dennis89 hozzászólásai
2010-05-22 10:16
Nagyon bánnám, ha Cesc elhagyna minket, mert valóban, amikor nem játszott a szezonban, az az egész csapaton meglátszott. Másrészről viszont éppen ezért lehetne hasznos, ha elmenne, mert nem lehet abba a hibába esni, hogy egyetlen játékosra építünk. Ebbe a hibába beleesett már több klubb is( Egy időben a Roma nem létezett Totti nélkül, Milan Kaká nélkül lyukas volt stb...). Ha elvinné a barcelona teszem azt 50milláért, az már bőven jó lenne. Példaértékű a Tottenham, aki kb 50 millából összehozott egy BL-induló csapatot, minőségi igazolásokkal lásd Kranjcar, Bentley(aki a miénk is lehetne),Modric, Defoe stb. Wenger játékos politikája már lassan tényleg kiveri a biztosítékot, azonban Wenger munkája - része, a mostani arsenalnak. Ha leváltanák, akkor sokat veszítene az arsenal, mert sok edző nem képes ezt a gyönyörű játékot játszatni a csapatával. Őszintén szólva, valamelyest visszaesne a lelkesedésem, ha mondjuk egy mourinho féle hasznos, de unalmas focit játszanánk. Szerintem a keret nem szorul túl nagy erősítésre, csak egy-egy minőségi játékosra posztonként. Védelembe egy van der wiel, középpályára egy gourcuff, csatársorban talán elég samah RvP-vel, Wright-Phillips 5milláért, még a hülyének is megéri, jah és a kapus poszt az nagyon fontos lenne...Szét kellene nézni kapus ügyben németországban, vagy francia országban. Esetleg meg kéne próbálni elhozni De Gea-t az Atleticotól Az sem ártana, ha wenger kinyitná a szemét, és elküldené a kiskedvenceket. Denilson, Dudu simán elhúzhatna szerintem. A sikerekhez arra is szükség lenne, ha nem lennének állandó sérülések. Minden szezonban összehozunk 4-5 komolyabb sérülést , ami keményen visszaveszi a csapat teljesítményét. Ha összetudnánk hozni egyszer egy olyan szezont, mint az Aston Villa-aki 20 játékossal tolja végig a szezont sérülések nélkül- Akkor simán versenyben lennénk a bajnoki címért. FA-kupát, miért nem nyerünk? Amíg a Chelsea, erős kerettel áll ki a meccseken, mi 18éves átlagéletkorral szaladgálunk a pályán. A következő szezonban a a fiatalok fejlődését "be kellene áldozni" legalább az egyig angol kupára. A szurkolók mindenképp értékelnék szerintem . Másod-harmad osztályú csapatok ellen jáccanak a gyerekek, de egy PL csapatot tiszteljünk meg azzal, hogy egy erős csapattal állunk ki ellene... Azt hiszem mindent elmondtam, amt akartam GO GUNNERS!
2010-05-22 11:06
Mindenképpen jó igazolás lenne Gourcuff. A milan is hülye volt, hogy anno elengedte, mert mikor elment Kaká, szerintem simán helyettesíthette volna őt is. Ha Cesc elmegy, akkor nem nagyon lehetne jobb pótlást találni a helyére, lgefeljebb még de Rossi, de ő még húzósabb lenne árban, ha jönne egyáltalán. Mindenesetre én beáldoznám ezt a Gourcuff transzfert arra, hogy Cesc maradjom még 2-3 évig :)
2010-05-31 10:13
Hát Richardsnak jobban örülnék mint Koscienlynek. Egyrészt angol, másrészt szerintem jóval nagyobb tehetség. Hasonló mint Verma, ő is képes támadásokban segédkezni. volt az előző szezonban egy gólja, mikor a félpályáról megindult és úgy lőtte be :) . Kapsuok közül Schwarzer lenne a legjobb. Ő 3-4 évig megoldaná szerintem a kapus problémát. Joe Cole-nak nagyon örülnék. Szerintem a nagyobb csapatoknál leszenek megint távozók, akiket 10 milla alatt be lehetne zsebelni. Realban mourinho, szerintem sok embert ki fog szórni...Lass Diarrát vissza kéne hozni :). Szét kell nézni...pl. Pedersennek is lejárt a szerződése Blackburnben, stb..
2010-06-04 09:31
Hülye lenne szutykos tottenhamhoz menni:D Csak a végén nehogy kiderüljön, hogy a MU vitte el XD. Amugy a barca felbontotta a szerződést Titi vel, szerintem simán elférne egy évig. Annyit tudna csinálni mint Eduardo, vagy Bendtner a rosszabb napokon...
2010-06-30 09:10
Nincs baj richards-sal. A City hülye....Ireland és SWP is jó játékos, mégsem férnek be. Pedig anno ők vitték hátukon a csapatot. Richards szerintem nagyon jó lenne, de Mertesacker mégjobb. Kapus poszton Schwarzer, vagy valamelyik német....Neuer, Adler, Wiese teljesen mindegy. Joe Cole simán elfér. Denilsont, Dudut elküldeném, értük kapott pénzből meg hoznék egy univerzális játékost. Pienaar, Asamoah, Honda, Javi MArtínez, Krasic, vagy akár Özil. Mind elhivatott játékosok, több poszton is bevethetőek. Könnyű lenne belevinni őket a csapat érrendszerébe.
2010-07-08 16:28
Nem érné meg. Clichy ó védekezésben és támadásban is. Melo csak arra lenne jó, hogy rontaná a statisztikáinkat. Évek óta az élen vagyunk a legkevesebb kapott lapok terén. Ha idehoznánk, biztos viszacsúsznánk. Plusz nem is látom, hogy bele illene a csapat szerkezetébe. Hamár vkp kell, akkor hozzuk el Khedirát
2010-07-11 09:39
Szép Gól! Meg ha lő hólt, az mindig szép....De összességében nem jó játékos. El kellene engedni.
2010-07-11 18:36
A tegnapi teljesítménye után át lehet tárgyalni a barca vezetőivel, hogy mi az az irreálisan nagy összeg, amiről beszéltek...Szerintem már nem az 50m € CESC MARADJ!
2010-07-12 12:22
Egy jó kampányfilmet mindenkiről össze lehet állítani :) mindenesetre 10m font egy minőségi igazolásért bagó. Denilson helyére jöhetne....
2010-07-14 16:55
Jó lenne ha jönne. Mondjuk sztem meg fogja kérni az árát a bréma 15 alatt nem hiszem h engedik. Jöhetne ő, egy kapus, joe cole plusz Cesc maradjon, eduardot meg denilsont adjuk el...
2010-07-17 17:31
Arshavin nagyon jól mozgott, Walcott is jl játszott...nasri ügyesen irányított. Simpsont, meg Wilshere-t nem kell kölcsön adni... Szép volt Fiúk
2010-07-17 18:06
Nem tudom mit nem lehet azon megérteni, hogy nem eladó !? Amúgy is jó nagy képmutatók....most alig akarják megadni érte a 30 millát, aztán egyből fölvinnék olyan összegre az árát, ami még a city-nek is kemény dió lenne. Néztem a barca játékosok "árfolyamát" messi 250 millió? Xavi, Iniesta közel 100? villát megvették 40ért és már őt is 80ra becsülik?.... Nem fogják föl, hogy nem eladó, holott ők is ugyanezt csinálják, csak nem azt mondják, hogy nem eladó, hanem nevetségesen nagy összegeket kérnek el játékosokért.... Semmit nem tolerálnak...Rosell meg rosszabb, mint Laporta volt....
2010-07-18 09:29
Joe Cole legalább nem olyan, mint Ashley...Ő legalább nem a legnagyobb riválishoz igazolt...Biztosan közrejátszott a pénz is, de gondolom azért ő is nyugodtabban alszik h nem köpik szemen a chelsea szurkolók, mert a konkurenciához igazolt. Amúgy nem is kell nekünk:) Kell egy védő, egy kapus, plusz jó lenne, ha Arsene bácsi meglepne minket egy nagy fogással:)(reménykedni csak lehet:P)
2010-07-19 15:56
Nem valószínű, hogy egyáltalán a padra fölférne... Ottvan Bendtner, Vela...Ők is fiatalok, és szerintem sokkal nagyobb jövőjük van (a csapatnál), mint Simpsonnak. Egy másodosztályú teljesítmény nem sokat jelent. Szép teljesítmény a 12 gól főleg ilyen fiatalon, de a pl-be lehet h kevés lenne. Ott van PL. Victor Mose...Crystal Palace-ban őt tartották a legnagyobb ígéretnek, rugdosta is a gólokat elég szépen, mióta a Wiganban van, nem nagyon emlékszem h lőtt volna gólt. Ezen kívül szerintem vannak az ifinkben jobb képességű játékosok. Pl Sunu...
2010-07-22 11:29
Moses:D
2010-07-22 11:31
Azért tizenhárom és fél euróért elhoznám énis:D Annyiból egy stoplist nem bírsz venni:D Komolyra fordítva, személy szerint nem ismerem, de ha a lyon elengedte nem lehet akkora szám...A lyon arról (is) híres, hogy jó játékosok kerülnek föl a B csapatból, de ha ő nem fért be, akkor valószínű hogy tucat játékos, és 10milla körül vannak jobb képességűek is. Ha fiatal kell, akkor hozzuk el Lukakut az anderlecht-bő, gameiro a Lorient-től, vagy kicsit idősebb Barrios a Dortmundban... Vannak jó játékosok ezért a pénzért, csak szét kell nézni
2010-07-22 17:42
Nagyon jó védő lesz belőle. A tartalékoknál már eddig is voltak kimagasló teljesítményei. 1-2 év és olyan lesz, mint adams volt:)
2010-07-30 17:20
mertesacker jönne is, meg is érné az árát...mi itt a probléma? Jagielkáért sokallom azt a pénzt, főleg hogy 2évvel idősebb mint mertesacker. Ha ő nem jön, akkor meg rá kellene nézni Taylorra a castle-ből
2010-07-30 17:30
Ha Koscielny így játszik szezon közben is, akkor tényleg megérte a pénzét. Arsha, Rosicky, Nasri is mind jól tolják... Chamakh is jól mozog, nagyon teccik ahogy játszunk Nem akarom dícsérni Fabianskit, de eddig vele sincs gond:D
2010-07-31 18:09
Nem rosszak a fiatalok sem. Második félidőre jöjjön walcott vela:D Kellenek a gólok, kellenek a pontok :P
2010-07-31 18:14
Kár volt azért a bekapott gólért...Randall meg jó nagy balfasz volt szegénykém... Jól jtszottunk...a milan sokszor csak kereste a labdát...megérdemeltük volna. Kíváncsi leszek a kezdőcsapatra a szezon kezdésekor....voltak jó teljesítmények, és még nem játszott song, vagy diaby se, akik beférhetnek.
2010-07-31 19:22
Sketelenburgnak örülnék. Biztos pontnak nem mondanék senkit a meglévőkből...
2010-08-01 16:24
Wilshere pár év múlva már tudná helyettesíteni Cesc-et, ha úgy gondolja hogy visszamegy a barcába. Frimpong játéka hasonlít songéhoz, csak pontatlanabb(még)...Jók a fiataljaink. Az U19es franciák is szépen teljesítettek. Ilyenkor mikor látom játszani őket, elgondolkodom, hogy Wengernek igaza van: minek igazolni, mikor ilyen játékosaink vannak? :D City nem lesz nagy szám szerintem(tegnap 3-0ra szopott az intertől :D) idő kell míg összeérnek...kis csapatok ellen elegek lesznek a sztárok, de a rangadókra kell a csapategység is. Ha csak a felkészülést tekintjük, akkor lehetünk bizakodóak, az edigi meccsek alapján a miénk sikerült a legjobban a "nagyok" viszonylatában(MU a chivastól kapott ki, Chelsea a frankfurttól, City többször is, a liverpool se nagy szám).
2010-08-02 10:04
A gyorsasága már nagyon sok esetben hasznunkra vált. Szerintem jó játékos, és helye van a csapatban. Sokszor húz el jól a szélen, és gyakran hozza be jól a labdát a 16oson belülre. Eboué és rosicky, amennyivel technikásabb, annyival lassab. +walcott erő terén is sokat fejlődött, már nem olyan nehéz felborítani... nem lehet minden beadása sz*r, játszon csak nyugodtan, mindig képes zavart kelteni az ellenfél védelemében. Hiába voltak szarok a beadásai az emirates cuppon, mégis adott pár gólpasszt. Jó lesz ő idény közben figyeljétek meg ;)
2010-08-05 17:54
Érdekes lesz song középhátvédként a közép pályán senki nem fog szűrni!? Oké, hogy támadásra játszunk, de azért ez így érdekes. A blackpool nagyon föl fogja szívni magát...Kemény lesz szerintem, legalább is az első gólig tuti ;)
2010-08-21 15:46
nekem sem megy a digi...egy órája ráálltam már pedig...Tud valaki küldeni vmi jobb stream-et?
2010-08-21 15:51
Walcott jó...reméljük egész szezonra kitart
2010-08-21 16:25
Megint csak dicsérni kell! Szép gól
2010-08-21 16:40
Eddig teccik a játék:) Kicsit pontatlanok vagyunk néha, de amúgy nagyon jó
2010-08-21 16:49
[link] ha valaki még nem tudja nézni, akkor itt próbálkozzatok, elég szépen csorog
2010-08-21 16:50
Kell a rutin...2-3 évre meg van oldva a védelem közepe, aztán meg jöhet nordveit, meg a többiek. remélem lesz olyan jó, mint gallas volt eleinte
2010-08-27 17:17
A helyzetkihasználásunk a 4 gól ellenére elég silány volt.... A védelemnek is össze kell még szoknia. Amúgy szépen játszottunk. Fabregas és Rosicky adta a szebbnél szebb labdákat... A végére a passz játék is szinte tökéletes volt... Ha visszatérenk a hiányzók, és javítunk az említett dolgokon, akkor szerintem lesz keresni valónk
2010-09-12 11:33
Nem hiszem, hogy sok aggódni valónk lenne, hacsak nem ifiket küld ki a mester. Remélem azért jobb lesz a helyzetkihasználásunk, mint a bolton ellen volt
2010-09-14 08:37
Élmény lehet neki a példakép mellett játszani. Ő is nagy fejlődés alatt áll...Hasonlóan jó játékos válhat belőle mint Cescből.
2010-09-18 12:05
Ingyé' hatalma fogás lenne. De ha télen leigazolnánk, szerintem az everton elengedné egy szolidabb összegért, ha nem akar új szerződést a játékos.
2010-10-01 08:06
Az lehet hogy gyengén játszottunk, de balszerencsénk is volt, meg egy elég jó kapus teljesítmény a másik oldalon(gondolok ezzel a két kapufára, meg nasri bombájára) Nem lehet mindig szép játékkal nyerni, szerencse is kell a focihoz. Csak az a baj, hogy nem tudunk rangadókat nyerni, éppen ezért hozni kéne a meccseket a kis csapatok ellen. A következő meccseken meg kellene szórni a Wolves-t, meg az Evertont, AZtán jól jönne az önbizalomnak egy győzelem a Spurs ellen is. ez a 3 meccs sorsdöntő szerintem, ha ezeket nem húzzuk be, akkor marad a szokásos 3. hely(vagy rosszabb)
2010-11-08 16:54
Meg kell vernünk őket, Silva és Ballotelli nem játszik, pedig ők az elmúlt pár meccsen hátukon vitték a city-t... Hoznunk kell ezt a meccset, meg aztán az elmaradtat is, és akkor talán hátra felé annyira nem kell majd tekintgetnünk, csak arra kell koncentrálni, hogy beérjük a MU-t
2011-01-05 17:34
Ha PL-ből kell valakit, akkor Richards, Hangeland, Samba, Huth, Esetleg Lescott, ha engedi a city. Külföldön nagyobb a választék :) Mertesacker, Subotic, Zapata, stb. Nagyon csend van kapus poszton, de szerintem nem fog örökké tartani Fabi jó formája, úgyhogy oda is kéne gondolkodni sztem.
2011-01-11 08:38
Nem kellett volna védőben gondolkodni, ha nem engedtük volna el nordveit-et...sztem megállta helyét. A győzelem nagyon szép volt :) Remélem Persie tartja ezt a formáját.
2011-01-23 10:41
Wenger ritkán nyúl mellé, ha tehetségekről van szó. Theo is jó igazolás volt sztem, csak úgy, mint Ramsey, ha anglián belül maradunk. Ha olcsón meg tudjuk szerezni, akkor jöjjön. Úgyis kevés az angolunk :D
2011-01-24 17:42
Nem értem miért kell oltani a srácot. Nem gondolom, hogy annyira rossz lehet. Japán egyre jobban fejlődik foci terén. Itt van egyből az Ázsia-Kupa győzelem. Szinte az egész válogatottjuk európában játszik, és mindenki meghatározó a maga csapatában. Az biztos hogy a japán focistákban nagy alázat van, tehát abban biztos vagyok h mindent meg fog tenni a srác, hogy fejlődjön, és jó játékos legyen belőle. Ehez pedig a klubbunk jó lehetőséget ad. Még ha kölcsön is adjuk most pl a feyenoordnak. Hollandiábon sztem elég jól fejlődhet, mert hasonló a bajnokság stílusa mint a PL-é. Reméljük beválik majd hosszútávon. Védővásárlásról meg annyit, hogy wenger azért nem vett védőt, hogy megint a sérülésekre foghassa, ha nem nyerünk semmit...XD
2011-02-01 18:28
Phil Dowdnak biztosan megugrott a fitzetése a félidőben...Valahogy most olyan szériában vagyunk h kifogjuk a szar sporikat, most is meg az everton ellen is. De azért hozzáteszem, hogy egy arsenal szintű csapatnak, nem szabad 4gólt elfecsérelni. Amit a második félidőben nyújtottunk az nevetséges volt. Szczęsny előre vágta a labdákat, amiből egyből jött a következő roham, ahelyett hogy kicsiben adta volna ki őket, és megpróbáltunk volna építkezni, vagy ha más nem- legalább labdát tartani. Nyugodtabban kellett volna játszani. Ha hozzuk a meccset már csak 2ponttal menne a Utd. Nagy kár volt...sérültekről nem is beszélve
2011-02-06 10:33
A PL nem fogja leégetni magát, azzal, hogy bundának nyilvánítja a meccset, vagy hogy megkapnánk a 3 pontot...Azt sem tartom valószínűnek, h Dowd irányába bármiféle lépést tesznek, azt viszont jogosnak tartanám, ha videófelvételek alapján Barton eltiltást kapna. Ha belegondolunk simán megkaphatta volna a meccs folyamán. Az első félidőben Arsha-t rúgta meg elég alattomosan, a Diaby felé irányult becsúszása, még ha " labdára is irányult" veszélyes volt, ami ismét csak egyértelműen sárga lap. Undorító volt a bíráskodás. Barton pedig világ életében egy szar ember volt, pedig ha többet törődne a játékkal, nem lenne elveszett gyerek...
2011-02-07 16:42
Úgy gondolom, hogy Bendő nem igazán illik bele a mi játékstílusunkba. Technikás, erős, de nem illik bele a gyors játékunkba. Még előző szezonban játszott visszább húzott poszton, kb wilshere posztján. Komolyan mondom, ott éreztem azt, hogy megtalálta a posztját. Sztem vagy ki kéne próbálni más poszton is, vagy elengedni, mert az egy szinten túl már valóban visszahúzás, hogy padozik. Az pedig, ha felmerül benne, hogy menni akar, akkor menjen...az már régen rossz, ha egy játékos nem a csapatáért él. Ha valakinél felmerül a távozás, az már nem fog szívből játszani, mégha erőlteti is
2011-02-10 15:35
Sok kommentben láttam utalást arra, hogy bendtner nemtechnikás...ezen azért vitatkoznék. Az ipswitch elleni meccsen lőtt góljánál, már az a légstop, amit csinált, utána a csel, és a lövés.... Az hogy valaki technikás, nem azt jelenti hogy valaki elviszi a labdát az ellenfél 12 játékosa mellett... Bendő csinált már a dán válogatottban is szép dolgokat. Neki sztem abban volt a halála a klubbnál, hogy wenger nem adta őt kölcsön, fiatalabb korában. Vela rengeteget szerepelt kölcsönben, WIlshere-nek is elég volt fél szezonnyi játéklehetőség, hogy megérjen a kezdő csapatba kerüléshez. Ha Bendőnek lett volna lehetősége más csapatoknál, szerintem nagyon hasznos tagja lehetne ma a csapatnak. Így sajnos azt kell mondanom, hogy menjen, vagy legyen olyan a mentalitása mint pl Eboué-é( ami kizárt, hogy megtörténik)
2011-02-11 19:13
Amúgy még nincs április 1 :D [link]
2011-02-11 19:14
Nagyon Jó teljesítményt nyújtott szinte mindenki! Szczesnyi egyszerűen hibátlan volt, és nagyon higgadt végig. Kosci szintén világklasszis formában volt. Reméljük hogy két jó meccs után Arsha is ismét a szezon eleji formáját nyújtja! Persie pedig megállíthatatlan! ALWAYS BE A GUNNER! Szép volt Fiúk!
2011-02-17 07:58
Szerencsére a Pl- sorsolásunk viszonylag könnyűnek mondható a visszavágó előtt, így Wenger tud majd rotálni, pihentetni a srácokat, az esetleges sérüléseket elkerülni. Ha megint a legerősebb csapatunkkal tudunk menni a Nou Camp-ba, akkor nagy esélyünk van a továbbjutásra. Amúgy a Tegnap este egyszerűen fantasztikus volt. Nem sok rossz teljesítményt leeht mondani a csapatból. Eboué fantasztikusan helyettesítette Sagna-t. Kosci nagyon profi módon játszott. Van Persie megmutatta, hogy a világ (egyik) legjobb támadója. Wilshere hatalamas még Arsenal legenda lehet. Arshavin is tud jól játszani, mikor szükség van rá. És azt hiszem megköszönhetjük Wengernek, hogy végül is nem igazolt kapust, mert akkor most bánhatnánk, hogy nem Szcechny véd. Nagyon higgadt volt végig, és abszolút profiként viselkedett minden szituációban.
2011-02-17 09:46
Bírom ezeket a jobbak voltunk meg kellett volna nyerni a meccset beszólásokat. Mindenki azt hiszi hogy a jó játék abból áll, hogy 60%ban birtokolják a labdát, és sok helyzetet alakítanak ki. A jó foci abból (is) áll amit tegnap este csináltunk. Fantasztikus védekezésből. Taktikai sport- csapat sport. Ha ezt nézzük, akkor a barca-nak mindig nyernie kellene, mert ilyen a játék stílusuk, ennyit tanítot meg nekik Guardiola. De mi meg tudunk oldani szinte minden helyzetet. képesek vagyunk más játékot játszani, ha kell... Szép volt fiúk, nálam már most továbbjutottak, mégha nem is így lesz.ALWAYS BE A GUUNNEr
2011-02-17 18:27
Kíváncsi leszek a 98ezer katalánra, mert a londoni hangulatot nehéz lesz felül múlni. Kedves barcelona szurkrátenném eolónktól kérdezem, hogy milyen jogon jön ide oltani? gy havi fizetésemet, hogy pl. a Real elleni győzelem után, hasonlóakat írt. Szerintem nem kéne savazni, mert ő is átérezheti a helyzetünket, hogy a második csapat vagyunk idén, aki meg tudta verni a barcelonát, és ez feldob minket. Amit csinálsz az a "legjobb védekezés a támadás" tipikus példája. Mikor győztök akkor természetesen a barcelona az isten, de ha véletlenül veszítetek( egy szezonban kb 3-4 alkalom), akkor már kiurva annyát az ellenfélnek, meg hasonlóak. Néha a saját csapat hibáit is észre kell venni, nempedig mindent külső tényezőkre fogni a vereséget. Olyan csapat még nem volt aki nem veszített. Bízom benne, hogy a következő meccs is hasonló színvonalú lesz mint a szerdai. És remélem meg tudjuk mutatni a Barcelonának, hogy igenis okkal nyertünk az Emiratesben. VICTORIA CONCORDIA CRECSCIT
2011-02-18 15:27
A felsoroltak közül mindeki mehet, bár velát csak kölcsönbe adnám még egy szezonra, ha aztán sem éri el a megfelelő szintet, akkor mehet. Kapus poszton egyértelműen takarítani kellene. Hapcit meghagyni, és igazolni klasszis kapust, ahogy az nagy csapatoknál szokás... Hazardot, és eyg védőd várok, esetleg még egy neve-sincs játékst, aki úgy be fog válni mint verma, vagy kosci :D
2011-03-29 15:52
Az idei szezonja alapján azt mondom, hogy menjen, ha akar...unalmas lesz minden nyáron ezt hallgatni. 44millió fontot, ha nem ad meg a barca, akkor nem is akarja igazán...szerintem aprópénz Cesc-ért. De ha elengedjük ennyiért, mindenképp bevonnék egy másik játékost is az üzletbe, mondjuk affelayt(ha már nem játszatják), vagy valamelyik fiatalt(pedro, bojan nem lenne rossz, bár nem sok esélyt látok rá, de még jeffrénben is látok valamit :) )
2011-03-29 15:58
Az a gáz, hogy amikor nagy nyomás van a csapaton, nem mindig tudják hozni amit kell. A Blackburn-Blackpool meccseket gólokkal kellene nyerni, de a west brom mecs után, gondolkodóba estem. Szokás szerint fejben megy el a bajnoki cím. Idén még rangadókat sem kellett volna nyernünk, hogy az élen legyünk, ha hozzuk az ilyen meccseket(West brom, Newcastle-még ha köcsög is volt a bíró 4 gólt nem illik kiengedni, és sorolhatnám. Ha csak a kötelező meccseket hoztuk vola kb 5 ponttal mennénk a MU előtt. Így "izgalmas" lett a vége, de sajnos az első 4 csapat közül szinte a mi sorsolásunk a legszarabb így a végére. Remélem azért kihozzuk a legtöbbet magunkból
2011-04-02 11:59
Szerintem már nem tud újat húzni. Mindig ugyanazzal a taktikával állunk ki, és ez már kiismerhető, könnyen fel tudunk készülni belőle. A porto menedzsere jónak tűnik, főleg ha idén meg nyerik az európa kupát, az jó ajánló levél volna. Ők is hasonlóan szép focit játszanak,hozzánk hasonlóan fiatal csapattal. A bajmoság fölényes megynerése is elég szép teljesítmény tőle. Úgy gondolom egy próbát mindenképpen megérne, mert Arsene már nem fog újabb maradandót alkotni.
2011-04-07 11:20
Reméljük, hogy pár év múlva sem változik meg a véleménye, és akkor lesz egy Gerrar, vagy Terry mentalitású játékosunk, aki a klubért él, és ez nagyon kell a csapatnak, több angol kellene az Arsenalba, sok motivált játékos van a tartalék csapatban, párat ki lehetne próbálni, ilyen squilaccik, meg denilsonok helyén, sőt ha nem megy a gól lövés akkor csatár posztra is vannak fiúk Pl: Rhys Murphy stb
2011-04-13 08:46
Ez mostanában annyira téma mindenhol, h Arsene nem tüzeli meccs közben a játékosokat... lehet hogy ő nem teszi, de ha megnézitek a közvetítéseket Pat Rice folyamatosan kapcsolatban áll a játékosokkal, tehát nem lehet azt mondani h nem kapnak segítséget a partvonalon túlról. Az a baj, hogy személy szerint nem tudok mondani még egy csapatot, aki annyira visszavenne a vezetés tudatában, mint mi. Örök szabály h a meccs a végső sípszóig tart...ez idén elég sokszor bebizonyosodott, és ez a csapat (vagy Wenger) léhaságára írható
2011-04-28 21:43
Most akkor döntsétek már el! Ha egy rakás szar, akkor miért kevés érte a 8 millió? Szerintem nyugodtan vihetik annyiért, ha azt vesszük, hogy cigipénzért jött, annak idején. Nem jött be, csak Wenger szokás szerint ezt nem vallja be magának, azért válik meg nehezen a játékosoktól. Bendtner, Denilson, Squilacci, még talán Diaby is mehetnek. Wenger sokszor mondja, hogy azért nem igazol, mert nem tudna lehetőséget biztosítani...más edző ezt megoldja, azzal hogy elad játékosokat. Érdekes, hogy tőlünk szinte mindig csak a húzó emberek mennek el, a padosokhoz viszont ragaszkodik...
2011-05-13 09:37
Szerintem védőnek Venthogen lenne az ideális. Eleve jól megértenék egymást Vermaval az ajaxos évek és a válogatott miatt is. Úgy gondolom hogy 10milla körüli összegért meg lehetne szerezni. A PL alján még nagy a harc. ha kiesne a villa vagy a birmingham, akkor jóval áron alul lehetne igazolni használható játékosokat. Ashley Young, Downing, Bent, Agbonlahor, Ireland, Makoun. Annyit érnének mindt Denilson Bendtner és még pár kiskedvenc
2011-05-15 11:18
Vélemény? : A Mirror értesülései szerint Arsene Wenger, az angol élvonalbeli Arsenal labdarúgócsapatának menedzsere szerződtetné a francia elsőosztályú Lorient két játékosát. A hírek szerint az „ágyúsok" már ajánlatot is tettek a 26 éves Morgan Amalfitanónak, aki ingyen igazolható lesz a nyáron, mert lejár a szerződése. A középpályást korábban az Aston Villa és a Sevilla is figyelte. Wenger másik kiszemeltje a 23 esztendős francia válogatott Kévin Gameiro, aki korábban kijelentette, Bajnokok Ligájában szereplő csapatban szeretne szerepelni. A szakértők körülbelül 12 millió fontra taksálják az ebben az idényben húsz bajnoki gólnál járó csatár vételárát. Az Arsenal a múlt nyáron épp a Lorient-tól szerződtette Laurent Koscielnyt, aki azóta alapemberré vált a londoni gárdában.
2011-05-16 18:53
Mindenesetre ha nem sikerül klasszis csatárt igazolni, akkor megérne egy próbát 12M nem egy nagy pénz érte.[link]
2011-05-16 19:01
Wenger helyében nem gondolkodnék! Ez minden fél számára jó üzlet! Affelay nem kap elég lehetőséget (Pedig megérdemelné) Wengernek meglenne a szokásos fiatal tehetsége Bojan személyében. Fabregas hiába hivatkozik, már régóta nincs itt fejben. És a szurkolókat sem húzzák tovább ezekkel, és nem mellékesen 35 millióbol sztem Wenger megoldaná az összes további igazolást.
2011-05-20 11:12
Ott a pont. Elviszik, de nem fogják kihagyni miatta Pl Xavit, Vagy Iniestát. Guardiola minden játékosának lehetőséget ad, szal sztem kb fele fele arányba játszan Keita, Busquets meg a fiatalok mellett. Ettől függetlenül sztem ekkora bizniszt nem szabad kihagyni
2011-05-20 11:24
a fele fele arányt még egyszer felezzük el :D
2011-05-20 11:25
Technikás a videók alapján, bár ahogy elnéztem a védelmeket, eléggé hagyták őt kibontakozni...PL-ben nem tudom, hogy állná meg a helyét, amikor pár fokozattal gyorsabb játékra van szükség + odalépnek, hogyha úgy adódik..
