Bemba hozzászólásai
Sziasztok! Évek óta járok az oldalra, eddig nem regeltem, de most úgy éreztem muszáj. olvasgatva a hozzászólásokat, sajnos a tipikus magyar méginkább budapesti vénasszonyos világvégés sírós hangvételű beszólások után felment bennem a pumpa. komolyan ilyen szurkolókat még életemben nem láttam, ennyit sírni, ennyit kritizálni, elképsztő.. a véleményem: nem jött el a világvége, és nem is jön egyhamar. azok akik itt wenger távozását kívánják, tiszteletlenek...nem nyertünk kupát és? mélyponton van a csapat, és? minden csapat történelmében vannak jó-kevésbé jó és rossz korszakok....soha nem nyerhet mindig ugyanaz a csapat, eljön az idő SAF után, amikor a MU sem találja majd magát, és eljön a Barca vége is...mi nem estünk ki, nem is fogunk, és bár ez úgy tűnik egyeseknek nem jelet semmit, mindig ott voltunk a legjobb 4 ben. Nos azoknak akik itt kárognak egy pár kérdés: - Ti mindent tudtok, hogy mi folyik a háttérben?, hogy mennyi a keret, mennyit használhat, mit éreznek és gonolnak a játékosok? -Aki Wenger távozását kívánja( remélem nem egy hamar lesz ) azok végig gonolták, hogy még is ki lenne alkalmas ide? ezzel a kerettel ki lenne képes ilyet játszani? -akik Mata-ról álmodoznak, azok végig gondolták, hogy ő is spanyol és előbb-utóbb úgy járnánk mint Reyessel, Fabregassal?! - Szerintetek valóban az mutatja meg egy játékos képességét , hogy mennyiért jött ide?, hogy honnan jött és hány éves, mert akkor javaslom, nézzetek végig a történelmünket, mi nem egy Madrid vagyunk/voltunk/leszünk...és mégis jó játékosok vannak itt, és emlékszem hogy verma, kosy és egyéb más játékosok érkezésénél sokan hurrogtak, most ők az istenek - Ti úgy gondoljátok, hogy az a megoldás, akár a csőd felé is menjünk, csak költsünk irreális pénzeket, játékosokra?, nem úgy tünt, hogy ( persze néha mindenki téved) de wenger mindig olyan játékost hozott ide , aki a rendszerbe beleilett, nem egy sztárt össze-vissza -Ti látjátok merre halad a viláG? irreális pénzeket költenek úgy klubbok, hogy csődközelben vannak, akkora tartozással amivel hazának ki lehetne hozni a bajból, és úgy gonoljátok ez mindig tartható lesz?, mert szerintem nem, és becsülöm Wengerben és ebben a csapatban hogy itt vannak határok..és ezen gonolkozzatok el..ez büszkeségre ad okot - ugy gondoljátok, hogy az erősítések addig idejönnek, amig nekünk nincs biztosítva a helyünk a BL csoportkörében, mert szerintem egy szintén résztvevő csapatból, nem fog egy el-be jönni egy játékos - ti szerintetek mindig első meccsből lehet mindennemű következtetést levonni, bele sem gonoltok, hogy mit jelentett egy csapatnak, hogy a kapitány elment, hogy újra kell rendezni a sorokat -stb stb utolsónak, én 1997-ben kisgyerekként Londonban megtekinthettem egy Ars-Newcast meccset, azóta szurokolok rendíthetetlenül, és egy percig nem kritizálom a csapatom, hanem szorítok, ez egy igazi szurkoló dolga, a többi divatdrukker nem érdemli meg hogy ennek a cspaatnak szurkoljon, amelyik az angol királyné kedvenc csapat is...gondolkozzatok el, amugy senki aki nem ért jobban a dologhoz és őt semmivel nem lehetne kritizélni, nincs létjogosultsága ezt a csapatot bántani, mert semmit nem tettetek azért jogy jobb legyen szép napot...hajrá Arsenal
2011-08-18 16:42
Lajos és az össze hasonló felfogású divatmajom mit keres itt? Takarodj a shyti oldalára...
2011-08-20 14:19
ez a liverpool siralmas, de amit mi csinálunk arra szó nincs...az egyetlen bajom, hogy ha van is valaki akivel éppen a szerződés szélén állunk, az ott is marad,mert bevallom nagyon szeretem az arsenalt, de itt most a totális összezuhanás iskolapédája látszik...nem tudom ki lesz a felelős, vagy ki, nem mondom hogy egyedül wenger, de ez ha így megy tovább, hát nem tudom mi lesz...sajnos ott tartunk, hogy kár volt denilsont kölcsönadni..
2011-08-20 15:36
Észrevétel: védő kell, akár egyből egy szélső védő is, ez tèny . Eboue eladása rejtély számomra, de ez már a múlt . Amit valahogy senki nem lát: igen is tehetséges fiatalok ( ramsey, frimpong, lansbury, jenkinson) vannak akiken most a szokásosnál nagyobb a teher, nem elég hogy fiatalok, tapasztalatlanok, de az a legrosszabb hogy mindenki bizalmatlan velük szemben, akarnak, de így nyögés a vége.. A tanácstalanság pusztán azért van, mert nincs talizman, Wenger ott követte el a hibát, hogy fabre mellett nem volt más központi figura, aki most átvegye a helyét. Érkezők lesznek, remélem jók.
2011-08-20 17:57
A probléma az az igazolási hisztériájukkal egyeseknél: -- Mindenki azt hiszi, h ez olyan mint egy bolt, begyek leemelem a polcról, azt fizetek egy általam megfelelő árban. Mert ugyen nem számít, hogy akar-e idejönni, akarják-e elengedni, és annyiért amennyiért nekünk tetszik, főleg ha kisebb csapatból jönne. De most komolyan, Dortmund minek engedje el a játékosait mikor Bl-ben játszanak, ugyanez a Valencia, Lyon stb. Meg persze hogy nagy klub vagyunk, egyből olyan árat szabnak amit nem szégyellnek, főleg ilyen PSG-Shyty-Real által fizetett irreàlis árak miatt felvert piacon, és ezeket hallva nem akar-e minden játékos mindent megkapni. --- és ez nem a FIFA meg a PES meg a Manager játékok, ez a való élet, úgyhogy ébredjetek fel.
2011-08-20 19:38
nem hiszem el amiket olvasgatok: -- bejelentkeztünk Mata-ért, wenger azt mondja nem kell tudjuk mirt nem jön ide, majd 2 napja bejelentkezik a kékolaj és elviszi.. -- M1vila Mertesacker is visszautasít... --- mi történt, hogy már senki sem akar idejönni?...szerintem wenger már mindenkinél bepróbálkozottt, de vagy belőle vagy az arsenalból senki sem kér...ezt kezdem nem érteni, elvileg nagy klub vagyunk.. ---és amin sírok...valaki belegondolt abba hogy ezek sírnak a fizetésekért, és egy orvos aki angliában van , életeket ment, közhesznú a munkája havi 2-3 ezef fontért dolgozik, míg ezek a majmok ennek hetente min 10-20 szorosát kapják...ez itt a baj, hogy jutottunk ide, kezd a gyomrom felfordulni, ez már nem sport, ez pénz, ez biznisz
2011-08-22 17:16
és ebben csak az idegesít, hogy wenger már magáért sem tud kiállni... nem tudom meddig tartható így az állapot, vagy hogy meddig eleht ezt az egyre gyorsuló káoszt legyűrni az emberek torkán...hogy a c.ronaldo ára és éves fizetése a mi kis osrszágunkban olyan költségvetési tétel lenne, amivel nem egy pár szakágat lehetne helyrehozni, és mindezt akkor amikor meg az országok dőlnek be... de már a spanyol liga kezd befuccsolni, és ezek a sztárok hisztiznek, hát amit a a tavaly megkerestek, és nem csak a legnagyobbak, abból én egy évig elélnék...de nekik már semmi nem elég, még egy audi, egy ferarri, egy aston martin.. és az a legszomorúb, hogy ezek már nem emberek...fabregas bármit tett is a klubbért, és bármennyire is nem volt fair ahogy annak idején leigazolta wenger a bercától, de majdnem eltanácsolták, nem kellett nekik, itt lett sztár, annyi pénzt kap naponta amennyit én együtt még soha nem láttam, kedvenc volt, a sztár...és ő is felelős volt, hogy nem nyertünk semmit, mert egy csapat együtt nyer vagy veszít, és bizony néha csajokat meghazuttoló hisztijei voltak...és azért könyörgött, hogy visszamehessen ode, ahol annak idején nem kellett, és ha nem lesz sérülés, csak kiegészítő ember lesz... ahol bousquets és pedro és sanchez is játszani akar majd, mert nem azért mentek, vagy játszanak ott évek óta, hogy most fabre eléjük kerüljön...és odamegy játszik 5 percet, és úgy örül a szuperkupának és úgy ünnepel mintha bármi köze is lett volna a megnyeréséhez...kész
2011-08-22 17:34
mármint heti fizetésükből, nem éves...annyi pénzt keersnek egy évben amennyit én egy élet alatt nem...
2011-08-22 17:37
ami meg különösképpen zavar. nem követem a külföldi médiumokat, de a magyar sport-"média", ha lehet annak nevezni a klub történelmét és nagyságát figyelmen kívül hagyva minden tiszteletlenséggel új hobbynak örvend: ahol csak lehet szídják, lefestik, pocskondiázzák, oltják a cspatot és szurkolóit...számomra egészen érthetetlen ha valaki bajban van, miért kell még belerugni a földönfekvőbe, és még nevetni is rajta, és közben a mosott pénz, és szőkített olaj hátterű újgazdag "nagy"-"sztár"-celeb klubbokról méltatlanul áradozni....mit vétett az arsenal, hogy nagyságához nem illő bánásmódot kapjon ezektől a firkászoktól, és hogy napi téma, napi lúzerség napi fikázás középpontjában áljon, ennyit még a barcáról sem írnak, rólunk óránként jelenik meg gyalázó-világvége írás...és ezt kapjuk a magyar-nemarsenal-drukkeretől is...pedig én annak ellenére hogy sok csapatot nem kedvelek, mégis tisztelem az ellenfelet, de lehet ez azért van mert 16 éve sportolok, és ezt belénk nevelték, míg ezek a tintakoptató, billentyűhuszár lévén , hogy soha nem sportolt ezen tiszteletet nem ismeri....vagy tényleg ennyi embert riogattak ágyukkal és az arsenallal kisgyerekkorában...
2011-08-22 18:32
Na megmondom mi lesz itt... Olyan játékosokért sírtok akik nem itt akartak játszani. Holnap lesz szíves mindenki azért drukkolni, hogy akárhogyan is de bejussunk a főtáblára, és ámulni hogy jönnek az igazolások. Soha olyat Wenger nem tett, amivel súlyosan megkárosította a csapatot, jó játékosok mentek már el, de meg volt oldva a pótlás, annak semmi értelme, hOgy olyan játékos akinek nincs motivációja, és el akar menni itt szenvedjen, engem a vb után fabregas nagyon megsértett a mezfelvétellel, és hogy sírt hogy menjen. Csókolgathatta az ágyus címert, márt hazug volt. Nyakamat, hogy izzó szerződések vannak az asztalon arra várva, h Bl résztvevők legyünk, amúgy nasri és fabre is tehet arról hogy nem nyertünk tavaly, és egyikük sem hozott jó döntést, lelkük rajta, citynél olyan a fluktuáció hogyha ott is ha így primadonnazik a lelátón vagy kiscsapatban találja magát
2011-08-23 19:00
[link] ha ez igez, megérdemli...
2011-08-24 11:50
amúgy mi van a myp2p-el?
2011-08-24 20:48
kell egy gól és kész..
2011-08-24 21:21
kussoljatok..mit sírtok..ennyire ne legyetek magyarok...csak azok esnek..naiv volt aki azt hitte, h megússzuk kapott gól nélkül
2011-08-24 21:27
ox-cha beáll majd walcott hejére és lő két gólt...és holnap istenként ünneplitek, mert megnyitja az utat a hőn áhított igazolások előtt..pont..
2011-08-24 21:36
na mit mondtam...kell itt sírni?...NEM...majd dörögnek még európában az ágyuk...yeahh
2011-08-24 22:02
igy már ox-cham is bejöhet..végre...udinese alivederci la el
2011-08-24 22:13
véleményem a csoprtörrel kapcsolatban: (1) Olimpiakosz: rutinos játékosok, nem lesz könnyű ellenük senkinek, bár elsőre úgy tűnik mindhárom ellenfelük technikailag és erőnlétileg is föléjük nőhet, jó hazai közönség, stabil csapat, a 3 helyre talán odaérnek, a rutinos sokatmegélt játékosokon sok múlik (2) Marseille: kemény dió, kemény csapat, kemény és néha erőszakos foci, robosztus csatárokkal, 2-3 kreatív játékossal, pár rutinos focista, Deschamp jó csapatot rekott össze, Valbuena ha elmegy sokat veszíthetnek, a hazai pályán nagyon hajtanak, kicsit kiegyensúlyozatlanok, de bárkire veszélyesek idegenben is (3) Dortmund: nem örülök, hogy ellenük játszunk, a német bajnok egy fiatalos, eléggé stabil kezdősorral rendelkezik, kreatív és technikás játékosok, ambícióval tele, német mentalitással megfűszerezve, és egy ügyes szenvedélyes edző a padon, ellenük az szól, kissé rutintalanok, rövid a pad, de hazai pályán szerintem nem lesz ellenfelük, az a stadion 80000 ezer szurkolóval (párszol átéltem) szinte belehajtja a győzelmbe a csapatot (4) Arsenal: kicsit megtépázott , bár most renováláson keresztülmenő renomé, és önbizalom, remélem a szurkolók teljes mellszélességgel velünk lesznek, szükség van erősítésekre, szükség van az ágyús szívre, hála van sok ügyes és tehetséges játékos, remélem a csapat talál valami irányító és vezér játékost, aki mentalitásával sokat dob a csapaton, gyorsaságot és technikát kell alkalmazni, és meg lesz a lehetőség a továbbjutásra, amire számítok, parázs meccsek, szoros eredmények..esetleg angol-német-francia körbeverés, úgy gonolom a dortmund mindenkire veszélyes lehet, ha a csoportból tovább mennek, a franciák pedig londonba nem csigátzabálni jönnek... hajrá arsenal: tippem: 1-ars 2-dort 3-mars 4-olimp
2011-08-25 21:14
véleményem a csoprtörrel kapcsolatban: (1) Olimpiakosz: rutinos játékosok, nem lesz könnyű ellenük senkinek, bár elsőre úgy tűnik mindhárom ellenfelük technikailag és erőnlétileg is föléjük nőhet, jó hazai közönség, stabil csapat, a 3 helyre talán odaérnek, a rutinos sokatmegélt játékosokon sok múlik (2) Marseille: kemény dió, kemény csapat, kemény és néha erőszakos foci, robosztus csatárokkal, 2-3 kreatív játékossal, pár rutinos focista, Deschamp jó csapatot rekott össze, Valbuena ha elmegy sokat veszíthetnek, a hazai pályán nagyon hajtanak, kicsit kiegyensúlyozatlanok, de bárkire veszélyesek idegenben is (3) Dortmund: nem örülök, hogy ellenük játszunk, a német bajnok egy fiatalos, eléggé stabil kezdősorral rendelkezik, kreatív és technikás játékosok, ambícióval tele, német mentalitással megfűszerezve, és egy ügyes szenvedélyes edző a padon, ellenük az szól, kissé rutintalanok, rövid a pad, de hazai pályán szerintem nem lesz ellenfelük, az a stadion 80000 ezer szurkolóval (párszol átéltem) szinte belehajtja a győzelmbe a csapatot (4) Arsenal: kicsit megtépázott , bár most renováláson keresztülmenő renomé, és önbizalom, remélem a szurkolók teljes mellszélességgel velünk lesznek, szükség van erősítésekre, szükség van az ágyús szívre, hála van sok ügyes és tehetséges játékos, remélem a csapat talál valami irányító és vezér játékost, aki mentalitásával sokat dob a csapaton, gyorsaságot és technikát kell alkalmazni, és meg lesz a lehetőség a továbbjutásra, amire számítok, parázs meccsek, szoros eredmények..esetleg angol-német-francia körbeverés, úgy gonolom a dortmund mindenkire veszélyes lehet, ha a csoportból tovább mennek, a franciák pedig londonba nem csigátzabálni jönnek... hajrá arsenal: tippem: 1-ars 2-dort 3-mars 4-olimp
2011-08-25 21:31
Megnéztem a tegnapi Rennes meccset: M'vila nem rossz, erős fizikumu játékos, de kérdem én, hogy most játszott az EL selejtezőben, játszhat-e a BL-ben , mert csak úgy van értelme.
2011-08-26 09:31
nem tud valamelyikőtök jó minőségű sapcast linket?
2011-08-28 16:38
wilson..egy az egyben...arsha le..
2011-08-28 18:02
eljutottam arra a szintre, hogy figyelmen kívül hagyom azt ki sérült, ki eltíltott...ez az eredmény sértő és mindazonáltal a címerhez a klubhoz nem illő az egyetlen tisztesség, ha wenger önként lemond, nem érdekel, ha kiesünk a PL-ből vagy mi lesz, de ez az ember többet ne vezesse a csapatot mégegyszer..ez megalázó, tudta hogy el fognak menni, mégsem erősített...és az egész vezetőség úgy ahogy van, usmanovvan kroenkével mindenestül kinyalhatja a seggem
2011-08-28 18:41
meccs utáni intrejú: --nagyon fájó igy ez meccs után, különleges meccs volt, és nagyon fáj --a 2 félidőre fizikailag elfáradtunk, nagyon nyitottak voltunk és meg is büntettek minket --nyitott vagyok igazolni, akkor ha találok olyan embert, aki erősithet a csapaton, sok emberünk dolgozik az ügyön --egyszerűen túl sokan hiányoztak ma a csapatból, amit így nem tudtunk elviselni, túl sokan ---most igazoltrunk le egy csatárt, de még keresünk egy középpályást és egy védőt --nem igazak a hírek artetaról --rendeznünk kell a problémáinkat msot, és nem beszélni --fizikailag és lelkileg összeestünk a kelleténél jobban... komolyan kész ez a fazon
2011-08-28 20:14
jelenleg minden angol arsenal forumon a lemondását követelik a szurolók..én a teljes vezérkart elküldeném..
2011-08-28 20:17
scott parker a tottenhamé...ez már kezd rémálommá válni
2011-08-28 20:19
na park legalább jön...ezt wenger mondta
2011-08-28 20:22
a sok sírónak: a meccs összegzése... --a védelmünk botrányos volt, élen a svájcinégerrel, Jenkisonnal nem lesz baj, de túl sok neki egyszerre az osztályváltás, a minőség és sebesség, sokat megy fel, jó, ügyesen passzol, de minden megmozdulásában a bizonytalanság látszik, nagy a teher rajta, sok nehéz meccset kellett játszania, erősebb lesz, ügyesebb, vérszomjasabb és jó lesz, de nincs önbizalma, és folyton azon gondolkozik, melyik a helyes döntés..de benne bízom, traore hát , benne nem látok potenciált, pedig Juvénél volt azt hittem Chiellinitől ragad valami rá, teljesen maga alatt játszott, tényleg kell ide valaki, mert Gibbs sérülékeny és ezt egyedül nem csinálja végig, Kosival valami incs rendben, de nem várhatja el senki tőle, hogy ilyen csapat ellen egyedül csodát csinál a középpálya...ramseyval nem lesz emmi baj, ami most van az a teher a felelősség, a mélyviz a kritika, mindenki azt várja el, hogy egyből hozza azt a szintet amit fabre, amikor együtt játszottak, nem rajta volt a felelősség, jobban játszott, igy minden passza szinte biztonsági, bizonytalan, nem mer kockáztatni, de jó lesz, főleg ha valami korosabb kp hozunk, aki leveszi a terhet, mert erre vagy nem kész, vagy hagyni kell neki időt, mert teher alatt nő a pálma...Rosicky..semmi bajom vele, a nem a tudásához mérten játszott, de nem rosszul mozgatott, nem vezéregyéniság, nem védekezik, de nem volt rossz, a fracia kisrácnak ez igy egyszerre sok volt, de a támadosorunk mélyen tudása alattjátszott...60. percig partiban voltunk, de a helyzetkihasználás az botrányos, ha fele olyan lett volna mint a MU-nak, akkor 8-4 8-5 lenne az eredmény, a Munak minden összejött, az elején szinte csodával határosan védhető lövésekkel, a végén ( talán nem túl sportszerűen) nem kegyelmezve egy megtépázott már mindet feladó csapat ellen már gála műsört adtak..nálunk a hiány az ütközésekből és az akaratból hiányzott a Song-Frimpong-Wilshere, Vermaelen tengely..hiányzott Gervinho, és más az eredmény...valami fejben nincs rendben, valami a táttérben, amiről nem tudunk...nem biztos hogy wENGER elküldése lenne a legjobb, de változtatni kell, van 2 hét a sorokat rendezni kell, én biztos senkit nem engednék el válogatott meccsre csak hogy azért alátámasszam amit irtam, még SAF sem veszi komolyan, s aki ért a focihoz, nem von le messzemenő következményt a csapatról "Ferguson azonban nagyon sportszerűen Wenger védelmére kelt. „Úgy vélem, hogy igazságtalan lenne kritizálni Wengert. A munkája és a filozófiája következtében rengeteg, szórakoztató futballra képes játékosa volt már a klubnak. Kiváló érzékkel adott el játékosokat, s mindig figyelt, a klub pénztárcájára, ezt pedig hajlamosak elfelejteni az emberek. Ez most egy kritikus időszak a számára, s amikor elveszítesz néhány mérkőzést, mindig előjönnek a bírálók” – védte meg „kollégáját” Ferguson. "...az tény, hogy kellettek volna ide emberek, de mikor fogjátok fel, hogy ez nem FIFA, hogy valaki akarok, kifizetem azt cső akik meg ezt a Parkot kritizálják, egy kieső csapat legjobbja jön, kevés góljár a a magyarázat, hogy meccsenként 2-3 helyzetük volt ( igy az aránya felülmúlja a mi támadóinkét), és egy beképzelt, "sztár" alázatot nem ismerő lomha körülményes kiismerhető játkos helyett, egy gyorsabb technikásabb, kiszámithatalan hajtós játékos, akkor igen...és a fejelés legyen a marokkóié, mert benne bízok, csak komolyan vigyék már el egy pszihiáterhez, mert nincs magánál....én azt mondanám a fiúknak, hogy jó lenne felfogni, ez egy munkahely, és innentől kezdve ha valaki nem hatj, és hozza ki a maximumot a klubjáért, annak fizetnie kell...mert ezt egy másik munkahelyen már kirugással büntetik...nem csak Wenger a hibás,a játékosok is...de hát a pénz
2011-08-29 09:00
Rezynegi..ez a cikk egy az egyben tükrözi a véleményem...aki tud angolúl olvassal..mert ez közelebb van az igazsághoz, mint hogy szar Wenger és küldjük el...
