Robika33 hozzászólásai
sziasztok, ez a 2 hoyte nem tom mitkeres a pályán DE ez az ARSENAL idénsemfog semmit nyerni az FIX, HA így játszanak majd pld egy liverpool, mu-ellen. Amúgy le a kalappal a Haladás előtt jól játszanak. Az Arsenal, vagy félválról veszi a meccset amire ráis faraghatnak, vagy egyszerűen nem állt még össze a csapat DE egy ilyen szintü csapatnak mint az Arsenal, egy ilyen csapat ellen mint a Haladás 2-0, ra kellett volna nyerni minimum, de valszeg ez 3-1 lessz az Arsenalnak. Én 99 nyara óta vagyok arsenal Fan de ha ebben a szezonbansem nyernek semmit akkor elgondolkodok hogy jővőre is nekük drukkoljak-e.
2008-07-22 19:30
Skullman én sem szóltam beneked te hikomat, DE egy ílyen csapat mint az arsenal akár hogy is nézem NEM engedheti megmagának ezt a játékot, akár új emberek akár bénák, akár felkészülési mecs stb, stb..... Szerinted egy Manchester United felálna így? Ezzel csak égette magát az Arsenal, de majd a szezon mindent el árúl, legyen neked igazad énis ebben reménykedem, hogy nyerjünkis végre valamit mostmár 3 év után, de ilyen csapattal felállásal........ selymes énis látom a felállást, de akik ott játszanak nem havi 100.000 FT-ot keresnek. Az a minimum, hogy jól játszanak, de ha te máskép látod oszdmeg velem pls, érdekel a véleményed nagyon.
2008-07-22 20:41
na majd 11 után elolvasom mit írtatok bb
2008-07-22 20:41
hi nem tudjátok melyik csatorna közvetiti a mai meccset?
2008-08-27 16:38
hi nemtudjátok hol lehet nézni a meccset? online-on kívűl.
2008-09-30 19:41
Hali mindenki! Nem tudom ti, hogy látjátok a BL-ban eddig nagyon jók vagyunk (igaz, még komolyabb ellenfelünk nem volt eddig) DE a PL-ban HIHETETLEN mit produkálunk, ha így folytatjuk decemberben kilehet már jelenteni, hogy nincs esélyünk már a bajnokságra. Ha most a MU - ellen hazaín nem szerzünk pontokat és a Chelsea - ellen idegenben hónap végén, akkor vége. Remélem a MU-ellen győzünk most kellene a 3 pont nagyon. A Liverpool – tol nem tartok „minden csoda 3 napig tart” és biztos ők is zakóznak majd egy nagyot. Bízom Wenger – ben, meglátjuk milesz, több vereség nem kéne.
2008-11-01 21:40
Hali! Sajnos szerintem is kifogunk kapni a MU-tol, de remélem a Chelsea ellen nyerünk és vissza tudunk kapaszkodni kicsit a tabellán. Nem értem amugy Wengert, mértnem igazol 1-2 jó játékost? Kapásból úgy inditanák hogy egy jó hétvédet vennék a helyébe, és kapus téren is szét néznék mert Almunia nem dobta be magát a szivembe....Remélem valami trófeát nyerünk mostmár mert hanem akkor valszeg 1-2 nagy gamer elfog menni a csapattól a szezon vegén az 100%.... And it's Arsenal, Arsenal FC, We're by far the greatest team, The world has ever seen....
2008-11-03 21:04
Hali mindenki! Remélem hamar felépülnek a játékosok és végre megmutatja a csapat az igazi oldalát és megnyerjük a bajnokságot. Hozzá teszem minden pont számit, ha néztétek a forma1-et, 1 ponton múlik minden, úgy hogy jó lenne a nagyokat elverni vagy döntetlent játszani ellenük. Ha most kikapunk a MU-től és a hó végén a Chelsea-től AKKORIS van remény. Megnéztem az Arsenal.com on a meccs listákat, és ez a lényeg, az utolsó 3 meccsünk májusban, akkor fog minden eldőlni. 09 Sat Barclays Premier League H Chelsea 16 Sat Barclays Premier League A Manchester United 24 Sun Barclays Premier League H Stoke City Tavaly 4 pont volt a hátrányunk, most 6 ezt év végéig belehet simán hozni DE ahoz a kis csapatokat meg kéne szórni. 1-2 játékos jöhetne azért majd főleg védő és kapus, de amugy nem Wengert kell hibáztatni NEM ő játszik a pályán…..
2008-11-05 23:20
Hali mindenki! Nagyon jól jött a csapatnak, hogy elvertük a MU – ot. .Azt hittem hogy megint ki egyenlítenek de jobbak voltunk viszont a 80 perctől MEGINT nem igazán találtuk fel magunkat, fáradtabbak voltunk. Bendtner és Fabregas – ról a véleményem FINOMAN hát elég kaki-k voltak a mai meccsen, nem értem 15-18 méterről mért nem próbálgatnak a srácok lőni, anno Henry legalább lőtt. Amúgy most, hogy Ade nem volt meg Persie így jobban feltalálta magát Nasri, legalábbis én így látom. Hó végén idegenben a Chelsea-t kéne még elverni és már jók is lennénk. Amúgy jó meccs volt lehetett volna 4-0 is, de nem baj 3 pont ide és ez a lényeg. :-)
2008-11-08 16:03
Hali srácok. Még van 25 meccs hátra, 100% hogy ebben lesz döntetlen és vereség is, ezen ne lepődjetek majd meg, az Arsenal most ilyen formában van, leszünk jobbak is és biztos leszünk megint ilyen formában is a PL-ben az idén. Igazából ha őszinte akarok lenni a PL - től már sokat nem várok…Carling, BL - FA ezeket kéne megcéloznia Wengernek most, de hozzá teszem a PL utolsó 3 meccse lényeges lehet, (Chelsea, MU, Stoke) ha addigra vissza tudunk kapaszkodni 2-3 pont lemaradással akkor jók vagyunk. Én még mindig tartom magam ahoz a kijelentésemhez, hogy Bendtner semmit nem ér, és igazából nem Wengert kell bántani, mert nem ő játszik a pályán, a játékosoknak kell bizonyítaniuk VAN hely a csapatban számukra vagy nincs, ennyi, ez az én személyes véleményem. Remélem 1 jó kapus és 1-2 jó hátvéd is jön majd 1 szer a csapatba mert lássuk be ezeken a posztokon szükséges változtatni. Wenger szerintem max akkor fog elmenni az Arsenal - tól ha semmit nem nyerünk most sem, Carling cup, FA, BL, PL, 4ből 1 csak összejön most már.
2008-11-15 18:44
Füligjimmy Megkérdezheted igen Robikát, én nem fikázom a másik 3 nagy csapatot. DE a PL – ben mint tudjuk bármi lehet…ez nem Borsodi és Soproni liga…. Te sem tudhatod hogy a 3 rivális csapat mostantól csak nyerni fog…. Hiába a jó keret, nagy nevű játékosok HA nincs összhang, jön egy Hull féle csapat és game over….legyen szó MU-ről vagy Chelsea ről….bárki megverhet bárkit ez a PL. Ők is fognak még cidázni hidd el.
2008-11-15 19:14
Biztosra veszem, hogy van pár játékos aki nyerni akar, és az is biztos, hogy van akinek elég a heti 15-20 ezer Font fizetés és elvan mint hal a vízben. Nekem kéne a legjobban idegbetegnek lennem tegnap volt a szülinapom és 3 pontot vártam a csapattól, de hát ez van, én azóta nem idegeskedem a csapaton amióta a Barca ellen elbuktuk a BL döntőt. Henry remélem még vissza fog térni a csapathoz, szerintem jó játékos. Ha fejben mindenki ott lenne és azért küzdenének, hogy kupákat nyerjünk akkor már rég elsők lennénk, de sajnos nem így van, ne felejtsük Ade is elment volna csak kapott egy jobb ajánlatot. Remélem ő sem fog elmenni mert favorit nálam, és elhiszem, hogy szegény családból származik kell a zseton, de szerintem bárki közületek több oda adással játszana a pályán mint néhány gamer. Ez megint csak az én véleményem de néhány játékost leszámítva már nemis igazán motiváltak a játékosok.
2008-11-15 20:10
Hi all Remélem jövőre legalább 2 trófeát szerzünk mert ezt sokáig nem lehet csinálni, hogy semmit nem nyerünk, már 4 éve. A csapat jó, csak sajnos megint vannak sérültek (Wenger átok, minden szezonban van 1-2 hónap amikor valami történik, vagy rosszul játszunk vagy sok a sérült, stb..) Hiányolom a csapatból még mindig a távoli lövéseket, 1-et lőtt 16-ról kb RVP. Mért nem lehet többet lőni kapura, mért kell mindig passzolgatni, FŐLEG, ha látják hogy 70 percen keresztül semmi értelme nincsen ez ellen a csapat ellen. Nagyon látszik hogy Arshavin hiányzik a csapatból a BL- meccseken, de nem baj jövőre már ő is ott lesz, és remélem RVP és Ade végre jó formában lesznek és szét lövik az ENEMY kapuját minden meccsen. Remélem a Barca nyeri a BL-t (inkább mint ez a mocskos MU) már csak Henry miatt is. A PL-t meg nyerje meg a Liverpool, 19 éve nem nyertek ennyi örömük legyen :-) Amúgy tényleg jó a csapat és ha nem lesznek sérültek és oda figyel mindenki a játékra akkor mindenkit szétkapunk majd, de maradjon így a keret és legyenek jó formában.
2009-05-06 10:48
Hali Nem tudjátok, hogy melyik csapat volt az Arsenal előtt aki még veretlenül lett bajnok? Én úgy tudom 1 csapat volt 1890-es években de ha valaki ezt pontosabban tudja, és le írná azt meg kösszönném.
2009-07-22 19:51
Hali mindenki Thx a linkeket, szerintem a meccs nem volt rossz, jobb volt a Valencia és kész belekell törődni. Még szerencse, hogy csak barátságos meccs volt, így igazából tétje nem volt a mai meccsnek,de majd ha mindenki felépül, és össze áll a keret akkor nem ilyen eredmények fognak születni. Nekünkis voltak helyzeteink, de sajnos nem tudtuk értékesiteni őket. Én 1999 óta vagyok Arsenal FAN és életembe nem mondtam/írtam olyanokat a csapatról amit itt néha olvasok pár embertől. Remélem nem gondolják komolyan amiket írnak azok az emberek. Engem teljesen hidegen hagy, hogy egy Chelsea vagy MU drukker mit gondol/mond a csapatról, én annyit üzenek nekik, hogy mi legalább veretlenül lettünk bajnokok és ha mindenki felépül a sérüléséből akkor megint bajnokok leszünk :-) Na jó éjt szevasztok!
2009-08-09 00:00
hali valaki tudna adni 1 linket a MU- meccsre?
2009-08-19 21:13
érdekel, hogy verik el a MU szájukat :-))
2009-08-19 21:16
Hali mindenki! Jó meccs volt szerintem, jobbak voltunk csak nem volt szerencsénk (nem mintha az Arsenal-nak lenne…) Arshavin szép gólt lőtt, én nekem RVP a favorit de sajnos még gólt sem lőtt amit meg lőtt nem adták meg. Nem a játékosokon hanem a bírón ment el ez a mai mecs IS, szinte minden 1es Arsenalos megmozdulásnál villant a sárga, a MU-játékosoknak meg nem adott semmit, látványosan ellenünk volt, de nem baj, lesz ez még fordítva is. Szerintem nem kell igazolni senkit sem, jó a keret felépülnek a sérültek és szét alázunk mindenkit :-) A Pool-tól nem félek, 6 pont lesz tőlük, a Chelsea az aki most erős de szerintem hazain 3 pont befog játszani nekünk. MU láttuk milyen formában vannak, itthon őket is leküldjük fókába. A City és a Tottenham is fognak még rendesen szívni, nem is tartok tőlük.
2009-08-29 21:22
hali all, nincs a digi közvetitésen kivül más link? mert nálam MÁTRIX efektes a közvetités...... :-(
2009-09-12 16:23
thx srácok a linkeket
2009-09-12 16:26
hi all, köszi a linkeket, nem tud valaki mást? mert ezek pont szutykok nálam :-( a meccset besme tőlti :-( Azt sem értem miért nem közvetit 1 Magyar TV sem ezt a meccset, tiszta vicc.....
2009-09-16 20:59
thx
2009-09-16 21:00
ez a linksem jó nálam, hihetetlen, azért köszi, szerintem lépek filmezni, amint látom már 2-0 az eredmény, hát LOL, remélem sikerül fórditani
2009-09-16 21:04
köszi a linket srácok, nem tom ki adta, végre nyertünk, ez a lényeg :-) Mennyi lett a liverpool - debrecen meccs tudja valaki?
2009-09-16 22:40
hi all, 1 linket tudtok addni a mecsről? amik fent vannak nem jók :-(
2009-09-19 16:41
hi nem tudja valaki, hogy a MU - MC meccset tólja valamelyik tv?
2009-09-20 12:23
thx
2009-09-20 12:28
Hali Nem tudjátok melyik tv adja a Arsenal meccset? TV2 csak a debrecent tólja.....:-( Vicc, hogy ez a majom digisport meg adja a pool meccset, olyan adom meg nincsen :-( Elég gáz eddig a BL-közvetités......
2009-10-20 19:13
Hiall kéne egy kis help, az eurosport2 amikor az angol bajnokikról van reklám megy egy nagy stuff de nemt udom a zene cimét, ha valaki tudja írja le nekem pls. A másik mp3 ba kéne nekem ez a dal, de sehogy nem tudom megoldani, ha valaki tud segiteni írjon thx "And it's arsenal, arsenal fc..." ez kéne mp3 ba [link]
2009-10-25 17:12
jahjah az a zene kéne nekem :-)
2009-10-25 17:15
van persie LOL a meccsek beharangozoja, nem tom tényleg mi a cime de a tü tü tü ből nem fogom tudni mire gondolsz :-) csngőhangnak meg kéne a linkben szereplő dal de nem tom megoldani sajnos :-(
2009-10-25 17:19
edem és a többiek, holnap adja az eurosport 2 fél 4 től asszem a mostani arsenal meccset, akinek nincs digije (mint én) így megtudja majd nézni HA nem menne a net adás
2009-10-25 17:23
köcce de nem erre a zenére gondoltam van egy másik is :-) azért téháiksz :-)
2009-10-25 17:25
patrick nem ez :-) gitáros beütése van asszem most halottam ma a tévébe :-) nem tücc tücc zene :-)
2009-10-25 17:29
ezaz a stuff királyok vagytok thx már csak mp3 ba kéne az a dal :-)
2009-10-25 17:37
a következő 3 meccs most a lényeges, arra kell koncentrálni :-) bajnokok leszünk figyeljétek meg, FA-kupa is bejátszik nekünk és a bl- t is meg nyerjük :-) türelem gunnerek :-)
2009-10-25 19:30
fun persie én 1999 óta vagyok FAn és nem írtam még oylan gusztulas dolgokat a csapatról mint itt néhányan akik Arsenal fannak nevezik magukat. Mike igazadvan cska mások másképp látják...azt hiszik minden meccset nyernikell minden 90 perc végén 3 pontal lesz gazdagabb ez a csapat...ez sajnos nem ígyvan és nem is lesz igy, lesz még vereségünk is, emg döntetnel de ettől függetlenül megnyerjük a bajnokságot :-)
2009-10-25 19:39
hozzá teszem nem láttam a meccset, de jobb az 1 pont mind a 0 szerintem idegenben.....a junájtid kalipozott chelsea meg szívni fog ellenünk ennyi, legyetek már optimisták :-)
2009-10-25 19:45
da silva ott a pont :-)
2009-10-25 19:54
de igazad van mondom, nem tom mit kell itt parázni, hameg nyer a csapat mindneki beb.szik és full részeglesz mert nyertünk vagy mit fogtok csinálni? :-) Elhiszem, hogy sokan ideges vagytok, de ez van én örülök neki hogy nem kaptunk ki. Az elég gáz lett volna, és aWHU nem oylan pancser csapat azért...... Majd figyeljétek meg telibe verjük a nagy csapatokat kicsikkel meg x eljünk idegeben párszor nekem azis jó
2009-10-25 19:59
adebayor---most nincs nálunk adebayor nem fognak nyerni :-)
2009-10-25 20:04
na lépek énis holnap meló meg megy a verdák, nyugodjatok le srácok, lesz még bőven esély (és fogunk is) javitani. Jó éjt csumi :-)
2009-10-25 20:08
HI hol lesz az Arsenal meccs- tudja valaki?
2009-10-28 19:53
köcce meg kell nézni jó meccs lesz remélem, és nyerünk :-) Na csumi :-)
2009-10-28 20:06
Hali, valaki tud linket adni a chelsea meccsre? Előrre is köszi :-)
2010-01-16 16:04
thx
2010-01-16 16:08
Hali, nem tom ki látta ezt a meccset, de én egy pozitiv vélemyént nem tok mondani, a bajnokságot szerintem tudjuk hozzni, igaz nem ezzel a védelemmel és nem is ezzel a kapussal, életveszélyes ez a Fabianski..... Bl, szerintem ott vannak nálunk sokkal erősebb csapatok, de majd kiderül mi lesz. Én a bajnoki címben reménykedek :-) Ti hogy látjátok?
2010-01-24 16:26
Hali, nem tom ki látta ezt a meccset, de én egy pozitiv vélemyént nem tok mondani, a bajnokságot szerintem tudjuk hozzni, igaz nem ezzel a védelemmel és nem is ezzel a kapussal, életveszélyes ez a Fabianski..... Bl, szerintem ott vannak nálunk sokkal erősebb csapatok, de majd kiderül mi lesz. Én a bajnoki címben reménykedek :-) Ti hogy látjátok?
2010-01-24 16:28
Hali nem tudom az előző írásom látszott e, de ha nem sebaj, amúgy nem tudjátok várható valaki igazolás szempontjából?
2010-01-24 17:30
hi nem tudjátok ezt a SopCastot vagy mit hogy kell használni? életemben nem használtam még :-(
2010-08-15 16:44
srácok elinditom a sopcastot - live channels, Liverpool - Arsenal és real madrid meccs jön be, valaki tud segiteni?
2010-08-15 16:59
sziasztok valaki egy linket tud adni e mecsre?
2010-08-28 14:06
thx a linket kár hogy a 3/4 reklám ablak de azért köcce :-)
2010-08-28 14:08
mennyi az állás srácok? elszált az egyik link a másik meg nem jönbe :-( 1-2 ig láttam a meccset
2010-08-28 15:23
:-)
2010-08-31 20:55
Akkor inkább Paul Van Dyk vegye meg a részvényeket :-)
2010-09-12 21:43
Hali ez nem sablon szöveg. 2 HEINEKEN fel a fejjel és vissza jön majd a barátnőd :-) Én a statisztikákba nem hiszek, de remélem a 3 pontot be húzzuk a Sunderland ellen is :-)
2010-09-17 21:02
Korán kell ellkezdeni :-) Amúgy bocsi nem tudtam, hogy hány éves, de nem is kell inni CSAK fel a fejjel az idő mindent megold. Amúgy 1 kérdés Bendtnerrel mivan?
2010-09-17 21:17
Hali sajnos én nem tudom nézni a meccset, nem tudja valaki mennyi az eredmény?
2010-09-25 17:54
Hali valaki pls egy müködő Arsenalos linket adjon, mert nekem állandoan a Napoli - Roma jön be :-(
2010-10-03 16:57
Nem kell parázni, 45 perc még hátra van ebből a mecsből és 31 mérkőzés :-) 2-1 re nyerünk :-)
2010-10-03 18:04
Én végig néztem a meccset, és a véleményem az, hogy nem volt jobb a Chelsea CSAK szerencsésebb, főleg Drogba "gólja", és Alex bombája, szerintem pont semmit nem látot belőle Fabi. Voltak helyzeteink, nem is kevés, sajnos 1et sem tudtunk értékesiteni. Nincs veszve semmi van asszem még 31 meccs és fognak még az előttünk lévők bukni pontokat.
2010-10-03 22:19
Hali, sajnos a meccset nem láttam, meg tudnátok mondani kik szerezték a gólokat?
2010-10-24 19:51
Én Van Persi-re lennék kiváncsi, mit válaszolna arra a kérdésre "mit szoktál csinálni szabad idődben?" Arra gondolok, hogyan tudok mihamarabb TÁP pénre menni :-)))
2010-11-05 17:54
Hali, én csak a 2.ik fél időt láttam, de azt kell mondjam ezzel a 2 belső védővel nem vagyok megelégedve :-( Vermalen nagyon hiányzik hátul, és ez látszik a csapaton. Amúgy fölösleges még bármit is mondani 27 meccs van még asszem a Premier League-ből, és az azért nem kevés :-)
2010-11-07 19:30
Hali Szerintem nem játékosokat kell igazolni, mivel "gyerekek" játszanak nálunk, lehet jobb lenne, ha a Heim Pál Gyermekkórházat venné meg az Arsenal :-))))
2010-12-06 19:13
Hali Szerintem meg nem szabad Sagnanak labdát adni mert 1 jó fejelő játokusunk nincsen, max Bendtner de azmeg nem tud focizni.....Sagna meg labdát sem tud igazán beadni....:-( A MU-meg jól védekezett lehetett volna ez a meccs 3-0 is az első félidőt nem láttam a második meg, pozitivumot nem igazán tudok mondani 1 Nasri lővés, amit védett a kapus, majd a kipattanot Chamak véletlenülsem tudta értékesiteni :-( Van Persie és Walcottot kellet volna kezdeni. Még sok van hátra DE a Chelsea ellen nem tom mi lessz mert ott Drogba életveszélyes és sűrűn betalál a kapunkba :-( a védelmük is jó és van egy remek kapusuk is.....DE ha a kicsiket verjük akkor jók lehetünk még ne írjuk le a PL-ben a csapatot. Viszont a BL-t tuti nem nyerjük meg, ilyen belső védelemmel a Barca haza fog vágni minket SAJNOS de még a Real is szerintem, Bayer ellen szerintem talán jók lennénk és asszem már csak Shalke vagy mi maradt őket szerintme oda vissza vernénk, HA végre összeszedi magát a csapat. Idén szerintem Liga kupa és FA-kupára nagy esélyünk van jó lenne már valamit nyerni :-)
2010-12-14 21:58
Azért ez sem rossz video :-) [link]
2010-12-19 20:43
[link] [link] [link] Ez a Van Persie eszméletlen :-)
2010-12-19 21:46
Kellemes ünnepeket kívánok mindenkinek :-)
2010-12-24 14:42
pls valaki egy linket amin lehet nézni a tünkre verést :-) amúgy sziasztok :-)
2010-12-27 22:34
linket pls :-)
2010-12-27 22:36
thx
2010-12-27 22:36
Nem is tudom utoljára mikor volt kallipó a cselszinek ellenünk DE ma nagyon örülök neki :-) Köszi a linkeket srácok :-)
2010-12-27 22:55
[link] Gólok :-)
2010-12-28 10:49
Eboue remélem nem okoz csalódást.......én nem őt raktam volna be kezdőbe :-(
2010-12-29 20:47
RVP, Wenger fejelt öngolt? :-)
2010-12-29 22:36
Hali Én csak annyit fűznék hozzá, hogy az utolsó 30percet láttam a mecsből, DE miért kell a 70ik perctől átadni a teret mindig az ellenfélnek? A Chelsea ellen is ez volt, ott mondjuk nem Squillacit játszatta Wenger (hál istennek mert akkor tuti nem nyertünk volna). Pár embernek igaza van hamarabb is jöhetne a csere, DE azt sokan elfelejtik hogy Arshavinnak mekkora helyzete volt amit kihagyott. Én nagyot csalódtam benne, már nagyon nem megy neki a PL :-( Azt aláírom vannak "hullám völgyek" az ember életében, de lassan megkéne neki tanulni "szörfözni". A csapat amúgy nem lenne rosz csak kellene Vermalen végre mert ő elég jó védő SZERINTEM. Megoldaná azokat bakikat amit Squillaci sajnos nem tud.... Nekem csak a belső védelemmel van gondom DE azzal nagyon, a nagy meccseket így tényleg nem lehet behuzni, szerencsére most nem a Chelsea mellett volt a szerencse és nyertünk. Kíváncsi leszek a MU-mikor botlik és kitől, mert eddig nagyon nem volt rajtuk fogás :-( DE ettől függetlenül előbb utobb kikapnak őkis és nem vagyunk sokkal lemaradva, még majdnem a fele hátravan a bajnokásgból, ÉN ilyen kijelentést nem teszek, hogy elúszott a PL-cím......hülyeség. Majd a 30ik fordulónál lehet kalkulálni. Aztse felejtsétek el, hogy április 16 Liverpool, ás 30ika MU-hazain :-) Úgy hogy senkise írja még le az esélyeket :-)
2010-12-30 11:29
Sziasztok Jó bulit, jó drinkelést, sok csajt és boldog új évet kívánok mindenkinek :-)
2010-12-31 17:39
Hát az Arsenal sose volt szerencsés, ezt ismerjük el :-( Lesznek még győzelmek ne aggodjatok :-) Viszont az a mocskos MU- ebben az idényben nagyon úgy fest vagy x-el vagy nyer.....ez kicsit bosszant :-( Nehogymár veretlenül zárják a szezont :-(
2011-01-05 22:54
Kerozin igazad van DE úgy érzem , hogy max mi tudjuk cska őket verni, Chelsea Liverpool életemben nem láttam így küszködni őket, Tottenham, emg nem hiszem hogy veri a MU-ot :-( De legyen igazad én is abba bizom hogy kalippoznak majd és remélem Tőlünk IS :-))
2011-01-05 23:04
Pozitivumot nem tudok mondani csak annyit, hogy legalább lesz esélyünk javítani ellenük.... De ez a Bendtner....mondtam hogy csak max fejelni tud...... Arshavin nem is értem mi történik azzal az emberrel. Amilyen jó volt olyan .....lett :-( Na mindegy majd 10 nap múlva RVP és Nasri-val idegeben úgy is jobbak vagyunk idén mint haza pályán :-)
2011-01-08 15:50
Amúgy látom emgint szídjátok Wengert csak szólok, nem miatta volt az 53ik percben a tizeneggyes, amit Denilson hozott össze, és ha nem állitja be Walcotot és Fabregast akkor most 1 sorozattal kevesebbre kéne figyelnünk.....
