016-12-06 19:02 | pIeTRo

Premier League Tabella Teljes lista
H
#
Csapat
M
+ / -
P
1.
Arsenal
0
0-0
0
2.
Bournemouth
0
0-0
0
3.
Brighton and Hove Albion
0
0-0
0
4.
Burnley
0
0-0
0
5.
Chelsea
0
0-0
0
6.
Crystal Palace
0
0-0
0
7.
Everton
0
0-0
0

Menetrend Teljes lista
:: Következő mérkőzések
:: Előző mérkőzések
Huddersfield
PL / Smith's. S / 0:1
Leicester
PL / King Power / 3:1
Burnley
PL / Emirates / 5:0
Alt.Madrid
EL / Metropolitano / 1:0

Házi Góllövőlista Premier League
- - - -
- - - -

Arsenal Gól Statisztika (Premier League - 0. hét)
Rúgott gól - 0   Kapott gól - 0
0 0' - 15' 0
0 15' - 30' 0
0 30' - 45' 0
0 45' - 60' 0
0 60' - 75' 0
0 75' - 90' 0
Rúgott gólátlag : 0,0 gól / m. Kapott gólátlag: 0,0 gól / m.

   
       
PARTNEREK
liverpool-fc.hu
 
-
 
STATISZTIKA
Regisztrált felhasználók: 5897
Hirek száma: 10827
Blog írások: 185
Összes hozzászólás: 353692
Top kommentelő: szasza86 ( 6606 )
Online Regisztrált: 0
Vendég: 14
Eddigi rekord: 2423
Hirdetés: Chelsea ajándéktárgyak - MU ajándékok - Liverpool webáruház - Barcelona ajándéktárgyak
Copyright © FC-Arsenal.hu 2005 - 2015 - Légy naprakész! A legfrissebb infók RSS-ben! - Főoldal - Tippjáték - Gunners TV - Sitemap - Created by: BeZi Design