2011-05-21 12:05
Az egy dolog, hogy az a csapat vagyunk, aki bárkit meg tud verni, de egyben az a csapat is, aki bárkitől képes kikapni... A felsoroltak közül mindenki mehetne szerintem, Squilaccival, Bendtnerrel, Diabyval kiegészítve. Kell egy megbízható kapus. Védelembe egy Verthongen, Steven Taylor, esetleg Micah Richards. Ezen kívül bele kéne menni a Fabregas féle üzletbe. Elhoznám a Lorientből Gameirót, és-hamár nem kell a city-nek-, akkor Wright Phillipset Plusz beépíteni a csapatba Miachit, meg egy két játékost aki idén jól szerepelt kölcsönben. Ezt jól összerázni, feltüzelni :) És megnyerni a kötelező meccseket.
2011-05-21 12:26
4cescfabregas4 ott a pont!
2011-05-23 20:44
Given-Sagna,Vermalen,Verthongen,Clichy--Wilshere, Song, Nasri- Affelay- RVP, Gameiro.
2011-05-24 12:57
Igazság szerint az idei szezonban nála sem láttam azt a hajtást mint korábban. Gibbs megfelelő helyettese lehet, tud jól játszani ha megkapja a lehetőséget. De azért igazoljuk le Verthongent. Ő tud a szélen is játszani :D
2011-05-25 10:24
Így viszont, h a MU leigazolta De Gea-t, bepróbálkozhatnánk Stekelenburgnál. "Számomra ő egy olyan játékos, aki klasszisnak számít."-ez annyit tesz, hogy ő lesz az egyetlen nagy igazolás :D
2011-05-25 12:43
Na:) Ha a pletykák fele megvalósul, akkor jövőre csak a mezről fogom megismerni a csapatot, úgy kicserélődik a keret :)
2011-05-25 14:44
Szerintem nem az igazolások árával van a baj, mert arra megvan a keret minden évben,(más kérdés, hogy nem költjük el). Ahogy azt Wenger hangoztatta, a fizetésekkel van a gond. Ha Clichynek nem akar 50ezer fölé menni, akkor szerintetetek jönni fog benzema? A Realban bőven sokat keres már most. Egy Chelsea-nél, Manchesternél 50ezernél kezdődnek a fizetések, nempedig azon sírnak hogy egy alapembernek kifizessenek ennyit. Bízom benne, hogy Kroenke elkülönít egy nagyobb összeget ezekre a célokra is, és így valóban versenybe tudnánk szállni "a minőségi játékosokért"
2011-05-26 09:03
Redknapp elég jól igazolt az elmúlt években, és valóban sokat fejlődött a spurs. Ha még egy hasonló szezont betudnak, mi pedig megint csak fiatalokkal erősítünk, még lehet is belőle valami....
2011-05-29 10:07
NEm hinném, hogy Sambára van szükségünk. Láttam nála a szezon során ugyanolyan hibákat, mint DJ-nál, csak talán kevesebbet
2011-05-29 12:18
A Zokorás linkre, azt mondom, hogy simán el lehetne hozni Mohamadu Diarrát a Monacoból. Most estek ki, szerintem aprópénzért jöhetne. Arra a célre jó lenne ő is, és őt még többre is tartom mint Zokorát
2011-06-01 09:04
Nem kell ide Gervinho, de biztos h előnnyel indul vengetrnél, mert a francia bajnokságból jön... Downing nem lenne rossz. Bal- jobb szélen is jól tud játszani, és kéne valaki, tud beadni- Ő ilyen. +angol, de szerintem a hír az kamu. még a pool részéről is.
2011-06-01 09:12
ezek a reggeli kommentek :D bocsi a hiányosságokért
2011-06-01 09:13
Clichy pótlásával nincs gond, mert ott van Traoré, és Gibbs. Kötépső védő egyértelműen kell. Chamakh, szeritnem a következő szezonban fel fog javulni. Akárhogy is nézzük első szezonja volt és 10fölött lőtt ha a tétmeccseket nézzük. Ez azért nem rossz teljesítmény. Inkább a széleket kellene megerősíteni Egyszerűen nem tudunk beadni. Szép, mikor Walcott-Nasri-Arshavin betörnek a 16oson belülre, de ez mondjuk egy chelsea vagy egy mu elllen elég nehéz. Ilyen esetekben kellenének a jó beadások. Walcott szegénykém általában inkább felszabadító rúgásokat szokott végrehajtani, a másik kettő inkább már meg sem próbálja. Pedig ha ezt javítanánk nagy fegyverünk lehetne RVP Chamach elől két jó fejelő játékos, és mélységből érkezve Diaby és SOng is tud biccenteni.
2011-06-02 09:29
Emellett néha lőni kéne a nagy fehér téglalapon kívülről is. Csupa jó rúgótechnikával rendelkező játékosunk van. Rengeteg plusz gólt szerezhetnénk, ha nem passzolnánk ki a lábdát még az 5felesen belülről is.
2011-06-02 09:31
8Nasri8 egyet értek :D
2011-06-02 18:42
Szoktatni kell az európai focihoz még, ki kell nevelni belőle azt a kis önzőséget :) Szerintem még egy évig mehet. Vagy télig, aztán tavaszal berobban hozzánk :P
2011-06-03 08:42
Djouru a szezon végére nagyon elhagyta magát. Szinte az összes gólt róla/miatta kaptuk. Viszont ez volt az első szezonja, ahol tényleg komolyabban számolt vele AW. Reméljük ez ad neki némi rutint-illetve egy esetleges védő érkezése versenyhelyzet elé állítja, és képes tartósan olyan teljesítményt nyújtani mint pl a barca ellen.
2011-06-06 08:57
Nem értem igazság szerint egyik felet sem. Samir azért még nem tett le annyit az asztalra nálunk mint Cesc + fele annyi ideje van itt mint ő, mégis ugyan azért a pénzért szeretne játszani. Másik oldalról viszont beláthatná a klub, h a kis Samirból, akit még 2008-ban megvettek, világklassszis játékos lett. Nem is értem, hogyan szeretnének klasszisokat igazolni, vagy megtartani, ha nem képesek biztosítani egy ilyen fizetést. Erről az jut eszembe, hogy Wengernek kellene mondjuk Benzema. Szerintem ő is 100ezer fölötti fizetésért jönne, ha még aktuális lenne ez a dolog. Ha elmegy Bendő, meg Denilson, szerintem simán fel lehet szabadítani annyi lóvét, hogy Nasri aláírhassa a kontaktot. Ő egy azok közül, akit mindenképpen meg kell tartani.
2011-06-06 09:04
Az Arsenal csereajánlatra készül. Cesc Fabregast, Samir Nasrit, Robin van Persiet valamint 20millió fontot adnának, a QPR-nek Buzsáky Ákos aláírásáért :D
2011-06-06 20:51
Nem gondolom, hogy Wenger elengedné, hiszen francia. Meglesznek ott a közös álláspontok... Egyébként nem rossz ez a Gervinho gyerek. Mondjuk én már csak azt hiszem el, amit az arsenal.com közöl az igazolás másnapján. Tavaly is mindenki biztosra vette Joe Cole érkezését, aztán meg kiderült, hogy megy a 'poolhoz padozni. 16 milla a minimálár. Nem hiszem hogy Wenger papa szívesen adna érte ennyit, -főleg, ha még licitálni is kell. Egyébként, ha már igazolások: Mit szólnátok védőposztra Steven Taylorhoz a Newcastleból? Angol, idén kissé mellőzöttebb volt, és fele annyiért jöhetne mint Cahill. Én személy szerint jobban örülnék egy Taylor Vertonghen kettős érkezésénke, mint a Samba Cahillének. Meg jöjjön Gervinho, és egy olyan igatzolás ami végre jól csengene az átigazolások közt, és elfeledtetné velünk egy időre Wenger hibáit :)
2011-06-07 08:33
Véégre elküldte:D Már tegnap este óta érlelődött bennem XD
2011-06-07 08:33
Siku, honnan szedted ezta fabregasos dolgot?
2011-06-07 13:45
90 millát költhet a barca idén. És lesznek távozói is. Maxwell, Hleb, Bojan a nem kívánatosak listáján van. Belőlük is befolyik nekik egy kis pénz, akkor simán behúzhatják még Rossit. ÉS gondolom azért próbálkoznak a csere üzlettel, mert nem marad pénz Cesc-re, de tudják - ahogyan mindenki :S - , hogy őt előbb utóbb úgy is vihetik...
2011-06-07 18:52
Barcának azért megnyomta kicsit a számláját az új befektető is. Valami közel-keleti cég lesz a mezszponzoruk(ami már hosszú évek óta nem volt nekik), Ebből is látszik, hogy kellett a pénz, és lássuk be, azért a mostani Barcába mindenki szívesen fektet be. Nasri szerintem maradni fog. Ha tényleg össze akarja tartani Wenger a csapat magját, akkor engedni fog. Biztos vagyok benne, hogy megegyeznek
2011-06-08 08:48
Félek én ettől az igazolástól :S Tavaly is ők versenyeztek mellettünk Joe Cole-ért. Mindenki biztosra vette, hogy hozzánk jön, aztán kopp (Mondjuk ott közrejátszhatott, h Cole nem egy Gallas szintű "áruló") De azért aggódom kissé. Pedig Ő nem lenne rossz. Az Elefántok általában jól játszanak a PL-ben.
2011-06-09 12:26
Azon kellene elgondolkodni, hogy melyik játékos milyen szerepkörökben tud focizni. Rossi csatár. Ottvan Pedro, Villa, - Messi is tud csatárként játszani Tehát a csatárposzt nem annyira fontos számukra. Sanchez eléggé sokoldalú. Be tudja játszani a széleket, akár árnyékéket is tud játszani. Ő viszont akármilyen jó, nem hiszem hogy beillene a barca játékába mert egy önző kis köcsög :D. Cesc mellett nem sok minden szól. Az övé sem hiányposzt Az egyetlen, talán a szurkolók szeretete-vagy mi. Szóval Szerintem, ha valóban csak 45 van átigazolásokra, akkor szerintem Guardiola Rossit és egy véfőt fog igazolni. Bár manapság bármi megtörténhet. Még az is hogy 15 millát adunk egy ismeretlen Southamptoni kispadosrért
2011-06-10 08:54
15 milliót biztosan nem adnék érte. Lesznek még tehetségek, akiket meg lehet szerezni ennek a töredékéért, főleg abban a tudatban, hogy neki is kell 2-3 év, mire beépül. Azt a 15 millát, akkor inkább Egy jobb középső védőbe forgatnám bele. Nem kell ide sok érkező. Most Wenger beígérte, hogy bevásárol...meg is teszi, csak már megint előjöttek a pedofil hajlamai :D. Gervinho, Vertonghen, Samba. Ők kellenek alapesetben. Aztán ha Cesc, vagy nasri elmegy akkor gondolkodni a többin.
2011-06-10 08:59
[link]. 12m nem 15, de még ez is soknak tűnik...Wenger meg örülhet magának, hogy megint vettünk egy játékost, aki megváltja majd a csapatot (3-4 év múlva...)
2011-06-10 11:23
Nézzük a jó oldalát, ha megy clichy is nasri is, legalább fogynak a franciák :D már 2 angollal többünk van :P
2011-06-10 11:27
Ugye vicceltek? Ha nem jutunk be a BL-be, az komoly pénzkieséssel jár. Már most sem tudjuk biztosítani a fizetéseket. Kis összehasonlítás: BL- 4. selejtezőkör - 2.100.000 csoportkör - 7.100.000 További jutalmak: győzelem a csoportkörben - 800.000 döntetlen a csoportkörben - 400.000 nyolcaddöntő - 3.000.000 negyeddöntő - 3.300.000 elődöntő - 4.200.000 döntő vesztese - 5.500.000 döntő győztese - 9.000.000. Ezzel szemben EL:1. selejtezőkör - 90.000 euró 2. selejtezőkör - 90.000 3. selejtezőkör - 90.000 4. selejtezőkör - 90.000 csoportkör - 1.000.000 További jutalmak: győzelem a csoportkörben - 140.000 döntetlen a csoportkörben - 70.000 legjobb 32 közé jutás - 200.000 nyolcaddöntő - 300.000 negyeddöntő - 400.000 elődöntő - 700.000 döntő vesztese - 2.000.000 döntő győztese - 3.000.000. Szerintem a BL-ben nekünk bármikor reális egy nyolcaddöntő/negyeddöntő ez legalább 15millió eurót jelent. Ha megnyernénk az el-t veretlenül, még az is csak a töredéke lenne ennek + Tv jogdíjak, szurkolói bevételek. Lényeg, hogy Be KELL jutni.
2011-06-10 11:47
Na ő Határozottan nem kell. Se Technikája, se játékintelligenciája nincs. Favágó is. Egész Juvéból csak Krasic az, akit el tudnék képzelni nálunk
2011-06-11 16:08
Csak nehogy az legyen, mint Chamakhnál, hogy megvárjuk míg lejár a szerződése..Wengernél ez is benne van a pakliban, ha nem tetszik neki a kért összeg
2011-06-14 13:31
"Pályafutásom során több nagy Európai ligában is szeretnék játszani és szeretnék tapasztalatot gyűjteni." ilyenek nem kellenek... Ebből nekem az jön le, hogy itt tölt 1-2 évet, aztán elhúz. Sok pédából láthatta azt, hogy itt tud fejlődni, de aztán biztosan egy real-barca-inter, vagy akár még pl-en belüli nagy csapathoz is tovább állna. Wenger is olyan embereket akar, akikkel sokáig számolhat.
2011-06-14 13:35
Fabregas témát már nem kell tovább húzni. Idén sem azon mentek el a meccsek, hogy ő játszott. 35m+Afellay, vagy Mascherano. Pótolható szerintem. Nasri képes lenne irányítani, de wilshere is folyamatosan fejlődik. Vissza kellene állni 4-4-2 re és kellene egy klasszis csatár persie- mellé, bár szerintem jövőre Chamakh "be fog érni".
2011-06-14 19:32
satyi, szerintem nem a statisztikákból kell ítélkezni. nem mindegy az sem, hogy mikor születtek azok a gólok. Pl volt, hogy az ő duplájával vertük meg a MU-t, plusz idén is köszönhetünk neki pár pontot. Meg fog egyezni A Klubbal szerintem.
2011-06-15 16:36
Nem bánnám, ha jönne. Jó mentalitású , mindig közd. Elég erős, és erőszakos is, arról nem is beszélve, hogy nagyon jól lő. Ha ingyen igazolható, akkor mindenképp beférne szerintem.
2011-06-16 10:16
Neymar nem rossz, de ha azt vesszük hogy 64 meccsen szerzett 27 gólt a brazil bajnokságban és így kérnek érte 40 millát. Az egy dolog, hogy fiatal, de még csak otthon bizonyított. Európában olyan játékosokért kérnek ennyit, akik egy szezon alatt rúgnak huszonegynéhány gólt, nem 3 év alatt. Remélem a chelsea veszi meg, és bukik rajta egy akkorát mint torresen az előző szezonban.
2011-06-18 16:40
Fellaini nem lenne rossz. Ő nem csak VKP--t tud játszani, a támadásokat is tudja segíteni. Lenne vele még egy diabynk. Tehát szerintem fölösleges (bár mondjuk jobb lenne mint diaby, de őt nem engedi el wenger sztem.). Rengeteg játékos van akinek örülnék, de mindegyiknek lehetőséget biztosítani nehéz lenne. Vagy el kell engedni a mostani csapat felét, vagy nem :D.
2011-06-19 08:47
Ha megszerezték volna 27 milláért, tuti, hogy felvitték volna az árát 70-80ra.... Nevetséges kicsit. Ha megnézitek a transfermarkt-ot, azért lehet látni pár irreális árat a barca játékosok neve mellett...(pl busquets, vagy piqué) Xavi ára 50millió. Cesc szerintem egy fokkal nem rosszabb nála, de fiatalabb 7 évvel. Akkor valaki magyarázza már el nekem, hogy miért nem ér meg annyit, amennyit kérünk érte!? Bízom benne, hogy ebből azért ő is látja, hogy nem olyan fontos a katalánoknak, és jövőre(ha marad) élete szezonját játssza majd, hogy elgondolkozzon rajta Rosell, meg a többi idióta.
2011-06-24 14:02
Attól viszont kicsit félek, hogy lepereg az a 3 év a kontaktjából. Egyszer mindenképp akar a barcánál játszani. És ha ez mondjuk 2015-től lesz, akkor valószínű, hogy nem fogunk többet kapni érte. Ha csak egy éve lesz vissza, és kijelenti hogy távozna, akkor bagóért is elfogjuk engedni, mert azért ingyen csak nem kéne. Ha a barca már mos sem akar rendesen perkálni érte, akkor szerintem ez csak egyre kevesebb lesz.
2011-06-24 14:50
Kíváncsi vagyok, hogy tényleg mi nyertük-e meg a harcot érte, vagy egy harmadik csapat...sok pletyka már frusztrál, és még csak a piac elején vagyunk XD
2011-06-24 20:38
15 Milláért gondolkodás nélkül elengedném.
2011-06-30 12:16
Pedig ha így haladunk, akkor előbb utóbb muszály lesz igazolni, különben az ifikkel vagy az arsenal ladies-el kell megkezdeni a felkészülést [link]
2011-07-01 07:48
Bad.Boy az a gáz, hogy ha a szerződésből csak fél év, vagy kevesebb van hátra, akkor már tehetnek érte szabadlistás ajánlatot. Tehát a szezon végéig maradna, de aztán ingyen távozhatna. Nem tudom...Ha én csapatot építenék, az ilyen játékosokat egytől egyig eladnám, ha valaki egyszer kijelenti hogy már nem akar itt játszani, vagy hasonló, akkor az nyomot hagyna bennem. Rengeteg jó játékos van aki örülne, ha nálunk játszana, és egy részük szerintem megfizethető(főleg ha elmennek az említettek)
2011-07-03 14:02
Ennyit Ricky Alvaretzről is, állítólag már az interé [link] Lassan már tényleg azt gondolom, h nem lesz itt semmi-féle igazolás a nyáron .
2011-07-06 08:42
Sokra mennénk benzemával...ha olyan lyukas a védelem meg a középpálya, mint amilyen, vagy amilyen lesz. 27 milliót meg tuti h nem fog wenger adni. Ha meg ad, akkor csalódok benne, hogy nem egy olyan játékosért ad, akire szükségünk is lenne
2011-07-07 14:09
Jó lenne, bár cesc-et már nem sajnálnám. De örülnék ha nem lenne több távozó(persze a (vissza) húzóembereken kívül)
2011-07-11 10:07
Egy biztos- , hogyha valamit kezdeni szeretnénk a következő szezonban, akkor ilyen botlások nem megengedhetőek.
2011-07-15 19:23
Lesz még munka bőven a szezonkezdésig. Jenkinson valami "fantasztikus". Chamackh annyit ér, amennyit adtunk érte. Walcott még mindig nem tanult meg beadni, Squilacci Djouru még mindig (vissza)húzó emberek. Akiben azt látom h arsenal szinten van, vagy legalább kihajtja a belét az Kosci, Vrma,Sagna, Nasri, Wilshere, Walcott, Rio, Robin talán még halványan Arsha. A többiekkel nem tudom mi van.
2011-07-16 15:30
Ilyen tehetségekkel kiegyeznék. Láttam annak idején korosztályos tornán, és a copa amerián is azt a pár percet amit pályán töltött. Annyit érni fog, mint Vela. Ennyi pénzért meg hagy igazoljon Wenger tehetségeket
2011-07-17 19:56
Szerintem ez a fabregas féle sérülés csak duma, úgy gondolom, hogy közel vannak egymáshoz a barcával a nézőpontok.
2011-07-22 18:44
Gervinhoról nem kellene ennyi után következtetést levonni, de tény, hogy figyelemre méltó kezdés. Reméljük az egyik vezér egyénisége lesz a következő szezonban. Jenkinson játéka viszont tetszett(kivéve azt a bizonyos klasszis megoldást), úgy gondolom, ha kell, tudni fogja helyettesíteni sagna-t :). Amitől viszont tartok: A védelem elég jól teljesített, ha hozza ezt a formáját az Emirates Cup-on is, akkor Wenger képes lesz, és nem igazol senkit, ami viszont fontos lenne szerintem
2011-07-24 09:51
Szerintem ez kacsa. Nem hiányposzt az övé, még akkor sem, ha Nasri megy. Meg a 13 milla is furán hangzik, korábban 20-25-ről beszéltek.
2011-07-28 14:42
Én is kint voltam :) Vincze Otti még mindig elférne pár nb 1 es csapatban :) Amúgy Petrov meg Szíjjártó jól tolta ! De akkor is Szerednyei Béla volt a legnagyobb. Ő kéne a védelmünk tengelyébe
2011-07-28 15:20
Jarvis legalább olyan fontos tagja volt tavaly a wolvesnak, mint a blackpoolnak Adam. Szerintem ilyen játékosok kellenének a csapatba. Nem is nagyon mennék külföldre játékost venni Wenger helyében.
2011-08-02 13:11
Udinese...lehetett volna jobb is rosszabb is
2011-08-05 12:14
A sport 2 mi a faszt akar közvetíteni 18:45től? A meccsünk csak 20:45kor kezdődik :S
2011-08-06 11:57
Az első félidő azért bíztató volt. Gibbs, ha tudja hozni ezt a formát, akkor jól fogja pótolni clichy-t. Verma visszatérése fontos volt, nagyon jól játszott. Viszont pár emberről még mindig nem tudom h mit keres nálunk. Squillaci mehetne már, traorét sem tartanám meg, szerintem már lansbury is elég lehetőséget kapott... Nagyon erőltetni akarja a házon belüli megoldásokat Wenger. Kíváncsi vagyok mi lesz, ha itthag yminket Cesc és Nasri is. Wengernél 3 hét kevés egy igazolás lebonyolításához ...
2011-08-07 09:31
Szerintem nyitómeccshez képest nem volt rossz a teljesítményünk. Van Persie-nek volt két olyan helyzete, amit ha lendületben van, akkor belő. Szerintem Ezzel a meccsel nincs semmise eldőlve. Jövőhéten Tisztább lesz a helyzet a kerettel kapcsolatban is. Plusz visszatérhet pár sérült. Én még mindig hiszek a csapatban, mivel minden szezont hasonlóan szarul szoktunk kezdeni. Barton pedig egy undorító állatfajta, ugyan azt mondom mint tavaly- el kéne tiltani az ilyet.
2011-08-14 08:52
Köszönjük Cescnek az itt töltött éveket, főleg azokat, amikor tényleg vezére volt a csapatnak. Sok sikert neki a barcelonában. Úgy gondolom, hogy ez előre lépés neki, ha másért nem azért, mert a válogatottban csak a barcásokat játszatják, és ott megérdemelné az állandó kezdőt :). Már csak a pótlásra leszek kíváncsi. Most legutób Martin MArinról ovastam a Shocaux-ból, meg ugye Jadson. Szerintem nem lenne rossz egyik sem. Mondjuk Gourcuff, Hazard, Hamsík hármasból jobban örülnék valakinek, vagy akár kettőnek is :).
2011-08-15 08:32
Tisztelem ezért a szavakért, de az szarul esett, hogy egyből a bemutatóján megcsókolta a Barca címert. Mégha nyíltan is a Barcelonáé a szíve, attól még 2éven át a kapitányunk volt,a mikor a mi mezünket csókolgatta. Ez kicsit etikátlan szerintem. Ettől már csak a Barcelona vezetőség etikátlanabb a 200milliós kivásárlási árral
2011-08-16 09:31
Én nem úgy látom, hogy megérett volna az első csaptban való játékhoz. Igazság szerint, szerintem nem is fog arra a szintre jutni. Nem rossz játékos, de nem biztos, hogy a vkp a megfelelő poszt számára.
2011-08-18 12:23
Kellene pár igazolás, mert ez így nem lesz jó...Már most tele vagyunk sérltekkel, pedig még el sem kezdődött a szezon. Elég sok sérülékeny játékos van a keretben. Igazság szerint szinte minden poszta jöhetne még egy játékos. De egy Szélső védő, egy kh, 1, vagy 2 kp mindenképpen.
2011-08-19 10:42
Bízom benne, hogy a fiatalokban élni fog a bizonyítási vágyy, és le tudják hozni a meccset hiba nélkül. Nasri játékára viszont kíváncsi leszek, azok után, amit múlt héten kapott, nem biztos, hogy odatenném magam...
2011-08-20 13:17
Fabregas elment, ezzel elég szép összeg szabadult fel a fizetési kasszában, lássuk be, hogy Nasri fényévekkel a többi játékosunk előtt jár(pár kivétellel). Meg kellene adni neki azt a 110k-t, vagy akár 160at is. Ha ő is elmegy, szerintem semmi közünk nem lesz idén a bajnoksághoz.
2011-08-21 09:28
Wenger tuti hogy igazol valakit, ha megy samir is, meg szerintem amúgy is. A sajtó sok mindenkivel összehoz minket, de ha belegondoltok tavaly szinte szó sem esett Kosceilny és Squilacci leigazolásáról, és mégis jöttek. Mondjuk ez szar példa, mert most nagyobb kaliberű játékosokra volna szükség, de azért bízzunk. Az elmúlt pár évben mindig hagytunk az utols párnapra egy-két igazolást.
2011-08-22 09:20
Én már régóta leigazoltam volna Verthongent. Tud játszani középső védőt, bal szélsőt, védekező középpályást, Verminatorral játszottak együtt 3évet+ a belga válogatottban is egymás mellett játszanak. Lehet, hogy őt is csak 20milláért lehet leigazolni, de az biztos hogy sokoldalú játékos, és szerintem simán jó lenne PL-be. Középpályára Kaká...Ez hatalmas kacsa szerintem, másrészt mióta elmen a milanból elég szürke a játéka. Miért pont nálunk virágozna ki?
2011-08-22 09:56
Szép lenne, de M'Villa féle ajánlatot már most visszadobták. Baines-ért személy szerint nem adnék 20 milliót...Hazard érkezésében azért bízom
2011-08-22 12:07
Én biztos vagyok benne, hogy lesz még igazolás. Lehet, hogy Wenger önfejű, de nem hülye. Vak is látja, hogy pár helyen be kell foltozni a csapatot. Lesz itt még 1-2 játékos
2011-08-25 08:38
Kellene valaki midnenképp. A Spurs is elég jól beerősített. LEigazolták Lasst a realból, és megkapták Adebayort kölcsönbe. Ha nem nyerünk semmit már nem számít, de ha a csirkék mögött végeznénk, az kiakasztana
2011-08-25 09:07
Jó, hogy így átlátjátok a dolgot. De azért nézzetek utána, hogy miből van diplomája Wengernek. Közgazdász, vagy mifene, ha ő nem látja át ezeket a dolgokat, akkor ki? Hozzáteszem, kicsit tényleg elvakult, amit csinál. Szerintem már középcsapatokból is lehet igazolni, használható(bb) játékosokat. Főleg, ha megnézzük, hogy ezek a középcsapatok milyen erősítéseket csinálnak évről-évre.
2011-08-29 10:11
Egyébként nem 3 hónap az átigazolási szezon, vagyis annyi, de hány klubnál hallunk olyanokról, hogy szezon közben megegyeznek játékosokkal, akik, már az uborkaszezon első napján csatlakoznak. Nem 3 hónap volt itt megfelelő igazolásokra. Még ha nem is voltunk tisztában azzal hogy Cesc és Samir megy(amit kétlek), akkor is figyelemmel lehet kísérni pár játékost. Bízom benne hogy Cahill jön. Állítólag 13ért már adnák. A koreai is bőven elfér. A Gourcuff féle pletykának is örülnék nagyon. Bár szerintem arra kevés az esély, hogy érkezzen. A tegnapi meccs, meg mégjobban eltántoríthatja a játékosokat
2011-08-29 10:35
Hát, ha traoré is eligazol, akkor vicces lesz :D Nem mintha jónak tartanám, de valóban nevetséges, hogy mikor már alig tudunk kiállítani egy kezdőcsapatot, még akkor is csak fogyunk. Nem tudom, hogy az eurosport átigazolási ablaka mennyire hiteles, de van pár bíztató hír. Cahill, Alex, Zarate...
2011-08-29 13:31
Gervinhonak igaza van. Ez nem az a csapat. Csak az a gáz, hogy egy ilyen nyilatkozat még inkább el fogja rettenteni a lehtséges érkezőket.
2011-08-29 15:02
"Arsenal FC plan to cover the cost of a ticket to a future Premier League away match for those supporters who travelled to Old Trafford yesterday. " Ez mondjuk korrekt húzás, ha meglépik
2011-08-29 15:47
Nagyon rühellem ezt az embert...Remélem nem jön. Akkor inkább Alex és/vagy Malouda
2011-08-30 09:11
Azért azt hozzá teszem, hogy Wengert így 2 nappal az átigazolási szezon vége előtt elküldeni öngyilkosság lenne. Ha más jönne, már ő sem tudna igazolni. A jelenlegi keretből, mindenképp ő tudja kihozni az elvárható szintet, mert Rá felnéznek a játékosok...Legalábbis eddig felnéztek
2011-08-30 09:21
Andre Santos viszont jó vétel. Pont írni akartam a napokban, hogy ha rajtam múlna, akkor őt, vagy bastost elhoznám a posztra.
2011-08-30 09:23
Santos nagyon jó fogás, meg én Paknak is örülök. Azért ha azt vesszük, hogy a Monaco 36 gólt szerzett...annak az egyharmadát ő rúgta. Elég lenne nálunk is ez a mérleg :P. Kíváncsi leszek az elkövetkezendő másfél napra....bár bízok benne, hogy kitolják az átigazolási szezont....volt róla szó
2011-08-30 10:41
Nemkis kacsa: 70millát ajánlotunk Sneijderért. Muhaha XD...mit is várunk a Sun írta...
2011-08-30 10:50
Rossz rajt volt az biztos, de ha megnézzük a tavalyi szezont....Castle-től kikaptunk egyszer... a poollal mindik kiki meccseket játszunk, a trafóban nyerni meg mindenkinek kihívás, mégha most nagyon bele is szaladtunk.... Semmi nincs veszve, most jönnek a könnyebb meccsek
2011-08-30 10:59
Tényleg 10 percenként jön egy új név....
2011-08-30 11:29
Wikit az írja át, aki akarja...Attól még a Sun is hivatalosabb XD
2011-08-30 12:24
Az hülyeség....már a legutóbb is csak kereste a labdát, mindek hoznánk vissza mégegyszer?
2011-08-30 14:33
Parkot bejelentettük a .comon
2011-08-30 16:03
Cahill már tuti nem jön, de levan..., ha jön Per
2011-08-30 16:30
Énsem értem miért kell nekik Hargreawes .... Tényleg nem tudják hova tenni a pénzüket. Szerencsétlen jobban járna, ha visszavonulna a sérülési után
2011-08-30 16:37
Szerintem benne van a pakliban, hogy elhozzuk M'villat és Martint. A lille-nek már tele lehet a f*sza velünk, hogy elhoztuk gervinhot, meg elhappoltuk előlük Pakot...Nem gondolom h elengedig hazardot, csak 40 misi körül, annyiból meg majdnemhogy kijön a másik két srác
2011-08-31 08:54
M'villa 16,5 M Martin 8,5 M....Martint adnák szerintem 15ért, Mvilláért meg állítólag tettünk egy 25öst, ami óta nagy a csend
2011-08-31 09:18
tegnap még mertesackerre is csak 32-t írt :D jöhet még följebb aza 22
2011-08-31 09:23
Amúgy én mvillának örülnék....Egy ilyen kezdő nem lenne rossz: Hapci- Sagna, Mertesacker, Verminator, Santos-Song, M'Villa- Walcott, Wilshere, Gervinho-PERSIE. 4-2-3-1 felállásban
2011-08-31 09:24
Úgy néz ki, hogy az aston villa elhappolja Joe Cole-t a Lille orra elől
2011-08-31 12:49
Ha ez igaz, akkor elbaszott egy tárgyalók vannak a lille-ben, hogy ez kétszer megtörténik velük :D
2011-08-31 12:49
Dann lehet, hogy jones pótlására menne
2011-08-31 12:51
Senijder a Mu-nál....