2011-01-08 15:52
Amúgy látom emgint szídjátok Wengert csak szólok, nem miatta volt az 53ik percben a tizeneggyes, amit Denilson hozott össze, és ha nem állitja be Walcotot és Fabregast akkor most 1 sorozattal kevesebbre kéne figyelnünk.....
2011-01-08 15:53
Nem tudom ki nézi a MU - Liverpool meccset de eddig félelmetes amit ez a Webb csinál....lesem tagadhatja hogy MU-drukker :-)
2011-01-09 15:07
Bocs a téma váltásért csak gondoltam írok én is valamit :-)
2011-01-09 15:07
MU - Liverpool meccset én végig néztem, szégyen ez a United, és amit Webb produkált már az első percben MEGA LOL. Sajnálom a Liverpool-t, idén nagyon nem megy nekik. A sorolásról meg annyit, hogy lehet nem nagy csapatok, de a kicsiket sem sikerült vernünk lásd Leeds. Remélem NEM a pubertás tinédzserekkel fogunk kiállni, akkor nyert ügyünk lessz, de ha ilyen denilson, meg szkulácsi vagy ki fog játszani akkor már előre félek.
2011-01-09 22:43
Szerintme sok mindentől függ, nem csak attól mennyi trófeát nyert. Kapásból milyen játékosok vannak a csapatban és velük hol zárt az idényben/idényekben. Olcsó játékosokat igazólt Wenger és elég jó pénzt kiszedett már belőlük, a Bl-ben is szerintem a legjobb 8 között ott vagyunk, PL--ben az első 4 között zárunk, FA és a liga kupában is jók szoktunk lenni. Szerintem ezeket IS nézik, plusz az eredmények a nagy csapatok ellen, taktika, stb. Ha a trófeákat nézznék csak, akkor Wenger nem lenne szerintem a tOP-5ben sem :-( De örülök ennek a Hírnek és szerintme meg is érdemli :-)
2011-01-11 10:01
Hali Holnap Sport1 20.30 - tól IT - Arsenal KŐTELEZŐ Nézni és NYERNI :-)
2011-01-11 21:00
Én megmondom a frankot nem ismerem ezt a játékost, DE mivel france így nem lesz drága, és vannak jó játékosok ott, nem kevés. Lehet jó igazolás lesz, lehet nem, 30 éves elméletileg Rutinos, de hogy gyorse, és fizikailag feltudjae vennei a harcot a PL-ben azt nem tudom. Remélem jóbb igazolás lesz mint ez a Szkulácsi vagy hogy írják, mert benne eszméletlen hatalmasat csalodtam (bocsi aki Szkulácsi FAN) DE szerintem nem csak én látom így... :-(
2011-01-11 21:21
én meg azt kérem hogy nyerjünk :-)
2011-01-12 18:42
Szerintem Ezt a IT-t ha a C-csapattal állunkfel akkor is vernikell, Gyúrok, orvosok, edzők, labdaszedők ilyen csapattal is szétkell szedni őket ma :-)
2011-01-12 18:54
minek mondjunk kezdőt? 3perc és látod a meccset :-) Sport 1 20.30 ÉLŐ :-)
2011-01-12 20:29
te jó ég mivan itt.....a végén kalippózunk? :-(
2011-01-12 22:05
Donz aznem mert 9emberrle védekezik az IT- az a ciki hogy még kaput eltalált lővésünk sem volt HA jól láttam.....
2011-01-12 22:16
erről beszélek, ez a védelem....az arsenal B-kerete vagy minek hívjam ezt, ....inkább lesme írom., pózitivmuot nem tudok mondani :-(
2011-01-12 22:22
Jó van még egy vissza vágó is , de ott remélem ilyen Bendtner meg Denilson, az Emirates közelébe nem lessz....érthetetlen hogy Arshavinnal is mi a pénisz van.......amilyen jó volt oylan gagyi lett......pedig favorit volt nekem.....de amit mostanába nyújt....pedig csóri küzd de rohadtul nem megy neki....RVP remélem hamarosan a régi fórmáját nyújta Nasri emg folytatja a jó szériáját majd :-)
2011-01-12 22:30
Donz mimeg a Chelseat vertük 3-1 re....az nem jelenti azt hogy 10-0 ra kellet volna ynernünk DE tény hogy 1 döntetlent legalább megfoghattunk volna, de sajnos az az igazság, hogy walcott eszméletlen gyors, de rugni nem tud....Bendtner..csak fejjel jó, arra viszont nem kap labdát, Arsha meg fényévekre volt önmagától...így ne várjunk csodát :-( és a belső védelem én már régóta mondom hogy kaki....Vermalen térhetne már vissza :-)
2011-01-12 22:45
Azt ne felejtsétek el, hogy hazai pályán nem Bendtner fog kezdeni, Nasri, RVP-kapásból kezdeni fog, így sem lesz könnyü mecs de bízom benne. Páran meg elvannak varázsólva, soha nem igazól Wenger klaszisokat, vagy drága játékosokat, ez mostsme leszs így, meg nyugtatok mindenkit. Vesz "olcsón" egy gamert, akiből majd kiszed pár millával többet, addig vagy hasznunkra lesz az illető vagy nem..... Nem akarok megbántnai senkit, de néhányan itt nem is értme milyen drukkerek, Angliába (ahol kitalálták ezt a spotot) rendszeresen kijárnak az emberek, hogy szórkoljanak ennek a csapatnak 5 éve nem ynertünk és még ennek elenére mindig kint vannak 60000 a stadionban szint emindig telt ház van és nem hagyják el a csapatot, itt meg 1-2 vereség után jön néhány ember olyan hozzászólással, hogy nem is értem hogy nevezheti magát drukkernek....
2011-01-12 23:17
Félre értés ne essék, én sem örülök, hogy nem ynertünk most, főleg egy ilyen csapat ellen, de nem Wengert hibáztatom, hanem Bendtnert IS mert heti 50.000 fontot minimum kap azért hogy elbohockodjon a pályán és ez a áz, hogy így játszik ennyi pénzért.....lehet még keveset is mondtam....
2011-01-12 23:20
hobcsi ott a pont :-) Még annyit tennék hozzá, hogy nem Wenger megy ki a játékosok helyett a pályára, nem ő kezeli le a labdát, és rugja rá..... Ő csak lehetőséget ad a játékosoknak, akikben lát valami fantáziát, az már más kérdés hogy 90 perc alatt képtelen némelyik bármit is bizonyitani.....
2011-01-12 23:31
hali, valaki linket pls
2011-01-15 18:30
Nektek melyik Sopcast megy? mert nálam beáll a kép, elsem indul :-(
2011-01-15 18:41
Amikor ki kap a csapat, elő bújnak a Wenger gyűlőlők, most, hogy nyertünk hol vannak? :-)
2011-01-15 20:26
vanpersie79 én emg dícsérem a csapatot SZÉP VOLT FIÚK :-) GO WENGER :-)
2011-01-15 20:39
RVP végre újra köztünk van, és ha az a kapufa velünk van.....:-)
2011-01-15 20:42
Akinek van ps3 és GT5-őt tólja, az vegyen fel ismerősnek, ID Robika3314 :-)
2011-01-15 20:49
mennyi a tottenham - mu meccs tudja valaki?
2011-01-16 19:02
THX :-( kikaphattak volna....
2011-01-16 19:06
Hali Elolvastam pár ember hozzászólását, hát nem tudom hol kezdjem. Wengert ismerve, ismert játékost nem fog igazolni, Mertezakker így kapásból kilőve, ellehet felejteni. A másik, hogy miért nem igazól drága játékost? Hát ezért [link] Remélem nem gond a link, de itt levan írva mennyi a szponzori támogatás és mennyi volt a stadion ára. Szerintem sokat mondok HA a 2/3 levan tudva az árából. Így szvsz 2-3 évig még ne várjatok, nagy igazólásokat, vagy 3-4 embert 1 év alatt. Ilyen védelemmel tényleg nem lehet semmit nyerni ebbe igazatok van, de én a Liga és FA kupára figyelnék csak, ott pedig még bőven vannak esélyeink. PL-szerintem jól állunk, sok van még hátra, bárki verhet bárkit. BL- én nekem az eggyik legnagyobb vágyam, hogy megnyerjük végre, DE vannak ott jóval jobb csapatok is sajnos. 1 Kupa most jott tenne a csapatnak es szerintem 3 ra van esélyünk a BL-t leszámítva. Bár a Barca is lehet rossz fprmában majdnem 1 hónap van a meccsig, ott is lehetnek sérültek. De ne szaladjunk annyira előrre, holnap nyerni kell :-)
2011-01-18 15:15
4-1 lessz a vége, amúgy Hali mindnekiNET :-)
2011-01-19 22:05
hol tart a Blackpool - Júnájtíd? és mennyi az állás?
2011-01-25 21:56
végre faxom
2011-01-25 22:07
mocskos júnájtid.... :-(
2011-01-25 22:07
2-0 ez elszs vagy 4-0 :-)
2011-01-25 22:10
Remélem Van Persie rúg vagy 2-őt. a Júnájtid emg kapjon már ki.....írritál az a tróger csapat
2011-01-25 22:15
Megint lehet Wenger-t "szídni" hogy milyen csapatot küldött ki :-) Úgy érzem 1 kupánk lessz ebben a szezonban :-)
2011-01-25 22:24
ha nem baxodik be valami ARMAGEDDON a planetba akkor jó idényünk lesz :-)
2011-01-25 22:33
Jó meccs volt, ha a felét berugjuk a helyzeteinknek..már az első félidőben 5-0 lett volna DE nem baj, DŐNTŐSŐK vagyunk. ez a lényeg, Pesten hol akartok meccset nézni? Remélem nem a Tescoban a műszaki osztályon a LCD-tv mellett gyűlekezünk :-)
2011-01-25 22:40
Crowbar ott a pont HA más nem akkor majd MI, kíszivják a vörösök a fehérjét vagy a fehérlét? :-)
2011-01-25 22:45
V.Persie10 ez jó :-)
2011-01-25 22:53
Hát nem tom, őszint eleszek péniszem tudja hol leszek akkor, emlyik árokba fogok rókázni :-) Ezt a tlai dolgot még megbeszéljük, jó lenne egy Arsenalos talit csinálni már :-)
2011-01-25 23:05
[link] Nagyon állat videó nézzétek meg :-)
2011-01-26 20:56
Így igaz Van Persie :-)
2011-02-05 11:23
linket pls valaki :-)
2011-02-05 16:29
behányt a link amit néztem, valaki könyörüljön meg rajtam egy jó linkel légyszí .-)
2011-02-05 16:32
köszi szépen :-)
2011-02-05 16:34
ez egy olyan meccs amit 7-8 nullára kell hozni :-)
2011-02-05 16:34
ez a linkis is behalt...nem hsizem el, hogy a mocskos digi miatt nem lehet nézni a meccset....HA nem lenne a a digi akkor az eurosport adná a meccsket...a fax kivan. Légyszí adjon valaki a 2ik félidőre egy linket, előrre is köszike.
2011-02-05 16:52
Bazdki kínai linket kell néznem egy ANGOL bajnokiról, hát ez kemény...de legalább megy, köszi a linkeket, jó meccs amúgy cska megint sok a pasz a 16 os körül, lehetne lőni onnna már szerintem :-)
2011-02-05 16:55
Fun Persie, köszi de az az oldla 2szer behalt ma nálam 45 perc alatt :-) Jó ez a jakuzás :-) A hang tényleg nem annyira lényeg inkább a kép :_) de a meccs végén ezt szeretném látni NU - Arsenal 0 - 8 vagy több :-)
2011-02-05 17:04
istenem ne,....Szkulácsi....:-(
2011-02-05 17:10
hát ez a szkulácsi meghozta az átkot...elsem hiszem :-(
2011-02-05 17:12
fellőkik a kapust és még mi kapunk sárgát ez mi a pénisz emberek?
2011-02-05 17:31
hát apám amilyne jó volt az első félidő, olyan kaki eddig a 2ik :-( Van Persie lőjjőn még 2 őt faxom :-)
2011-02-05 17:36
hát apám amilyne jó volt az első félidő, olyan kaki eddig a 2ik :-( Van Persie lőjjőn még 2 őt faxom :-)
2011-02-05 17:38
ez a meccs big lol......nem hiszem el
2011-02-05 17:53
öcsém, hogy meccs után ide írnisme lehet.... :-(
2011-02-05 18:12
Az első félidőben eldőlt volna a meccs ha rúgúnk még 1-2 gólt, de nem passzolgatunk 10 méter környékén, minek? Rábaszom, gól, középkezdés, ennyi.....
2011-02-05 18:19
Az első félidőben eldőlt volna a meccs ha rúgúnk még 1-2 gólt, de nem passzolgatunk 10 méter környékén, minek? Rábaszom, gól, középkezdés, ennyi.....
2011-02-05 18:20
Az első félidőben eldőlt volna a meccs ha rúgúnk még 1-2 gólt, de nem passzolgatunk 10 méter környékén, minek? Rábaszom, gól, középkezdés, ennyi.....
2011-02-05 18:21
Még anynit írnék én is srácok, Fabregas szerintme jó játékos DE nem vezér egyéniség, ez az én véleményem. a Meccs pedig a bírón emnt el java részben , emg persze hogy a játékosok nem bírtak 0-4 nél megtartani az előnyt még ha ember hátrányban is voltunk. A bíró bement az őltőzőbe kapott SMS-t NEM FER köcsög Gásszontól, hogy "papa így nem lesz a számládon lóvé, valamit csinálj" 2ik félidő vége, mindjárt utalnak a számlájárra :-) Ez vicc volt ez a meccs, de hogy 4 gólt kapjunk ebbe mi is benne voltunk hidjétek el......
2011-02-05 20:01
go go Wolver adja isten hogy nyerjenek :-)
2011-02-05 20:05
van valami link a wolves meccsre?
2011-02-05 20:08
regizni mos tninc skedvem inkább írjátok az eredményt légyszí :-)
2011-02-05 20:12
miaz hogy nem érdekel titeket HA kikap a united? jóbblenne ha nyerne és hozzna még 2 pontot ígyis? bazdki itt milyne emberke vannak? :-) Kapjon ki aUnited a csába..... A másik Fergusson nem játékosokat igazólt idén hanem BÍROKAT.....
2011-02-05 20:15
Gyerekek, higgyétek el, innentől kezdve a MU-meg leszs zavarodva, fognak bukni még nem keveset, Pool, chelsea, city, még van nekik és a legfontosabb Májusban jönnek hozzánk szóval semmisem lefutott. Nem akarok vitatkozni, én örülük, hogy MI nem kaptunk ki, és tisztelek mindnekit DE azért ne legyetek anynira magabiztosak azzal az állítással, hogy nem csapat hiba volt a mai döntetlenünk, az is volt. DE Végre kalippozot a gásszon team, ennek nagyon örülök :-)
2011-02-05 20:38
Srácok én meg erre azt mondom ha 2 percel tovább tart a castle - Arsenal akkor LEHET hogy 5-4 és a hátrány nem 4 hanem 5........ 4pont ennek örüljünk ÉN legalábbis örülök, meg a mu vereségének. A Barca ellen meg ne essünk ki Éppen hogy verjük meg oda vissza, a sok csalódótságért amit okoztak nekünk/nekem.
2011-02-05 20:49
Tudom nem ide tartozik bocsi a téma váltásért DE van itt valakinek ps3? Esetleg GT5-őt tólja? :-)
2011-02-05 21:11
Zsohi van msned?
2011-02-05 21:20
Zsohi ps3-on vegyél fel spannak Robika3314 névvel vagyok :-)
2011-02-05 21:34
Persinek itt kell megőregednie :-) NEM szabad eladni
2011-02-15 21:48
Hali, valaki tud adni egy linket a meccsre?
2011-02-16 20:16
Nem tudom, az én véleményem az, hogy a helyzet kihasználásban megint alul maradunk, talán több helyzetünk is volt mint a Barcának, csak ott van a FORTUNA velük...velünk meg sohasem volt....DE van még 45 perc és egy vissza vágó, remélem Van Persie bebasz vagy 2 gólt, Walcott és Nasri 1-1 :-)
2011-02-16 21:39
mondtam hogy Van Persie be...sz 1 gólt de én 2őt akartam, nem baj majd a NÚKÁMPBA :-) Arshavin végre kezd magára találni RETTEGJ JUNÁJTID!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
2011-02-16 22:38
mondtam hogy Van Persie be...sz 1 gólt de én 2őt akartam, nem baj majd a NÚKÁMPBA :-) Arshavin végre kezd magára találni RETTEGJ JUNÁJTID!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
2011-02-16 22:39
mondtam hogy Van Persie be...sz 1 gólt de én 2őt akartam, nem baj majd a NÚKÁMPBA :-) Arshavin végre kezd magára találni RETTEGJ JUNÁJTID!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
2011-02-16 22:40
Jobbak voltunk főleg az utolsó 15-20 percben szószerint lefociztuk őket.... Én nem tartóm a barcát a világlegjobbjának, mert számomra egy csapat van és az nem más mint az ARSENAL még akkor is ha a championship ben fognak játszani. Wengert megint lehet dícsérni, jó kor cserélt az öreg, DE Arshavinnak most jótt tett a gól, idegenben más lessz a szitu az biztos, de szerintem ha fejben ottlesznek a srácok továbbjutunk. És nefelejtsük el, hogy még ennyi esélye sem lett volna a barcának HA Vermalen a pályán van és jó formában va. A másik sok ember Murinhot vagy ki a toszt akarta a világ legjobb edzőjének.....Barca - Real 5-0 Arsenal - Barca 2-1 miről beszélünk??? És nálunk nincsenek Krisztiánó Rinyáldók....meg hasonlo "sztárok"........ Wenger megérdemelné mostmár a csapattal a BL sikert és úgy érzem idén mindenre esélyesek vagyunk nagyon is, meg van a keret, a tempó, a játékstilus, fejben kell még felnőni :-) GRAT a CSAPATNAK és a szurkoloknak akik végig bíztatják a csapatot.
2011-02-17 00:43
V.Persie 10 azok most az emirates környékén vannak :-)
2011-02-17 00:52
Én szívesen ott lennék csak kessem nincs rá most :-( De most én is lépek, további szép estét mindenkinek, jó éjt szevasztok :-)
2011-02-17 01:03
Az szép, 1 font kb 322 forint, így 56672FT a jegy....Marad a TV :-)
2011-02-19 18:27
1886 én néztem, de nem tudom ki volt a kommentár, zavart picit amikor az Orient ki eggyenlitett ez meg 378 decibellel űvőltőtt....a csapattal kapcsolatban engem csak az idegesitett, hogy megint nem tudtuk az előnyünket meg tartani.....ez a Szkulácsi.....inkább nem is írok véleményt róla. Az meg, hogy újra láthatjuk a csapatot a TV-ben természetesn jó DE közben rossz is, mert plusz egy feleslege mérkőzés, így is elég sokat játszanak.....
2011-02-20 21:59
nekünk nem fog sikerülni a döntetlen.......MI NYERNI FOGUNK :-) Barca - Arsenal 1 - 2 :-)
2011-02-20 22:26
Az LOL Liga...nem La Liga..... Csak az ANGOL foci.... A többi semmit nem ér. A digokis elvéreztek..Milan - Tottenham 0 - 1 VICC :-) És még sztárolják az olasz focit..... HIHETETLEN
2011-02-20 22:30
én az olaszokat nem is raknám be a BL-be..inkább harcoljanak az Oscar ért...hatalmas színészek "fociznak" ott :-) Tom Hanks sem lenne képes így őssze esni a pályán :-)
2011-02-20 22:38
azért nyílnak szét előtte, mert olyan büdös az a kis szutyok :-) félnek a szagától....
2011-02-20 22:44
Aranylabdára tellett neki...de szappanra már nem :-)
2011-02-20 22:46
jó éjt aki megy :-)
2011-02-20 22:47
:-)
2011-02-20 22:50
jó éjt szeva :-)
2011-02-20 22:58
Én is lépek , jó éjt sziasztok :-)
2011-02-20 23:04
mikor kezdődik a meccs?
2011-02-23 20:34
thx akkor addig ezt a sunát elkell viselnem aki énekel az első sopcastos linken :-)
2011-02-23 20:36
3-1 lessz a meccs nekünk, sima 3 pont :-)
2011-02-23 20:39
Eduardo9 miért?
2011-02-23 20:41
kezdődik, jó szurkolást minden eggyes szúrkoló társamnak :-) Csapatot nem szídni, Wengert meg pláne nem :-) Mindnekinél legyen komló :-)
2011-02-23 20:43
van persie 10 a linek között az első sopcast az angol és jó eddig
2011-02-23 20:48
Gól :-)
2011-02-23 20:52
Szerintem jó a meccs, megfogjuk nyerni, most kapnak kicsi motivációt Wengertől a srácok. Amúgy ha jól emlékszem 1-2 lővése volt a stoke-nak......
2011-02-23 21:47
Meg van a 3 pont, ez a lényeg. Hátrány 1 pont és annyi is marad, remélem a chelsea elkeni a mu-száját :-) A sérülések nem kellettek volna, remélem nem komoly és hamar felépülnek a srácok. 7 Végén nyerni kell :-) Én lépek, jó éjt szevasztok.
2011-02-23 23:00
Most higgadtam csaj le, inkább vártam az írással :-) Wenger-t most lehet picit hibáztatni, én nem hoztam volna le Persie-t, helyette be hozta azt a dán falábut. Tudom, féltette nehogy le sérüljön DE én meg kockáztattam volna, lehet most ott lenne a liga kupa a kezünkbe. Amúgy Nasri és a többiek is rengeteg helyzetet elbaltáztak……elfogadhatatlan. Fabregas és Walcott is nagyon hiányzott, és már most félek a Barca ellen mi lesz Walcott nélkül. Na mindegy van még sok hátra a PL-ből és még 3 sorozatban vagyunk. DE én azt mondom FA- és PL re jók vagyunk, BL-t nem érzem, nem CSAK a Barca miatt. Ti, hogy látjátok? :-)
2011-02-27 20:17
Írta valaki, hogy ha nem nyerünk idén sem semmit, akkor Persie, Fabregas, Nasri elmegy. HÁT bízok benne, hogy nem így lesz mert ők a húzó emberek a csapatba, nélkülük, főleg Robin nélkül eddig sem jut el a csapat, ez 150%. Most sem Bendtner lőtte a becsület gólunkat.
2011-02-27 20:25
fabregasfan én nem küldtem az ARSENAL-t a 6. osztályba..... CSak Walcott nélkül KÍVÁNCSI leszek mit fogunk IDEGENBEN produkálni, Főleg HA RVP most lesérül megint....Mert ilyen Bendtner féle "csatár" nem fogja a világot megváltani...... ÉS EZT TE IS TUDOD :-)
2011-02-27 20:33
Azért volt szerencsénk, a kapusunkat a 2-3 percben már kikellett volna állítani HA azt a lest nem fújja be a bíró AMI meg nem is volt les :-) Szóval mázli , hogy nem 10 emberrel áltunk fel 90 percre, DE SEBAJ A Chelsea elkeni a száját a MU-nak , annak örülni fogok :-)
2011-02-27 20:41
Addig amig az Arsenal nyereséges MÁRPEDIG az a kupák nélkülis addig Wenger maradni fog, nem a játékooskkal van gond, HA egészséges lenne fabregas és walcott ezt a meccset már 1 félidő alatt lejátszottuk volna, de ezek a ki..szott sérülések..... És a Wenger átok...... :-(
2011-02-27 20:47
Songi ezt mondom :-) Ha kidől Persie akkor gól képtelen a csapat Főleg ha a húzó emberek Nasri, Arsha pl formán kívül van. ha Arsha csak minden 2.ik meccsen lenne olyan formába mint az első szezonjába nálunk, akkor már most bajnokok lehetnénk. A PL- tuti április vége, május elején fog kirajzolodni, Addig felesleges a PL-t fírtatni, hogy mi lesz :-)
2011-02-27 20:58
Na én lépek, ne bánkodjatok, van mág 3 sorozat majd kiderül mit fogunk nyerni :-) Remélem mindent :-) Na jó éjt szevasztok.
2011-02-27 21:14
hali, mennyi a chelsea - mu állás nem tudja valaki?
2011-03-01 21:50
köszike., remélem fordit a kék, most az egyszer nekik drukkolok :-)
2011-03-01 21:52
bebe szerintem akarják nagyon a mu 19ik bajnoki címét, másik mindenkinek szemet szúr hogy mi veretlenül voltunk bajnokok....és ez nem akármi :-) 49 veretlen meccs ha jól emlékszem
2011-03-01 21:58
ki az az ősember? Amúgy mi volt rooney val? bocsi lemaradtam :-(
2011-03-01 22:04
Így már értem :-) ŐSEMBER LOL ŐSTULOK , amúgy én kifejezetten utálom a MU-ot Ferguson - al nincs igazán bajom, Wenger után a második, de azok a játékosok..... nagyon irritál a játékuk és a szurkolok... GUSZTUSTALAN kultur barbárok :-)
2011-03-01 22:13
bebe ott a pont :-)
2011-03-01 22:19
hanyadik perc mennyi az állás? valaki pls :-)
2011-03-01 22:22
és hanyadik perc srácok?
2011-03-01 22:23
thx remélem nyernek a londoniak :-)
2011-03-01 22:25
szerintme nincsen
2011-03-01 22:32
van végeredméyn a chelsea meccsről?
