Az év játékosa - Alexis Sánchez
2015-06-15 20:12 | Írta: GoldHand | Kategória: Interjúk

Immáron vége a 2014-2015-ös szezonnak, így a korábbi évekhez hasonlóan a szurkolók ismét megválasztották a hónap játékosát. Az eredmény talán - sőt mondhatni biztosan - nem érte váratlanul az ágyús szurkolókat. A győztes a chilei Alexis Sanchez.

Sanchez az első mérkőzésétől kezdve belopta magát a szurkolók szívébe, és nem hagyott alább a  szezon során sem. Sokan sokféle jelzővel illeték a  támadót, - a korábi Arsenal játékos Gilberto a "bérgyilkosnak" - míg Chamberlain "Duracell nyuszinak" becézte csapattársát.

Sanchez nagyszerű statisztikával zárta az évet, 25 gól 52 mérkőzésen, számtalan gólpassz,  háromszor választották a hónap játékosának, csapaton belül sorsdöntő gólok - többek között az Aston Villa elleni FA kupadöntőben. Sokáíig lehetne sorolni a támadó érdemeit, de talán az is sokat mond, hogy a szavaztok 66,4 százalékával nyerte az idei díjat.

Nézzük hogy vélekednek a csapattársak, és Arséne Wenger a győztesről:

"Boldog vagyok hogy elnyerte az a címet, úgy gondolom hogy maximálisan megérdemelte. Kiváló játékos, mindig támadni akar, a szurkolók, és csapattársaik imádjak. Egy igazi harcos - nyilatkozta Arséne Wenger.

"Nagyszerű játékos, mindig  a maximumot nyújtja a pályán, az edzéseken, és színfalak mögött is. Egyszerűen élvezet nézni a játékát. Nagyon jó hatással van a csapatra., - mondja ezt Theo Walcott.

"Teljesen kiszámíthatatlan még akkor is ha nincs nálla a labda. Minden nap tele van energiával, és soha nem adja fel. Igazi dél-amerikai és chilei mentalitást hoz a csapatba." -mondja Mertesacker.

Arsenal.com


HIRDETÉSEK:  
- Médiaajánlat -
HOZZÁSZÓLÁSOK:

Véleményed van? Oszd meg a többiekkel!

Belépés
NÉV:
JELSZÓ:
 Jegyezzen meg:


Meccs center
:: Előző mérkőzés
  - -  
Boreham Wood vs Arsenal
Meadow Park, 2018/07/14, 16:00, Barátságos mérkőzés
Gól: 7', 9', 17', Aubameyang, 35' Nelson, 39' Lacazette, 53' Nketiah, 71' Reine Adelaide, 79' Mkhitaryan
:: Következő meccs
:: Streamek
Streamek később...


Vélemény, Blog BLOG IRÁSOK
Csoportkörök utolsó fordulója következik, a tét pedig a csoportelsőség megszerzése.
2016-12-06 19:02 | pIeTRo

Premier League Tabella Teljes lista
H
#
Csapat
M
+ / -
P
1.
Arsenal
0
0-0
0
2.
Bournemouth
0
0-0
0
3.
Brighton and Hove Albion
0
0-0
0
4.
Burnley
0
0-0
0
5.
Chelsea
0
0-0
0
6.
Crystal Palace
0
0-0
0
7.
Everton
0
0-0
0

Menetrend Teljes lista
:: Következő mérkőzések
:: Előző mérkőzések
Huddersfield
PL / Smith's. S / 0:1
Leicester
PL / King Power / 3:1
Burnley
PL / Emirates / 5:0
Alt.Madrid
EL / Metropolitano / 1:0

Házi Góllövőlista Premier League
- - - -
- - - -

Arsenal Gól Statisztika (Premier League - 0. hét)
Rúgott gól - 0   Kapott gól - 0
0 0' - 15' 0
0 15' - 30' 0
0 30' - 45' 0
0 45' - 60' 0
0 60' - 75' 0
0 75' - 90' 0
Rúgott gólátlag : 0,0 gól / m. Kapott gólátlag: 0,0 gól / m.

   
       
PARTNEREK
liverpool-fc.hu
 
-
 
STATISZTIKA
Regisztrált felhasználók: 5897
Hirek száma: 10827
Blog írások: 185
Összes hozzászólás: 353692
Top kommentelő: szasza86 ( 6606 )
Online Regisztrált: 0
Vendég: 29
Eddigi rekord: 2423
Hirdetés: Chelsea ajándéktárgyak - MU ajándékok - Liverpool webáruház - Barcelona ajándéktárgyak
Copyright © FC-Arsenal.hu 2005 - 2015 - Légy naprakész! A legfrissebb infók RSS-ben! - Főoldal - Tippjáték - Gunners TV - Sitemap - Created by: BeZi Design