Uralnunk kell a középpályát a United ellen
2015-05-13 12:22 | Írta: boszibence | Kategória: Interjúk

Az Ágyúsok már győztek egyszer idén az Old Traffordon, Danny Welbeck győztes góljával jutott tovább az Arsenal a Manchester United vendégeként.

Mertesacker úgy véli, hogy az Arsenal képes lehet egy hasonló teljesítményre a hétvégén, mikor választ kell adniuk a hétfő esti meglepő Swansea elleni vereségre.

„Már nyertünk az Old Traffordon, és itt a lehetőség, hogy másodszorra is megtegyük.”- nyilatkozott a középső védő. „Alig várjuk már a meccset!”

„Megint rengeteg néző lesz kint, akik tisztelettudóan viselkednek velünk. Még mindig jó a kedvünk, kellően magabiztosak vagyunk, várjuk a maradék 4 meccsünket.”

„Szerintem a legfontosabb a középpályás párharcok Marouane Fellaini körül. Francis Coqeulin remekül megoldotta ezt múltkor. Szerintem ez a legfontosabb része a játékuknak, ezzel kell elsősorban megbirkóznunk.”

„Nem lesz könnyű meccs. Nyilvánvalóan ők akarják majd birtokolni a labdát. Tudunk ezen változtatni majd? Fogunk tudni labdát szerezni a térfelükön és kontrázni? Múltkor sikerült nekünk.”

Az Ágyúsok egy esetleges győzelemmel megszilárdítanák a helyüket a Top3-ban, és Mertesacker szerint a fő cél, hogy az Arsenal elkerülje a Bajnokok Ligája selejtezőt.

„Nagyon fontos lesz, mert ha megnézzük majd a sorsolást, akkor a nyári szünet jóval rövidebb lesz.”- mondta a német. „Szerintem ez még a nem válogatott játékosok számára is fura.”

„Van jó pár U21-es válogatott játékosunk, páran a Copa Americán lesznek, megint sűrű lesz a sorsolás, ezért próbáljuk elkerülni a selejtezőt.”

Forrás: Arsenal.com


HIRDETÉSEK:  
- Médiaajánlat -
HOZZÁSZÓLÁSOK:
 
Profil
Üzenet
roszko véleménye:
2015-05-17 16:54
bassethound :)
 
Profil
Üzenet
roszko véleménye:
2015-05-17 13:57
Na ugy néz ki mi is igazoltunk már 1-et . Charlie Patino ugy néz ki minket választott . :)
 
Profil
Üzenet
titi1982 véleménye:
2015-05-16 23:30
Szépen elbúcsúztatta az anfielden Gerrardot a pool! :D Viszont azt észre vettem, hogy milyen jó kis csapatot rakott össze Pardew! Megtaláltam Podolski utódját is a padra! ;) [link] A Lyonos Fekir ma is gólt lőtt. Szerintem figyeljük. Lehet az ilyen hírek pletykák, de vmi alapja lehet, hisz csak ugy egy ilyen ismeretlen játékost nem találnak ki...
 
Profil
Üzenet
nemes71 véleménye:
2015-05-16 23:23
gyerekek írjatok be minél többen a sport tv fb oldalára....legalább vegyék észre magukat.....buzik hajrá Arsenal.....ne hagyjuk szó nélkül-------
 
Profil
Üzenet
Janoarsenal véleménye:
2015-05-16 22:41
Így van! Zomborin kívűl nincs normális ott! Max Várhidi....nagyon max!
 
Profil
Üzenet
szasza86 véleménye:
2015-05-16 17:55
kíváncsi leszek mit alkotunk holnap.....jó lenne nyerni.

Véleményed van? Oszd meg a többiekkel! (42 felhasználó már megtette)

Belépés
NÉV:
JELSZÓ:
 Jegyezzen meg:


Meccs center
:: Előző mérkőzés
  - -  
Boreham Wood vs Arsenal
Meadow Park, 2018/07/14, 16:00, Barátságos mérkőzés
Gól: 7', 9', 17', Aubameyang, 35' Nelson, 39' Lacazette, 53' Nketiah, 71' Reine Adelaide, 79' Mkhitaryan
:: Következő meccs
:: Streamek
Streamek később...


Vélemény, Blog BLOG IRÁSOK
Csoportkörök utolsó fordulója következik, a tét pedig a csoportelsőség megszerzése.
2016-12-06 19:02 | pIeTRo

Premier League Tabella Teljes lista
H
#
Csapat
M
+ / -
P
1.
Arsenal
0
0-0
0
2.
Bournemouth
0
0-0
0
3.
Brighton and Hove Albion
0
0-0
0
4.
Burnley
0
0-0
0
5.
Chelsea
0
0-0
0
6.
Crystal Palace
0
0-0
0
7.
Everton
0
0-0
0

Menetrend Teljes lista
:: Következő mérkőzések
:: Előző mérkőzések
Huddersfield
PL / Smith's. S / 0:1
Leicester
PL / King Power / 3:1
Burnley
PL / Emirates / 5:0
Alt.Madrid
EL / Metropolitano / 1:0

Házi Góllövőlista Premier League
- - - -
- - - -

Arsenal Gól Statisztika (Premier League - 0. hét)
Rúgott gól - 0   Kapott gól - 0
0 0' - 15' 0
0 15' - 30' 0
0 30' - 45' 0
0 45' - 60' 0
0 60' - 75' 0
0 75' - 90' 0
Rúgott gólátlag : 0,0 gól / m. Kapott gólátlag: 0,0 gól / m.

   
       
PARTNEREK
liverpool-fc.hu
 
-
 
STATISZTIKA
Regisztrált felhasználók: 5897
Hirek száma: 10827
Blog írások: 185
Összes hozzászólás: 353692
Top kommentelő: szasza86 ( 6606 )
Online Regisztrált: 0
Vendég: 18
Eddigi rekord: 2423
Hirdetés: Chelsea ajándéktárgyak - MU ajándékok - Liverpool webáruház - Barcelona ajándéktárgyak
Copyright © FC-Arsenal.hu 2005 - 2015 - Légy naprakész! A legfrissebb infók RSS-ben! - Főoldal - Tippjáték - Gunners TV - Sitemap - Created by: BeZi Design