2011-03-01 22:33
na mondtam egy kalippó útán ráéreznek a vörös pics...k a szlotty ízére , ezek szerint szeretik :-) És még lesz 2-3 vereségük az biztos, mostmár csak nekünk kell hozni a kötelezőt :-) Na jó éjt szevasztok :-)
2011-03-01 22:39
hali Az első félidő nagyon gusztustalan volt mind2 csapat részéről, ennyit szabálytalankodni nem láttam még az Arsenalt. A Védelem egész jó volt DE 90+ percet a Barca ellen idegenben kibekkelni VICC.... Bendtner roszzul vette át a labdát, lábában volt a gól, ezt már meg szoktam tőle DE hogy Persie miért állitatta ki magát ez rejtély számomra. Véletlenekbe és a csodába nem hiszek, mert nem léteznek, a szerencse megint nem mellénk állt (ezt is megszoktem a közel 12 év alatt amióta az ARSENAL-nak drukkolok) de be kell látni, hogy testileg IS lefociztak ma minket, fejben is jobb volt a barca SAJNOS. Én előrre meg mondtam, hogy a BL-ben vannak nálunk sokkal eseéylesebb csapatok, sajnos így alakult, Walcott játéka és Arshavin kezdése hiányzott nagyon, és hozzá teszem ez a barca még így is azért meg szenvedett a továbbjutásért. Rejtély, hogy a Reaál hogy kalippozott itt 5-0ra Murinho biztos tudja.... Annyi jó van ebben a kiesésben, hogy mostmár csak 2 kupára kell figyelni SAJNOS, örültem volna egy BL-nek :-( Útolsó mondatként talán ha RVP-a pályán marad lehet ő is kevés lett volna a 4 védőre, ti ezt, hogy látjátok?
2011-03-08 22:56
Én is hiányoltam a testi kontaktust, végig néztük a barca játékát, amint nálunk volt a labda letámadtak és elis vették, ebben IS kellene még fejlődnünk :-(
2011-03-08 23:00
Én nem értek eggyet pár emberrel akik azt írják, hogy nem látnak esélyt a 7 végi MU-meccsen a továbbjutásnak. ÉN inkább hiszem azt, hogy ott tovább jutunk mint idegenben a barca ellen. a MU-idén csak 1 gólt rúgott nekünk, szerintem verhetőek, és nyerni is fogunk :-) Ha a LICERPOOL képes volt rá akkor mi is. Hála az égnek a sport klub adja majd a meccset :-) A bíró ítélkezésekbe nem akarok belemenni, mint már írtam véletlenek nem léteznek, véletlenül ennyiféle bíró nem ítél ennyit ellenünk. Amúgy európa 2 leglátványosabban játszó csapata az Arsenal és a barca....hát ezt ma nem igazán láttam :-(
2011-03-08 23:21
Én ha élek még 40 évet akkoris ARSENAL FAN leszek, nekem nem a kupák kellenek (bár már hiányoznak) de a véleményem le fogom írni, és Wenger remélem még jó sokáig marad a csapatnál, mert igenis jó munkát végez, aki ezt nem látja vak. Az nem az ő hibája, hogy ilyen Bendtner féle emberek nem tudnak mindig gólt lőni és hogy RVP-után a padon ilyen játékosok vannak mert nem igazolHAT sztárokat (ami nem is vall rá).
2011-03-08 23:50
Tegnap még ideges voltam egy kicsit de ma már nem, Szerda van :-) Én lépek, jó éjt sziasztok, és fel a fejjel 2 kupa van még, és meg is lessz :-) SZEVASZTOK
2011-03-09 00:01
Ez minden csak nem mérkőzés előzetes. Hogy is van ez?
2011-03-18 18:55
hali Nem tudom ti, hogy látjátok, de szerintem holnap a Pool ellen 3 ponttal leszünk gazdagabbak. Szerintem "hagyni" fogják magukat, nem szeretnék, hogy a mocskos MU-legyen az angol rekorder. Ezért nem fognak 100% osan játszani. EZ AZ ÉN VÉLEMÉNYEM, DE HOLNAP MINDEN KIDERÜL :-)
2011-04-16 21:28
mi az hogy vége a szezonnak? meg, hogy kikaptunk? Én 1-1 et láttam, az nálam döntetlen, nem vereség, plusz 1 pont, több mint a semmi. A spörszt elverni nem lesz könnyü, a MU-ot már nem is mondom, amíg van der sar ott áll a kapuban sokat ne várjunk, de én reménykedek még, hát ha vége az átoknak. Ez a meccs vicc volt, ilyen szarul játszani a pool-t régen láttam (illetve kicsit hagyták is magukat DE ebbe nem megyek bele) és a helyzeteket sem tudtuk ki használni, azt ne mondja senki, hogy mindenkinek szar napja volt és front érzékeny emiatt nem tud gólt lőni.... A liga kupa dőntő óta elvesztette a varázsát az Arsenal, hogy feltudunk e állni az kiderül május 1.-én. Én ettől függetlenül ha 20évig nem nyer semmit a csapat akkoris ARSENAL-os maradok.
2011-04-17 19:20
FeketeS nem mondtam, hogy könnyü lesz, a MU-ot elverni DE megtőrténhet és a Chelsea is képes lehet rá, szóval várjuk meg a végét a szezonnak DE legalább a hazai MU-meccs végét :-) És még a Newcastle - MU meccset sem írnám le, szóval nyugi, 6 meccs még van :-)
2011-04-17 19:36
hali, megtudja mondnai nekem valaki mennyi van a meccsből és mennyi az állás? sajnos nem rég értem haza melóból :-(
2011-04-20 22:25
Laczy thx remélem nyerünk :-)
2011-04-20 22:28
Hali Őszintén szólva sok jót nem tudok mondani a mai játékunkról. Sokszor írtam, hogy miért nem erőltetjük a távoli lővéseket, hát ma megkaptam a választ, inkább maradjon a kicsi passzos játékunk DE akkor az legyen eredményes mert itt néhány ember a 16osról a 7 méteres kaputsem találta el, ami számomra elég érdekes, ilyen szinten ráadásul. Ez a meccs nem Wengeren de nem is a bírón ment el, a védelem volt botrányos, a 2 szélsőnknek egy jó beadása nem volt, pedig volt rá lehetőség nem kevés. Néhány játékoson azt láttam, hogy nem hogy játszani nincs kedve DE még ÉLNI sem, így nem lehet hozzá állni a meccsekhez HA bajnokságot akarnak nyerni (feltéve HA akarnak még). Ezt a szélről beadós játékot meg sűrgősen elkell felejteni, főleg Ha Bendtner nincs is pályán mert ő még tud fejelni, igaz ő meg lőni nem tud.... A másik dolog amit nem értek mi a péniszért kell a 78-80 perctől átt engendi mindegyikk csapatnak a játékot? EZ számomra relytéj.....
2011-04-24 19:04
Az az igazság srácok, sokatoknak igaza van, de nem hiszem, hogy Wenger elmegy jövőre és más jön helyette. (remélem nem is lesz így, Wengerrel semmi baj, sokat tett a csapatért, lehet van egy stilusa ami most nem hozott eredményt,, de jövőre lehet még próbálkozni) A másik dolog, szerintem is fejben vesztettünk el sok meccset, de HA kikapunk a kisebb csapatoktol, még akkorsem lenne gond HA mellette oda vissza vernénk a Chelseat, és a MU-ot. kapásból most plusz 6 pont lenne, és ha az a here Ebou nem csinál 11est a poll ellen akkor megint plusz 2 pontunk lenne. De kár ezen filozni, a múltat nem lehet sajnos vissza csinálni. Jövőre a Chelsea-t és aMU-ot oda vissza gyalázni kell és már jók leszünk, ők is kikapnak a kisebb csapatoktól, de ellenünk mindig hoznak legalább 1 meccset amiből előnyük van :-(
2011-04-24 21:29
lehet naiv vagyok de ha jön egy murinho, vagy akárki, akkor már teljesen más csapat lesz mint amibe beleszerettem 1999be. 100% hogy akkor 3-4 ember kivételével mindneki távozni fog 2 éven belül, mert hogy murinho nem fog se denilsont se wilshert játszattni és úgy elkölt igazólásokra 200millát mint a huzat.... lehet eredményes lenne, lehet nem. addig főlősleges erről beszélni amíg Wenger van és nem más valaki. De az is biztos hogy a liga kupa óta valami nincs rendben a srácokkal :-(
2011-04-24 21:50
pinball ott a pont, Vermalen nagyon hiányzik ebből a védelemből DE én még aztsem mondom hogy szarok, csak beadni nem tudnak..... Dj-nek meg van egy két jó meccse, ez most pont nem volt az.
2011-04-24 22:02
Joci4 szerintem meg a vetélytársaktól kell pontot rabólni, nem a kicsiktől, illetve persze az lenne a jó ha mindnekit elpicsáznánk, DE mivel 2-3 csapat van aki versenyzik a címért a plben azokat kell verni Pool-MU-Chelsea.
2011-04-24 22:05
elég lenne ha kise kapnánk :-) bár 38 döntettlennel sem lennénk bajnokok :-)
2011-04-24 22:13
majd jövőre kiderül kit verünk :-) max a gyíkunk :-) amúgy a tottenham meccset nem láttam, milyen volt? jól játszottunk ott azért?
2011-04-24 22:23
hát silvesTRÉ ne jöjjön. magunkat verjük meg vele..lassu és sokat hibázik szerintem...
2011-04-24 22:30
arsenal 1220 bolton elvert minket 2-1 re :-( sok jót nem tudok mondnai csak 1et, RVP 1et be tett nekik...ennyi kb a pózítiv hozzászólásom a mai meccsről
2011-04-24 22:32
owen79 nem tudom kire gondolsz én a szívritmus zavaromig Arsenalos maradok ez 10000000000000000000000000000000%......
2011-04-24 22:44
arsenalfun "am az h nem játszanak jól a játékosok?.. sztem wenger hibája..." ez azért vicc nem? :-) mi köze Wengernek ahoz hogy Bendtner nem tud eltalálni kapásból egy labdát pl? vagy hogy Sagna 14 ik beadásais a B-középbe landól? Vagy hogy Nasri 2 méterről nem tud a kapuba guritani? Szerintem ezt te sem gondoltad komoylan :-) "az hogy nincsenek jó játékosok? sztem wengernek kellett volna erositenie,,," ez 50% lehet Wenger spursága, de kitudja mennyit kőlthet játékosokra, az, hogy mit mondanak a médiának a tulajdonosok azt ne hiddel mindig :-)
2011-04-24 22:53
arsenalfun ebben igazadvan így azért más a kijelentésed, de a szezon végéig játszani fog fabregas is, kit tegyne be helyette addig Wenger? :-( a következő meccsek sajnos meg már ilyen kedvtelenülk fognak valszeg eltelni de remélem a mu ellen nyujtunk még valamit, sőt mostmár abban bízok HA minem akkor inkább a chelsea legyen a bajnok, ne a mu 19el angól rekorder.....
2011-04-24 22:58
arsenalfun trófeákban bíztos eredményesebb, plussz van egy nagyobb stadion ami plusz kb 15000 emberrel több minden hazai meccsen ami megint több bevétel. Az hogy melyik klubnak nagyobb a tartozása az jó kérdés, és hogy melyik nek kell hamarabb visszafizetni ezt sem tudom meg mondani, de más tulajdonosok ülnek mind a 2 klubbnál, szerintem Wenger igazolna HA kapna rá lehetőséget/engedélyt..... Ha fabregas megy helyette jönni fog valaki az biztos 20-25 millát kifog adni a 40 ből amit ér kb a spanyol. De hogy Ronaldó féle igazolás nem lessz tőle az iz biztos 70 milláért.....
2011-04-24 23:06
nem tudom mennyi lehet az az összeg DE most 2-3 játékos érkezett nem? Szkulácsi, Klosi, meg ingyen a Chamak.....nem tom az előző 2 mennyi volt mondjuk nekem szkulácsi zerot ér.... és Chamaktólsem esem lázba ha játszik....
2011-04-24 23:11
lehet jövőre jobblesz, nagyon nem bánkodom, mert ingyen volt :-) és belőle is pénz lesz, szóval ő sem volt egy rossz húzás Wengertől. Azt meg alá írom persze idő kell valakinek hogy felvegyen egy másik liga ritmust, de az csak a nagyon nagy klaszisoknak sikerül pár hónap alatt. Amúgy meg még egy jó dolog jövőre, nem lesz Van Der Sar a MU-nél, és szerintme ez rohadt jó mert hogy ő nélküle nem fognak ennyi meccset ikszelni meg nyerni az 100%. Mert ha idén ezek a nyomik bajnokok lesznek akkor azt csakis Edwinnek köszönhetik....
2011-04-24 23:18
kapust énsme vennék, akárki akármit mondhat erről a beképzelt kis portugál ronaldoról, de sajnos jól játszik én pl el tudnám itt képzelni DE ez csak álom :-) Laczy Rio már nem oylan mint régen Vidic jó védő sajnos nagyon is a mu-meg nem fog találni még egy oylan klasszis kapust mint Edwin ez ezer %.....és 40+ felett így védeni , le a kalappal előtte, kár hogy nem itt véd :-(
2011-04-24 23:26
[link] ez apám, elég kemény :-)
2011-04-24 23:28
[link] csak hogy legyen egy kis jó kedvis az oldalon :-)
2011-04-24 23:30
jó éjt aki megy
2011-04-24 23:39
na torrest pont nem venném meg :-)
2011-04-24 23:43
dede az írásodhoz annyit tennék hozzá hogy Wilshernek HA jól emlékszem sárgája volt, (GONDOLOM ÉN) Wenger ezért cserélte le, még mielőtt gellert kapott volna idő előtt. Az meg hogy Walcott gyors az egy dolog de rugni ő sem tud, Arshavin nem annyira gyors de teknikásabb aki még rúgni is tud, ezt a cserét is meg lehet érteni. Az már más kérdés, hogy miért nem a 2ik félidő elején kezdette Arshát.....
2011-04-25 14:40
Holnap nagyon kemény meccs lesz, remélem nyerünk és a chelsea is elveri a MU-ot, inkább a kékek nyerjék meg a pl-t mint a vörös majmok. Viszont a Wembleyben csakis angol csapat nyerhet és mivel már csak a MU-van a 4 között így remélem a Barcát elverik, mert a reál nem fog idegeben tovább jutni az 100%. Én 2-1 et tippelek Van Persie gólt fog rúgni, legalábbis bízom benne :-)
2011-04-30 22:08
smith 17 ez nem szánalom DE nagyon mérges lennék HA MU-lenne a rekorder 18-18 bajnoki címmel a poolal vannak versenyben, ha most ők lesznek a bajnokok 19el rekorderek lesznek és ezt kúrvára nem akarom akkor nyerje meg a chelsea- a pl-címet legyen meg az 5-ik vagy 6ik , inkább mint, hogy még ezt is hallgassam a MU-drukker haveroktól.....
2011-04-30 22:19
sokkal jobbak vagyunk, írányitjuk a meccset, csak megint a szerencse hiányzik ami sose volt ennek a csapatnak :-( Nagyon kíváncsi leszek a következő szezonra, mert Van Der Sar nélkül ez a MU- sehol nem lessz, mostis csak a bírok miatt vezetik a PL-t...... Remélem jövöre Sagna és Clichy megtanul beadni mert eddig nem sikerült nekik, Nasri helyére remélem jön Arshavin ő mer távólról lőni, szerintem most csak ennyi hiányzik a játékunkból. Amúgy jó a meccs csak hiányolom a lővéseket távólról :-)
2011-05-01 15:58
A bíronak meg adni kéne egy MU-mezt a 2ik félidőre abba kéne kijönnije, nem lepődnék meg azon sem....
2011-05-01 15:59
már jól indul a májusom :-)
2011-05-01 16:59
Rettegtem amikor szkulácsi beált...de csak emg van a 3pont, nem is vágom mikor vertük meg a mocskos vörös ratyikat.... DE eszméletlen boldog vagyok, már csak a chelsea-nak kéne elverni őket és nekünk hozni a meccseket és még akkor is lenne esélyünk. :-) Jó volt a csapat bár szerintem az első félidőben jobban játszottunk :-)
2011-05-01 17:02
henry14 nincs olyan hogy tét nélküli meccs...főleg egy Arsenal - MU meccs.
2011-05-01 17:07
henry 14 oda vissza elverjük a mu-ot abban biztos leszek, ez a csapat már csak jobb lesz, a MU-meg elveszti a világ eggyik legjobb kapusát, és ha Van Der Sar nem lenne náluk hiddel most nem ők lennének az elsők. én akiktől jövőre tartok Chelsea és a Pool, a Pool-t idén nem vertük el....igaz kisem kaptunk tőlük, de tuti ők is jobbak lesznek mint idén. (igaz a múltkori meccsen a bíro segitett nekik is, de ezt már kezdem meg szokni....)
2011-05-01 17:15
Én nem hiszem, hogy megy fabregas a barcába nyáron, Wenger nem hiszem hogy eladja a szerződéséből emg van még hátra ha jól tudom. Amúgy emg ha fejben nem itt van (ami elég sok meccsen látszik) akkor tényleg jobb ha megy, neki is jobb meg nekünkis, helyette beáll egy küzdeni és bizonyitani akaro fiatal mint Ramsey, vagy Wilsher és már is jobb játékot nyujt a csapat. Ettől függetlenül Fabregas jó játékos, de ebben a szezonban sok pozitivumot sajnos nem tudok róla mondnai én SEM...... Ha tényleg rossz idénye van az jövőre kiderül HA esetleg még nálunk lesz. De a ruszkit remélem meg tartjuk, hatalmas játékos Arshavin :-)
2011-05-01 17:22
pingvin én úgy tudom igen
2011-05-01 17:31
angólt LOL
2011-05-01 17:26
pedro az attól függ hogy nyerne e valamit az Arsenallal, akkor úgyanugy adnának érte még lóvét sőt még többet mert nem öreg játékos 24-25 éves.
2011-05-01 17:34
csundis ezt én is megkérdezném Evrától.... ha mi ovóda vagyunk akkor ő vén b*zi :-)
2011-05-01 21:35
vágom :-) de akkoris egy majom....utálom mint az egész csapatot, sőt még a várostis :-)
2011-05-01 21:38
na én lépek aludni, szép gól volt, és rohadtul happy vagyok, lájkolom a csapatot és azokat a szúrkolokat akik mind végig ki tartanak az Arsenal mellett :-) na jó éjt szevasztok :-)
2011-05-01 21:45
Szerintem is elég jó az új mez, remélem szerencsét hoz a srácoknak :-)
2011-05-02 21:02
nekem bejön az idegenbeli szerelés is, de tök mindegy miben játszunk csak nyerjünk :-)
2011-05-02 21:23
Én 3 "emberem" Spiderman, behállóza a kaput az életbe nem kapunk gólt, Superman, végig repül a pályán, Chuck Norris, mindenkit szétkap a pályán :-) Amúgy szerintme teljesen jó a keret, nem kell ide senki, inkább szerencse egy kicsi. RVP meg meg érdemelte grat neki :-)
2011-05-04 19:08
már akkor bajnokok lehetnénk HA Van Persie végig játsza a szezont vagy Vermalen..... :-(
2011-05-04 20:11
érdekes videó, bár van 1-2 jelent amit nem vitatnék, pl Ebue 11es... de hát ez van, nagyon nem akarják, hogy bajnokok legyünk, engem ami meglep azok a kezezések, félelmetesek. A Pool-ellen meg 8 percet hosszabítót a bíró, mivel RVP gól őrőme a 107 percben kapásból volt vagy 1 perc így annyíval tovább hosszabítót a bíró, ez elég volt 1 támadásra ami gól helyzetig fajúlt, amiből gólt is kaptunk, szóval ezen sem vitatkoznék, a többi jelent a többi meccsen vicc, lesek ami nem les, kezezések amit nem fújnak be nekünk...érdekes 6 pont simán elment a bírók hibás döntésein sajnos, de a pool meccset nem fognám a bíróra. NEM kötelező a 8 percet megvárnia, de ha úgy ítéli meg a 8 percből lehet 12 is.... és ott Ebue SZERINTEM igenis hibás volt, az ellenfél meg eggyértelmű 16oson belül az utolsó percekben kicsit ráisjátszott, és kapott is a pool 11est. Sajnos ez van. 7 végén nyerni e kell a chelseanak utána pool-tól kikell kapnia. MU-nak emg végig valami rossz formát kell nyújtania, bár akkor meg a bírók nyerik meg a meccset helyettük :-(
2011-05-04 22:19
Eboue...de mindegy a neve szerintem :-) és Ramsey szerintem kezd a stoke ellen :-)
2011-05-04 22:26
eye4eye valszeg biztos, hogy videóbíró nem lessz 2015-ig. Bár aztis kétlem, hogy a 2014es vb-n Brazilliában vagy hol lessz-e.
2011-05-04 22:29
DonzZ ezt eddigis tudtuk, hogy mi nem a szerencséből építkezünk. HA Valamit elérünk az nem szerencse. De ennyi balszerencse meg nem létezik, szóval......ellgondolkodtató ez az egész idény :-(
2011-05-04 22:32
1 Chelsea 38 27 5 6 103 32 71 86 2 Manchester United 38 27 4 7 86 28 58 85 3 Arsenal 38 23 6 9 83 41 42 75 pont Ez a tavalyi szezon, kíváncsi leszek a végére milyen szoros lessz :-)
2011-05-04 22:34
2011-05-08 22:11
valaki legyen szíves egy linket :-)
2011-05-15 18:19
thx a linket, jól látom? 0-2? :-(((
2011-05-15 18:21
srácok nagyon gáz a netem most nem tudom nézni a meccset, Bendtner miért kapott lapot és miér tnem addták meg a gólt? ezt tudja valaki?
2011-05-15 18:38
na végre RVP az emberem csak talált egy gólt remélem ezt már emgadják :-)
2011-05-15 18:47
Sokan Wengert és a bírókat hibáztatjátok, hozzá teszem, valami alapja van, Wenger is hibás néha, és a bírók ebben a szezonban nem mellettünk állnak ezt be bizonyitották. DE a pályán van Wengeren és a bírón kívül még 11 ember akiknek van 90 percük, hogy eldőntsenek és meg nyerjenek meccseket. Hiába rúg szinte minden meccsen RVP gólt/gólokat, HA van egy ilyen fantasztikus védelem mögötte. A kapusokat nem kritizálom még Almuniával sincs sok gondom. DE ha van egy masszív védelem amin nem hatolnak át a népek, akkor RVP-nek elég lenne a meccsenkénti 1-2 gólja. Úgy hogy, ne csak Wengerben keressétek a hibát és a bírókban.
2011-05-15 21:52
Ilyen szezont ne kívánjunk neki, csak sikeresebbet :-)
2011-05-16 23:21
hali, meg tudja valaki mondnai mi volt az eredmény a meccsen? Sajnos nem tudtam nézni :-(
2011-05-22 19:07
arsenalfun 1 fecske nem is, de a Real-t elnézve nem is 1 "fecskét" fog venni :-)
2011-05-25 22:01
eggyet értek, nekem is szimpibb a real, de sajnos a barca jobb, hiába murinyyyyóóóóóóó, 2 év alatt sikerült 1 kupa, HA jól tudom......... pár évig a real tuti nem fog nyerni se bl-t, se spanyol bajnokságot az 100%..... DE igazából nem érint engem, jobban érdekel mi lesz az ARSENAL-al, mert nekünk is kéne egy jó csatár Robin mellé, plussz 1 jó hátvád Verma mellé, mert ez a DJ-és Kosi kettős azér tnem élet bíztositás :-( Kapus nem kell, az fix, középpályát sem nagyon bántanám de remélem a szélső védők a 2011-2012 es szezonra megtanulnak beadni mert eddig katasztrófa volt az arányuk a "jó" labdáiknak....
2011-05-25 22:10
nála jobb nem volt és nem hiszem hogy a közel jövőben lessz olyan jó (klasszis) kapusunk mint ő :-)
2011-05-27 19:46
értelem szerüen, kineveljük őket, és több millióért vissza veszi a hülye barca...... nekünk jó, úgy ahogy nekik is, mert nem ők foglalkoznak a 2 ifivel viszont ha jó játékosok lesznek akkor sok pénzt foghat rajtuk az Arsenal MAJD......
2011-05-27 22:35
a wembley-ben csak angol csapatok nyerhetnek, így kötelező lenne a MU-nek nyerni, de én a barcára fogadtam, igaz közösségi oldalon csak :-) 3-1 lessz a barcának
2011-05-28 21:43
szevasztok, 2 éve mondom, hogy jó keretünk van és HA egybe maradna a keret akkor a következő szezonban ezt meg is mutatnák a srácok. Sok dolog szólt közbe, hogy megint ne nyerjünk semmit. PL a kibe baxot bírók. Vermalen és RVP sérülései. Fabregast támadj a mocskos Barca, hogy igazoljon oda... természetesen ez meg szellemileg nem az Emirates ban van csak testileg persze hogy gyenge formában van. Arshavin a másik fele, amilyen jó volt amikor ide szerződőtt oylan kaki lett.... Nem értem mivan a ruszkival. Most olvastam Clychi megy a Cityhez?? EZ vicc...... Wenger nélkül ezek a játékosok valami koszos semmire kellő csapatban lennének és így hálálják meg? VICC ami itt megy. Én nem várok klasszis, sztár játékosokat Wengert ismerhetnéntek HA jön valaki olcsó jó játékos lessz, DE ilyen kaka meg ronáldinnyó féle igazáloskat MOST felejtsétek el. Ha Vermalen és RVP jól szerepelnek a szezonban és nem is lesznek sérültek akkor MOST kijelentem igenis van 3 trófea amit nyerhetünk, PL- kicsit nehezebb ügy de meg lehet csinálni, Liga kupa, és FA-kupában mindig jó volt a csapat, DE a BL az felejtős, amíg ilyen oscar díjas színészek "fociznak" mint az egész Barca addig nem fogunk nyerni BL-t...... De legalább mi elkentük a szájukat :-) Ami meg a visszavágon volt, az megint csak VICC... aki ezeket nem ismeriel/be az meg vak. A bírók nélkül a MU és a Barca sehol nem lenne.