2011-08-29 09:06
most hogy mondjam szebben..a nem találunk megfeleő embert, az szépen megfogalmazva, az hogy aki valóban jó játékos, és segíthetne azt már megkerestük, de vagy Ő vagy a klubja nem hajlandó az üzletbe belemenni, nehogy azt képzeljétek, hogy ülnek a szobában, azt tanakodva hogy vajno van -e olyan játékos aki lenditene a cspaton, szerintem az ügynökeineknek nem volt nyaruk, össze vissza mennek, de ha egyszer egy MATA NEM AKAR IDEJÖNNI, akkor mit csinálsz???...de komolyan még mindig azt hiszitek ez a FIFA...ébredjetek már fel...nem úgy működik hogy odamész, megmondod hogy ő kell, azt viszed...a lille is minek engedje el a legjobbjait amikor a BL-ben vannak, Benzem minek jönne el Madridól a kezdő csatár, és így tovább...jó lenne a realitást nézni, kevés az a minőségi játékos aki elhozhetó, a Dortmund is tele jó potenciállal rendelkező játékosokkal, de a BL-ben vannak, minek jönnének el, vagy miért adnák el...komolyan ez agybaj, mit hsiztek? egy dologgal lehet elhozni akárhonnan játékost 3* annyi pénzzel, szerintetek ezek a játékosok valaha is mentek volna a citybe?...NEM...nekünk nem egy országnyi olajkutunk van...fogjátok már fel, ez nem egy bazár...ez biznisz ez verseny...
2011-08-29 09:15
jó lenne ha egy dolgot az eszetekbe vésnétek már...itt dobálóztok olyan pénzekkel amikről fogalmatok sincs...dolgoztatok ti már valaha? éreztétek ti már a pénz értékét, bele gondoltatok arra, hogy mennyi pénzetek van nektek egy hónapban, mert ha csak azt nézem, hogy ha egy játékosnak adnánk 10.000 fontot egy HÓNAPBAN, annyit itt nagyon sokan egy év alatt nem keresnek...fogátok már fel, amikor milliós pénzekről hadováztok azaok nem forintok, hanem aurók, fontok,...ezek a játékosok és a foci olyan dimenzóban él amit talán meg sem érdemelnének....dobálóztok, hogy miért nem dob ki 40 millót...normálisak vagytok?..ez némely országnak éves költésgvatési tétele mert most alárulom, eljön az idő amikor wengernek ég szobrot akartaok állítani, mert ezt sokáig nem fogják tudni fenntartani...csak ezeken gondolkozzatok
2011-08-29 09:24
Roszko... Nem lesz tartozás hitel.. Azt hiszem nem kell mostanában elmesélni , hogy ez mit jelent, és hogy nem mostanában, nos követve a jelenlegi világgazdaságot, hat nem vennék rá mérget , mert amikor országok vannak csődközelben és a bankoktól várják a pénzt, akkor egyszer benyújtják a számlát a pénzintézetek, és akkor nem lennék a Mu helyében. Nincs olyan tàvol a világ pénzügyi összeomlása
2011-08-29 09:47
igaz is... nekem egy fontos...hajrá arsenal
2011-08-29 09:59
a campbell gyereknek van anol munkavállalási engedélye vagy mi lesz vele, megy ő is valahova spanyolba?..mert akkor megint nem vagyunk beljebb
2011-08-29 11:23
igen...azt kéne csinálni, mint Barcelonaban...kitalálni egy játékszisztémát, és az összes korosztályban is csak a szerint kéne játszani, mert akkor lehet beépíteni ezeket a játékosokat, a barcában Thiago és a többiek azért tudnak szinte észrevétlen beiilleszkedni, mert ugyanazon a psozton ugyanazt játszották az összes korosztályban
2011-08-29 11:40
komolyan nem értem...Traore a QPR-nél van orvosin..mi a fene folyik itt?...és arról hogy mi igazolunk semmi hír..lehet lassan xanax-hoz nyúlok...ti értitek?
2011-08-29 13:11
jelenleg a külföldi honlapokon található hírek szerint...Hazard, Zarate,Cahill,Alex üggyel foglalkozunk, lehet hogy Parkkal csak a lilliek orrót húztuk fel?...cahill ügyben állítólag nagyon közel a megeggyezés
2011-08-29 13:36
ezért a csirkéket is utolérte a pénzbűvölet-átok:[link]
2011-08-29 15:25
Roma have reiterated their belief that Daniele De Rossi will remain at the club beyond Wednesday's transfer deadline, as speculation continues over the midfielder's future. ,,,skysports
2011-08-29 17:43
most egyre több cikk jelenik meg Alexről és Baines érkezéséről..és akkor még egy csatár és középpályás..
2011-08-29 19:12
nos az Alexes hír már több portálon megjelent, elsőnek, aztán több helyen a baines re meg gyanakodnak, mert valaki ott van parkkal london conelyben, és hirtelen váratlan elmnet traore, és everton is aktv lett az átigazolási piacon és hátvédet keresnek annak ellenére, hogy hazadr azt "nyilatkozta" a lille nagyon keres egy szélsőt és egy csatárt
2011-08-29 19:33
skysports lemaradt..
2011-08-29 19:34
továbbá már a német szaklapok is feszegetik egy elia igazolást, és zarate is eléggé sokszor említett..lehet wenger belehúz..
2011-08-29 19:37
azért andré santos nem kis fogás, és ha itt van nem lehet kifogás senki részéről arra a posztra...ha jön alex kibírható védelmünk lesz annyi hírt hallani most...eliam götze, hazard...és ki tudja mit húzna elő, egész nem nem lehettett csal alexről hallani , erre tessék ez a brazil, és a kora sem lehet kifpgás...kérlek istenem és wenreg meg az a 20 ember build a team in 2 day...
2011-08-29 22:36
közben saját maga alatt vágja a fejszét a köv ellenfelünk :) [link]
2011-08-29 22:38
traore és bendtner is távozhat a QPR-be...talán csak nem Taarabt jövetele vankészülőben lehet kellett ez a 8-2 hogy mindenki belássa hogy itt emberek kellenek,,,lehet fogunk mi még ennek örülni??
2011-08-29 22:53
mindenhol, MINDENHOL írják Santost...éljen, sokkal jobb mint clichy majd meglátjátok, ez az ember támadni sem akárhogy tud, de védekezni is tud, lesz kitől gibbsnek tanulni..kell alex..adjuk cserébe pénzt azt viszlát, az az ember akkora golt lőtt nekünk, amit ha idejönne jóvá is tenne
2011-08-29 23:06
alex [link] egy egészséges verseny a KH poszton
2011-08-29 23:11
ezért milyen írások vannak: Comment From Nicklas Arsene Wenger's phone company must be licking their lips at the moment.... Eurobot: ARSENAL: French paper L'Equipe reports that Arsenal closed a deal to sign Germany international Per Mertesacker last night. Arsene Wenger is actually trying to sign half of Europe in the next two days. amúgy per nem azt mondta hogy nem akar idejönni...nem értem...persze jó, de alex jobb volna...vagy ha mertesacker-djorou csere volt akkor ámen :)
2011-08-30 12:25
amúgy a köéppálya az ajándék lesz, mint karácsonykor..meglássátok...wenger kapitány 20 gályással éppúgy előhúz egy nevet mint santosét, akiről még hírek sem szóltek...de vicces olyat olvasni, hogy fél európát leigaoljuk..de gondoljatok bele, ez olyan mint egy lavina, ha jönnek jó játékosok, akkor akiket épp meg akarunk fűzni egyre könnyebb, hisz látják, hogy nő a potenciál...értem én hogy kellett a BL...de nem akarok olyanra gondolni, hogy wenger akkora stratége, hogy hát "kikapatta" csúnyán a csapatot, hogy a vezetőség belássa kell az igazolás...én a középpályást várom..mert jönni fog..
2011-08-30 12:31
gourcuff lesz a befutó...váááá
2011-08-30 12:59
Eurobot: Apparently Germany coach Joachim Low says Per Mertesacker has been given permission to leave the training camp to hold talks with Arsenal. This one looks a goer. elhagyta a német edzőtábort, hogy idejöjjön...ezazzzz
2011-08-30 13:00
maloudat valaki nagyon utálja az angol wikin...észak-begál van most beírva
2011-08-30 13:05
joe cole a lille osc felé vette az útorányt..by bbc ( azt hiszem anak hisztek), lehet akkor meg hazard úton a csalagútban?
2011-08-30 13:50
kit érdekel 2013?...ezt az évet nézzük most....nem tudom mindek basztassátok egymást..mindenki abban hisz és reménykedik amiben akar... én speciel hiszem, hogy park,santos,mertesacker zsebben van...és valamiért ÉN azt hiszem hogy a gurcuff hazard témán izzoanak a vonalak Londonban, és óriási csapásszámot diktál túlzott koffein és esteleg energiaital fogyasztás közben a 20 fős gályarabjainak..
2011-08-30 13:57
amúgy meg hova siessen wenger a bejelentéssel...szept 1 is megteheti, legalább nagyobbat üt, meg ha dolgozik, sincs ideje fényképezkedni...majd az összes igazolással...
2011-08-30 13:59
joe cole...hivatalos a lille osc.ben..by BBC......nincs mese hiszem, hogy hazard egyre közelebb...
2011-08-30 14:07
gary cahill sings to tottenham...
2011-08-30 14:21
ezt hol olvastad?
2011-08-30 14:57
91/25 statisztika...a monacóban igen kíváló
2011-08-30 16:31
fc arsenal...most akkor mi van? is-is vagy vagy.vagy?....cahill és mertesacker is?..ha igen..juhéjj
2011-08-30 16:56
bréking nyúz: a lazio vinné djorout...ha sön még samba/cahill/alex...hol kell aláírni..???
2011-08-30 18:04
kinézőben egy alex/djorou csere...
2011-08-30 18:27
mármint alex ide...djorou lazioba
2011-08-30 18:33
smintsoma...ha ez igaz..és jön per megy djorou...bárkit megverhetünk...
2011-08-30 20:29
martint nem említi
2011-08-30 20:32
mármint esélyesnek...de mvila nagyon ütős lenne
2011-08-30 20:33
joe cole után ireneusz jelen szélső középpályás megy a lille be...talán hazard pótlásásra...ennyit nem izgultam még a vizsgafelvételeknél sem soha...holnap angol időszerint 11pm-ig ...addig építhet csapatot wenger...park per és santos van...de ha jön mvila hazard is akkor azt hiszem semmi szavunk nem lehet wenger ellen
2011-08-30 22:03
joe cole után ireneusz jelen szélső középpályás megy a lille be...talán hazard pótlásásra...ennyit nem izgultam még a vizsgafelvételeknél sem soha...holnap angol időszerint 11pm-ig ...addig építhet csapatot wenger...park per és santos van...de ha jön mvila hazard is akkor azt hiszem semmi szavunk nem lehet wenger ellen
2011-08-30 22:15
most olyan csedes minden, mintha rákészülnének a nagy hajrára.... két napja fél óránként repkedtek a nevek...most nagy a csend...nem tudom mi lesz ebbeől..de remélem a legjobb
2011-08-31 11:07
:53 - Értesülések szerint Wenger és Villas-Boas találkoztak a Heathrow reptér egyik várótermében, de nem tudni miről beszélhettek. Végül mindkét menedzser repülőre ült, egyik Niceba, a másik Genoaba repült....arsenalfAN ...NICE...NA EZ ÚJ...onnan meg kit? van ott most jó játékos, vagy csak nyaral mvila és hazard
2011-08-31 13:02
esetleg ő jönne nizzából :[link] szerint se hazard se mvila se martin...??
2011-08-31 13:05
bassethound...ha én akarnék nagyon egy játékost akkor személyesen mennék el érte...london franciaország oda vissza 2 óra...orvosi vizsgálat 3-4 óra...tárgyalás a többi..minden másra ott van a mastercard:)
2011-08-31 13:10
a személyes meggyőzés ebben az új korban is igen meggyőző...a többi tejfel...egyanis benne van a szándk, hogy igen is nagyon akarod...épp ezért elmész érte
2011-08-31 13:16
amúgy miguel veloso van genoában..portugál, nem ugyetlen..szóval ez is lehet mögötte
2011-08-31 13:22
HIVATLOS...JOE COLE a LILLE OSC játékosa.....remélem ez hazard érkezését jelenti
2011-08-31 13:31
nagyon szarkasztikus vagy...a park-per-santos hármas megszerése nem volt nagyon nehéz....de itt arról a mister x ről van szó, akit fazonszabásznak szán wenger park amint meghallotta az érdeklősésünk, valószínű egyből ráharapott, santos menekül a fenertől, per pedig abban a helyzetben van, hogy a szűkös anyagiak miatt a werder szívesen lát pénzt belőle...de a götze/hazard/mvila mind olyan játékos akik csapataik meghatározó játékosaik, nem szívesen válnának meg tőlük, és legfőképp nem kevés pénzért...na annak a 10-es játékosnak a megszerzéséért én is biztos személyesen mennék...hogy megyőzzem neki ide kell jönni, hogy fabregas és nasri elment, de van a csapatban potenciál..a honda ügy meg elég kamunak hangzik...szerintem götze felejtős, hazard nehéz, mvila valószínüleg...de gondolj amit akasrz ..
2011-08-31 13:44
[link] honlapján joe cole...
2011-08-31 13:56
ha hazard liverpool játékos lesz, tökön szúrom magam
2011-08-31 14:20
amugy nem hinném, hogy hazard egy bl induló csapatból egy olyan liverpoolba menne, amelyik nem lépi át idén anglia határát...ne keltsünk feszültséget, ilyen mégcsak sehol nem jelent meg...és annyit költöttek már, hogy egy hazardra kétlem hogy lenne pénzük..igy hogy semmi bónusz nem jön európai kupasorozatból és annak műsorközvetítési jogaiból
2011-08-31 14:23
na most meg az eurosport azt mondja a gathwick repülőtéren látták sulejmanit, valószínüleg az arsenalhoz tart...???
2011-08-31 15:04
közben scott parker a tottenhamba igazolt...ez valószínüleg modric eligazolását jelent..mik vannak...rólunk meg most semmi hír
2011-08-31 15:07
meg mondom mi a baj...az arsenal főhadiszállásán fényképezkednek, csak probléma akadt, szerettek volna mertesackerről álló képet készíteni, de olyan magas a játékos, hogy csak lehatott fejjel tudták volna, így most azon atankodnak, hogy kívételesen őt a szabadban fényképezzék le, vagy hívjanak gyorsba egy kőműves csapatot kiverni a mennyezetet , h legyen hely..:DDD
2011-08-31 15:22
2011-08-31 15:23
amúgy lehet a nike nem gyártott még soha ekkora mezt, és most a kappával egyeztetnek mertesacker mérteiről...annyi megoldatlan apróság...
2011-08-31 15:25
röviden az hogy wenger meggyőződése szerint fabregas távozása utáni űrt m'vil fogja tudni kitölte, új életet lehelni a játékba, ő lenne az új agya szervezője a cspatnak, annak ellenére hogy sokakat a 21 éves kora elriaszt..
2011-08-31 15:28
egy francia twitteran azt mondta hogy 22 mvila és 12 martin ajánlatunk van...közben én a tegnapi napból kiindulva 16h tartom valószínüleg a bejelentésre
2011-08-31 15:31
beindultak a hírek, úgy özönlenek az M'vilas hírek..[link]
2011-08-31 15:38
santos hivatalos...megmondtam ...
2011-08-31 16:00
vicces hogy azon a képen mertesacker próbálja szerelni santost....
2011-08-31 16:06
szerintem 5-kor jön mertesacker bejelentése ( de lehet 6 is hogy addig örömködjünk santosban)
2011-08-31 16:13
eden hazard kérelmet nyújtott be, hogy elhagyhassa a lille-t az arsenal kedvéért...[link]
2011-08-31 16:29
Tomorrow's Guardian reports Arsenal may sign Chris Samba, Marvin Martin and Yann M'Vila. Keith Treacy not under consideration.....folyton másról cikkeznek
2011-08-31 16:33
érzésem szerint picivel több mint 15 perc és a német óriás is be lesz mutatva
2011-08-31 16:43
érzésem szerint picivel több mint 15 perc és a német óriás is be lesz mutatva
2011-08-31 16:43
a transfermarkton hazard folyamatosan egyre lejjebb csúszik :(
2011-08-31 16:54
nem tudom, h mi folyik itt, de nagyo nagyot csalódnék wengerben, ha egy yossit tudna fabregas araból kiszoritani...ezt nem akarom elhinni...holnap reggel mikor felkelek egy augusto-mvila párost közt fog feszíteni nagy táskás szemeivel wenger a karjába kávéinfúzi kötve 8:2 arányban redbullal...DDD
2011-08-31 20:30
hogy megmondtam...
2011-08-31 17:20
megmondtam hogy 16h santos 17 per
2011-08-31 17:21
állítólag mvila nem érkezik, mert 25 milliót nem hajlandó csak rá költeni wenger, hazard ügylet is úgy tünik nem jön össze, többen tudni vélik, bár a játékos jönne, de a lille olyan magas árat szabott, amelyet wengerék meg sem akartak hallgatni, igy most azt valószínüsítik, hogy vagy senki nem jön vagy a martin-arteta-fellaini hármasból valaki
2011-08-31 17:45
a legújabb: Ribery= pénz + Bendtner+Arshavin
2011-08-31 17:50
eurobot értesülései szerint a francia körút sikertelensége miatt arteta és sulejmani a mostni koncepcio
2011-08-31 17:55
ezt nem hiszem el...a semmiből ez az renato...kész...mondjuk ha m'vila val karöltve jönnek akkor komlplett cspatunk lesz
2011-08-31 18:19
már 41 százalék...akkor ő a 10.sünk
2011-08-31 18:22
wenger 1 órája azt nyilatkozta: az arsenal számára még csak most kezdődött az igazi átigazolási hajrá...huhh ez a fazon...szívbajt akar okozni mindenkinek??
2011-08-31 18:24
trensfermart..egy órája még az lehetőségek közt sem volt..most 41% [link]
2011-08-31 18:28
a lgenevesebb fogadóirodák már 5/6 adják, hogy arteta jön....akkor kérdem én...minek volt franciaországban...vagy már azok a klubbok is elszálltak az igényeikkel a shity földre..??
2011-08-31 18:32
ez majdnem olyan izgalmas mint az eurovisios dalfesztivál pontosztoszkodása...:DDD
2011-08-31 18:38
bocs goldhand nem tudom mi az a lista, hol érhető el, és hogy működik, de több londoni újság riportere látta augustot megérkezni az orvosi vizsgálatra
2011-08-31 18:47
perről a képek azért nincsenek mert wenger megelégelte a 20 ember töketlenségeskedéseit, keveselte a munkásokat, és az igazolási hajrára a fotóstól a takarítónőkig mindenkit befogott a gépek el, a telefonovonalak végére, csak az orvosi csapat puccba vágva várja leendő középpályásainkat ... DDD
2011-08-31 18:55
az euroboton megjelent egy olyan kiírás hogy wilshere twittjén atretát tudja érkezőnek, és jövöre ő is megy a shitybe...
2011-08-31 19:00
Daily Telegraph live transfer blog still claiming Leverkusen's Renato Augusto has flown in for a medical
2011-08-31 19:05
nem akarok ünneprontó lenni, de mi van, ha wenger nem igazolni ment, hanem eligazolni a psg-hez?...
2011-08-31 19:09
olaszországban lazárult az átigazolsái ablak: INTER: forlan, zarate, JUVENTUS: elia, ROMA: pjanic,kjaer,gago
2011-08-31 19:11
bréking nyúz: arteta nagyon közel...renatoról most nem tudják, yossit lrik még érkezőnek, a dán óriás valszeg a nyakunk marad, mert egy angol torony megy a stoke-hoz..
2011-08-31 19:16
bbc:Deals that we are still waiting to happen - well, there is the Peter Crouch and Wilson Palacios situation, Spain winger Vicente joining Brighton, Alan Hutton and Jermaine Jenas joining Aston Villa, Owen Hargreaves signing for Manchester City and Everton midfielder Mikel Arteta holding talks with Arsenal. Ice cold? Wesley Sneijder joining Manchester United, Carlos Tevez joining anyone and Luka Modric leaving Spurs.
2011-08-31 19:18
alakul...arteta= pénz+bendtenr..by skysports
2011-08-31 19:21
scott dann balckburnbe igazol...lehet samba is ide tart?
2011-08-31 19:23
nem kötekedni akarok..de..( Goldhnad)..a transfermarkt.de egy német lap..ráadásul igen megbízható...csak nem írnának ki folyton növekvő százalékot a brazil augustora ha nem jöhetne, amugy aki ezen az oldalon átlépte a 90% az elmult napokban az be is következett..
2011-08-31 19:28
amúgy igen hűlyék lennének ezek a németek, ha vidal után út is elengednék...értem én hogy schürlet leigazolták...de el ben igy kevés lesz
2011-08-31 19:39
bendő úgy néz ki sunderlandhoz megy a még nem tudni hova távozó gyan helyére
2011-08-31 19:44
1842: News now of Gary Cahill, but from a Bolton perspective. BBC Sport's Alistair Magowan says: "A very good Bolton source tells me he thinks Gary Cahill is unlikely to leave and that Man City were in talks with him at one stage. That deal fell through because the clubs couldn't agree on players going the other way. Source also believes Arsenal could have bought Cahill for £10m-£12m and that the defender had been left frustrated by whole episode." Interesting. I can't see Harry Redknapp giving up easily tonight, mind
2011-08-31 19:45
inkább ne jöjjön senki, mint ez a yossi
2011-08-31 20:02
amúgy nem tetszik, hogy semmi hír franciaországból...
