Próbáltam felülmúlni Sevcsenkót
2015-01-14 23:12 | Írta: boszibence | Kategória: Interjúk

A francia válogatott játékos imádta a korábbi AC Milan és Chelsea sztárt, alaposan tanulmányozta is Sevcsenko játékát.

Giroud az edzéseken az ukrán csatár mintájára próbált mozogni.

„Mikor fiatal voltam, úgy próbáltam futni, mint Sevcsenko, fantasztikus játékos volt, de egyben elegáns is.”- mondta Giroud az Arsenal.com-nak.

„Néha edzésen úgy kezdtem el futni, mint ő. Különleges a futása, nagyon erős volt, alacsony, de erős. A lövéseit is imitálni próbáltam.”

„Nem hiszem hogy az edzőm észrevette volna, mert csak egy rövid próbálkozás volt. Nem vált a rögeszmémmé!”

Giroud tökélyre fejlesztette futását, az elmúlt években remek ütemben érkezik a kapu elé, ami a Newcastle és a Tottenham ellen is gólt eredményezett.

„Néha az edző azt mondja: ’A csatárnak a kapufához kell helyezkednie, mert ha esetleg nem kapná meg a labdát, a védők akkor is lekövetik a mozgását.’ Így egy középpályásnak vagy egy másik csatárnak nagyobb helye van mögötte.

Az említett szituációkban pontos labdát kaptam, Bellerintől a Newcastle ellen és Walcottól még tavaly a Sprurs ellen. Ezek után már csak a lábfejemen múlik, hogy gólt szerzek-e.”

Forrás: Arsenal.com


HIRDETÉSEK:  
- Médiaajánlat -
HOZZÁSZÓLÁSOK:
 
Profil
Üzenet
danhen véleménye:
2015-01-15 23:17
Kroenke out.
 
Profil
Üzenet
roszko véleménye:
2015-01-15 22:44
bassethound attól még igaz . Soha nem azzal probáltam igazolni a véleményem,hogy az emberek töbsége osztja e vagy sem . Degeráltnak meg azért gondolom azokat a srácokat mert a vélemény formálásnak nem ez a modja szerintem az ilyenek teljesen öncéluak. Az egész csapatnak árt ,és egy szurkoló se engedhet meg magának ilyen stilust amit az a pár hülye megengedett magának , én nekem akármilyen véleményem is volt ,tudtam kiről beszélek ,kiről alkotok véleményt. Az meg ,hogy nevetsz rajtam hát nem tudom .Nem viccnek szántam a dolgokat de legalább neked kellemes perceket okoztam . Viszont ha már itt tartunk én nem nevetek a te kommentjeiden ,az utobbi pár napban olvastam a dolgaidat és most komolyan mondom és nem írozinálni akarok de kellemetlenül éreztem magam . Az a stilus, meg önimádat ami nekem átjött a soraidból nagyon iritált. Elfogadom mikor valakinek más a véleménye de ilyen irányba elvinni a dolgokat , nagyon rosz irány . Szerintem egy olyan valaki aki mindig jön ezzel a kor kérdéssel , pont neked kellene akkor éretten viselkedni ,ha nem tudnám , hogy te már idösebb férfi vagy azt mondanám ,hogy egy hisztis kölyök vagy .
 
Profil
Üzenet
szasza86 véleménye:
2015-01-15 22:10
Hát bízzunk benne hogy Henry debütálása nem egy ordas nagy szopórollerbe fog torkolni....bár az lenne az igazi Arsenal Way!: D Én ezekben a kérdésekben amik most itt porognek a honlapon nem foglalnek állást mert minek. Fasza foci legyen meg chips Colaval aztán csa!!
 
Profil
Üzenet
roszko véleménye:
2015-01-15 21:57
gylynyo mondhatni nyakunkig ér :P
 
Profil
Üzenet
roszko véleménye:
2015-01-15 21:52
Usmanov ha akarna se tudná támogatni a csapatot ,mert teljesen ki van zárva az irányitásból . Kissebségi részvényes nem az ö szava dönt . Még az igazgatótanácsban sincs benne. Meg hála 2014-ben bevezetett Angol törvényeknek hiába érte el tavaly a 30% küszöböt nem láthat bele az Arsenal belsö müködésébe pénzügyi dolgaiba . Ha jól emlékszem 2006 ban Kronke az akkori igazgatosági tagokkal akkor még közel 30% részvény a régi tagok kezébe volt kötött egy olyan paktumot hogy tulajdon jogot talán 2012ig de ez most nem 100 régen foglalkoztam már ezzel. Na szóval 2012 ig tulajdon jogot csak igazgatósági tag vásárolhat . Igy birta az a féreg igy megszilárditani a hatalmát . Gyakorlatilag Usmanov csak csendes társ . Pár éve adott volna a klubnak 100 millio fontot amivel Kronkek nem éltek. Még annyi , hogy a szurkerek nemhogy 80 egyenesen 100 % frusztrált de ez a Wenger out mozgalom mindig is kissebség volt és mindig csak fel fel lángol. Fa kupa siker után megmutatták az emberek , hogy a csapattal vannak . Egyébként Titi is elmondta a véleményét azokról a degeneráltakról akik a papát inzultálták . Végre nekünk is lesz a Médiába emberünk és a mi szemszögünkből is vázolni fogja a dolgokat . Kiváncsi leszek most majd az ilyen Nevilek mit fognak mondani rólunk mikor Titi ott van . Egyébként Henry vasárnap a mi meccsünkkel debütál.
 
