Bellerin a Liverpool elleni góljáról
2015-07-05 13:28 | Írta: arsenal1995 | Kategória: Interjúk
Hector Bellerin elmondta, hogy sosem fogja elfelejteni a tavalyi szezonban a Liverpool ellen szerzett gólját.

Amikor a csapatok még 0-0-ra álltak, a védő a jobb oldalról tört befelé, majd a kapuba csavart, ezzel pedig előkészítette az Arsenal érzelemdús győzelmét az Emirates Stadionban.

Bellerin két hónappal korábban szerezte meg első felnőtt gólját az Aston Villa elleni 5-0-s győzelem során, és úgy gondolja, hogy a Liverpool elleni találata is ugyanolyan különleges volt, mint az első.

"Emlékszem rá, hogy a bemelegítés során nagyon pörögtünk" - mondta az Arsenal Playernek. "Tudtuk, hogy nehéz mérkőzés vár ránk, hiszen fontos találkozó volt, talán a szezon egyik legfontosabbja."

"Emlékszem rá, hogy különleges hangulat volt az öltözőben, és tudtuk, milyen nagy a tét. Mindenki nagyon izgatott volt a mérkőzés miatt."

"Átalában amikor játszom, nem gondolkozom ennyit, de amikor megláttam a lehetőséget, egyből lőttem. Mindenki felállt és örült a gólnak. Olyan sokan álltak a kapu és köztem, hogy nem sokat láttam a labdából."

"Amikor láttam, hogy mindenki feláll és a gólt ünnepli, alig hittem el. Tényleg hazai pályán sikerült betalálnom a Liverpool ellen? Nagyszerű érzés volt, és a szurkolók belehajszoltak minkét még rögtön két gólba. Éreztem az adrenalint, ami hajtott előre."

"Karrierem során ez volt az egyik legjobb érzés, ami elragadott. Elképesztő volt, de a szurkolók és a csapattársaim reakciója még különlegesebbé tette a pillanatot."

Forrás: Arsenal.com

HIRDETÉSEK:  
- Médiaajánlat -
HOZZÁSZÓLÁSOK:
 
Profil
Üzenet
cserarzi véleménye:
2015-07-05 16:46
[link] Baj van ?
 
Profil
Üzenet
fifa11 véleménye:
2015-07-05 16:11
Az előző hírnél azért dobtatok be meredek neveket... Mondom nálam még Higuain sem erősítés, ehhez képest felmerült Huntellar és Matri neve is. Nem is értem. Vagy hozzunk olyasvalakit aki jobb, mint Giroud, esetleg jóval nagyobb potenciál van benne, vagy ne hozzunk senkit. Sokkal inkább nézem Welbecket, mint ilyen Matri féle botlábúakat.

Véleményed van? Oszd meg a többiekkel! (9 felhasználó már megtette)

Belépés
NÉV:
JELSZÓ:
 Jegyezzen meg:


Meccs center
:: Előző mérkőzés
  - -  
Boreham Wood vs Arsenal
Meadow Park, 2018/07/14, 16:00, Barátságos mérkőzés
Gól: 7', 9', 17', Aubameyang, 35' Nelson, 39' Lacazette, 53' Nketiah, 71' Reine Adelaide, 79' Mkhitaryan
:: Következő meccs
:: Streamek
Streamek később...


Vélemény, Blog BLOG IRÁSOK
Csoportkörök utolsó fordulója következik, a tét pedig a csoportelsőség megszerzése.
2016-12-06 19:02 | pIeTRo

Premier League Tabella Teljes lista
H
#
Csapat
M
+ / -
P
1.
Arsenal
0
0-0
0
2.
Bournemouth
0
0-0
0
3.
Brighton and Hove Albion
0
0-0
0
4.
Burnley
0
0-0
0
5.
Chelsea
0
0-0
0
6.
Crystal Palace
0
0-0
0
7.
Everton
0
0-0
0

Menetrend Teljes lista
:: Következő mérkőzések
:: Előző mérkőzések
Huddersfield
PL / Smith's. S / 0:1
Leicester
PL / King Power / 3:1
Burnley
PL / Emirates / 5:0
Alt.Madrid
EL / Metropolitano / 1:0

Házi Góllövőlista Premier League
- - - -
- - - -

Arsenal Gól Statisztika (Premier League - 0. hét)
Rúgott gól - 0   Kapott gól - 0
0 0' - 15' 0
0 15' - 30' 0
0 30' - 45' 0
0 45' - 60' 0
0 60' - 75' 0
0 75' - 90' 0
Rúgott gólátlag : 0,0 gól / m. Kapott gólátlag: 0,0 gól / m.

   
       
PARTNEREK
liverpool-fc.hu
 
-
 
STATISZTIKA
Regisztrált felhasználók: 5897
Hirek száma: 10827
Blog írások: 185
Összes hozzászólás: 353692
Top kommentelő: szasza86 ( 6606 )
Online Regisztrált: 0
Vendég: 22
Eddigi rekord: 2423
Hirdetés: Chelsea ajándéktárgyak - MU ajándékok - Liverpool webáruház - Barcelona ajándéktárgyak
Copyright © FC-Arsenal.hu 2005 - 2015 - Légy naprakész! A legfrissebb infók RSS-ben! - Főoldal - Tippjáték - Gunners TV - Sitemap - Created by: BeZi Design