|
|
Wenger elképzelései a Galatasaray meccsről |
|
|
|
|
2014-12-08 10:47 | Írta: boszibence | Kategória: Interjúk
|
|
Az Ágyúsok már továbbjutottak a Bajnokok Ligája D jelű kvartettjéből, de csak akkor végezhetnek a csoport élén, ha megverik a Galatasarayt, míg a Dortmund vereséget szenved az Anderlecht ellen.
Az Arsenal az elmúlt 3 évben nehéz ellenfelet kapott a BL nyolcad-döntőben, és Wenger elszánt, hogy mindent megpróbáljanak a csoportgyőzelem érdekében.
„Erős csapat fog utazni, természetesen nyerni akarunk”- mondta a menedzser. „A szezon kezdete ót 7 meccset játszottunk a BL-ben, a selejtezőket is beleértve, és négyszer nyertünk. Most szeretnénk ötödszörre is.”
„A Galatasaray egy jól összerakott török csapat. Nekik drukkolnak a legtöbben Törökországban. Rosszul kezdték a szezont és már az Európa Ligát érő harmadik helyre sem tudnak odaérni.”
„Hatalmas meglepetés, azt hittem, az egyik csapat lesz, aki a továbbjutásért verseng majd. Ne felejtsük el, tavaly a csoportkörből a Juventust megelőzve jutottak tovább, ami nagy meglepetés.”
„A török emberek nagyon büszkék, szeretnék szépen zárni ezt a sorozatot, de mi sok meccset játszunk, sok játékosunk közel van ahhoz, hogy megsérüljön. Később döntöm el, hogy kit viszek magammal Törökországba.”
Forrás: Arsenal.com
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
dennis89
véleménye: |
2014-12-09 18:35 |
|
|
|
Látom Hektor te is szépen kihasználod a magyar nyelvet. Szerintem ezt kevésbé alpári módon is kifejzhetted volna. Egyébként roszko nem bántásból: Értelmes dolgokat írsz, és sokszor egyet is értek veled, de ha egy mondat nem 5 soron keresztül tartana, vagy olykor egy vesszőt is tartalmazna, akkor még inkább mutatná a hozzászólásaid értékét.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
mrkvcspl
véleménye: |
2014-12-09 18:33 |
|
|
|
De egy idegesítő kis szarházi vagy te, Hektor.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Hektor
véleménye: |
2014-12-09 18:23 |
|
|
|
kiralysanyi: Nem magyar órán vagyunk,úgy,hogy ezt a kioktatást abba lehet hagyni! Olyan okosnak hiszitek magatokat ti magyarok,hogy az már valami elképesztő!! KI a retkes fasz vagy te,hogy az írásába kötsz bele? Ha neki így tetszik akkor neked nincs jogod belekötni!! Csapatról meg: Nincs nagy baj,minden rendben van,az önbizalom vissza fog jönni, csak kell egy szép hosszú győzelmi széria!!
|
|
|
|
|
|
|
|
|
roszko
véleménye: |
2014-12-09 17:22 |
|
|
|
kiralysanyi probálok figyelni rá mikor az időm engedi de nem mindig sikerül ,ez van ,szerintem azért érthetö.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
szasza86
véleménye: |
2014-12-09 17:06 |
|
|
|
nah Dárdairól lecsúsztunk mint edző....DE teszem fel...ha neki ezzel a kerettel ami van sikerül az EB kijutás....akkor azt simán megcsinálja mint Wenger itt nálunk X éve....szóval le lehet állni azzal, hogy sehol nem lennénk ha Wenger elment volna 8 éve.....!! Legalább annyira unalmas ez az esztelen Wengerizmus mint az OUT-*ozás...egyik se jobb a másiknál. Egy a biztos szarok vagyunk PL fronton és nemzetközi szinten is....szóval félig üres a pohár:D
|
|
|
|
|
|
|
|
|
kiralysanyi
véleménye: |
2014-12-09 16:36 |
|
|
|
Igazán nem bántani akarlak roszko, de nincs kedved kicsit elmerülni a magyar nyelv rejtelmeiben? Ha már -örvendetes módon- fél oldalnyi szövegeket írsz, próbáld meg kissé olvashatóbban.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
:: Előző mérkőzés
|
|
|
|
|
Boreham Wood vs Arsenal |
Meadow Park, 2018/07/14, 16:00, Barátságos mérkőzés |
Gól: 7', 9', 17', Aubameyang, 35' Nelson, 39' Lacazette, 53' Nketiah, 71' Reine Adelaide, 79' Mkhitaryan |
|
:: Következő meccs
:: Streamek
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Csoportkörök utolsó fordulója következik, a tét pedig a csoportelsőség megszerzése. |
|
|
2016-12-06 19:02 | pIeTRo |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2. |
|
Bournemouth |
0 |
0-0 |
0 |
3. |
|
Brighton and Hove Albion |
0
| 0-0 |
0 |
|
4. |
|
Burnley |
0 |
0-0 |
0 |
5. |
|
Chelsea |
0 |
0-0 |
0 |
|
6. |
|
Crystal Palace |
0 |
0-0 |
0 |
|
|
|
|
|
Arsenal Gól Statisztika (Premier League - 0. hét) |
|
|
|
|
|
Rúgott gól - 0 |
|
Kapott gól - 0 |
0 |
0' - 15' |
0 |
0 |
15' - 30' |
0 |
0 |
30' - 45' |
0 |
0 |
45' - 60' |
0 |
0 |
60' - 75' |
0 |
0 |
75' - 90' |
0 |
Rúgott gólátlag : 0,0 gól / m. Kapott gólátlag: 0,0 gól / m.
|
|
|
|
|
|
|
|
|