|
|
Mindenki szeretné megnyerni az FA kupát - Cazorla |
|
|
|
|
2015-01-22 20:11 | Írta: GoldHand | Kategória: Interjúk
|
|
Az Arsenal középpályása, Santi Cazorla sajtótájékoztató keretein belül beszélt a hétvégi FA kupa mérkőzésről, és magáról a kupasorozatról is. Elmondása szerint jó emlékkel várják, és játsszák az idei sorozatot is, hisz tavaly drámai döntőben sikerült megszerezniük a serleget.
„Az FA kupa minden klub számára fontos. Ez egy nagy-nagy trófea, amit minden csapat meg szeretne nyerni. Spanyolországban talán a Spanyol kupa jelent ilyen presztízst. Nagyon jó emlékeim vannak a tavaly Hull City elleni döntőről, és ez csapatnak egy jó emlék lehet az idei sorozatban is. Ez volt az első kupám amit a csapattal nyertem, idén is nagyon szeretnénk elhódítani.”
„Úgy gondolom, a Hull elleni döntő felejthetetlen pillanat volt és lesz is minden játékos számára. Hamar 2-0-s hátrányba kerültünk, de nem törtünk meg, csapatként küzdöttünk és végül nyertünk.”
„Nem gondolom hogy idén nagyobb nyomás lenne rajtunk. Idén is szeretnénk megnyerni a trófeát, de előbb hétvégén le kell győznünk a Brightont. Nem lesz könnyű mérkőzés, de keményen dolgozunk, hogy a klub és a szurkolók is elégedettek legyenek.”
Forrás: Arsenal.com
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
lesliek72
véleménye: |
2015-01-25 13:54 |
|
|
|
Denilson a sérüléséig jó volt, aztán nem tudott fejlődni.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
dennis89
véleménye: |
2015-01-25 10:39 |
|
|
|
Elöl szerintem mostantól számításba fogja venni Akpomot a mester. Tehetségesebbnek tartom, mint Sanogot. Poldi, Campbell csatárt amúgy sem nagyon játszana, ugyh sokkal gyengébbek nem lettünk elől sem.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
danhen
véleménye: |
2015-01-25 09:34 |
|
|
|
Egy játékosért érdeklődünk igazán, ráadásul akinek még úgylehet munkavállalásit sem adnak. Vicc...
|
|
|
|
|
|
|
|
|
danhen
véleménye: |
2015-01-25 09:31 |
|
|
|
Már 25. Szépen nézünk ki........ Denilson kezdetben egész jó volt szerintem. Arteta szint, aztán összezuhant a srác.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Arsenalista
véleménye: |
2015-01-25 08:32 |
|
|
|
Na, most már szerintem előre is készül valami: Poldi, Sanogo és Cambell elment, az -3, kellene egy jó csatár is... Lehet hogy telhetetlen vagyok...
|
|
|
|
|
|
|
|
|
roszko
véleménye: |
2015-01-25 05:57 |
|
|
|
Szerintem semmi panaszra nem lehet okunk , elvileg a kezdő páros ugye megvan Merte-Kosi . Az persze más kérdés Mertével mennyien vannak megelégedve ,de a történet eredetileg arról szólt ,hogy hozunk valakit a padra . Szerintem ezt túl is teljesítettük mert szerintem jó védőt vettünk . A sokoldalúsága meg kifejezetten sokat fog nekünk érni , mert mint az elmult évben tapasztalhattuk sérülésekből soha nem volt hiány . A játékfelfogásunkba bele illik . Attól meg egyáltalán nem félek ,hogy nem fogja tudni felvenni a tempot esetleg nem fog tudni beilleszkedni mert az öreg nagyon jól nyúl a védőkhöz . A hajamat téptem mikor Kosit idehozta ,aztán meg tudjuk mit jelent ma a neve . Wenger Knows !!!!
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
:: Előző mérkőzés
|
|
|
|
|
Boreham Wood vs Arsenal |
Meadow Park, 2018/07/14, 16:00, Barátságos mérkőzés |
Gól: 7', 9', 17', Aubameyang, 35' Nelson, 39' Lacazette, 53' Nketiah, 71' Reine Adelaide, 79' Mkhitaryan |
|
:: Következő meccs
:: Streamek
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Csoportkörök utolsó fordulója következik, a tét pedig a csoportelsőség megszerzése. |
|
|
2016-12-06 19:02 | pIeTRo |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2. |
|
Bournemouth |
0 |
0-0 |
0 |
3. |
|
Brighton and Hove Albion |
0
| 0-0 |
0 |
|
4. |
|
Burnley |
0 |
0-0 |
0 |
5. |
|
Chelsea |
0 |
0-0 |
0 |
|
6. |
|
Crystal Palace |
0 |
0-0 |
0 |
|
|
|
|
|
Arsenal Gól Statisztika (Premier League - 0. hét) |
|
|
|
|
|
Rúgott gól - 0 |
|
Kapott gól - 0 |
0 |
0' - 15' |
0 |
0 |
15' - 30' |
0 |
0 |
30' - 45' |
0 |
0 |
45' - 60' |
0 |
0 |
60' - 75' |
0 |
0 |
75' - 90' |
0 |
Rúgott gólátlag : 0,0 gól / m. Kapott gólátlag: 0,0 gól / m.
|
|
|
|
|
|
|
|
|