2011-08-31 20:06
thug...kit igazolt a rennes és kérlek adj linket...szívem szerint egy mvila és hazard/augusto maximálisan kárpotolna 8-2 ért
2011-08-31 20:12
skysports szerint újra kezdük a tárgyalást artetaert
2011-08-31 20:20
[link] augustoról és ez terjed a twitteren:BREAKING NEWS: Arsene Wenger spotted at Heathrow Airport with Hazard & Martin
2011-08-31 20:35
most meg ez mvilaról:[link]
2011-08-31 20:38
de most komolyan mit akar ezzel a benayounnal....már egész háború van a twitteren hogy hazardtól mvilatól martintol augustotol artetan keresztül egy fucking yossig jutunk...aki a kékolajba sem fér be..de majd nálunk...wenger vagy skótoskodott a franciákon vagy elment a józan esze...de majd az izraeli fogja a játékot szervezni..na ne...és mikor vett ő máskor ilyen 32 éves emberkét, most kell a középpályára is egy szkilácsi???
2011-08-31 20:54
nekem az az érzésem...yossival meglesz a wenger hőn áhított kp aztán ennyi...mert minden újság biztos küldött paparazzikat a főhadiszállásra, hogy megnézzék ki érkezik, és sajnos egy orvosi vizsgálat legalább 2 óra, legalább...tehát ha most nincs ott senki akkor nem is lesz senki, de arra apellálni, hogy majd télen, csakhogy megmondom őszintén, egyáltalán nem biztos a bl továbjutás ezzel a kp-val, ezt wengernek is látni kell, mert persze mindenki felépül, de mi van ha a 3 hónap alatt hasonló állapotba kerülünk..minimum kellett volna 2 kp
2011-08-31 21:19
baszki a francia tv azt mondta hazard londonban volt, visszaúton van
2011-08-31 21:23
most mondta a frencia tv riportere 32 millió lenne az egyeség és hazard úton van londonban, mert látták beszállni a repülőbe
2011-08-31 21:25
most azt irják, hogy hazardért beszállt a liverpool és a kékolaj is
2011-08-31 21:35
bandő kölcsönbe a sunderlandnál...
2011-08-31 21:41
tudjátok miben bízok...traore elment jött santos...lansbury elment..jönnie kell valakinek, vagy valakiknek, mert hanem auz jelenti, ennyi középpályással, hogy 4.2.4 fogunk játszani??
2011-08-31 21:46
Midfielders 2AbouDiaby 7TomasRosicky 16AaronRamsey 17AlexSong 19JackWilshere 23AndreyArshavin 26EmmanuelFrimpong 40CraigEastmond hát ezzel a középpályával nem hiszem hogy sokáig húnánk
2011-08-31 21:48
amúgy már queclin sencs kiírva...könyörgöm remélem ez azt jelenti, hogy valamelyik frencia üzlet részeként ment el..mert ezzel a középpályával semmire nem megyünk
2011-08-31 21:50
wenger a francia tv láttam, de a z angol lapot mutasd plíz
2011-08-31 21:51
laci007111 a bbc elvileg megbízható...eddig csak azokról adtak cikket akik valóban érkeztek...adná az ég
2011-08-31 21:57
nem értem...komolyan ezzel a középpályával akar wenger csatába indulni...nem hiszem el...az örökké sérült diaby, a sérülékeny rosicky, és tacskók...ez vicc közben meg nem akarja a lille elengedni hazardot...
2011-08-31 22:02
egyre több helyen cikkeznek arról, hogy a liverpool elhalászta előlünk hazardot
2011-08-31 22:08
végem...yossi 70% hogy a mienk lesz..ennyi..elmegy az egész kedvem...komolyan..
2011-08-31 22:10
eurobot azt irja yossi el és megy egy középpályás a dinamóba
2011-08-31 22:11
bocsássátok meg, de nekem ettől a yossitól felfordul a hasam, mindig kárörvendtem hogy kiknél van, és örültem, hogy ilyen alakok soha nem jönnek hozzánk..erre tessék
2011-08-31 22:13
baszki a szent tamásban dolgozik a haverom...annyira de annyira jó lenne...akkor még yossit is megbocsájtanám
2011-08-31 22:33
komolyan idegesít, hogy hazardot egyre többször hozzák szóba a liverpoolal...komolyan képes volna lemondani a bl-rő. és a liverpool ennyi költekezés után képes fölénkígérni..
2011-08-31 22:38
ezzel a joe cole dologgal megkapta a liverpool az első opciós jogát hazardra a lille-től..mindjárt felrobbanok..ezeket a csigazabálókat egy ilyen szemfényvesztéssel meg lehett venni...nem nooooooooooooooormálisak..de mi sem hogy spórolunk a jővő talán legnagyobb tehetségén
2011-08-31 22:44
még mindig vannak olyan hírek, miszerint hazard londonban van...
2011-08-31 22:59
egy faszi azt twittelte hogy biztosan tudja hogy 20 perc van hazard orvosiából és aláír az arsenalhoz
2011-08-31 23:02
hogy süllyedhettünk ennyire le, hogy odajussunk, hogy a dunamó kiselejtezett játékosát vesszük kölcsön, és erősítésnek számít..egy 32 éves ember..jóhogy nem a spurstől vettünk vola át valami kivénhedt csotrogányt...ez a középpálya vicc...ahogy az angolok mondják, nincs playmaker...örülök a többi erősitésnek, de yossi helyett még mindig inkább lansburyt néztem volna...amúggy az a queclin hova a manóba tünt, a.com nincs de még csak kölcsönadva sincs odaírva
2011-08-31 23:16
kokesy nem éretd amit én mondok...ez jelképes...egy fő riválistól, akivel elvileg harcban állunk a PL-ért, attól kölcsönvesszük azt akit ők nem tartanak elég jónak ahhoz, hogy náluk akár egy percet is játszhasson, és nálunk örvendünk, mert erősítés...ezzel szerinted mit üzenünk a világnak...?? szerinted ki gondolja azt ezek után, hogy bármi keresni valónk van a PL címért..és na haragudj 32 éves...nem lesz fiatalabb, és tavaly semmi, de semmi maradandót nem alkotott a dinamóban, akkor meg nálunk is csak a létszámot növeli? mert ha miatta nem kap elég lehetőséget pingpong vagy wilshere akkor fölösleges volt, vagy hozzánk jön padozni....érted már?
2011-08-31 23:27
eldőlt..yossi arsenalos...akkor is tartom a véleményem...nem hiszem, hogy akkorát lendítene a játékunkon...valamit wenger vagy elbaszott franciaországban, vagy csak tartogatja a játékosokat a psg-nek
2011-08-31 23:33
thug...ez a mai világban már rég kiderült volna...egyszerüen annyi emeberen mennek ezek a transferek keresztül, hogy lehetetlen titokban tartani...de ha mégis jön hazard v mvila v martin...elmegyek wengernek kezetcsókolok
2011-08-31 23:48
szerintem,de hagsúlyozom szerintem...santos nagyon jó igazolás, per hasznos, park zsákbamacska, de valamiért bízok, yossi szívfájdalom az érkeztem mert ez azt jelent, wenger garasoskodott vagy nem járt szerencsével franciaországban, arteta, ha jön nem rossz, rosickynél biztos jobb a szívem végig mvila-ért fájt, hazard talán tényleg túl messze volt, martinban is bíztam...feladat feladva, amit vettünk, abból kell főzni
2011-09-01 00:04
bocs hogy kárörvendek.de meireles a dinamóé..agy kicsit kiegyenlítettebb a 4.helyért vívott harc
2011-09-01 00:11
törpe angol bulldoggunk szinte belsőinfós tweetje szerint arteta megvan
2011-09-01 00:19
zacskó...hát nehézkesnek érzem a dinamó-mú-shity bármelyikének az elkapását..itt nekünk idén a 4. hely a célkitűzés...a dinamó is a shity is nagyon megerősödött...
2011-09-01 00:29
védelmek a PL-ben : MU: evra-vidic-rio-fabio, SHITY: richards-lascott-kompany-clichy, DINAMO: ivanovic.luiz-terry-cole LIVERPOOL: johnson-agger-skrtel-enrique TOTTENHAM: corluka-dawson-gallas-bale ARSENAL: sagna-per-verminator-santos.....most őszintén, melyik bajnokságba van 6 ilyen védelem???????...érzésem szerint mertesacker érkeztével egy nagy hasznunk lesz..és az a versenyhejzet...ez fontos, mert így szerintem egyik védönk sem érezheti , még ha van egy sérült is, hogy játszani fog, 2 kh posztra 5 ember..szerintem ez a svájcinégernek is motiváló lesz, persze a németnek időbe tellik felvenni a ritmust, de dzeko-zigic fogására mindenképp hasznos....én a santos gyerektől várok sokat, neki ez a lépés nagyon sokat jelent, brazilos játékosságával, sok felfutásával, jó labdakezeléssel, lövőkedvvével, és sok hasznos beadásávall hozhat egy olyan színt a csapatba, ami még irigylére méltó is lehet, remélem védekezni is tud....szóval a védelem reményekkel kecsegtet ( per még műhelytitkokat és tippeket is adhat a dortmund semlegesítésére..:DD )
2011-09-01 09:10
a csatárokkal meg lehetünk elégedve : bendő bár első ránézésre igazi pl csatár, nem tud úgy is játszani, csak elég ritkán, persze a buksia sokszor kihúzott minket a kakiból amolyan super-sub játékos, csak ő többet akar és hisz magáról, de nem igazán teszi oda magát, lomha sokszor körülményes és lassú gondolkodású, de vele a levegőben kevesebbek lettünk, így sokkal több feladat hárul a holland és marokkói csatárra, utóbbival szerintem fejben van valami baj, mert megmutatta, ha akar akkor tud, csak kell neki egy asszisztákó, mert kevésbé tudja kialakítani a helyzeteit mint RvP, ( ezért bíztam Gourcuff érkezéséban, mert neki már sikerült) az új sprinterünk ha úgy fut mint walcott, de a labdát nem hagyja el akkor remélem mihamarabb lehetőséget kap, hogy teo észhez kapjon, máskülönben kiszorúl, és ugyanez a helyzet agervinho-arsa párossal..ami hiányzott...versenyhelyzet...park számomra üde meglepetés, egy olyan játékos érkezett a személyében a 90 percig, vagy ameddig mandátumot kap hajtani fog, egy keleti mentalitás, gyilkos tekintet :), nem tűnik ügyetlennek, de a 91/25 -ös átlaga ne csapjon be senkit, monacoban nem volt különösebben olyan játékos aki meccsenként akár 5-6 helyzettel is ellátta volna, nem sokszor támadhattak, kóreai cséká, ugyhogy, egy előttem szólóhoz hasonlóan, ha annyit hozzárak a játékunkhoz mint az ördögök végottszeműje, akkor megérte a pénzt
2011-09-01 09:22
középpálya: ez a mai labdarugás legfontosabb egyseége, ha itt minden rendben van, akkor egy csapat sokra viheti...nem kell különösebben kihangsúlyozni, hogy fabre-nasri-eboue kiválása komoly léket ütött a hajonkón...de egy kicsit se veled se nélküled a helyzet...eboue eladása számomra igencsak kérdőjel, végülis hajtott, odarakta magát, segített, nem volt ügyetlen, amolyan super-sub játékos, nem tudom miért kellett megválnunk tőle, és helyette érkezett ez a yossi, komolyan amikor meghallottam, azt hittem tökönszúrom magam. A liverpoolban valóban jól tolta az ipart, de a dinamóban már nem annyira, és ez a legkevesebb, ugyanis az elefántcsontparti helyett érkezett egy sérülékeny izraeli, nem hiszem hogy vele beljebb lennénk, főleg a minőseége elsősorban a kispadra jó igazán... a song/ frimpong/ eastmond szűrőalakulat nagyon rendben lesz, frimpongnak mind több lehetőseéget kell adni..arteta...nos véleményem szerint az ő érkezése egy végső kapokás megoldás, és eléggé féltve fogadom..kellett egy playmaker, mert ezt a szerepet a fiatal walesi és angol nem tudja betölteni, ok, kellett egy tapasztalt, akinek van karizmája aki leveszi a terhet a fiatalokról, ok, van nem kevés pl tapasztalata, ok, nem ügyetlen játékos, de a legnagyobb bajom az, hogy az amúgy is üvegcsontú társaságba berakni egy újabb sérülésre hajlamos játékost, hát nem tudom...kellett mint egy falat kenyér, és nagyon reménykedek...de szívem szerint azt hittem wenger itt meglepi a világot, és hoz egy olyan játékost aki annyira spontán mint fabre és televan még a teste vágyakkal küzdéssel akarással, és egy olyan játékost aki magas, és erős, ugyanis diaby kivételével nincs egy magas középpályásunk... összegzésképp, és hangsúlyozom, szerintem, nem rossz, december végéig fel kell kúszni min a 4. helyig, és továbbmenni a bl főtábláján, és januárban hozni egy kreatív kp---
2011-09-01 09:39
A joel c. costa-ricai, és nincs európai útlevele, sem munkavállalási eng ezért kellett kölcsön adni
2011-09-01 11:43
a lengyel portás: --Przemyslaw Tyton-- 24 éves a RODA hálóőre
2011-09-03 09:08
óva intek mindenkit attól, hogy az a kézete legyen a dolgokról, hogy veszünk 9 játékost, berakjuk, azt nyerünk. per kényszerűségből állt be, arteta pedig barátkozik a csapattal, nem volt lehetőség így együtt játszani, én nem vártam, hogy egyből arteta legyen a vezérünk, pl tapasztalattal, nagyon okos, de még sem ismeri a játszótársakat, én személy szerint egy santos-gibbs és ramsey park cserét eszközölnék...az ellenfél egy kicsit a kontrákra akart játszani, saját csapdájukba estek..szerencse...érezm a fiúkon a feszültséget, a bizonytalanságot, sejnos ez nem jön vissza egyből...go
2011-09-10 17:05
nagyon lomha és passzív a játék..nem futunk, nem akarunk...i a fene van ?
2011-09-10 17:30
nem értelek titeket....komolyan...lényegében egy egész csapatra való embert vettünk...nem értem mit csodáloztok azon, hogy a spanyol és izraeli játékos nem úgy játszott mint fabre és nasri...egy hete vannak itt, ennél rosszabb is lehetne, sem taktikailag sem erőnlétileg nincs megfelelő állapotban, amúgy sem lehet egyszerre 8 embert berakni egy csapatba, ez nem fifa, sem az arsenal játékát de még egymást sem ismerik, egy fiatal de lényegében több éve együttjátszó dortmund ellen...per amúgy jó lesz, csak hát egy picit lomha, de simán elképzelhető, hogy az érkezettek között sok a fizikailag még nem jó állapotban lévő, pl santos, park...gervinho is nemrég van itt, és a pl ben sem játszott, bárki bármit mond, edzés egy éles helyzetű meccsel nem ér fel...idő kell, türelem, és legfőképp a játékosok pozitív hozzáállása
2011-09-14 11:06
azt érzem, ezt már nem hozzuk ki még egálra sem...ezek már utolsó vérig küzdenek majd, ha kell kaszálnak, mi meg beszartunk...nem éretm songot, azt miért nem vágta ki???
2011-09-17 15:06
eddig ez a területvédekezés rosszabb, mint az emberfogás...kész gáz...komolyan, azt hittem ezt a blackburnt simmán verjük, most meg mi futunk az eredmény után...a padon szerintem egy játékos sincs, aki most lendítene ezen
2011-09-17 15:07
gyerekek ez bunda...ezt direkt így lőtte...ez bunda..
2011-09-17 15:12
nem láttátok...ez tuti bunda....
2011-09-17 15:15
ez már a címer megszégyenítése...ezt nem tudom hogy hagyhatják...ha én lennék az angol királynő, biztos számonkérném , hogy mi folyik itt?
2011-09-17 15:19
én csak azt nem értem, h így csak a magyarok szoktak összeomlani, és pedig egy magyar sem játszik ebben a csapatban, nem értem, első félidőben fölény, utána kijövünk és két gyanús lesgól...ne legyen igazam, de ez bunda...kúrva nagy bunda
2011-09-17 15:22
a kúrva életbe...egyenlítsünk már ki....legalább ne kapjunk már ki...gyarüüüüüüüüüüüüüüüüüünk
2011-09-17 15:28
azért az nem semmi, hogy úgy 4-3 hogy abból a négyből egy kivédekezhető, egy les, és 2 öngól....ez elképesztő
2011-09-17 15:32
elegem van ebből ami itt folyik, csak az agyvérzés kerülget...amióta arsenal meccset nézek, soha ilyen szezonunk nem volt....ez a walcottot ez egy nagy rakás kaik, úgy kiraknám a csaoatból, hogy köze sem lenne többet hozzá...és ez a két öngól...hát egyik mozdulat sem tiszta, komolyan BUNDA volt ez , amit a lengyel-francia hátvéd csinált, olyat nem csinál senki aki képzett focista, de még én sem....elegem van, ezt nem lehet tovább viselni...mi az hogy összaomlunk, kocogunk, sírunk...NORMÁLIS ESETBEN ENNEK A BLACKBURNNEK MÉG LEVEGŐT SEM KELLETT VOLNA KAPNI....ez szégyen
2011-09-17 15:42
tonny...tudod csak szeretnék valahol ketteseben találkozni széged...esküszöm egy ágyút basznék a seggedbe
2011-09-17 15:46
teljesen letaglózott ez a meccs... kapott góljaink: 1--santos oriási hibája, nem figyel kosira..beragad, ha odafigyelt volna, akkor les, 2' song nem tudom mit akart, ilyet nem lehet csinálni, egyből belerugni, nem az ötösön belül levenni térddel...elképesztő baki...3---les 100%, nem tudom mi van a partjelzőkkel, ha mi játszunk, elég sokszor nem intik be a lest, bezzeg ha mi rugjuk 4...na ez az ami kihozott igazán a sodromból, mert mondjuk talán le lehetne nyelni az első 3, de ezt?...komolyan így nem ér bele még akinek két falába van, annyiszor néztem újra, szinte hajlandó vagyok elhinni hogy bepasszolta...mert ezt még én is kirugom...ekkor komolyan felmerült bennem, hogy bunda... a rugott gólok mindegyike fantaszikus, amolyan arsenalos...walcott amit kihagyott, komolyan, mikor hozza be chamberlain-t???....annyi annyi helyzet maradt ki, 2 öngól, lesgól, teljes összeomlás....valami nagyon nincs rendben egy biztos...rvp egyedül kevés 4 védő közt, és a védelem verma nélkül igen gyenge
2011-09-17 18:19
azért a spurs ember előnyben játszik, szerintem meg fogjuk őket előzni, most szoros a bajnokság, azt mondom még a 2. hely is elérhető a london kék felében új az edző, a spurs liverpool nem annyira jók, de fognak botlani, a shity meg ki fog pukkadni...
2011-09-18 15:17
na..fulham-shity 2-2 a 80 percben..
2011-09-18 17:36
gi-gunners: válogass: [link]
2011-09-18 17:40
nevetséged...a szerencse úgy áll, hogy nekünk két öngólunk van, míg a mu elé pattan a laszti..komolyan, ha épp own goal nem játszik, akkor rooney kap 5 méterre labdát, ami odapattan...
2011-09-18 17:48
komolyan...mi kapunk két öngólt, egy lesgólt, a mu lő egy lesgólt, kap egy ajándék passzt...hol itt a szerencse forgandó...mert ez megy évek óta...komolyra fordítva a szót...mondom, ha wenger és a fiúk mindent beleadnak, még a 2 hely is meglesz, ez a dinamó is a védelmén kívül egy kaki, és az is már sebezhető, néha amit művelnek...ez a mu a játékosállomány szempontjából semmivel sem jobb nálunk, vagy az első 5 csapatnál, ami különbség az SAF, olyan fegyelmezetten, harciszellemmel és ÖNBIZALOMMAL fociznak, küzdenek, hogy szinte észre sem venni a hibáikat, pedig van nekik, csak amit elront az egyik, odamegy a másik és segít, nem mint nálunk, hogy 5 méterről nézzük...fejben ott vannak minden percben, és akkora az önbizalmuk, hogy nem toporognak 20 méterre, hanem tesz egy vagy két lépést, és lő, mint most nani, és láss csodát, gól, csúsznak másznak, löknek, és láss csodát, odapattan a labda...és így tovább, mi meg megelégszünk 2-1 el, összeomlunk és baszogatjuk a másikat, hogy mekkora balfasz, hogy öngól, ezek tudti hátba vernék egymást, és azt mondanák, figyú belefér, megeseik, figyelj oda, most meg JAVITSUK KI, lőjjünk ezért kettőt..
2011-09-18 18:03
hát ez a spori vak...ramires teljesen tisztán szerelt
2011-09-18 18:08
hát ez az fa bíráskodás egészében szánalmas...komolyan ezt nem tudom mit képzel az fa, hogy rendszeresen hibát hibára halmoznak a bírói, azt ha valaki fel emeli a hangját akkor eltíltják...kérdem én, ha a bíró hibásan ítél, és ezt sokszor teszi meg egy meccsen, az a döntést elszenvedő, megszenvedő csapat ellen nem ugyanannyira tiszteletle, mint ez ellen felemelni a hangot???????
2011-09-18 18:40
sziasztok skysport-os veetle stream-ot tud valaki linkelni?
2011-09-24 15:49
sop://broker.sopcast.com:3912/106723
2011-09-28 22:02
rosicky -park cserét kérek
2011-09-28 22:03
már megint bealszunk...
