Mérkőzés utáni interjú
2015-04-18 23:22 | Írta: krisinho7 | Kategória: Interjúk
Arsene Wenger nyilatkozott a Reading elleni 2-1-es siker után.

Arsene Wenger a mérkőzésről: "Nagyon nehéz mérkőzésen vagyunk túl, az ellenfél nagyon jól játszott, az első perctől kezdve az utolsóig fegyelmezetten játszottak. A Reading játékosai nagyon elszántak voltak, ezt a mérkőzést a tavalyi Wigan elleni összecsapáshoz tudnám hasonlítani."

"A védelmünk a tavalyi évhez képest sokkal masszívabb lett. Mindvégig mi irányítottunk a mérkőzésen, úgy gondolom ezt a 23 kapura lövésünk és a 72%-os labdabirtoklásunk is tükrözi. A sok kapura lövés ellenére nagyon kevés gólt szereztünk, ez az ellenfél remek védekezésének tudható be.”

„A második félidőben magasabb fordulatszámra kapcsolt a Reading, az első 5-6 percben rengeteg labdát veszítettünk el, ami meg is bosszulta önmagát. A hosszabbításban szerencsénk is volt, hiszen a hazaiak kapusa elkövetett egy kisebb hibát. Úgy gondolom, ez a hiba a nagy nyomásnak tudható be.”

A Reading góljáról: „Úgy gondolom, hogy a második félidő elejét kicsit álmosan kezdtük meg, nem voltunk olyan harciasak, mint az első játékrészben. Sajnos hamar gólt kaptunk, de utána ismét mi domináltunk.”

Garath McCleary góljáról: „Ha visszanézném talán megtudnám mondani, hogy bent volt-e labda. A labda a vonalon pattogott, amikor Szczesny odaért és megfogta. Nem ezen múlott végül a továbbjutásunk.”

Az FA Kupa-rekordról: „Nagyon boldogok leszünk, ha megnyerjük a kupadöntőt, ugyanannyi esélyünk van a győzelemre, mint az ellenfélnek. De ne fussunk ennyire előre, most csak a soron következő mérkőzésre kell koncentrálnunk.”

Mertescker sérüléséről: „A bokája sérült meg Pernek. Sántikált, és elég rosszul nézett ki a bokája.”

Hiányosságok: „Úgy gondolom, hogy a játékunk sebessége lehetett volna gyorsabb, sokszor nem ismertük fel a lehetőséget. Ha időben ismerjük fel a helyzetet, akkor rengeteg nagyon komoly lehetőséget tudtunk volna kialakítani.”

Alexis Sánchezről: „Úgy gondolom ebben a szezonban nagyon sokat tett hozzá a csapat játékához, neki is köszönhető, hogy itt tartunk jelen pillanatban. Amikor idekerült láttam rajta, hogy megdolgozik azért, hogy a kezdőcsapatban kapjon helyet. Hatalmas potenciál van benne, nagyon örülök, hogy a mi játékosunk, hiszen a támadószekció szinte bármely posztján bevethető. Sánchez ma megmutatta, hogy mennyire jó játékos, bármikor képes váratlant húzni.”

Forrás: Arsenal.com

HIRDETÉSEK:  
- Médiaajánlat -
HOZZÁSZÓLÁSOK:
 
Profil
Üzenet
roszko véleménye:
2015-04-21 13:23
Klopp ha Anglia akkor Pool vagy City B terv . Meg ha már a németnél tartunk ,akkor azért azt ell kell mondanom ,hogy annak ellenére hogy bírom a palit és jó edzőnek tartom és pont ezért nem szeretnék táncolni a hamvain ,de egyvalami megdőlt vagy egy ékes példája annak ha egy edző üvöltözik a pálya oldalvonalán az oldalán lógva az igazság kardjával harcba küldve az övéit , az még önmagában nem elegendő . Rengeteg vita ment az oldalon anno arról hogyan is kell egy csapatot motiválni , mi is a motivációnak a lényege és az öreg mennyire jó ebben . Hát szerintem a választ megkaptuk . Mennyire könnyű avagy nehéz egy lendületben lévő viszonylag rövid de minőségi keretet tűzbe hozni vagy ugyan azon kerettel eredményeket elérni mikor vezérek távoztak , sérülésekkel tűzdeltek és a csapat eléri a mély pontot . Most jön ki az igazság és egy mondással élve amit anno páran az istenért se voltak hajlandóak megérteni "ahány ház annyi szokás" . Rengeteg motiváció mert rengeteg fajta ember van és rengeteg szituáció ,helyzet . Éppen ezért rengeteg motivációs eszköz , módszer . Ebben az évben nagyon jól látszik mekkora szerepe mekkora egyéni felelőssége van ebben egy profi játékosnak és mennyin múlik egy adott állapoton . Valamikor elég üvöltözni valamikor nem . Szóval mikor a tv-ben megy a bulvár hogy Mourinho játssza magát vagy Simeone vagy Kloppnak elgurul a gyógyszere az öreget meg csak gubbasztva látjuk sokszor ne hidjuk el ,hogy csak ebböl áll az egész . Mert motiválni akkor tudsz mikor ismered a helyzetet és a tieidet mert mindenkit más más helyzetbe máshogyan kell kezelni . Az öreg akkor áll fel ha van mondani valója ha olyat tud mondani amit a pályán levők nem tudnak fontos ,hogy nem nem tudnak megvalósítani hanem nem tudnak valamit . Néha elég egy szigorú nézés nem kellenek szavak , csak akkor üvölt , rúg kapálózik mikor tényleg szakad a cérna vagy lök mikor igaza van ki merte az a köcsög Mourinhot vala is csak egy ujjal piszkálni ????? Egyet találhattok . Szóval aki heves mérsékletű és hangosabb a másiknál nem biztos hogy okosabb , bölcsebb esetleg jobb pedagógus (motivátor ) . Egyszerűen megy a szekér abban a pillanatban a játékosai azok aki fogékonyabbak motiválhatóbbak , mert ebben mindig is volt van és lesz egyéni felelősség ahogy van kollektív is . Ja egyvalami végezetül ami talán a leg fontosabb oké ,hogy klopp de most mi lesz a Dortmundal mi lett volna velünk ha anno az öreg is elbukik és feláll , persze ez csak költői mert ez a motiválatlan vén csataló valahogy mindig megcsinálta .
 
