Swansea-Arsenal előzetes
2014-11-09 10:48 | Írta: BotondB | Kategória: Mérkőzések

Vasárnap délután 5 órakor csapatunk a Swansea vendégeként lép pályára a Premeir League 11. fordulójában. Az elmúlt két mérkőzésen egyaránt sikerült hozni a 3 pontot a Sunderland, és a Burnley ellen, de egyik csapat sem játszott, olyan jól, hogy erre igazán büszkék legyünk. Mindenesetre a Burnley ellen már élesebbnek, és veszélyesebbnek tűntek Arséne Wenger fiai, így bizakodhatunk, hogy a Liberty Stadium-ból is 3 ponttal térünk haza.


A hétközi BL meccs, amilyen szépen indult, olyan borzalmasan végződött. A csapat 3-0-ra elhúzott, de az ekkora már esélytelennek tartott Anderlecht felállt, és némi bírói segítséggel döntetlenre mentette a találkozót, ami számunkra szinte vereséggel ért fel. Ráadásul így a csapat még nem biztosította be helyét a sorozat egyenes kieséses szakaszában, de bízunk benne, hogy hamarosan megtörténik ez is.


Ami a vasárnapi mérkőzés illeti, semmiképp sem számíthatunk könnyű meccsre Walesben, mivel a hazai csapat nem kezdte rosszul a szezont, és jelenleg a hetedik helyen állnak Garry Monkék. Igaz az elmúlt hetekben nem nyújtottak olyan jó teljesítményt, nem vitás, hogy reális esélyük van a pontszerzésre.


Ami a Swansea esélyeit illeti, a mieink tehetnek érte, hogy pont nélkül maradjanak a Hattyúk. De ehhez el kell felejteni a hétközi meccset, és profi hozzáállással, valamint bátor, és minél veszélyes támadójátékkal kell bizonyítani, hogy a csapat feldolgozta a történteket. Márpedig ez nem lesz egyszerű feladat, hiszen nyilván mély nyomot hagytak a keddi történések a játékosokban.


Wilshere visszatérése nagyszerű hír számunkra, de még így is jó pár hiányzó van. Debuchy, és Ospina még jó ideig nem lesznek bevethetők, míg Özil, Gnabry, és Giroud haladnak a felépülés felé. Koscielny visszatérésére is várni kell még, valamint Arteta sem játszik vasárnap a BL meccsen szerzett sérülése miatt.


A szokásos kérdés ezúttal is az, hogy mennyire fog jól működni a védelem. Várhatóan Chambers-Mertesacker-Monreal-Gibbs felállásban kezdünk hátul. Csak reménykedni tudunk, hogy a Monreal-Bony párharcot előbbi zárja eredményesebben, bár az elmúlt hónapok alapján erre kevesen fogadnának.


Az ellenfélnél két védő, Dwight Tiendalli, és Jordi Amat is visszatérhet sérülése után, ami jelentősen stabilabbá teheti a Swansea védelmét. De így sem lesz egyszerű a feladatuk, hiszen Alexis Sánchez bombaformában van, és Danny Welbeck, valamint a többi játékosunk is képes bármikor gólt szerezni.


Az esélyeket összegezve nehéz, de nyerhető mérkőzésre számíthatunk a walesiek ellen, és mindannyian reméljük, hogy végül meg lesz a zsinórban harmadik megnyert bajnoki is.


HIRDETÉSEK:  
- Médiaajánlat -
HOZZÁSZÓLÁSOK:
 
Profil
Üzenet
nttt véleménye:
2014-11-09 15:43
Imádom ezt a csapatot!!! (Meccs előtti elemzés)!!!
 
Profil
Üzenet
szasza86 véleménye:
2014-11-09 15:00
ez a Walci Fiorentina kölcsön mennyire valós elképzelés? csak nem megy már el....mintha a többi gamer olyan patent lenne hogy oda adnánk fél vére...! Ma meg nyerni kell. Remélem fabi bújtat 1-2 gólt nekünk. Végre valami lendületet várnék a csapatba. Jó lenne egy Bellerin-Chambers-Merte-Gibbo védelem. A többi nem tudom. Én nem játszatnám se Flamot se Cazorlát de nem hiszem hogy nem kezdenek. És remélme Walci is több szerepet kap már. No meg egy Welbo gól nem ártana mááár!
 
Profil
Üzenet
mrkvcspl véleménye:
2014-11-09 12:51
[link] Remélhetőleg az apjához hasonló karriert fut be.

Véleményed van? Oszd meg a többiekkel! (3 felhasználó már megtette)

Belépés
NÉV:
JELSZÓ:
 Jegyezzen meg:


Meccs center
:: Előző mérkőzés
  - -  
Boreham Wood vs Arsenal
Meadow Park, 2018/07/14, 16:00, Barátságos mérkőzés
Gól: 7', 9', 17', Aubameyang, 35' Nelson, 39' Lacazette, 53' Nketiah, 71' Reine Adelaide, 79' Mkhitaryan
:: Következő meccs
:: Streamek
Streamek később...


Vélemény, Blog BLOG IRÁSOK
Csoportkörök utolsó fordulója következik, a tét pedig a csoportelsőség megszerzése.
2016-12-06 19:02 | pIeTRo

Premier League Tabella Teljes lista
H
#
Csapat
M
+ / -
P
1.
Arsenal
0
0-0
0
2.
Bournemouth
0
0-0
0
3.
Brighton and Hove Albion
0
0-0
0
4.
Burnley
0
0-0
0
5.
Chelsea
0
0-0
0
6.
Crystal Palace
0
0-0
0
7.
Everton
0
0-0
0

Menetrend Teljes lista
:: Következő mérkőzések
:: Előző mérkőzések
Huddersfield
PL / Smith's. S / 0:1
Leicester
PL / King Power / 3:1
Burnley
PL / Emirates / 5:0
Alt.Madrid
EL / Metropolitano / 1:0

Házi Góllövőlista Premier League
- - - -
- - - -

Arsenal Gól Statisztika (Premier League - 0. hét)
Rúgott gól - 0   Kapott gól - 0
0 0' - 15' 0
0 15' - 30' 0
0 30' - 45' 0
0 45' - 60' 0
0 60' - 75' 0
0 75' - 90' 0
Rúgott gólátlag : 0,0 gól / m. Kapott gólátlag: 0,0 gól / m.

   
       
PARTNEREK
liverpool-fc.hu
 
-
 
STATISZTIKA
Regisztrált felhasználók: 5897
Hirek száma: 10827
Blog írások: 185
Összes hozzászólás: 353692
Top kommentelő: szasza86 ( 6606 )
Online Regisztrált: 0
Vendég: 15
Eddigi rekord: 2423
Hirdetés: Chelsea ajándéktárgyak - MU ajándékok - Liverpool webáruház - Barcelona ajándéktárgyak
Copyright © FC-Arsenal.hu 2005 - 2015 - Légy naprakész! A legfrissebb infók RSS-ben! - Főoldal - Tippjáték - Gunners TV - Sitemap - Created by: BeZi Design