2011-09-28 22:06
de ez az arsha talán még mindig jobb, mint egy tevez...:DDDDD
2011-09-28 22:07
pont azért jött ramsey, mert nem kéne 18 éves srácoknak 60 percnél többet játszani...fokozatosan...amúgy nem ügyetlen a kis angol, és baromira eegem van, hogy ramsey-t mindig szidjátok
2011-09-28 22:09
amúgy, csak hogy tudjátok...a másik meccsen marseille-dortmund nagyon sima 2-0
2011-09-28 22:12
sőt 3-0
2011-09-28 22:13
arsha-park csre 44-2 kell ide
2011-09-28 22:14
már sír a nevetéstől az angol kommentátor, ha a walesinél a labda...nem hiszem, el hogy nincs más
2011-10-02 17:41
Team in full: Szczesny, Sagna, Mertesacker, Song, Gibbs, Coquelin, Arteta, Ramsey, Walcott, Gervinho, Van Persie. Substitutes: Fabianski, Jenkinson, Andre Santos, Frimpong, Benayoun, Arshavin, Park komolyan..aoc is jobb lett volna ennél...de frimpongot biztos behoznám
2011-10-02 17:43
sajnos nem látom azt aki most átütő erőt jelentene a mi oldalunkon a félidő után, ők meg védeni fogják ezt az eredményt...sajnos még az x sem lenne rossz
2011-10-02 17:46
lehet nem értetek eggyet, de én nem arshavint hanem parkot hoznám be és 4-4-2 vel mennék, mert rvp egyedül kevés
2011-10-02 17:49
park azért is volna jobb, mert nem igazi támadó csatár, inkább kiszolgálná a hollandpt, és így arteta is jobban rákényszerülne hogy feljebb lépjen
2011-10-02 17:51
most jöttem vissza, szép a gól, volt csere?
2011-10-02 18:19
egyre inkább az a véleményem, hogy a kapu rendben lesz...ez a srác meccsről meccsre ügyesebb...wenger nem fogja hagyni, hogy elszálljon a fenébe...
2011-10-02 18:23
nem értem, hogy lehetünk ennyire szerencsétlenek...van der wielt kellett volna megvenni
2011-10-02 18:33
walcottot szedjék már le...szörnyű nézni is
2011-10-02 18:35
yossi jött segíteni jenkinsonnak
2011-10-02 18:37
egyszerűen nem értem, hogy jutunk ide mindig..és ez az év...egyelőre RÉMÁLOM...nem értem, nem értem, nem értem
2011-10-02 18:41
wenger mikor veszi észre, hogy rvp elvesz a sok védő közt?????
2011-10-02 18:44
yossi és arteta is elég szerényen nyomják...komolyan arteta ellenünk jobban nyomta
2011-10-02 18:45
be kell vallani rvp sem nagy szám, ha a háta mögött nem van der vart és snejder van
2011-10-02 18:52
egyszerüen wenger sem értem....miért nem elégeli meg ezt a felállást...hogy a farkamba nem fordul meg a fejében, hogy leehet ez a felállás egyszerüen nem működik...miért kell walcottokat, ramsey-kat játszattatni...miért nem aoc vagy frimpong játzsik...most tényleg a kiesés ellen fogunk küzdeni...mi az hogy tottenhem nem érte el a mi szintünk...akkor nézzen a tabellára...5 ponttal és egy plusz meccsel előttünk...mikor fogjuk azt ledolgozni ezzel a morállal, ezzal a csapattal...innentől kezdev mindenki ezerrel fog nekünk esni....hol van az az idő, amikor bárki rettegett, hogy az arsenallal kell meccselni?????
2011-10-02 18:56
tavaly egy rose, aki azóta nem is kerettag, most walker..élete gólja...esküszöm valamivel fortunát csúnyán felbosszantottuk...komolyan igazságtalannak tartanám, akkor ha végig tiszta szívvel küzdöttünk volna...jézus mi lesz itt a sunderland ellen, felmossák velünk a páylát...és sahna nélkül...komolyan lassan odajutok, inkább nem nézek több meccset...nem fogom követni a híreket, mert ez megalűzó...akárki akármit mond, a hely ahol mi most a tabellán vagyunk, és hogy....MONDJUK KI , a KIESÉS ELLEN JÁTSZUNK, bizony megalázó...még a végén az angol királynő is elpártol tőlünk, vagy szívrohamot kap, és wenger lesz a felelős..
2011-10-02 19:04
szavamat nem találom...egyszerüen nem tudom, hogy jutottunk ide...már csak a múltból élünk...már semmelyik játékos sem küzd, itt nincs mese, edzőt kell váltani, mert wenger nem képes már ezekre a játékosokra hatni...ha ez így megy tovább, itt nem a túlköltekezés miatt lesznek gondok, nem a stadion visszafizetésével van baj, hanem azzal ha kiesünk, akkor minden játékos elmegy, és onnan nincs visszaút...komolyan, ha nagyon gyorsan nincs megfékezve ez a folyamat, akkor itt bizony nagyon komoly gondok lesznek
2011-10-02 19:43
őszintén elköltöttün egy csomó pénzt és eddig egyik játékoson sem láttam aoc-on kívül hogy sok értelme volt...per nem rossz, de egysezrüen nem képes 90 percen keresztül ezt a tempot tartani és koncentrálni...santos nem rossz, da ugyanez, yossi futkározik, küzd se emmit nem lendít előre, gervinho, nem ügyetlen, de a döntései, és a lövőpontossága igen komoly kívánni valót hagynak maguk után, jenkinson egyszerüen tehetséges, de még kevés, és folyton be van rezelve...és ami a legnagyobb szívfájdalmam: arteta...komolyan fabregasnak max a vizes fiúja lehetne.......wenger ezt a feláállást amit haszbálunk egy fabregas nasrira építette, még működött is, de ezek nem ugyanazok a játékosok...itt más eshetőség nincs venni kell normális játékost: mvila,hazard..és váltani a felálláson, mert ez nem fog menni...
2011-10-02 20:06
és ugyanakkor eladta clichit és ebouet, akik azért most igencsak beférnének....és komolyan ami a sérüléseket illeti....diaby fog még valah itt játszani, verma ??...minden év elején játszik 3 meccset az cső???, és mi lesz a kis angol buldogunkkal???... és egyszerüen a védelem sérüléshullámát nem értem...most Sagna, verma, dj, squillaci, kosci nem bevethető...vettünk védőket, de arra kényszerülünk, hogy song játszon hátul...normális ez... és ami a legjobban fáj...ma akár chamak is lehetett volna a pályán...rvp ma egy kapal szart nem ért, mostanában úgy el van tünve, csak egy játékos a pályán...walcott?? jézus amekkora a pofája...annyira nem megy neki, capellot ő okatta ki, de mostanában mint egy balfasznak...bendő is elmegy a sunderlandba és hasznosabban játszik, kérem szépen edző váltás kell....
2011-10-02 20:12
donzz ezt hol a rákban olvastad?
2011-10-02 20:19
amugy most nagyon elkezdtek keménykedni...
2011-10-16 15:10
Véleményem: a lengyel portás 8, a gól szerintem nem hibája, volt elképesztő védése, nélküle sehol sem lennénk, gibbs 5,nem érezte a játékot, santos 7, sokkal magabiztosabb, brazilosabb :D, koscielny és per,6-6,kisebb hibákkal , de lehozták a meccset,mindkettönek voltak bíztató megmozdulásai, jenkinson 6, bíztató, kicsit még meg van szeppenve, de látszik, mindenképp tehetséges, song 5, ma mélyen tudása alatt játszott, ezért ez a szigorú jegy, artera 5 , ebben a posztban nem találja magát, rosicky 7, küzdött, hajtott, játszott, elfáradt, gervinho 5, a gólpasszt leszámítva még nem tudja mit csináljon, walcott 5, fejlődik csapatjátékban, egYéniben visszaesik, yossi 6 hajtott, felfrissítette a kp-t, arshavin, 6 kezd jól játszani, voltak ügyes megmozdulásai, RVP 9, a megmentő
2011-10-16 16:55
a pireusz vezet a dortmund ellen...muszáj győzni
2011-10-19 20:54
gyerekek itt megy az adok-kapok
2011-10-19 21:03
ez kész...jenkinson is elszállt... ötlettelen a játék
2011-10-19 22:05
ez a morel gyerek is miket csinál...komolyan..ez a spori nincs észnél...páros lábbal lök fekve, mi ez valami kung fu?
2011-10-19 22:07
marseille legalább nyerni akar, csak nem jók, mi jobbak lehetnénk, csak nem akarunk
2011-10-19 22:16
arshavin hasznavehetetlen
2011-10-19 22:21
huhh..az az érzésem..ez most 4-4-2...gervi-rvp elől
2011-10-19 22:21
ez nekem nem nagyon szaggat: [link]
2011-10-23 14:53
bakker Ballotelli góllal megy a shyti..
2011-10-23 14:54
ezt a gólt--arsenal.. én így szeretlek..ramesy-gervinho...akiket átlgaban mindenki szid...
2011-10-23 14:58
minket mindig fejjel lehet megverni...de meglesz ez a meccs
2011-10-23 15:05
srácok..eddig a kék "mencseszter" simán veri a pirost
2011-10-23 15:08
lafocizzuk a stoke-ot, amig nem bedobásról és pontrugásról van szó...
2011-10-23 15:09
valaki magyarázza meg, hogy miért van, hogy egyenlítenek, és úgy visszaesik a játékunk, hogy a szívbaj kerülget??
2011-10-23 15:15
miért van az, hogy ha minket rugnak össze vissza, az sárga, meg ejnye bejnye, de ha ők, akkor semmi sem történt
2011-10-23 16:07
most jöhetne park..gerviho helyére..tapsolják meg
2011-10-23 16:14
sziasztok..most jöttem, haza, ti hol nézitek a meccset, sehol,nem találok stream-ert?
2011-10-25 22:00
ez a világ lassan téboly....már curling meccet sem lehet nézni??
2011-10-25 22:02
a hangot kérlek belinkelitek?!
2011-10-25 22:09
kösz
2011-10-25 22:13
nem kicsit jó a technikája
2011-10-25 22:15
adam750---arsha gólját is be tudod linkelni?
2011-10-25 22:15
kösz, vak boltam...
2011-10-25 22:19
hát eddig úgy mögénk kerültek, hogy az már gyerekjáték...kicsit fenn van a védelem, és ezt kihasználták
2011-10-29 13:51
walcott mekkora labdákat ad??
2011-10-29 13:59
véleményem: elképesztő, emlékezetes meccset játszottunk, valóban kellett a szerencse, de az annak jár, aki tesz is érte, és akar, és MI AKARTUNK!!..nem tudom eldönteni, hogy az ellenél tiszteletlen elnöki beszólása paprikázta fel a fiainkat, vagy csak a tény, hogy dernit játszunk a déliekkel, avagy a felfelé növekvő önbizalmunk és a győzemi kényszer...de hajtottak, küzdöttek a fiúk a kező sípszótól a lefújásig. Mindenesetre be kell valljam, Lampard góljánál féltem, hogy padlóra kerülünk, és percekig nem találjuk magunk, de nem ez történt, akkor sem amikor másodszor futottunk az eredmény után, de még csak a 3-3 nál sem, ámultam, nem hittem a szememnek, lehet, hogy az előző csúszós-mászós küzdős meccsek megtették a magukét, de ma mentally strong volt a javából, mind egyénileg mind csapatként...szóval inkább ezt kellett volna nyilatkozni: " a szart is kiveretjük magunkból az Arsenallal szombat"..DDD
2011-10-29 21:27
véleményem szerint a játékosok: lehet , h szigorú vagyok Szczęsny: 7..a gólokról nem tehet védett, akart, ma nem éreztem olyan élesnek, de hosszu idő óta van olyan kapusunk, aki a legkisebb hullámzással nyújt teljesítményt...mindezt fiatal kora ellenére Djorou: 5..lehozta a meccset, a kékek keveset támadtak azon az oldalon, voltak szép mentései, párszor mögé kerültek. nem érzem a magabiztosságot benne, de hát ő centerback ,de megúsztuk Sagna hiányát Koscielny: 7 ...egyre magabiztosabb, keményebb.nem hiába na a premier league megedzi az embert, sokszor mentett, elképesztőt futott, lassan helye van a francia válogatottban is..időben és jól hozza meg a döntést Santos 6:...a baj vele, hogy brazil, a jó benne, hogy brazil...az első félidőben csapnivaló védekezése volt, ütemtelen, lassú körülmnyes, sok forgolódás, mert brazil, de szélső támadásban igan kíváló, azt mutatta a második játékrészben, és szerintem jelentősen feljavult a védekezése, szerintem meg fog tanulni védekezni
2011-10-29 21:43
Song 7: mostanság igen feltolt játékot játszik, nem szorosabb értelembe véve a szűrőt..szépen játszott, ő az akire mindig lehet számítani.. Arteta: 7 sok oldalon lepontozták...akkor szerintem nem értékelik, itt nem playmaker a szerepe, valami olyasmit tölt be , mintha bucquets és xavi egyvelegéből egy amolyan box-to-box középpályás, aki összeköti a 3 játékrészt, pontosan passzol, fordítja az egyik oldalról a másikra, ütközik, terültet zár le, és azt hiszem kezd megbarátkozni ezzel a szerepkörrel Ramsey: 8...na amit ma játszott, az amiért leigazolta ide Wenger, egyre magabiztosabban szerez, kézdi megtalálni a ritmust, már távolban van Fabre, így most már nem hozzá hasonlítják, kezd felszabadulni, élmény számba ment egy két passza, és hogy hajtott Rosicky:7...nagyon tetszik amit mostanság művel...mostmár rutinból játszik, üdítő látvány és felfrissítette a támadást, hogy nem fél odalépni, szerelni, ütközni...elképesztőt hajtott (verma és jenckinson, keveset játszott, nem rosszul(
2011-10-29 21:54
a támadósor bámulatos volt: kezdik érezni egymást, ami ma igazán megérintette a szívem: az a sok mozgás amivel folyton figyelemre kényszerítettük a védelmet, és hibáztak walcott: 8 ....capello nézte remélem ezt a meccset...wenger bármivel is ösztönözte, kérem ennek a receptjét megőrizni, amit ma hajtott az bámulatos volt..ma olyan passzokat adott, és milyen érzékkel, de amit a gólnál művelt, le a kalappal gervinho 8...ez az ember egyre jobban dönt a helyzetekben..löjjek vagy passzoljak...nagyon jó érzékkel mozgott, okosan helyezkedik, lendületes játéka nagyon kell ebbe a csapatba.. rvp 9: the killer, ilyen hatékony vérengzó csatár kell ide...ma ügyesen mozgott, az utolsó gólja bámulatos ivet írt le, ez az ember ebben az évbe értett klasszissá. kérlek wenger adj pénzt, hozz játékost, és amikor lehet azért pihantasd, mert kell mint egy falat kenyér
2011-10-29 22:05
nagyon helyénvaló a kezdő...be kell látni djourou nem a legbiztosabb a poszton, RVP meg kell a pihi...park a legutóbbi meccsén megkapta a bizalmat...a Gervinho-Walcott duot pedig most kár lett volna megbontani...Park amúgy francia ligából jön, még ismeri is a jó-rossz szokását az ellenfélnek..ez nem hátrány, vermaelen nek meg kell a meccs, Koscielnyre is az érvényes mint RVP...kell a pihi, kell a rotáció...másképp nem lehetséges...a santos/ gibbs párból én is a brazilnak szabaztam volna bizalmat, ad1 kell a meccs neki is, ad2 nem nyújtott rosszat annyira a 2.félidőban a Stamfordon..a középpálya és a kapu nem kérdés.. nem lesz könnyű megűllítani a valbuena-remy-ayew támadósort, elég jó tesztje lesz az a védelemnek, jelentősen nehezbb lesz fizikailag leütközni őket a mata-torres.st hármassal szemben...én jó meccsre számítok, és hogy az első másodperctől kezdve odapirítunk nekik, hogy még levegőt se vegyenek..
2011-11-01 20:19
én komolyan nem értelek titeket...mir gondoltatok, hogy most aztán mindenkit földbedöngölünk?...bele sem gondoltatok abba, hogy a 10 pályán lévő játékosból ( kedd van ) 7 elképesztő iramú és fizikailag kimeritő meccset nyomott le szombaton????? és egy belga hátvéd meccshiánnyal.... azért ez a francia csapat sem komolytalan, nem egy falusi banda...azonkívül nézzétek meg, hogy az arteta-song-ramsey hány lehetséges meccsből hányat játszottak??? persze én sem értettem wengert, hogymiért nem arsha-rosicky kezdett, de hát a győztes csapaton ne változtass filozófia azért nem egészen hülyeség...a marseille nagyon jól zárta a területet, nem történt más, mint fajban és fizikailag el van fáradva a csapat...song is elképesztő munkát végez meccsek óta, természetes, hogy ezt nem lehet sokáig bírni...fel kell épülni wilsherenek és diabynak mihamarabb és frimpongnak aoc nak kellene több meccsrutin, hogy wenger ne féljen őket beállítani...
2011-11-02 00:03
amúgy janckinson gyerek egyre bátrabb, egyre jobban akar, nekem ez az egyik legnagyobb pozitívum...sagnatól meg tanul faultolni akkor nem lesz ügyetlen, csak nagy volt neki ez a szintlépés, meg nem tudja ledobni a terhet, hisz nagyon szereti a klubbot...de a teher alatt nő a pálma...egyre jobban megérti merre kell területet zárni, kezd használni a sebességét, amugy nem passzol ügyetlenül, szerelni még ovatos, de már párszor keményen odarakta a lábát, kell rá is egy kis izom és ilyen védők közt, akik most nálunk vanna a szakma csínját bínját ellesheti, megtanulhatja..(.mert verma egy elképesztő védő)
2011-11-02 00:08
most az egyszer bassza me g a MU= lúzer united...rajtuk megy el a tippmixem
2011-11-26 17:56
ha bele gondolok, hogy ez a MU intézett el minekt, és most meg így megy nekik, elsüllyedek szégyenemben...ez a csapat egy rakás szerencsétlenség..igaz véleményes 11 lett az egál, de hát ők se szándékos gólt vágtak, de az amit ez a Newcastle csinál...valaki mossa már fel felük a padlót, mert elszáll az agyuk..
2011-11-26 18:02
egész egyszerüen soha nem raktam meg a mut, most rakom meg és erre elmegy a mixem...megraktam a dinamot, a tottenhamot, arsenalt, celtic, dortmund, real, barca, valencia, és 500 hufot raktam fel, nyerhettem volna 15 ezret
2011-11-26 18:18
arsenalfun...bár legyen úgy..menjen el a barca meccs is..és akkor megnyugszom, de ha nem agygörcsöm lesz
2011-11-26 18:24
most baj van, be fognak állni védekezni...ez ha x lesz is nagy dolog
2011-11-26 19:55
mire vár wenger?? el akarja veszíteni a hazai veretlenséget??
2011-11-26 19:56
annyira pontatlanok vagyunk
2011-11-26 19:59
a nap cseréje
2011-11-26 20:04
sajnos ez van, itt ma gólt sem fogunk szerezni...egyszerüen impotensek vagyunk, ezek meg teljesen aljasan mindent megtesznak majd
2011-11-26 20:07
ez mi volt, ezt a meccset nézi a spori?? sendereosnak ez nem volt szabájtalanság?
2011-11-26 20:09
bazz itt egy védőnek kell gólt szerezni??? ááááááááááááááááááááááááá
2011-11-26 20:10
zuzzuk be ezeket a kopasz faszokat
2011-11-26 20:11
arsha jelenlegi formájával cipőt pucolhat gervinhonak
2011-11-26 20:12
faszomat ebbe a kopasz bandába
2011-11-26 20:23
már bocs, de ki a tökömet érdekel a MU... komolyan engem NEM...megmondom őszintén , hogy aki a sportban mindig a másikat nézi, az lemarad, azt majd nézheti hátulról...nekünk a saját teljesítményünkkel kell foglalkozni...van mivel...( mellesleg megjegyzem egy veretont 1-0 megverni, és egy wolvest 4.1 haza pályán...egykutya, és gáz ettől a farkasoktról gólt kapni).. 125 év...nem kis teljesítmény, legyünk rá büszkék...szerintem volt a fiúkon egy győzelmi kényszer, de megvan még úgy is, hogy az everton egész sokáig nem győzelemre játszott... szerintem amin januárban változtatni kell....kell egy Csatár, mert nem lehet végtelenségig játszatni RVP, mert bár elképesztő, de ő is elfáradhat, meg kell a verseny...és wilshere is kell már ide, csatárt nem tudok mondani, de jönne egy és m'vila song tehermentesítésére akkor tuti jók vagyunk
2011-12-10 19:02
meccs tanulsága...arsha és chamack helyére valami tisztességes játékos...nem értem, miért nem chamberlain játszik, annyit hozzá tett volna mint arhsa, de ő még fejlődhet, arsha márcsak vissza...én azt mondm, kell egy baromi jó csatár....jelen pillanatban cavani mondjuk, és hazard arsha helyére, és erősebbek leszünk...de kell!! vásárolni
2011-12-18 19:10
sziasztok...lemaradtam..arteta miért nincs a csapatban??
2012-01-15 17:15
nyugi gyerekek, olyan tempot diktálnak, amit nem fognak sokáig bírni, megpróbálnak vezetést szerezni, hogy aztán bekkelhessenek...de nagyon erőszakosan és akaratosan játszanak, ami nekünk most nem jó
2012-01-15 17:29
walcott fél kauralőni??
2012-01-15 17:34
kezdem nem érteni, hogy itt fejben mi folyik?? ezek most ki akarnak kapni, vagy befostak(bocs), vagy nem értem...mert ennyire nem lehetnek lassuak fejben, és yossi ramsey is olyan körülményesek, de hát amit walcott csinál, az már siralmas, szerintem nem kéne ennyit játszatatni..
2012-01-15 18:15
yossit is le kéne szedni, mert csak lötyög a pályán...ez az...na mostmár végünk...ezek után nem kell senkit sem venni, mert annyira kell spórolni a pénzen, és dyer berugja azt amit rvp nem..itt tartunk kéremszépen..
2012-01-15 18:18
fizikailag sehol sem vagyunk, és semmit nem csinálunk...lényegében kocogunk, míg ők felszántják a pályát..szégyen...szégyen ez a mentalitás
2012-01-15 18:22
1 percig nem tudjuk a labdát megtartani...ez kész
2012-01-15 18:24
én nem fociztam, én kézilabdáztam 16 évig..de amit ma ramsey és walcott csinál, azért én plussz büntetést kaptam volna, és hetekig nem kerültem volna a csapatnál a kispadra sem, na haragudjatok, de mint tanár wenger nem elég szigurú...nagyon nem, csak lötyögnek, nem HARCOLNAK
2012-01-15 18:28
komolyan...mi a faszt foglalkoztok, azzal ami volt...most van, 10 évvel ezelőtt sokatok még ágybavizelő volt, azzal kéne most is foglalkozni??