2011-08-31 13:05
Bemba, vagy már mind 4 a nizzai reptéren várja Wengit
2011-08-31 13:08
egyébként az érdekes, hogy transfermarkton említés sincs artetaról
2011-08-31 19:44
Tuti, hogy valaki jön a franciák közül...nem hiszem, hogy nem igazol egy franciát sem :D az nem ő lenne XD
2011-08-31 19:50
transmarkt.de szerint mennek lefelé az esélyek agustonál...
2011-08-31 19:54
Reggel de jó lenne erre ébredni: Arteta, Hazard----
2011-08-31 22:49
Amúgy az átigazolási szezon londoni idő szerint tart éjfélig? mert ott akkor még 2óra van vissza
2011-08-31 22:51
a Bolton szerződést bontott diouffal, csapjunk le még rá is :D Igazi erőcsatár
2011-08-31 22:58
A kedvencem nekem sem lesz, mert rühellem, de nem mondhatni, hogy jelen helyzetben nem számítana erősítésnek
2011-08-31 23:08
De várom már a végét....pörgessük már előre az órát
2011-08-31 23:17
Bendő kölcsönbe a sunderlandnél?!
2011-08-31 23:23
Igazából a cselszíben összvissz játszott 3 meccset....ez alapján nem tudom, hogy miért szóljátok le. A poolban azért nem volt gyenge. Én sem kedvelem, de szerintem elkell a csapatnak
2011-08-31 23:37
bonthatjuk az ajándékokat :D
2011-09-01 00:00
Except, er, it isn't, because late deals will filter through still. Arteta, Crouch and a plethora of others.. - annyit tesz, hogy a folyamatban lévő üzletek még lebonyolíthatók
2011-09-01 00:02
Apparently the Arsenal website has crashed. Millions of people trying to find out the latest on Arteta. Stick here guys, Eurobot won't crash!,,, LOL
2011-09-01 00:06
azért jó lenne, még reggel egy bejelentés valamelyik franciáról, de így sem vagyok csalódott... Jó8
2011-09-01 00:09
Szczesny-Sagna, Mertesacker, Kosci, Santos-Arteta, Song-Gervinho, Arshavin, Walcott-Robin
2011-09-12 22:18
még kellene legalább egy gól . Egyrészt az önbizalom miatt, másrészt a tippmixem miatt XD
2011-09-20 22:03
[link]. Ez elég élvezhető minőség
2011-09-24 15:51
nincs itt nagy gond senkivel. A csapatjátékkal van a gond. semmi lendület nincs benne, abszolút nem pl szint.
2011-09-24 16:52
A második félidőben, remélem azt az arsenalt láthattuk, akit a szezon elkövetkező részében látni fogunk :) Szép Győzelem! Songot külön kiemelném...fantasztikusan osztogatott, és a védekezéshez is sokat hozzátett
2011-09-24 17:57
Egyre jobban játszunk. Szerintem Chamach teljesítményével sem volt semmi gond. Az a gáz, hogy persie már többet letett és sokan istenítik, pedig az első két meccsén több hibával játszott mint marouane. Song megint ász volt, még így is , hogy nem a saját posztján játszott. A gólról meg nem tehetett senki. Egy gyorsan elvégzett szöglet előtt nem tudtunk felállni pozícióba. A Spurs ellen nagyon kellene hétvégén egy győzelem, de megkockáztatom, hogy a WHL-en bármilyen pontszerzés önbizalmat adna.
2011-09-29 10:04
Gyerekek...ez egy nagyon kemény szezon lesz... nem is emlékszem olyanra, hogy Sagna hosszabb ideig sérült let volna. Nehéz lesz az őszi szezon ennyi sérülttel
2011-10-03 10:05
Annnyira tud kritizálni mindenki... Mit vártok a csapattól? A WHL-en azért nem egy könnyű műsor megverni a tottenhamet. Ha megnézitek az elmúlt 5 évet, náluk vagy X-eltünk vagy szoptunk. Ne oltsa senki a csapatot. A védelemmel nem volt szerintem semmi-féle egetverő probléma. Nem hiszem hogy tudtok olyan csapatot mondani, aki lehozza a meccsét kapott gól nélkül a spurs ellen. A középpályán kezdődnek a gondok. Ramseynek nem szabadna játszani. Gervinhonak meg a játékintelligenciáján kellene javítani, mert a technikájával nincs gond. A legszörnyűbb az, hogy nem tudom, hogy Ti hogy láttátok, de nekem az az érzésem volt, hogy csatár nélül játszottuk végig a meccset. Persie Walcott mindketten inkább a középpálya első harmadában jutottak szerephez
2011-10-03 10:21
Nem ide tartozik, de [link] hamár olyan jól állunk tulajdonosok terén, ey kicsit zsebbe nyúlhatnának!
2011-10-05 19:36
Elég sok ember fejében baj van...Azt hiszitek, hogy az igazolások úgy mennek a való-életben, mint a FIFA-ban? Megajánlom a pénzt, fölbaszom a fizetést, és már jönnek is a játékosok? Ez baromira nem így megy. A csapat "ázsiója" évről évre csökken. Nem lehet mindet pénzzel megoldani. Wengert akkor is szidtátok, mikor nem igazolt, és most is szidjátok mikor végre költött. A csapat elég sok helyen átalakult, és idén a valódi - legerősebb- összetételében még nem-igen jázszott meccseket. Kell egy kis idő míg ideszoknak az újak, és ez játékos függő. Van akinek hamarabb sikerül, van akinek később. Szerintem hamarosan elkezdünk meccseket nyerni. A Sunderland ellen elég jó lehetőség megkezdeni ezt.
2011-10-14 09:56
Ha most egy lekésnénk a BL indulásról, vagy neadjisten még az EL-ről is, a vezetőknek is a fejükhöz kell kapni. Ezzel a csapat népszerűsége megintcsak zuhanna, és ez nagy hatással lenne a bevételekre(már így sem annyian járnak meccsekre , mint tavaly). Akkor talán elgondolkodnának, hogy min is kell változtatni. Nem akarom bántani wengert, mert szerintem még mindig ő az egyik, aki kihúzhat minket a szarból, de az tény, hogy az elmúlt évek szereplése már nem méltó a Csapathoz.
2011-10-14 10:01
Bendő a kölcsönszerződés miatt nm játszhat, vagy más oka van?
2011-10-16 14:17
Szczesny elég szarul állt fel a sorfal mögé a gólnál... Egyébként a középpáláyn kb rosicky , aki csinál valami elfogadhatót...kéne egykét csere Arsha-t vagy Benayount behoznám
2011-10-16 15:25
Bogdán a kapuban :D Könnyű lesz a góllövés XD
2011-10-25 20:22
Van belőlük elég...Bár Squillacit nem szívesen látom a kezdőben, és DJ-nak is csak néha jön össze...A Marseille ellen meggyőző volt Per, de sztem egyértelműen a Kosci - Verma páros lenne a legjobb... Amúgy kedden Jenkinson is elég jól tolta. Bízom benne, hogy felnő a csapathoz
2011-11-04 13:36
Bízni kell a csapatban, de ha a realitásoknál maradunk, akkor érezhető, hogy ez a city idén nagyon össze van rakva, másrésről a tavaszi idényre rendre elfogy valami a Csapatból...Remélem idén nem így lesz, de ebben a szezonban szerintem meg kell becsülni, a BL helyeket is!
2011-11-20 09:29
Nem is igazán van szükségünk játékosokra...Januárig elméletileg Jackie is felépül, és akkor már tényleg bő keretünk lesz középpályára. Rmsey song wilshere, diaby, arteta, rosicky, arshavin...plusz a fiatalaok, akik mint tudjuk elsőbbséget élveznek az igazolásoktól...Inkább a támadó szekciótól félek, mert ha robin nem tudja végig játszani a szezont -és lássuk be, ez reális- , akkor gondban leszünk... Ha tartani tudjuk a mostani formánjkat, szerintem januárig simán oda lehet érni a dobogóra...City elleni meccs, amit nehezebben lehet hozni, a többinek menni kellene. Fulham Wigan Wolves Everton Villa...legrosszabb esetben is számolok 11-13 ponttal. A Newcastlenak most jönnek a nehéz meccsek, és akik előttünk vannak szinte kivétel nélkül játszanak legalább egy mecset egymással, szal szerintem karácsony másnapjára reális a 3. hely, ha nem üt be valami..
2011-11-23 11:32
Szerintem Nagyon jól játszott a csapat :) Még Squilaccira sem tudok rossszat mondani, pedig úgy szeretnék :D. Még egy hatékony csatárra viszont nagy szükség lenne...Télen szerintem ezen a téren körbe lehet(kell) nézni. OC nagyon nagyot játszott...wigan elllen simán adnék neki egy félidőt. De Coquelin és Frimpong is elég meggyőző volt. Sajnálom, hogy kikaptunk, de szerintem nagyon szépen helyt álltak a fiúk
2011-11-30 14:44
Kapjuk csak meg a Baselt. Nincs azzal semmi gond. Akkora bunda volt az egész. Nem tűnik, fel senkinek, hogy mindenki az Európa liga megszüntetéséért hajt, csak platini ilyen önfejű, hogy szükség van a sorozatra...szükség van rá, de nem éri meg a klubboknak, olyan minimális összegeket nyernek rajta. Azzal, hogy Kiesett a MU sokan fogják követni a sorozatot, európán belül- és kívül.... Hozzáteszem szerintem vagy a Milant, vagy a Napolit, esetleg a lyont fogjuk kapni, az előző évekből kiindulva...
2011-12-09 09:26
Szerintem neki inkább az olasz bajnokság feküdne, és ezt ő is biztosan érzi. Nem gondolom, hogy komoly erősítést jelentene....
2011-12-13 19:00
Csak van szeme a Mesternek... Egy szezon alatt meghatározó védője lett a PL-nek. Szerintem minden poszton jól szerepelt eddig. Az elmúlt pár meccs alapján Miquel is jó úton halad, remélem nem lesz több sérülés, és akkor a védelemben talán már nem lesznek gondok. Ahogy a nagyok mondják, az építkezést hátulról kell elkezdeni, most már haladhatunk előre :D
2011-12-21 10:41
Azt kell mondjam, hogy, ha igaz, akkor gondolkodás nélkül el kell fogadni...Arsha idén nagyon nem a mi szintünket képviseli
2011-12-22 09:44
Lehet hülyén hangzik, de nem a védelemmel van e legnagyobb probléma. Nem mondom, hogy klasszis teljesítményt nyújtottak, sőt elég sok hibával játszottak,de nehéz úgy védekezni, ha a középpálya nem szűr, nem tudja felhozni a labdákat, és rendre eladja azokat (többször is a saját térfélen). Arshavin ismét megerősítette, hogy nincs már sok köze a csapathoz. Ramsey-nek még sok az, hogy végigjátszon egy egész idényt. Ha igazolni kellene, mindenképp a középpályán gondolkodnék. Remélem Wilshere mielőbb visszatér. Ha így játszunk jövőhéten is, akkor nem elképzelhetetlen még egy történelmi eredmény(negatív irányba)
2012-01-16 08:41
Jó a keretünk-ből nagyjából egy kezdőcsapatnyi játékos. De láthatjuk, hogy mivan, amikor lesérül a fele csapat, és nem-hogy nem arsenal, de nem premier league szintű játéksok kerülnek a pályára. Mi lenne ha egyszer igazolnánk igazán jó játékosokat? Ha csak a középpályán, és a védelemben lenne egy-két univerzális játékosunk a padra. A Chelsea-nél bejött az Ancelotti féle rotáció, annak idején, mert ott volt kiből válogatni. Nálunk, ha valaki lesérül a kezdőből, onnatól, nem tudunk behozni egy hasonló képességű játékost. Illetve most sajnos tévedtem, mert a kezdő csapat összetétele is egyre silányabb. Nem akarom én hogy minden évben költsünk 50 misiket, de egyszer szerintem belefér egy nagyobb beruházás. A Tottenham sem költött egetverő összegeket, és mégis szépen lassan odáig kúszott, hogy 10 pont előnye van velünk szemben.
2012-01-18 12:17
Minőségi játéksokat nem engedhetünk el, de sajnos arshavin nagyon régóta nem képvisel igazi minőséget a pályán. Ha csak a pletykák fele igaz, 10 misi fölött el lehetne passzolni... Nem hiszem el, hogy annyi pénzért nem lehetne valakit hozni a helyére....
2012-01-20 10:16
'a swanseat az ő góljával vertük meg' , azt még mertesacker is berúgta volna :D De még Bendő is. :D A Barcát az ő góljával vertük meg, közel egy éve... Ezt hogy a középpálya közepén játszon, nem is tudom hogy honnan szedtétek...játszott valaha is ott? Mert én sem a Zenitben, sem az orosz válogatotban nem láttam azon a poszton. Kiegyensúlyozott teljesítményekre lenne szükségünk, pont ez a baj a csapattal. Úgy nem lehet bajnokságot nyerni, ha várjuk, hogy mindenki formában legyen. Másrészről már azt az akarást sem látom benne, mint amikor ide került.
2012-01-20 16:09
Én a swansea ellen sem a védelemben láttam a legnagyobb hiányosságokat, hanem abban, hogy nem szűrt rendesen a középpálya. Egy védelem sem tudja hibátlanul megoldani, ha lendületből viszik rájuk a labdát, vagy ha (a középpálya hibájából) állandó nyomás alatt vannak. A középpályán van a legnagyobb probléma. Kell egy irányító, és egy kreatív játékmester. Arteta és Ramsey nem rosszak, de a spanyolt nem érzem megfelelő pótléknak cesc után, ramsey pedig még fiatal, ahoz h állandó kezdő legyen. Ha Jackie visszatér, az talán adhat egy kis lökést. Remélem nem lesz túl késő...
2012-01-20 16:14
Ha most nem hozunk valakit legalább kölcsönbe, akkor a mester megint segget csinál a szájából. két gólból kettőt a szélről kaptunk, és lám szélső hátvédek hiányoznak a csapatból. De egyet értek azokkal is, akik csatárt szeretnének. Én sem vagyok az eszeveszett költekezés híve, de észre kell venni, hogy kevés ez a keret. De már előre látom, hogy a következő nyilatkozatban az fog szerepelni, hogy yennaris nagyszerűen végezte a dolgát, vermaelen klasszis védő és jól dolgozik a szélen is---> szóval 0 érkező. Így is tele vagyunk sérülttel, de bármikor benne van még egy (nézzétek csak meg Phil Jones esetét.) A legnagyobb probléma még mindig az, hogy nincs minőségi cserénk. Ha valakit lehozunk, akkor egyértelműen csak gyengébb kvalitású játékost tudunk a helyére felvinni. Mindegy a CSAPATBAN még bízom, mert sok játékoson látom az akarást.... Wengerben már nem.
2012-01-23 09:50
Tegnap néztem a Digi Sporton a pl összefoglalót! Ameccs után készítettek Wengerrel egy gyorsinterjút. Azt mondta, hogy a meccs egy rossz taktikai húzáson ment el. Mikor megkérdezték tőle, hogy mi volt az a döntés, azt mondta, hogy nem akar róla beszélni. Egyébként roszko a hazard- jovetic ügylettel kapcsolatban. Ez a különbség, a chelsea nem küzd a bajnoki címért, és egyből megy az erősítés. Nálunk a negyedik helyért kell küzdeni lassan, és még mindig "nincs megfelelő játékos a piacon". Ha 5-10 milliós játékosokat akarunk állandóan venni, akkor nem is lesz változás a csapatban. Akik ezen az áron mozognak, azok kb egyforma teljesítményt is nyújtanak. Abból valóban nem lenne erősítés, csak az újabb Wenger féle nyilatkozat, hogy nem igazolok, mert megvan a akeretünk, és mindenkinek lehetőséget kell adnom. Az nem számít, hogy azokból, akikre az elmúlt 1-2 évbe költöttünk, (az év eleji tűzoltástól eltekintve) mindenkit a padra vettünk. Más csapatoknál, az erősítés, erősítést jelent. Nálunk az erősítés rendre spórolást jelent: legyen egy kis öröm a szurkolóknak, de azért vegyük vissza az átigazolásra való összeg 70%-át, jó lesz az még az év végi osztalékoknál....
2012-01-24 10:38
Jól időzített interjú. Most már valóban nem lesz szükség védőre.... Viszont úgy hallottam, hogy igazolunk egy világmegváltó 15 éves szupertehetséget Kenyából (és ez nem viccnek ment, mégha annak is hangzott....)
2012-01-27 17:46
Meg kell várni a szezon végét. Szidhatjuk őt, de sokszor állt már úgy a szénánk, hogy nem érünk be az első 4be, aztán a végén hajráztunk egy nagyot, olykor mákunk volt. Azt viszont mindenképp észre kellene venni, hogy egy ARSENAL-nak nem a 4.helyért kellene küzdeni. Nincs nagy adóságunk, de ha a tulajdonosok sokáig nyelik a pénzt, és nem jönnek a teljesítmények, félek, hogy úg yjárunk mint a leeds. Ha nem jutunk a BL-be az 40milliós hiányt jelentene + a tv-s jogodíjak + a cspat marketingjét is visszavetné. Egy év alatt ekkora kiesést egy élklub sem engedhet meg magának. Ha ez történik, még annyira sem számíthatunk szerintem igazolásokra, mint eddig, és nagyon könnyel el lehet indulni a lejtőn... Valamin változtatni kell, én leginkább a menedzserben látom jelen pillanatban a csapat gyenge pontját.
2012-01-28 14:28
Mindenképp szép lenne a jubileumot egy kupával zárni. Viszont elég erős a 16 os mezőny, és a Villa sem lesz piskóta szerintem.
2012-01-29 13:28
Kalcska, azért ha megnézed a ligakupa meccseket, mindegyiken meghatározó tagja volt a csapatnak. A MU ellen kiemelkedő teljesítményt nyújtani azért nem egy gyenge dolog. U21es válogatottban (mégha ez nem is az a szint) 4 meccsen 3 gól. Ezen kívül, öröm nézni a játékát, mert kihajtja a lelkét, és kedvvel játszik. szerintem jobb formában van, mint arsha, vagy walcott.
2012-01-29 15:59
Az biztos, hogy egy ilyen győzelem nagy lökést adhat a csapatnak. Büszke vagyok rájuk, hogy képesek voltak felállni. Csapatként végre tudtunk valamit mutatni a régi önmagunkból. 70%is labdabirtoklás, 20 kapuralövés(mondjuk itt az arányokon még lehetne javítani). Bolton, blackburn, sunderland akövi ellenfelek. Most el kellene kapni egy jó szériát, meg el kellene kerülni a sérüléseket, mert utánuk zsinórban jön a spurs, a pool és a newcastle. fontos lenne az első három meccsen 9pontot szerezni. Amúgy valahol olvastam, hogy 8millát ajánlottunk podolskiért, amit gondolkodás nélkül visszadobott a köln. Jó formában van a srác 16 gólnál tart a bundesligában, igaz jelenleg sérült(állítólag egy hónapig pihen)
2012-01-31 08:15
Reálisabb :D Érte nem kellene sokat fizetni, bár láttam pár watford meccset, szerintem egy fokkal nem jobb mint DJ, szóval, ha bejön, akkor az öreg hozza a formáját...
2012-01-31 08:27
Állítólag az Anzsitól van pár öltönyös Londonban, hogy Arsha leigazolásáról beszéljenek.
2012-01-31 15:05
Én sem síratnám meg Arsahvint, főleg, ha jó pénzt fizetnének érte, éshát az anzsi nem szokta túlgondolkodni az alkudozást.
2012-01-31 15:34
Érdekes, hogy Götzére, vagy Sahinra nem figyeltünk föl a dortmund akadémiájáról, ez a srác nagyon nagy spíler lehet....
2012-01-31 16:29
Hát srácok a QPR nem tétlenkedik. Cissé, Zamora, Taiwo, Diakité, Onuoha. Lehet, hogy rajtuk még buknak majd pontokat a nagyok...
2012-01-31 17:13
Ne sértődjetek meg srácok, de itt tényleg látok pár olyan szurkolót, akinek a barcának kellene szurkolnia, mert csak a győzelem elfogadható nekik. Lehet, hogy már engem is megfertőzött wenger, de észre kell venni a pozitívumokat. Szerintem nagyon jól játszottunk, talán 20percük-fél órájuk volt a boltoniaknak, mikor volt közük a meccshez. Két kapufát lőttünk, és legalább 3 ziccert szórakoztunk el. Szerintem a tegnapi játékkal, és több szerencsével bármelyik csapat ellen partiban lettünk volna. El kel fogadni, hogy most nem volt szerencsénk, mint az elmúlt években oly sokszor. Jön a blackburn meg kel őket verni, ezen most nem szabad keseregni. Inkább egy ilyen döntetlen, ahol legalább élvezem a csapat játékát, mint egy olyan, amit a chelsea játszott a swannal. GO GUNNERS! Én bízom a csapatban!
2012-02-02 09:34
Szerintem a mai meccset jó játékkal hozni fogjuk, és elindulunk fölfelé. Lehet szidni itt mindenkit, a vezetőségnek akkora befolyása van, hogy amíg ők nem akarják, addig nem változik semmi, még akkor sem, ha kukás zsákot húznak a játékosokra. Azt meg nem hiszem el, hogy komolyan gondoljátok, hogy jó az 5 -7. hely a vezetők szerint. A világon egyetlen klub sem gondolkodik így, max olaszországban, ahol folyik a bunda... Nagy hagyományokkal rendelkező klubb vagyunk, akinél létfontosságú a szurkolók támogatása. Lehet, hogy most úgy élitek meg h szar a helyzet, de szerintem valami el fog indulni ezzel a meccsel... Legalább is bízom bennne
2012-02-04 11:14
8Arteta( azért tegyük hozzá, hogy ezt a gólt nagyon megrugatták Titivel, és kellett hozzá egy kis mák is. Nem támogatom Chamakhot, de azért szar úgy pályára lépni, hogy tudod, h nem bíznak benned, és hogy bármit teszel, csak második leszel. AMúgy Nagyon szép győzelem volt a tegnapi, ahogy meg is mondtam. A "jóslatom" első fele bejött, mostmár cask az kell, hogy ezen az ösvényen maradjunk. Amúgy tegnap Vela gólt lőtt a Barcanak!
2012-02-05 10:31
Nem ismerem a srácot, de a nottinghamnek nagyon jó az utánpótlása. Az is jelenthet valamit, hogy egy 17-18 éves srácért visszadobnak egy 5millás ajánlatot.
2012-02-07 16:44
AKár mennyire nagy klasszis, azért azt hozzá kell tenni, amit ő is állandóan hangoztat, hogy soakt köszönhet a csapattársainak. A rovers elleni mesterhármas során pl egyik gólnál sem volt eget rengetően nehéz dolga... Biztos vagyok benne hogy minden csapatban megállná a helyét, sőt kiemelkedő lenne, de abban már kevésbé vagyok biztos, hogy máshol 22gólnál tartana. Ha a szezon végén megszerezné a gólkirály címet, esetleg az aranycipőt, akkor szerintem az befolyásolni fogja a döntését. Szerintem maradni fog, ha viszont menni akar, akkor el kell fogadnunk azt is.
2012-02-11 09:29
Vela megnyerte a sociedadnak a meccset...Az elmúlt pár fordulóban elég bíztató a teljesítménye. Jellemző, hogy mikor végre mutat valamit, akkor nyilatkozik be egy olyat, hogy maradna spanyolországban... Ha nno több lehetőséget kap, szerintem simán verné Walcott szintjét
2012-02-14 15:40
Nem követtünk el taktikai hibákat? A második félidőben egyszerűen nem tudtam eldönteni, hogy milyen felállásban játszunk. Mindenki össze vissza téblábolt. Ramsey egyszerűen kritikán aluli volt, egész meccsen vagy olyan helyen állt, hogy összefutott valamelyik csapattársával, vagy ha labdát kapott, azt rendszerint vagy Abbiatinak rúgta, vagy még rajta is túl...Pontos passzt nagyon keveset láttam tőle. Nem akarom szidni a csapatot, nem modnom, hogy igazoljunk 100milllióért játékosokat, de mindenképp olyanokra lenne szükség, akik tudnak állandó teljesítményt nyújtani. Örülök, hogy tegnap nem a milános barátommal néztem a meccset, mert égett volna a képem rendesen... Persie 1-2 "helyzete"(amit ő tett veszélyessé, egyébként nem volt helyzet) volt említésre méltó a mi oldalunkról. Fizikálisan fölénk nőttek....már megint tele van umpa-lumpákkal a csapat...nagyon nehéz párharcokat nyerni ennyire gyenge fizikumú focistákkal. Szerintem ezen a téren kellene elkezdeni a változtatásokat
2012-02-16 16:39
Arra lennék kíváncsi, hogy Wenger egy-egy meccs után mit mond az öltözőben? Mert ha ott is mindig a pozitívumokat hozza föl, akkor megértem hogy beleszarik és lélektelenül játszik a cspat. Én nem tartozom azok közé, akik elküldenék Wengert, de szerintem a játékosok már abszolút nem tisztelik őt.(amit meg is értek). A Milan elleni teljesítmény az szégyen volt, ami helyzet volt, azt Robin tette helyzetté. A tegnapi meccs...Hát nagyon régen éreztem magamat ilyen szarul. A legnagyobb baj az, hogy látunk egy jó teljesítményt a csapattól, aztán 3-4 meccsen csak szenvedünk. Nem értem, hogy miért nem lehet átmenteni a formát egy-egy mérkőzésre. A keretről meg inkább ne is beszéljünk. Ha most átadó listára tennénk Djourut, Squllacit, Ramsey-t, és még mondhatnék pár nevet, nem hiszem, hogy az első 10 helyezett valamelyike csapna le rájuk. Nem mondom, hogy minden poszton egy világklasszis játszon, de legalább olyan játékosok, akik Minden héten képesek lennének meghalni a cspaatért. Nem is az a fájó, hogy kikapunk(persze az is), hanem az, hogy sétálgató ötlettelen, és motiválatlan játékosokat látok a pályán - és sajnos azt kell mondjam, hogy hétről hétre(tisztelet a néhány kivételnek)- .
2012-02-19 10:09
a dailimail szerint a vezetőség 100%ban Wenger mögött van, viszont ad neki 55millió fontot (66 milló euró). Ezzel együtt szóba került Mario Goetze, Lukas Podolski, Eden Hazard és Matias Suarez neve, mint lehetséges érkező... Az a baj, hogy már tavaly is azt hallgattuk, hogy mennyi pénz van átigazolásokra. Az egyetlen probléma, hogy van egy ember, aki úgy gondolja, hogy elég erős a keret...
2012-02-20 09:17
Szerintem ő is csak egy lesz a sok ígéret közül, és ezt ő is érzi. Nem sok esélye lenne, h holland válogatott legyen. Amúgy [link]
2012-02-22 15:22
Olyan jó, hogy a szurkolók közt ekkora egyet értés van.... Arshának kell, hogy játszon. Ha Wenger azt látja, hogy nem elég motivált, akkor engedje el. Ott van a posztjára Gervinho, AOC, akár Benayoun. Lehet nyalni mindenkinek a seggét, de idén nem tudott sokat hozzátenni a csapat "sikereihez". Igazásg szerint, ha jobban állnánk játékosokban, én még 1-2 embert elküldenék kölcsönbe. Sokan nem bírják ezt a nyomást, ami most a csapatnál tapasztalható. Ramsey, Walcott..mind ketten ügyes játékosk, de most nem képesek hozni, amire valójában képesek. Rosickyn ol látszik a tapasztalat. Még ha nem is olyan már mint régen, látszik a higgadtság a mozdulatain. Még mindig azt mondom, hogy kell egy ilyen gyengébb év, hogy valami megváltozzon.
2012-02-26 10:31
Sakho szerintem marad ott ahol van, Sok pénz van most Párizsban, plusz saját nevelésű játékos...ugyan az, mint a citynél Richards. Amúgy bízom benne, hogy Gervinho, vagy mondjuk Verma meg tudja győzni Hazardot, ha arra kerül a sor...
2012-02-26 13:37
Néhányan olyan buta dolgokat mondanak, hogy az hihetetlen. Ha Ti irányítanátok a csapatot, akkor pár éven belül tönkre menne... Van pénz, akkor költsük el. Pont a magyar helyzetben lehetne megérteni, hogy ez nem így megy. Ha van egy kis pénzetek, akkor azon vagytok, hogy minél hamarabb elfoggyon? Szerintem Ti is először kielégítitek a szükségleteket, és aztán költötök olyan dolgokra, mi még jó lenne. Szerintem a többség, aki megszerette a klubbot, az a gazdaságpolitikájával együtt szerette meg. Lehet hogy most kicsit kezdünk átesni a ló túloldalára, de én személy szerint nem örülnék, ha becsatlakoznánk a City, Chelsea, PSG milliárdokat kültünk, és nincs eredmény sorba....Ha ez lenne, nem tudnánk értékelni az eredményeket.
2012-02-28 14:47
Én örülnék Podolskinak. Egy középszintű kölnben 15gólnál tart, és újra szóba került a válogatottnál is. Hasonló stílusú játékos, mint Robin. Szerintem passzolna a csapatba. Múltkor a Portó meccsét néztem, és a középpályára én örülnék Joao Moutinhonak...Nem tudom, hogy hol mozoghat az ára, de nagyon tetszett, a játéka
2012-02-29 14:01
Én személy szerint biztos vagyok benne, hogy Robin hosszabbítani fog...Az az alázat, amit meccsről meccsre mutat, igazi kapitánnyá teszi. Tegnap, ahogy megcsókolta Song cipőjét, és meccs után odaadtam a MOM pezsgőt Szcesny-nek...ezek mutatják, hogy igazi kapitány. A másik, ami még itt tarthatja, az a szurkolók szeretete...plusz ha tényleg megadnánk neki azt a 130ezres fizut, az is motiváló lenne. Szerintem Ő az új bergkampunk- a karriert tekintve is.
2012-03-04 09:44
Nagyon Büszke vagyok a Csapatra. Végig néztem a meccset, és Az első félidő után kezdtem elhinni, hogy továbbjuthatunk. Ezek után Rossz érzés volt a búcsú. Szükség van pár minőségi cserére, mert akik jöttek abszolút nem tudtak hozzátenni a játékhoz. Minden esetre Nagyon szép győzelem volt. Azért ez egy elég szép széria...Tottenham Pool Milan zsinórban legyőzve. Nem tudom hány csapat lenne képes erre-főleg nyomás alatt-!?
2012-03-07 08:06
Szerintem hasznára lehetne a csapatnak. Tény, hogy emberileg nem példaértékű, de nagyon jó futballista. Sok nehezen kezelhető játékosunk volt már, de mindegyik lenyugodott többé-kevésbé Wenger hatására (Ljungberg, Vieira, Diaby...). Végre elmondhatnánk, hogy 10millió körül nem egy ígéretes játékost, hanem egy kiforrott focistát igazolunk.
2012-03-11 13:38
Nagyon régóta a kedvenceim közé tartozik. Sok poszton bevethető, és minden meccsen a végsőkig küzd. Én nagyon örülnék neki.
2012-03-12 08:07
Csodálkozom, hogy nem kérdezték a játékvezetőkről. Igazság szerint egy szabályos gólt elvettek az Evertontól. Végre egyszer nem minket büntetnek a sporik. A villla ellen kemény meccs lesz, mert ők most némileg kipihenve várják a fordulót. GO GUNNERS!