2011-07-07 16:55
Hali a távozokhoz illetve HA távoznak csak annyit szeretnék hozzá szólni 1 Fabregas hihetetlen jó játékos de úgy érzem rohadtul nem akar már itt játszani és az ilyen embert jobb elengedni, mert csak rontja a csapat hangulatát. 2 Nasri jövője... Wenger kockáztat, ha nyerünk most valami kupát/kupákat lehet marasztalni tudja a nagyobb nevü játékosokat (gondolok itt Cesc, Nasri RVP stb-re) Ha nem nyerünk semmit akkor viszont tuti megy 2 játékos jövőre, DE Fabregas lehet már most eligazól. Nem tudom kit kéne venni belőle, mert sokan 1-2 embert akarnak ide hozni a csapatba, viszont mindannyian azt mondjátok, hogy kevés a csapat már most kupákat nyerni, akkor 1-2 ember nem értem hogy tudja meg váltani a világot? Főleg, hogy inkább egy nagyon jó csatár kéne RVP-mellé mert van egy érzésem megint lesérül és akkor megint nem lesz aki termelje a gólokat :-( Szerintem a csapat jó, és jó lesz 2 éve mondom, hogy összekell szokniuk, ez tavaly látszott csak meg törtek a ligakupában én bízom a játékos keretünkben és Wengerben 1 évet MINIMUM adok nekik, hogy bizonyitsanak. Nem kellenek sztárok csak lelkes fiatal tehetségek akik harcolnak a győzelemért.
2011-08-11 21:54
holvan még a mecs vége? nem hogy a szezon a vége... ez a felállás a kaki nem a játékosok. De ahogy nézem ezt a nyúl kásztült simán kéne/fogjuk verni én szerintme 0-2 lesz a vége 3 pontal megyünk haza :-)
2011-08-13 19:26
semberlény remélem ha beál akkor nem öngólt rúg :-)
2011-08-13 19:32
lesz igazolás csak milyen? :-)
2011-08-15 11:43
amúgy engem nem zavar, hogy elment Fabregas, az már inkább, hogy Wenger igazolási politikáját nézve SZTÁR játékos tuti nem jön... Snejder? Emberek hol éltek? Mikor igazolt Wenger ekkora neveket? Most felejtsétek el, vesz egy pattanás képü suhancot akit be épit a csapatba 2-4 év múlva eladja 2-3 szor annyiért. Ezzel nincs baj, pénzt csinál belőle, az már viszont baj, hogy eredménytelenül. ez az új taktika is...vicc RVP egyedül semmit nem tud csinálni akármilyen klasszis csatár...... Kéne mellé egy jó csatár még de nem ilyen Shámák...... Az ára meg mutatja a tudását, egyenlő a nullával, DE ezzel sincs gond, belőle is plusz pénzt hozki Wenger. Szóval pénz ügyileg Wenger biztos vitathatatlan, de a játékosok képessége eredménytelen. A Newcastle nem egy nagy csapat, középszintü, és 0-0 elérni ellenük...hát nem tudom. Jó az utolsó 20percet emberhátrányba toltuk le, és idegenben voltunk, de akkoris, ezt a csapatot ki kellett volna tömnünk és ehelyet 0-0 játszunk..... VICC Lehet Wengert hibáztatni (a taktiáért én őt vonom felelőségre) De hogy a játékosok is tehetnek a sok eredménytelen szezonról azt is bekkell látni. Sokan írják mennyi mindent köszönhetünk Fabregasnak....akkor úgyan úgy ennyi mindent HA nem többet köszönhetünk Wengernek is. Az meg, hogy Wenger miért cska ennyit költ igazolásokra, abba ne menjünk bele mert csak ő tudja és a tulajdonosok. Bármit írhatnak az újságok. Nem Wengert védem még mielőtt sokaknak ez jönne le, DE számomra 2 ember van akiket tisztelek az egyik Wenger és RVP, ha ők nem lesznek , ez az Arsenal sehol nem lesz.....
2011-08-15 11:54
Eto az már máshol van ha jól tudom ott ahol dzsudzsák...... BÁR nem vagyok benne biztos
2011-08-15 12:01
ez így van csak akkor teljesen más Arsenal lesz, nem az akit ÉN meg szerettem. A másik Wenger azért hoz ilyen játékosokat mert vagy úgy gondolja, hogy be tudja építeni őket a csapatba úgy hogy nyerjenek is valamit, vagy amire én gondolok nem kap annyi zsetont minőségi játékosokra és ezzel kell be érnie ami van. EZT nem tudhatjuk, mi csak azt látjuk, hogy milyen játékosok vannak.
2011-08-15 12:06
milyen "véletlen" hogy a pool és a júnájtid előtt történnek ilyenek... kíváncsi leszek, song vagy gervinho játszik e majd valamelyiken bár van egy érzésem mind2 kihagyja......
2011-08-15 19:30
valaki linket pls
2011-08-16 20:40
thx a linket :-)
2011-08-16 20:46
Ebből látszik, hogy nem Wenger hibája, hogy a csapatot nem tudják felrázni a 2ik félidőkre. Gervinho jó l játszót, Walcott gyorsaságára lehet építeni de ez a Chamak...hát a vacsorám végtermékével ér fel az az ember... egy kalap kula. PINGPONG gyerekről emg azt hittem 5 perc alatt ki állítja magát... ritka az iylen sz.r meccs. Kíváncsi leszek a visszavágora, Szczesny nélkül most nem tudom hol lennén. 1-2 éven belül ha így folytatja, lessz akkora kapus HA nem nagyobb mint David Seaman, vagy Edwin Van Der Sar. RVP nagyon hiányzik előrről és Arshavin játéka is. Ha ők jó formában lesznek és játszanak 1 hét múlva akkor szerintem jók leszünk. Nem tudom milenne jobb, kiesni BL-ből és több időt/energiát fórditani a liga és FA-kupára és esetleg a bajnokságra. DE azt már most kijelentem (amit tavaly is mondtam) BL-ben sok esélyünk nincsen, vannak SAJNOS jobb csapatok is és ez idén még jobban meg nyílvánul. Az meg hogy kikapunk a pool-tol és a junájtidtól természetesen elég nagy gebasz lenne de még nagyon sok van a PL-ből hátra, augusztusban le írni az Arsenal-t elég bátor dolog Hajdú B-től.
2011-08-16 22:48
Elolvastam a kommenteket, hát apám, van pár ember, aki nem ebben a világban él (szellemileg). Toloszék CSAK miattad remélem, hogy jövőre elmegy Wenger és a helyére jön az istencsászár faszagyerek Múrinnyó, és le igazolja az egész világot, és 6 milliárd emberrel lép pályára a barca ellen, bár akkor sem fog győzni ellenük, mert akkora fantasztikus edző. Nem tudom, hogy ki írta, hogy a Reál a Barca felé emelkedett, de ezt komolyan gondolja? LOLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLL A játékos igazolásról annyit, persze, hogy a top csapatok ránk licitálnak, DE azt se felejtsétek el, hogy a dupláját fizetik a játékosoknak mint mi lásd Nasri nálunk heti 100.000 Fontot keres, míg a City 200.000 adna/add majd neki. Nasri is inkább most menjen, mint hogy ő is játék kedv nélkül lébecoljon a pályán mint ahogy azt Fabregas tette. Ilyen ember csak olaj a tűzre a csapatban. 2.ik meccsünk volt idén, Leszünk jobbak is, de ilyen Chamak féle „csatár”-ral nem fogunk nyerni semmit az biztos, inkább lépjen be Bendtner helyette, ő sem tud focizni, de legalább fejelni tud. Pár kóbor Sagna beadás csak eltalálja a fejét. Walcott megint bebizonyitótta nálam, gyorsabb a gepárdnál, de rugni még mindig nem tud, és nem is fog tudni. 10ből 1 helyzetet ha kitud használni. DE a gyorsaságára lehet mindig számítani. Gervinho egész jó, majd nézzétek emg ha Arshavin és RVP-is játszik jó lesz ez a csapat. Pool-tól annyira nem tartok, de a mocskos MU-d az mindig a gusztustalan játékkal talál 1 gólt…
2011-08-17 09:06
Srácok 1 igazolás kell ami nagyon fontos, egy Drogba féle csatár, vagy azt hikomat Adebayort vissza szerezni. és ennyi. RVP az aki képes meccseket eldőntnei ebből a csapatból a többiekről nagyon nem mondhatom el, ez a tegnapi Walcott gól valjukbe véletlen volt, hogy betalált. Ha RVP-pályán lett volna szerintem sima 3-0 lett volna :-)
2011-08-17 10:02
Gold ott a pont :-) Gibbs mellett már visoznt elmentek :-( De semmi vész belejönnek a fiatalok pár meccs kell még nekik, főleg most hogy jönnek a fontosabb meccsek. BÁR örültem volna ha a pool-és MU-ellen kicsit később kerülünk sorra. DE bízok a csapatban és Wengerben :-)
2011-08-18 11:36
egyiktőlsem vagyok beszarva de azért a pool éa MU-támado játéka nem olyan mint az Udinese-é...... DE a junájtid ellen én is 1-0 győzelmet várok. Pool 3-0 szerintem sok max 2-1 lesz :-)
2011-08-18 11:52
tuti nem ide, Chelsea, MU- MC ez a 3 variáció létezik.
2011-08-18 12:00
szerintem Nasri nem fog játszani, nem hiszem, hogy meg kockáztatja, hogy lesérüljön, mielőtt a Citybe menne. Nyeri fogunk, a pool-védelme szerintem gyengébb mint a miénk. Igaz nekünk csak a bal oldalunk gyenge de az nagyon. RVP ha jó formában van és Arsha akkor ők lesznek a kulcs emberek, Walcot meg lefut mindnekit, pár helyzetből 1-2 gólt csak ki tudunk alakítani.
2011-08-20 12:52
linket pls valaki
2011-08-20 13:37
egy linket pls behalt az eddigi amit néztem...
2011-08-20 15:19
egy linket pls
2011-08-20 15:22
thx alinket a pont a gólra faxa :-)
2011-08-20 15:24
engem 2 dolog bánt nagyon, ez a kibaszott felállás egy kalap szar....EZ Wenger hibája egyértelmű. 4-2-3-1 RVP elől egyedül szartsem ér......még ilyen fos pool védelem szemben sem tud mit tenni. a másik hogy megint SAJÁT magunkat verük meg, mert ezt nem a pool-nyerte meg , hanem mi vesztettük el.... hihetetlen ARCON rugja a másikat 0-1 utána már össze omlott a csapat láttszott. Arshavin félelmetesen Chamak formát nyújtott értékelése KAKI..... Frimpong meg azt hiszi rögbin van..... a 2ik félidőbe lekellett volna cserélni ez is Wenger hibája a többi már a csapaté........ Udineset még csak-csak elverjük, de amilyen átok van ezen a csapaton előre félek a junájtidtől...
2011-08-20 15:45
Drogba és C.Ronaldo ha itt lenne veretlenek lennénk...de ez csak az én álmom :-) DE lehet egy Drogba féle csatárral RVP-el eggyütt lehet hoznánk a meccseket.
2011-08-22 19:56
szerintem én most kapcsolom ki ezt a meccset.....a kupa sorozatra kell csak koncentrálni, játékos már nem fog érkezni és szerintem most kell CSAK 1-2 kupára rá menni. LIGA - FA. 16 ik helyen áll a csapat ilyet még sose láttam :-( FÉLELMETES :-(
2011-08-28 17:32
ha ez mocskos junájtid úgy akarja akkor ebből egy sima 5-6 null lesz :-( pedig egy jó Drogba féle csatárral már 1-2 gólunk lenne plusz RVP 11 ese ha bemegy...... VICC ez az egész év......
2011-08-28 17:46
szevasztok, egy linket légyszi valaki :-)
2011-10-02 17:23
linket pls valaki
2011-10-02 17:26
srácok egy linket pls, nincs digi tv-m :-(
2011-10-02 17:33
Srácok nem tudom ki, hogy értékeli ezt a meccset, én nálam katasztrofa, rengeteg eladott labda, a kirugások fele emberhezsem ment...... Lővés 16os környékéről megint nem volt sok, legalábbis a 55ik pertől nézve a meccset. Néha még a labdát sem tudták le kezelni a srácok.... így nem nyerünk MEGINT semmit idén, de ezt már SAJNOS most kijelenthetem :-( Arteta és Benayoungtól többet vártam. Nem tudom milesz így a csapattal, de szerintem eszméletlen nagy erőket kell meg mozgatniuk hogy a szezon végére az első 10ben legyünk. A top 4-et már nem is mondom mert jelen pillanatban van vagy 6-7 csapat akik jobbak nálunk. Kíváncsian várom a hazai meccseket, pl MU- MC, Chelsea, vagy Liverpool. Tudom, hogy az elején vagyunk a bajnokságnak, DE már most nincsen Vermalen.... Jönnek a sérülések MEGINT, én meg a mesékben nem hiszek, úgy hogy ne haragudjatok DE számomra már most elment ez a szezon :-( Kellene egy Drogba féle csatár RVP mellé, és egy Sérülés MENTES Vermalen akkor talán hoznánk az ilyen mecseket, TI hogy látjátok?
2011-10-02 19:09
remélem Drogbát vagy hozzá hasonló játékost igazolunk RVP mellé és máris jobb lesz a csapat. Én annyira még nem temetem a csapatot, bízok benne, hogy jobb helyen végzünk mint amit sokan írnak EL-helyezés, de ahoz az kell hogy a kisebb csapatokat oda vissza verjük, és a chelsea, MU, MC, Pool, Tottenham, ezeket HA nem is ütjük de X eljünk ellenük és akkor van esély a 4ik vagy akár jobb helyezésre, DE amíg ilyen gyatra teljesitmény van addig ne várjunk sok mindent, én ezt a hónapot megvárom Sunderlen idegenben, Stoke itthon Chelsea idegenben, kíváncsi leszek a 9 pontból mennyit szerzünk, 6-7 pontra tippelek, de ha ebből 3 pontot szerzünk akkor szerintem a BL helyezés tényleg elúszik idén :-( DE messze van még a szezon vége, BÍZZUNK a csapatba és Wengerben :-)
2011-10-15 22:17
Sunderland is itthon bocsi :-)
2011-10-15 22:19
egy linket valaki légyszi, 25/5 Mbites nettel nem lehet nézni a meccset....vicc
2011-10-23 14:34
hihetetlen hogy egy csomó link sz.r egy rohadt meccset nem tud nézni az ember :-( Valaki esetleg egy jó minőségüt tud ? Szét bax az ideg már :-(
2011-10-23 14:53
srácok, ennyi a külömbség 2 csatár között - Chamak eggyenlő az árával, 60+ perc kevés volt neki, hogy gólt szerezzen, RVP meg 10-en x néhány perc alatt 2szeris betalált, ilyen egy jó, világklasszis csatár. Remélem Chamakot eladjuk a gyíkba és Wenger pénzügyileg profitál belőle mert máskjépp nem lehet. Remélem a Chelsea ellen RVP kezd és hozzák a srácok a meccset :-)
2011-10-23 16:27
Queens Park Rangers 1-0 Chelsea vernikell őket is :-)
2011-10-23 21:58
hali, egy linket pls valaki :-)
2011-10-25 20:39
nincs online mecs srácok? mert akkor nem ülök feleslegesne a gép előtt :-(
2011-10-25 20:56
Thauglor jah és a végén Szepesi fog közvetitetni? :-)
2011-10-25 21:00
21. században egy ARSENAL meccset se tv-se internet nem adle ez vicc.......nem egy Ipswich Town csapatról beszélünk.... top 10 csapatban a világon simán benne vagyunk és audio online van mindenhol....ez vicc....
2011-10-25 21:05
kit érdekelnek a vörös majmok? 6-1 re leküldte fókába a city őket......most emg nézzem azt, hogy 2-3 gólt rúgnak egy neve sincs csapatnak? a Sport2is le cidázhat :-)
2011-10-25 21:09
remélem a Chelsea - Arsenal-t már fogjuk tudni nézni valami módon......a Bolton-t meg verjük kulává, akkor meg nyugszok végre 4-5 gólt verjünk nekik :-)
2011-10-25 21:14
az a baj hogy ezeket nyúl nyál szar trendi csapatokat favorizálják mindenhol, Barca, MU- Chelsea, Real lassan a Mcity-t is ide lehet venni és ezeket a szutyok meccseket adják mindenhol.....vicc. ez a mocskos digi meg megint csak az említett szutyok csapatok meccseit adja.....feleslegesnek tartom bekőtettni ha 1 hónapban 1szer HA leadnak egy Arsenal meccset
2011-10-25 21:24
Goldhand lol
2011-10-25 21:29
szerintem ez az új Arsenal reklám : hang van a "a kép csak illusztráció" :-)
2011-10-25 21:33
asszem 2-3 éve az eusosport 2 adta a PL-meccseket komolyan mondom annál jobb közvetítés nem volt. faxa minőség kép és hangban is jó kommentárokkal, erre tessék.....kedd este háromnegyed 10kor itt kell ülnünk és várni a gólokat és hogy nyerjen a csapatunk. unbelievable DE VÉGIG ÜLÖM MERT AZ ARSENAL A MINDENEM :-)
2011-10-25 21:49
na végre a kis ruszki :-)
2011-10-25 21:57
engemis picit kárpótol, de jó lett volna élőbe nézni de nem téma, csak nyerjünk :-)
2011-10-25 22:17
köszi a kommentárt srácok, jó éjt szevasztok
2011-10-25 22:39
Bárki jelentkezhet? Bp-i vagyok, novemberben ha megélem akkor 26 leszek, kemény egy edzésen vettem részt a Vasasban vagy 7 éve szóval nem vagyok egy RVP, de jobb back szívesen lennék. Az edzés mikor lenne, hol? Stb..stb...stb.... Valami bővebb info kellene :-)
2011-10-26 21:27
thx a linket :-)
2011-10-29 13:12
ez a Santos lessz a végünk rohadjak meg.....sebességben leküldik simán fókába :-(
2011-10-29 14:25
és MEGINT egy ilyen gól....ez vicc
2011-10-29 14:31
Szerintem ma már mentett egyszer kétszer Merte..ha nincs akkor valszeg nem ennyi lenne az állás hanem 3-1, a meccs előtt én 1-1 et tippeltem de azt semmi képpen hogy a chelsea nyer....lehetne őket verni , azért nem simán DE most látok fantáziát a játékunkkban, a csapatban is, ha a chelsea lő még eggyet akkor vége, ha innen kieggyenlítünk akkor szerintem 2-3 ra hozzuk a meccset :-) abban 100%ig bíztos vagyok, NEM ez lesz a végeredmény
2011-10-29 14:36
Hazaipályán a City-t fogadjuk bízok a csapatban őket NEKÜNK kell szétkapni. előbb utobb minden csapat bukik....lásd MU. A City is fog :-) EBBEN biztos vagyok
2011-10-29 14:46
nem értem az embereket, Santos-t emg Merte-ét istenitették amikor le igazolta Wenger....most meg ha szavakkal lehetne őlni 1-2 ember körül tömeg sírok lennének.... DJ nem annyira gáz szélen, tény és való Sagna 100 szor jobb. Santos lassú....meg eszik szélen , Merte szerintem meg jó van 45 perce hogy "javítson".
2011-10-29 14:49
Santos lassú de legalább rugni tud grat szép volt :-)
2011-10-29 14:52
Walcott basszalóva mekkora figura végre.... :-)
2011-10-29 14:58
4-2 ne legyen max 2-4 :-)
2011-10-29 15:01
ezt a cserét nem hiszem el :-(
2011-10-29 15:18
GÓLLLLLLLLLLLLLLL A legenda bazdmeg!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
2011-10-29 15:34
a világ leg értékesebb BAL lába nálunk van :-)
2011-10-29 15:38
meglehet dícsérni a srácokat ÉS Wenger papát, hogy így összerakta a csapatot 6-7 pontot vártam az elmúlt 3 mecsből de helyette 9 lett hát nagyon emg lepődtem és örülök végre Arsenal játék volt, az idei legjobb mecs volt szerintem , adok kapok, szép gólok, okos megoldások Faxa kis szombat :-)
2011-10-29 15:42
RVP órra alá egy életfogytig szerződés kell :-)
2011-10-29 16:18
a Digi is oylan mint a sport 1-2 klub , a barca, MU stb fos csapatokat istenitik.... amikor emg GELLERT kapnak egy oylan csapattól mint pl Az ARSENAL akkor emg mákolnak össze vissza. Ha a kapusunkat kikelett volna állítani akkor magyarázzátok el nekem Cech mit érdemelt volna ha RVP a 4ik gólját nem rúgja be és egy kicsit rá játszik az esésre? ugyanis cech szépen kaszált a visszajátszásban látni lehet ballábbal RVP lábát pont elérte csak RVP nem ronaldo , meg nem digó hogy össze vissza bóruljon......
2011-10-29 16:42
kíváncsi vagyok a chelsea oldalakon ILYENKOR mit írnak......mert ez minden volt csak MÁK nem.... az mondjuk 30 meccsenként van az Arsenalnak :-)
2011-10-29 16:54
Bemba RVP-t mennyi pontal jutalmazod? :-) nálam 10ből 1200 at kap a mai teljesitményére :-)
2011-10-29 22:06
remélem is hogy adja mert a pc előtt görnyedni 90 percet kész szenvedés..... :-)
2011-10-29 22:34
Mi ez az Arsenal vs Arsenal címer? :-) Marseille címer kéne oda srácok :-)
2011-10-30 08:04
nekem a favoritok eggyértelmüen RVP (the legend), Vermalen , Szczesny kezdem úgy érezni van egy új és fiatal David Seaman a pályán :-) RVP szerintme élete legjobbját mutatja mostanában, Verma meg eggyértelmüen a legjobb hátvéd. Nagyon kíváncsi leszek mi lesz ha mindenki jó formában lesz és nem lesz sérültünk és végre hosszú ideig egybe marad a csapat.
2011-10-30 08:09
jóa video Andris csak a zene.... nem kéne lehet alá de faxa amúgy :-)
2011-10-30 19:26
Drogbának minden képp örülnék, de eltudnám képzelni Gourcuff-otis nálunk :-)
2011-10-31 15:31
én megnéztem Magyar szinkronnal a meccset is, hát az első 2 gól Mertesacker hibája ebben igazat adok nektek DE ha nem ér oda 2-3 beadásra akkor az eredmény nem ennyi lett volna. Nem csak a hibát kell nézni egy játékosban, sok mentése volt FŐLEG a 2ik félidőbe javult fel a játéka, ettől függetlenül én egy Koscielny és Vermalen párost látnék szívesen a pályán :-) Az átigazolási hírekről anynit, várjuk emg mi lesz a vége. DE Chamak mehet, én csak örülni fogok neki :-)
2011-10-31 21:38
szerintem 4-1 re nyerünk :-) jó meccsnézést és szurkolást mindenkinek :-)
2011-11-01 20:28
Wengernek nem kellett volna pihentetni RVP-t. Vagy kapásból a 2ik félidőre behozni. 3 embert emelnék ki Merte, Verma, Song... A többiek nagyon gyengék voltak 4-1 et tippeltme mecs előtt (meg is lehetet volna, ha RVP és Arsha kezd) de ha jól láttam 4et rá sem rugtunk nem hogy annyi gólunk legyen. HA RVP több időt kap 2-3 lehetőségből 1 et értékesített volna. A maradék bL- meccseken legalább pihenhetett volna így most emgint rohanhatunk az eredményekért.... faxa :-(
2011-11-01 22:40
rohadjak meg lehet tényleg elvan átkozva ez a stadion? :-)
2011-11-01 23:18
buckey10 de walcott sebességét tudjuk kamatoztatni, csak rúgni kell megtanulnia.
2011-11-03 12:56
czerush ha nem ez a szutyok zene menne alatta akkor jó kis videó lenne, de amúgy jó kis anyag :-)
2011-11-03 21:36
szevasztok, megtudja valaki mondani ki vagy kik lőtték a gólokat?
2011-11-05 17:27
köcce
2011-11-05 17:28
smith Tottenham és a Manchester Uinited
2011-11-17 08:59
ja és az összes csapat a világon :-)
2011-11-17 09:00
Milkacsoki teljesen igazad van az utóbbi időben jók vagyunk, Merte nem tud jól fejelni ez tény és nem oylan fürge, de szerintem kell neki idő még belejön ebbe a bajnokságba és beépül rendesen a csapatba. A másik remélem sose leszünk olyan korcs népség mint a City, az nem az az ARSENAL lenne akit én meg szerettem 12 éve. November végén kiderül milyen jók vagyunk a Cityhez képest.
2011-11-21 11:36
Eggyet értek, Nem kéne Barcat- Realt kikapni.
2011-11-22 23:16
hali, egy müködő linket valaki pls
2011-11-23 20:53
nekem egy linksem jó, valaki egy normálisat linkeljen thx
2011-11-23 20:57
köszi :-)
2011-11-23 20:59
1-max 2 gólos meccs. Vagy letámadjuk őket a 2ikfélidő első pár percébe és gólt szerzünk vagy kifárasztjuk őket és az utolsó 5-10 percben rugunk nekik 1 et , másba nem látok lehetőséget. Nagyon jól fognak minket SAJNOS :-(
2011-11-23 21:39
2011-11-23 21:42
VICC Fiú: Szégyelled a melleidet.?:) Lány: Dehogy, miért.?:''DD Fiú: Akkor miért nincsenek rajtad? XD
2011-11-23 21:46
Thauglor nálam eddig jól megy :-)
2011-11-23 21:47
ezt kéne nekünk csinálni, mi van itt, ??? lekell őket támadni ....faxom
2011-11-23 21:51
erről beszéltem...lekell támadni őket........ innen végük a fritzeknek :-)
2011-11-23 21:53
hülye fekák jól össze hozták ezt a gólt.......