2012-01-15 18:35
ma ramsey egy rakás szerencsétlenség...kell ide már az az angol kisbuldog, mert nincs küzdés...
2012-01-15 18:38
annyira imádom, hogy osszátok-szorozzátok, hogy költeni kell....mégis ki jönne most ide, aki erősítés is lenne, mert szerintem akiket ti mondtok, mind nálunk jobb anyagi helyzetben lévő klubboknak is kellenek, a többi meg egyugyanaz...
2012-01-15 18:45
ez az igazoljunk mottotok azért ugye tudjátok, hogy nem úgy működik mint a fifában, hogy akarom, azt megszerzem??? Normálisak vagytok...és ha van is pénz..ééééésss?...attól még kell egy csapat ami el is akarja dani, és a jtékos ide is akar jönni...váágjáátok???
2012-01-15 18:49
kedves csopper...ne haragudj, de abban igaza van wengernek...zsoldosok nem kellenek...amúgy ne légy buta, egy arabbal sehogysem tudjuk felvenni a versenyt..
2012-01-15 18:53
megmondom mi itt a baj...CSOPPER..a pénz...az a fene sok pénz....ezek nem a mindennapi betevőért fociznak, nem kepnak kevesebbet, ha kikapnak, nem kell attól félni, hogy nem tudja a hóvégén a fűtésszámlát kifizatni, vagy a gyerekeinek ételt tenni az asztalra...de még csak meg sem büntetik őket, mert a fene nagy liberlis-demokráciában ilyet nem lehet tenni egy focistával...csak mindenki egyet felejt el...EZ EGY MUNKAHELY, a nagy probléma, ha úgy el van szállva a világ, hogy nem lehet nyomástgyakorolni ezekre a kislányokra...annyit kéne kapjanak, hogy mint egy dokkmunkás, ha nyer van mit enni, ha nem nincs, hidd el, mindjárt lenne itt foci...a zsoldosok világa jelenti ezt, azt hiszitek az arab pénzzel mindent meg fog tudni oldani, neeeeem, még ha össze is vásárolja a világ legjobbjait is...a foci többről szól, a barca is nem azért olyan jó, mert van pénz, hanem mert szeretik és AKARJÁK csinálni azt amit csinálnak...ez a probléma
2012-01-15 19:04
már nem azért, de hogy képes ennek örülni...fair play...ez már aztán minden szerencsétlenségnek a teteje..ez már teljességgel hihetetlen
2012-02-11 17:31
számomra akkor is felháborító: ez nem fair play..és még örül a kis hülye...azzal a buta angolkóros fejével..
2012-02-11 17:40
ez a meccs...azután a gól után azt hittem, végünk van, és ráadásul úgy...aztán wenger kényszerüségből belenyúlt a meccsbe...ramsey, arsha, és henry...hozták a meccset... henry rapid ittléte alatt nagyon sokat adott a csapatnak, és ha ez a két győzelem, és a mai 4. hely nem billenti ki a fiúkat a lelki válságból, akkor szerintem semmi..chamacknak is itt az ideje hogy megtalálja magát, gervinho is jön vissza, és santos...ideje kicsit odapörkölni az ellennek..
2012-02-11 17:59
az a véleményem, ha a srácok felszántják a pályát van esély a győzelmre, ez a tottenham hátul nem annyira erős, lehet hogy előre széen és ügyesen játszanak, de hátul megzavarhatók
2012-02-26 14:36
ez a sporí mennyi dean-árt kapott hogy ekkora balfék??
2012-02-26 14:46
bocs dein-árt..:)
2012-02-26 14:47
ezt nem tudom meddig lehet elviselni...ezt a buzi balet miért nem viszi el a barca...?? nem hiszem el...így kikapni, ezt lelkileg nem lehet elviselni sem játékosnak sem szurkolónak..és meddig lehet tűrni a bírók gyalázatos itéleteit??, meddig képes védeni az fa ezeket a faszokat...vagy miért vagyunk mi az fa bögyében ennyire...ezt tiszta sárga balenak....hihetetlen
2012-02-26 15:09
lehet hogy nincs keresnivalónk, de érdemtelenül mégse kapjon ki az ember...ez már oda vezet hogy szerintem totálisan amondó lettem ideje végleg a videobírónak...
2012-02-26 15:12
erről beszéltem...ezek hátul nem olyan nagyon ügyesek, csak nyomni kell, és összezavarodnak...de RvP egy ZSENI
2012-02-26 15:18
uramisten ennek a BALE-nak mekkora arca van, azt hiszi cRonaldó...ahhahahhahaha
2012-02-26 15:22
ami azt illeti walcott szörnyű...gibbs meg nem találja magát, mindkét gól rajta ment el..
2012-02-26 15:29
skysporton nagyon védik a bírót,, hogy így nehéz meg úgy nehéz látni...de kérem ez a munkája, ha az én munkámban ekkorát hibáznék börtönbe kerülnék, rádaásul folyamatosan...
2012-02-26 15:30
sírok ...a boldogságtól....és a csirkéket....milyen év ez..... halkan jegyzem meg a bwin-es csávónak....vocs de nem nyersz te ma.....ezt a meccset letöltöm és kiírom dvd-re
2012-02-26 16:04
most kell yossit lecserélni, elfáradt...gervinho vagy oxi be...
2012-02-26 16:08
játszik a csapat...
2012-02-26 16:11
közben a MU----azért kicsit vicces hogy a Giggs-Scholes kell a MU 2012 győzelméhez
2012-02-26 16:25
rosicky igen szépen tartja a labdát manapság...mi volt vele eddig ?
2012-03-12 21:34
és esküszöm sagna nagyon hiányzott az elmúlt hónapokban...
2012-03-12 21:35
ez nem noormális.... melyik meccset nézi webb?....ez mi volt? és még letessékeli kosit...megáll az ész
2012-03-12 21:37
ez a BA nem százas
2012-03-12 22:31
walcott ma sem játszik nagyon rosszul
2012-03-12 22:39
azt a rohadt...áááááááá, extázisban felugrottam........hihetetlen....nem bírják elviselni...jahhahahahhahahahahhahaha
2012-03-12 22:54
kemény meccs lesz, shity felállása kemény meccset ígér, le akarják majd ütközni a kp-t., Balotteli szerintem megint keresni fogja a balhét, annak örülök, h silva nem játszik, nasrinak nem lesz könnyű, nagyon hajtani kell, és nem szabad agueronak teret hagyni, h felvegye a lendületet..hajráá
2012-04-08 16:34
rosi egyelőre igazi karmester a kis mozart
2012-04-08 17:15
ez kérem szépen 11-volt, barcelonában legalább 2 ért volna..
2012-04-08 17:17
mrkvcspl...te hülye, már bocs, de már a levegőben volt, mégis mit tehetett volna??
2012-04-08 17:18
komolyan ez nekem már az a pont, ahol gyűjtök, hogy elmenjek, és megtanítsam neki mit jelent kikezdeni a kicsikkel..a faszom ebbe a bíróba...ez nem simma piros, ez piros és 3-5 meccs
2012-04-08 17:22
komolyan csalódi fogok, ha wengi nem tesz az fa-nal feljelentést az ilyenért..
2012-04-08 17:24
songot---semmi pénzért nem szabad elnegedni..ez már világklasszis szint amit nyújt..ááá
2012-04-08 17:25
song már nem szűrő, song a FAL...
2012-04-08 17:26
ez a balotelli egy majom..komolyan ennek a készítésénél a szülők kihagyták az agyat...egyszerüen buta
2012-04-08 17:29
ez a bííró...komolyan mondom, pedig nem a barca ellen játszunk, de majdnem olyan, nekik mindent szabad ma
2012-04-08 17:30
komolyan ezt nem lehet csak így nézni, amit ez a majom meg az egész csapat művel, mint az állatok...szét fognak törni minekt, ha ezt így engedi tovább az a kopasz fasszopó
2012-04-08 17:35
bedobnám 3 150 kg néger rab mellé, azzal, hogy gyerekekekt molesztál..
2012-04-08 17:41
ez felháborító, és vérlázító...ha ez ellen wenger nem tesz feljelentést akkor egy tejbetök, ezt nem lehet tovább tűrni amit ez a majom művel...ez álmokfutás, és mindet hagynak neki, hát így soha nem fog semmiből sem tanulni, de lehet amúgy sem, és bár utálom az összeesküvéselméleteket, de megnem adott 11, és 3x ki nem állított majom, és még mi játszunk hazai pályán ...kicsit mintha bunda féleség szagát érezném...
2012-04-08 17:52
mikor jön oxiiii????
2012-04-08 18:38
ez a gennyes bíró baszta el az egészet, megölte a focit..
2012-04-08 18:46
azt láttátok, ahogy egy csávó beugrott a gólörömnél?? :DD LOL
2012-04-08 18:49
ez egy állat: [link]
2012-04-08 20:35
nekem az tetszett, hogy a gólörömnél, valami sapkés csávó vágtázott be a srácokhoz: [link]
2012-04-08 21:11
nem nagyon találok működő streamot..
2012-04-11 20:19
gyakorlatilag nincs stream..oka nem közvetíti semmilyen nagy sport csatorna...a mi csapatunk nem számít, mert a skysports is a QPR-SV meccset közvetíti...hát szépp
2012-04-11 20:27
yossi ma nem jön ki jól a labdával..
2012-04-11 22:07
miért nem cserélünk, ilyenkor lehetne pihentetni..
2012-04-11 22:17
szerintem oxi-t mentálisan neveli..értem én , h klasszis, de nem kéne se elfáradnia, sem elszállnia...
2012-04-11 22:21
[link] nem hiszem el, komolyan mindenki ebbe fos barcelonába vágyik, még RvP is?, mi vagyunk mi? a city meg a barca boltja?, nem értem meddig mehet ez így, és ha megy is, írja alá a szerződést, fizessenek, amígy a gatyájuk rámegy...de henry is megmondta, megbánta, de úgy látszik nem elég az, ha valakit istenként tisztelnek, azok a vásárolt címek kellenek, amit az uefa és az unicef összevásárol...gratula
2012-04-18 17:56
smith77...eléggé béna életed lehet, ha azért jössz fel ide, hogy itt hősködj, meg verd a nyálad, olyan emeberk miatt, akik azt sem tudják, hogy létezel, és soha nem is fogják, és idejössz, hogy cukkolj minket..nézz magadba, és kezd valamit a szánalmas, unalmas és semmit sem érő életeddel, és talán nem ezen dolgoktól várod el, hogy jobban légy, szánalmas troll
2012-04-18 18:09
nekem nem fáj, sem az igazság, sem az amit igazságként tálalnak...nekem az Arsenal van, hogy épp melyik zsoldos rugdossa a bőrt nem érdekel, a csapat számít, és ami engem illet, ezerszer megmondtam, hogy rég angolokkal kéne feltölteni ezt a klubbot, mert akkor nem csak a pénzért játszanának, a többi mind zsoldos, de erről szól a világ, tele ribancokkal, akiknek a pénz mindennél többet jelent, aztán valóban boldogok...vajon miért kell még több, és még több?? mikor fog keresni ennyi pénzt egy rendes ember?..soha mert abban nincs biznisz, a foci meg már csak biznisz, és lassan ki is ábrándulok, mert tisztes munkám van, de nem becsülik meg, és míg ezek a pénzes-gladiátorok majomkodnak a pályán, addig én hasznosan dolgozok..na ez az igazság, a többi hiszti
2012-04-18 18:24
az a baj, hogy mégis ki menjen fel a pályára ramsey helyett???
2012-04-21 14:16
ramesynek egy pszihologusra lenne szüksége.. fejben valami megromlott, pedig az évben mutatott jó játékot
2012-04-21 14:20
ki lett az angol szöv.kapit?
2012-04-21 14:24
bocs, de ezt most nem értem...most nem nyerni szeretnénk, vagy mi van???????
2012-04-21 15:16
most gibbs, vagy santos van elébb?
2012-04-21 15:18
most mégis ki fog gólt rugni??...RvP hetek óta nem játszik, gervinho lézeng a többi..áhh...
2012-04-21 15:21
a félig tartalékos kékeket nem tudtuk megverni, most hozza be a többiket játszani...mi lesz itt?
2012-04-21 15:23
amugy igaz...ramesy-nek úgy néz ki a teher kell, akkor játszik is
2012-04-21 15:26
azért ez befért volna 11 meg piros cahillnek
2012-04-21 15:28
miért nem akar RvP gólt rugni, miért kell mindent egyből ráhúzni, megmozgathatta volna cahillt
2012-04-21 15:30
épp mondtam öcsémnek, crouch-ra fognak egész nap ívelgetni, van vagy 20 cm a védőinkkel szemben, és tessék, ennyi is volt, ezt a meccset és ami hátra van, egyet sem biztos, hogy megnyerünk, mert NINCS KÜZDÉS, és aszerencse minket kerül, ellenünk, meg mindenki hajt, és mákol..ennyi
2012-04-28 16:13
rosival egy baj van, h 31, és max 2 év ha van még benne...pedig elnézném egy darabon még, ha így jártszik
2012-04-28 16:15
baszki...wigan nagyon hajt mostanában..ebbe a newcastle is beleszaladt
2012-04-28 16:16
ma van hajtás a pl -ben...6 játék egy időben, 18.perc és 9 gól..
2012-04-28 16:18
nem hiszem, miket hagyunk ki...előbb gervinho, majd rvp
2012-04-28 16:20
sop://broker.sopcast.com:3912/106723
2012-04-28 16:21
gervinho picit figyelne, sok góllal vezethetnénk...mi a baj vele, néha kapkod, néha tököl..
2012-04-28 16:32
nos..bendtner ismét betalált...sunderland fekszik neki
2012-04-28 16:38
wigan-newcastle 3-0
2012-04-28 16:40
nem semmi..6 játék egy félidő 17 gól..ez a PL..és nem az olasz meg a la-rinya-liga...amugy wigan 4-0
2012-04-28 16:48
sagna egyre jobban és pontosabban képes beadni...csak be kéne tudni fejelni
2012-04-28 17:08
azt nem értem, ha már bejött diaby, chamack, bennt van rvp..akkor miért középen akarjuk megoldani, miért nem ívelünk, nem azért olyan nagyok??
2012-04-28 17:46
én nem értem az egész pl-bíráskodást...annyit hibáznak , hogy az már felháborító, ha én hibáznék a munkámban , kirugnának, + börtön...ez a különbség
2012-04-28 17:55
szerintem.. arsha, laci, almunia, denilson, benayoun, park, biztosan el kellene adni, mvila, fellaini megvenni( nincs magasság a kp-ján), hosszabítani rvp, leigazolni egy jó erős védőt, és megvenni taraabtot, hazarda kevés az esély...bendő, vela, myo megtart, és mehet is a szezon
2012-05-01 12:47
az nso megint produkálja magát..kicsit sem provokatív aa cikk.. komolyan nem értem ezek miért utálják ennyira az arsenalt...[link]
2012-05-04 15:01
pofn egyszerű: akire szükség ven, aki angol, és sajátnevelés, hogy a szíbályoknak eleget tegyünk megtart, a többi elad, vagy elenged...park, arsha, benayoun,denilson, laci, el...és hozni kagawa, mvila, javi martinez/felaini..és esetleg védő
2012-05-05 08:58
az én bajom, hogy ramesy-nek nem egyértelmű a szerepe...ő se nem box-to-box, se nem passer, se nem stopper, végképp nem playmaker...neki ebben a csapatban max szélen van haszna, ebbe a csapatba kell az az mvila, mert ő a az az univarzális box-to-box passer, aki tudja összekötni a csapatot, jól is passzol, de égető szükség volna egy playmakerre, de ha kagawa, hazard nem lehet,, akkor fogalmam sincs ki lehetne, mert azt aki képest ezt játszani, irányítani eladtuk..hleb, fabregas, nasri..gratula venger, csak az eszét vetted ki a csatanak..
2012-05-05 14:50
értem már miért kellet hamar leigazolni poldit..nehogy meggondolja magát..
2012-05-05 15:00
nem értem miért csak ramesyt szidjátok....előtte rvp nem volt képes csak a kapusba rugni azt a labdát..
2012-05-05 15:06
én úgy gondolom, rvp fejben már nem küzd ezért a csapatért... és ennyi helyzetet nem lehet kihagyni
2012-05-05 15:12
szerelmes lettem SONG-ba...ha őt elengedjük, akkor magam ölöm mag wenger...ez az ember még messire sem cserélhető le..
2012-05-05 15:18
mekkora buzi ez a bíró..
2012-05-05 15:23
és megint song adott olyan passzt, hogy az kész..meg oxi beadása...áááá
2012-05-05 15:25
wenger miért nem tesz feljelentést??????????????? mi a faszomért nem kapunk mi 2 tizeneggyest meg???
2012-05-05 15:35
komolyan nem értem meddig lehet az, hogy a bírok ennyit "hibázzanak"...vagy bunda mostmár az egész??
2012-05-05 15:37
ki kell mondani..CSALÁÁÁÁS...az egész PL eg y nagy bunda...2 egyértelmű 11 be nem fújása...ez már nem véletlen...kösz PL..kösz Wenger, kösz anglia ti buzi fogadóirodás köcsögök..
2012-05-05 15:41
tök mindegy...a 11 az 11...nem csak akkor jár ha jól játszunk, ---ön uram nem hajtott gyorsan mert szabályosan vezette, de ön igen mert átlépte a felezőt--hagyjuk már...szabály az szabály...és elég egyértelmű, h évek óta valamiért csípjük a PL vezetőség szemét..és nekem ne mondja senki, hogy az normális, hogy mindenki mást meg lehet büntetni, de ők minden rossz ítéletet megúsznak büntetlenül...ez sehol máshol nem megy így, főleg nem, hogy mmivel lehet fogadni a meccsekre, "akár" manipulálhatja is a végeredményt...ez van kurva világ
2012-05-05 15:52
amúgy ti komolyan azt hiszitek, hogy a kékek megverik a Bayernt hahhahahhahah
2012-05-05 15:56
hát ez az összeállítás....mindjárt sírok
2012-05-13 15:48
szczesny---santos-vermaelen-koscielny-jenkinson--benayoun,coquelin,song,rosicky,gervinho---rvp
2012-05-13 15:50
mi a baja wengernek aox-xal???
2012-05-13 15:53
jano...cserék közt :P
2012-05-13 15:59
tottenham is mi is vezetük..
2012-05-13 16:05
azért 2 rvp gól jöhet, h ő legyen a legjobb
2012-05-13 16:08
gunner gondold újra..
2012-05-13 16:12
alakul...lehet nagy verést kapunk..lehet megvettek minket kilóra...
2012-05-13 16:17
azért ha wenger nem veri ki a balhét a les miatt, akkor menjen a faszba vén kecske..
2012-05-13 16:20
itt nár rajtunk csak a fulham és az everton segíthet...de ha valaki elmondja, hogy hogy lehet megverni a kékeket, a bajnokot, a csirkéket, és kikapni ilyen csapatoktól...nos ez megmagyarázhatatlan
2012-05-13 16:22
kezdődik...beállt védelmet feltörni...hahahahha..jó móka idén nem is nagyon sikerült..
2012-05-13 16:24
elnézem, ahogy játszanak...fáking mentáli strong és bajnoki döntő érzésem van, csak úgy felszántjuk a pályát..
2012-05-13 16:26
valami nem ok az oldallal..mindig lefagy
2012-05-13 16:32
mi játszuk a legizgalmasabb focit..hehe
2012-05-13 16:33
jankinson nem noormális...
2012-05-13 16:38
gervihno mit szívott az ANK-ján? azóta mint egy füves..néz mint a bórju..hpogy he?
2012-05-13 16:40
remélem nasri nem nyer..
2012-05-13 16:43
félidő...kok(ler)elen le aox be, gervinho le chamack be
2012-05-13 16:48
marci mi a faszt csinált??? na ezért nem szeretném én a válogatott közelében sem látni
2012-05-13 17:16
eddig jó mi 3, MU bajnok...nasri a majom heheheh
2012-05-13 17:17
ide nem vertonghen kell, hanem van der wiel..mert jankinson egy vicc
2012-05-13 17:45
szerintem : EL: almunia laci, CSERE: bendtner-arsha--Lewandowski, Chamack-Giroud Megvenni: Dembele/Witzel/Taraabt/Cabaye és M'vila, az amugy is eladó Fellaini, egy középhátvéd, egy sagna mögé, és megvagyunk
2012-06-04 12:03
sagna mögé: danny simpson..és szerintem lansburyt, velat, ryot meg kell taratni
2012-06-04 12:06
amúgy ezt a nic powellt a MU elhalássza előlünk...még ezt is
2012-06-04 12:08
erősödik a Chelsea: Merko marin, hazard hivatalos, a MU: Kagawa hivatalos..lassan kirabolják a német bajnokságot az angol csapatok..
2012-06-05 10:35
vagyük meg Ericsent az Ajaxból, kell irányítónak, csak rá kell pakolni 10 kg izmot
2012-06-05 13:55
emberek...verthongen jön bale megy...nem hiszem, hogy erősödnek és várjátok ki a végét, londonból igencsak bíztató hírek jönnek, hisz forrng mindenhol a levegő aztán ezek az erősítésekkel csak várjunk, mert lehet hogy lille-ben, portóban valaki nagykirály volt, de itt is bizonyíteni kell, és hulk nem ugyanazt az erőt képviseli minr drogba, jönni fog ide ember, de szerintem is agybaj egy 20 éves taknyosért közel 40 milliót kiadni...ezen felül, maluda/drogba helyett jönnek, szóval még csak emberszámban sem nőnek, rutint veszítenek
2012-06-05 21:32
addig szarakodtunk...a kék olajcég Fellainit akarja, és ott van már hazard, ugyhogy csak azért is oda fog menni..
2012-06-07 09:06
Tudom, h nem öröm, de a Tottenham gyengül, elmegy Bale, Modric, Krancjar, van der Vaart.