2012-03-22 08:21
Vermaelen minden meccsén látszik, hogy kihajtaja a lelkét, csak úgy mint Koscielny. Nem is a klasszisok hiányoznak igazán a csapatbol, hanem a hozzájuk hasonló mentalitású játékosok. Pl Ramsey, Walcott, Gervinho, ha minden meccsen ennyire hajtana kevesebb kritikát kapnának
2012-03-24 09:50
Hát nem lenne gond, ha javulna a befejezésekben...Sokszor akkora ziccereket hagy ki, mint tavaly Bendő. Ha csak hozná azt a 15 gólt, amit a Lille-ben, már előrébb lennénk vele. Jövőre bízom benne, hogy beleszokik a PL-be.
2012-03-24 09:53
elhozhattuk volna? a PSG 43 millió euróért vette meg a Palermotól...Nincs is több hozáfűzni valóm
2012-03-25 15:50
Szerintem Persie döntésé befolyásolni fogja a családja is. Nem egyszer lenyilatkozta, hogy jól érzi magát angliában. Jobban félek egy City ajánlattól, bár abban meg bízok, hogy nem lesz zsoldos belőle...
2012-03-26 08:50
Engem is érdekel, hogy mi lesz belőle...JET is szerintem simán elfért volna a felnőttben, amikor eladtuk, remélem ő több lehetőséget kap majd a bizonyításra
2012-03-29 08:16
Nevetséges hogy szerencsétlent minden szezonban eltiltják... Nem hiszem el, hogy ennyire nem tisztelik. SAF-nál, vagy Mourinhonál is elgurul néha a gyógyszer, de ennyire soha nem basszák meg őket. Igaz hogy most abszolút fölöslegesen ugatott, de például a tavalyit abszolút jogtalannak tartottam
2012-03-31 09:13
Stoke, Norwich, West Brom...mind a 3 verhetőnek tűník. Bízom benne, hogy meglesz a 3. hely. Mellesleg, nem hiszem, hogy a Chelsea nyerné a BL-t
2012-04-25 18:21
Szerintem meg most kellene beérdeklődni a barcánál....sok játékos csak Guardiola miatt nem váltott. A fiatalok közül szerintem jópárat el lehetne most csábítani. Gondolok itt Thiágóra, vagy Tellora, de Cuencanak is lehet jövője
2012-04-29 09:40
Hát...Nemtudom, h két lábtörés után tudja-e ugyan azt nyújtani. Szépen benne van már a korban. Bízom benne, hogy nem lesz gond, mert egyik legjobb játékos a posztján. Mindenesetre szerintem kellene alternatívákat keresni az átigazolási szezonban, mert mikor hiányzott, akkor szoptunk is miatta eleget....
2012-05-07 08:24
Akik azon gondolkodnak hogy minek Verthongen: Ha belegondoltok, idén is volt olyan meccs amikor már kénytelenek voltunk beküldeni squilaccit, mert minden védő vagy eltiltott volt, vagy sérült. Emellett nem lehet arra alapozni, hogy pl Gibbs végig játsza a szezont. Erre a posztra is jó alternatíva a belga. Pontrúgásoknál hasonlóan veszélyes mint Verma, vagy Kosci. Szerintem egy Squillaci Djouru távozó Verthongen érkező oldalban mindenki benne lenne.
2012-05-07 08:35
Szerintem Song tuti, hogy marad. Amúgy, ha igazak a hírek, akkor nem lesz rossz a csapat jövőre Még verthongent hoznám, plusz egy jobbhátvédet. Középpályára már nem is biztos hogy kell valaki, bár még egy irányítónak tudnék örülni. Kicsit félek az eb-től sérülések szempontjából...(elsősorban Robinra gondolok)
2012-05-08 15:39
Az észak-londoni derbiken majd rjön, hogy rosszul döntött :D
2012-05-08 15:44
Nagyon tetszett a játékában, hogy minden meccsen kihajtotta magát. Ha 5-6 milláért véglegesíteni lehetne a szerződését, akkor szerintem bőven jó lenne, mert az elmúlt időben nagy hasznára volt a csapatnak. Többet nem-igen adnék érte, mert azárt jócskán benne van a korban
2012-05-09 07:53
Bigliát láttam párszor támadóbb szerepkörben is játszani, szóval ő is elég univerzálisnak mondható. Mindenesetre szerintem nem illene a csapatba...
2012-05-10 09:47
Szerintem elég lehetőséget kapott, de nem élt vele. Gylynyo...3:0nál bemutatott két nagy védést, de nagyon sok meccs rajta ment el....Egyébként Wiese ingyen igazolható idén a Brémából...nem mai gyerek, de néha a rutin is elég. Második számúnak nem lenne rossz.
2012-05-19 18:21
kovorancesz, ha igaz akkor sem meglepő... Voltak kérői bőven, kicsi volt az esély, h hozzánk jöjjön. A Unitedben is hiányposzt az övé.
2012-05-21 16:24
Doortmund német bajnok, és kupagyőztes...Rendesen meg fogja kérni a játékosok árát, ha egyáltalán elengedi őket. A bilbaót meg szerintem ez EB után egyből szétkapkodják a pénzesebb klubbok.
2012-05-22 16:31
Azért szerintem nem csak a pénz számít...Hiába van a city játékosoknak a legjobb fizetése, hétről-hétre lehet hallani, hogy rosszul érzik magukat, meg elvágyódnak. Nálunk akárhogy is nézzük szerintem, jó a hangulat, meg a csapatszellem, legalább is nem nagyon hallottam olyanról, hogy összeverekedtünk volna edzéseken vagy ilyesmi. Más kérdés hogy némely játékosunk nagyon gyenge mentálisan.
2012-05-24 10:41
[link] végszükség esetén csatár posztra :D
2012-05-24 11:01
8Arteta8 teljesen egyet értek. A felsoroltak közül nagytöbbségük elférne a cspatban...
2012-05-24 12:57
Személy szerint annak örülnék, ha flamini visszatérne....
2012-05-24 13:02
Azért egész szezonban véve 52 meccsen 22gól és 25 gólpassz, az nem egy rossz mutató, akár melyik bajnokságról beszélünk. A franciaországból érkező játékosok nagy része pedig állni szokta a PL-t.Egy ilyen nyilatkozat után én Wenger helyében hagynám, hogy hagy bohóckodjon csak Hazarddal a többi csapat, és bebiztosítanám a M'vila féle üzletet.
2012-05-25 10:26
Egyébként valahol olvastam, hogy a Chelseanél erősen kicserélik majd a keretet. Malouda, Essien, Bosingwa, Kalou is ott lesz a távozók között... nem gondolom, hogy gyengítenék a keretet...
2012-05-25 11:57
Dempsey ingyen? Ideális lenne, ha valaki bizonyított már a PL--ben akkor az ő... nem is taknyos, meg még Kroenke is örülne neki, hogy van egy jenki a csapatban....
2012-05-27 09:32
Ha Robin az EB-n is így fog szerepelni, akkor azt hiszem nagyon nehéz lesz megtartani...Bízom benne, hogy marad. Ha hosszabbítana, akkor szerintem nálunk fejezné be
2012-05-27 09:40
Ha belegondoltok, mennyi esélye volt hogy idejön? 40milliós kivásárlási ár és 130ezres fizetés, amit a Chelsea megadott...szerintetek versenyeztünk volna ezzel? Vannak jó játékosok a poszta, akiket kevesebb pénzért is el lehetne hozni. Belhanda, Valbuena, Martin, Feghouli Banega. Szerintem Aquilani is nagyon alulértékelt játékos, és sem a Milan sem a Pool nem tart rá igényt. Sorolhatnám reggelig....40Millióból két klasszis játékos is kihozható...Remélem lesz Erősítés, mert már ez a szezon is necces volt. Látni fogják fönt, hogy tartani kell a lépést
2012-05-29 10:01
3 misi az tényleg nevetséges...de ha kifizetik, a 6ot, akkor menjen csak. Jobban fekszik neki a spanyol bajnokság, mint a PL.
2012-06-03 10:24
Kalou, Rodallega, Guthrie szerintem elég jó játékosok... padra mindenképp :D
2012-06-03 10:27
Chelsea Hazard után megegyezett Hulkkal is...Hát ők sem a 6. helyre hajtanak majd jövőre...bár szerintem Di Matteo egy szar edző...azzal a focival, amit a chelsea játszott a keze alatt, nem lehet egy szezont eredméyesen végigjátszani...
2012-06-04 10:05
Bízom benne, hogy hosszabbít Persie...vagy egy jó EB szerepléssel följebb lehet tolni az árát. De inkább az előbbit szeretném
2012-06-04 10:14
Hosszú még a nyár...biztosan jönnek még erősítések. Egy eb előtt kár lenne játékost venni, főleg, ha kint van a tornán(gondolok itt M'vilára)...Ilyenkor benne van egy sérülés. Pénzt ki adni valakiért, aki lehet hogy nem játszhat jó ideig, kár lenne....Így is féltem RvP-t és Podolskit..Kemény meccseket fognak játszani a németek és a hollandok is
2012-06-05 12:50
Arshavin tipik olyan játékos, akinek meg kell adni a lehetőséget...nálunk szerintem ezek után sem lenne alapember. Ideje megválni tőle.
2012-06-08 13:08
Őt nem engedném el. Szerintem ha megkapja a lehetőséget, lehet olyan , mint Gibbs, vagy Coquelin.
2012-06-08 13:11
Ha nem is tervez hosszú távra, nálunk, azért remélem, hogy legalább a szerződését meghosszabbítja. Sok játékosnál volt rá példa, hogy azért hosszabbított, hogy több pénzt kapjon érte a csapata. Szerintem Robin ennyit megtehetne a klubbért. Úgyis elég kapós, ha valaki nagyon vinni akarja, akkor az ad érte 50 milliót is...De ha hosszabbít, akkor remélem azért teszi, mert komolyan gondolja. Amúgy Podolski elég jól játszott a tegnapi Német-Portugálon...Reméljük be fog válni.
2012-06-10 10:33
Szeritem ezzel a 250ezer fonttal elsősorba a cityre gondolt...Azért mostanában már sem a Barcánál, sem a Realnál nem viszik túlzásba a bérezést... Nem hiszem hogy Robint a pénz motiválná első sorban.
2012-06-10 17:08
Jó látni, hogy próbálkozunk...Mondjuk olvastam külföldi oldalakon hogy 30M Eurot kérnek érte. Az kicsit irreális. Remélem nem azért mentünk rá, mert Persie megy.
2012-06-12 17:03
A csoport első, másodikja játszik B csoport második, elsőjével....Szerintem Az orosz lengyel cseh görög négyesből mindegy a németeknek, hogy kit kapnak...Szerintem B cspaattal vognak kiállni, akik bizonyítani fognak, és megszórják a dánokat.
2012-06-15 09:30
Theo Nagyon jól szállt be a meccsbe: egy gól, egy gólpassz. Ezért kell megtartani, mert bár vannak szar meccsei, mindig veszélyt jelent az ellenfél kapujára nézve.
2012-06-16 09:50
A montpellier egy csóró kis klub Életükben nem láttak annyi pénzt :D Azt hallottam, hogy 15 millió font + Chamakh vagy kölcsönbe, vagy előopcióval. Szerintem ezt Ők sem gondolják komolyan.
2012-06-16 09:53
Hát, ha szerinted egy olyan játékos, aki kettőt ver a spursnek, egy mesés gólt lő a chelseanek, enyhe túlzással gólkirályt csinál van persieből, nem fér el a csapatban, akkor nem értem, hogy ki számít nálad jó szélsőnek? Azt aláírom, hogy nem kiegyensúlyozott a teljesítménye, de ha formában van, akkor nem sokan vannak akik jobbak nála plusz még mindig csak 23 éves.
2012-06-17 09:42
legkésőbb Júli elején vége az Eb-nek a németek részéről. Egy hét pihi, aztán belevetheti magát. Az olimpia miatt, most kicsit csúszik a Pl rajtja
2012-06-18 07:17
Flamini visszatérésének személy szerint örülnék. Pláne ingyé...
2012-06-21 09:31
Arra senki nem gondol, hogy visszaállunk 4-4-2-re? Anno Persie Adebayor kettős, eléggé szpatta az ellenfél védelmét. Szcesny-Sagna, Kosci, Verma, BHV - Walcott, Song, Wilshere, Poldi- RVP, Giroud... És maradnak minőségi cserék a padra
2012-06-19 12:36
Még egy szezon kölcsönben - sérülés nélkül- , és lesz egy jó alternatívánk VKP-ra
2012-06-19 12:38
Wenger nélkül nem is tudnám elképzelni az Arsenalt a kilencvenes évek végétől nézek angol focit, és már akkor is ő volt. Nehéz lenne elképzelni nélküle a Klubot, legalább is nekem. :) Csinált már sok faszságot, de szerintem idén valami változni fog. Igazi reősítések fognak érkezni, és a Bould - Banfield páros is vihet új lendületet a csapatba.
2012-06-22 09:53
Tegnapi Portugál meccsen megint nagyott játszott Joao Moutinho, és Miguel Veloso. Szerintem közülük is meg lehetne próbálni leigazolni az egyiket. Veloso szerintem első szóra otthagyná a Genoa-t. Mondjuk ez csak egy felvetés semmi valóságalap.
2012-06-22 16:52
Lassan kellene már csinálni egy " Beszéljük ki a vezetőséget, és Wengert" Topicot, mert minden hír végén ide lyukadunk ki. Amúgy Bendtner szerintem nyugodtan mehet. Mikor Persie sérült volt, és kapott fél szezont, és nem egyszer az ötösön belülről nem tudott gólt szerezni, nekem onnantól elegem volt belőle. Szerintem Giroud megérdemel egy lehetőséget, és Úgy gondolom, hogy élni is fog vele. Azért a Montpellierben nem volt egy nagy kiszolgáló személyzete, Nálunk Ha Walcott, Arteta, Song tömni fogja labdákkal, és megkapja a lehetőséget, akkor bőven 10 gól fölött teljesíthet
2012-06-24 10:57
Legyen úgy, de azért egy kis selejtezés sem ártana...
2012-06-25 13:22
Ramsey-t én is csak kölcsönbe adnám. Bár az idei szezonja pocsék volt, néha láttam tőle olyan megmozdulásokat, amelyek egy jó irányító ismérvei. Odaadnám a fulhamnek, de csak kölcsönbe. aztán egy év múlva újra kipróbálnám. Ramsey-ben én bízok még valamennyire.
2012-06-26 09:03
Jó lenne minnél hamarabb lezárni ezt az ügyet...Jó volna, ha 1-2 héten belül kialakulna a Jövő évi keret magja. Nem mondom, hogy megsértődök pár last minute igazolás miatt, de akit komolyan gondolnak, azt szerezzék meg gyorsba. Megint nem lesz könnyű a szezon első pár meccse, nem lenne jó, ha az összeszokottságon, vagyis annak a hiányán mennének el a pontok...
2012-07-11 14:39
Henry 14-nek igaza van. Azt olvastam, hogy a spurs Joao Moutinhot akarja modric helyére...ő sem egy rossz vétel. Egy irányító jellegű középpályás mindenképpen kellene, lehetőleg nem 16 éves....
2012-07-13 12:17
Belhandát kell leigazolnunk, szerintem lesz olyan jó mint Hazard, és fele annyért el lehetne hozni + megértenék egymást Girouddal.
2012-07-14 12:11
Mi van Kosival? Valaki bejelentkezett érte?
2012-07-15 19:32
Hülyeség lenne megbontani ezt a védelmet...jövőre szerintem a pl egyik legerősebb védősora lehet a miénk, ha sagna felépül Sagna, Kosi, Verma, Gibbs védő négyes, ha összesokik.... Jó volna M'vila. Nagyon hasonlít Songra a játéka, hasonlóan nagy labdákat tud adni ő is, és fontos szereléseket tud bemutatni. Jövőre sztem Szcesny- Sagna, Kosi, Verma, Gibbs- Song, M'vila/Arteta- Walcot/AOCt, Wilshere, Poldi- RVP/Giroud
2012-07-15 20:02
Szerintem jobb, mint Ramsey...ha elég lehetőséget kapna, akkor biztosan meghálálná a bizalmat. A tegnapi játéka nagyon tetszett...bár nem volt nehéz kiemelkedőt alkotnia.
2012-07-16 11:57
Az elmúlt évekhez képest tele vagyunk brittekkel . Gibbs, Ramsey, AOC, Frimpong, Lansbury....szerintem közülük mindnek szán kisebb nagyobb szerepet Wenger. Amúgy walcott nem tudom mire veri magát, hogy ha persie megy, akkor ő is...ezek után odadobnám az első értelmes ajánlatot tevő klubbnak. Ilyenkor mutatkozik meg, hogy ki milyen személyiség. Affelay jó lenne szerintem, mert sokoldalúbb, mint Walcott...pár kiló izmot, meg úgyis rápakolnánk, hogy ne repüljön el olyan könnyen
2012-07-16 14:38
Az a nevetséges, hogy ezt csak nálunk játszák el...Az meg csak kifogás mindenkinél, hogy kupákat akar nyerni....Van pár nagy csapat aki már jó ideje nem nyert semmit, mégsem húznak el évről évre a legjobbjaik. Kár itt tartani persiet, ha menni akar. Szerintem még egy ilyen szezont nem fog futni, mint az idei.
2012-07-18 09:25
Citynél igazán be lehetne már kapni a faszt...Leigazolnák, aztán egy percet sem játszana szerencsétlen.
2012-07-18 12:00
Semmiképp sem szabad eladni a manchesterieknek. Így is erősebbnek tűnnek a riválisaink. Ha jönne a juvétól egy 25millás ajánlat, akkor azt el kell fogadni. Ha nem akkor inkább töltse ki a szerződését, minthogy ligán belül csapatot váltson.
2012-07-19 10:57
Hozzáteszem, hogy a valóság még mindig nem a fifa...Tehát, ha elfogadjuk pl mind a 3 ajánlatot, onnantól Robin dönt a sorsáról. Úgy beszéltek, mintha biztos volna, hogy 25 millát kínál a MU, és már fixre oda megy, mert azt az ajánlatot fogadtuk el. Minél előbb le kell zárni ezt a témát, Walcottal egyetemben. Elég szomorú, hogy megint úgy megyünk túrázni, hogy tele van kérdőjelekkel a keret. M1Vila ügy is szépen lassan elhalkul, abból sem lesz már semmi szerintem...
2012-07-21 09:53
Az hiszem, hogy itt a veeztés hozzáállásán csak a szurkolók tudnának változtatni, kb úgy, ha egy szezonon keresztül nem járnának meccsekre. Bár akkor meg azért nem igazolnánk, mert akkora bevétel kiesés lenne, hogy még C. Ronaldót is meg lehetne venni belőle
2012-07-21 09:55
Nem értem basszus....vagy nagyon óvatosak, vagy nagyon szar az orvosi stábunk...Sagna szezon közben 2 hónap alatt felépült a lábtöréséből, most meg augusztus végén edzhet újból? Wilsheret is nem hiszem el, hogy másfél év alatt nem lehet rendesen összedrótozni. Nincs még egy csapat a világon, ahol ilyen sokáig tartana a sérülések. Rosicky esetében is enyhe sérülésről beszéltek az EB meccsen, onnantól számítva, már ez is 3 hónap lesz, amit írnak. Vicc az egész....
2012-07-21 13:59
Chamakh is meglőtte volna szezononként a 15 gólját, de nem kapott lehetőséget, pedig volt, amikor Robinnak sem ment, de Wenger akkor sem merte őt kihagyni. Giroud szerintem is jól fog illeszkedni a csapatba.
2012-07-21 14:01
Látom már előre, hogy ugyanaz lesz, mint tavaly... Persie átigazolása(ha lesz) el fog húzódni az uborkaszezon végéig. 30misit kérünk érte, amit senki nem fog megadni elsőre. Majd Augusztus 27-én átköltözik Manchesterbe, aztán keresgélhetünk a piacon "megfelelő" játékost....Tele vagyunk sérültekkel is... Mondhatom megint bíztató szezon elé nézünk. Erősödik a pool, nem gyengülnek sem a szarkák, sem a csirkék. Asszem kemény menet lesz a top4, ha nem történik valami, a következő egy hónapban :S
2012-07-22 11:05
Szerintem én szeptember 1ig rá sem nézek egy sporttal foglalkozó oldalra sem, mert annyi pletyka látott nap világot, hogy fájni fognak, mikor kiderülnek, hogy nem igazak. Majd ha meglesz a fix keret, akkor értékelhetjük, a dolgokat
2012-07-22 19:26
hirschtec ez hol olvastad?
2012-07-23 10:20
Wenger ezzel megint bebizonyította, hogy megvannak a kis kedvecei, akiket nem hagyna ki semmi áron a cspatból. Abban egyet értek vele, hogy Diaby nagyon nagy hasznára lehet a csapatnak, ha egészséges, de mikor volt utoljára az huzamosabb ideig?! Egy játékos plusz-mínusz már nem sokat számítana, és akkor inkább egy elismeretebb kp legyen, mint egy U18as játékos. Ha csak abból indulunk ki, hogy szezon közben rendre elfogy a csapat, akkor azt mondom, hogy bánni fogja még wenger, hogy nem igazolta le. Song is kb 4meccsenként elvan tiltva a sárgái miatt... de nem baj első négy meglesz így is.
2012-07-23 12:48
Bould azért mégiscsak meghatározó védő volt az Arsenalban, és nem csak Wenger alatt játszott, tehát még tudhat egynéhány dolgot a "Boring Boring Arsenal" védekezéséről, ami az egyik legjobb volt akkoriban a ligában. Mellesleg Impishnek is igaza van abban, hogy egy biztosabban szűrő középpálya sok terhet levenne a védelemről.
2012-07-23 16:56
Én a következő szezonban már adnék némi lehetőséget Ryonak, nem adnám kölcsön. A Boltonban tavaly már elég jól játszott, ha nem lesz több igazolás, akkor mindenképp háznál tartanám
2012-07-24 10:43
Elméletileg 13:45kor kezdődik.
2012-07-24 11:30
Akkor még biztos nem fog akadni XD
2012-07-24 11:50
Meg fogják adni ők a 20 milliót is. Del Piero után kell még egy klasszis csatár Vucinic mellé. Be lehetne vonni az üzletbe Giovincot is. A Juve minden évben kölcsönadja, pedig szerintem jó játékos. Kicsit problémás emberileg, de Wenger tudna rajta változtatni sztem.
2012-07-24 12:23
2012-07-24 12:53
Erre csak azt tudom mondani, hogy mindenkinek meg van az ára. A Malaga nincs abban a helyzetben, hogy nagyon hepajkodjon. Emellett szerintem nem fog hozzánk jönni
2012-07-25 10:30
Vele is frankón mellényúlt az öreg....Pedig őt is kinevezték a jövő sztájává...kíváncsi vagyok Wllington Silva, és Joel Campbell mikor megy el...Náluk is ugyan ezt érzem
2012-07-25 16:16
Szerintem a Védelemben elférne még egy "univerzális" ember Sakhora gondolok, aki tud job bekket is játszani, míg Sagna hiányzik, de KH-nak sem rossz. Középpályára megint csak egy többrétű emberre lenne szükség. M'Vila nem lenne rossz vétel, de Cazorla is jöhet. Az a baj, hogy szinte még senki nem távozott, és abban igaza AW-nek, hogy ő sem dolgozhat irreálisan sok játékossal... Minél előbb túl kellene adni azon a pár játékoson, akivel nem számol, akár áron alul is.
2012-07-25 16:36
[link] Ha ide beregeltek, akkor lehet kérni műsorokat, a különböző magyar csatornákról, sanszos, hogy itt meg fogjátok találni a sportklubos közvetítést :)
2012-07-27 10:23
Jah bocsi...Nem tudtam, hogy meghívós lett az oldal, mikor még anno regiztem, nem volt az
2012-07-27 11:53
Daily Mail azért szokott cifra dolgokat írni...De jó lenne, ha igaz lenne :)
2012-07-27 13:34
Hogy mondjunk pozitívumot is, elég sokat lövünk messziről, és nem is rosszul. Jenkinson nem rossz, meg bartley sem, de látszik, hogy ilyen felállásban még nem sok közül volt egymáshoz.
2012-07-27 14:53
Szerintem bizakodók lehetünk...csak kontrákból tudott veszélyeztetni a city, a 2 gólt meg ráfoghatjuk a védelem összeszokottságának hiányára. PL-ben ugyanez az eredmény, csak fordítva ;)
2012-07-27 15:57
Szerintem az optimális megoldás az lenne, ha opciós joggal vennénk kölcsön. Meglátnánk, hogy hogyan muzsikál, aztán döntenénk a sorsa felől. Nagyon sokan vagyunk a középpályán( bár van pár ember, aki helyett el tudnám képzelni) Ha véletlenül nem válna be, akkor fölösleges lenne az ő fizetését is állni, mert gondolom ő sem pár ezer fontért játszana...
2012-08-03 13:46
Egyébként rohadt bő most már a keret...lassan el is kellene adni pár embert
2012-08-03 13:47
Nem a létszámmal van a gond, hanem az összetétellel. Most azt mondom, hogy Jelenlegi keretben megvan Egy jó kezdő, meg egy biztos kispad 5 fővel. Ami viszont utána következik...Ha csak az ázsiai túrából indulok ki, akkor 2-3 jó teljesítmény volt, onnantól Pl szintet nem igazán ütik meg a játékosok. Eisfeldre kíváncsi lennék, mit tudna hozzátenni a nagyok közt
2012-08-03 15:04
Champonshipben meghatározó játékosa lehet a Boltonnak, de PL-hez kevés. Legalábbis nem Arsenal szint. Persze fiatal, de azért kezd kirajzolódni... Ő olyan lesz szerintem, mint Heskey volt, rúg pár gólt, de nem igazi klasszis
2012-08-03 15:18
Szerintem, ha egy tehteséges csatárt akarunk, akkor hozzuk el Moussa Konatet... Az a srác valami kegyetlen jó. Az olimpián néztem a Szenegáliak mecseit. A Britteknek egyet, az Uruguayiaknak kettőt vágott, és nem is akármilyeneket. 19 éves, a Maccabi Tel Avivban játszik Transfermarkt szerint 400ezer euró
2012-08-03 21:29
Szerintem song az egyik olyan játékosunk, aki nem fogja elhagyni a klubbot egyhamar.
2012-08-03 21:32
Daily Starban megjelent egy cikk, miszerint Robin hajlandó még egyszer leülni tárgyalni, mert látja, hogy jönnek az erősítések...Mondjuk az a lap az nem túl megbízható, de minden esetre az bíztató, hogy utazik velünk Németországba.
2012-08-04 16:35
Song nem illene a Barcába. Néha meghökkenek, azon, hogy milyen átvételei vannak...Lapos passzok elpattannak tőle 1-2 méterre. Plusz Busquets állandó kezdő, Mascherano is most hosszabbított (bár ő mostanában hátvéd), de nem hiszem, hogy a biztos kezdőt föladná, egy 3. számú VKP-ért, hacsak nem a pénz motiválja, de róla nem gondolnám ezt.
2012-08-05 10:30
Eredmények.com szerint is 17:00 Nigeria-Arsenal .... Mi ez? Meglepi meccs? :D
2012-08-05 10:34
Egyre több helyen írják, hogy Robin kész leülni, és újratárgyalni a szerződését, látván, hogy folynak a tárgyalások az erősítést jelentő játékosokkal...Kíváncsi vagyok, h mennyi a valóság alapja, mindenesetre az bíztató, hogy utazik Németbe...
2012-08-05 12:56
Néha nem csak a tehetséget, hanem a mentalitást is figyelembe kellene venni. Eboué, mégha a pályán nem is, de fontos tagja volt a csapatnak, és mindent megetett érte...Milyen jól jött volna idén a játéka Sagna sérülésekor? Ő csak egy példa, de voltak páran
2012-08-05 20:37
Jó lenne ha maradna, főleg, mert akkor nem erősítené egyik riválisunkat sem. Tegnap azért bíztató volt Poldi, és Giroud is...Ha elkerülnek a sérülések, szerintem idén bajnok esélyesek lehetünk...
2012-08-13 10:39
Várjuk ki....Ha Song megy a Barcába, akkor lehet, hogy mi tettünk ajánlatot. Az elég gáz lenne, hogy két éve hajtunk rá, most meg valaki más viszi el. De ha választani kell, akkor inkább Song
2012-08-13 10:41
Szerintem az elég szomorú, ha valaki megkeres 25millió forintot, és még motiválja a pénz, főleg úgy, ha azt csinálhatja, amit szeret. Itt már igazán szólhatna arról, hogy ott játsszon, ahol jól érzi magát
2012-08-13 13:55
Azért azt hozzá kell tenni, hogy sanszos, hogy Song csak a padra menne...Nem hiszem, hogy az állandó kezdőt feladná a padért.
2012-08-13 14:34
Én meg szívesen látnám Kompanyt nálunk :D
2012-08-14 10:20
Ha megmaradna a mostani keret és mondjuk kevés sérüléssel megússzuk a szezont, akkor szerintem esélyesként indulhatunk minden sorozatban!
2012-08-14 12:23
Nem is értem, hogy mitől ennyire gyenge a belga válogatott, mikor jobbnál jobb focisták alkotják. Egyébként szerintem ő csak akkor érkezik, ha Robin megy... Bár 6millió fontért nem lenne egy rossz vétel.
2012-08-14 13:37
Szerintem Robin elvesztése közel sem lesz akkora érvágás, mint a Cesc, Nasri duó. Egy csatár szerintem könnyebben pótolható, mint egy középpályás. Szerintem Giroud és Podolski fel is tud nőlni a feladathoz. 25misi, plusz egy játékos korrekt ajánlatnak tűnik. Kérdés, hogy ki az a játékos
2012-08-15 08:16
Nem is tudom kit ajánlanának föl onnan...a MU-nak elég szűk a kerete, legfeljebb valami ifistát tudnék elképzelni, vagy volt róla szó, hogy nem tartanak igényt Andersonra...
2012-08-15 11:22
Milyen középcsapatról beszélsz? Nem értem, hogy egy meccs után hogy lehet ilyen kijelentéseket tenni?! A Chelsea is középcsapat, mert tavaly csak hatodikak lettek a bajnokságban? Nem egy vagy két játékos alkotja a csapatot. Szerintem sokkal jobb szezont fogunk futni mint tavaly, pont azért mert nem két játékosra fog nehezedni a nyomás...A mostani csapat lehet a legegységesebb évek óta.
2012-08-20 13:08
Barca nem beszél rosszul, mondjuk még egy szélső védő elférne, aki mind a két szélt be tudja játszani.
2012-08-24 10:19
Nem tudom miért baszogatod...egy helyzete volt az kihagyta. Persienek is volt olyan meccse, hogy ötből sem lőtt gólt. Szerintem Giroud bele fog rázódni, és 15-20 gól körül termel majd idén
2012-08-24 12:59
Szerintem idén Walcott és Ramsey is fel fog javulni. Mind a kettőjük posztján nagy lesz a versengés, és ez jót fog tenni nekik is. Ramseytől láttam pár jó megmozdulást az olimpián, ha azokat tudná mutatni szezon közben is, akkor jó lehetőség lenne ő is a középpályára. Theo-t meg csak azon a 6.meccsen kell játszatni, amikor minden összejön neki :D
2012-08-26 10:55
Fellaini tényleg jó vétel lenne, és ott szerintem be lehetne vonni pár felesleges játékost az üzletbe, mert az evertonnak elég szűk a kerete. Mondjuk egy 10milla+ Chamakh+ Squillaci üzletbe belemennék Fellainiért
2012-08-26 13:17
De 7 év alatt egyikőjük sem épített új stadiont, és egyiknek sincs olyan kevés adóssága mint neklünk. Dobálózhatsz a 7 évvel, de szerintem fontosabb, hogy a Klub biztonságos helyzetben van. Ott van a Rangers nyertek pár skót bajnokságot, most meg belehaltak az adósságokba. Ott volt a leeds. Bajnokok ligája szereplő volt, mielőtt "tönkre mentek". Mi biztos helyzetben, mondhatni minden évben versenyben vagyunk..., mikor leírnak minket, akkor is képesek vagyunk nagy eredményekre.
