Elavult az idegenben lőtt több gól
2015-03-19 14:52 | Írta: boszibence | Kategória: Interjúk

Az Arsenal és a Chelsea is ideje korán búcsúzott a Bajnokok Ligája küzdelmeitől, miután mindketten az idegenben lőtt több gól szabály áldozataivá váltak. Wenger szerint az UEFA-nak újra kellene vizsgálnia ezt a szabályt, és tanulhatnának az Angliában használatos forgatókönyvből.

„Két csapat is idegenben lőtt kevesebb góllal esett ki, ami szerintem megkérdőjelezhető manapság, mert elavult és változásra van szükség. Hosszú ideje küzdök már ez ellen.”- nyilatkozta a menedzser.

„Talán hosszabbítás után érvényes lehetne, ezt a szabályt még a 60-as években hozták, hogy az idegenben játszó csapatot támadásra bíztassák. Azóta a futball változott, túl sokat ér most az idegenben szerzett gól.”

„Talán úgy számolhatnák az idegenben lőtt gólokat, mint az angol Liga Kupában, csak a hosszabbítást követően.

Míg Wenger meglepődött, hogy egy angol csapat sincs a 8 között a Bajnokok Ligájában, nem gondolja, hogy válságról lenne szó.

„Szerintem nem vonható le általános következtetés.”- mondta. „Kiesés szakaszban nagyon hatékonynak kell lennie, és egy kis szerencsére is szükség van. A Barcelona kivételével egyik csapat sincs magasabb szinten Európában. Két csapat, az Arsenal és a Chelsea is továbbjuthatott volna. Szerintem nem annyira rossz a helyzet, a következő célunkra kell fókuszálnunk.”

„Jobb csapat vagyunk, mint 4 hónappal ezelőtt. Fantasztikus a csapat hozzáállása, remek képességűek a játékosok, ki kell javítanunk a hibákat, amiket a Monaco ellen az első meccsen elkövettünk és folytatnunk kell a fejlődésünket. Utolsó 15 meccsünkből 13-at megnyertünk, ami a kiegyensúlyozottságnak, a képességeknek és a fejlődésnek köszönhető.”

Forrás: Arsenal.com


HIRDETÉSEK:  
- Médiaajánlat -
HOZZÁSZÓLÁSOK:
 
Profil
Üzenet
dennis89 véleménye:
2015-03-20 13:12
Szerintem Flamini, Diaby, Poldi már idén távozik. Arteta, Rosi innen megy nyugdíjba. Pótlásnak Schneiderlin, Kovacic jöhetne. Bár én még mindig kíváncsi vagyok, hogy mi lesz Khedirával. Nagyon nagy kuss lett, pedig télen már "eladta" nekünk a sajtó. Amúgy, ha már szóba hozták Kovacicot, én hoznám vele együtt Icardit is. Jó kis csatár a srác, és máris lenne valaki, akivel megértik egymást :D
 
Profil
Üzenet
szasza86 véleménye:
2015-03-20 12:37
Egyébként a felsorolt 4 játékost nem feltétlenül eladnám hanem pld Rosi-t innen küldeném nyugdíjba. Asszem nekik 4üknek 2016-ban egyébként is lejár a szerződése. Aki eladható az Podo, Walci, Wojo ha jön új kapus. Per-t megtartanám de erősen padra. kb. ennyi:D
 
Profil
Üzenet
szasza86 véleménye:
2015-03-20 12:36
Wrecko koma megint nyert egy millát:DD
 
Profil
Üzenet
Wreckin89 véleménye:
2015-03-20 10:20
jimcer: 1 millát teszek rá hogy szasza Kosi helyett Rosit akart irni :D
 
Profil
Üzenet
Wreckin89 véleménye:
2015-03-20 10:18
nyáron tényleg kp-t kell igazolni. jó lenne vmi ismert, de ez még messze van. egy snidli- veratti/matiudi duo nem lenne rossz.:) de most fontosabb hogy a szarkákat lealázzuk.
 
Profil
Üzenet
cserarzi véleménye:
2015-03-20 07:03
14 éve minden Arsenal meccset nézek de hétévégn lehet nem fogom tudni látni először :( Persze mindent meg fogok ezért tenni és remélem h látni fogom ! Tehát nem leszek ! Hajrá ARSENAL , Örökké bármi történjék is ! Ezért szurkoló a szurkoló ! HAJRÁÁÁÁÁÁÁ

Véleményed van? Oszd meg a többiekkel! (13 felhasználó már megtette)

Belépés
NÉV:
JELSZÓ:
 Jegyezzen meg:


Meccs center
:: Előző mérkőzés
  - -  
Boreham Wood vs Arsenal
Meadow Park, 2018/07/14, 16:00, Barátságos mérkőzés
Gól: 7', 9', 17', Aubameyang, 35' Nelson, 39' Lacazette, 53' Nketiah, 71' Reine Adelaide, 79' Mkhitaryan
:: Következő meccs
:: Streamek
Streamek később...


Vélemény, Blog BLOG IRÁSOK
Csoportkörök utolsó fordulója következik, a tét pedig a csoportelsőség megszerzése.
2016-12-06 19:02 | pIeTRo

Premier League Tabella Teljes lista
H
#
Csapat
M
+ / -
P
1.
Arsenal
0
0-0
0
2.
Bournemouth
0
0-0
0
3.
Brighton and Hove Albion
0
0-0
0
4.
Burnley
0
0-0
0
5.
Chelsea
0
0-0
0
6.
Crystal Palace
0
0-0
0
7.
Everton
0
0-0
0

Menetrend Teljes lista
:: Következő mérkőzések
:: Előző mérkőzések
Huddersfield
PL / Smith's. S / 0:1
Leicester
PL / King Power / 3:1
Burnley
PL / Emirates / 5:0
Alt.Madrid
EL / Metropolitano / 1:0

Házi Góllövőlista Premier League
- - - -
- - - -

Arsenal Gól Statisztika (Premier League - 0. hét)
Rúgott gól - 0   Kapott gól - 0
0 0' - 15' 0
0 15' - 30' 0
0 30' - 45' 0
0 45' - 60' 0
0 60' - 75' 0
0 75' - 90' 0
Rúgott gólátlag : 0,0 gól / m. Kapott gólátlag: 0,0 gól / m.

   
       
PARTNEREK
liverpool-fc.hu
 
-
 
STATISZTIKA
Regisztrált felhasználók: 5897
Hirek száma: 10827
Blog írások: 185
Összes hozzászólás: 353692
Top kommentelő: szasza86 ( 6606 )
Online Regisztrált: 0
Vendég: 11
Eddigi rekord: 2423
Hirdetés: Chelsea ajándéktárgyak - MU ajándékok - Liverpool webáruház - Barcelona ajándéktárgyak
Copyright © FC-Arsenal.hu 2005 - 2015 - Légy naprakész! A legfrissebb infók RSS-ben! - Főoldal - Tippjáték - Gunners TV - Sitemap - Created by: BeZi Design