2012-06-08 10:05
mondhattok, amit akartok...wenger egy pénzügyi próféta, az ami a világban megy, h olyan pénzeket költenek el, amit nem kerestek meg, megy a körbetartozás, és nem is olyan soká, robbanni fog a bomba, RvP eladása jó üzlet, 29 éves, törény, egy olyan helyre, ahol annyi a csatár, mint égen a csillag, és ha nem megy, a padon találja magát, és nálunk sem lesz orrnehéz csapat, nem egy játékost keresnek kétségbeesetten a játékososk, amikor nem kéne..
2012-08-18 15:58
RvP heti 84,6 millió forintot fog keresni...én ezt még leírni is alig tudom, míg más tisztességes állású( orvos, mérnök, tanár, ennek a morzsáját keresik angilában..)...erre mindent lehet mondani, csak azt nem h nem a pénz számít..
2012-08-18 16:18
cazorla ha felpörög jó lesz, de podolskin látszik, h nem center csatár, és már 3x egymásba ütköztek..
2012-08-18 16:40
webtbrom-liverpool 1-0
2012-08-18 16:43
eddig diaby gervinho, cazorla jó
2012-08-18 16:46
gyerekek cazorla-val jött egy kreativ energizer-nyuszi..vele nem lesz baj... a csatárok meg olyan frissek, hogy még csak nem is ropogósak, nekem tetszik gibbs harciassága...gervinh jó-jó..de egysíkú
2012-08-18 17:45
arsha helyett jöjjön moses vagy más, de ez a srác olyan flegma h az hihetetlen, nincs benne az a finesz, mint amikor idejött
2012-08-18 17:47
sahin remzi helyett...nem vitás, melyikük jobb..
2012-08-18 17:52
én csak egyet nem értek...h az értékes játékosainktól secc perc alatt meg tudunk szabadulni, áron alul, a többitől meg egyszerüen nem...semmit nem hallani a bendő-sumák-laci-park távozásáról, még denilsont sem akarták megvenni, csak kölcsönkérni..
2012-08-19 15:31
valóban kupákat nyertek, de egyikük sem az új csapat meghatárózó kupahozó játékosa, továbbá ha itt maradnak, valószínű nyertek volna, de a türelem egyiküknek sem az erénye, arról nem is beszélve, hogy ezen játékosok új fizetése mi kis hazán költségvetésének nem kis hányada lenne, ami nem normália, és ilyen téren igazat adok wengernek...nem tudom melyikőtök kereső ember, de igazán elgondolkozhatna végre ez a világ, h ezeket az "észlényeket" mennyiért is alkalmazzák: mert ha valaki nem képes heti 60ezer fontból megélni, vagy azt kevesli azzal nagyon komoly gondok vannak..( csak összehasonlításképp..angiában egy orvos/jogász átlagkeresete egy HÓNAPBAN max 5-6 ezer font)
2012-08-28 10:21
továbbá wenger is öregkorára kezd rájönni, hogy brit magot/csapatot kéne létrehozni, mert azoknak fontos a klubb, fontos a nemzet, fontos a játék, a többi csak zsoldos marad, soha nem fog úgy küzdeni, és a játék szeretete kezd kiveszni a foci világából...de én is és wenger is tudjuk ez nem tartahtó más sokáig, ez a globalizáció, ez az valós értékek nélküli űrmértékű pénzmosás-csere, ez a kulturák és értékek elnyomása, ez nem tartahó sokáig...a világra ráerőszakolt globális világszemlélet nem fog sokáig tartani, a rasszizmus is mindig lesz, és minél jobban keverik a népeket, minél nagyobb a liberalizmus, a káosz, annél nagyobbat fog robbani a világ
2012-08-28 10:25
engem lassan idegesít, h kuss van az átigazlások kapcsán, tavaly ilyenkor pörgött a világháló a mi híreinkkel, mert ha denilson elmegy, akkor továbbra is ott állunk ahol a part szakad, mindhárom részeben soványak leszünk...fabregasos hír szerintem kacsa, de ha igaz, akkor az élet igazságot szolgáltatott nekünk, é bizony akár észhez is téríthette..vagy nem lesz semmi, vagy vihar előtti csend van
2012-08-30 19:39
bocs denilosn helyett bendtner..
2012-08-30 19:40
hűha..bendő a juvéba megy majdnem biztos, park a celta vigonal van orvosin, basztikuli, a végén meg csatár nélkül maradunk, mert 2 csatár nem csatár..
2012-08-31 10:23
ráadásul arsha is megy a zenitbe...ennyi emberrel lehet 2 vagy 3 frontos csatába menni??.. a középpálya: diaby aki bármikor lesérül, rosicky aki most is az, és bármikor, arteta is hasonló, wilshere aki még csak vissza sem tért, marad egy frimpong, cocquelin, ramsey...atyám..
2012-08-31 10:27
és cazorla akiről nem tudjuk, hogy bírja majd a favágók csapásait...
2012-08-31 10:27
nem tudom, tavaly "égtek" a vonalak...most néma csend...kezdek kételkedni, hisz egy orvosi igazolás is 2-4 óra, plusz esetleg repülőút, egyezkedés, aláírás..ez így 5-7 óra, ami azt jelenti, h már este 8-9 nél járunk...
2012-08-31 14:22
jó, h bizakodtok, meg reménykedtek, meg h hírzárlat van, de srácok, az újságok ilyenkor kiküldik összes riporterüket es azt lesik ki megy be, ki megy ki , és csak feltünt volna már, ha valaki Colney vagy Emirates környékén felbukkan...viszont síri kuss van....ugyanakkor valóban aggasztó, hogy most bendő és park távozásával egy rövid csatársor, és egy szűk és extrém sérülékeny középpálya van egyelőre..
2012-08-31 17:36
érdekes, h a thesun twitterén elképzelhetőnek tartják fellaini érkezését
2012-08-31 17:40
megmondom őszintén, h mint karácsony reggelén, úgy vártam , h valaki csatlakozzon hozzánk, de most az az érzésem, h bebizonyosodik h télapó nincsen, majd valahogy megoldjuk, akkora a csend, h nehéz hinni, h a következő órákban wenger előhúzza a meglepetés nyulat, azt meg hogy fabregas visszajönne, olyan értékű hírnek vélem, mintha holnaptól a másik irányba fordúlna a világ. szeretem az arsenalt, és ezután is ugyanúgy szorítani fogok, de jelen esetben azt kell mondjam, h bl csoport pokoli nehéz lesz, a bajnokság 4-7. helye a realitás, és kupanélküli szenzonnak nézünk elébe, jó csapat ez, és leszenek jó meccsek, de nem mi fogunk örülni a végén.
2012-08-31 19:18
azt az essien dolgot már kategórikusan tagadták..
2012-08-31 19:59
komolyan ti hisztek még bármiben is?...létezhet, h ennyire kuss legyen, aztán 1 perccel a vége előtt bejelntik?
2012-08-31 21:28
még 2 óra...
2012-08-31 21:55
Frimpong tweet: Emmanuel Y Frimpong‏@Frimpong26AFC If Essien did ever Cum Arsenal I wud be the happiest man In the world my role Model. Love him
2012-08-31 22:03
lassan a nevetőgörcs kerülget, ezt jól megszívtuk, ha ennyire nem tudunk igazolni, akkor minek adtuk kölcsön bendőt?..most komolyan 2 csatárral akar nekivágni a szezon felének, és ezzel a szuper sérülékeny középpályával...ohh hogy mi mindig a különleges játékosokat keressük..
2012-08-31 22:42
bazd+...spurs kapussora: lloris, friedel, cuddicini, gomes....és nálunk?....egy BIZTOS...a mi meccseink nem leszenk izgalommentesek, minden egyes meccsen izgulni fogunk...talán leginkább azért, h ki tudjunk állítani egy kezdőt...de....így szép az élet..
2012-08-31 23:35
az is lehet, h eisfeld az idei nagy igazlás, csak wenger nem akarta elárulni, vagy feltölti tini szupersztárokkal,a akiket edzésen is alig bírt visszatartani, és csak nem akarta lelőni a poént éjfélig, de majd a liverpool ellen...
2012-08-31 23:47
amúgy lehetséges, olyan h van már véghezvitt átigazlás, amit ennyire csendben tudtunk tartani, és majd holnap reggel bejelnetjük
2012-08-31 23:49
ennyi volt..
2012-09-01 00:03
hát kész, a real madridnál kötött ki essien...
2012-09-01 00:10
Reggel: osztozom ashburton szavaival: nem voltunk idén könnyü helyzetben P€R$iE megtartásánál, song is jó lett volna megtartani, vettünk 3minőségi játékost időben, lesz egy jack, frimpong . Igaz, h ha összeszoknak akkor egy két cserével egy olyan kezdőt ki tudunk állítani, aki a PLben bárkit megverhet, de ez a pad sovány, és meg csak 25 tagja sincs a felnőtt keretnek. Véleményem szerint rizikós húzás 2 csatárral nekifutni a szezonnak, de hogy annyi pénzünk nem volt, h erre az extrém sérülékeny középpályára EGY játékost nem tudtunk igazolni, az DUMA. Vagy nem akartak, vagy már nem divat hozzánk jönni. Izgi szezon lesz.
2012-09-01 08:37
horika....óriási vagy...kösz
2012-09-02 14:17
hát a digin már sportot űznek az Arsenal ócsárolásából, és Podolskit nagyon leszúrták...
2012-09-02 14:26
[link] ha ez összejön, én nem is tudom, de lehet soha többet nem nézek focit, a barcelona szó hallatán hányingerem van
2012-09-13 18:13
[link] hd összefog
2012-09-27 14:54
horika, mikortol mukodik a linked?
2012-10-06 18:11
szuper, köszönöm
2012-10-06 18:26
ez a bíró zseniális...gervinho hozzá sem ért..
2012-10-06 19:17
2012-10-09 16:37
mondhattok amit akartok...Walcottal szerződést KELL hosszabbítani..
2012-10-30 22:45
itt nem elsősorban új játékosok kellenek, itt fejben vannak a gondok, lassú és körülményes gondolkozás, nincs önbizalom, hanem totál félelem, bizonytalanság...és nincs ötlet, terv, kicsit összevisszának tűnik...fáj ezt látnom az elmúlt évek mu-arsenal meccseihez képest...lehet nagy verés belőle, vagy kiszenvedett döntetlen...de RvP üvegcsontaji is csak nálunk törtek el?
2012-11-03 14:20
ez a meccs, és a mutatott játék nagyobb szégyen, mint a reading elleni 4-0...nem méltó a csapat nevéhez..
2012-11-03 15:14
bocs, h megkérdezem azoktól, akik azt mondják, h wenger a szarban is képes pozitívumot találni, h mégis mi abban a jó, ha azt mondja, h ez szar? Te is ezt fogod mondani a gyerekednek, ha lesz rossz szériája, úgy gondolod, h az akár a csapatnak, akár neki jót tesz, ha csak azt szajkózza, h mi az ami rossz? Való igaz, h nem értek egyet azzal, h ekkora pénezekt akasztanak le a játékosok, és azt látom, h nem hajtanak, h ennek mi az oka nem tudom, de ha neked is tudom ajánlani, h a pozitív dolgok tudnak előremozdítani, nem a negatívak.
2012-11-10 22:53
kis gondolkodtató az új srácokról: Luka Podolski 16 meccs kezdőként ( 0 becserélt )/ 6 gól/ 4 gólpassz......Santi Cazorla 16(0)/ 4 /3....O.Giroud 11(7) / 7 / 3 ( itt megjegyzem a ligakupa passzait nem találom, a másik két játékos nem lépett pályára a cupában)....én SZERINTEM újoncoktól annyira nem rossz..
2012-11-18 10:11
megvallom őszintén nem értem itt egyesek felháborodását, nagyon nem látjátok át azt ami felé rohan a világ... ha ti azt hiszitek, h egy csapat úgy működik, h túlértékelt játékosokat abszurd pénzekért és abszurd fizatésért össze vissza igazolnak, és ettől jó lesz, akkor tévedtek rohamosan fut egy pénzügyi összeomlás felé, ha ti azt hiszitek, h egy Monaco-PSG-Man. city és a többi súlyosan eladósodott klubbok, fiktíven felértékelt játékosoknak a zálogába irreális egyre jobban elrugaszkodó milliókért vásárolna; megúszhatják..akkor tévedtek..egy messi sem ér a valós világban 200 milliót, csak valaki azt mondja, elfogadják, megy a körbetartozás, és ez egyszer be fog dőlni..és a szenilis vén kecske ezt látja, akárhogy szidjátok...
2013-07-19 12:49
szerintem az a takarítás ami most megy, előre jelzi, h jönnek mások, de nem az a lényeg, h ilyen semmijen cavani játékosért meg hulkért 60 milliókat kidobálnak, és még mielőtt leszóltok, mindig elfelejtitek, h az egy dolog h valahol megy valakinek, az h megy máshol is, az egy másik dolog...van jópár példa
2013-07-19 13:12
az már biztos, h igazolni fogunk...olyan nincs, h előlről mindenkit eltakarít , a néha beugrani képes Arshavin, a sokat játszó Gervinho és a marokkói és dán is kifele van, ezt még wenger sem akarja meghúzni, h így menjünk neki a szezonnak..
2013-08-04 07:01
rooney-fellaini-Toby Alderweireld- lars bender/ gündogan érkezőt várok
2013-08-04 07:04
hát omárt akarta a dortmund-schalke duo is...akkor csak nem lehet rossz
2013-08-05 10:09
[link] nem tűnik rossznak..
2013-08-05 10:14
eszméletlen...ezt már kezdem nagyon nem érteni...vagy tényleg megbolondult wenger és a vezetőség vagy valami nagydobás készül...lássuk mi az amit nem értek... 1----- 2 ( azaz kettő kapussal vágunk neki a szezonnak, 1 biztos lesérül, akkor nincs senki a padra..majd a fiatalok..) 2------- 3 ( azaz háááárom, atyaég, három belső védővel készülünk neki, amiből van h 2 is egyszerre sérült) 3----- ezzel a középpályával indulunk neki, háát ez sem bő, és nem lett több, nincs vérbeli szűrő ( és hát Diabyt inkább nem számolom, rosicky is inkább félév, a kis angol bokája is 2-3 hónapra fel fogja mondani a szolgálatot úgy általában, cazorla ió, de ennyi meccset nem bír...jaaaa majd zelalem..értem) 4----- ki fog csatárt játszani?...ki szélső támadót.. 3 posztra 4en maradtak lényegében... Szóval vagy már 5-6 szerződésnek a tintája szárad, vagy a gallok vagy a hupikék törpikék vagy a gumimacik csodabogyó szörpjét vettük meg jó pénzért...nem lesz egy sérülés sem, seni nem fárad, és úgy végigszáguldunk a PL-BLen mint a szellemharcoskok a gyűrűkura utolsó csatáján....értem én eladunk és megszabadulunk majd minden fasztól ( NE SZIDJÁTOK RAMSEY-t nem olyan rossz ő) de ez márkezd szűk lenni...pedig állítólag van lóvé, lé meg a lola is...na hajrá 2013/14...remélem nem őszülök bele..
2013-08-10 09:41
ramesy messze az egyik leghasznosabb kp jelenleg, igaz, h nem játszik mindig jó szinten, de nála több labdát seni nem ad, és a galata ellen is és év végén is megmutatta, ha élvezi a bizalmat és játékban van akkor igen csodás passzokkal véteti észre magát [link] messze az egyik legnagyobb akarással bír, igaz h hoz rossz döntéseket, hibázik, de ki nem, artetához képest legalább kockáztat..
2013-08-10 10:53
a legjobb szűrő, pedig nem is az
2013-08-10 10:54
bocs, h ezt leírom,... imádom az arsenalt, imádom nézni a focit, de valami nagyon nincs rendben a foci világában. Anno szerettem mind nézni, mind játszani. de most már az egész nem szól semmi másról a klubbokban csak a pénz. pénz pénz. Gondoljatok bele, h a modern kori gladiátorharcot láttok, feldoppingolt lélektelen pojácák közvetítésében, olyan összegekért amit elképzelni sem lehet, míg ti lehet hogy hónapról hónapra éltek. Dobálóztok milliókkal, követelitek h mindél többet, nem baj, hisz nem a ti pénzetek...ha nem jó az 50 adjon 60 millió...MILLIÓ FONT-ot...atyaég...tudjátok mennyi pénz is az????...ha a VÉG-BALE üzlet létrejön a 103 millió Euróról...kimondani is nehéz...egy ember ér ennyit??? 31 MILLIÁRD forintot?? és Ronney is HETI 80 milliót akar keresni forintben??? ti mikor kaptok ennyit?? a ti munkátok valóban annyival kevesebbet ér?? és nézzük és szurkolunk...pedig sokszor lélektelen semmilyen játékot kapunk...mikor ezért a pénzért a tüdejét is kiköphetné...mikor miskolcon 2-3 ezer forintért akár már le is szúrnak...és akár jól játszik akár nem megkapja a fizut, ha nem lő golt megkapja.... he te ilyen százalékkal dologznál te is kapnál fizut,??? és meddig fogják emelni a játékosok árát?? meddig?? és azt mondom lassan itt a vég és az összeomlás... de az arsenal élni fog
2013-08-21 10:18
amugy azért mondja h le kéne zárni, mert egy rakás focista attól teszi függővé az idejövetelét, h van BL nincs bl..így meg tényleg csak utána lehet igazolni...na ezért szeretné, mert akkor már a rendelkezésére állnának...pl suarez
2013-08-21 10:20
HORIKA: az Isten tartson meg nekünk téged...kösz
2013-08-21 20:44
ajánlom mindenki figyelmébe ramesy játékát...whilsere ma nincs jó formában
2013-08-21 22:04
őszintén nem értelek titeket sem és wengeréket sem, azért annyira poldi hogy ne legyen helye nem volt rossz, amikor lassan nincs nem hogy támadó de ember sem..és erre flaminiket hoznak ide...inkább fel sem jövök ide, mert csak felidegesítem magam.
2013-08-23 17:39
nem értem miről beszéltek... Kondogbia mindössze 1,88 m ami a törpe ligában nagy, de amugy nem olyan óriás, és igen jók az adottságai, 20 évesen wenger kezei alá kerülne, nem üvegcsontokkal ( nem nagyon volt sérült, és hát van rajta izom), amugy nem is lassú..kivételesen jó játékos lehet belőle..az már más, h a sevilla nem hiszem h elengedné
2013-08-24 09:44
bakker, nem gyenge ez a Fulham... kemény meccs lesz
2013-08-24 13:40
azt remélem zelalem bemutatkozhat, és ad 2 gólpaszt
2013-08-24 13:42
amugy azt nézem eddig azért az Aston Villa sem semmi sorsolással kezdett : Arsenal ( A ), Chelsea ( A ), Liverpool ( H ), Newcastle ( H ).. és eddig nem voltak nagyon rosszak
2013-08-24 13:49
hamar rájött itt mindenki, h ilyen időben meg kell küldeni kívülről
2013-08-24 14:02
kulta, így van, amit cazorla a labdával tud művel nem hilfiger, az gyenge divat, ő elegancia, Hugo Boss..:P
2013-08-24 15:07
most kell behozni sanogot és zelalemet..
2013-08-24 15:14
kész... komolyan , értem én h szereti gibbset és akarja játszatni monrealt, de sanogonak kell a légkör szokása, frimpongra és zelalemre is ráférne.. míg cazora igazán pihenhetne, ramesy is..
2013-08-24 15:16
nos megpróbálom elmondani a véleményem erről az interjúról: most wenger sakkozik, lépett pár bábut.. az h nem pihentet, ez egyfajta üzenet, igazából nem hiszem, h nem lesz kis rotálos, mondjuk koscielny-jenkinson-monreal-merte hátvédsorral vagy h poldi játszani fog, és a vége felé pedig cazorla-wilshere-ramesy-giroud cserék..mert szept 1. Tottenham meccs!!!! ( főleg ha a 60. percig még újabb gólt szerzünk) az h azt mondja nem ad ajánlatot cabaye-ért az porhintés, a newcastle-nek, h szorítja őket is az idő, és a 10 millióhoz ne kelljen többet hozzácsapni az biztos!!!, h védőt hozni fog, ennyire nem hülye a vezetőség h 3 belső védővel fusson neki a PL-BL- és a 2 kupaküzdelemnek a másik amiben látok realitást az a suarez-real, benzema-arsenal tánc, az igazat megvallva, h jeleztük van pénzünk, így bátrabb is lehet a real, ők többet is adhatnak, és a liverpoolnak sem olyan jó egy 10 mecsre eltíltott ember, de ők benzemát megfizteni nem tudják, nálunk meg a nagytakarítás miatt van fizupotenciál és ami még kérdés az a di maria-bale üzlet , mert kell!! szélső a játékszisztémánk miatt ami talán mégfontosabb az a VKP poszt, de ott nem látok előrelépést, és most azt érzem, h wenger úgy gondolja az arteta-ramesy-frimponggal megoldaj
2013-08-24 19:18
az a röhely, h azt írják 40 millió fontért leigazolnánk bentekét... 1: ennyit nem ér, 2: nem fogják odaadni, most engedték el bentet 3.. megy a kapkodás, kicsit izgulok, h végül mi jön össze belőle
2013-08-26 17:25
háát Alderweireld, Rooney , cabaye 3assal igencsak ki tudnék egyezni...édes istenem bale menj a MU-ba... és akkor rooney megy és mivel a kékek már megvették etoot és nálunk lassan több az angol, az így ütős lenne, édes istenem egy álom lenne ez a 3
2013-08-27 11:28
mindenesetre ha azzal, h elküldte a többi játékost és ennyi az egész, h hoz egy flaminit-sanogo-bendtner akkor ott északlondonban forradalom lesz... egyre kevésbé hiszek abban h valaki érkezni fog, akikvel be lehet fogni a száját a szurkolóknak... valami nagyon nem stimmel a vezetőség háza táján... amiben látok rációt : Mata.. annyit vásárolt a chelsea h nem fog beférni a csapatba, állítólag az apja már meg a menedzsere is volt a házunk táján, egyik real madridi kislányt sem látom valósnak, amiben lehet valami az a sunderlandi michu- williems érkezése, vagy az ajax belga védője, szerintem a cabaye sztori sem hagyott alább, de valamiért nem tudom miért azt érzem, h moyes nagyon ki akarja pengetni a fellaini-baines párosért a pénzt esetleg még valakiért, és egész nyáron rooney eladása már meg történt. sőt már RvP is azért ment el olcsóbban, mert opciós jogunk volt rá, csak arra kell meggyőzni ezt a buldogot, h elég neki heti 150ezer font is..ezekkel az igazolásokkal azt hiszem bárki ellen felvehetnénk a kesztyűt..