2011-11-23 22:38
mennyit futott? vagy mennyit mozgott? a kettő nem ugyan az :-)
2011-11-23 23:21
Srácok egy kérdés, Merte, Arteta, Benayoun meg vannak véve, vagy csak kölcsönbe vannak? Amúgy én tartok attól, hogy ha idén kupákat nyerünk és RVP így szórja a gólokat, ne hogy a vezetőségben felmerüljön az, hogy elkell adni, mert most eléggé felmenne az ára 1-2 kupától és egy esetleges Arany cipő begyüjtésétől. Még korai ezekről beszélni, de NE hogy így legyen.
2011-11-26 11:27
köszi
2011-11-26 11:32
egy linket pls valaki
2011-11-26 18:33
úgy látom nem tegnap kelett volna be baxnom :-(
2011-11-26 19:56
rossz előérzetem van ........3 nap mulva city itt...egy fulhammel sem bírunk......sajátmagunkat verjük meg (eddig)....hát ez tényleg hihetetlen egy szerencsétlen csapat :-(
2011-11-26 20:09
na végre
2011-11-26 20:11
nem értem miért nem tudunk úgy játszani végig mint az utolsó 10-15 percben, végig nyomtuk őket még 5-10 perc és be akadt volna 1 gól rohadjak meg.... kár azért a 2 pontért :-(
2011-11-26 20:25
smith77 jósoljmár nekem 1 5őt lottó teli találatot :-) de még idén :-)
2011-11-26 20:29
Én csak annyit fűznék hozzá a meccshez, hogy java rész igen a csapat tehet erről +2 pont elvesztéséről, de azért Vermalen keményen benne volt az ön gólban. Ilyet sem láttam még tőle. Mindegy kis pihenés és jók leszünk. Azt viszont nem értem, miért mondja mindenki, hogy nyerjen a city? A Liverpool HA ma telibeveri őket, akkor felmerül az Arsenalban (és más csapatokban is) hogy igenis verhetőek, nagyobb önbizalommal mennek majd ki a pályára 2 nap múlva. És pontot is vesztenek, ami fontos HA bajnokok akarunk lenni. Bár nem tudom ki mit szeretne, én a Chelsea meccs előtt azon voltam, hogy az első 7ben végezzünk DE amit mostanában látok a csapattól (kivéve a tegnapi meccs) én azt mondom van esély bármire 1-vagy 2ik hely. Az biztos egy vereség a bajnokságban a Citynek elég kellemetlen lenne és lehet egy időre össze is omolna a csapat AMI CSAK nekünk lenne jó. Hozzá teszem, én még látok is rá esélyt, hogy a Pool leküldje fókába a Cityt.
2011-11-27 11:00
AZoliA igazadvan legyen egy célunk, DE az ne a 4ik hely legyen.... azt 25 meccs alatt szerintem simán hozzuk. Ha nyer a liverpool 2 ponttal mennek előttünk ha nyer a city 14 pont lesz a lemaradás. 11 pontotis nehéz ledolgozni DE 14 szerintem még nehezebb, nyerjen csak a Pool, meg nézzük utána milesz :-)
2011-11-27 11:13
Tényleg tudna a csapat gólokat szerezni CSAK NEM KÉPES RÁ........
2011-12-02 16:37
jussanak csak be, minél több energiát vegyen ki belőlük is a BL...
2011-12-02 16:40
ez a mérkőzés előzetes egy lol, már ne is haragudj, én sem örülök, hogy kiestunk egy olyan kupából amire lenne esély a csapatnak az FA-kupán kívül, de ez van, a világválogatott ellen szerintem ilyen fiatalokkal 1 góllal kikapni nem olyan gáz, mint ahogy azt gondolod. FA-kupa még meg lehet, bajnokság necces, csatár kéne RVP-mellé és egy City bukás ami esetleg egy teljes össze omlást is idézhet náluk. BL-3 éve mondom hogy ott nincs lehetőségünk, vannak SAJNOS jobb csapatok, és persze a bírok ott is csak ellenünk fújnak. DE ha idénsem nyerünk semmit akkor is Arsenalos maradok, igaz örülnék végre ha megtőrne az átok :-)
2011-12-03 13:48
tonyyy a samachos kijelentéseddel eggyet értek......világ szégyene az "ember"
2011-12-03 14:07
Kriss telepítsd újra, ha akkrosem akkor gellert kapott a géped......
2011-12-03 14:21
frissitést szedtél le? 3.2.9 nekem ez vna és eddig jól müködik
2011-12-03 14:41
akkor nem tudom :-( lehet a frissités a gond pont....ha úgy sem megy akkor passzolom
2011-12-03 14:50
nincsmit
2011-12-03 14:56
Arsenal: Szczesny, Koscielny, Mertesacker, Vermaelen, Andre Santos, Song, Arteta, Ramsey, Gervinho, Walcott, Van Persie. Substitutes: Fabianski, Djourou, Coquelin, Benayoun, Arshavin, Oxlade-Chamberlain, Chamakh.
2011-12-03 15:27
kriss ezt én sem értem miért baj HA segít egymáson két FAN :-)
2011-12-03 15:28
mi nyerünk 3-0 ra figyeld meg :-) RVP 2, Walcott 1 gól :-)
2011-12-03 15:43
linket majd valaki :-)
2011-12-03 15:44
thx
2011-12-03 15:52
majdnem eltaláltam az eredményt és a gól lővőket, de tudtam hogy ez nem lesz nehéz meccs. a mostani kezdő 11ünk rendben van RVP mellé ha jönne egy Drogba...hát apám....... :-) Artetanak sokat kösznhetünk az ő góljátol és utána Vermalenétől megtőrt egy kicsit a wigan :-)
2011-12-03 17:55
4-0
2011-12-03 17:57
érdekes csaták lesznek :-)
2011-12-04 17:09
Hol fifáztok? Ps3 ba felvehetnétek :-)
2011-12-06 00:08
Chamakh játszik? mert akkor azért nem rugtunk még gólt .-)
2011-12-06 21:31
Én nem nézem a meccset, de úgy látom nem vesztettem sokat, Arshavinnak az önbizalmával van gond mostanában, Chamakh nak meg a tudásával (már ha volt, mert én még nem láttam) így ő rájuk én nem építenék, főleg az utobbi "emberre". Ha Chamakh a Barca ellen gólt lőnne amivel BL-t nyernénk, és az FAkupa dőntöben is az ő góljával nyernénk AKKORIS számomra egy nagy nulla lenne az a karakter. Hamarosan úgy is eladja Wenger pár milláért, az ára eggyenlő a teljesitményével, ingyen jött......
2011-12-06 21:48
Henry 14 nem haragszom rá, mérges sem vagyok DE nem akarom Arsenal mezben látni :-)
2011-12-06 21:53
Drogbát eltudnám képzelni nálunk, mostis rugott egy gólt a Valencia ellen
2011-12-06 21:58
Drogba 2 őt rugott a Valnciának.....mondom elkell hozni a Chelseatól
2011-12-06 22:17
Remélem MI nem kapunk ki, sérülés meg ne legyen főleg Vermalen ne sérüljön le, az hogy a chelsea csoport első nagyon nem érdekel, februártól Chamakh helyén Drogba legyen :-)
2011-12-06 22:22
mennyi 2-2? kilőtte a gólt?
2011-12-06 22:27
ha Wenger erre ment hogy kikapjunk és mögöttünk a görögök jussanak tovább akkor ez így tökéletes lett volna HA nincsenek sérülések.
2011-12-06 22:31
És végül, Arzenál menedzser Arsene Wenger elfogadott szeretne jelölni 19 éves Santos és Brazília szenzáció Neymar google online forditó erre volt képes :-)
2011-12-07 19:43
az angol focin kívüll utálok mindent így engem sem hoz lázba ez a "classico"..... De ha már valakire voksolnom kell akkor Real, a mocskos Barcát azota rendkívűl utálom amióta leigazoltál Henry-t :-(
2011-12-08 18:57
én azt mondom CSKA Moszkva...lehet sokat utazunk hozzájuk, de azért jobb a keretünk, amivel verni KÉNE őket...sőt én a felsoroltakból még talán a Zenitet voksolnám verhetőnek a többi.......necces...Milán, Basel, napoli, lyon....kerüljük csakel őket :-)
2011-12-08 23:35
büszke vagyok MAGAMRA, hogy ARSENAL-os vagyok :-)
2011-12-09 19:00
Csatárt RVP mellé :-)
2011-12-10 09:45
Sajnálom, DE ez csak nekünk jó. Nálunk ne legyenek sérülések főleg ne RVP sérüljön le, nagyon kíváncsi leszek, mit tud elérni HA 1 olyan szezont fut ahol nem sérül le. A hírrel kapcsolatba, szerintme a Citytt nem igazán érdekli a EL, legalábbis a pénz miatt tuti nem amikor multi triiliárdos majom arabok vannak a csapat mögött.
2011-12-10 09:51
4 hatalmas helyzetünk volt, csak odébb kelett volna paszolni a labdát az üresen álló játékosoknak és máris 3-vagy 4 nullára vezetnénk.........2ik félidőt be húzzuk figyeljétek meg 3 gólt kapni fog az everton a 3pont kötelezően meg lesz
2011-12-10 16:53
hát apám ez az utolsó 10perc valami katasztrofa volt, mi a répáért kell hátra rugdosni a labdát a 16osunkig?....ez számomra őrők rejtély.... 3 pont meg van de a gyerekes hibák miatt a gól arányunk nem igazán javult ez a meccs sima 3-4 nullás győzelem kelett volna hogy legyen
2011-12-10 17:57
RVP gólja benne lesz a forduló góljaiba DE az év góljaiba os tuti :-)
2011-12-10 18:01
persze hogy a MU-ot kalippozák,...és vajon hány év tizedig fogják még? ez a nagy kérdés...
2011-12-10 18:45
Real - Barca 1-3??? ez vicc? ennyit ér a murinnyó féle világ válogatott a jól összerakott barca ellen? vagy valami kamu meccs volt??
2011-12-11 00:58
megnéztem a Reál, Barca gólokat hát egy vicc az a reál gól LOL, tudom nem ide tartozik, de sokan elvannak ájulva Murinnyótól, és a közel 600millió euros csapatától......hát ennyit érnek, na mindegy a chelsea nyerjen a city ellen, remélem az meg is töri a cityt egy éeltre :-)
2011-12-11 09:53
a első4be benne leszünk HA sokaknak ez a célja, nekem meg az hogy veszítsen csak pontokat a city, és haladjunk a bajnoki cím felé és MI-is és a riválisok IS elverjék a cityt- már csak azértis hogy HA netán ők lesznek a bajnokok AKKOR NE VERETLENÜL, mert azt nem bírnál elviselni!!!!!!!!!!!
2011-12-11 12:25
jelenleg 9 pont a külömbség, ha kikap a city annyi is marad, következő fórduloban ellenük megyünk és én bízom a csapatban főleg rVP-be hogy alkot valamit ellenük Ha nyernénk idegenben akkor már csak 6 pont lenne a hátrány. HA a city telibe veri a chelseat és minketis 15 pont lesz a külömbség, kétlem hogy azt megint belehetne hozzni....főleg hogy januárban vásárólni fog 1-2új játékost a milliomos válogatott....
2011-12-11 12:31
Fabre ott a pont, ha a sérültek vissza térnek simán jók vagyunk Ramsey helyére Jack , Gervinho és Walcott is magára talál és elkezdik RVP-vel eggyütt szórni a gólokat jók leszünk. DE ahoz az kell hogy a Cityt verjük, és verjék :-)
2011-12-11 12:41
Fabre, Sagna elméletileg februárban már talán játszik, legalábbis bízom benne mert 3 hónapot mondtak októberben
2011-12-11 13:15
dede a cél az hogy meg hallgasd vagy aki akarja mi más lenne?
2011-12-11 17:11
ok....
2011-12-11 17:20
ennek a hírnek csak örülni tudok :-) Jó lenne idén véghez vinné a csapat amit az ÖREG eltervezett 1 FA kupa és egy PL-cím esetleg, BL-t nem hiszem hogy nyerünk :-(
2011-12-11 17:45
Kondor ha elmegy vége mindennek mert jelenleg nincs más csatárunk aki hellyetesítse.....Remélem aláír és hű marad az Arsenal-hoz :-)
2011-12-11 20:31
Drogba jöhetne ide, De ha Henry jön akkor nem kell D-é :-) Bár mekkora flessh lenne mind a 2 gamer?? :-)
2011-12-12 19:39
Chelsea ynerjen én most az 1szer ileltve ebben az idényben 2 szer nekik drukkolok amikor a city ellen mennek :-)
2011-12-12 21:06
ha tudtok egy sopcastos linket azt meg köszönném, érdekelne a meccs....sajnos DIGIM nincsen :-(
2011-12-12 21:06
[link] linkek a chelsea - city mecshez AKIT érdekel
2011-12-12 21:18
köszi már nézem, úgyahogy jó minőségben, 0-1 az állás ha érdekel valakit remélem fórdit a chelsea, és jövő 7en meg mi alázzuk a cityt mert eddig a mai játékuk alapján szerintem van esélyünk nem kevés :-)
2011-12-12 21:34
1-1 erről beszélek :-)
2011-12-12 21:34
Lesliek én szerintem ez így is lesz, yaya touren és balottelin láttam a csalódóttságot...nagyon kész voltak hogy kikaptak .-) és 7végén jön a következő zako, mert ezt a cityt simán, ismétlem simán elkell picsázni :-)
2011-12-12 22:57
Remélem meg tőr a city és nyerünk a 7végén akkor csak 6 pont lesz a lemaradás, amit nem lesz nehéz már behozni, főleg ha bukik a city, Én azt mondom az ide év lesz a legkegyetlenebb a PL-ben mert nem csak a Mu-Chelsea, és Pooolal kell számolni hanem Tottenham, Cityis, és a Astonvilla sem annyira rossz csapat és az Evertonban is van veszély. Ezek a kis csapatok meg egyre rutinosabbak és veszélyesebbek, bárkit elverhetnek rajtuk is sok múlik majd. DE én azt mondom, első 4 tuti meg lesz idén ez nem kérdés, Főleg ha felépülnek a sérültek, de én jobban őrülnék, ha a bajnoki címre mennénk rá mert van rá lehetőség és esély IS. Januárban nem tudom igazol e Wenger, DE egy Henry, Drogba 2 öst is simán el tudok képzelni, vagy valamelyik a 2 közül, én Henry-nek őrülnék igazán, újra ARSENAL mezben láthatnám :-)
2011-12-13 12:26
Henry ha jönne, apám, milyen 2012 lenne abból :-) egyet értek veletek de ezt már mondtam nektek 1 csatár kell, egy igazi klasszis, Henry vagy Drogba
2011-12-13 20:40
még mindig a legnagyobb :-) [link]
2011-12-13 20:46
jó a video , jól meg csináltad, szebb itt a stadion mint a fifa 12 be :-)
2011-12-17 23:15
hali valaki egy normális sopcast-os linket pls
2011-12-18 17:01
thx
2011-12-18 17:07
ha nem kapunk gólt a 2ikfélidő elején akkor jók lehetünk, X - re mindenképpen. félek 1 gyors gól a citytől és GELLER-t kap a csapat...... ha kibekkeljük a 2ikfélidő első percét és az utolsó 10percet akkor jók lehetünk, én sajnos úgy látom a széleket nem igazán játszuk meg, Walcot kb 2szer kapott labdát..... Gervino ballal nem tud beadni...... RVP-t nagyon fogják , jó meccs eddig , de ha Mertesakker környékén labda van 260/180 as az EKG-m
2011-12-18 18:03
nem bírtuk ki....erről beszéltem......fasza... :-(
2011-12-18 18:21
vitatható eset.....szerintme nem volt less de mind1.. :-(
2011-12-18 18:25
még egy city gól eldőnti a meccset.... :-(
2011-12-18 18:31
ezt a 10percet meg kell nyomni...
2011-12-18 18:50
ez a csere...????????????? hmmmm
2011-12-18 18:50
ha sagna és santos játszana szerintme más képp alakult volna ez a meccs.....még nincs vége...de tőbb helyzetet tudtunk volna kidolgozni SZERINTEM....
2011-12-18 18:54
Gervinho sem.....
2011-12-18 18:56
hihetetlen hogy mindent véd.......
2011-12-18 18:59
hát ez a meccs komolyan mondom....1 11 es kipipálva és egy les gól ami nem volt les....... vicc ez a bíró. nem lehet rá mit mondani....
2011-12-18 19:04
3 védővel így védekezni és egy miguel a szélen.......szerintem jók voltunk, mákunk az megint nem volt.....igaz volt egy kapufája zabaletának de akkor is.......2 góltol fosztottka meg mert van egy érzésem ha megadják a 11est azt bevágta volna RVP.
2011-12-18 19:06
vicc ez a meccs, Nasrival az élen....... simán Verma vagy Kosi lehetett volna a meccs legjobbja......vicc ami megy néha a PL-ben....
2011-12-18 19:09
majd április 7ikén teli verjük a cityt. addigra felépülnek sérültek és remélhetőleg akkor Phill Down szabadságon lesz és az Emirates környékén sem lesz :-)
2011-12-18 19:19
Henry remélem vissza tér hozzánk, Drogbát meg meg kéne venni, inkább nálunk legyne mint máshol és 17 M érte szerintem nem sok HA igazak a hírek. Egy RVP - HENRY - DROGBA 3assal elől, belesem merek gondolni milenne :-)
2011-12-18 19:32
Garcia én nem küldenék senkit (najó Chamak kívétel) DE Henry-t tényleg vissza lehetne csábítani , nem kell ide messi meg hiszti kriszti.......
2011-12-18 19:35
amíg RVP épp (remélem még 20 évig), addig Chamak nem fog játszani.....
2011-12-18 23:19
RVP-t akkor kell pihentettni ha kis csapatok ellen vezetünk 2-3 góllal akkor beállhat ez a Chamak...... Addig a tutira kell menni, ezt Wenger is tudja. Kockáztatja RVP-sérülését DE amíg jó formában van ÉN-sem raknák be mást helyette játszani.
2011-12-18 23:27
hali, valaki egy sopcastos linket tud adni?
2011-12-21 20:58
még mielőtt megőlitek egymást egy linket pls :-)
2011-12-21 21:01
valaki , egy linket dobjon , nézni akarom a meccset :-)
2011-12-21 21:02
köszi a linket
2011-12-21 21:04
nem tudjátok ennek a zenének a címét? ami msot megy a meccs alatt
2011-12-21 21:47
ezek a fiatalok sok hibát követnek el, látszik nincsnek MÉG beépítve a nagy csapatba..
2011-12-21 21:51
KillBorn király vagy köszike, :-) ez az a stuff jah :-)
2011-12-21 21:53
az baj nagyon mozgást nem látok a támado játékban...így nehéz gólt lőni...
2011-12-21 21:57
kéne a győzelem, jót tenne a csapatnak a következő meccsre nézve. egy Arshavint megnéznék most a pályán. CSAK kinek a helyére? .......
2011-12-21 22:03
a labdabírtoklási arányt pont le fosom...engem az irritál hogy MEGINT 30-méterre a kaputol elfogy a tudomány, nincs mozgás, nincs helyzet, nincs rá lővés..állunk mint hülye gyerek az esőben....
2011-12-21 22:07
nálatokis behányt a sopcastos link? ez a BDM
2011-12-21 22:15
ez vagy döntetlen lesz vagy kikapunk..mert mimár gólt nem lővünk max öngólt...nem érzem a csapatban a gyilkos ösztönt :-(
2011-12-21 22:18
hát ez emg sárga ?? LOL nem véletlenül enm adja ezt a tévé....előrre tudták hogy kaki meccs lesz...... csak vigyük el valahogy a 3 pontot villától...
2011-12-21 22:22
wright igen dobta magát...igazad van....csak előtte emg 85 kilós testtel ütközött ami miatt dobta magát
2011-12-21 22:24
wright enkem elég 3 visszajátszás, ha a mc-ellen 11 es tkellet volna kapnunk akkor itt még lapot is kelett volna adni a védőnek..... ezt simán bekelett volna fújni DE mindegy
2011-12-21 22:27
wright nem rád vagyok ideges még mielőtt ez merül fel benned , a bíró készit ki és a csapat...
2011-12-21 22:28
ilyenkor kap gellert ez a sopcast is...tököm beleverem hogy a sportklub nem képes meg venni a közvetités jogokat egy PL-re.......
2011-12-21 22:31
hát apám ezeket a meccseke tnem akarom töbször végig ülni a net előtt :-) sima győzelmeket várok. Song, visszajön és a séültek IS, minden baba lesz, addig kikell backelni ezt a kis időszakot. Sagna mikor térhet vissza és Santos nem tudjátok?
2011-12-21 22:42
a zsidó srác körbemetélte a villát :-)
2011-12-21 22:44
lesliek72 csak halkan jegyzem emg a MU-így hozzta tavaly IS a meccseket. ÉS bajnok lett....
2011-12-21 22:46
toloszek egyet értek, DE ne felejtsdel, 3-4 ember rohadtul nem a saját posztján "parádézik" 2-3 ember meg nem kezdő a nagy csapatban persze hogy a világukról nem tudnak ...lásd Frimpong és ide venném Ramsey-t is mert ahány helyzetet elpuskázott már abból eggyet ÉN már tuti góllá allakítottam volna.....kapkod, meggondolatlanul játszik DE majd csak belejön Frimpong meg nem PL-b való hanem MMA vagy K1.....
2011-12-21 22:56
arsenalfun milyen meccs lesz holnap? :-)
2011-12-21 22:58
arsenalfun véleménye: 2011-12-21 22:57 Holnap Spurs Tottenham... bármilyen eredmény jó nekünk EZT írtad ezért nem vágtam miről beszélsz :-)
2011-12-21 23:01
LOL
2011-12-21 23:02
privi üzit miért nem tudok írni?
2011-12-21 23:05
go gunners van msned?
2011-12-21 23:08
felvettelke thx :-) roszko én eggyet nem értek, minek vannak ilyen gyors játkosaink HA nem használjuk ki öket? miért vissza felé paszolgatunk ahelyett hogy inditanánk a szélen a játékosokat? Walcott simán befut majdnem minden lasztit és Gervinho sem lassú....ez a vissza passz és hátra Mertének aztán a kapusnak aki előrre bobmázza...... sok értelme nincs SZERINTEM.
2011-12-21 23:16
én mai nyőgvenyelős kinlódos szenvedős játékunk ellenére is azt mondom hogy hozzuk a meccseket és bízzunk abban hogy meglesz idén az FA kupa és a bajnoki cím , én nem érem be a 3-4 hellyel. Több van ebben a a csapatban, és HA van egy kis szerencsénk meg lehet ezeknek a fiataloknak a siker idén. Fognak bukni a többi rivális csapatokis. Nekünk hozni kell ezeket e meccseket amit tavaly és az utobbi évben nem tudtunk hozzni. több mint 20 meccs van még a bajnokságból BÁRMI történhet...
2011-12-21 23:35
a következő 2 hazai meccset nem csak kötelező nyerni, hanem RVP-nek mindegyiken be kell találnia 16-17 ik helyen vannak, sima győzelem és 3-4 gólt várok RVP-től :-)
2011-12-22 13:46
Gergogunners teljesen igazad van én is Henry-t várom, ha ő nem jön akkor Drogba :-) Mind a kettő túl szép lenne.
2011-12-22 19:24
a halacskának akkor meg adjuk el 2szer annyiért....... bár kár lenne Arsáért, inkább Chamakh-ot adjuk el....
2011-12-22 19:26
az offical premier league oldlaon kivanírva ki rúgta a 20.000 gólt Scorer Marc Albrighton sends £20,000 donation from Barclays to Acorns Children's Hospice Trust
2011-12-22 22:40
teljesen igaza van 21 meccs van még hátra BÁRMI lehet..... Nem fognak örökké jó formában lenni a Manchesteri csapatok.... és még mindenki találkozik mindenkivel szóval ne rohanjunk annyira előrre :-)
2011-12-23 10:29
Kellemes ünnepeket kívánok mindenkinek :-)
2011-12-24 08:24
Ha vissza tér, össze fossa minden ellenfél magát, a cselei, lővése tanítani kell :-)
2011-12-25 09:18
Götze ilyen nyílatkozat útán remélem messze elkerüli Londont...
2011-12-26 16:31
phil utána lemegy fergussonnak fókába a meccs után.......vicc az az ember és az a csapat, sőt egész MENCSESZTER város egy vicc :-)
2011-12-26 16:44
RVP- dőntse csakmeg a rekordot aztán lehet pihentetni, Bár Chamakkal sokra nem megyünk....
2011-12-26 18:41
RVP-nek kezdneie kell és gólt fog lőni....utána lelehet hozni és helyére belehet hozni ezt a Chamakot
2011-12-26 18:43
linket valaki majd ha tud linkeljen, előrre is köszi
2011-12-27 15:44
mostz kezdtem el nézni a meccset ez milyen gól vazze....
2011-12-27 16:39
nyerjük már emg ezt a rohadt meccset...nem hiszem el.....
2011-12-27 17:31
ha így nem nyerünk .......nagyon csalódott leszek :-(
2011-12-27 17:34
milyen kapus ez bazdki....
2011-12-27 17:42
Zservinnyó ismeri azt hogy PASSSSZZZZZ??????????
2011-12-27 17:43
ennyit Chamakról..megőli az emberünket....vicc
2011-12-27 17:46
minden kapus ellenünk akar bízonyítani?? hihetetlen...
2011-12-27 17:48
miértnem tudunk hozni pontokat AKKOR amikor kéne? és hibáznak a riválisok....hihetetlen...ezek a nagy dolgok nem a HOLDRA szállás...
2011-12-27 17:52
EZÉRT kéne Drogba (hamár Henry nem jön) mert ilyen meccseken is képes lenne betalálni, Vicc, hogy RVP-n kívül nincs normális csatárunk, Gervino nem tud passzolni vagy hihetetlen pocsék időzítéssel rugja tovább a labdát, Arshavin kevés időt kapott. Walcott miért nem játszott? Ez a Chamak...inkább nem írok rá semmit.....