2012-08-26 13:46
Pont ezt akartam írni :D Most kéteszer ennyi pontunk van, mint tavaly ilyenkor. És szerintem jövő héten gálázni fogunk a pool ellen. Azért az bíztató, hogy egy tartalékos védelemmel, két meccsen nem kaptunk gólt, sőt elég bíztatóan is játszunk...Nem lehet az, hogy soha nem jön ki a lépés
2012-08-27 10:49
Tavaly a city 1-1et játszott a Brittania-ban, mégis bajnok lett :) A sunderland egyszer verte a cityt, egyszer x-elt vele, és a city bajnok lett. Szerintem nem kell leírni a csapatot. Kétszer annyi pontunk van, mint tavaly ilynekor. ugyanannyi gólt lőttünk, és kettővel kevesebbet kaptunk :D
2012-08-27 10:58
Ha valaki jön akkor inkább Cabaye legyen. Nem vagyok rasszista, de szívesebben látok európai focistákat a klubbnál, mint afrikaiakat..Tiote sem az eszéről híres, elég nekünk egy Gervinho
2012-08-27 15:03
Idegenben szerintem mind a három meccs kemény lehet... Abból kamatozhatunk, hogy Giroud ismeri a montpellier játékát. Szerintem kötelező a továbbjutás, de nem lesz könnyű
2012-08-30 19:07
Egy csatár szerintem tuti, hogy jön, mert erősen szórja kifelé Wenger a támadókat kölcsönbe. Ezen kívül egy vkp-t várok. Állítólag hírzárlat van nálunk, ezért nem repkednek a nevek..
2012-08-31 14:35
Benne lennék a tavalyi forgatókönyvben, miszerint jön valaki kölcsönbe, és a PL egy meghatározó jáékosa. Kölcsönbe Essien, és végleg mondjuk Dzeko...
2012-08-31 15:41
Messze van még éjfél...tavaly ilyenkor még arteta-val sem álltouk sehol, de még talán yossi sem volt meg
2012-08-31 16:23
Daily Mirror szerint a chelsea 15m euróval bejelentkezett Remy-ért...ő sem lenne rossz a támadó szekcióba
2012-08-31 16:30
pinball pont ebben a sorrendben ;) Szerintem megugranának az esélyeink...dehát ne álmodozzunk
2012-08-31 20:10
Dzekot moráját tekintve sokkal többre tartom. Ő minden meccsen játszani akar, és bizonyítani, épp ezért akarja elhagyni a cityt, míg Llorrentében egy RVP-t...legnagyobb sztárja csapatának, és pukkad, mert nem engedik el...plusz Dzekonak nem sikerültek rosszul az eddigi PL szezonjai. Dehát ezek csak feltevések, nem hiszem, hogy bármelyikre van is esély, legalább is éjfélig...
2012-08-31 20:15
Én még mindig bízok...Lehet, hogy már csak magamat hitegetem, de szerintem a vasárnapi pl meccs után még bejelentünk valakit... De ha nem azt sem bánom. Elég jó a keret, főleg sérültek nélkül. Nem mondom, hogy bajnoki címért megyünk, de aki 7-10 helyezésekről beszél, annak vannak gondjai.
2012-09-01 10:45
Szerintem verhető a pool, bár az Anfielden nagyon nehéz lesz, de ha sikerül kivenni azt a pár embert a játékból, akiket AW is említett, meg persze, ha sikerül végre betalálni, akkor győzhetünk. Kezdőm: Mannone- Jenki, Kosci, Verma, Gibbs- Arteta, Diaby- OX, Santi, Poldi- Giroud
2012-09-02 10:56
Tudom, hogy már bezárt az átigazolási ablak, de most olvastam, hogy Pardew megerősítette, hogy elfogadott egy ajánlatot az arsenaltól, az egyik középpályásért. Szóval még lehet bízni benne, hogy vagy Tioté, vagy Cabaye érkezik, ha valamelyikük nem lép ma pályára az Aston Villa ellen, akkor előfordulhat, hogy még bejelentik ma. Nem látok rá sok esélyt, de azért Örülnék egy játékosnak, a 3 pont mellé ;)
2012-09-02 13:59
Hát ha Jenkinson így folytatja, akkor még sagnanak is nehéz dolga lesz, hogy visszakerüljön a kezdőbe. Nem tudnék rossz teljesítményt mondani a csapatból a tegnapi meccsről..max Giroud, de érzem, hogy fog még ő is fontos gólokat szerezni
2012-09-03 08:47
Abou és Santi gólt lőttek a válogatott meccseken...Ahogy a németeket néztem Poldi, és Merte is jól játszottak, sérülésről nem hallani szerencsére
2012-09-08 10:46
Az a baj, hogy a középpálya a legerősebb szekciónk, úgyhogy nagyon nehéz dolga van, pedig szerintem nagyon nagy tehetség. Pár év múlva húzó embere lehetne a csapatnak...remélem meg tudjuk tartani
2012-09-09 10:08
[link] lassan már ő is bemutatkozhatna a felnőtt csapatban
2012-09-13 10:32
Játékosokat miért nem tudunk a klubbhoz kötni 2 évvel a szerződés lejárta előtt? Nem hiszem, hogy Wenger kevesebbért dolgozik. Emellett persze örülnék, ha továbbra is Ő maradna
2012-09-13 12:14
Ez szerintem rohadt nagy kacsa....Minek kellene középpályás Villanovának? Cesc nem fér be a kezdőjébe, és lássuk be, hogy Diaby és Jack nem ugyan azt a szintet képviselik. Vermaelen inkább hihető, de benne meg bízok, hogy megmutatja, hogy milyen egy igazi kapitány, és hogy nem véletlenül hasonlítják Tony Adamshez!!!
2012-09-13 19:46
Nem sírom vissza RVP-t, mert nagyot csalódtam benne...De ha maradt volna, akkor sanszos hogy most 15ponttal állnánk...Ha januárban tényleg lesz 50 misink, akkor Hoznék egy csatárt a klasszis vonalból....Én pl nagyon kedvelem a lyon-i Gomis játékát, de nem lenne rossz Negredo, Soldado vagy Llorrente sem....
2012-09-25 09:07
...aztán meg lesz egy biztos pont jobbátvédnek a padon is :D...így is van...
2012-09-25 16:24
Walcott messze van még Tititől, de a tegnapi meccsen (bár csak az összefoglalót láttam) a mozgása és a megoldásai, annyira Henry-sak voltak...Remélem egyszer eljut arra a szintre...de még előtte remélem hosszabbít
2012-09-27 09:54
Lényeg az, hogy amíh nincs klasszis kapusunk, addig nem sok mindenre vagyunk jól...A Chesea tulajdonképpen helyzet nélkül nyerte a meccset...Bár mezőnyben lehet hogy jobbak voltak, mint mi.
2012-09-30 11:58
Úgy beszélsz Campbellről, mintha valami veterán lenne...Sohasem volt egy gólerős csatár? Ember 20 éves....Ugyanott tart, mint bármelyik ifink...
2012-10-02 14:45
lesliek72: Wengernek van szeme a játékosokhoz, de itt nagyon sokan azt várják, hogy egyből teljesítsen az illető. Egy szezont szerintem mindenkinek adni kell, hogy felvegye a PL iramát, stíléusát. Akinek ez ennél gyorsabban megy, azkból lesznek az igazi klasszisok ( Reméljük Cazorla, Poldi, ide fog tartozni, mert eddig nem teljesítenek rosszul)
2012-10-08 17:48
Mostanság azon gondolkodtam el, hogy ha azt az ominózus BL döntőt mi nyertük volna a barca ellen, akkor hol tartanánk most? Lehet, hogy Titi Király maradt volna...lehet, hogy a játékosok is másképp álltak volna a klubbhoz, lehet, hogy pár divatdrukker miatt mások lennének az anyagi lehetőségek.... Sebaj :) GO GUNNERS!
2012-10-15 11:39
Neki azért sokat segít Wenger támogatása. Így hogy megkapja a lehetőséget, még lehet belőle valaki....Máshol szerintem már rég lemondtak volna róla. Én szeretem a játékstílusát , csak javítani kellene a minőségén. Idén már látom azt, amit a Mester láthatott, mikor leigazolta. Talán újra formába lendülhet ebben a szezonban
2012-10-17 18:23
Basszameg...Úgy volt hogy Szczesny visszatér a válogatott szünet után, most meg ugyanott vagyunk mint eddig.... Már nem bírom Mannone-t a kapuban látni... Remélem Sagna, Wilshere már leül a padra hétvégén
2012-10-19 08:16
Nagyon gyengén játszottunk, de amíg mannone van a kapuban, addig szerintem elszórunk még oár pontot...Az egy dolog , hogy a gólnál hibázott, de volt rengeteg bizonytalansága is azon kívül...lehet, hogy próbálkozni kellene Shea-vel...Már a második meccsünket veszítjük el úgy, hogy az ellenfél helyzetek nélkül szerez gólt
2012-10-21 12:27
Én akkor is tartom, hogy ott indultunk el a lejtőn, mikor a Barca ellen elveszítettük a BL döntőt. Ha azt nyerjük, akkor lehet, hogy maradt volna Henry, lehet, hogy néhány divatdrukker miatt megnőttek volna a bevételek, és könnyebben kifizettük volna azt a pár tízezer font többletet a további távozóknak. Biztos vagyok benne, hogy ha ott nyerünk, akkor nem itt tartanánk
2012-10-26 09:35
Kicsit offtopic, de télen bele lehetne nyúlni a milanba...Dollár papát lecsukják, úgyhogy nagy kiárusítások várhatók náluk...Egy Patot, vagy Prince Boatenget elnézegetnék nálunk is.....
2012-10-27 12:48
Egyet értek roszkoval .Torres és Agüero is megállta a helyét a Pl-ben, és Falcao is valahol azt a stílust képviseli mint ők. Itt is hozna 20 gólt szezononként szerintem.
2012-10-27 13:22
Megvan a 3 pont ez a lényeg... Jövőhéten remélem játszhat már Szczesny. Wilshere szerencsére nem lesz olyan a kihagyás után, mint Ramsey. Megállt bennem az ütő rednesen, mikor a bokájához kapott.... Giroud is egyre jobb, már csak a gólok hiányoznak. Majd jövőhéten ;)
2012-10-27 18:18
Arsha is jól szállt be.. Lehet, hogy lehetőséget kellene adni neki a következő meccseken, mert Poldi kezd kissé szürkévé válni.
2012-10-28 09:51
Szerintetek lesz stream? Néhány ligakupa meccsünkről streamet találni kisebb csodával ért fel.
2012-10-29 15:07
Szarrá lehet oltani a népet, de ilyen összeállításban még szerintem soha nem játszott a Csapat...Martinez egy nagy nulla volt. Kosci lehet hogy benne volt két gólban, de egy góllal javított, plusz a második félidőben világklasszis teljesítménnyel rukkolt elő. A legjobban annak örülök, hogy a mellőzött játékosok (DJ, Arsha, Chamakh) jól teljesítettek. Eisfeld, Gnabry hatalmas tehetségek. Ha eltekintünk attól, hogy 5 gólt kaptunk, szerintem nagyon is sok pozitívumot fel lehet írni a csapattal kapcsolatban. És K*rva jó érzés volt fél 12kor mosollyal az arcomon elaludni, mert Küzdött a csapat, és szerintem teljesen megérdemelten nyert. Giroudnak valahogy át kellene menteni a formáját a bajnokaságba is. Walcottnak meg adjunk már lehetőséget középen..de legalább is új szerződést. Ha ő is megy a MU-ba akkor elég szomorú leszek...
2012-10-31 15:27
Nagyon jól játszott Arsha is. A Mu ellen adniék neki lehetőséget.
2012-10-31 15:27
Meg kell nyerni. Szerintem Wenger is látni fogja, hogy a médiában mekkora jelentősége volt a győzelmünkben...szinte minden vezető sportújságban címlapon voltunk. A szurkolók is tombolnak. A ligakupa meccsek, ahogyan néztem nem is a húzósabb időpontokban lesznek, szóval megtehetné az öreg, hogy kicsit erősebb csapattal állunk ki, mert innentől szerintem simán meglehet a végső győzelem. Nem hiszem, hogy neki sem esne jól már egy serleget látni a vitrinben 8év után.
2012-11-01 09:25
Schürrle szerintem kb esélytelen, mert a Chelsea is nagyon akarta, és nekik 20m alatt nem adták oda. Holtby szerintem fölösleges, mert a posztján jól állunk. Zaha viszont jó vétel lenne, főleg, hogyha tényleg ágyús...Játékosvásárláskor ezeket a dolgokat is figyelembe venném.
2012-11-02 11:49
Kemény dolgunk lesz a Traffordon. Az a gond, hogy nagyon rossz előérzetem van. A MU idén nagyon ráállt a beadásokra...Drága Mannonénk, pedig nem igazán szokott jól kijönni az ilyen szituációkból... Félek, hogy megint zakó lesz belőle. Ne legyen igazam!
2012-11-02 11:51
10 forduló után megint temetitek a csapatot....Komolyan mondom hihtetlenek vagytok. Tavaly is kb ugyan így álltunk ebben az időszakban, aztán mégis megmutattuk, hogy nem szabad leírni bennünket. A mai teljesítmény tényleg minősíthetetlen volt, de nem értem ezt a mentalitást, ami nálunk van. Ismerősöm pool szurkoló. Szerintem náluk sokkal szarabb a helyzet, mégis képesek pozitívan állni a dologhoz, és bíznak a BL helyezésben. Nem értem, hogyha van a csapatnak egy rossz szériája, miért kell egyből ördögöt festeni a falra. Kíváncsi vagyok hányan maradnánk itt az oldalon, ha tényleg nem jönne össze az első 4.... IN ARSENE WE TRUST! IN ARSENAL WE TRUST!
2012-11-03 17:48
Bízom benne, hogy amit pár hete nyilatkozott, arról, hogy pár ember nem üti meg a szintet, az eszében lesz télen is, és elmegy pár játékos...fájó kimondani, de ez a szezon megint nem Ramseyről fog szólni...Diaby is jó játékos, de ha nem játszik, akkor ezt nehéz kamatoztatni. Ha rajtam múlna Squillaci, Santos, Ramsey, Diaby már a télen elmehetne...Plusz ha igazak a hírek Arsháról, és Chamakhról, akkor máris keletkezik kb 400ezer font plusz a heti fizukra.
2012-11-10 12:00
Hát a Shalke ellen megint látszott, hogy Verma nem szélső védő, viszont Koscival, ha helyet cserélnének, szerintem abból kisülhet valami Sagna-Per, Verma- Kosci
2012-11-10 12:03
Az a baj, hogy rossz úton halad a premier league...ha így fojtatódik, ugyan az lesz, mint a spanyoloknál, hogy 2 nagy csapat bohóckodik minden évben a bajnoki címért. Ugyanazt látom...A spanyoloknál régen ott volt a valencia és a depor a sevilla, aki minden évben bele tudott szólni a bajnokság végkimenetelébe...Itt elkezdődött a dolog a poollal, és mi is ezen az úton haladunk, de a manchester sem fogja bírni tartani a lépést a City-vel, és a Chelsea-vel...szerintem ha az a két csapat értelmes edzőt kapna, már most ott tartanánk, mint a spanyolok
2012-11-10 14:07
Giroudnak kellett volna lőni a tizit...egész meccsen hasznos és magabiztos volt...megkoronázta volna a teljesítményét.
2012-11-10 18:22
Szenzációs meccs! Megérdemelt győzelem! Helyenként Gyönyörű játék! Állítóalg Theo + 8M = Sterling.... WalcottJelenlegi formáját tekintve remélem óriási kacsa, és hosszabbítunk vele
2012-11-17 18:49
Az sem elhanyagolható, hogy a negyedik gólnál 4 húzásból eljutottunk a csirkék kapujához, ami mostanában nagyon ritka volt. Wilshere nagyon kellett már a csapatnak. Helyenként gyönyörűen játszottunk, és megvoltak azok a labda nélküli mozgások, amiket már régóta hiányoltunk. Walcottal hosszabbítani kell...Bár tegnap olvastam egy olyan hírt, hogy Walcott+8m Sterlingért....remélem kacsa. Bár ügyes a liverpooli, de úgy érzem, hogy Theo idén húzóemberré nőtte ki magát.
2012-11-18 10:48
Én már annak is örülni fogok, ha jön januárban Holtby...nagyon rebesgetik, szerintem az azt jelentheti, hogy a mester végre megelégelte Ramsey töketlenkedését. Kiegészítő embernek nagyon jó lenne, pár éven belül pedig Wilsherrel , egy olyan középpályát alkothatnának, amiről még nagyon sokáig beszélnének az emberek.
2012-11-20 09:00
Hát elég gáz, hogy Theo szinte a legrégebben a keret tagja, és 85öt nem ér meg nekünk...Lehet, hogy kroenke azért adja majd meg a kért fizetést, mert Theo is lassan akkora bajúszt visel, mint ő :D
2012-11-20 12:30
Nem tudom, hogy mit akar ő top klubbokban...A sunderlandnél megkapta a lehetőséget, és 8 gólig jutott....Fletcher, már most lőtt annyit, mint Bendő egész szezonban. Bundesligában tudnám esetleg elképzelni, a top ligák közül.
2012-11-20 16:50
Pár napja rebesgettek egy Walcott Sterling cserét... egy Gervinho Sterling cserében inkább benne lennék :D
2012-11-20 16:52
Remélem holnap nyerünk, és a shalke is verni fogja az olympacost, akkor biztossá válik a továbbjutás, és tavaszig lehet a bajnokságra koncentrálni
2012-11-20 16:57
Hát azért, ha 350-nel fut az ember, kicsit másként működik az esés, mint cselgáncs közben :D Amúgy is ráfér a pihi. Én valami ilyesmire számítok: Szczesny-Jenki,-Merte,Verma,Gibbs- Arteta, Wilshere- Ramsey,Cazorla, Podolski- Giroud.
2012-11-21 16:32
Látjátok? Nem csak persie tud ilyen gólokat lőni. Amúgy úgy érzem, hogy egyre jobban együtt van a csapat. Tegnap még Ramsey is elég jól szállt be a játékba
2012-11-22 12:08
Az a baj, hogy úgy nézett ki, mintha nem is hajtanánk a 3 pontra. Mindenki lélektelenül játszott, a játékosok arcán, ha nem jött be valami, akkor annyi látszott, hogy "ez van". A cserék teljesen érthetetlenek voltak. Wilshere nem kap 10 percet sem? Nevetséges. Nagyon nics rendben valami a csapatnál, és úgy látom, hogy ez már egyre inkább kihat a játékosokra is. Én szeretem- tisztelem Wengert, de szerintem annyit nyelt már, hogy ez rá is kihat. Az edzői munkát meggyengült idegrendszerrel nem lehet űzni...
2012-11-25 11:45
Egyetértek a cikkel. Az kijött, hogy Ramsey nagyon technikás, jól cselez. Ami egyértelmű, hogy nem a premier leaguebe való. Nagyon körülmébnyes, lassú, és pontatlan a játéka. Egy hosszútávú kölcsön, valamelyik "tipikusan angol"- favágó csapathoz (Stoke, West Ham, Wigan) talán jó irányba terelné a srácot. Még egy meglátás a cikkel kapcsolatban : Nem tudtam, hogy van a csapatban FRANCIA balbekk :)
2012-11-29 09:49
Roszko gondolom nem ismered a ranglétrát, miszerint van a füllentés, a hazugság, és a legtetejnén a statisztika. Lehet hogy jól hangzanak, ezek az adatok, de ha belevennénk a labdavesztéseket, meg, hogy milyen szituációban volt az a 15% rossz passz, akkor máris más lenne a leányzó fekvése. Nem tudom, hogy láttad-e a meccset, volt Aaronnek 2-3 olyan labdavesztése/rossz passza, amiből az everton létszámfölényes támadást tudott indítani. Lehet, hogy divat a fikázása, de az is biztos, hogy nem hozza azt, amire képes lenne.
2012-11-29 19:47
Papírforma szerint olyan csapatokkal játszunk, akiket verni kellene. Sajnos bizonyítottuk már idén, hogy a nyert meccseket is el tudjuk bukni. Remélem jól sikerül a december, általában ez a mi hónapunk szokott lenni. 6 meccs, 18 szerezhető pont, és egyik sem telhesíthetetlen. Ezzel a hónappal meg lehetne alapozni egy jó tavaszt.
2012-11-30 16:23
Giroud kell....Két gólunk lenne már, ha nem Grvinhonak kellett volna fejelnie adott helyzetekben...Poldi úgyis fásult még, helyette hoznám
2012-12-01 16:54
Eatyi nem nagynevekről kell beszélni....Egy swanseat, fulhamet, norwichot nagy nevek nélkül is meg kellene verni...Itt már nem csak fönt van a probléma. A legidegesítőbb az volt, hogy Wenger arcán akkor ült ki az első érzelem, amikor Giroud-t felrúgták a 16osnál...Lélektelen edző, lélektelen csapat...
2012-12-01 17:53
Bocsi * Ratyi
2012-12-01 17:53
Ezzel nem értek egyet. A balbekk szerepköre a modern fociban nagyban megváltozott, sokat kell segítenie a támadásokat, a védekezésben pedig inkább zavaró, mint labdaszerző szerepe van. Cashley Cole, Clichy? Ne mondd, hogy ők nem klasszis balhátvédek...
2012-12-08 14:16
Annyira sajnálom, hogy diaby ennyire sérülékeny. Mikor még mind ketten ugyanannyit játszottak Songgal, én Diabyt klasszisokkal jobbnak láttam...Sajnálom őt, de el kellene adni, mert ő is csak nyeli a fizut, plusz azokat a költségeket, amiket a kezelései jelentenek. Walcott meg egyértelmű, hogy megy, de nem is bánom. Az a baj, hogy a csapatban nagyon sok játékos a saját érdekeit tartja szem előtt, nem pedig a Klubbét. Kellene ide 11 Tony Adams. Lehet, hogy nem volt világklasszis, de a szíve kárpótolta.
2012-12-15 11:42
Az a gáz, hogy anno neki is csak a pénz lebegett a szeme előtt....Adhata volna a részvényeit Usmanovnak is akár
2012-12-15 11:44
mrkvcspl ennyit a sajtóról...meg a magyar oldalak fordításáról. Az interjú eredetileg úgy hangzott, hogy az "Arsenal sok játékos álma"...ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy ő is közéjük tartozik...Bár az tény, hogy 7,4 misiért ajándék a srác....de az is biztos, hogy nem csak a mi fantáziánkat mozgatja meg.
2012-12-18 12:47
local nem tudom mióta vagy Arsenal szurkoló, de ez az elmúlt 5-6 évben nagyon jellemző volt ránk. Tényleg tudtunk meglepetéseket okozni nagy csapatok ellen (Barca verések, 5 gól a chelseanek stb), utána pedig országos egyes meccseket veszítettünk el. Pont ez a szép a fociban. Unalmas lenne szurkolónak lenni, ha minden meccset úgy néznénk, hogy tudjuk, hogy meg van nyerve :)
2012-12-19 07:47
Napokban azt olvastam, hogy valami Zambiai középhátvéd bejelentette, hogy az ANK után csatlakozik az Arsenalhoz. [link] Ha igaz, akkor reméljük legalább egy Kolo Touré szintet hoz a csapatba...
2012-12-19 07:52
Poldi két góllpasszal és egy góllal azért megérdemel pár voksot. Wilshere is nagyot játszott. De egyértelmű, hogy Santié a "díj"
2012-12-20 10:21
Bayern.....
2012-12-20 11:47
Annyit ő is ér, mint Ramsey jelenlegi formájában... Ő sem tartozik az öregek közé, szerintem jó kiegészítő játékos.
2012-12-24 11:10
Szerintem a mi helyzetünkben nincs olyan meccs, amin ne lenne fontos a győzelem...nagyon nagy harc lesz a harmadik-negyedik helyért. Bízom benne, hogy ott leszünk valamelyiken
2012-12-24 11:13
Jimcer nem hiszem, hogy minden mondat elhagzott volna ebben a formában...
2012-12-24 11:15
Ma több helyen is olvastam Arda Turan nevét. Ügyes a fiú.. Kíváncsi vagyok, hogy van-e valóság alapja
2012-12-27 17:49
Sziasztok! Ne haragudjatok, hogy ide írok, de karácsonyra kaptam, egy idei idegenbeli mezt, ami nagynak bizonyult számomra ( L-es méretű 76cm hoszú, 110 cm mellbőség) Ha valakit érdekelne, akkor jelezze privátban. Áron alul adnám.
2012-12-28 13:48
Most kellene átállni 4-4-2 re. egy mozgékony alacsony technikás csatár, és egy erős jól fejelő játékos(Theo és Giroud) Mindig veszélyes párost alkot. Állítólag Walcott elé olyan szerződést tettek, amivel a legjobban kereső játékosa lehet a csapatnak. Innentől már tényleg csak rajta múlik, hogy marad-e. Jó ez a csapat, de a tegnapi védekezés siralmas volt.
2012-12-30 10:43
Ramsey most nem is volt annyira szörnyű, de Gervinho...remélem döntőig mennek az elefántok. Nem is értem miért kapott behívót.
2013-01-02 12:30
Kelleni fog pár igazolás, vagy pár embernek élete legjobbját kell nyújtania tavasszal... Minden közvetlen rivális erősödik. Chelsea hivatalosan leigazolta Ba-t, A liverpoolt sem fogja hátráltatni Sturridge. A tottenhamnél is beszélnek pár nevet. Nagyon kemény lesz az idei szezon. És a hullámzó teljesítményünket nézve , nem sok jót látok...
2013-01-04 14:20
Egyébként Ramsey magához képest jól teljesített, kivéve mikor elesett a saját lábában :D. Remélem legalább ő elindul a jó úton. Egy sérülés előtti ramsey azért sokat adhatnak a csapatnak
2013-01-07 11:49
Ez kell nekünk :D [link] Jó nagy hülyeségeket le tudnak hozni ám a lapok. Főleg a 20millán nevettem
2013-01-09 11:02
Nem értek egyet bassethounddal, de mindenkinek meg lehet a véleménye. Csak akkor tudnánk meg az igazságot, ha ugyan ott, ugyan olyan körülmények között játszanának. Szerintem Szalai nem rossz játékos, de fölöslegesnek tartok két erőcsatárt a csapatba, inkább egy technikásabb emberke kellne... De én még azt is elnézegetném, ha Giroudot, és Theot rotálná a mester csatár poszton
2013-01-09 12:18
Mike Dean egy rakás szart nem ért. Kosci eseténél a büntető jogos volt, de piros lapot nem adtam volna. Kompany szerelése szerintem angol szinten szintén nem piros lap. Wilshere nagyon jó volt, ahogy Verminator is . Az elmúlt két meccsen már láttam a fényt az alagút végéni Ramsey-nél is. Kell egy középhátvéd, egy középpályás, és egy csatár is. Ezt a januári meccsdömpinget, egy ilyen rövid kerettel nem lehet bírni. Vagy az FA kupát kell beáldozni, vagy búcsút mondani az első 4 hely valamelyikétől...
2013-01-14 10:33
Jó, hogy ők itt vannak. Szereintem a mostani keretből, mindenki szerelmes valamilyen szinten a klubba. Úgy érzem, hogy jövőre nem kell azzal foglalkozni, hogy pótoljunk valakit, aki itthagy minket(Bízom Walcott maradásában is), hanem végre tényleg erősíthetjük a keretet...
2013-01-15 18:35
Moppy Szczesny tényleg jó kapus, de szerintem ha év elején nem mannone áll a kapuban, azon a 4-5 meccsen, lehet, hogy jó néhány ponttal beljebb lennénk. Kell egy megbízható tartalék.
2013-01-16 10:46
Azt hittem, hogy agyvrzést kapok, hogy minden helyzetünk kimaradt. Aztán jött Jackie....áhhh...még most is ráz a hideg. Nagyon jó teljesítményt nyújtottunk az egész meccsen. Szép volt Fiúk.
2013-01-17 10:07
Local nézted a tenapi meccset? Giroud nagyon sok felívelt labdát leszedett, és jó helyre továbbított, ezen kívül párszor a 16os környékén is megtartotta a lasztit, plusz volt egy gólpassza. Lehet, hogy a góllövés nem jött össze neki, de a tegnapi swansea sokszor emlékeztetett a májusi chelsea-re, és nagy dolog, hogy egyáltalán valakinek összejött.
2013-01-17 13:59
Nem volt kérdéses. Reméljük maradt kraft a fiúkban hétvégére.
2013-01-17 17:41
Na...mostmár fentvan a comon is a szerződéshosszabbítás. Theo marad. Jöhetnek az erősítések. Diame, +30milliós anonimus várunk titeket :)
2013-01-18 16:34
Szerintem meg pont most lehet elkapni a chelseat..Bajnokságban akadozik a játékuk. Kellene egy gyors gól, és onnantól nem lenne nagy gáz, ha tudnánk játszani a saját játéknkat.
2013-01-20 11:43
kosci h-h- padon van? azt hittem h egyből piros után autamatikusan 3 meccs jár. Nem fellebbeztünk ha jól tudom...
2013-01-20 14:26
zsír. Azt hittem, h csak kompanyét
2013-01-20 14:27
ha 3,5 milláért nem hozzuk el, akkor nemtudom kire vadászik. Szerintem hasonlít diaby-ra a játéka, csak fizikálisan sokkal jobb felpítésű, és talán nem is annyira sérülékeny. Ki kellene használni, mert ilyen játékosok 10 milla körül(fölött) vannak. Pláne télen... Amúgy egyre több helyről hallani, hogy Wenger németországból igazolna megint. Van pár játékos a bundesligában, akivel kiegyeznék...
2013-01-22 15:44
Már előre hivatkozik Wenger, mert holnap odaadjuk nekik a 3 pontot, hogy engedjenek egy kicsit még Diame árából...XD
2013-01-22 16:22
Digi 2 felvételről adja....23:45.
2013-01-23 17:30
Basszus gyerekek, a newcastle aprópénzért hoz el, elég használható játékosokat a franciáktól...Moussa Sissoko 2,5 millió font? Nevetséges ár, annyiért nekünk is elfért volna a padon...
2013-01-25 15:01
Én abban bízok, hogy Gerv visszajön az ANK-ról ,és tartja azt a formát, amit ott nyújt. Ha nem önző, és nem vezeti bele az emberekbe a labdát, akkor hasznos tud lenni ő is.
2013-01-27 11:47
Nagyon jól mozgott Rambo az elmúlt két meccsen, mikor itt kapott szerepet. Egyetértek azzal, hogy Arteta megfelelő pótlása lehetne belőle. Kezdem én is úgy érezni, hogy sokan vagyunk a középpályán, így , hogy mindenki egészéges.