Profil
Üzenet
Janoarsenal véleménye:
2015-04-21 12:01
Wenger mellett meg Bould tökéletes! Szintén minden fűszálat ismer az Emirates-ben (és annó a Highbury-ben) szóval nem kell Wenger mellé egy Klopp féle manus!
 
Profil
Üzenet
titi1982 véleménye:
2015-04-21 10:15
Klopp egy nagy baromság! Felejtsük el és abban is biztos vagyok, hogy a Real nem fog eladni egy ilyen kaliberű spanyol játékost mint Isco! (sajnos, pedig Cazorla helyét megörökölhetné) Dybalával kapcsolatban pedig az az érzésem mint anno Griezmannal volt, hogy "bármennyi" pénzt megérne! Griezmannt is akarta a papa és nézzük csak meg milyen szezont produkál a matracosoknál!
 
Profil
Üzenet
csokisfiu véleménye:
2015-04-20 21:46
Szerintem meg jöhetne Wenger mellé társedzőnek,hogy aztán átvegye a helyét,ha leköszön a papa.Gondoljátok csak el hogy ki tudnák egésziteni egymást.
 
Profil
Üzenet
Pisti200 véleménye:
2015-04-20 20:26
Ez a Klopps hír szerintem kamu. Wenger nem fog elköszönni idő előtt.
 
Profil
Üzenet
szasza86 véleménye:
2015-04-20 19:28
[link] ez még milyen szép:D ugyanitt Isco-t akarjuk:D és a cselzi meg Koke-t...phejj! Van itt kombinálás.

Véleményed van? Oszd meg a többiekkel! (27 felhasználó már megtette)

Belépés
NÉV:
JELSZÓ:
 Jegyezzen meg:


Meccs center
:: Előző mérkőzés
  - -  
Boreham Wood vs Arsenal
Meadow Park, 2018/07/14, 16:00, Barátságos mérkőzés
Gól: 7', 9', 17', Aubameyang, 35' Nelson, 39' Lacazette, 53' Nketiah, 71' Reine Adelaide, 79' Mkhitaryan
:: Következő meccs
:: Streamek
Streamek később...


Vélemény, Blog BLOG IRÁSOK
Csoportkörök utolsó fordulója következik, a tét pedig a csoportelsőség megszerzése.
2016-12-06 19:02 | pIeTRo

Premier League Tabella Teljes lista
H
#
Csapat
M
+ / -
P
1.
Arsenal
0
0-0
0
2.
Bournemouth
0
0-0
0
3.
Brighton and Hove Albion
0
0-0
0
4.
Burnley
0
0-0
0
5.
Chelsea
0
0-0
0
6.
Crystal Palace
0
0-0
0
7.
Everton
0
0-0
0

Menetrend Teljes lista
:: Következő mérkőzések
:: Előző mérkőzések
Huddersfield
PL / Smith's. S / 0:1
Leicester
PL / King Power / 3:1
Burnley
PL / Emirates / 5:0
Alt.Madrid
EL / Metropolitano / 1:0

Házi Góllövőlista Premier League
- - - -
- - - -

Arsenal Gól Statisztika (Premier League - 0. hét)
Rúgott gól - 0   Kapott gól - 0
0 0' - 15' 0
0 15' - 30' 0
0 30' - 45' 0
0 45' - 60' 0
0 60' - 75' 0
0 75' - 90' 0
Rúgott gólátlag : 0,0 gól / m. Kapott gólátlag: 0,0 gól / m.

   
       
PARTNEREK
liverpool-fc.hu
 
-
 
STATISZTIKA
Regisztrált felhasználók: 5897
Hirek száma: 10827
Blog írások: 185
Összes hozzászólás: 353692
Top kommentelő: szasza86 ( 6606 )
Online Regisztrált: 0
Vendég: 7
Eddigi rekord: 2423
Hirdetés: Chelsea ajándéktárgyak - MU ajándékok - Liverpool webáruház - Barcelona ajándéktárgyak
Copyright © FC-Arsenal.hu 2005 - 2015 - Légy naprakész! A legfrissebb infók RSS-ben! - Főoldal - Tippjáték - Gunners TV - Sitemap - Created by: BeZi Design