2011-12-27 17:57
Itt ennyien látjátok a jövőt? Mi az hogy a Tottneham előttünk végez? 20 meccs van még a szezonból bármi lehet......a MU és a city nek egyforma pontja volt 2-3 bajnokival ez előtt 5 pontal voltak lemaradva...... Tottenham elfog vérezni nem lesznek a 4 között. Chelsea-t meg simán haza vágjuk itthon IS majd. Sok meccs ez hirtelen a srácoknak, és nincs minőségi cseréinksem. De bízom abban, hogy RVP a következő meccsen betalál legalább 2 szer és legalább azt a meccset hozzuk, mert ezt előrre lehet tudni, hogy 10 emberrel a farkasok nem fognak támadni...... Kéne egy jó csatár, Henrynek nagyon örülnék VAGY Drogba, 17 Millkáért szerintem meg lehetne venni. Drogba hihetetlen mázlista, a legváratlanabb helyzetekből is képes egy gólt össze hozzni, egy ilyen csatár kéne MOST nekünk RVP-mellé.
2011-12-27 18:14
Január végén kiderül mi lessz addig főlősleges ezen agyalni kijön? ki nem jön...... Sokan írták, hogy RVP MA nem játszik...ehelyett végig játszott 96 percet......ilyen jó jósokra nem hallgatok :-)
2011-12-27 18:23
ez a meccs nem RVP-n ment el meg chamakon... Volt Rosickynek is helyzete meg Arshavinnak, még Mertének is.....egyszerüen ennyire voltunk képesek. Ez a csapat sose szerencséből nyer (mert az nincs nekünk), valamikor összejönnek a gólok, most nem. Én a kezezés gyanús esetet nem láttam DE ha az volt ÉRDEKES, hogy EZT SEM adták meg nekünk mint a City ellenit.... Véletlenek meg nem léteznek......
2011-12-27 18:29
ami még dühit az az, hogy jó a védelmünk, van egy jó kapusunk, és mégis minden meccsen kapunk gólt......hihetetlen.....
2011-12-27 18:30
arsenalfun nincs digitv-m HA arra gondolsz, hogy ott meg tudom nézni az összefoglalot... :-( DE vicc hogy ennyi mindent nem fújnak be nekünk... de rohadjak emg ez ha fórdítva tőrténik, akkor mi ellenünk simán befújják. Nem tisztelnek már minket ? vagy mi a tosz van.......
2011-12-27 18:33
BL-be szerintem sok esélyünk nincs, bajnokság és FA kupa, ez az amit látok ebben a csapatban idén. DE még 4-5 ilyen meccs és tényleg le lehet mondnai a bajnoki címről, főleg ha tovább nő az előny a két mencseszteri csapatnak..... És hogy ne legyünk anynira ideg betegek ----> Chuck Norris sosem kap napszúrást. A nap lesz rosszul, ha Chuck Norris hosszan nézi. Chuck Norris soha nem vizelt be ágyába gyerekként. Az ágy félelmében magától izzadt meg. Remélem nem tőrlik a hozzászólásomat :-)
2011-12-27 18:46
Végre a legenda Haza tért :-) Még 1-2 játékos jöhetne januárban , szerintem jön is de, hogy ki ... azt ne kérdezzétek.
2011-12-30 17:07
srácok nem láttam az első félidőt, és sajnos a 2ikat sem fogom, mi volt eddig valaki tud mondnai vlamit?
2011-12-31 16:51
na én lépek, Boldog újévet kívánok mindnekinek :-)
2011-12-31 17:07
4-0 ra tippelek, de ismerve a védelmünket 1et tuti kapunk DE a győzelemben bíztos vagyok :-)
2012-01-09 20:48
hát erre már nem tudok mit mondani (írni), ilyen szerencsétlenek vagyunk...... hihetetlen :-(
2012-01-09 21:17
remélem jön Henry mert ez így elég gáz, Arshavin és AOC akik úgy ahogy mutatnak valamit...vicc ez a shámán kölyök....
2012-01-09 21:34
ez a külömbség egy legenda és egy chamak között.......10 perc alatt 1 gól chamak 60 perc alatt 0- ennyi.... TITI ISTEN VAGY :-)
2012-01-09 22:21
bassethound chamak 60 percét CSAK a mai meccsre értettem :-) Horika köszi a linket, ha tudsz máskoris csinálj, jó minőség volt :-) CSAK kevés gól DE az nem a te hibád :-)
2012-01-09 22:40
meddig van kölcsönben Henry azt tudja valaki?
2012-01-09 22:43
nálam hományos a kép horika... Miért van ez ?
2012-01-15 17:05
homályos...
2012-01-15 17:05
ez a Vshare tv-jó? nekem ezt akarja telepíteni...
2012-01-15 17:09
nagyon fazsa ez az új év eddig nekem komolyan mondom...... már most várom a 2013 at.....
2012-01-15 18:18
ezzel a védelemmel a MU-ellen kiállni hát apám...hazai pályán ha nem fognak elmenni a szúrkolok akkor idén meg nyerem az 5ös lottó főnyereményt...
2012-01-15 18:19
Walcottot ezért nem kell lehozni, mondtam a gyorsaságára lehet építeni.....cska tanuljonmeg lőni :-)
2012-01-15 18:30
kemény negyed óra lesz....
2012-01-15 18:38
sajnos még a dőntetlent sem látom magam előtt nem hogy nyerjünk :-(
2012-01-15 18:45
Nem tudom jó e ez a vereség, talán felszívják magukat a fiúk a MU-ellen? vagy egy csúnya vereségi sorozatot kezdhetünk látni? Az bíztos hogy ilyen játékkal és hozzá állással a MU-6-7 gólt simán fog rúgni nekünk...... Sírnom kell, hogy egy kúrva kupát nem sikerül elérnünk a 4 ből legalább 2 évente... Nem hiszem hogy minden meccset nyerünk a továbbiakban, de az kéne ahoz hogy a 4 között legyünk vagy esetleg bajnokok, DE erre anyni az esély , mint fókába leküldenem Megan Fox-ot...
2012-01-15 18:58
arsenalfun nem akarlak bántani (és azokat sem akik hisznek a bl megnyerésébe) de ha egy Swanse től kikapunk, mit akarunk ott egy világválogatott reáltól? barcától? stb...stb.... a Bl-hez még kevés az Arsenal :-(
2012-01-15 19:03
roszko Wenger ne menjen csak kapjon kesst igazolni, bár nem tudom ki(k) jönnének MOST ide, látva ezt a "futballt"..... csopper szerintem 2030 ig várhatod hogy bevezessék.. HA befogják....
2012-01-15 19:10
Ha Sagna Wilsher, Santos felépül és Gervinho visszajön meg Vermalen Arteta is akkor nem leszünk rosszak, ez tény, csak az a baj addig míg felépülnek addig kikapunk még vagy 6-7 alkalommal :-(
2012-01-15 19:13
roszko pedig kikell jelentem Wenger nem fog 30-40 millás játékosoakt venni ez az ő játékos vásárlási politikája, fiatalt olcsón, eladni "drágán"..... Götze meg Podolski....?? Előrre szólok felejtös....MAX egy Drogba akiért talán fizet 13-15 millát a klub és kész...igazából egy jó csatár kéne RVP-mellé mert a góll lővés nem nagyon megy a csapatnak :-(
2012-01-15 19:18
balazsbanko biztos hogy van pénz én azt nem mondtam DE nem tudjuk hogy Wenger az aki NEM akar nagy játékosoakt venni vagy a igazgatóság vagy mind2..... és mivel több éve nem nyertünk semmit és még is Wenger itt van ez azt jelenti valamit jól csinál, mert ha nem akkor már lenne helyette. Szóval meg vannak vele elégedve, az más kérdés kinek mi hiányzik, én már egy rohadt ligakupának is örülnék..... másoknak elég ha nyereséges a klub..
2012-01-15 19:23
Nagyon kíváncsi vagyok a MU-elleni meccsre, ha nyerünk akkor olyan önbizalommal fogunk a további meccseken a pályára lépni, hogy akár még valami jó is kisülhet idén. De abba bele sem merek gondolni mi lesz ha veszitünk, és a MU-ismerve képes MEGINT meg alázni minket mint az OLD-on. Sokan írtátok, hogy csak az FA-kupára kéne rá startolni, eggyet értek. BL felejtős. PL 17 meccs van még hátra bármi lehet, DE nem ilyen védelemmel, ennyi sérültel. Kell egy jó csatár RVP mellé és kész, ha tényleg megválna a Chelsea Drogbától, akkor vegyük meg, annyit még ki is ad érte Wenger. De ilyen Podolski féle emberekre nem számítok, 1 nem hiszem hogy 20 milla alatt van az ára, 2 Wengert ismerve nem fognak nagy nevek jönni (bár Drogbába bízom) Jó lenne idén egy FA kupa és RVP-nek egy gól király cím, legalább ennyi öröm érjen minket 2005 óta.
2012-01-15 22:52
az hogy ki igazol ide egy dolog, DE KI FOG EL MENNI INNEN.... Kíváncsi leszek akkor mennyi pénzt kap majd Wenger igazolni. Nyáron 2-3 játékos jöhetne. Minimum egy jó csatár, mert csak gólokat kéne rugnunk, ez az ami nagyon nem megy. Egy kreativ középpályás és szerintem ennyi elég is.
2012-01-16 10:54
abisanyi és ez mit jelent?? Miért vagyunk a 20ik helyen vagy hol?
2012-01-18 09:48
Hát apám, életembe nem láttam ennyi sérültet a csapatba, ráadásul szinte a legjobb játékosok, hihetetlen, ennyire madárcsontuak lennének vagy mi? Remélem rossz formába lesz a MU-és letudjuk hozzni a meccset egy X-re mert itt a győzelemhez nem is tudom mi kellene, csoda csak a mesékbe van, véletlenek nem léteznek. Egyedül RVP-n múlik ez a meccs mert másban nem látom a gól lővést. 22.ik fórduló, ha kikapunk az első 3 hely tuti elúszik már, 4ik re még van esély 4 pont most az előnye a chelseanak azt még belehet hozni de a City-MU-15-12 pontját már nem hiszem. Így marad megint a jó öreg FA amire rá állhat a csapat mert a BL - t már oda is adják a Barcának..... Wenger szavaival élve MAJD JÖVŐRE!!!
2012-01-20 11:49
tibifc Merte szerintem IS jó védő LENNE, ha az angol élvonalban nem számítana a fürgeség és az hogy 10 centinél magasabra ugorjon valaki, akkor Merte jó védő lenne, de így...... csak egy pótlás, hogy ne SZKULÁCSI jáccon. Mert az apám a másik katasztrófa......
2012-01-20 17:24
Gibbs el mi a pénisz van? lassan 3 hónapja nem játszik, utolsó infom róla tavaly novemberben volt hogy kihagy 1-2 meccset mert hasmenése van.......
2012-01-20 17:33
elárulom holnap semmi nem lesz, max vasárnap a meccsen, de ott én sem számítok sok jóra, lepjenek meg a srácok egy győzelemmel ÉS NE SÉRÜLJÖN LE SENKI, bár a győzelemhez igen rossz formában játszó MU-kellene.
2012-01-20 21:53
Remélem nyerünk, de.......... Holnap kiderül minden, RVP-vágj egy 3ast a majmoknak :-)
2012-01-21 12:21
szomorú vagyok mert nem tudom mikor kaptunk ki a MU-tól 2szer egy idényben a bajnokságban, ráadásul verhető lett volna ez a MU. A bíró jól vezette a meccset 50-50% hogy ezt az esetet befujják a bírók, amikor Evra a könyökével beleért a labdába (a keze a labda felé mozgott) valószinű feltettem volna az 5 ös lottó egész nyereményét arra hogy ezt ellenünk 2000000% hogy befujják és 11-es. DE ezt leszámítva a bíróra most nem lehet panasz. Arshavinra annyi lehet későn álltbe DE valószínű hogy nem váltotta volna meg a világot HA kezdő, OXI nagyon jó volt és most Merte is egész jó volt, csak eszméletlen lomha. Mai napig tartom magam az álláspontomhoz, nem Wengert kell elküldeni, nem kapust kell venni, még csak nem is védőt. 1 KLASSZIS CSATÁR aki ilyen meccseken segít RVP-nek és lő 1-2 gólt és minimum X-elünk vagy nyerünk. MERT ezt a MU-ott HA nincs ENNYI sérültünk és HA csak Wilsher vagy Sagna vagy Santos játszik, rohadjak meg elvertük volna őket, hát ha még felépül mindenki????.......... A bajnokság ezzel már elment legalábbis az első 3 hely. BL...... Felejtős. FA kupa, erre van esély, és erre kéne rá menni. 4ik hely szerintem meg lesz a bajnokság végére, de nagyon kemény lesz oda érni. Mondanomsem kell, vereség már nem férhet bele HA 4ikek akarunk lenni.
2012-01-23 01:07
nem kell ide megint 3-4 ember, ha nézted a MU-elleni meccset látthattad hogy nem voltunk annyira rosszak ennyi sérültel SEM. Egy klasszis csatár kell és kész. Hiába veszünk jó védőket és középpályásokat HA nincs elől senki aki segítse RVP-t ő hiába lővi meg a meccsnkénti gólját, 1 gól kevés, ha lenne egy másik csatár aki szintén rúgna nem lenne gond :-) Még mindig azt mondom Drogbát meg kéne venni HA eladó, bár erről semmi infom nincsen sajnos. És meglehetne nézni (ha csak kevés ideig is) hogy milyen lenne egy Henry, Drogba, RVP 3as elől... :-) Biztos sokan most azt gondolják minek ide Drogba? Lehet hogy nem olyan gyors már mint volt DE Henry-hez hasonlóan ő is veszéjt tud teremnteni nem kicsit, jól tartja a labdát, jól cselez és ami fontos, JÓL LŐ és messziről is ha kell, EZ AZ ami nagyon hiányzik ebből az Arsenalból, a távóli lővések :-( az ellenfél 16osánál 10ből 7 esetben meg áll a tudomány és vége a támadásnak nem tudnak mit csinálni, ilyenkor kell egy Henry vagy aki tud távolról lőni
2012-01-23 21:11
Arteta légyszíves árúld el milyen SIKEREKET ért el Múrinnyó a reállal? én 1 kupáról tudok amit 2-3 év alatt nyert meg a világ válogatottal....
2012-01-24 16:47
Chapman végre egy ember aki tisztán lát :-) Ha Wenger távozik, és jön egy múrinnyó akkor ellehet felejteni az Arsenal-t mert amit ő itt csinálna az minden lenne csak nem futbalcsapat. Cárlóka meg ide ne jöjjön, mocskos digokat rühellem...... Akkormár inkább Rafa Benitez vagy hogy írják a volt Liverpool mester. Őt még talán elnézném itt DE igazából én 2 embernek a munkáját emelném ki az elmúlt 15-20 év során. Első értelem szerüen Wenger, 2ik nálam Ferguson, ők amit az Angol futbalba elértek eddig azt senkisem tudta/tudná utánuk csinálni. Nagyon remélem (akár hogyan alakul a szezon) hogy Wenger és RVP még nagyon sokáig itt marad nálunk. Idén sem itt tartanánk HA nem lenne ennyi sérültünk... Van még pár nap az átigazolásokra, reménykedjünk, hogy meglep minket az öreg egy jó csatárral, de ha nem jön senki akkor sem fogom ketté tépni a 40*40 es zártszelvényt....
2012-01-25 01:00
2ati49 én ébren vagyok, majd nézd meg mit tudnak produkálni ezek a fiatalok HA nem lesz sérültünk/vagy ennyi sérült egy szezonban. Abba meg MEGINT NE menjünk bele miért vannak ilyen igazolások, honnan veszed/veszitek, hogy Wengernek NINCS megkötve a keze???
2012-01-25 10:33
Andás igen "vén szar" Wenger, murinnyó az istencsászár aki a világ válogatott csapatával HAZAI pályán kalippozott a barcátol (még mostis folyik a sperma az egész reál szájából akkorát sz...tak) Idegenben meg 1 xre futotta Murinnyó a világlegjobbja.......... Ha nem így látod pls írdle KI a világ legjobbja. Arról nem beszélve mi elvertük legalább HAZAI pályán a barcát. Murinny lesz veretlenül bajnok a reállal ???
2012-01-27 20:49
a témához annyit írnék, nem kell védő, csatár jöjjön, meg max Wilsher helyére valaki aki kreativ és tud jó labdákat osztani , bár nekem csak csatár hiányom van a csapatból. Hol lehet megnézni, hogy az átigazolási piacon kikvannak most?
2012-01-27 20:51
köszi
2012-01-27 20:54
roszko mert sokan Wenger távozását akarják és murinnyót akarják ide, erre írtam példát. Hogy hiába a nagy köztekezés a sok világklasszis a reálba ha a barcát nem tudja elverni velük murinnyó. [link] itt egy kis statisztika
2012-01-27 23:35
András19 igen igazad van Wenger MÉG nem nyert BL-t. 7 éve nem nyertünk semmit ez is igaz, de viszont, fejlődött a csapat, és voltak jó játékosok csak elmentek. Most megint össze kell rakni egy csapatot Wengernek, ami alakul is. Az meg, hogy murinnyó a Portoval 8-10 éve mit ért el, ne menjünk bele a mostról van szó, azóta sokat változott a futball. És ha nem látod hogy a reál mi, (világválogatott) akkor kivan égve a retinád, vegyél egy vakvezető kutyát. A barca ellen mennyit rúgtunk kapura??? Nem érdekel, lehet 100at is kapura lőni, ha abból 1-2 gól. 2010 májusa óta van a reálnál és egy kupát „NYERT”, mert azt is át adta neki a barca. Talán most nyernek egy bajnokságot bár erre sem fogadnék, a BL-t meg szerintem megint a mocskos Barca fogja nyerni. Félre ne értsetek ENGEM IS zavar, hogy nem nyerünk semmit, kikapunk a nagy csapatoktol (MU-MC) még a Tottenhamtól is, Fulham ami nem nagy csapat, DE ezt lássátok már be ez mind azért van MERT RENGETEG a sérültünk. Most, hogy vissza térnek hozzni fogjuk a meccseket. 1 Csatárt még elbírna a csapat, de védőt feleseleges venni. MAX még a középpályára valakit aki tud rúgni, kreativ, gyors. DE várjuk meg a szezon végét holl leszünk.
2012-01-28 11:36
Nyuszifül 8Arteta8 igazatok van ÉN nem értek a focihoz, VELETEK ellentétbe, ne haragudjatok, hogy a véleményemet le merem írni.......
2012-01-28 11:59
akkor te kellesz Wenger helyett :-) meg van oldva a probléma ha elmegy :-)
2012-01-28 12:03
vöfely hol olvastad?
2012-01-28 13:06
go gunners egy linket légyszi
2012-01-28 14:16
2012-01-28 14:36
2012-01-28 14:37
3-1 re nyerünk :-)
2012-01-29 17:04
RVP 19 ha jól tudom FA-be már nincs a man.city a pool gondoskodott róla :-)
2012-01-29 17:16
na akkor srácok hogy is van ez.....ha kikapunk Wenger "takarodj", ha nyerünk akkor meg nem Wenger nyeri meg a meccset hanem az ellenfél béna? SZERINTEM ha kikapunk ha nyerünk arról NEM csak Wenger tehet hanem az egész CSAPAT. 45 perc után nem értem miért kell sírni, 2 félidő van a fociban. Nyertünk, tovább mehetünk ez a lényeg. A poll meg elintézte hogy a 2 manchesteri csapat ne legyen MÁR az FA-be :-)
2012-01-29 19:02
roszko ez azoknak ment akik Wengert hibáztatják mindenért..... és hozzá teszem nem ilyen vagyok ha kötekszem :-)
2012-01-29 19:08
arsenalfun nálam megy a video
2012-01-29 19:10
1et nem értek Dunn-t miértnem állították ki...... pedig simán emg érdemelte volna, de mindegy a lényeg a győzelem.
2012-01-29 19:14
RVP szerződése meddig van?
2012-01-29 19:17
addig még bármi lehet, én is nagyon remélem hogy marad nálunk, a szezon végéig úgysem lesznek tárgyalások addig a focira koncentrál.
2012-01-29 19:21
így van , csak ne legyen sérült és maradjon a klubbnál :-)
2012-02-01 09:22
2012-02-01 15:37
Henry-től én sem várom el, hogy a meg mentőnk legyen. Kapott egy jó labdát amit értékesíteni tudott a Leeds-ellen DE ennyi, 2007 nyarán ment a Barcához, majd a jenkikhez. Persze hogy nem annyira gyors már, és bele kéne még jönnie a PL-be DE erre ideje már nem lesz. Viszont szeretném a szerkesztőket meg kérni arra, hogy csináljanak egy topikot vagy bármit, ahova azok az emberek le írhatják a véleményüket akik, utálják Wengert, a játékosokat, a csapatot, az orvosi stábot, a tulajdonosokat, a labdaszedőket, egész Londont, stb,stb…. Ne haragudjatok DE már kúrvára elegem van abból, hogy minden nap, ugyan azt kell olvasnom minden hírnél, HOGY Wenger takarodj, Almunia Rosicky huzzon a picsába, stb stb…. ERRE ÉS SZERINTEM SOKAN NEM VAGYUNK KÍVÁNCSIAK. Elég egyszer le írni 1 hónapban amit elolvasok, mert számomra már AZ IS SOK: A sérültekről : Az senkiben nem merül fel, hogy ezek a játékosok ALAPBÓL sérülékenyek? A tulajdonosok : kijelentették, HA nem indulunk a BL-be nem probléma, mert jól állunk anyagilag. Persze, hogy jól Állunk anyagilag, mert Wenger leigazolja a fiatal játékosokat, kineveli őket, majd eladja szuper árakon. Persze hogy van haszon, ezért tartják itt, nem azért mert ez eredményre vezet, hanem mert hasznuk van belőle, a szurkolókat meg lefossák. Ameddig ezek a tulajdonosok lesznek itt NE Várja senki Hogy Wenger távozzon (hacsak nem kap valami extra szuper giga májjer ajánlatot valami TOP csapattól) Mert magától nem megy el (és nem is bánom) Nem tudom igaz e, hogy kapott Wenger 50millát átigazolásra DE ha nyáron hozz belőle valakit/valakiket nem bánom , de ha nem igazol azt sem. ENNEK a csapatnak össze kell állni, azt nem 1-2 hónap alatt lehet elérni. Kell még idő nekik, és ha nem lesznek sérültek és azok a meghatározó játékosok végig játszanak majd mint pl RVP akkor igenis a kupákért fogunk játszani és meg is tudják majd nyerni, mert képesek rá. A lényeg nem szabad senkinek távoznia, DE akaratuk ellenére nem tarthatja itt őket az öreg. RVP : nem hiszem hogy elmenne tőlünk HA nem indulunk jövőre a BL-be, de ezen,kár filozni mert messze még a vége a szezonnak, az biztos, hogy mellé kéne egy csatár és akkor jönnének a meccsek. Gervinho vissza tér OXI RVP elől és lesz végre normális támadó sorunk, Artéta is itt van, Sagna is, Santos is majd ha visszatér a csapatba és végre mindenki a posztján játszik majd akkor nem lesz ennyi kapott gól, és a támadásokban is tudnak majd segíteni egymásnak a srácok.
2012-02-03 09:17
Arteta roszko nem azt írtam hogy TE illetve TI a csapatot utáljátok, ha elolvasod amit írtam felsoroltam MIT utál pár ember valaki pár játékosokat , mint tiis valaki Wengert valaki az orvosi stábot stb stb.... Nem mondtam minden rendben van mert sok a sérült és emiatt nem jönnek az eredmények. HA nem lenne ennyi sérült bíztosra veszem NEM itt tartanánk.
2012-02-03 10:01
én meg egy győzelmet szeretnék nem egy tüntetést..... a tüntetéssel nem szerzünk 3 pontot... Sőt valószínű, hogy még negativabb eredmények születnének.
2012-02-04 09:30
Walcott megérdemelne egy gólt jól játszik
2012-02-04 15:27
A német "középpályás" egész karrierjét a Bundesligában töltötte----- elvan írva nem? :-) Védő nem középpályás.
2012-02-09 16:51
ilyen pályát bazdki...PL-be..... vicc
2012-02-11 17:08
lol ez az egész premier league idén.....vicc ami itt megy abbe a bajnokságban...