2013-01-29 10:14
Haggyuk már ezt a dumát, hogy ki jönne olyan csapathoz, aki már x éve nem nyert, meg, hogy ha nem indulunk a bl-ben, akkor senki nem fog jönni....Tottenhamhez elég szép nevek mentek, az évek során, pedig nem nyert több trófeát, mint mi. A juve, miután visszajutott a serie a-ba, egyből klasszisokat igazolt. A city és a chelsea is rengeteg mindent nyert, mikor elkezdtek csapatot építeni. A QPR is fantasztikus formában van jelenleg...Minden a pénzről szól. Lehetnénk kieső helyen is, ha kifizetnénk a nagy lóvékat, akkor bárkit megszerezhetnénk ugyanúgy, mint más csapatok.
2013-01-30 11:37
Szerintem a mai meccset simán behúzzuk. Több gólos győzelmet várok. Giroud meglövi az első mesterhármast :) De ha csak egy öngóllal nyerünk, azt sem bánom...
2013-02-09 14:55
Az eddigi sorminta alapján ma ismét egy töbgólos gyözelemnek kell következnie :D
2013-02-16 13:09
Kár érte....Az azért tetszett, hogy a B csapat is jól muzsikált....Gervinho, és Rosi lábában maradt a győzelem...A kapufát meg sürgősen le kell cserélni, mert ellenünk volt...
2013-02-17 13:54
A hétvégi meccs abszolút nem taktikailag volt elcseszve, ergo nem a mester hibája. Pufi linkjére: Ezt minden alkalommal megírják, amikor gyengébben szerepel a csapat. Lesz 70millió átigazolásra, ha eladjuk Wilsheret, Cazorlát, és Vermaelnt
2013-02-18 18:49
A védőin kkülön-külön tényleg klasszisok, de együtt valahogy nem tudnak egy megfelelő rendszert alkotni. Azt hittem, hogy Bould majd összerakja a védekezést, de rosszabb, mint a tavalyi, pedig ugyanaz az összeállítás, mint tavaly. Én elismerem Wenger munkáját, és a taktikáját, mert amit tegnap a 2. félidőben nyújtottunk, az szerintem abszolút elfogadható volt. A menedzser asszisztens (lsd. Bould), helyére kellene egy új ember, aki tudja motiválni rendesen a csapatot. Pat Rice elég gyakran szaladgált a kispad mellett, anno. Bould ugyanazt csinálja, mint Wenger. Ül, és bután néz... Másodedzőnek én lazán kineveznék egy Henry, Bergkamp, Pires, Viera jellegű embert, aki még büszke lehetett rá, hogy az Arsenalban játszott, ismerik a légiósaink is ergo fel tudnak rá nézni és át tudja adni ezt a mentalitást a játékosknak.
2013-02-20 11:40
Az a baj, hogy drága kapusunk mostanában szeretni beszopni a távoli lövéseket. A spursnél van pár jó rúgótechnikával rendelkező játékos. Remélem behúzzuk. De, ahhoz nem lesz elég a második félidőben elkezdeni játszani.
2013-02-26 16:16
Úgy tudom,hogy a bayernnél edzőváltás lesz a nyáron ;) Az a bizonyos Jupp Heynckes, akit kiraknak, elég sokat letett már az asztalra... Én személy szerint a legjobban David Moyes-nak örülnék Wenger esetleges távozása esetén, de annak az esélye, hogy ő elhagyja az Evertont, szerintem ugyanannyi, mint, hogy AW itthagyjon minket.
2013-03-07 11:22
Hol van még a nyár, és már mennek a pletykák...Már több helyen "biztosra" írják, hogy jön Amorebieta. Ebből egyből elkezdtek kombinálni, hogy verma megy. Ezt pedig tovább szőtték, azzal, hogy ha megy, akkor a barcába, és Song - Verma csre befigyel.... Úgy szeretem az ilyen meséket, a hideg márciusi délutánokon :D Bár nem bánnám a dolgot
2013-03-21 16:16
Persie is 28-29 évesen futotta az első teljes szezonját, ha Diaby-nak is összejönne egy, akkor nem hiszem, hogy csalódást okozna. Technikás, és van esze a játékhoz. Én annak idején jobbnak tartottam, mint Songot. Ha nem lett volna ennyi sérülése, akkor szerintem jobb is lehetett volna, mint ő.
2013-03-23 14:06
Nem örülök neki, mert kezdett megint formába lendülni...Az a baj, hogy így csak feji a csapatot, mert nem tud hozzátenni a játékohz, de a fizetést, és az orvosi költségeket lenyeli... Sajnálom őt, és pont pár napja írtam, hogy, ha egészséges tudna maradni, akkor húzóemberünkké válhatna...Sajnos ez nem jött be, úgyhogy valamilyen formában búcsút kelene mondani neki. :(
2013-03-29 09:53
Tetszene ez a hozzáállás, hogy "küzdj meg a helyedért a csapatban". Nem most kellett volna elkezdeni így gondolkodni. Remélem nyáron már csak pozitív irányba változik a csapat, és nem fognak távozni fontos emberek...
2013-03-30 15:15
Az a baj, hogy ez a Reading mélyen a premier league szint alatt van, szóval a tegnapi meccsből nem igazán lehet kiindulni a szezon hátralévő részét nézve. Ennek ellenére örülök neki, hogy szinte mindenki kiválóan teljesített. Ramsey egyre jobb, Gervinho is megmutatta, hogy tud, ha kell, Santi az Santi stb... Ilyen felszabadultan kellene játszani minden csapat ellen
2013-03-31 16:31
Az a baj, hogy ez a Reading mélyen a premier league szint alatt van, szóval a tegnapi meccsből nem igazán lehet kiindulni a szezon hátralévő részét nézve. Ennek ellenére örülök neki, hogy szinte mindenki kiválóan teljesített. Ramsey egyre jobb, Gervinho is megmutatta, hogy tud, ha kell, Santi az Santi stb... Ilyen felszabadultan kellene játszani minden csapat ellen
2013-03-31 16:32
Nem igazán értem, hogy mi ez a pánik hangulat...Ez az everton megverte idén a MU-t, a City-t, a sp*rs-t...Szerintem egy ilyen kellemetlen ellenfél ellen nem rossz a döntetlen. a Chelsea és a csirkék még játszanak egymással. Azon a meccsen valamelyik csapat biztosan fog pontokat veszíteni. A tottenhamnek még ott van a City, a chelseanek a pool, a mu és az everton, plusz az európa liga. Ha szerencsénk van a Manchester már a hétvégén bajnok lesz, és akkor talán nem veszik olyan komolyan ellenünk a meccset. Szerintem lazán meglehet, még a 3. hely is. Egyébként hétvégén szívesen látnám OX-ot a kezdőben. Nagyon jól szállt be hétvégén is és tegnap is. A fulham ellen egy Szczesny-Sagna-Merte-Kosci-Naxtcho-Arteta-Ramsey-OX, Santi, Gervinho- Podolski csapattal mennék ki. COYG!!!
2013-04-17 12:29
Remélem nem igaz, de szinte az összes facebookos szurkolói oldalon azt írják, hogy Wilsheret újra műteni kell, és egy év kihagyás vár rá :S
2013-04-21 12:31
Campbell még mindig costa rica-i, és ez már viszatérő hiba... :) Amúgy komolyan egy percig is azt hitétek, hogy egy Bl elődöntős dortmundot otthagy az Arsenalért Götze? Draxler nem rossz, de szerintem ő csak akkor jön, ha Rosi, vagy Ramsey megy. Isco is felejtősi, ha Pellegrini lesz a Chelsea, vagy a City edzője, akkor viszi magával valamelyikhez. Bajnok a MU...remélem hétvégén jók leszünk ellenük legalább egy pontra, bár úgy nézem, hogy most fogyott el nálunk a lendület
2013-04-23 12:05
Hehe...Gyerekek én úgy szeretlek Titeket. Ramsey kezd formába lendülni, és egyből találtunk másik embert, akit lehet szidni :D. Amúgy Giroud nem rossz játékos, de nem neki kellett volna játszani a legtöbb meccset az idényben. Poldi, és Theo is helyt tudna állni csatár poszton, csak helyesen kellene megválasztani, hogy melyik csapat ellen melyikük a megfelelő megoldás. Szerintem, ha Podo annyi lehetőséget kapott volna középen, mint Giroud, akkor 20 környékén járna...habár ki tudja?
2013-04-24 19:53
Egészségesen nagyon jó alternatíva lehet a szélekre. Jövőre remélem már nálunk kap lehetőséget
2013-04-25 10:01
A csapból is az folyik, hogy Jovetic egyre közelebb van hozzánk :)
2013-04-26 11:22
Hülyeség lenne tőle idén lelécelni. Most talán nem visznek el kulcsjátékost a csapattól, és végre tényleg építkezhetne, nem csak foltozgatna.
2013-05-01 11:05
Szélsőnek már túlságosan önző néhány szituációban, csatár poszton viszont ezt hívják gyilkos ösztönnek. Kövi meccsen középen játszatnám, jobb szélen pedig OX-ot
2013-05-07 12:59
Jovetic-csel szerintem jól fogunk járni. Bár 24 millát sokallom érte. Viszont nem sérülékeny, fiatal, elég jó fizikumú és midnen meccsen odateszi magát. Mióta komolyabban hírbe hozták velünk, azóta nézegetem a fiorentina meccseket. Nagyon nagy mezőnymunkát végez. Podolski szerű játékos, csak talán technikásabb
2013-05-07 13:22
Szerintem abszolút hasznos játékos. Rengeteget mozog, és sokszor mutatja magát. Mindig lehet passzolni neki, és ez a mi játékrendszerünkben, ami a labdatartásra épül, egy nagyon fontos szerepkör. Tény, hogy van miben fejlődnie, de ezzel a hozzáállásal jövőre is hasznos tagja lesz a csapatnak
2013-05-11 13:23
Este egyonverjük a Wigant! Hétvégén rúgunk még egy hetest a castlenakJövőre pedig újra értelmet fog nyerni a Victoria Concordia Crescit, mert lesz egy összeszokott csapatunk, egy jól bevált taktikával, ami nagy előnyt jelenthet számunkra, hiszen szinte minden nagy csapatnál edzőváltás lesz a nyáron, és ez a keretek, és a taktikák megváltozását fogja jelenteni. Remélhetőleg idén már építkezni is tudunk, nem csak tatarozni! HAJRÁ ARSENAL!
2013-05-14 15:35
Nálunk biztosan megkapná a szükséges bíztatást, bár ez a hozzáállás nem tetszik, hogy csak akkor jön, ha bl résztvevők leszünk. Ilyenek szoktak idővel továbbállni a pl. cityhez...
2013-05-14 16:55
Azzal, hogyha idejönne, az én szememben ugyanakkora nulla lenne emberileg, mint van persie. Elismerem, hogy jó játékos, és, hogy elférne a csapatba, de szívesebben nézek itt gyengébb képességű játékosokat, akik a csapatért küzdenek és ,akiknek később szobrot lehet állítani....
2013-05-14 17:01
A statisztikái nem rosszak ennek a Sanogo gyereknek...igazából nem ismerem, de ha máshol nem, a tarcsik köt el fog férni. Ingyen hozzuk el, mert lejár a szerződése a szezon végén, és nem gondolom, hogy 100ezres fizetést teszünk elé, úgyhogy jöjjön csak :) Bukni nem fogunk rajta
2013-05-17 12:43
Kicsit átestél a ló túloldalára ezzel a kommenttel minden szempontból. Soroltad a tehetségtelen játékosokat, de arról nem beszélsz, hogy volt egy 15 éves Fabregasunk, egy 18 éves Nasrink, vett az öreg egy Clichy-t az akkor másodosztályú Cannes-től, hozot ide egy ismeretlen Koscielny-t, meg valami vicces hajú kameruni srácot...Van szeme az öregnek a játékosokhoz...A másik, hogy áron alul adunk el játékosokat. Ki szabja meg, hogy mennyit ér egy játékos? A transfermarkt? Nem! A Klub mondja meg a játékos kivásárlási árát. Szerintem nem buktunk sem a 3millióért vett van persien, sem a 1,5 milliós Fabregason, se Clichyn, se Songon, se Tourén, se Henry-n. Inkább óccó emberekkel fürödjünk be, mint egy 50 milliós torressel, vagy nem tudom anno mennyiért jött anno Verón, vagy Shevchenko, aki szintén csak égett a PL-ben.
2013-05-17 16:46
Kedden lesz a szülinapom, remélem a fiúk, már ma megajándékoznak egy győzelemmel! :) COYG!!!!
2013-05-19 11:06
Egyébként ez természetes, attól függetlenül, hogy megmenekültek a kieséstől, még lehetnek akár 10.-ek is. Azt meg kell jegyezni, hogy a FA, minden bentmaradónak utal valamennyi pénzt, sejtésem szerint a 10. helyezett jóval többet kap, mint mondjuk a 17....
2013-05-19 11:54
A Tavaszi produkciónk, -ha nem is mindig szép játékot nyújtva- figyelemre méltó. Nyáron egy két jó igazolással elég jó esélyünk van az előrelépésre. Sajnos a vetélytársak sem fognak gyengülni szerintem, abban viszont bízhatunk, hogy nem mindenhol fog bejönni az edzőváltás. GO GUNNERS!!! Már alig várom a következő szezont XD
2013-05-20 13:25
Remélem, azzal, hogy letudtunk minden adósságot, mostmár tényleg a szakmai dolgokra koncentrál a vezetőség is. Ha 1-2 éven belül fel tudunk mutatni valamit, akkor azt mondom, hogy valóban okosan gazdálkodtunk...
2013-05-21 20:48
Azzal, hogy a juve is versenyben van érte, lehet, hogy feljebb megy az ára...egyes újságokban már arról beszélnek, hogy 30millió FONT, az amiért megválnának tőle, amit mi nem akarunk megadni (Ezt teljes mértékben megértem, annyit nem ér)
2013-05-22 11:11
Sok sikert neki! Évről-évre több akadémista hagy el minket :S Egyre gyengébb az utánpótlásunk ???
2013-05-22 11:14
Védekezésben nem sok jobb van nála, támadásban viszont... Ha esetleg menne, akkor szívesen elnézegetném van der Wiel-t a csapatban. Úgyis jegelik mostanában a PSG-nél.
2013-05-22 11:17
Higanynak én is jobban örülnék, ugyanakkor Jovetic sokoldalúbb. A Fiorentinában gyakran játszik bal oldalt is, és mélyebben is elég jó mezőnymunkát tud végezni. Kb egy szinten vannak szerintem, sőt érzésem szerint Wenger alatt Joveticből többet ki lehetne hozni.
2013-05-22 11:25
Amúgy nem tudom, hogy Ti hogy vagytok vele, de én teljesen átvettem az évek során az Arsenal mentalitást, miszerint nem köültünk sokat a játékosokra. Most hogy mennek a hírek a drága játékosokról, sokallom már ezt a huszonegynéhány milliót is...Fosok, hogy beégünk velük...
2013-05-22 11:27
Azt a 9 gólt 4 meccsen rúgta :D Volt egy 3 gólos meccse, és egy 4 gólos meccse, ezen kívül egy-egy :D
2013-05-22 19:17
Ingyen hozzuk Sanogo-t. Vitte volna a Lille, a Lyon, is...Nem mindegy, hogy most igazoljuk le ingynen, vagy, hogy 3 év múlva, 20Milláért, amikor francia gólkirály lett volna valamelyiknél :D :D :D
2013-05-23 09:51
Nembaj legalább Moutinho nem megy a spursbe, pedig nagyon akarták :D Legújabb pletyka Arsenal oldalon, amellett h megegyeztünk Williamssal, az hogy Nzonzi-t, hoznánk VKP-nak a Stoke-tól. Amúgy vicces lesz, ha elhozzuk Williamst, össze fogják keverni a melegítőjüket a Mesterrel (AW-AW) :D :D :D
2013-05-25 11:31
hamard ez az oldal minden hírt felkap, ha csinálnék egy wikipédia oldalt magamról, és beírnám, hogy az Arsenal legújabb igazolása vagyok, akkor holnap már viszontlátnád náluk a hírt :D .... Amúgy Cesc, ha menne is barcelonából, szerintem anglián belül csak egy csapatot ismer és az nem a mu!
2013-05-26 19:12
Ha támadó középpályást akar a papa, akkor nem tudom miért nem próbálkozik be Christian Eriksennel, vagy Strootmannal.... Szerintem mind kettő tökéletes lenne, mind a PL-be, mind a Csapatba!
2013-05-28 10:08
Amúgy erről az u21-es keretről beugrott, hogy nem lenne rossz Clyne sagna pótlására, ha úgy alakul. Fiatal, angol....Jenkivel biztos megküzdenének a posztért
2013-05-29 09:36
Basset: Nem ismerős neked ez a dolog a dortmundál, hogy egy fiatal csapat legjobbjait elviszi egy jobb(gazdagabb) csapat? Tudnék párhuzamot állítani... Amúgy OX nagyon szép gólt vert tegnap.
2013-06-03 11:11
Hozzuk el Cesc-et, és Rooney-t..az elég ambíciót mutatna :D
2013-06-04 15:59
szsza: Hát igen...Ezért kellene sok elhívatott fiatal, és szerintem pont ezért alakítja Wenger az angol magot, mert ezt a mentalitást akarja átadni, amit még Adams-ék vállaltak. Ezért mondja az öreg, hogy nincs megfelelő játékos a piacon. Sokszor volt, hogy az utolsó pillanatban döntött úgy , hogy valakit mégsem igazol le. Valószínű, hogy annak sem pénzügyi háttere volt, hanem az, hogy nem illet a puzzlebe az illető.
2013-06-05 10:44
Lehet, hogy bosszúból, valami undorítót csinálnak nekünk is :D Idén elég gyenge mezekkel jöttek ki a gyártók....
2013-06-06 14:13
Remélem van valóság alapja a hírnek, amit az előbb olvastam :D [link]
2013-06-06 14:53
Nem feltétlenül jó az, hogy Bale megy a Realhoz. Ha visszaforgatják az árát, akkor elég szépen meg tudják erősíteni a keretet. Nagyon sok nevet feldobtak náluk is...
2013-06-08 13:27
Kíváncsi vagyok, hogy hová fog igazolni. Tavaly még nagyon hangoztatta, hogy nagy klubban szeretne játszani...Amúgy szerintem a Bundesliga lenne neki a megfelelő. Sok sikert neki a jövőben, CSAK MENJEN MÁR!!!
2013-06-09 10:54
Mi a szarnak ő nekünk? Bal hátvédből elég jól el vagyunk eresztve...Ha meg mindenképp akar még egy fiatalt, akkor hozza Luke Shaw-t a szentektől...
2013-06-12 17:57
Mindenképp kölcsön kell adni megint, ha végleg nem viszi el valaki...Eddig sem volt alapember, így meg hogy jött Naxtcho esélye sincs. Gondolom neki is van egy jó 60-70 ezres fizuja...
2013-06-16 19:04
Sunderlandben sem alkotott nagyot 8 gól egy egész szezon alatt.... Remélem nem marad a nyakunkon. 5-6 klubbról beszéltek, valaki csak elviszi!
2013-06-16 19:06
Brazilok elleni gólja nem volt csúnya. Az a baj, hogy sokszor a játéka minősége bánja a nagyon nagy akarást
2013-06-16 19:07
Koscinak 2017ig szerződése van. Vele nem vagyunk lépéskényszerben. 15 milliós ajánlatról suttognak...Azt nevetve visszadobhatjuk.Esetleg 20-25ért meg azt modnom, hogy lehet pótolni.
2013-06-16 20:00
Coloccini, Sakho, Ardelweireld, De vrij.. ennyiből mindegyik elhozható, vagy ha Wengus talál egy újabb nevesincs játékost a francia 2. ligából, aki ennyire beválik... Ne érts félre én nagyon szeretem Koscit, de nem a védelem köré épül a csapat. Az ő pótlását sokkal könnyebben meg lehetne oldani, mint anno Cesc, vagy tavaly a sazrházi holland pótlását.
2013-06-17 09:27
Bazso06: Éppen ezért egy patkány. Én elfogadom, hogy sokat tett a Klubért. De a Klub mennyit tett érte? Nem lenne semmi bajom, ha máshova igazolt volna. Rámondanám, hogy pénzéhes. Egy hét útán már nyalta Sir Alex seggét, meg ölelgette Shreket, akivel Arsenal mezben nem egyszer kakaskodott....ez nekem egyértelműen a szarrágóság jele. Én már túl vagyok rajta egyébként. Nem is akarok szót fecsérelni rá. Csak példaként hoztam fel a hozzászólásom végett.
2013-06-18 10:16
fifa11: Nem tudom, hogy nézel-e focit, vagy csak a nicknevedet ihlető játékkal játszol, de a játékosk, akiket felsoroltam, szerintem bőven elférnének nálunk. Természetesen nem szeretném megbontani a védelmet, mert Idén nagyon összeszokott, de az általam említett játékosok közül bármelyik jó helyettese lenne Bossnak. De vrij 21 évesen a feyenoord kapitánya, és elég szépen kezdi megalapozni a helyét a holland válogatotban is. Coloccinit visszavonom, mert öreg, és őt úgysem hoznánk...Ha nem ismered őket, nyugodtan nézz rájuk jútyúbon :)
2013-06-18 10:23
Kíváncsi vagyok, hogy lesz-e valami bejelentés a túra előtt... Liverpool elég szépen erősödik...Jövőre megint számolni kell velük is, amennyiben 3-4 hely lesz a cél. Miért nem lehet azt csinálni mint tavaly? :D Július 1-re már két hivatalos igazolásunk volt :) Nem tudom, hogy a Pl szezon az idegtépőbb, vagy ez a várakozás, hogy történjen már valami a piacon :D
2013-06-18 10:29
Március irdatlan nagy szopás lesz... Én optimista vagyok, és elvárom a csapattól, hogy a BL-ben megint legjobb 16 közt lesznek, márpedig azok a meccsek is márciusra esnek....
2013-06-19 17:08
Március irdatlan nagy szopás lesz... Én optimista vagyok, és elvárom a csapattól, hogy a BL-ben megint legjobb 16 közt lesznek, márpedig azok a meccsek is márciusra esnek....
2013-06-19 17:11
Sanogo megint gólt lőtt u20-asokkal. Igaz büntetőből, de elég jól játszott a meccsen. Hasonlít a mozgása, játéka a régi adebayoréra
2013-06-24 19:25
Wreckin egy lájk a hozzászólásodra :D :D :D Jó lenne, ha a pályán is így tenne ;)
2013-06-24 21:36
Ha ez így van, akkor hihetőbbek a Julio Cesaros pletykák is. Amúgy annyira rákoncentrált mindenki az elmúlt hetekben Higanyra, hogy szerintem lesz egy két meglepetés igazolás. Ő jó volt arra, hogy a sajtó fejét felé fordítsuk, és nyugodtan dolgozhassunk a többi transzferen :D
2013-06-29 11:56
8arteta8: Az avatarodon az a 3 ember senki? Minden évben jön pár ember, aki jót tesz a keretnek. Nem tudom, hogy miért kell minden második nap beírnod, hogy úgysem jön senki.... Kicsit már unalmas....Mellesleg Ancelotti szabad utat adott Higunak. Fellaini meg szerintem sem ér 25 milliót
2013-06-29 15:35
Ratyi:Coquleint simán megtartanám, annál is inkább, mert több poszton is jó választás lehetne. Frimpongnak szerintem nincs jövője a csapatban... Igazi ágyús, kiteszi a lelkét a pályán, meg minden, de nem érzem rajta, hogy elérheti azt a szintet, ami kell, ahoz, hogy megragadjon a kezdőben. Ne legyen igazam, mert tényleg bírom a srácot
2013-07-01 11:57
Hát ezaz...ki nem szarja le a sp*rst...leigazolhatják messit is, akkor is mögöttünk fognak végezni...
2013-07-03 11:50
Abban egyet értek, hogy, ha Higuain nem a Real játékosa lenne, akkor biztosan nem 30 millió lenne az ára....A másik végéről megragadva a dolgokat, ha versenyképesek akarunk lenni, akkor mindenképpen kell egy klasszis csatár, aki magára vállal 15-20 gólt szezononként.
2013-07-03 14:21
Bendtner egy öntelt f*szkalap. Lehet, hogy az elmúlt szezonjában sokat volt sérült, de az előző két évben válogatottal, mindennel véve összesen lőtt 13 gólt....Nem tudom, hogy mire föl vannak magas fizetési igényei, mire föl akar ő európai kupa porondon szerepelni... Az 5 klubból, aki érdeklődött iránta, ezzel már 3 ki van lőve.
2013-07-03 14:35
Még egy nagy különbség kettőjük között, hogy Kimit bírom, Bendőt viszont nagyon rühellem :D
2013-07-03 14:48
Én azt hallottam, hogy Hummerrel volt a balatonon :)
2013-07-03 20:27
Remélem sokat fog játszani. Neki szerintem folyamatos játéklehetőségre van szüksége az áttöréshez. Jövőre pedig jöhet vissza megújulva
2013-07-05 11:48
Ha igaz, akkor bőven nem adnék 30 millát érte. Kicsit zsákbamacskának érzem...Vagy klasszis lesz nálunk is, vagy hozunk egy Torresutánzatot a csapatba. Szezon végén még nagyon beszéltek arról is, hogy , ha kiesik a QPR, akkor mehetnénk Remy-ért...szerintem ő sem lenne rossz alternatíva. Fasszopó csirkéknek meg honnan van ennyi pénzük? Paulinho után Pjanicot is vinnék azzal már 40 misinél lenne a számla a kimenő oldalon.
2013-07-06 10:40
Chelseanek mi a szarnak benteke? Nem jobb, mint lukaku, vagy ba... Az szerintem nagyon nagy kacsa...De lehet, hogy mourinho felkérést kapott a belga válogatottól, hogy év közben edze őket....
2013-07-09 07:20
Az első 10 fordulóban nem lesz nagy ellenfelünk a bajnokságban. A BL selejtezőben is az összes csapat verhető,(akit kaphatunk) a jelenlegi kerettel, úgyhogy szerintem AW arra játszik, hogy last minute-ben fog igazolni valamennyivel olcsóbban pár játékost... Egyébként szerintem ez a Hugaín dolog nagy parasztvakítás. Vagy ő, vagy valaki, akire abszolút nem számítunk ott lesz csütörtökön a csapattal az Ázsiába tartó gépen.
2013-07-09 14:10
Ha nem is igazolunk, már azok is jó hírek, hogy Bendő, és Gerv is távozóban van. Miután őket is elengedjük, már muszáj lesz igazolni, mert úgy már nagyon szűkös lesz a keret. Nem is érdekelnek már annyira a felreppenő nevek. Valaki úgy is jönni fog. Jobban várom már a vasárnapot, hogy láthassam végre a srácokat
2013-07-10 10:47
Faberegasra szerintem fölösleges várni. Ha elmegy Thiago a MU-ba, akkor még több szerepet fog kapni a Barcaban, mint idén. Ha akarunk egy jó irányítót, akkor miért nem licitálunk Eriksenre? Tegnap néztem az U20as VB-t. Sanogo nem annyira ügyetlen. 0 fontot megért :D De az a Pogba srác valami kegyetlen nagy tehetség. Valahogy el kéne hozni, és azt hiszem meglenne az új Vieira, csakhát nem valószínű, hogy otthagyná a Juvét.
2013-07-11 11:13
sgd: Townsend Sp*rs játékos/nevelés....sanszos, hogy nem fog arsenalba jönni. Suarez témában: Lehet, hogy undorító játékos, de focizni azt tud. Voltak már a történelemben unszimpatikus játékosok, akiknek el kell ismerni a tudását(Cantona, Ibra, Gattuso)... A legjibb igazolás csatárposztra egyébként Fabregas lenne. Játszott már támadót a válogatottban is, és a barcában is. Nem ismeretlen neki a játékunk, és jó pár játékos van, akivel így-vagy úgy már játszott együtt :D
2013-07-12 10:56
Basset Te egy annyira negatív ember vagy, hogy az már fáj. Vannak az optimisták, a realisták, a pesszimisták, és utána vagy Te...Szerintem ez sem egy rossz felfogás az átigazolási piacon, amit mi csinálunk. Megvárjuk míg más csapatoknál meglesz a keret, és utána vágunk bele. A létszámon felüliekért biztosan nem fognak irreális összegeket elkérni. Gyengébb idén sem lesz a keretünk. Nem változott negatív irányba az összetétel, legfeljebb a létszám. Victoria Concodia Crescit ez a jelmondatunk. Most legalább illeni is fog ránk, mert talán végre egy összeszokott csapattal tudunk nekivágni a következő szezonnak. Ha megvan a tengely, onnantól már nem nehéz beépíteni azt az 1-2 játékost, pláne, ha klasszisokról van szó, akiknek általában könnyebben megy a beilleszkedés.
2013-07-12 11:12
Ha egyszer írtad volna le, akkor is megértettem volna :D
2013-07-12 12:49
Elfogadom a Te nézeteidet is. Nyilván mindenkinél kiveri a biztosítékot, amit odafönt csinálnak. Azért azt meg kell hagyni, hogy, amit tavasszal műveltek a fiúk, az szép teljesítmény volt. Ahoz még hozzá fog csapódni egy egészséges wilshere( ami szerintem kb akkora lökés lesz, mint anno RVP). Abban is biztos vagyok, hogy legalább 3 felvállalható játékos is jönni fog a csapathoz. Ki tudja, hogy mi megy a háttérben...Suárezről szó sem volt egész nyáron, aztán hopp beajánlottunk 30 millát. Még mindig csak júli 12 van. Idő, mint a tenger....
2013-07-12 12:58
Térjünk vissza a mesevilgomba :) Ha igazolni kellene, akkor most belenyúlnék a valenciába...vannak pénzügyi gondok rendesen. Védőnek elhoznám Ramit, kp-ra Banegat, támadónak Soldadot, és bumm kész a csokapik
2013-07-12 13:07
Basset: Az egy dolog, hogy ki tudnánk fizetni Ibrát, de biztos, hogy nem jönne hozzánk. Ő nekem olyan kicsit, mint Guardiola. Az egyik egycsapatos bajnokságból elment a másik egycsapatos bajnokságba. Ibra ugyanez, mindig a legesélyesebb csapatba igazol. A bajnok Ajaxtól a bajnok juvéba, ahonnan a következő évi bajnok interhez, ahonnan a bajnok barcába...stb(Milan pont kivétel, de nem is volt csak egy évet). Nem hiszem, hogy mi lennénk neki az ideáljai....
2013-07-13 10:34
Suarez egyébként szerintem klasszis csatár, és jobb bármelyik jelenlegi támadónknál. Az, hogy abban a liverpoolban magára vállalt több, mint 20 gólt, szerintem nagy teljesítmény. Sokszor ő hozta a meccseket nekik. Tőlünk is pont egy ilyen játékos hiányzik, aki belövi a helyzeteket, mikor a többiek besülnek. A másik oldalról nézve tényleg egy patkány, de mindig megkapja a büntetését. Ha valamit tett, akkor megkapta az eltiltását, amiért dobálja magát, kevesebb tizit fújnak be neki. Na bumm....egész évben kapunk kb 5 büntetőt, szerintem az azt az 5 büntetőt kiváltaná az a min 15 gól, amit lőne idényenként. A játékát nagyon szeretem, és klasszisnak tartom. A hozzáálását azt nem annyira bírom, de azon lehet változtatni. Fellaini is egy ugyanakkora paraszt, mint Suárez, mikor ő jött szóba, akkor érdekes módon nem oltottátok...