2013-08-31 09:23
vagy tényleg nem is akartak senkit sem igazolni, ez esetben az lenne a megoldás, ha vasárnapi meccsre egy arsenal drukker sem menne ki, csak a csirkék, egy üres stadionba, és oltári szopás lenne belőle, mert az h messze a legdrágább bérlet jegyárak mellett, ez a hála... kész
2013-08-31 09:41
úúú bazzeg... nem fog senki sem érkezni... mert már megjött az a bizonyos 3 játékos ( sanogo- flamini- bendtnet ) : Arsenal boss Arsene Wenger does not seem to bothered by Tottenham being one of the big movers and shakers on the transfer scene. The two clubs face each other on Sunday and Wenger says: "They try very hard (to bridge the gap) of course, that is normal. In our job, there is always a technical risk when you buy more than three players because you unbalance a little bit the stability of your squad. "I know that in England it is very well seen, but it is always difficult when you bring so many players in ( BBC )
2013-08-31 10:34
nah..íme a legújabb hírek: 1-- közel a megállapodás cabaye-ért.. 14 millió fontért 2-- aktívan érdeklődünk julian draxlerért a schalkenél, akik meg adebayort akarják leigazolni
2013-08-31 10:53
hát ez már nem tetszik.. draxler jön oké, de h podolski megy?.. most komolyan ez egyik legjobb játékost akarjuk odaadni egy taknyosért, és továbbra sem nő a létszám?? ki érti ezt?.. semmi sem mozgolódik körülöttünk... és ez furcsa, mert vagy rohadtul senkit nem akarnak, vagy rohadtul senki nem akar minket...
2013-08-31 17:20
[link] ezen nézm
2013-09-18 21:00
[link] haha
2013-10-03 18:42
úgy látom h podolski-oxi-walcott hiánya és cazorla igencsak erőtlen teljesítménye az oka annak, h az amúgy is fáradt csapat nem tud magára találni, én azt mondom, még mindig inkább legyen meg a bajnokság, jussunj tovább a bl csoportból és legyen fa kupa, nézzétek meg pont a következő kör az a chelsea elleni meccsünk elött lesz..legkevésbé kell ez a kupa, hétvén megütni a liverpoolt és megütni után a dortmundot
2013-10-29 22:18
horika engem kidob, h fizessek..
2013-11-06 20:56
annyita fel van tolva kp-juk, nem bírjuk előre vinni a labdát, keveset mozgunk, és cazorla meg özil , főleg gülü gy el vannak tűnve, nincs elképzelés
2013-11-10 17:51
ez az özil ugy el van tűnve, h az hihetetlen, és ha megszerzik a labdát úgy mennek rajtunk át, annyira hiányzik a gyorsaág- walcott-oxi a csapatból
2013-11-10 18:04
itt már csak a csoda segít..ha segít, ...elszomorító, h hazai pályán 1-0 bekkelnek, ez egyszerre szánalmas és bosszantó...impotensek vagyunk
2013-11-10 18:49
szomorú tény: a MU megérdemelten győzött, tanulság számunkra, h bekkelős csapat ellen nem megy, nálunk nincs igazi szűrő, özilt könnyű kivenni a játékból, nincs szél játék, és ami még szomorbb, h a fej és pontrugás játékunk semmit nem javult..
2013-11-10 19:02
NÁLAM ez a fasszopó RVP egy életre elszállt, nem tudom mi baja van, de azt hiszem lesz ez a buzi milliós vigyora sírós..
2013-11-10 19:07
húúúú de tippmixgyanús megoldás BORÚ-ctól...bazz
2013-11-23 16:39
miér vagyunk pirosban? hajrá fiúk
2013-12-11 20:41
kosi a világ egyik legjobb védőjévé vált, elképesztő ez az ember, ha levetkőzi az öngoljait akkor ő lesz a legjobb
2013-12-11 21:29
G(ervinh)óóóóóóllll, ja nem... [link]
2013-12-23 10:14
dein hogy vezethet meccset, ha a man city 11 volt, akkor ez 2, nem beszélve mikel belépőjéről, nagyon szeretnek minket az fa-nél
2013-12-23 21:40
a kék játékosok néha igen komoly idegbetegség jeleit mutatják, élen torressel..
2013-12-23 22:18
dein a jó kurva anyád...
2013-12-23 22:21
[link] ő meg kicsoda???, csak nem fogja berakni a csirkék ellen??
2014-01-04 11:36
bassza meg a MU is meg Draxler is, az első azért mert MU meg ha megmeri ezt tenni RVP után, draxler meg ha csicska csapatba menne ahol még csak német sincs euro ligába padozni, akkor ide ne jöjjön, de wenger se pofázzon annyit, csinálon valamit, mert ha azért nem nyerünk mert elfogy a csapat akkor majd dumálhat h miért is nem igazolt senkit
2014-01-30 17:05
nagyon jó h elvárásaitok vannak, de mondjátok már meg ki az aki nekünk jó lenne, és mozdítható is, mert akárhogy gondolkozok nem nagyon tudok olyat mondani, és ebben wengernek igaza van, aki valóban erősítés lenne vkp és csatár posztra
2014-01-31 09:14
vkp: matuidi igen jó lenne, de kétlem h elengedik, lars bender is de hát nem mozdítható
2014-01-31 09:19
persze és ba-t elengedig nekünk: NEM suarez meg efélék meg nincsenek sem sokan, se nem akarnak jönni amugy aki azt nézi h ki mekkora izom meg hogy megy neki a pl: nézze már meg mata-oscar-hazard-coutinhot, ők is tömör izom 190cm és 89 kg...nem ez dönt különben meg draxler: jó, sőt nagyon jó, de nehéz úgy kitűnni hogy közben különben meg pénzt el lehet költeni: LUKE SHAW, ROSS BARKLEY, TOWNSEND,RODWELL..
2014-01-31 09:33
sőt megmondom őszítén Barkley lenne minden szempontól nekünk a legjobb, érte odaadnék annyi pénzt mindt draxlerét simmán
2014-01-31 09:40
úgy fest az egyetlen ember vucinic-osvaldo torinoban másra egyre kevésbé látok esélyt
2014-01-31 11:12
local mondj csak 1et..
2014-01-31 11:32
kedves local...ha igazat akarod hallani: Bergkamp óta nem volt úgy igazán jó, és olyan akit szívesen látok..számomra RVP nem volt igazi csatár, de jó muzsikált elől, már megbocsájtottam neki, pusztán nem érdekel, és ha igazat akarod hallani Henry sem volt igazi csatár, de ő hozzá hasonló nem is játszik most sehol Giroud az első akit szívesn nézek, és akár hiszed akár nem kedvelem, mert hajt, töri magát, tavaly óta nagyot fejlődött, és van erő benne, sokat segít a többieknek, úgy tartja a labdát( ha fejben ott van) ahogy kevesen és ahhoz képest nem is olyan lassú. DE: én azt mondom, könnyű azt mondani, h hozzunk ide egy csatárt 2, 3at... a helyzet az, hogy mind megfizathatőség, mind elmozdíthatóság szempontjából, és nem utolsó sorban akarjon is itt játszani...nos ez így sok, én régóta azt vallom, h wenger számomra a világ legjobb edzője, és ideje volna angol vonalon elindulni, mert ezek a zsoldos elkényeztetett primadonnák nem viszik itt semmire ide olyan játékosok kellenek mint Wilshere...pl Barkley...
2014-01-31 11:52
basset. nem mintha számítana de londodn nem +1, hanem -1, amugy vagy jön valaki vagy nem, abban igaza van wengernek, magunkra kell összpontosítani, és abból kell főzni amink van..én már nem hiszek sem draxler-kalu-klose dologban max a svédben, de nem értem minek? miért nem ad akkor inkább zelalemnek-frimpongnak-coquelin-nek lehetőséget..de ő tudja
2014-01-31 15:11
dennis ezt a fischer-es dolgot hol olvastad?
2014-01-31 17:00
ez egy hozzáállás...szerintem tud hozzárakni a csapathoz, és nem egy beképzelt primadonna aki 20 évesen istencsászárnek képzeli magát, nem mellesleg végre tud valaki rögzített helyzeteket elvégezni, ilyen nem nagyon volt eddig [link]
2014-01-31 21:28
hányok ettől a csapattól, ma mélységesen megharagudtam élen özillel, húzzon el a pixsába
2014-02-08 15:08
EZ NEM SZÉGYEN__________ EZ ALÁZÁS...ezt megélni, azt hittem az ilyeneknek vége
2014-02-08 15:12
ezután csak egy dolgot fogadnék el....ÖZIL EGY PERCET SEM KAPNA!!! és nem kerülne be a válogatottba, úgy kibasznék vele, ahogy csak lehet
2014-02-08 15:19
szavakba nem lehet önteni amit érzek...és azt hiszem nálam véget ért egy korszak. az a korszak, amikor igaz szívvel szurkoltam egy csapatban. hogy miért? röviden: mert most ami a világban folyik és a fociban is kiábrándító! erkölcstelenség, sumákolás, lelki-szellemi válság, mindent csak két dolog irányít: a pénz és a hatalom. egyre jobban azt érzem, hogy a foci már nem az ami anno volt még 10 éve is, ahol csapatok voltak, ahol egymásért játszottak, ahol a játékos csak játékos volt, ahol az edző edző volt, ahol a szurkolót tisztelték, és nem nézték hülyének. ez a korszak véget ért. én orvosként dolgozok nap mint nap, emberek életéért küzdök potom pénzért, soha nem adatott meg h élőben láthassam ezt a csapatot. a munkámban elvárások vannak felém, mind beteg mind vezetői oldalról, és ha valamit nem csinálnék jól, nagyon gyorsan nem a megfelelő helyen találnám magam. mi folyik a foci világában? én metróval járok munkába, ezek annyi pénz keresnek amit fel sem tudok fogni, ha hibáznak szankcionálni sem lehet őket, mert a végén még ő durcázza be magát és megint csak a klub jár rosszul, ha akarnak hajtanak, ha nem nem, , ha akarnak edzőt buktatnak, ha akarnak hamisan játszanak, és csalnak. és ez a másik, egyre kevésbé hiszem, h bármi tiszta itt, amióta a fogadás ennyire fontos szerepet játszik, nem hiszem, h akár csak egy meccs eredménye is tiszta lenne, hol létezik az hogy egy wigan nem kap 6 a kékektől, mi meg örüljünk, h ennyire megússzuk, lelki válság? : ugyanmár: hol van a tisztelet?hol a becsület? hol a foci szeretete? sehol, akkor itt az ideje, hogy a szurkolo se legyen a meccsen, a tévé előtt és nem fogadjon, itt az idő, h azokért akikért ez szól, most megmutassák, h ennyi nem tovább, hogy a foci szellemisége nem az önelégült játékosokról szól, nem a csalásról- hazugságról, és legfőképp nem a telibeszarásról...elég volt a biszem-baszomból...
2014-03-24 09:23
ez eldőlt, vége, idén ha így vezetett valaki ellenünk, nem hogy nem jöttünk vissza, de 5 alatt nem úsztuk meg, SZÁNALOM, és Fabianski egy nagy semmi, itt csupa beszari idiota van
2014-05-17 18:13
amiről egyre többet írnak: a TÁMADÓ alakzat: INSIGNE: nem lenne rossz, véleményem szerint teljesen felesleges vétel volna, széleke így is túlkínálat van, HULK: egy álom volna, erős fizikum mellé elég jó technikai tudás, elől széle bevethető, távolról is szeret lőni, ő lenne a tökéletes , főleg h csak 28 éves, REMY: én úgy érzem vele nem nyernénk semmit, nem jobb Giroudnal és nem érzem mi az ami tulajdonságával segíthetne rajtunk, VELA: nem lenne jobb választás egyiknél sem, ügyes technikus, de gyenge fizikum ehhez, GRIEZMAN: ua mint vela, csak PL tapasztalat nélkül.
2014-06-07 14:38
[link] a legnagyobb igazolás
2014-06-13 08:18
[link] most ez komoly??? nem értem!!! mi a franc folyik nálunk, ha azt mondják építkezünk, akkor éppen leépülünk??? nem hiszem el, és miért a MU, bazz akkor már menjen el a francba
2014-06-16 22:40
tudja valaki, h a transfermarkt miért nem működik, nagyon nem naprakész és nem változik amugy nagyon kellenek az igazolások, én bízom zelalemben, örülök akár debuchy nek akár auriernek sanchez nagy fogás volna, khedira segítene a szűrésben, de ezzel túlkínálat lesz a kp: valaki menni fog..remélem nem rosicky, inkább arteta..kell sajna egy belső védő is, mivel ha nincs sagna, ha 2 kiesnek akkor nem tudom ki fog beállni, nem maradt tartalékkapus, de bárki bármit mond, én nem tudok olyan csatárról aki mozdítható és segíthetne rajtunk
2014-07-05 17:47
MEG KELL ÉRTENETEK: nem fognak senkit sem bemutatni a mezbemutatás előtt? mibe mutasság be, pizsomában? amugy éredekes összehasonlítás, és bár bírtam sagnat, de lehet még ebből is mi jöttünk ki jobban:[link];
2014-07-08 18:13
2014-07-12 10:19
amugy tényleg hol van debuchy?? nem arról volt szó h megvan?
2014-07-14 22:19
véleményem szerint falcao nem való ide, évek óta az a baj, h nincs erő a csapatban, egy szem giroud az akin még van izom is, ide W. Bony kell, top csatár, kapna maga mögé végre egy normális csapatot, vele erősödnénk de egy ilyen falcao annyit érne mint semmi, főle ha idejön és lesérül
2014-08-30 07:27
ja vélhetően én vagyok hülye, h egy swansea-ben 16 gólt rúg , mig dzeko egy cityben rúh ugyan ennyit, sőt rooney meg aguero rug 17, valóba, a swansea-ban is olyan a középpálya, és biztos h falcao is megnyerné a párbajait a stoke-westham-everton stb védökkel, meg láthattuk mennyire engedik a csapatok h lerohanjuk őket, ugyhogy nincs szükségünk erős csatárra, persze cavani aki egy psgben a ligue1 ban tud 16 gólt szerezni az topcsatár, és falcao aki még 11 gólt sem képes ott szerezni, engem küldesz haza?? inkább hagyd abba a fizázást, mert annak semmi köze a valósághoz..fiacskám
2014-08-30 08:44
a számok, és tények: DZEKO ( 23 lehetőség/ 16 gól(103lövés)/ 1 assziszt ) BONY ( 27 lehetőség/ 16 gól(108 lövés)/ 4 assziszt) CAVANI ( 25 lehetőség/ 16gól( 96 lövés)/ 2 assziszt), GIROUD( 36 lehetőség/ 16gól(112lövés)/ 8 assziszt) ROONEY ( 27 lehetőség/ 17 gól(101 lövés)/ 10 assziszt) RVP ( 18lehetőség / 12 gól(62lövés)/3 assziszt) AGÜERO ( 20 lehetőség/ 17 gól(86lövés)/6 assziszt).... és akkor el lehet gondolkozni melyik csatárnak milyen lehetőségei vannak, vélehtősen BONY nagyon szar ha a swanseaban ilyen gyenge teljesítményre képes
2014-08-30 10:46
a digisport-on már nincs online közvetítés?
2014-08-30 13:45
mekkora poén lenne, ha csak bealtattunk volna és mi igazolnánk le vidalt meg jönne egy jó védő, mert védőnek kell jönni, ha már más nem is, mert ilyen védősorral még a PL-nek sem lehet nekivágni...továbbá ha már falcao madrid én onnan hoznám benzemát inkább mint remyt
2014-08-31 10:57
na érdekesen alakul ez az átigazolási szezon... sanchez simmán szinte se perc alatt (ez jó), sagna pótolva (?) jenkinson lecserélve ( na végre)...és akkor ami most felhúz h eladta vermaelent úgy hogy nem vett védőt...mivan????? előbb eladtunk míg biztos lett volna, most meg kapkodunk, manolas off, sokrates off, és nem állunk snkihez közel, megint kapkodunk és mi vagyunk kényszerhelyzetben, de védőt hozni kell...komolyan 2 belső védőevl ugrunk neki?? és akkor a kpálya...rabiot is elviszi a róma, carwalhot nem tudjuk kifizetni..khediránál esélyünk sem volt, bender is igy és ennyi...és a csatárposzt...nos ha sanogo és campbell.lel akarja megoldani ezt akkor le is mondhatunk bármi címről..mi mért nem tudunk időben igazolni mint a chelsea ??
2014-08-31 15:08
amugy miért nem cseréljük el 25 milla lpus podot reusra...??? ezzel le is tudnán évekre a támadó szekciót
2014-08-31 15:18
a legjobb link : [link]
2014-08-31 17:02
ennyire nincs ötlet, vagy mi ez a sok meg nem értett mozgás, össze vissza passz???
2014-08-31 17:07
háát összhang semmi, de leginkább sanchez nem érti a többiket.. össze vissza rohangál
2014-08-31 17:12
fasza mondom én nincs hátvéd...
2014-08-31 17:13
ezt sanogo onnan passzolni akarta??
2014-08-31 17:20
közben remy hivatalosan a chelsea-é !!!
2014-08-31 17:43
itt a hivatalos kép remiről..[link] nekünk van egy sanogonk
2014-08-31 17:45
szabiszaky: [link]
2014-08-31 17:53
nem tudom mi bajotok van a stúdióban ülőkkel...minden szavuk igaz...satnya gyenge , ötlettelen arrogáns lassú és minden a játékunk csak nem értelmes és érdekes...özil cazorla mentalitásával van baj, mintha soha nem játszottak volna együtt, és nekem inkább tűnik úgy mintha nem is AKARNÁNAK játszani...szerintem már semmi kedvük ebben a csapatban ezzel az edzővel focizni
2014-08-31 18:01
mostmár nem értem miért kellett vermaelent elküldeni????
2014-08-31 18:24
komolyan özilt szedje már le...
2014-08-31 18:26
ez a szezon egy rémálom lesz bassza meg... és cserélni sem lehet...nem hiszem el
2014-08-31 18:38
özilt nem tudjuk eladni????? vagy elcserélni??? valami értelmes játékosra
2014-08-31 18:40
ez a hammond mi a frászt keres még fenn???
2014-08-31 18:43
ez egyszerre siralmas és nevetséges
2014-08-31 18:53
szomorú leszek ha nem jön senki, főleg nem a védelembe, ott ugyanis nem leszünk meg, a csatársor még hagyján, bár most h campbell is elmegy majd biztos rio-vel meg poldival megoldjuk és a kp még hagyján, de h egy belső védő kellene...én kicsit kezdek már nem hinni benne, mert ahhoz túl nagy a csend, és ha bármi lenne, akkor arról higyjétel el már forron pletykáltak volna, nem lehet a mai világban fű alatt csinálni mindent aztán hoppsz...amugy én nem wengerre haragszom, mert nem ő intézi az átigazolásokat...ő csak szenvedője ennek...kár...de abbó kell főzni amink van, és annyira nem mondamán h rossz, csak fajben és fizikálisan bele kellene ebbe tenni
2014-09-01 18:19
részemről megfogalmazódott egy olyan gondolat, a vasárnapi meccs után, h írok wengernek h ennek a pénznek a töredékéért mondjuk havi 5-6 ezer fontért is ugyanazt megcsinálom mint a srácok, vagyis a semmit, de ha mondjuk már ad 5 ezer 1 fontot akkor lehet többet is, de így felesleges kipengetni heti 50-170 ezer fontot...a semmiért
2014-09-01 18:27
különben szasza, ha szerinted wenger és nem a vezetőség intézi akkor vagy már és valóban fű alatt el lett intézve ( amit nem hiszek) vagy rómából/lazióból hoz valakit ( ebben sem látok rációt) vagy akkor nem lesz semmi, mert nem hiszem h a manager és orvosi stábot is vitte volna magával rómába...
2014-09-01 18:31
mindenesetre az azért kedves h moyes ki lett rugva de lajosvan gány ilyen játékosokat kap...szerintem ezekkel moyes is többre vitte volna...
2014-09-01 20:13
persze kondogbia... hagyjuk már, az as monaco tökrement vagy mi h eladnak mindenkit???, ugyan eddig sem értettem miért adták el jame r, és falcaot, így a BL ben nem sok dologban reménykedhetnek
2014-09-01 20:29
mostmár én is azt mondom, h naivság azt hinni h jön itt valaki, ugyanakkor ez azt jelenti h elment mindenkinek az esze, ha azt hiszik, h 2 középhátvéddel van bármi keresni valónk...én azt hiszem innentől csak úgy nézek meccset h annak is hihetetlen örülni fogok, ha nem kapunk ki
2014-09-01 22:01
bakker nem hiszem el...ide véééééddddőőőőőő kell
2014-09-01 22:27
nem értem miről írogattok, láttatok hivatalos jelentést, nem na addig még nem arsenal jűtékos senki sem..
2014-09-01 22:51
amugy vicces h az angolok mind welbeck sorsám aggódnak, sőt sokan azt gondolják nagyot dob majd rajtunk és hiba volt eladni ahogy az is h eddig is mellőzték
2014-09-01 23:25
ha ez sem jön össze??
2014-09-01 23:52
na a mu nem tudta falcaot leigazolni....ugrott welbeck is...
2014-09-01 23:59
a MU-s oldalról: oldMUfan Sajnáljuk Õt is és Chicha-t is. Mindkettõjük esetére igaz, hogy ki jobban, ki kevésbé. De egy ellenlábasnak átengedni nagy hiba volt. Jó, tudom, ugyanez volt RvP esetében is, de ettõl még nekünk nem kell ostobának lenni. Sok sikert, de ne ellenünk! ....
2014-09-02 21:30
wenger most nagyot húzott, előre gondolkozott, és egy kiegyensúlyozott, ugyanakkor igencsak nagy játékkedvvel bíró csapatot tud most pályára küldeni, szerintem az hogy podolski, campbell, diaby, rosicky játékba lendüljön ez pofás, és igaz hátul kicsit gyengének tűnhet, és örülök a fiatalok játéklehetőségének..