Profil
Üzenet
Scared24 véleménye:
2015-01-15 21:36
Basset azért hagyjuk már ezt a hülyeséget, hogy minek kellett a botlábú Özilt megvenni. Lefogadom te is ugráltál örömödben, mint mindenki, amikor megtudtad, hogy ide igazolt. Sok mindenért lehet szidni Wengeréket, de ez nem tartozik ide. Utólag könnyű mondani, hogy idióták mert megvették, de előre senki nem látta, hogy be fog-e válni. Még mindig jobb ő, mint ha vmi Myachi lenne itt. De még mindig azt mondom, hogy a kerettel alapjában véve nincs gond, egy minőségi vkp kéne, meg persze hátvéd. Még a csatár esetleg, de mivel tele vagyunk támadó kp-kal, az se annyira fontos, mint az előbbi 2. Egy fiatal, energikus, sikeréhes edző kell ide, aki összefogja ezt a bandát, hgy kihajtsák a belüket is, ne 50%-on alibizgessenek.. Mint pl az Atletico, most nézem a meccsüket, itt ragadtam előtte. A keretük semmivel nem jobb, mint a miénk, de a Real ellen kihasználtak 2 hibát, csapatként védekeznek, látszik hogy meghalnak a pályán. Míg a kieinken ezt egyre kevesebbszer látom.

Véleményed van? Oszd meg a többiekkel! (32 felhasználó már megtette)

Belépés
NÉV:
JELSZÓ:
 Jegyezzen meg:


Meccs center
:: Előző mérkőzés
  - -  
Boreham Wood vs Arsenal
Meadow Park, 2018/07/14, 16:00, Barátságos mérkőzés
Gól: 7', 9', 17', Aubameyang, 35' Nelson, 39' Lacazette, 53' Nketiah, 71' Reine Adelaide, 79' Mkhitaryan
:: Következő meccs
:: Streamek
Streamek később...


Vélemény, Blog BLOG IRÁSOK
Csoportkörök utolsó fordulója következik, a tét pedig a csoportelsőség megszerzése.
2016-12-06 19:02 | pIeTRo

Premier League Tabella Teljes lista
H
#
Csapat
M
+ / -
P
1.
Arsenal
0
0-0
0
2.
Bournemouth
0
0-0
0
3.
Brighton and Hove Albion
0
0-0
0
4.
Burnley
0
0-0
0
5.
Chelsea
0
0-0
0
6.
Crystal Palace
0
0-0
0
7.
Everton
0
0-0
0

Menetrend Teljes lista
:: Következő mérkőzések
:: Előző mérkőzések
Huddersfield
PL / Smith's. S / 0:1
Leicester
PL / King Power / 3:1
Burnley
PL / Emirates / 5:0
Alt.Madrid
EL / Metropolitano / 1:0

Házi Góllövőlista Premier League
- - - -
- - - -

Arsenal Gól Statisztika (Premier League - 0. hét)
Rúgott gól - 0   Kapott gól - 0
0 0' - 15' 0
0 15' - 30' 0
0 30' - 45' 0
0 45' - 60' 0
0 60' - 75' 0
0 75' - 90' 0
Rúgott gólátlag : 0,0 gól / m. Kapott gólátlag: 0,0 gól / m.

   
       
PARTNEREK
liverpool-fc.hu
 
-
 
STATISZTIKA
Regisztrált felhasználók: 5897
Hirek száma: 10827
Blog írások: 185
Összes hozzászólás: 353692
Top kommentelő: szasza86 ( 6606 )
Online Regisztrált: 0
Vendég: 74
Eddigi rekord: 2423
Hirdetés: Chelsea ajándéktárgyak - MU ajándékok - Liverpool webáruház - Barcelona ajándéktárgyak
Copyright © FC-Arsenal.hu 2005 - 2015 - Légy naprakész! A legfrissebb infók RSS-ben! - Főoldal - Tippjáték - Gunners TV - Sitemap - Created by: BeZi Design