2013-07-13 10:42
Kizártnak tartom, hogy a Barca elengedje Cescet is, miután Thiago elment. Esetleg abban az esetben, ha kapnak valami visszautasíthatatlan ajánlatot. Azzal viszont mi járunk jól, ha tényleg létezik az a visszavásárlási záradék, mert Wenger tuti nem hagyná ki a lehetőséget.
2013-07-15 21:01
basset: Szerintem Ryo sem volt rossz, attól eltekintve, hogy a harmincadik percben már a segén kapkodta a levegőt. Gyors, és Arsenal szinten elég jó beadásai vannak...Ha a kondijával is csinálnánk valamit, akkor még akármi is lehet belőle. Amúgy Gnabry, Eisfeld, Zelalem, aki szerintem a nagy csapat közelébe érhet....Akpom, meg Aneke nagyon gyengének tűnik...Olsson meg egy nagy kérdőjel...
2013-07-23 15:34
basset: Szerintem Ryo sem volt rossz, attól eltekintve, hogy a harmincadik percben már a segén kapkodta a levegőt. Gyors, és Arsenal szinten elég jó beadásai vannak...Ha a kondijával is csinálnánk valamit, akkor még akármi is lehet belőle. Amúgy Gnabry, Eisfeld, Zelalem, aki szerintem a nagy csapat közelébe érhet....Akpom, meg Aneke nagyon gyengének tűnik...Olsson meg egy nagy kérdőjel...
2013-07-23 15:35
Szerintem már most erősödött a keret. Ilyen nagyszabású ganalyolást tanyákon nem lehet látni, mint, ami nálunk van.
2013-07-24 12:46
Volt pár név, aki télen felmerült. Kíváncsi lennék, hogy ilyenkor miért nem jönnek szóba...Elsősorban Diaméra gondolok, aki még mindig betölthetne egy hiányposztot
2013-07-24 12:48
Nem rossz játékos Gervinho, csak nem való hozzánk... Látszik rajta az akarás, de a mostani szélsőink közül szerintem egyértelműen ő a leggyengébb...8ért szemrebbenés nélkül eladnám. Poolnál meg azért kérnek 50 millát Suárezért, hogy aztán 45ért megvegyék Adebayort... :D
2013-07-25 11:22
Ezért tartunk itt, hogy Suárez 50 millát ér....Mert azok a csapatok, akiknél nem számít a pénz, képesek 30 millát fizetni egy 32 éves játékosért....A következő mi lesz? Valaki 60 millát ajánl Pirloért, vagy Giggsért?
2013-07-26 09:27
Hát ezt szenvedés volt végignézni... Most már jöhetnek az igazolások ;)
2013-07-26 14:35
Az első félidővel nem volt gondom, csak az, hogy kihagytuk a helyzeteket. A második viszont....de legalább Poldi szép gólt lőtt
2013-07-26 15:19
Ezt utálom...Elég erős keretünk van. Eég erős ahhoz, hogy ne essünk ki, elég erős ahhoz, hogy benne legyünk az első tízbe, még éppen erős egy európai kupa helyre....De tényleg ilyennek kell lennie az Arsenalnak? Ryot egyébként semmiképp sem tartanám a cspatnál...Bőven negatív irányba lógott ki...Látszik rajta, hogy tehetséges, de nem Japán meg indonéz csapatokkal fogunk játszani Augusztus 17-től...
2013-07-27 10:12
Suarezről azt hallottam, hogy van egy kivásárlási záradék, hogy, amennyiben BL főtáblás csapat vinné, akkor azt megteheti 40 millió fontért. A legnagyobb huzavona azon megy, hogy mi hivatalosan még nem vagyunk főtáblások. Augusztus 28án eldől, hogy azok leszünk-e. Lehet, hogy idén éppen Suárez lesz a last minute igazolás... Ami nem baj, mert még lesz pár meccs eltiltása, ami éppen elég lesz, ahoz, hogy edzéseken kicsit összecsiszolódjon a srácokkal :D
2013-07-28 10:39
Nem is baj, ha több német jön a klubbhozj. A németek mentalitása példaértékű, a bundesliga pedig sokat fejlődött az elmúlt években, és sokkal jobb játékosokat lehet elhozni onnan, mint teszem azt franciáktól.
2013-08-04 12:54
Egyébként Mit szívott Brendan Rodgers?
2013-08-04 12:54
Költséghatékony Fellaini? :D
2013-08-05 10:48
Nem nevezek meg senkit, de aki nem képes arra, hogy a csapatban játszó játékosok nevét helyesen leírja, az ne okoskodjon már...
2013-08-05 21:37
Nemm tudom, miért nem lehet tanulni a hibákból.... Mit akarunk Maricaval? Nevetséges az a játékos. Remélem parasztvakítás, és a háttérben valami komolyabbon dolgozunk
2013-08-06 20:23
Remélem nem fog beleköpni a levesünkbe egy másik csapat...(real)
2013-08-07 11:17
Most olvastam, hogy az Anzsi szakított a tulajdonosi csoporttal, aki pénzelte őket. Állítólag szinte mindenki vihető...Willian, Traore, Boussufa nem rossz játékosok :)
2013-08-07 11:21
Nincs miről beszélni, akárkit is kapunk meg kell verni. A PSV is gyengült, a Sociedad is, A Fener max törökországban lehet nehéz, a többi meg alapból verhető.
2013-08-08 11:26
Már meg sem lepődöm. 8 nap nyaralás után arra jövök haza, hogy még mindig nincs igazolás.... De legalább Gerv, és Sumák is odébbállt. Aggodalomra nincs ok csak Verma és Arteta sérült meg a szezonkezdetre....Lehet, hogy arra játszunk mint a Chelsea? Most nem jutunk be a Bl-be, és az egyből EL csoport kör jelent, azzal meg kis szerencsével bejöhet egy trófea....
2013-08-16 13:20
Annyira jó látni, hogy egyesek egy meccs után tudni vélik, hogy középcsapat leszünk, meg, hogy szarabbak vagyunk mint a pool stb.... Két éve mi volt? 5 forduló után 14-ek voltunk kiszoptunk 8-2-re a MU-tól, és középcsapat lettünk? Hagyjuk már ezt.... Vannak ilyen meccsek, amikor minden ellenünk van. Én sem erre vártam 3 hónapig, de vannak ilyen meccsek. Remélhetőleg a sérültek minnél hamarabb visszatérhetnek, és jön még pár ember, hogy legalább a kispadon ne ifisták legyenek
2013-08-18 12:30
Capoue szerintetek nem ért volna meg nekünk is 10 misit? Elég jól állt be ma a Sp*rsbe...Az a baj, hogy szerintem úgy fog szopatni minket még a legutolsó szar csapat is az igazolásoknál, ahogy nem szégyenli. Mindenki tudja, hogy tele vagyunk sérülttel, és ha tényleg kell valaki, akkor muszályok vagyunk kifizetni az árát. Lehet hogy visszanyal Wengusnak a fagyi!? Azt hitte, hogy pár millát spórol au utsó hetes igazolásokkal, de lehet, hogy pár millával többet kell majd csengetni az érkezőkért( ha lesznek)
2013-08-18 19:04
Azt mondom, hogy inkább ez a hozzáállás legyen, mint, hogy bedepizzenek, és teljesen elveszítsék az önbizalmukat. Aki focizott már valamilyen szinten, azt tudja, hogy vannak ilyen meccsek, amikor minden ellened dolgozik. Szar dolog, hogy kikaptunk de ennyi menni kell tovább....
2013-08-19 15:58
Amúgy lehet, hogy új taktikát választunk a BL-be jutáshoz. Idén már az EL győztes is mehet a BL-be. Két legyet üthetnénk egy csapásra. Nyernénk egy trófeát, és meg lenne a BL szereplés. - persze ezt nem gondoltam komolyan...
2013-08-19 16:00
Cabaye-t mondjuk pont nem értem, mert kreatív középpályásból éppen elég van...De jöhetne, legalább a rögzített helyzeteknél több ember állhatna a labda mögé. Pogbát kizártnak tartom, hogy eladja a Juve. Richards szerintem nagyon jó igazolás lenne. Jobb és középhátvédnek is bevethető, csak kérdés, hogy a city mennyit kér érte...ott is hallottam már 20 körüli árról.
2013-08-19 16:58
valamelyik facebookos szurkolói oldal azt írja, hogy holnap 11 pm-ig még lehet nevezni plusz egy játékost a BL selejtezőre. Kíváncsi vagyok, hogy tényleg így van-e, vagy csak tovább akarják növelni a feszültséget....
2013-08-19 17:12
Én csak attól félek, hogy megint jópár sérüléssel térünk haza a meccsről. A török klubok sem kimondottan a sportszerűségükről híresek... Egyébként én sima Arsenal győzelmet várok
2013-08-21 12:22
sgd, azért az, hogy di María rosszul passzol nagy faszság, már megbocsáss. 96 meccsen 44 gólpasszt kiosztani, azért nem rossz teljesítmény. És nem szögleteket lő a srác, amik statisztikákban gólpasszoknak számítanak. PL-en kívül a Real meccseit mindig megnézem, és di María szerintem nagyon jó játékos ( csak ne lenne olyan tenyérbemászó feje). Más kérdés, hogy a Realben nem tud kiteljesedni. Egy Arsenal típusú csapatban, ahol csaapatjátékra épül a foci, és nem C. Ronaldora, szerintem bőven megállná a helyét. Az megint más kérdés, hogy nem feltétlenül ér 30 milliót.
2013-08-26 10:06
nso szerint figyeljük Ardelveireldet. 7 misi a kivásárlási ára...Úgy gondolom, hogy nevetséges összeg. Simán kifizetném.
2013-08-28 18:08
[link] Neki is lehetne adni még egy esélyt, hogy egy nagy klubban JÁTSZON. 10 milla körül szerintem még így 31 évesen is jó vétel lenne
2013-08-29 22:21
Szeretem az ilyen napokat, mint a mai. A sajtó nem cikkez rólunk. Vihar előtti csendre emlékeztet... Emlékeztek, mikor 50 órán belül 5 játékost jelentettünk be? Hasonlóra számítok most is. És remélem tényleg nem pánik igazolások elsznek, hanem felvállalható emberkék.
2013-08-30 16:50
Legújabb hír, hogy egybehangzó brit értesülések szerint 48 órás hírzárlatot rendeltünk el. Senki nem mehet a Colney közelébe(újságírók, szutkolók).... Olyan jó érzés naívnak lenne még ebben a pár napban :D
2013-08-30 17:31
Lehet, hogy én vagyok optimista, de én nem tartok annyira a spurstől. 1: 9új játékosnál tartanak, ha jól számolom. Mire ebből csapatot tudnak kovácsolni az kb fél szezon. 2: Kizártnak tartom, hogy 9 igazolásból mindegyik beváljon. Az összes érkezőjük állandó kezdő volt a régi csapatában, ha jól ment neki, ha nem. A spursnél muszály lesz rotálni boas, mert Jeruzsálemig elér a pad. Sok játékos, ha nem kap állandó lehetőséget, akkor beszürkül. Plusz mi a biztosíték arra, hogy egy harmatgyenge olasz bajnokságból érkező Lamela megállja a helyét a pl-ben? Nekik ez most egy City szintű eszetlen pénzköltés volt. Eriksenre őszintén hova volt már szükségük? 3 játékosuk van arra a posztra. Ezek mind feltörekvő játékosok, akiket sztárként kezeltek az eddigiekben. Könnyen meg fognak sértődni, ha nem kapnak elég lehetőséget.
2013-08-31 09:45
Szasza 70 milla óta még összeszedtünk 10-12-t eladásokból. Matát kizártnak tartom, Suárezt megint csak. Draxler szerintem népbutítás. Elvileg hírzárlat van nálunk, és ezek csak találgatások. Lehet, hogy nagyot fogok koppanni, de én nem izgulok a spurs meccs miatt. Annyi magabiztosságot érzek a srácokban, hogy simán benne lehet egy 5:2 megint.
2013-09-01 10:40
Ba-ért 3 milla plusz opciós jog szerintem simán jó húzás lenne. A Chelseabe nem nagyon fog beférni már. Giroud-val szerintem kb egy szinten lehetnek, ami egy kis egészséges versengést is jelenthetne. A stílusuk is eléggé különböző, így jó cseréi lehetnének egymásnak, ha az egyik éppen besülne :)
2013-09-02 15:19
Özil mindenképpen sokat lendíthet a csapat játékán. A támadószekcióban 4 nagyon veszélyes játékos játszhat Özil, Santi, Walcott és Giroud személyében. 90 percen keresztül nem lehet tökéletesen fogni 4 embert. Úgy gondolom idén kb 20 góllal a tavalyi termés fölött teljesítünk. Remélem ezt jól ki fogja egészíteni a védelem, és akkor van miről beszélni...
2013-09-04 21:21
Reméljük így lesz. A sunderland meccs is eldőlhetett volna már az első félidőben...
2013-09-20 09:58
Gibbs már rég a válogatott alapemberelehetne, ha nem lenne ekkora túlkínálat balhátvédből...de semmi gond: Ashley Cole 32, Baines 28 (és szerintem csak a lövései végett jobb, mint Gibbs)
2013-09-20 10:03
Amúgy jó lenne már kezdőben látni Verminatort. Ok, hogy jól megoldja a dolgokat Kos és Merte, de nekem kicsit hiányzik egy jó formában lévő Verma...
2013-10-04 10:44
Fifa 11 Benzema mozgékony csatár? Benzema egyik legnagyobb hibája, hogy lomha.
2013-10-11 08:57
Gyerekek ez a mai meccs. Könnyeztem a szépségtől......Az egyetlen szomorúságom az volt, hogy fater nézte mellettem a MU meccset a digin, és Lehel 2 perccel korábban szólt, ha jött a gól :D
2013-10-19 18:07
Natcho nem hiszem hogy besokallna . Másik oldalról meg 2hét alatt 6 meccs vár ránk. Eljött a rotálás ideje. ÉS végre van miből...Rosicky Verminator Jenks Natcho Arteta Gnabry. Hull ellen szerintem mind játszani fognak
2013-11-29 10:12
Mi nem vagyunk manchesteri szenny csapat... Én sima győzelmet várok a mai meccstől.
2013-11-30 11:04
Griezmann is jó játékos, vár most nem rá lenne szükségünk... Én Giovincoról olvastam ma, mint lehetséges érkező. Szerintem ő nagyon illene a csapatba. :) Apró, technikás, gyors. Serie A-ban szokhatta is a rúgásokat :)
2014-01-10 18:33
Ryo szerintem csak annak a része volt, hogy a távolkeleti piac felé nyisson a Klub. Ott van Ox, Gnabry, aki tud a posztján játszani, fiatalabb nála, és véleményem szerint tehetségesebbek is. Ryonak nem hiszem, hogy lesz komoly szerepe nálunk. Ha tényleg elkezdünk költeni, és rendesen erősíteni, akkor az utánpótlásból nagyon kiemelékedően kell teljesíteni, hogy legyen esély a nagy csapat közelébe kerülni. Még ha Wenger szereti is a fiatalokat, az elműlt években látszik az igazolásokon, hogy nem tinikből kell csapatot építeni
2014-01-11 13:24
Személy szerint én visszahoznám a kölcsönből Joel Campbell-t. Olympiakosban elég jól teljesít...Rendben, hogy görög bajnokság, de BL-ben is csinált szép dolgokat. Nyáron szerintem mindenképp jönni fog egy nagy nevű csatár, vagy egy újabb francia gólkirály :D
2014-01-15 20:47
De akkor sem sértődök meg, ha cavani, vagy falcao lesz az :P
2014-01-15 21:23
Hehe : A mirror szerint a tottenham blokkolja Holtby Shalke-hoz való igazolását, attól félve, hogy ezzel megnyitják Draxler útját az Arsenalba
2014-01-16 11:01
Suáreznél a 70 milliós kivásárlási csak akkor él, ha BL helyen végez a pool, ha nem, akkor még kevesebb az a bizpnyos összeg. Márpedig kezd szorossá válni a mezöny a 4. helyért folytatott versenyben, tehát még közel sem biztos, hogy a pool odaér. Nyáron tuti nem tudják megtartani őt, ha nem indulnak a bl-ben. Egyébként nagyon nehéz lenne kihagyni Giroud-t a csapatból. Nem egy klasszis csatár, viszont csapatjátékban igazi klasszis. Tegnap is hatalmas mezőnymunkát végzett...Volt hogy Flamini mellet tűnt fel a pályán, arról nem is beszélve, hogy az első gólban megint csak jócskán benne volt.
2014-01-19 13:42
Attól, hogy a MU leigazolta Matát, még nem lesz védelmük, mert idén azzal elég nagy gondok vannak. Még az sem biztos, hogy be fog vállni abban a rendszerben. Azért a chelsea, és a mu fociját összehasonlítva, az előbbi nkább technikásabb játékosokra épül, addig a Manchester nekem inkább erőcsapat benyomását kelti. Lehet, hogy az lesz vele, mint Kagawa-val, vagy Nani-val.
2014-01-25 13:38
Djouru sérült?
2014-01-28 11:04
Ha komolyan gondoljuk, hogy nyerni szeretnénk valamit, akkor mindenkéépen kellene még valakit igazolni. Középpálya azt mondom, hogy rendben lehet, de hátra, és előre is kellene egy-egy ember legalább. Ha megnézzük, ami február-márciusban ránk vár....Rotálás nélkül nehéz lesz azokat a meccseket megvívni.
2014-01-28 15:37
Azért az tényleg nevetséges, hogy szezon előtt arról beszéltünk, hogy minek ide ennyi középpályás, most meg szinte senki sem bevethető, vagy formán kívül van...
2014-01-29 13:52
Már igazán túl lehetnénk azon, hogy ki mennyit ér. Annyit ér, amennyit megadnak érte. Egyébként nem ő lenne az első 20 éves játékos, aki nagy pénzért vált klubbot(Isco, Hazard, Götze). 20 évesen 10válogatottság, úgy, hogy azért vannak a posztjára jócskán... Alapember a shalke-ban, szerintem nincs miről vitatkozni. Abban biztos vagyok, hogy lesz érkező. Nem is egy... :)
2014-01-30 17:46
Hol laksz Basset? Átmegyek hozzátok megnézni Kallströmöt :D
2014-01-31 13:04
Egyik face-s szurkolói oldal szerint amúgy Kallström is sérült...de szerintem ez már csak trollkodás :)
2014-01-31 13:06
Azért nem kell mindent elhinni. Klose neve csak valamelyik daily duck lapban röppent fel. Utolsó napon még sok névvel kell dobálózni. Amúgy szerintem nem Källström lesz az igazolásunk ma... Ha rajtam múlna visszahoznám kölcsönből Coquelin-t. Arra a pár meccsre, míg Flamo letölti a büntit, meg Jack kiheveri rendesen a dolgokat, szerintem megállná a helyét, de még talán Frimpong is.
2014-01-31 13:18
A skysportsnál bedobták Victor Fischer nevét, és állítólag az Ajax már el is fogadta az ajánlatunkat. Neki nagyon tudnék örülni. Hasonló szinten van, mint Draxler, és töredékéért el lehet hozni. Adná az ég!!! :)
2014-01-31 16:48
Frimmi is jól bemutatkozott. 30. percben piros lap :D
2014-02-01 17:50
Nem kell túl sokat belemagyarázni a mai meccsbe. Hosszú még a bajnokság, de azt mondom, hogy az Arsenalnál is fellépett a Magyar válogatott szindróma. Ahogy szalai mondta, belebeszéltük, hogy jók vagyunk a VB-re. Mi is belebeszéltük, hogy Bajnok esélyesek vagyunk. Az ilyen meccseken látszik, hogy nem áll készen a csapat rá...A tavalyi necces negyedik hely után, egy özil nem fog belőlünk bajnokot csinálni. Szar volt ma a csapat. Ennyi túl kell lépni. 3 nap múlva meccs. Arra kell koncentrálni. GUNNER TILL I DIE
2014-02-08 15:51
Arról nem is beszélve, hogy a fiatalok mennyit tanulhatnak tőle...
2014-03-05 12:18
Azt már megszokhattuk, hogy ennyi ember sérült. Az viszont pozitívum, hogy , aki egészséges az elég jó formában van, gondolok itt első sorban Rosickyre, OX-ra, Arteta-ra.
2014-03-12 17:40
Sagna-t simán lehetne pórolni Debuchy-vel. PL tapasztalata megvan, mostanság a válogatottnál is előrébb van sorolva, mint Sagna. Pénzünk lesz rá. Ha meg esetleg Sagna PSG-be menne, akkor nekik nem lenne szükségük 3 jobbhátvédre, szóval mozdítható lenne Jallet, vagy van der Wiel....Vannak opciók bőven. De ez még a jövő zenéje, szerintem lesz megegyezés.
2014-03-19 20:02
Én azt nem értem, hogy idegenben miért nem lehet 1 pontért menni? Simán lehetne defenzívebben felállni. A chelseanek tökéletes volt a döntetlen az emiretesben, nekünk miért nem jó? Hazai pályán elfogadható a mérlegünk a top 5-6 ellen....idegenben viszont....Ha csak döntetlenre kihúznánk ezeket a meccseket, már 3-4 ponttal beljebb lennénk a szezon végére. Tegnap nyert a jobbik csapat, illetve az egyetlen csapat, aki a pályán volt. Nem is a vereség a fájó, hanem, hogy mennyire egyértelmű volt, és már nem először a szezonban. Sajnálom Wengert. Akárkinek a hibája is a vereség, a játékosok igazán megtehették volna, hogy úgy mennek neki a meccsnek, mint akik meg akarják nyerni az öregnek. Ennyire motiválatlan csapatot már nagyon régen láttam.... GUNNER TILL I DIE
2014-03-23 12:17
Nem bánom, ha idén már nem játszik, de jövőre tényleg lehetne már legalább egy fél szezonja. Tudása alapján lenne helye a csapatban.
2014-03-29 10:55
Hagyjuk már ezt, hogy kihat az igazolásokra, ha kikapunk 8-10 góllal....Már évek óta a pénzről szól minden. A tottenham nyári bevásárlása sem a nagy nívójuk miatt van. A city is 6. helyről kezdte el építeni a mostani csapatát. A frissen feljutott Monaco igazolt 3-4 olyan játékost, aki nálunk is simán kezdő lehetne stb.... Ki kell perkálni a kért összegeket, és akkor lesz minőségi erősítés!!!
2014-03-29 11:02
Szerintem a Wigan elleni elődöntő lehet az utolsó fordulópont a szezonban. Ha azt megnyerjük, még adhat egy lökést a srácoknak, ami a szezon végéig kitart. Még mindig a saját kezünkben van a sorsunk, mert nem hiszem, hogy az Everton behúzná az összes meccsét. Egyébként nagyon csúnya a 3-0, de nem figyeltétek meg, hogy az elmúlt 3-4 meccsen, mennnyire szar a szerencsefaktorunk? Mindig az ellenfélhez pattannak a labdák, a kétes eseteket ellenünk fújják a bírók stb....Ha ezen sikerülne túllendülni, akkor szerintem nem lehet gond...
2014-04-07 08:58
Egyébként most aktuális a kérdés. Eddig mindenki oltotta a vezetőséget, hogy megelégednek azzal, hogy megvan a negyedik hely. Most TI mire szavaznátok? Legyen meg a 4. hely, vagy nyerjük meg az FA-kupát?
2014-04-07 09:01
Én a feltolt védelmet, meg a lestaktikát nem tudom megérteni. Mind a kettőhöz mozgékony védők kellenének. Ha belövik a labdát a védelem mögé, akkor még a saját tizenhatosukról indulva is megelőzik Merte-t. Ha ezt erőltetjük, akkor két gyors védővel kellene ezt csinálni, ha meg ragaszkodik ehez a felálláshoz, akkor húzza hátrébb a védekezést. Tegnap az is nagy baj volt, hogy az a két ember töketlenkedett legtöbbet, akiktől azt várja el az ember, hogy a leglabdabiztosabb legyen(Arteta, Flamo), ha ők labdát veszítenek, akkor már csak rá kell gyorsítani a két belső védőre( mert rendszerint a szélsők, valahol az ellenfél térfelén vannak), onnantól meg, csak imádkozhatunk. Nem csak az előrejátékban vannak itt gondok...
2014-04-07 10:26
Basset ha megnézted a dortmund és a chelsea meccsét, akkor olyat láttál, amit nálunk ritkán. Mikor látsz embereket csúszni mászni nálunk a pályán? Az a két csapat annyira motivált volt tegnap, hogy mind ketten továbbjutást érdemeltek volna. Edző kérdés ennyi... Utálom murinhót, de nagyon felpörgette tegnap a játékosait. Kloppról ezt már eddig is tudtuk. Ennyit számít, ha egy edzőben még van tűz, és azt át tudja ragasztani a játékosokra. Nálunk a játékosk azt csinálják a pályán, mint Wenger a padon. Elegánsan végigjátszák a meccset, de, ha váltani kell, akkor ők is csak idegessé válnak, és nem tudnak változtatni a játékukon.
2014-04-09 09:27
Amúgy a city nyáron kiárusítást tart(megint). Richardsot és Rodwellt szívesen átvenném potom összegért :)
2014-04-09 09:30
Tegnap sem játszottunk jól, de végre éreztem, hogy élek. Annyi érzelmet kihozott belőlem ez a 120-130 perc, amennyit egy idény alatt nem él meg az ember. Jópárszor kerültem infarkus közeli állapotba... Santi tizenegyese után még egy-két örömkönny is kicsordult a szememből. Nincs más dolog, ami ennyire meg tudna mozgatni. Ilyenkor érzem, hogy mennyire Imádom ezt a Klubot :) Csak így tovább. Ez a győzelem erőt adhat a bajnokságban is a maradék meccsekre. Nem is beszélve a visszatérőkről :) GO GUNNERS!!!
2014-04-13 11:22
Tegnap sem játszottunk jól, de végre éreztem, hogy élek. Annyi érzelmet kihozott belőlem ez a 120-130 perc, amennyit egy idény alatt nem él meg az ember. Jópárszor kerültem infarkus közeli állapotba... Santi tizenegyese után még egy-két örömkönny is kicsordult a szememből. Nincs más dolog, ami ennyire meg tudna mozgatni. Ilyenkor érzem, hogy mennyire Imádom ezt a Klubot :) Csak így tovább. Ez a győzelem erőt adhat a bajnokságban is a maradék meccsekre. Nem is beszélve a visszatérőkről :) GO GUNNERS!!!
2014-04-13 12:11
Egyértelmű, hogy mindenki az Arsenalnak szurkol, de ilyen-olyan okokból lehet "örülni" más csapatok sikerének. Pl a barátaim Chelsea és MU szurkolók...Ezért nem zavarna ha a pool vagy a city lenne a bajnok, mert nem kellene az önelégült arcukat néznem egy évig :D Nem történt még olyan velem, hogy én baszogathattam őket, hogy mi van srácok? Mi volt idén a csapataitokkal?... Remélem ebben az évben megfordul és megnyerjük az FA-t. Sok évért kell visszavágnom :D. Az meg megint más tészta, hogy más meccseket megnéz az ember. Tippmixelek hétről hétre, és ha tehetem megnézem a megfogadott meccseket. De az nem az az igazi szurkolás...Nem üt annyira szíven, ha elveszítek egy ezrest, mintha kikapna a CSAPAT. Persze, ha a kettő együtt jár, az agyvérzés :D GO GUNNERS
2014-04-20 11:47
Ha Özil és Ramsey egész szezonban játszott volna......Szép győzelem! Csak így Tovább! 4meccs 4 győzelem kell! :) COYG!!!
2014-04-20 17:05
Olvastátok, hogy a Barca kiárusít nyáron? Valószínű, hogy van pár név, aki nem reális, de....Songot, Fabregast simán visszahoznám. Ismerik a játékunkat, és könnyen vissza tudnának illeszkedni a csapatba...Nagy erősítés lenne.
2014-05-08 15:48
fifa 11: Zelalem a kukába? 17 éves. Mire a nagy csapat közelébe érne, addigra pont felszabadul pár hely. Rosicky, Arteta, Flamini még max 2év. Arról nem is beszélve, hogy mindig lesznek sérültek...
2014-05-08 21:09
Amúgy a Face-n olvastam, vmi nyilatkozatot Gazidis-tól, h tényleg van 140 milla a klubnál, de csak töredékét adják igazolásokra, mert tovább fejlesztenék az utánpótlást + fektetni akarnak az edzésmódszerek és az orvosi stáb reformjára....
2014-05-08 21:11
Aurier jó pótlása lehet Sagnanak. Jim, oké h Terry jól tolja 35 évesen, de azért ne felejtsd el, hogy neki nem kell 90 percen keresztül az egész pályát befutnia 16ostól-16osig. A szélső posztra azért kell kondi. Ha citybe megy Sagna, akkor megvan róla is a véleményem...
2014-05-09 12:12
Lehet, hogy összeesküvés elméleteket szövök, de szerintem az, hogy Sagna az utolsó fordulóban KH-t játszott, jelzés volt a vezetőség felé. Szerintem ők nem akarják megadni azt a bizonyos összeget, amiről tárgyalnak. Wenger meg akarta mutatni, hogy egy több poszton bevethető játékosról van szó, aki értéke a csapatnak...Kár lenne ha elmenne. Drmic, Costa kilőve az igazolásokból :) Nem is bánom egyiket sem
2014-05-13 11:52
Tavaly még Suárez is egy szarházi volt, idén elég sokat fejlődött emberileg. Szerintem Wenger le tudná nyugtatni kicsit Balotellit. Ha megnézitek nem volt még olyan típusú edzője, mint a mi Arséne-ünk. Mourinho és Mancini, akivel hosszabb ideig dolgozott együtt. Mind a kettő pöffeszkedő, nagy pofájú edző. Ha ezt látja a gyerek, akkor mit tanuljon? :) Én örülnék neki... Legalább Sallóinak is meglenne az öröme, aki mindig rosszfiúkat akar a csapatba :D
2014-05-27 12:41
Régen is tudta forgatni a csapatot a Mester. Most miért ne tudná megoldani? Egyébként gyerekek az évek során rátok ragadt a kiscsapat mentalitás? A Barca nyugodtan leültette Fabregast a padta, a Realnál is ült néhány meccsen Özil, és Di maría szintű játékos. Éves szinten az a 55-60 meccs szerintem lehetőséget biztosít minden játékosnak. Idén is volt, hogy nem ment Cazorlának, vagy Özilnek, voltak sérülések is...Jövőre is meglesznek ezek a problémák. Másik oldalról Fabregas igazán univerzális játékos. Ha emlékeztek a Barcában és a legutóbbi Eb-n is játszott jópár alkalommal csatárt. Remy-t is jó igazolásnak tartom. Annyi pénzért PL tapasztalalttal rendelkező viszonylag magasan jegyzett csatárt nem-igen lehet most szerezni. Remélem lesznek bejelentések a VB előtt.
2014-06-01 17:36
OK, hogy költsünk többet, de mondj olyan klasszis csatárt, aki mozdítható lenne...Sokan beszélnek is Benzemáról, de ha a Realnak nem jön össze Agüero, vagy Suarez, akkor aligha fogják eladni...
2014-06-01 18:00
A Chelsea-nek, és a Unitednek is nagyon nagy erősítést jelentene Cesc. Mind két csapatnál a hiányzó láncszemet alkothatná. Nem bánom, ha nem hozzánk jön, de ne erősítse a riválisokat sem. Szerintem egyébként nem fog visszatérni hozzánk.
2014-06-04 13:00
Már az érdekes kérdés, hogy a VB után ki az, aki egészségesen tér vissza? Egy hosszú szezon után a fáradt lábak nem mindig úgy működnek, ahogy kellene nekik... A válogatottban minden játékos hajtani fog...Már a barátságos meccseken is születtek szép számmal sérülések (nem csak Arsenal játékosok), Ha még hajtani is fognak a játékosok, akkor mi lesz? Lehet h szezonkezdésre nem lesz annyi KP-nk, hogy ne hiányozzon egy Fabregas.