2014-09-23 20:18
ez védhetetlen, ez egy állat, ő kellett nekünk..mekkora gól...go gunners
2014-09-23 20:59
fel kell pörögni..amugy alap hiba h a kipattanóra és az ott érkező távoli lövésekre nincs senki, hogy létezik, h mindenki benn volt a 16 belül??? ilyet nem lehet csinálni, podolski meg olyat hagyott ki amit nem lehet..a 11-es t meg most egy szaggatós szemcsés neten nézem, nem mondom meg, h az volt-e, de rosicky alapvetően rosszul mozgott arra
2014-09-23 21:39
nem érzem az átütő erőt a csapatban
2014-09-23 22:31
némiképp igazságtalannak érzem, h clyne élete góljával esünk ki, még ha védekezési hiba is volt
2014-09-23 22:32
a tegnapi meccsről az a véleményem, h flamini személyes hibája döntött...ez az ő sara.. ugyanakkor a csapatra sem wengerre a tegnapi meccs után nem vagy dühös, hajtottak, küzdöttek, de egy ilyen stoke-hull szintet megütő, bekkelő és jócskán szerencsés napot kifogó csirkeszárnnyal nem lehetett mit kezdeni, a bírói ténykedés továbbra is kriminális, az orvosi stáb és a fitness edző munkája egyenlő a 0...ugyanakkor dühös vagyok, a menedzsmentre...most ( 1 hónap telt el ) és már nincs csapat, nem igaz az h a puma szerződés után nem tudták azt a carvalho ( bazi erős nigga) gyereket idehozni mert az nem veszítené el a labdákat, és egy erős és gyors védőt, mert lassan nincs aki kiálljon... röviden a Chelsea ellen nem léphet pályára: ramsey, arteta, giroud, debuchy, walcott, diaby és wilshere is kérdéses..bazz ez milyen már, és ott egy rosicky aki egy tüsszentéstől meghal, és egy rém lassú flamini meg mertesaker...kösz h elengedték vermealent ...itt az ideje zelalemnek is..és az imáknak
2014-09-28 10:09
basset nem értelek...mi az h gyalázat: egy jó kapus, egy tehetséges fiatal szélső, tehetséges fiatal szélső védő, egy rutinus csatár , egy rutinos kp, wilshere és alázatos fiatal kp, nem rossz, figyelembe véve a sérültlistát..
2014-10-01 20:21
minden posztra tudunk cserélni..eltolásokkal akár
2014-10-01 20:33
közben a ludogorets vezet a madrid ellen...mi meg mit csinálunk, kis összpontosítással már vezethetnénk
2014-10-01 20:58
eskü, özil is nagyobb kedvvel játszik, h középen van
2014-10-01 21:15
hááát, ha ezt a gyerek így folytatja, akkor fogják majd a fejüket a MU-nál..16 milla..ővék meg falcao..
2014-10-01 21:16
szerintem semmivel sem erősebb a pad sem a keret a kékenél, szerintem a mentális felkészültség lehet különbség
2014-10-05 15:13
eddig nagyon vagdalkozó a játék ...és sok a pontatlanság
2014-10-05 15:26
komolyan a tököm telen van, h így dobálják magukat, hazardhoz zozzá sem ért..ez kész
2014-10-05 15:35
azért azt láttátok, h hazard csak feldobta magát...kaum11 egy genny bandától,,
2014-10-05 15:47
faszom wilsherbe, miért nem lő egyből?????
2014-10-05 15:50
valaki mondja meg mit vétett wenger vagy az arsenal... nem kapnak a kékek pirosat, harad kamu11, lehet még minket büntetni???
2014-10-05 15:51
flaminiből komolyan elegem van...egy labdát nem tud megtartani, így szerelik mint egy kis gyereket
2014-10-05 15:54
most komolyan ezek a kommentátorok mindig ilyen seggnyalók voltak...h mou odamehet kommentelni , mocskolódhat, wenger meg minek megy oda, hogy teheti meg stb
2014-10-05 16:22
most ez komoly, h a kék játékosoknak mi kell odaadjuk a bedobáshoz a labdát, ez ne haragudjatok de aláznak minket, ez a mou egy igazi görény
2014-10-05 16:39
eddig mi játszuk a focit...nem tudom mit mondanak ezek a studioban, de a chelsea csak tördel, mi focizunk
2014-10-05 16:45
ezt is lereagálta, időben, 2 szűrő, teljesen visszahúzódtak, semmi esélyünk nincs
2014-10-05 16:52
ez a kapusunk, elindult, majd megállt, komolyan várom, h ospina legyen az első számúú, mert ez így szánalmas
2014-10-05 16:59
azt mondod, h tatktiaki fail????? bazz ezzel a kerettel mit akarsz mást játszani??? nincs rendes vkp nincs gyors védelem középen ( merte) és nincs egy rendes box-to-box játékos, átlag kevesebb izom, sokkal alacsonyabb játékosok, mit akarsz te ezekkel játszatni???
2014-10-05 17:16
Álljatok már le és gondolkozzatok egy kicsit, részben wenger hibája mindez, de leginkább a keret kvalitásai határolják be...és mou féle gusztustalanság
2014-10-05 17:32
Félreértések elkerülése végett: ma fociztunk, hogy mégis mi döntött h a kékek nyertek, az a taktika..és a bírói ténykedés..ha cahillt leküldi időben egész más lett volna a meccs.sajnos be kell látni h sok poszton vannak hiányosságaink és taktikailag nem egységes a csapat, egyenetlenségek vannak..özil játéka nagyszerű, de nem egy ilyen csapat ellen, egyszerűen képtelen játszani ilyen mélyen védekező és masszívan odaszurkáló csapat ellen, welbzből hiányzik a fizikum és a rutinnézzük:
2014-10-05 22:12
mou pontosan tudta, h mit nem szabad ellenünk megcsinálni...(1)özilt szabadon hagyni, végig volt aki odapiszkáljon, ennek meg lett a következménye, nem is ment, nem is akart, védekezésben nem jött vissza, így végül is nem volt hasznára a csapatnak..(2) welbz gyors, ne tudjon befutni, jó mélyen védekeztek, a kapusok a lengyellel ellentétbe úgy is maximum kijöttek volna szembe vele, nincs mögékerülés, gyengébb fizikum, csak háttal kapott labdát, esélye sem volt h megfroduljon. (3) a széleket kiszorította egészen szélre, sokszor pl sanchez is csak körözött, aztán becsapdázták szélen az embert, így kényszerítve hibára... ( 4) pontosan tudta h támadni akarunk, így neki elég volt visszavonni a csapatot és szorosan védekezni, kontrák épp elég, ha kinyilunk, átjáróház..(5) a csere hibás volt, özilt kellett volna leszedni, és cazorlát fel..de ezt is azonnal megölte a 2 szűrővel, hiszen kényszerben voltunk..egyénileg chambers nem bírt hazarddal, flamo ide ebben a szerkezetben kevés, nem játszunk totális futbalt, széleket lezárta, mélyen védekezett, plussz a bíró egy szemét volt, mou taktikailag agyonverte wengert, MIÉRT? mert azt is tudta mit fog gondolni, 2 lépéssel előtte volt
2014-10-05 22:20
mout csak meglepetéssel lehetett volna megverni..ha egy 4-3-1-2 ben védekeztünk volna ahol a 3 szűrővel és 2 gyors támadóval, magunkra húzva, amit hiányolok, h továbbra is maxim. ki akarjuk játszani, és soha még véletlenül sem akarunk kapura lőni távolról, be kellett volna állni hasonlóan mint mou, és akkor jön a meglepi, mert először nem hinnék el, aztán kénytelen lennének feljebb jönni amire elég a 2 gyors csatár..
2014-10-05 22:23
vegyesek az érzéseim..és félve várom már a hull elleni meccset is, nehogy a pontok után már könnyek is hull-janak..lassan nincs bevethető játékos, és ez annak a következménye elsősorban h a bírók nem fogják meg a meccset..elég visszanézni a Tottenham elleni már már háborút nézni de a chelsea elleni derbi is kökemény belépésekkel volt tarkítva..a galata ellen is kaptuk az ívet...és visszatérve a hangos felháborodásotokhoz..valaki közületek sportolt-e már és ha igen, akkor sérült-e meg komolyan?...ti azt hiszitek, h ha valakinek volt egy keresztszalagszakadása utána az a szalag egyáltalán funkcióképes? vagy ti azt hiszitek h az pl kész 6 hónapon belül és ugyanolyan lesz? nektek elment az eszetek
2014-10-09 12:22
még ennyi picsogást mit amit itt egyesek művelnek, az már egy menstruáló plázapicsa osztagnak is sok
2014-10-22 21:32
komolyan nem értelek titeket...bezzeg a pool drukkerek akik OTTHON egy ludogerets ellen éppen nyernek nem így beszélnek a csapatukról...
2014-10-22 22:16
és szerintetek van olyan edző akinek a mentalitása csak egy kicsit is illik ide...amugy azt mond wenger amit akar, a pályán nem ő van..nézd L.E és Messit..
2014-10-22 22:19
JÓ küldjék el wengert, mondjon le...és KI jöjjön...??? heh?? egy villásboás aki annyit sem ért a focihoz mit wenger reggeli kulája?? és honnan tudjátok h nem bunda, fogadás, vagy wenger akar pénzt kicsalni a vezetőségtől, vagy a srácok egy nyár alatt elfelejtettek focizni?
2014-10-22 22:24
persze mindenért a Wenger a hibás..a játékos meg egyik évben tud focizin a másikban meg nem ezért is wenger a hibás? vagy azért mert nem tudnak egy épkézláb paszt csinálni azért is wenger a hibás? most szerintetek minden évben boot van aztán wengi papa megtanítja mint az oviban h kell passzolni???
2014-10-22 22:27
abból főz ami van..ez az anderlecht egy fiatal motivált nem túlfizetet gárda, akik vérszemet kaptak..nálunk agyonfizetett hisztis sztárok vannak sok balfasszal: flamini, merte...ennyi itt csak fejben van gond csapat szinten...ennek a megoldása nem 2 perc
2014-10-22 22:31
TESSÉK RINYABAJNOKOK? BASSZÁTOK MEG ÉS SÍRJATAOK TOVÁBB
2014-10-22 22:32
cserarzi lehet h fiatal vagyok, de minekután lehúztam nem fociban hanem hokiban 4 évet majd kézilabdában 16 évet és 4 éve edzősködöm, lehet értek kicsit a sportlélektanhoz...de mindegy
2014-10-22 22:37
és az ilyen fotelhuszárok akik életükben a sörmeccsen kívül nem izzadtak meg azok biztosan tudják milye az amikor nem egy hanem komplett csapattal semmi más baj nincs csak fejben van nagy katyvasz, de basztassatok, nem azt mondom h jó volt, nem azt mondom h ez így jó, de azok akik 60 perc után temetik a csapatot egy 90 perce meccsen azok szégyelják magukat, de soha nem voltak sportolók, és igen kell az ilyen és az élethez kell a szerencse, talán pont ez fogja kibillentei ebből a posványból a csapatot
2014-10-22 22:39
kedves basset, látom, de ismerd azt h abból főzz amid van, és h szarból igen érdekes várat fogsz építeni, és lehet jönni h miért nem igazolt itt le hummelseket meg messiket meg tudjakit, de ez nem úgy megy mint a fifában bakker, nem fogom részletezni h mikre kell odafigyelni, h milye n szponzori meg más szerződések kötnek klubbokat, igen ez van , ebből kell főzni, majd felépülnek akik hiányoznak és imádkozunk ez van
2014-10-22 22:50
meg kell hogy mondjam, hogy mérhetetlenül csalódott vagyok. az a színvonal az a nyávogás, picsogás, siránkozás, állandó nyavajgós kikéremmagamnak kkirtikán aluli kritizálás ami itt megy az oldalon, és az a szélsőséges megnyilvánulás ha nyerünk mindenki isten, ha meg nem akkor mindenki egy nagy szar...ELKESERÍTŐ...komolyan felvetődött bennem, hogy a való életben is ilyen tehetetlen és ilyen hozzáállásal viseltettek a dolgaitok iránt akkor komoly bajban vagytok. Mert ha nem sziporkázik a csapat, ha szenved akkor inkább kapjon ki? akkor inkább alázzák meg? akkor inkább nem is nézed? ....ha te lennél ott, neked nem menne, akkor is ezt mondanád?? ez sportemberhez méltó??ez méltó egy valódi szurkólóhoz?? ....van akinek nem ment el még a józan esze, és ebben az országban az állandó nyavajgáson, picsogáson kívűl még tud mást is?? ...egyszerűen nem hiszem el...ilyenné lett a magyar? ha nem megy akkor inkább alázzák meg?? az mit oldana meg?? MIT?? menjetek a jó büdös francba...tudjátok mik vagytok?? ....közönséges Trollok, akik a szürke kis unalmas és sikertelen életük frusztrációját akarjátok álnév mellett kiélni...tegyétek, de ettől soha nem lesztek boldogabbak, szidjatok, de jobban járnátok ha tükörbe néztek....elvárás van, szolgáljanak ki titeket, majd akkor ti is méltóztattok szurkolni...ja igen, ha így működtök az életben, nem sok jót ígérhetek nektek...az élet nem ilyen...üdv
2014-10-23 10:51
ilyen egyértelmű kezezést nem látni.. megint nem adtak meg egy 11est és pirosat kösz
2014-11-01 16:24
nem hiszem el, akkora nyomás alatt tartjuk őket és nem tudunk begyötörni egyet
2014-11-01 16:29
én komolyan nem hiszem el amit művelnek a bírok, közben a kékek már csak döntetlen, nagyon kéne győzni
2014-11-01 17:18
nevetséges h ennyi szögletet nem tudunk kihasználni
2014-11-01 17:21
ezt nem hiszem el, ilyen nincs
2014-11-01 17:23
most komolyan alexis fejel?
2014-11-01 17:27
na most megkapja azt amit megérdemel ez a favágó aljadék banda
2014-11-01 17:30
az lehet, h nem cserél, és ez hiba, de az mégsem lehet wenger hibája, h ezek a gazdag-nyálgáj fiúk fejben sehol sincsenek
2014-11-09 18:39
akár tetszik, akár nem itt legjobban giroud hiányzik, mert welbz jó meg minden, de sem fejelni sem megtartani nem tudja a labdákat..amugy meg az aki egy most visszatérő walcottól várja a csodát az sem egész. itt a probélma az h nem nyerni akarunk, nem megsemmisíteni, hanem túélni, és amíg így gondolkozunk, addig azt minden csapat érzi és megy is..ennyi
2014-11-09 18:42
én azt mondom ide henry és bergkamp-on kívül ne jöjjön senki, végképp ne guardiola, mert attól rosszabb nincs, amugy a nagy klopp imádóknak ajánlom figyelmébe a bundás táblázatát..meg láthatjátok, h 2x annyi pénzből a mu is meg a city is mire képes..nem pénz kérdése nézd soton...és a játékosok fejben...hát, wenger dolga meg nem is, , de az h ennyire fatökűek meg minden az sokmindennek köszönhető...de aki azt hiszi, h wenger outtal megoldódnak a dolgok akkor el kell szomorítsam
2014-11-09 18:48
én ezen csak nevetni tudok...micsoda tippmix gyilkos forduló..minden összeesküvés nélkül...hahahahha
2014-11-09 18:51
makaveli egy kicsit gondolkozz...egy épképzláb szűrő nincs és mind olyan méretű emberekkel játszunk akik KOMOLY testi hátrányban vannak..mikor nyerünk meg a középpályán fejpárbajt, mikor szerzünk labdát??? nincs ez erős izmos ember sem, csak alacsony teremetűek akiket akkor rugnak fel amikor akarnak
2014-11-09 18:53
Hol a lap?? Hol a piros, a labda Sehol nem volt, ezek mészárosak
2014-11-22 19:40
Hányok ettol a mu-tol. Es aki azt mondja h ez wenger hibája,az bassza meg,ezt a töketlen faszok,meg a mészáros gecik hoztak ossze....nincs ennél szerencsétlenebb csapat nincs
2014-11-22 19:49
komolyan a digin botrányos a kommentár, ennek a faszinak annyi köze van a focihoz és a sportkommentárkodáshoz mint nekem a nobel díjhoz
2014-12-21 18:18
ezt wenger baszta el...egy csapat vezet ember előnyben, és az a reakciója, h lehozza a támadó szellemű játékosokat és magára húzza a mindent egy lapra feltevő poolt, ez az edző néha olyan szakmai hibákat követ el amit serdülő korban nem szabad
2014-12-21 19:00
BUÉK! izgalmas és meglehetősen nehéz meccsel indul az év.. ugyanakkor igezi meglepetésekkel.. hol van flamini, welbeck és podolski??, és chambers mint szűrő..référ erre a csapatra erősítés, hajrá, ma érzem, oxlade góljának is örülni fogunk
2015-01-01 15:25
sőt roszkó, azt nem említetted, hogy wenger egy szerencsétlen nyolc általános végzett csöves a rossz cipzáros kabátjában, akit megszánnak, ezért ül az első sorban.
2015-01-12 13:18
nem sértésnek: basset meg a többi agyalágyult. Szerintetek normális, hogy elköltögetnek 200 milliókat, még az Arsenal-nal is irreális árakat keresnek a játékosok. Szerinted attól lesz jó, hogy összevásárol minden pojácát? Hát öregem, örülök, hogy nem te felelsz ennek az országnak a pénzügyi helyzetéért, mert akkor bizony nagyon nagy bajok lennének. Anyuci meg Apuci adott már 500 forintnál többet a kezedbe? Keresel TE egyáltalá, hogy el kellene tartanod magad? Részemről inkább szurkolok egy olyan csapatban ami nem áll be ebbe az agyament világtrenbe, angol klunhoz mérten próbál angol játékosokat játszatni, mint h divatmajomkodjak, na húzzál csak el valamelyik olajcég seggét nyldosni..
2015-01-13 08:26
kedves basset. kösz a tanácsod, de nem turkálok senki sebében, elég ha az enyémbe nyúlok, és végképp nem érdekel, h csóringernek neveznek. persze ez a ne nézza a zsebembe azon vállalkozók általános szövege, akik pontosan tudják, ha a zsebükbe néznek kiderül cirmos az orruk.. hogy mit hallasz itthon és nagyvilágban, az egy dolog. az itthonira nem adnék sokat, és nem fociban, más sportágban vagyok igencsak otthon, ami legalább hoz is némi eredményt, de minden tekintetben ée vagyunk maradva a normális gondolkozástól. azt mondod meg kell fizetni őket? kiket? és miért is ilyen összeggel? mert netán aranyat szarnak?, h őszinte legyek igazából semmivel sem kéne többet kapjanak mint egy dokmunkás, vagy egy gladiátor, mert semmivel nem járulnak hozzá a világ szellemi fejlődéséhez, hogy mást ne mondjak, egy orvos ismerősöm éjszakai ügyeletre 300 huf nettot kap oránként, és ne tegyök már össze a munka hasznosságát. az igazság, az hogy ez már nem foci, ez biznisz, és elszállt a ló mindenkivel. nem egészséges, és tisztelendő, ha valaki nem áll be ebbe a sorba minden gondolkodás nélkül
2015-01-13 17:36
különben basset, ha tudod a tutit, hogy mi hogy működik, akkor nem írnál sértődötten, ha minekt nem támogatnak a bírok, vagy a srácok nem hajtanak, vagy érdekes eredmény születik, mert ha tudod a tutit, akkor azt is tudod h sok eredmény nem tiszta foci
2015-01-13 17:43
eddig cech katasztrófa, a csapat ugyszintén, a dinamo ellen nem így játszottak
2015-08-16 16:05
mikor lesz már video-bíro? ez elviselhetetlen, hogy ennyit manipulálják a meccseket
2015-08-24 21:10
ox... hehe [link]
2017-09-20 20:19
Belépés
NÉV:
JELSZÓ:
 Jegyezzen meg:


Meccs center
:: Előző mérkőzés
  - -  
Boreham Wood vs Arsenal
Meadow Park, 2018/07/14, 16:00, Barátságos mérkőzés
Gól: 7', 9', 17', Aubameyang, 35' Nelson, 39' Lacazette, 53' Nketiah, 71' Reine Adelaide, 79' Mkhitaryan
:: Következő meccs
:: Streamek
Streamek később...


Vélemény, Blog BLOG IRÁSOK
Csoportkörök utolsó fordulója következik, a tét pedig a csoportelsőség megszerzése.
2016-12-06 19:02 | pIeTRo

Premier League Tabella Teljes lista
H
#
Csapat
M
+ / -
P
1.
Arsenal
0
0-0
0
2.
Bournemouth
0
0-0
0
3.
Brighton and Hove Albion
0
0-0
0
4.
Burnley
0
0-0
0
5.
Chelsea
0
0-0
0
6.
Crystal Palace
0
0-0
0
7.
Everton
0
0-0
0

Menetrend Teljes lista
:: Következő mérkőzések
:: Előző mérkőzések
Huddersfield
PL / Smith's. S / 0:1
Leicester
PL / King Power / 3:1
Burnley
PL / Emirates / 5:0
Alt.Madrid
EL / Metropolitano / 1:0

Házi Góllövőlista Premier League
- - - -
- - - -

Arsenal Gól Statisztika (Premier League - 0. hét)
Rúgott gól - 0   Kapott gól - 0
0 0' - 15' 0
0 15' - 30' 0
0 30' - 45' 0
0 45' - 60' 0
0 60' - 75' 0
0 75' - 90' 0
Rúgott gólátlag : 0,0 gól / m. Kapott gólátlag: 0,0 gól / m.

   
       
PARTNEREK
liverpool-fc.hu
 
-
 
STATISZTIKA
Regisztrált felhasználók: 5897
Hirek száma: 10827
Blog írások: 185
Összes hozzászólás: 353692
Top kommentelő: szasza86 ( 6606 )
Online Regisztrált: 0
Vendég: 7
Eddigi rekord: 2423
Hirdetés: Chelsea ajándéktárgyak - MU ajándékok - Liverpool webáruház - Barcelona ajándéktárgyak
Copyright © FC-Arsenal.hu 2005 - 2015 - Légy naprakész! A legfrissebb infók RSS-ben! - Főoldal - Tippjáték - Gunners TV - Sitemap - Created by: BeZi Design