2012-02-11 17:28
nehéz meccs volt, jól védekezett a sunderland, mi meg nem igazán voltunk kreatívak, és ez a gyep minőség ez valami vicc, ennek ellenére 2nagyon jó csere, Arsha aranyat érő labdája és Henry gólja, így már nem oylan szar ez a 7 vége :-)
2012-02-11 17:56
sorozat gyilkos lesz a fiú :-)
2012-02-12 20:50
Hali, épp a MU-fan havernál néztük a meccset, hát ez valami katasztrófa volt. Nem tudok semmi pozitívumot mondani, les gól, meg nem adott 11-es , Sunderland féle gyep…..téves bírói ítéletek, stb stb…. Lehet itt mentségül felhozni mindent, DE ami tény, ez a mocskos macska zabáló milán, JÓL fel volt készítve az Arsenal „játékára” kizártak minket, helyzetünk alig volt, és még értékesíteni sem tudtuk azt a keveset. Wenger elbaszta, AOC-ét kezdőbe kellett volna tenni Henryvel együtt. Talán másképp alakult volna a meccs, ha úgy nyomunk mint az utolsó 10percben. Nem azzal van a baj ezekkel a fiatal játékosokkal, hogy NEM tehetségesek, hanem fejben rohadtul nincsenek a pályán és páran iszonyatosan bele kuláztak a dolgokban. Vermalen – t életemben nem láttam ilyen rosszul teljesíteni. Gibbs, Sagna nem is tudom életükben tudtak e be adni? Ramsey….csak csere. RVP labdát nem kapott. Walcott, semmit nem csinált , Rosicky …..hmmmm ő legalább próbálkozott, meg Artéta. Kosi jó volt, Song az utóbbi pár meccsen nem nyújt valami maradandót. A probléma oka? Nincs egy VEZÉR aki felrázná a csapatot, Henry mozdulatait nem tudom ki figyelte, mutatta ki hol helyezkedjen, mikor kit támadjanak le (mert páran csak álltak a pályán mint a bráner) Ő irányította a csapatot, és szerintem nagy részben neki köszönhetjük hogy az utolsó 10percben egy kicsit be tudtuk szorítani a milant. 4-0, 2 dolgot kívánok, 1- hazain ne kapjunk ki, az már nagyon nagy égés lenne. 2- mutassunk egy kis angol féle belépőket, pár boka törjön a milánnál. Utálom az olaszokat és a kamu színészi produkciót amit ők „foci-nak” neveznek. Gondolom nem kell mondanom, BL-innentől felejtős. De ezt párszor már írtam, hogy a BL-ben nem sok esélyünk van. És ne felejtsük, Sunderlan idegenben FA-kupa, ne bízzuk el magunkat, ugyanis simán kiejthet minket a Sunderland, főleg olyan gyeppel…. És akkor jön majd csak a mélygödör a csapat számára. Kíváncsi leszek idén még HÁNY negatív rekordot döntünk meg?? Én még abban sem vagyok biztos, hogy a szezon végén a PL-első 4 helyében leszünk. Sőt, ha kikapunk 7végén a Sunderlandtol, az lesz csak hatalmas pofon a csapatnak…. :-(
2012-02-15 23:30
The boys of summer hiddel nem temetni akarom a csapatot, DE most vagy egy nagyon NEGATÍV sorozat jön számunkra vagy valami csoda történik és végre jönnek majd az eredmények (bár ebbe kételkedem) :-(
2012-02-15 23:49
deego00 persze hogy lehetünk lejebb 1 ha kiesünk FA-ből, 2 ha a szezon végén nem leszünk az első 4 között vagy legalább az EL érő helyek eggyikén.
2012-02-15 23:52
monkey én ott még nem tartok, jelen pillanatban a tészta gyúrók miatt sírok.....nem a jövő miatt..... nyáron BÁRMI lehet.
2012-02-15 23:54
Én azt mondom / írom.... várjuk meg a szezon végét, hogy hol végzünk, esetleg kupával-e. És nyáron KI JÖNNE hozzánk, mert most jelen pillanatban ezt a kijelentést kell használni, KI JÖNNE IDE , nem pedig MI kit szeretnénk. DE remélem RVP marad és aláír 1 új szerződést.
2012-02-15 23:59
The boys of summer igazad van (ezt is irtam/írtuk már páran), nem itt tartanánk se a balynokságban se máshol HA sérülés mentes lenne a csapat 1 teljes szezonra. DE ilyen itt nem lessz.... :-(
2012-02-16 00:01
Arzen szerintem meg adhatta volna nekünk IS kassai......
2012-02-16 19:46
Saint eggyet értek valami megoldás lehetne az oldalak listázásával mert tényleg gáz néha 100-110 kommentet vissza pörgetni.....
2012-02-16 22:01
horik ne a pizzád jöjjön hanem 2 Arsenal gól :-)
2012-02-18 19:45
1999 szeptembere óta vagyok FAN, és 2005 szeptembere óta nézem a meccseket (sajnos nem láttam mindet) DE kijelenthetem a formánk messze a legrosszabb ebben a szezonban, bele értve minden sorozatot, FA-BL stb stb.... 2 éve mondom idő kell ennek a csapatnak és higgyétek el nem rossz játékosok ezek, DE hogy mentálisan ezek a fiatal játékosok hogy hol vannak nem tudom. Szerintem a 8-2es MU kalippó után már azon gondolkoztak nyáron hova menjenek nyaralni, mert azóta 1 szer voltak a pályán (LÁSD Chelsea - Arsenal 3 - 5) DE azóta semmi. Már megint írják Wenger távozását nem akarok ebbe belemenni, menjen DE csak akkor ha 1 ember veszi át a helyét. És ő nem más mint........ Pat Rice Csak őt látnám itt szívesen és ő benne is van a jelenlegi Arsenal építgetésében, nem kell ide múrinnyó, DE ha már elmegy esetleg Wenger akkor Pat vegye át a helyét.
2012-02-18 20:19
egy dologban verhetetlenek vagyunk kontra támadás: 3 másodperc alatt az ellenfél 16osánál vagyunk , majd 4 másodperc alatt 6 paszt bemutatva vissza passzoljuk a lasztit a kapusunknak, ebben wőrld cshempion vagyunk........ nincs egy ember aki 15-18 méterről rá MERI lőni azt a szájbaszekszualizált labdát??? VIcc....
2012-02-18 20:29
toloszek ez mind rendben van, aláírom DE DE DE....mi van akkor ha tulajdonosoknak bejön az a játékos politika amit Wenger csinál? (márpedig nagyon úgy nézki) Olcsón fiatal tehetséges játékosokat venni akit kinevel majd elad 3-4 szer annyiért vagy 10szer annyiért. természetesen ez nem a szurkoloknak azaz nekünk jó hanem az amerika kronkenak pl , mert az ő zsebét tömi meg vele Wenger. Hiddel nekem az hogy a csapat nem szerez kupákat olyan magasról le kulázza az összes tulajdnos,, nem Wengert védem ezzel mert megvan az öregnek a hülyesége (pl erőltet oylan játékosokat akiket én megse vettem volna vagy ingyen sem hoztam volna el, pl SHÁMÁK.....na ő egy vicc) De a lényegre térve, Ne mindig Wengerben keresd a hibát, a tuljdonosok is benne vannak ebben a 7 éve tartó küzködésben, bár szerintem tőbb az ő hibájuk mint Wengernek DE ez az én véleményem.
2012-02-18 20:50
Hát én ilyen játékkal és játékos hozzá állással nem sok jót látok, Tottenham, liverppol, newcastle, aston villa, MC, chelsea, és hozzá teszem a Norwich van most a 8ik helyen DE ha nem hozzuk ezeket a meccseket (amire elég nagy esélyünk van, és arra hogy minden negatív rekordot megdöntsünk idén) akkor még ők is előrébb lesznek mint mi, és még ők is jönnek hozzánk. Kemény lesz bent maradni a top 4ben. :-(
2012-02-18 21:12
kellet neki a barca.....
2012-02-20 19:12
misixtc - el értek eggyet. DE én csak egy csatárt vennék nyáron.
2012-02-23 16:28
Nem tudom mi lesz a meccs végén, én bízom a játékosokban és Wengerben, Ha a sok negatív meccs és teljesitmény folytatodik akkor nincs miről beszélni, simán ver minket a tottenham, ha viszont ezeken túl tették magukat a srácok és meg tudják ismételni azt amit a Chelsea ellen akkor szerintem 3-1 re nyerünk. És lehet végre elindul a csapat felfelé a tabellán IS. De egy vereségtől szerintem CSAK még rosszabb lesz a teljesítménye és a hangulata a csapatnak a következő meccsekre nézve... :-(
2012-02-26 14:04
Walcott ezért nem, kell eladni :-)
2012-02-26 15:58
Sajnálom hogy ezt a teljesítményt nem tudjuk ebbe a szezonban HA nem is végig meg mutatni DE minden második meccset így kéne játszani, persze a sérülések is közbe szólnak, de ez az IGAZI ARSENAL. Nagy köszönet a csapatnak és természetesen Wengernek :-)
2012-02-26 16:31
horika egy linket pls
2012-02-26 16:47
már nem kell google ki dobott téged :-)
2012-02-26 16:49
toloszek neked lesz olyan kommented amiben Wengert nem kritizálod? csak azért mert akkor innentől elsem olvasom amit írsz.....
2012-02-26 16:53
horika köszi a meccsre a linket :-)
2012-02-26 16:54
ArseRoma ennyi :-)
2012-02-28 21:52
Arsenal - milan szerintem 3-1 lessz, tuti hogy kapunk gólt, azon nem lepődnék meg. Azon viszont igen, hogy ha tovább jutunk. Sajnos sok volt az 4 gól a digoktól...... Véletlenek nem léteznek, csodák meg a walt disney mesékbe vannak, szóval én azt mondom hogy hazain elverjük öket és akkor nem oda vissza vernek ki minket a bL-ből.
2012-02-28 22:04
szerintem 2 dolog történhet, a pool nagyon elszál magától a Liga kupa gyözelmével és mi ezt kitudujuk használni, 1-3 lesz nekünk én ezt tippelem meg (szerintem le becsülik a csapatunkat). A 2ik lehetőség, hogy egy nagyon kemény 90 perc lesz és döntetlent játszunk.
2012-03-03 09:06
horika linket valaki tud?
2012-03-03 13:28
Horika köszi a linket :-)
2012-03-03 13:44
életemben nem láttam még ilyen pocsékul játszani a középpályánkat...... Arteta, Rosi életükben nem adtak el annyi labdát mint ezen a meccsen eddig. Song védekezni próbál De úgy elmennek mellette hogy az hihetetlen.... Benayoun....észresem vettem hogy játszik....... RVP-Walcott kevés labdát kap (jó labdát)
2012-03-03 14:38
arsenalfun [link]
2012-03-03 14:47
mondtam hogy nyerünk, igaz nem 1-3 lett de a 3 pont ott van :-)
2012-03-03 15:42
horika linket pls
2012-03-03 15:49
thx horika
2012-03-03 15:51
horika köszi a linket , remélem a sérülések nem komolyak..... RVP szerintem a RETINÁJÁVAL is képes gólt szerezni, hihetetlen egy játékos.
2012-03-03 15:59
smith77 tavaly (meg az elmúlt években) elég sokszor játszott így a MU...... 1-2 alkalom nekünk is beleférhet szerintem :-)
2012-03-03 16:00
reálians nézve én 3-1et tippelek, ha a pálya adottságait ki tudjuk használni és esetleg kívételesen olyan bírót kapunk ki aki velünk is van kicsit, akkor bármi meg történhet. Sérülés ne legyen, győzzünk, és jussunk tovább :-)
2012-03-06 17:36
srácok haveromnak digis előfizetése van , neki a pro4 re azt írja karbantartás van......ilyenkor mivan? nem tudja nézni a meccset? vagy mi?
2012-03-06 19:33
dede nem tudom miről beszélsz... nekem nincs iylen adom nem látom mi van ki írva nála/tok. Havert most hívtam 5 perce nézte meg úgyan azt írja neki. A karbantartás körzettől nem függ? Bp 20 ker. Nem tudom ti hol nézitek a múltkor voltam nála akkor is ezt írta ki.....
2012-03-06 19:49
Magyar kommentáros linkje van valakinek?
2012-03-06 21:54
mi a fakk lett a 2ik félidőbe?? nem értem..... rég láttam ilyen hajtást DE eredménytelen volt :-( Most már csak a bajnokságra kell koncentrálni DE sajnálom ezt az eredményt, mert simán jobbak voltunk :-( nem ezt érdemeltük :-(
2012-03-06 22:38
ha idegben rugunk 1 gólt..... na de sebaly..... az az igazság hogy 2 csapat van akiknek szurkolni tudok hogy idén BL-t nyerjenek 1 ik a chelsea (legalább angol csapat nyerné) bár elnézve a chelsea-t szerintem oda vissza kikapnak, 2ik Bayernmünchen a többi csapat nem szimpi nekem a mostani BL-ben....
2012-03-06 22:50
Jimcer én is csak ezen vagyok kicsit kiakadva...2ik féidőben nem tudtunk gólt rúgni és elfáradtunk. Az Arsenal elfáradt? életmeben nem láttam/hallottam ilyet ezek a játékosok 120 percet is végig sprintelnek...nem értem tényleg mivolt a 2ik félidőben hogy így szét koptunk DE nem akarok ebből vitát csinálni MÁR lényegtelen nem jutottunk tovább DE szép focit láttam az utóbbi pár meccsen a srácoktól és a Nyúkászúlt szét kell kapni :-)
2012-03-06 23:04
eddy azért a milán pályájára ráférne egy kis füis nem csak homok :-) akkor lehetne ott focizni is :-)
2012-03-06 23:07
én lépek jó éjt mindnkinek csumi :-)
2012-03-06 23:14
monkey jaja jó a videó :-)
2012-03-07 21:32
Garcia én csak 1 valakit küldenék Chamak és ha igazak a hírek amik az utobbi időben megjelentek Kronkeről akkor még őt is küldeném a rákba, a többiek maradhatnak.
2012-03-07 21:53
Ramsey-t sem írnám le, és a többieket akiknek nem megy olyan jól azokat kölcsönbe kell adni, HÁTHA fejlődnek és belehet őket építeni a csapatba akár cserének, pl Bendtner, ő fejelni jól tud de ő is botlábú volt a legtöbb meccsen. Arshavinnal nem tudom mivan, lehet nagyon honvágya van már ezért nem tud teljesíteni de amit az utobbi időben nyujtott....nem voltam tőle elszálva. Ettől függetlenül én csípem, de ha el akar menni és a csapat is meg akar tőle válni akkor menjen. Egy biztos Chamak nálam egy olyan ember akit látnisem bírok, és még azt IS meg tíltanám neki, hogy bármelyik közösségi oldalon Lájkolni merje az Emirates - t és az Arsenal képeit.
2012-03-07 22:47
8Arteta8 Chamakot nem vettük meg ingyen jött, (én legalábbis így tudom), annyit is ér....de én nem sírok, akárki jöhet nyáron CSAK erősitse a csapatot :-)
2012-03-09 21:59
Diaby jó játékos ha nem sérült DE hihetetlen hogy az utóbbi pár évben mennyit van táppénzen :-)
2012-03-09 22:59
van új csatárunk, Vermalen? :-) lehet ezért akar Wenger új belső védőt igazolni? :-)
2012-03-12 22:59
jó éjt roszko, én is lépek csumi
2012-03-12 23:05
ugyan úgy elpuskázza a lehetőségeit..... pedig gyors, jól cselez, DE a befejezés nem megy neki... vagy nem tud rá lőni vagy őnző és nem passzol..de mindig van valami.... ettől függetlenül csípem csak gólokat várnék tőle :-(
2012-03-15 15:42
Pisti jaja, Walcott is jó lenne csak cselezni és lőni kéne bátrabban neki :-)
2012-03-15 16:18
Garcia ennek örülök, hogy a junájted kalippozot, csak ilyenkor nagyon bánt, hogy minket meg oda vissza vert :-( És az Arsenal nem egy Bilbao.... :-(
2012-03-15 22:36
Pisti200 ott a pont. Ezeket az ázsia kölyköket nem azért vesszük, mert olyan hihetetlen nagy sztárok
2012-03-17 18:10
az hagyján, de ha gólt lő, akkor ki lesz az áldozat? :-)
2012-03-21 20:47
egy normálsi linket valaki tud? jó sopcastos is CSAK jó legyen
2012-03-21 21:34
hihetetlen hogy egy ilyen meccset 1 HUN adó sem ad....VICC
2012-03-21 21:41
RvP nekemis az volt a gond, van sopcastom de kért, telepitettem egy újabbat de azsem volt neki jó......amin emg most nézem 5 percenként behal 3 percre :-(
2012-03-21 21:56
hali, 1 linket tud valaki adni?
2012-03-24 17:32
köszi
2012-03-24 17:34
srácok csak az utolsó 15 percet láttam Kosyval milett hogy DJ volt a pályán?
2012-03-24 17:56
Ha ezt a formát a bajnokság végéig tudják hozni a srácok, akkor én még a 2ik helyről sem mondanék le, A city játszik a ---> sunderland, Arsenal, Wolves, junájted, newcastle (csak a nagyobb csapatokat írtam) bármi lehet még, én örülnék egy 2ik helynek főleg ha a city előtt végeznénk. A junájted - nek könnyebb meccsei lesznek, de ott is kiemelném az Aston villát, Evertont, M.City, és Sunderland -ot, sajnos a MU nem hiszem hogy meg lehetne fogni DE a cityt még igen, főleg ha ma x-el vagy kikap a stoketól.
2012-03-24 19:56
Szerintem RvP maradni fog, kap egy 150-160 ezer fontos/heti fizetést annál többet nem látok a klubban hogy fizessen neki, DE RvP nem is a pénzért menne el innen, hanem a trófeákért. Az a kijelentés, hogy Santossal Mertevel meg hasnonló kaliberü emberekkel nem lehet nyerni semmit ez vicc. HA nem lett volna ennyi sérültünk akkor nem itt tartanánk. Csak megjegyzem, tavaly 68 pontot szereztünk 19 győzelemmel, idén 58 pontunk van 18 győzelemmel. Úgyan úgy nem nyertünk semmit ezt alá írom, DE igenis fejlődőtt a csapat. ÉS még fog is, Ha tényleg igaz a hír hogy LESSZ egy Podolski és esetleg még 1-2 komolyabb igazolás akkor simán van esélyünk megint nem csak PL-FA hanem BL-re is. Viszont kupák nélkül és igazolások nélkül a jó játékosainkat nem lehet itt tartani még 5-6 évig, előbb utobb meg unják ök is ezt SAJNOS :-(
2012-03-26 15:20
Andras 19 így van és gellert kapot szinte minden játékosunk, hamár alvás közbe lesérülnek.... Nézzd majd meg HA lesz egy olyan szezon ahol nem lessz ennyi sérült akkor mit fog produkálni a csapat
2012-03-26 21:08
Még mindig sok kuoát nyerhetünk és nagyszerű dolgokat érhetünk el egyótt a jövőben, mert egy jó csapat vagyunk." javítsd ki kupát-ra és a többi szót is :-)
2012-03-28 19:06
Garcia, szerintem Fabregas vissza fog térni hozzánk. Nem lennék meg lepődve ha 2-3 éven belül újra Arsenal mezben lenne.
2012-03-28 22:23
akkor 3 győzelem Pat Rice - al :-)
2012-03-30 15:09
smith77 nem arról van szó hogy minden meccset MEG KELL nyerni, DE egy QPR-t azért szedjünk már szét aki jelenleg 18ik a tabellán és 6 meccset nyert ebben a szezonban. Hihetetlen, hogy megint nem tudjuk ki használni a helyzeteket.....HA nem Walcott elé pattan vissza a labda akkor még gólt sem rúgunk.....vicc....
2012-03-31 18:02
annyit még hozzá tennék, hogy a QPR védői jól védekeztek, Sajnos nagyon is, és a letámadásokat tényleg jól alkalmazták ellenünk, gyorsan agresszívan oda tették magukat, de ettöl függetlenül 3 pontot kellett volna iennen elhoznunk MA.
2012-03-31 18:14
Jimcer HA jól tudom Fabregas azért ment el, mert már nagyon honvágya volt, vissza akart térni a barátaihoz, stb.stb… Szemmel láthatólag ez már ki is hatott a teljesítményére az utóbbi meccsein, amit nálunk játszott. Sokan írjátok, hogy szemét City meg Barca, mindig pályáznak a legjobb játékosainkra, alá írom gusztustalan, DE hatalmas húzás. Gondoljatok bele, Tőlünk meg veszik a legjobb gamereket, 1 ezzel gyengül a keretünk, ami ugye ahoz vezet, hogy valószínűleg nem igazán leszünk partyba velük a kupákért. 2 nekik bővül a keret jó játékosokkal, akik ha csak padoznak a csapatnál, DE bármikor bevethetőek. És higgyétek el, egy ilyen Citynek akik teli vannak milliókkal, nekik nem tétel 20-30 vagy akár 40 milláért venni játékosokat. Inkább meg veszik és padozzon ott az illető, mint hogy a riválisnál legyen.
2012-04-01 14:46
Lehet bennem van a hiba, de én úgy látom ez minden csak nem mérkőzés előzetes, hanem Wenger fikázása MEGINT a QPR-elleni meccs miatt…
2012-04-08 12:20
Pisti200 Nem mondta senki, hogy dicsérni kell, Vermalent meg főleg nem a 2ik gólba elég csúnyán benne volt. DE annyit had tegyek hozzá, AZ A QPR azért a Chelsea-t és a Liverpool-t is elverte. És az ilyen kis csapatok ellen mindnig benne van egy vereség, de mindegy. A ma tippem HA bírói csalás nem lesz akkor 3-2 re nyerünk, RvP 2 gólt szerez és Walcott 1 et.
2012-04-08 12:35
itt lenne az ideje hogy RvP fel vegye a gól vágó cípőjét, mert az utobbi pár meccsen nem nagyon talált be..... Ennyi mákja hogy lehet a citynek? SZÓSZERINT kilett volna végezve ez a csapat ma. 4 kapufa, szerintem a szezonba nem rúgtunk ennyit mint ma....... DE a lényeg a 3pont és az meg van, jó meccs volt
2012-04-08 19:06
Ramsey-n most nagy a nyomás, bizonyítani akart, de....... mindegy, Wenger ezt most kicsit bután csinálta, OXI Walcott párost kelett volna erőltetni. Jövőre kíváncsi leszek, mi lessz a csapattal, HA tényleg jön RvP mellé egy JÓ csatár, és még veszünk 1-2 JÓ játékost (és nem ilyen ingyen hozott SÁMÁN féle marokkoi "játékosokat" akkor végre lesz egy nagyon jó keretünk, ami már most kialakuloba van. Tényleg csak 2-3 JÓ játékos kellene és harcba lennénk SZINTE minden kupáért.
2012-04-08 19:18
Songi, véletlenek NEM léteznek......
2012-04-08 20:48
A Gól :-) [link]
2012-04-08 21:10
A sör :-) [link]
2012-04-08 21:11
egy linket tud valaki adni? ami müködik a 7iket zárom be....
2012-04-11 20:55
hihetetlen hogy nem lehet nézni egy rohadt meccset neten....25/5 mbit es nettel besem jön a kép meg szaggat? valaki legyen szíves EGY normális linket dobjon, sopcast szarakodik besem jön , vicc......
2012-04-11 21:21
roszko köszi, de az pont besem jön nálam...nem vágom miért :-(
2012-04-11 21:23
skullman thx ez ugy ahogy csak 5 mpenként állmeg :-)
2012-04-11 21:26
nem tudjátok a vörös majmok mennyire állnak a wigan ellen?
2012-04-11 22:42
köszi, akkor ennyi volt a fogadásom...pedig eddig bejött a dortmund és az Arsenal, Valenciara nem tom mit játszott de 200 ft ból lett volna 34000 :-( rohadt junájted ilynekor nem nyer....
2012-04-11 22:45
Pleti jah, és még a nhl be van 2 tippem, ha a a Vancuver és a Detroit is nyerne akkor lenne meg DE így....már felejtős tök mindegy mit játszanak :-(
2012-04-11 22:54
Ratyi mennyit tettél fel?
2012-04-12 13:55
grat Arshavid, :-)
2012-04-12 09:35
Én nem láttam meccset, nem tudom ki, hogy játszott, ezen mondjuk már kár vitatkozni, kikaptunk. Chelsea – Stoke ez a két meccs létfontosságú. Itt kötelező a 6 pont, ha itt bukunk, akkor annyi a 3ik helynek Annyit még had tegyek hozzá, lehet Wengert szidni, hogy rossz volt a taktika és azért kaptunk ki, „CSAK” az ő hibája, DE egy csapat nem EGY emberből áll, 90+ perce volt a játékosoknak, hogy gólt/gólokat szerezzenek. Az hogy erre sajnos nem voltak tegnap képesek NEM Wenger hibája Az átigazolásokról annyit. Én max 3 játékost vennék, sokan írtátok Vertonghen nevét, engem is meg győzött, jó játékos, ÉS ha ne adj isten Sagna meg sérül, és Kosi játszik a helyén akkor Vermalennel belül el tud lenni a srác. Sajnos Sagna helyére nincs más max Kosi, viszont Vertonghen sok helyen tud játszani ez nagy előny lenne. Ha meg a sok sérülés megint sújtaná a csapatot (ismerve a játékosokat és az utóbbi pár évünket, miért ne), akkor DJ, vagy Merte megint bevethető lehetne, CSAK adja isten egyszerre ők, NE legyenek pályán. Középpályára nem tudom ki lenne a megfelelő, ÉN egy Song féle játékost szeretnék látni jövőre, aki hajt küzd, oda teszi magát, labdát szerez és fantasztikus labdákat ad RvP-nek. Sajnos HA Songal történik valami, és GELLERT kap, akkor megint nem tudom, hogy ki tudna a helyén játszani Frimpong talán? Szóval ide is kéne egy JÓ játékos, Benayoun-t meg, meg kéne venni vagy még 1-2 évre kölcsön venni. Rosi egyre jobb, Arteta szerintem nagyon jó, ÉS Wilshere ha visszatér, akkor jó lesz a középpályánk is, felváltva tudnak játszani, Arshavin nem tudom jön e vissza még a csapathoz, ŐT sem írnám le, Gervinho, Walcot, AOC, széleken jól elvannak, néha Walcot-ot le kéne cserélni, vagy AOC-t kezdeni ne hogy el szájon picit magától Walcot. Gervinhonak nyáron, házi feladatnak kell adni, hogy napi 24 órából 23 at a lövés gyakorlásával foglalkozzon. Amúgy ennyi a bajom vele csak. RvP-mellé meg Ha jön Podolski akkor meg is van oldva ez a probléma is. Nem hiszem, hogy 100 milliót kap Wenger igazolásokra. Erre kb akkora esélyt látok, mint hogy a Chelsea nyerje meg a BL-t, DE majd kiderül, HA meg kapja, abból tud venni 2-3 JÓ játékost, ami már elég lenne egy jó szezonhoz.
2012-04-17 13:15
[link] itt lehet nézni a chelsea - barcát
2012-04-18 21:31
Mike Deannal kikaptunk már? Nem emlékszem sajnos :-( Természetesen NEM ez a mérvadó, de jó lenne tudni :-)
2012-04-21 13:20
köszönjük horika :-)
2012-04-21 13:21
nekem tök mindegy ramsey, hogy játszik, rajta kívül van még 10 ember akinek jó teljesítményt kell nyújtania, hogy meg legyen a 3 pont.
2012-04-21 13:27
[link] Crowbar
2012-04-21 13:37
ez nem jó?
2012-04-21 13:37
[link] próbáld itt mást nem tudok sajnos
2012-04-21 13:40
elment a tippmixem is...hihetetlen..... 2 kapufa, a bayern után a chelsea a világ második legszerencsésebb csapata komolyan mondom......mimeg a legszerencsétlenebb :-(
2012-04-21 15:42
én örülök hogy kiesett a hobbit gyűjtő, igaz a Chelseat sem szeretem de legalább angolok és úgy vagyok vele van egy angol csapat legalább a BL döntőbe. A döntőben még elvérezhetnek, Terry és Meireles nem játszhat ha jól tudom és Cahil nek van valami sérülése, szóval az a Chelsea BL győzelem nem olyan bíztos, utálom a spanyolokat DE inkább az a szutyok reál nyerje meg. BÁR amilyen mázlista az a mocskos bayern tuti, hogy ők jutnak tovább..... Nekünk az a 3ik hely, nem is tudom, elég necces, a Newcastle, nagyon ott van mögöttünk, csak a 9pont az elfogadható a 3 meccsen. A tottenham és a Chelsea kiszált véleményem szerint a 4ik helyért folytatott harcból, és már csak a Newcastle tudna beérni minket.
2012-04-25 09:04
Horika a ma esti BL-l tudjuk általad nézni? jó lenne egy link főleg ha a tied mert azzal eddig nem volt gond :-)
2012-04-25 18:31
[link] csak ilyen linkel tudok szolgálni
2012-04-25 21:37
tudtam hogy az a mákos retek bayern megy tovább...hihetetlen, meg is van a BL győztes Bayern......
2012-04-25 23:24
az a baj a bl legjobb 4 között 1 olyan csapat sem volt akinek örültem, De inkább a real ment volna a döntöbe a bayern helyett de mostmár mindegy.....
2012-04-26 08:59
pl 3.ik a chelsea akkor automatikusan indul.
2012-04-26 09:09
Én utálom mind a 2 csapatot, annak sem örülnék, ha a city nyerné meg (az arab milliárdosok miatt), de annak végképp nem örülnék, HA a mocskos vörös majmok a 20ik bajnoki címüket ünnepelnék. Arsenal 13, Liverpool 18, MU jelenleg 19 bajnoki trófea, jó lenne, ha nem 20-at számolnék a szezon végén a junájtidnél….
2012-04-27 15:28
ha jól tudom Wengernek 2014 ben jár le a szerződése, és hosszabítani akar vele a klub, gondolom nem 1 évet akarnak vele alá íratni :-)
2012-04-27 23:36
szeva roszko, amúgy én is meg köszönném a hírszerkesztők munkáját, a legjobb Arsenalos oldal :-)
2012-04-28 08:19
egy linket légyszi horika :-)
2012-04-28 16:19
valaki 1 linket pls
2012-04-28 16:21
thx
2012-04-28 16:23
az az igazság, Arteta és Walcott nagyon kell ebbe a csapatba....semmi ötlet nincsen a többieknél, egyhelybe állnak úgy várják a lasztit......így nem lesz meg a maradék 6 pont.... felkéne pörögni nagyon, Diaby remélem végig kezd a maradék 2 meccsen mert a közel 20 perc alatt többet tett hozzá a meccshez mint Ramsey....
2012-04-28 17:55
a city 83 pontal és a mai győzelmével vezeti a tabellát ha jól tudom
2012-04-30 23:00
szerintem jövőre jók leszünk/lehetünk. A kérdés kik érkeznek? RvP mellett ott lesz Podolski ez jó, de Arteta és Song helyére is kell valaki/valakik. Most is érezni Arteta hiányát, Songal meg ha történik valami akkor helyette is kell valaki. A védelemmel nincs gond kezd össze állni, ők is jobbak lesznek a következő szezonra. Vertonghen még jó lenne mert őt sok helyre betudnánk tenni, szóval jó húzás lenne. DE szerintem a közzépályát kellene még meg erősíteni Wengernek 1-2 jó játékossal és jók is leszünk. De ezt már le írtam 1-2 alkalommal, a bajnoksághoz vissza kanyarodva, ÉN most jobban "örülnék" egy city bajnoki címnek mint a M.u.nek. nem szeretném, hogy a 20ik PL címüket ünnepeljék azok a majmok.... Chelseanak néztétek a meccseit? holnap hazain Newcastle, 2 idegen ebben van egy FA kupa Liverpool ellen, majd hazai Blacburn ezt kővetően tudnak picit pihenni a Bayern ellen. Nekik nagyon kemény lesz ez a maradék 18-19 nap, nekünk a maradék meccseket meg kell nyerni, és akkor nem lehet gond. Ha a M.city elveri a Newcastlet akkor már velüksem kell foglalkozni :-)
2012-05-01 08:45
a statisztikát nézve kb minden 2ik meccsen betalál, nem rossz, a kérdés menni fog e neki a PL? Én örülök neki, hogy ide igazolt. Most már csak Vertonghen kellene és a középpályára 1-2 ember, és még a szezon előtt, hogy egy picit kezdjen összeszokni a csapat. Szerintetek KI/KIK várhatóak még?
2012-05-01 11:54
lesliek72 én benne lennék DE nem hiszem hogy idén alkalmas lenne nekem :-(
2012-05-01 23:52
mennyi a chelsea - newcastle?
2012-05-02 21:59
köszi, remélem X-lesz az nekünk a legjobb :-)
2012-05-02 22:08
horika, a digis linket nem tudod be tenni?
2012-05-13 16:18
horika digis link a mencseszteri ratyik miatt kelett volna, tudjuk az eredményeket :-)
2012-05-13 16:24
mateo köszi
2012-05-13 16:26
öcsém, már 3linket néztem mind a 3, 5 perc meccs nézés után megszakad és gellert kap....hihetetlen hogy egy ARSENAL meccset NEM lehet nézni neten, hamár az a szájba szexualizált DIGI nem képes adni a meccset....
2012-05-13 16:38
inkább a city mint a junájtid legyen a bajnok.....hozzá teszem mind a 2 őt utálom.... smith ami a hírben van link azis csődőt mondott nálam......nem tudom mi lehet a baj...lehet a pc-m szar, de a netem 25/5 Mbites, Se torrent nem megy se más letőltés egyedül MSN-de az meg nem téma....
2012-05-13 16:45
smith téged nem érdekel de engem igen.....örülnék HA nem a 20ik bajnoki címét ünnepelné a MU....így is sokkal le vagyunk maradva......
2012-05-13 16:51
smith jövőbe látsz?? nem kötözködni akarok de jövőre lesz megint 38 pl meccsünk BÁRMI lehet.... ez a mai meccsünk meg várható volt, hogy kemény lesz, WBA utolsó meccse hazain, nem hiszem, hogy egy kalippoval akar bucsúzni a fanoktól...... van még 45+pár perc, hogy találjunk 1-2 gólt és meg legyen a 3ik hely. DE elnézve az utóbbi pár meccsünket én szerintem ez X- lesz SAJNOS.
2012-05-13 16:56
mateo jah flemegyek meccs után :-) Smith, várjuk ki a végét, HA indulhatunk a BL-ben akkor lesz még 1-2 jó igazolás és akkor tényleg lehet esélyünk megint kupákra (főleg ha rendbe jönnek a sérültek IS). én se vagyok jós, DE ez a mai meccs várható volt, hogy nem lesz könnyű.
2012-05-13 17:02
2012-05-13 17:07
mateo 2is... :-)
2012-05-13 17:41
mateo, írtam hogy jah felmegyek meccs után :-) elkenem a szádat a fapapucsosokkal :-)
2012-05-13 17:44
mencseszter sziti 3-2 junájtid 0-1 re vezet
2012-05-13 17:54
ha jól tudom, ebben az évben semmit nem nyert a junájted? :-) Lehet Fergusson most jut oda ahol Wenger volt 7 évig... :-)
2012-05-13 18:02
szerintem is várja, hogy KIK érkeznek még a csapathoz, és ez alapján dönt. A másik, ha netán már előrre tudja, hogy távozik, akkor egy jó EB szerepléssel még feljebb viheti az értékét. Azt biztosra veszem, hogy ha mindennel meg lenne elégedve akkor már alá írt volna egy új szerződést.
2012-05-19 18:54
Gara, szerintem most lesz egy két jó játékos még Podolski melett, Várjuk meg mi lesz :-) De abba sokakkal értek eggyett, hogy ezeknek a játékosoknak már nem nagy motiváció a pénz....meg van mindenük. És kitudja a foci melett még mibe vannak benne... Persze nekik más az életük mint egy 7köznapi embernek, de hiddel ha van egy faxa, ház, kocsi, stb stb akkor egy idő után már nem fog úgy motiválni a zseton...
2012-05-19 19:14
Én örülök a Chelsea győzelmének. Miért? Utálom a németeket, egyedül Paul van Dyk-ot nem :-) Sokan elfelejtitek, hogy (1) kicsit más a Chelsea védelme, SAJNOS masszívabb mint mondjuk a miénk, 83 percig bírták, (2) elég volt nekik 2 szöglet amiből a világ egyik legjobb csatára fejelt 1 gólt Drogba, Nem véletlenül mondtam meg kelett volna venni tőlük 13-15 Milláért tavaly kb annyi volt az ára. (3) van egy nagyon jó kapusuk aki Robben 11 esét IS meg fogta, végig jól védett, és érezte végig a 11es párbajokban az írányt. Már az elsőt is majdnem védte. Természetesen megint volt egy kapufa ellenük, de hát ilyen a foci. A kapufát NEM lehet lefizetni, hogy nyerjenek. Ezt a meccset megérdemelte a Chelsea és a BL győzelmet.
2012-05-20 09:03
Tom Cruise (Torquay) nem Hollywoodba ment színésznek? :-)
2012-07-19 16:14
Tudom nem pont ide tartozik, de nem tudom mennyi valóságalapja van ezeknek az RvP híreknek, de abban biztos vagyok, hogy jól érzi itt magát és Londonban is, a felesége is kijelentette nem is olyan régen, hogy nem akarnak máshová menni, itt jól érzi magát a család. Lehet, kicsit taktikázik RvP, és azzal a kijelentésével, hogy nem hosszabbít, csak rá ijeszt a klubra. Meg várja kik érkeznek, és ha minőségi játékosok jönnek (márpedig úgy néz ki, mert eddig 2 jó játékos már csatlakozott a csapathoz, és úgy néz ki 1-2 még jön) akkor marad/hosszabbít. Várjuk meg mi fog történni, nekem a kedvencem, én sem őrülnék, ha elmenne, de a mai világban bármi meg történhet, ha mégis elmegy én is csalódott leszek, DE nem fogok olyan kommenteket írni RÁ, amit itt páran csinálnak. Neki és Wengernek köszönhetjük, hogy idén a BL-ben lehetőségünk van játszani. Viszont egy kérdésem lenne, mit tudtok arról, hogy Wenger kapott +50 millát igazolásra? Ugyan is volt egy hír, amibe azt írták, kap 50 millát, amit ha jól tudok minden évben kap, de a sok sikertelen év miatt és, hogy jól is áll anyagilag a klub most külön kapott még 50et, tehát 100M költhet MOST, ha ennyit kapott (amit kétlek és csak kamu duma volt) akkor miért nem költi el? Podolski és Giroud 13M és 12M érkeztek összesen 25M legalábbis ennyit ír a transfermarkt. HOL a többi 75M zseton? Csak nem Kroenke zsebébe maradt…….? Hozzá teszem megint, HA igaz ez a HÍR, hogy kapott plusz 50M. Ha még sem kapott annyit (én szerintem tuti nem kapott) akkor is van 25M amiből még 1-2 jó játékos tud jönni. És Wenger nyilatkozataiból az jön le nekem, max 2 játékos HA fog jönni, ezáltal az a kamu 50M amit meg sem kapott, szerintem megint a Kroenke zsebébe landol. Így megint csak azt tudom írni, hogy ameddig ez a majom junájtedsztétes barom úralja a részvények többségét, addig csak kifosztja a klubbot.
2012-07-31 11:34
srácok, valaki nem tud Digis közvetitést, mint azt tette tavaly Horika? Sajnos digi-m nincsen :-(
2012-08-25 16:11
arsenalkim köszi :-)
2012-08-25 16:33
horika linkje csak nálam szaraxik? szét esik a kép és meg áll, másnak is van ilyen hiba?
2012-09-29 15:11
RvP is gól király volt és nem nyertün semmit..... Giroudnak üres kapuba vajon menne a gól rugás?? engem eddig nem fogott meg a játéka..... Mannone meg amit ma csinált a 2 gólnál....vicc Nagyon várom, hogy Sagna és Szczesny végre a kezdőben legyenek.
2012-09-29 15:42
Ratiy én tisztába vagyok vele, hogy nem mi vagyunk a PL-esélyese. DE egy FA és Liga kupára (ami most már Capital One Cup) igen is esélyes a csapat. És HA netán végre Giroud eltud menni venni 1 gólvágó cipellőt akkor nem itt fogunk tartani és persze ha a sérültek vissza térnek.
2012-09-29 15:50
Mr.fine mi az, hogy kilehet kapni a mu, mc, chelsea-tól? Szerintem meg semmilyen csapattól NEM kell/szabad kikapni az ARSENAl-nak.
2012-09-29 16:18
nem akarok bele szólni, én utálom a barcelonát. DE nekem mintha az rémlene, hogy pepe gárdióóóóla előtt volt egy Frank Rijkaard aki elkezdte építeni a barcelonát. pepe meg kapott egy majdnem kész csapatot. természetesen azt már a hülye is sikerre vitte volna amit Frank Rijkaard abba hagyott..... DE ez csak az ÉN véleményem. A másik, hogy lehet egy olyan csapatot szeretni aki elvert minket egy BL-döntőbe? ÉRTHETETLEN...... Pepe ide ne jöjjön, AW maradjon még vagy 20 évig, utána Thierry vagy Bergkamp jöjjön helyette.
2012-10-10 21:01
előrre félek, hogy a 7 végén ilyen játékkal a QPR meg szerzi ellenünk az első győzelmét idén..... Nem tudok pozitivumot mondnai a meccsről...jah de mégis, végre lefujták. 1 kapura lővés BESÍROK..... Bárki akármit mondhat DE ez az Olivér kölök nem ért 12 Millát vagy nem tudom pontosan mennyiért jött. Úgyan az mint a sámán gyerek csak az ingyé jött, annyit is ér, ez meg a másik.....
2012-10-24 22:42
Mr.Fine a videodról annyit, hogy szerintem jó csapat a Barca, de Bírói segitség nélkül nem nyernének semmit. EZ az ÉN sajátos véleményem. ÉS egyre több csapat tud ellenszert erre a "tiki - taka" focira. Úgy hogy jobban járnak ha többet gyakorolják a földön fetrengést :-)
2012-10-25 20:16
horika holnap a chelsea - mu meccset tudod majd közvetíteni?
2012-10-30 19:44
úgy érzem 1 kupa sorozattal kevesebb lesz.... Pedig talán minden évben erre van a legnagyobb esélyünk SZERINTEM....
2012-10-30 21:08
jimcer songi szerintem ne egymást tiltsátok, mindenki BRENKO a meccs miatt. Lehet jobban jártam volna, ha egy pornot szedek le a stream keresése helyett..... 1 dolgot nem értek, miért kell évente mindig valami negatív rekordot felállítanunk?? :-(
2012-10-30 21:30
Songi erre tudok választ adni, NINCS EGY JÓ CSATÁRUNK SEM aki most tudná húzni a csapatot, mint tette azt tavaly RvP. Pedig a PL-ben jól állnánk ha RvP -maradt volna, vagy egy jó csatárt sikerül vennünk, de így....2 shámákkal gólt lőni.....esélytelen :-(
2012-10-30 21:33
arsenalkim remélem, de Walcotton kívül kitől várhatjuk még a gólokat? Arshavin MÉG szvsz de a többiek, nagyon gyenguszok.
2012-10-30 21:38
ezt kéne mindig faxom, így kűzdeni minden eggyes meccsen :-)
2012-10-30 22:41
nagy mák volt DE behuzták a srácok, nem hittem volna hogy Giroud és Chamak egyszerre pályán lesznek ÉS gólt szereznek de sikerült. Walcott nem hiába favorit nálam, ez a meccs hihetetlen 12 gól nem is tudom mikor láttam ennyit 1 mérkőzésen. Jah de, az egyik kézilabda meccsen. 4-0 nál leírtam picit a srácokat DE Wenger megint csak bebizonyitotta nálam, hogy Ő legjobb :-)
2012-10-30 23:28
horika tudsz adni egy linket a mu - ARSENAL meccshez?
2012-11-03 14:09
köszi horika :-)
2012-11-03 14:12
2ik félidőbe jön Walcott ő majd elkeni a mu száját :-)
2012-11-03 14:13
szevasztok, tudom, hogy nem ide tartozik, DE sokan szidják a Bould féle védelmet. Nos, a Fulham ellen amit a pályán láttam az tényleg vicc volt, estek keltek az emberek és 3 gólt kaptunk a Fulhamtől. Igazából erre nem tudok semmit mondani/írni, én szerintem itt a fejekben van nagy baj vagy kezd lenni. Idegenben a MU és itthon a Chelsea lőtt 2-2 gólt nekünk a Fulham meg 3-at kicsit gáz, de ez van. Annyit a védelemről még had jegyezzek meg, hogy 11 gólt kaptunk eddig 11 meccsen ez 1 gól/meccs eddig, és tegyük hozzá, nincs Gibbs, és emiatt a belső védők nem a meg szokott posztjukon játszanak, és Mannone sem egy világklasszis. Ennek ellenére én azt mondom, hogy jó a védelem, számomra Merte eddig amit ebben az évben nyújt pozitív meglepetés, tavaly eszméletlen kaki volt, most meg mondhatjuk ő az 1ik legjobb védőnk. Lehoztunk egy Pool, Chelsea, City, MU meccset 5 kapott góllal (tavaly csak a MU lőtt idegenben 8at nekünk) és 5 gólt rúgtunk. MAI napig azt mondom, hogy KELL egy jó csatár, tavaly RVP mellé is elfért volna valaki, mivel ő nincs és Giroud még nem jött annyira bele, én azt mondom 1 max 2 olyan csatár kell, akik tudnak meccsenként 1-2 gólt szerezni, ÉS már nem itt tartanánk. Tudom, hogy „HA” és „DE” jelzővel nem kezdünk mondatot, mert értelmetlen, DE még is meg teszem, gondoljatok bele, most hol lennénk, HA lenne egy faxa csatár aki a MU-nak és a Chelseanak is csak 1-1 gólt rúg és a Citynek is idegenben. 2-5 pontot szerezhettünk volna. Hozzá teszem, hogy idén nekünk vagy jobb lett a védelmünk, nekem ez IS egy észrevétel és az is, hogy a többi csapat kaki lett. Mert ezt a Chelsea-t és MU-idén simán lehetne verni, HA végre lenne egy jó csatárunk vagy Giroud végre elkezdené gyártani a gólokat. Stoke city és a m.city 10 gólt kapott , ők a legjobbak eddig e téren. Utána mi jövünk, Chelsea, West Ham, Sunderland 11 kapott góllal. Tegyük hozzá nekünk már meg voltak a nagy csapatok a Chelsea hazain, idegenben meg a MU, MC. HA nem haragudtok a Pool-t már nem említem nagy csapatnak, de jön még hozzánk a MU, MC és megyünk a Chelsea-hez. HA jönne egy JÓ csatár simán meglennének ezek a meccsek, vagy ha Giroud végre magára talál, és vissza tér Szczesny és Gibbs is. Januárba ha sikerülne 2 vétel akkor egy jó csatár kellene, és egy jó belső védő aki esetleg bal szélen is tud játszani és kész a csapat.
2012-11-13 18:06
Local nem tudom mennyire igaz ez a hír, hogy Bould és Wenger nincsenek jóba, de szerintem ne 1-2 meccs alatt ítéljünk, és ne írjuk le a csapatot. A szezon VÉGÉN meg kell nézni mennyi pontot szereztünk, a nagy csapatok ellen miket játszottunk, mennyi kapott illetve rúgott gólunk lesz, mennyi győzelem, vereség stb. Fifa11 én "WORD"- be írom le mindig a mondani valóm, és onnan kimásolom. Én is egyszer kalippoztam így, hogy 20 percig gépeltem és utána nem volt mit elküldenem….. azóta WORD :-)
2012-11-13 22:40
szevasztok, horika linkjénél fekete a képernyő és ez az üzenet jön be, valaki tudja mi lehet a gond? Just gone off air
2012-11-24 18:25
már ok :-)
2012-11-24 18:28
kellemes ünnepeket kívánok mindenkinek :-)
2012-12-24 19:38
sziasztok, linket tudtok adni a MU - Newcastle meccshez? vagy bármelyikhez amit lehet nézni online, mert nincs digim :-(
2012-12-26 17:18
köszi :-)
2012-12-26 17:21
horika pls egy linket
2013-01-20 14:40
thx
2013-01-20 14:41
meg voltak a helyzetek, és nem tudtuk ki használni. természetesen 9 szögletből SEM tudtunk 1 gólt szerezni. Nem értem miért Wenger a hibás, nem ő hagyta ki a helyzeteket és ha picit jobban koncentrálnak a srácok akkor 2-3 lehetett volna a végén nekünk. A második félidőre fel rázta a csapatot az öreg. Természetesen a szerencse megint (mint mindig) nem mellettünk volt. Walcott legalább szépen meg oldotta az 1ik helyzetét és betalált. Vermaelen és Gibbs jól játszottak, Wilsher és Coquelin is. Nagyon remélem, hogy faxfej kroenke nézte az utobbi 2 meccset és végre ad IS pénzt Wengernek igazolni. Csak az FA kupára látok valami halovány esélyt. Hol van az a bizonyos 70M amit el költhet Wenger? HA ennyi pénze lenne már igazolt volna 1-2 tehetséges játékost. Ismerve az öreget az utolsó 7-en lesz érkező HA lesz. Nagy nevek nem lesznek előre szólok. MAX 15M HA kiadunk valakiért. Hozzá teszem, tudom, hogy nagy nevek kellenek ahoz, hogy ne itt tartson a csapat, de ennyi pénzből mit akartok? kap évente 50M Wenger igazolni (KB) amiből 2-3-4 játékost vesz. ÉN nem látom értelmét annak, hogy veszünk valakit 35-40M és az első pár meccsen úgy szét rugják, hogy lesérül 1 évre. Amúgy SEM a mi játékosigazolási politikánk a drága játékosok meg vétele. Szomorú vagyok mert nem tudom mikor vert el oda vissza a bajnokságban minket a Chelsea (és még jön a MU is hozzánk) DE idén sok jóra nem számítok a bajnokságban MÁR. Nagyon várom már, hogy le tudjuk végre a stadion törlesztést TALÁN azt az évi plusz 20-30M meg IS kapja majd Wenger igazolásokra. BÁR kinézem a vezetőségből, hogy szépen el lesz osztva az a zseton IS. Nem tudom, jót tenne HA jövőre nem indulnánk SE a BL-és EL-ben. Tudom, hogy pénzbe ez veszteséges lenne. DE legalább akkor csak 3 kupára kellene koncentrálni a csapatnak. PL, FA, és a Liga kupa. Azért érdekes számomra még az is, hogy 3 játékosunk akik hozzá tudtak volna tenni valami pluszt a mai játékunkhoz, PONT most nincsenek..... Arteta, Podolski, OXI
2013-01-20 16:57
Just gone off air horika link mindenkinek ezt írja?
2013-03-03 16:40
Belépés
NÉV:
JELSZÓ:
 Jegyezzen meg:


Meccs center
:: Előző mérkőzés
  - -  
Boreham Wood vs Arsenal
Meadow Park, 2018/07/14, 16:00, Barátságos mérkőzés
Gól: 7', 9', 17', Aubameyang, 35' Nelson, 39' Lacazette, 53' Nketiah, 71' Reine Adelaide, 79' Mkhitaryan
:: Következő meccs
:: Streamek
Streamek később...


Vélemény, Blog BLOG IRÁSOK
Csoportkörök utolsó fordulója következik, a tét pedig a csoportelsőség megszerzése.
2016-12-06 19:02 | pIeTRo

Premier League Tabella Teljes lista
H
#
Csapat
M
+ / -
P
1.
Arsenal
0
0-0
0
2.
Bournemouth
0
0-0
0
3.
Brighton and Hove Albion
0
0-0
0
4.
Burnley
0
0-0
0
5.
Chelsea
0
0-0
0
6.
Crystal Palace
0
0-0
0
7.
Everton
0
0-0
0

Menetrend Teljes lista
:: Következő mérkőzések
:: Előző mérkőzések
Huddersfield
PL / Smith's. S / 0:1
Leicester
PL / King Power / 3:1
Burnley
PL / Emirates / 5:0
Alt.Madrid
EL / Metropolitano / 1:0

Házi Góllövőlista Premier League
- - - -
- - - -

Arsenal Gól Statisztika (Premier League - 0. hét)
Rúgott gól - 0   Kapott gól - 0
0 0' - 15' 0
0 15' - 30' 0
0 30' - 45' 0
0 45' - 60' 0
0 60' - 75' 0
0 75' - 90' 0
Rúgott gólátlag : 0,0 gól / m. Kapott gólátlag: 0,0 gól / m.

   
       
PARTNEREK
liverpool-fc.hu
 
-
 
STATISZTIKA
Regisztrált felhasználók: 5897
Hirek száma: 10827
Blog írások: 185
Összes hozzászólás: 353692
Top kommentelő: szasza86 ( 6606 )
Online Regisztrált: 0
Vendég: 10
Eddigi rekord: 2423
Hirdetés: Chelsea ajándéktárgyak - MU ajándékok - Liverpool webáruház - Barcelona ajándéktárgyak
Copyright © FC-Arsenal.hu 2005 - 2015 - Légy naprakész! A legfrissebb infók RSS-ben! - Főoldal - Tippjáték - Gunners TV - Sitemap - Created by: BeZi Design