2014-06-05 11:34
Amúgy abszolút csak találgatások, amit a sajtóban írnak...Amíg nem volt biztos, h Lampard lép a Chelsea-ből, addig nem is nagyon volt szó róluk. Valaki kitalálta, h milyen jó pótlása lehetne Lampardnak, aztán a média fűzi tovább és tovább a hírt. Lampard már idén sem volt alapember, és eddig sem nagyon foglalkoztak a pótlásával. Nekem inkább gyanús a Bayernes pletyka, ha nem hozzánk jönne. Több dolog is amellett szólna, mint Pep személye, és Kroos valószínű távozása, (+ ha van ilyen, Cesc szavahihetősége, hogy Angliában csak egy csapat létezik számára)
2014-06-05 16:12
Úgy tudtam, h július elsején nyit a piac :) De biztosan nem lesz érkező.... Amúgy valahol ovatam, h Aurier sem valószínű, mert tapasztaltabb embert akar Wenger. Remélem Debuchy, vagy Van der Wiel lesz az.
2014-06-06 11:33
Ahogy néztem a felkészülési meccseket, minden játékosunk kiemelkedett a maga csapatából...Ilyenkor elgondolkodik az ember, hogy lehet nálunk valami gond a motivációval. Remélem szezonkezdéskor is ilyen motivált, jó formában lévő játékosokkal találkozhatunk a pályán :)
2014-06-07 11:05
Tegnap néztem az olaszok felkészülési meccsét. Balo kapott rendesen, de elég jól viselte...szerintem fejlődőképes. A tudását meg senki nem kérdőjelezheti meg....
2014-06-09 10:37
Srácok, szerintem az új mez bemutatásakor néhány új játékos fog pózolni :) Azon sem lepődnél meg, ha Puma szponzoráltak lennének az illetők...
2014-06-10 16:52
Nevetséges összeg...Shaw tehetséges, de szinte minden bajnokságban van 4-5 hasonló kaliberű széső hátvéd. Jöhettek azzal, hogy még fiatal, de ez ugyanannyira lehet hátrány is, mint előny. Sokan kezdtek magas szinten, aztán megragadtak a fejlődésben.
2014-06-11 13:07
A legnagyobb gáz az vele kapcsolatban, hogy segget csinált a szájából. Eddig Tele volt Arsenalos tweetekkel a fala... ez milyen dolog? Ha nem kellek a Fradinak, akkor megyek az Újpestbe?... Másik oldalról Guardiolát, a példaképét is szépen szemen köpte azzal, hogy Mourinho irányította csapathoz ment. Arra azért kíváncsi leszek, hogy 3 év spanyol bajnokság után hogy fogja felvenni a PL ritmusát, pláne egy teljesen más focit "játszó?" csapatban, mint az eddigi Klubjai
2014-06-13 09:41
Azért azt se felejtsük el, hogyha minden rendben halad, lesz egy egészséges Walcottunk szezonkezdésre, aki idén is jelenthetett volna jópár plusz gólt a csapatnak.
2014-06-13 20:52
roszko: Nem kötözködésből, de nem sok játékos nevét sikerült helyesen leírnod...És már nem először. Ha sikerülne, akkor nőne a hozzászólásaid értéke....
2014-06-19 20:47
Ezzel a sport365 oldallal hagyjatok már....Olyan baromságokat tud írni, hogy az már fáj . Bár az Aurier dolgot már több (hiteles) külföldi lap is lehozta.
2014-06-22 10:59
A City leigazolta Fernandot a Portóból. Vannak páran a posztjára. Javi Garcíáért, vagy Rodwellért be lehetne játszani egy ajánlatot. VKP posztra nem lenne rossz egyikük sem
2014-06-26 09:24
mrkvcspl azt írták, hogy Suareznek, még egy húzása van. Ha még egyszer harap, akkor élete végéig eltiltják....Mi a biztosíték, hogy nem teszi meg? Szerintem ezzel vált biztossá, hogy nyáron nem vált klubbot.
2014-06-28 12:33
Gazidis pár napja lenyilatkozta, hogy a Cesc, Vela, Djouru stb. üzletekből annyi pénz bejött, hogy Alexis kb 15millió fontjába volt a klubnak. Tehát bőven van még miből költeni...
2014-07-14 14:09
Esélytelen, hogy Hummels annyiért menjen a MU-ba. 2017-ig szerződése van, a Dortmund nincs lépéskényszerben...Legfeljebb akkor ér annyit, ha kapnak mellé valami értelmes játékost, de olyan a junájtednél nincs :D
2014-07-22 08:40
Ennyi erővel Hangeland szerződése is lejárt...Neki még van PL tapasztalata is.
2014-07-22 11:17
Olvastátok? Az AS szerint a Real felfüggesztette a tárgyalásokat Khedirával, és Kitette rá az eladó táblát 8millió fontért (Azért ilyen kevés, mert nem akarják, hogy jövőre ingyen távozzon) ....Ki kellene használni, mert már érdeklődik a Bayern is.
2014-08-15 12:45
Tuti kamu a metros cikk. Ha mégis lenne valóság alapja, Giroud magánéletének is jót tenne, ha visszatérne franciába a családdal....
2014-08-22 13:55
Tegnap Digin azért volt egy felvetése Lehelnek, amiben lehet vmi. Szar játékkal vállalható eredményeket hoztunk a meccseinken. Ha szar játékkal is tudunk pontokat szerezni, akkor mi lesz, amikor belelendülünk!? Szerintem a török szántóföldön egy 0-0 vállalható eredmény (még ha a meccs képe alapján szophattunk is volna). Az Everton otthon sok nagy csapatot meg fog fosztani pár ponttól. Szerdán meg KELL lennie a továbbjutásnak. GO GUNNERS!
2014-08-24 19:42
Hosszú még a szezon. Szép, hogy Cosra 3/4-gyel áll, de nem hiszem, hogy fogja elérni a 20 gólt. Azért elég szépen hagyott ki helyzeteket ő is tegnap. Egy rendes védelemmel nehezebb dolga lesz a Chelseanek is. Valljuk be a tavalyi Everton nem kapott volna olyan gólokat, mint, amiket kapott az első 3 fordulóban. Jagielka egy vicc volt, Distin-en is kezd látszani az a 37 év...Más: Remy szerintem tökéletesen illene a cspatba. Elég erős összjátékban, gyors, és elég jó százalékban használja ki a helyzeteit. Bár szerintem ő sem fog érkezni.
2014-08-31 09:37
Idén nem sok mindent mutattunk még a pályán...Nagyon jól jön ez a válogatott szünet. Remélem megússzuk újabb sérültek nélkül. Még lehetünk veretlenül bajnokok :D
2014-08-31 19:16
Tényleg... Szasza kár volt ennyit várnod a mezredneléssel :)
2014-09-01 19:21
Welbeck-kel lesz még egy Sanogonk, pont annyival tud többet, amennyivel idősebb nála...
2014-09-01 19:44
Én Mertesacker, Arteta duóra tudnám visszavezetni a gólokat....Mertéről eddig is tudtuk, hogy lassú és körülményes, de eddig megoldotta helyezkedésből. A második gólnál egyrészt nagyon rosszul zárt, másrészt kocogva nézte végig, ahogy Aubameyang belövi....Hétvégén monoki mondott egy olyat, hogy Mertesacker mozgása olyan, mintha minden mozdulat fájna neki...Az a baj, hogy már egyre több muzdulata a szurkolóknak is fáj. A másik Arteta. Nem mondom, hogy Flamo a megoldás, de ő minden meccsen tartotta a vkp posztot. Szinte bement a két középső védő közé, és onnan lépkedett ki labdátszerezni, vagy legalábbis zavarni. Arteta elsétálgatott a kezdőkör környékén, és felellőtlenül kurva sokszor elindult előre. A 4-1-4-1- es rendszerben neki nem szabadna átlépnie a felezővonalat. Hozzáteszem, a Dortmund taktikailag nagyon jól fel volt építve, a középpályán megfolytottak minket. Reméljük hétvégén nyerünk, aCitiy meg pontot rabol a dinamotól, hogy legalább ott csökkenjen a távolság.
2014-09-17 13:15
Azért az is megnyugtató, hogy van egy olyan kapus a padon, akit bármikor be lehet hozni. Bár a kijövetelein még van mit csiszolni, de alapvonalon klasszis teljesítményt nyújtott. Welbeck előtt le a kalappal. OX mostani teljesítményét látva Theonak is nehéz lesz visszakerülni a kezdőbe. Reméljük a Chelsea ellen is át tudjuk menteni a teljesítményt.
2014-10-02 10:04
"Lapértesülések szerint januárban elhozzuk a Sevilla idei kulcsjátékosát Grzegorz Krychowiak-ot. Wenger többször is elmondta, hogy nem teljesen elégedett a nyári igazolási szezonnal, mivel a klubnak nem sikerült védekező középpályást szerződtetnie. Krychowiak 24 éves lengyel középpályás, jó fizikai adottságokkal (185 cm 84 kg), idén négyszer is a meccs emberének választották, Whoscoredon 15 meccs után 7,62-es az átlaga. 10-15 millió euróba kerülhetne a szerződtetése."
2014-10-30 15:28
Amennyit láttam idén belőle, nagyon jó igazolás lenne. Bár Schneiderlinnek jobban örülnék, de ő is elég ütős VKP
2014-10-30 15:29
Szép győzelem, és az ideihez mérten szép játék. Debuchynek is fel kell kötni a gatyeszt, ha visszatér, mert Chamberst már nem szívesen tenném ki a csapatból
2014-11-02 10:21
Mind két gól elkerülhető lett volna. Gibbs a felezőkörnél is szabálytalankodhatott volna. A második gólt pedig egy jó szemű edzővel, aki bele mer nyúlni a meccsbe. Már az első félidőben akkor verte meg Chamberst az embere, amikor akarta. Egy Chambers, v Monreal helyett Bellerín csere szerintem enyhített volna a dolgon. Ramsey-t padra kell tenni. Öncélúan játszik, lehetetlen helyzetekből akar lőni, cselezni. Cazorlának hetek óta nincs jó megmozdulása. Hiába van bő keret, ha nem használja ki AW. Rosicky, Campbell, Podo mind megkaphatnák a lehetőséget. Frissíteni kellene néha a csapatot, akkor amikor tényleg elfáradnak... Egy Éles szemű edző ezt látja. A csapatvédekezés stabil és fegyelmezett volt kb a 60. percig, amikor kezdtek fáradni a fiúk. Akkor kellett volna friss embereket behozni. A védelmünk nem klasszisokból áll, de amikor tudtunk csapatként védekezni, az felért a Chelsea féle busszal. Egy héten belül kétszer ugyanazt a hibát elkövetni nem lehet, és ez már nem a játékosok hibája.
2014-11-10 15:21
Azért az bíztató, hogy a MU-nál már azok is sérültek, akik a védők helyett voltak védők. :D Sok gólos meccsre számítok, és győzelemre
2014-11-18 07:56
Szerintem nem monreal a gyenge pont a védelemben. Merte rögzített helyzetekben még csak-csak elfejeli a labdákat, de ha egy kis dinamika is van az ellenfél támadásában, már nem találja a helyét. Ha megnézitek az idén kapott góljainkat, szerintem igen nagy része visszavezethető valamilyen formában a németre. A MU ellen is érthetetlen volt számomra, hogy mit keresett olykor a támadó harmadban!? Tavasszal szívesebben nézegetnék egy Debi-Chambers-Kosci-Gibbs négyest, előttük egy új, IGAZI Vkp-val.
2014-11-25 09:59
Nem sérülékeny, vagy inkább nem szaggatja szét magát? :) Mióta itt van egy sprintet nem láttam tőle kivágni. És ezt nem a fizikumának tudom be, mert láttam már loholni Crouchot, vagy anno Kollert. Kopik ő már rendesen. A lestaktika is nagyon sokszor rajta bukik el.
2014-11-25 14:47
Tovább fogunk jutni, mert a Galata, vagy veri az Anderlechtet, vagy leikszel vele. A legnagyobb baj, hogy nem emlékszem, hogy mikor voltunk utoljára csoport elsők, vagy hogy miokor jutottunk tovább megygőző játékkal a csoportunkból. Abból az indítványbó amúgyl lett valami, hogy az EL győztes kövi évben a BL-selejtezőben indulhasson?
2014-11-25 14:51
Szerintem meg ez egy abszolút unszimpatikus dolog volt Usmanovtól. Ezt mondja meg AW-nek, de ne a médiának beszéljen róla. Amúgy is szarul megy a csapatnak. Gondolom Wenger sem repes az örömtől miatta. Az orosz ezzel kb odaszart, ahonnan eszik. Ugyan úgy nem tesz "semmit" a klubért mint Kroenke, akkor szerintem nyilatkozhatna is ugyan annyit. A szezonban egy komoly hibát követett el Wenger, mégpedig h nem vett KH-t és VKP-t. Ezért a hibájáért egész ősszel, minden fordulóban megkapja a magáét. De tud rajta változtatni? Késő bánat...
2014-11-26 17:07
A kapu előtt mág tényleg bizonytalan Sanogo, és sokszor lesre is fut, de az összjátékokból kiveszi a részét, és elég jól megtartja a labdákat. Én nem írnám le hosszú távon. Még nem Arsenal szintű, de ha megnézitek, a korosztályában már kiemelkedik a tudásával. Francia U21-ben meccsről-meccsre betalál, és jó játékkal rukkol elő. Nem a jelen embere, és nem valószínű, hogy Henry lesz belőle, de szerintem Giroud-Welbeck szintig eljuthat.
2014-11-27 13:05
Valaki nem tudja, hogy hogyan szól a szabály a jövő évi BL kvalifikácóról, ha esetleg egy angol csapat nyerné idén az EL-t? Ugye jövőre már az EL győztes is indulhat BL selejtezőben. Ez hatással van mondjuk a PL 4. helyezettre?
2014-12-01 12:07
köszi mrkvcspl :D
2014-12-01 12:12
Attól nem kell tartani h a tottenham bármit is nyerjen :D
2014-12-01 16:27
Az utólsó mondat nagyon jól jellemzi a csapatot
2014-12-04 14:56
Minden évben kiválasztunk valakit, aki a csapat fékje. Idén légyszi válasszuk ki Mertesackert, mert kibaszottul irritál a játéka az egész szezonban.
2014-12-06 18:04
Mind a 3 gólt a védelem bal oldaláról kaptuk. Lehet, hogy Chambers hibázott a góloknál, de egyiknél sem neki kellett volna abban a pozícióban lenni. Merte nagyon nem találta a helyét.
2014-12-08 11:32
Látom Hektor te is szépen kihasználod a magyar nyelvet. Szerintem ezt kevésbé alpári módon is kifejzhetted volna. Egyébként roszko nem bántásból: Értelmes dolgokat írsz, és sokszor egyet is értek veled, de ha egy mondat nem 5 soron keresztül tartana, vagy olykor egy vesszőt is tartalmazna, akkor még inkább mutatná a hozzászólásaid értékét.
2014-12-09 18:35
Reméljük a decemberi hajtásban kap majd lehetőséget. megnézném őt 4-4-2-ben Welbeck párja ként. Végre össze jöhetne egy jobb és egy bal lábas csatár, hosszú évek után
2014-12-11 08:34
Szép dolog, h kiáll az Öregért. Reméljük ezek a gólok beindítják őt is. Most a kavalkádban jó lenne még egy húzó ember
2014-12-11 13:17
És mi még azt hittük, hogy sokan leszünk a középpályán XD Szécsényi-Bellerin,Debu,Merte,Gibbs-Flamo,Ox-Welbz,Santi,Alexis, Giroud holnap, aztán Debu megsérül, mert még nem bírt 90 percet. Gibbsnek is lement a 4 meccse, amit le szokott tolni sérülés nélkül, ideje neki is összeszedni egy apró problémát... Eszemfaszom megáll...
2014-12-12 12:46
Kivételesen örülhetünk, hogy nem lettünk csoport elsők. Dortmund a második kaposok közül megkapta az egyik legnehezebbet. Tovább kell jutni.
2014-12-15 13:08
Azzal, hogy a cikk Hamsikot csatárként említi kb túl is van tárgyalva az oldal hitelessége, és a hozzánemértése. Szerintem 1 védő fog érkezni+ bejelentjük, hogy megegyeztünk Khedirával, aki nyáron jön ingyé
2014-12-16 11:21
Szasza nyugodj le, és koncentrálj. :D Sanogo mehetne kölcsönbe. Mindenki tudja h nekünk a január arrról szól, hogy veszünk valakit 31-én, csak hogy befogjuk a szánkat. 18 milla reális szerintem shaquiriért, de ha mindenki egészséges, ami a támadó részlegben lassan megtörténik, akkor már drága padozni. Kell egy kh, Chamberst meg ki lehetne próbálni vkp-nek, állítólag az volt az eredeti posztja valaha
2014-12-19 18:49
Egyszer végre beállnék védekezni. A Pool otthon győzelemre fog menni. Ők csak akkor tudnak játszani, ha ki tudják használni a játékosaik sebességét, pláne most, hogy épkézláb ék nélkül játszanak. Csapatként meg tudnánk oldani a védekezést, kontrákban meg Alexis, Welbeck, Santi gyorsasága lenullázná a pool darabos bekkjeit.
2014-12-21 15:00
Bojan: Itt nem az fiatalok igazolásával van a baj, hanem inkább a mentális felkészítéssel. Ha megnézed a pool átlagéletkorát, szerintem a miénk környékén van, ha nem alatta. De azok a játékosok valahogy mégis úgy állnak hozzá a meccsekhez, ahogyan az egy "bajnoki címért küzdő" csapatnál elvárható. Lehet szidni Rodgers-t, hogy elköltött 100 milliót középszerű játékosokra, de ők legalább nem sétálgatnak a pályán, és nem húzzák össze magukat...Leginkább az alázat hiányzik a mostani játékosainkból. Wenger 20-21 éves korukban elhiteti velük, hogy ők az istenkirálycsászárok. Ezek a kis pöcsök olykor akkora mellénnyel mennek ki a pályára, hogy hihetetlen. A másik a csapatmunka. Alexis leigazolása jó húzás volt, de egyre többször látni rajta, hogy öncélúan játszik. A dortmund elleni 2. meccsen a vonal mellé volt ragasztva, és ott is tudott hozzátenni a játékhoz, amellett, hogy nem bontotta meg az egységet. Rendet kell rakni a fejekben, és tisztázni kell a játékosokkal, hogy milyen célokért is küzd ez a csapat, mert azt látom, hogy ők is egyre könnyebben elégszenek meg a 4. helyezéssel....
2014-12-22 12:34
Reméljük, hogy jól fognak haladni a felépüléssel a srácok, és a nagy-hajtásra elérhető lesz Arteta-Ramsey-Koscielny.
2014-12-22 13:40
Neuville egyébként Neville. Neuville német válogatott csatár volt :D Egyébként egyetértek vele. Flamo kb ugyanannyit hibázik idén, mint Per. Megköszönhetjük a bírónak, h hétvégén végig a pályán volt.
2014-12-23 11:54
Sissoko kicsit hasonlít Yaya Touréra játékban. Örülnék az érkezésének. Bár a cikk elég kacsa gyanús. Az egész abból indult, hogy egy régebbi interjúban valóban lenyilatkozta, h a kedvenc klubjai közé tartozunk. Nem lenne rossz csapatunk, ha ez már átigazolással járna. Hallottunk már hasonlóakat jó képességű játékosoktól az elmúlt pár évben(J. Martinez, Holtby....)
2014-12-23 21:04
Végre Matchday! Tudtam, h hiányzik valami a Karácsonyból, a havon kívül :D
2014-12-26 09:10
Coquelin-t szívesebben nézegetem, mint Flaminit. Neki is megvan a meccsenkénti sárga lapja, de valahogy kevésbé érzem benne a hibát. Wenger megnézte a chelsea tavalyi meccseit és próbál utánozni, de valahogy nem a mi játékunk ez a busz parkolósdi. Reméljük csütörtökön frissen fitten megyünk a Sotonhoz.
2014-12-29 11:12
Szerencsétlen Poldi és Campbell alig játszik, a sérültek visszatérésével meg még kevesebbet esélyük lesz. Beáldoznám őket, és az árukból megvenném Schneiderlint, vagy egy másik elérhető kvalityi VKP-t
2014-12-29 14:05
Mondjuk, ha az interbe megy, ahogy a pletykák szólnak, azzal sem lendít a karrierjén :)
2014-12-29 15:47
Az biztos, h Poldi mindig hozzá tud tenni a támadásokhoz. Azt is igaz, hogy nem egy robotolós játékos, de egy-egy félidőt megérdemelne néha
2014-12-30 12:14
Eltelt még egy év, s az óra újra indult, A trófeás vitrinben a kulcs ismét elfordult. Kinyílt valahára Kroenke tárcája, Alexis góljait sok csapat sajnálja. Wengus kabátján megjavult a zipzár, dennis89 Boldog Új Évet Kíván!
2014-12-31 17:15
Szerencsére az üldözők közül is mindenki botlott. Valszínűleg a Spurs is fog pontokat veszíteni
2015-01-01 18:01
Tudod Basset angliában ez komoly büntetéssel jár, mert ott tisztelik a focit. De menj ki próbáld meg Te is... Meséld el nekem kérlek, h miért Wenger hibája volt a soton meccs? ÉS ne gyere azzal, hogy nem vett ezt vagy azt a szezon elején.... Az aktuális kerettel mit csinált volna, amikor két taktikától független hibából kapunk gólt?
2015-01-03 11:02
Félreértetek srácok. Torkig vagyok én is az idei produkcióval, de most csak a Soton meccsről beszéltem. Mikor szinte ugyan az a keret letolt 3 meccset egy héten belül. Szerintem nem Wenger tehetett a vereségről. Ha el is tekintünk a balfaszkodástól, ami hátul folyt, Santinak és Alexisnek is megvolt a maga ordító helyzete, amit, ha belőnek, akkor másképp alakulhatott volna. Az egész éves teljesítmény nekem sem tetszik, de nem lehet minden vereséget Wenger számlájára írni. Jöhettek azzal, hogy így motiválatlan a csapat, úgy motiválatlan a csapat, de ez a játékosok felelőssége is. Csak éppen meccs után nem nekik kell kamera elé állni és elvinni a balhét. Lásd az aktuális esetet, mikor két egyéni hiba miatt Kit vesz elő a többség???
2015-01-03 13:12
Jöhet új edző szerintem, de inkább most adnék még egy két évet az öregnek, amikor végre lehetősége lenne saját szájíze szerint alakítani a csapatot. Kíváncsi vagyok mit szólna itt a nagytöbbség, ha idehoztuk volna nyáron Kloppot, és nálunk hozta volna azt a remek őszi teljesítményt, amit a Dortmundnál...
2015-01-03 13:22
És azt honnan veszed, hogy egy új edzőnek nem kell ugyanúgy 2-3-5 év, hogy rendbe rakja a csapatot? A mostani keretben szerintem benne van, hogy az említett 2 év alatt túllépjenek egy középszeren. Valahogy biztosabbnak érezném, ha egy kész csapatot tudna továbbadni Wenger egy másik edzőnek, mintha ezt a társaságot, aminél 50-50% h feljebb lépünk, vagy tényleg kiszprulunk a top 4-ből. Azt nem gondolnám, hogy egy új edző megkapná azt a támogatást, mint pl van Gaal. Ha öszinte akarok lenni magammal, akkor meg tudom, hogy ebbe a csapatba legalább 100 millát még bele kellene ölni, hogy komolyan versenyben legyünk a bajnoki címért, vagy a Bl-ben.
2015-01-03 14:06
Ebben egyetértek bassettel. Ahogy a Soton meccsen mutatták a VIP páholyt és Pat Rice-t, akkor átfutott az agyamon, hogy az ő kiesésével megváltozott az egész csapat játékfelfogása...
2015-01-03 16:02
Ha nem lenne ő is üveglábú, akkor fiatalabb korában is több hasznunkra lehetett volna. Sajnos most már kondijából adódóan sem lehet rá állandó kezdőként számítani. A 70. perc környékén rendszerint beleszürkül a mezőnybe, pedig a játékintelligenciája tényleg látszik minden megmozfulásán
2015-01-03 16:06
Meg amúgy is tovább kell jutni, hogy Wenger tolhassa a: nagyon jól reagáltunk a vereségre, meg a : Van tartása a csapatnak szövegeket :)
2015-01-04 10:08
Mindenki tudja h Schneiderlinnel járnánk a legjobban, de neki meg fogják kérni az árát, úgyhogy szerintem nem is benne gondolkodik a vezetőség
2015-01-04 10:14
Most komolyan. Egy denmark sport news honnan a véreresből tud ilyet? Nem hiszem, h valami dán újságíró átruccant az Arsenal meccsre, hogy hallgtózzon. Másik meg h egy ilyen sztorira lecsapott volna valamelyik angol "blikk", ami nem történt meg. Még azt sem lehet mondani, h van kapcsolatuk, mert se Bendtner, se Olsson :D
2015-01-05 13:01
Perrinnek nagyon erős a fejjátéka tavaly hat gólt fejelt a francia bajnokságban. Egyébként európa liga meccseken láttam, és szerintem nem egy rossz játékos. Bár ő is 29 éves...Nem tudom, h jó ötlet-e három 30 körüli KH. Amikor jön a váltás, akkor lehet gond az újjáépítéssel. Amúgy simán adnék lehetőséget Haydennek...Ligakupa meccsen, meg a felkészüléskor nekem tetszett
2015-01-05 15:42
Nem hiszem h a Soton elengedné most télen, mikor ekkora ambíciói vannak, plusz pénzügyileg sem szorulnak rá. Nyáron, ha előttük végzünk akkor esetleg, vagy ha mégis most, akkor szerintem irreálisan magas összeget kérnének
2015-01-06 13:45
Aki látta a tegnapi Inter meccset, és figyelte Poldi játékát, az azért láthatta, az egyik okát, h miért adtuk el. Amellett, h voltak jó megmozdulásai rengetegszer láttam őt sétálgatni a pályán, amikor a csapattársak letámadtak. Egy két kontránál kb akkor ért föl, mikor már a juve védelem is visszazárt.
2015-01-07 10:30
Digi 2 adja a meccsünket. Wenger egyébként mondta, h szíve szerint PL csapatnak adná, de őszintén melyik PL csapatnak jelente erősítést? Azért meg kár odaadni, hogy máshol is padozzon.
2015-01-07 19:12
Sczeszny egy jó alapvonal kapus, de a pályán naygon nem lát jól. A kijövetelei 50-50% h bejönnek. Rendre rossz döntéseket hoz, hogy mikor kell kint maradni, és mikor kell visszatáncolni. Nekem minden közvetlen szabadrúgásnál összeszorul a gyomrom, mert látom, h a srác milyen idióta módon állítja fel a sorfalat, és hova helyezkedik mögötte. A reflexeivel és a képességeivel nincsen gond, de fejben még mindig nagyon éretlen. Pedig egy kalsszis kapus kell a keretnek, mióta nincs ilyenünk(Seamen, Lehman), azóta nem vagyunk komolyan versenyben kupákért. Lehet mondani, h nem lehet erre kihegyezni, de sokszor egy-egy plusz pont is sokat számíthat. Pl ha most a soton elen nincs a két hiba, akkor kicsit máshogy nézne ki a tabella.
2015-01-09 11:28
Az átiagzolásokat lehetőleg csendben folytatjuk le....Látni kellene egy videót, a sunyi mosolyokból lehetne következtetni az érkezők kilétére :D
2015-01-10 15:26
Én meg azt mondom, hogy welbecket neveljük át vkp-nak. Fizikálisan megvan a felépítése, jól tartja meg a labdákat, jól passzol, a hosszú lábaival sok labdát elér :D
2015-01-11 12:48
Azért mostanában az NFL-ben is voltak cifra ítéletek, vissza nézés ide-challenge oda... Aki ellenszegül a rendszernek azt elmeszelik...Amikor SAF volt a MU edzője, akkor hányszor volt, hogy egy nekik rosszul fújó bíró egy ideig csak másodosztályú meccset vezethetett!? Érdekes, h a mi esetünkben ez nem történt meg Dein, vagy Dowd hibái után....
2015-01-14 15:16
Az a baj basset, hogy bármilyen pletykalap írását tényként fogod fel, és egyből támadod Wengert, vagy a csapatot. A City jól járt Bonyval, ellenünk szerencsére ANK-n lesz Touréval együtt
2015-01-14 16:43
Azért Touré nagy stabilitást ad a középpályának, szerintem meg fogják érezni a hiányát. Reméljük Agüero sem nyeri vissza a formáját hétvégére. A City védelmét sebezhetőnek tartom. Úgy gondolom van esélyünk nyerni. Bár Dein-nel még lehet h számolni kell, mint hátráltató tényező
2015-01-14 17:16
Basset, azért azt meg kell jegyezni, hogy Henry mondhatni utánozhatatlan volt, és ösztönösen csinálta a dolgokat. Sheva robotolósabb, inkább befejező csatár volt. Ilyen értelemben Giroud tényleg jobban hasonlít rá. Welbecket tudnám hasonlítani Henryhoz játékstílusban. Ha Titivel együtt dolgozhatna pár évet, meg az öreg is centerként számítana rá, akkor szerintem sok évig lehetne az első számú csatárunk.
2015-01-15 12:00
Bielik már fél-hivatalos. Ő vkp, bár kíváncsi vagyok, hogy mikor ér az első csapat közelébe. A Legiaban már bemutatkozott a nagyok között.
2015-01-15 15:29
A .comon olvastam Wenger nyilatkozatát, h 1 v 2 járékost akar igazolni
2015-01-15 15:43
Fifa tegyünk hozzá, hogy az elmúlt években a Chelsea is elkezdte szintre hozni a mérleget. Tavaly és tavaly előtt szinte csak az eladott játékosok árából gazdálkodtak.(Mata, Luiz, De Bruyne,Lukaku) Ez is nagy probléma nálunk, h most se hatalmas szponzori pénzek nincsenek (MU), se kiugró eredmények, amik extra hasznot hoznának. Mi azt sem tudnánk megcsinálni, hogy beáldozunk egy-egy játékost, mert ha megnézzük a játékosaink értékét, azok akik fölöslegesek, nem képviselnek túl sokat. talán 3 játékos eladásából tudnánk finanszírozni egy klasszist, az meg nem biztos, hogy a csapat hasznára válna. Persze ez azoknak szól, akik 100 milliókat költenének a piacon.
2015-01-15 19:15
Uusmanov tudod miért nem áldoz? mert kb 29% részesedése van. Év végén, mikor osztják a jutalékokat, akkor teszem azt 100 millió fontot szétosztanak a részvényesek között. Abból kap 29%-ot, ha ő ad 50 millát egy játékosra, akkor már mínuszban van. Kroenkenél, mint főrészvényes ez a szám még mindig hasznot jelentene. Tudom, h nem ilyen egyszerű a számolás, adók, ez+az dolgok miatt, meghát a nagyságrendet sem tudjuk, de valahol érthető. Még akkor is, ha milliárdosokról beszélünk, ezek üzletemberek. Abramovics más tészta, ő kint ül a Chelsea majd összes meccsén, és szurkol a csapatnak, míg a mieink csak a bevételekért szurkolnak. Az elmúlt hetekben jelent meg egy írás, az egyik Arsenalhoz közel álló személytől/ről, - amit már jó ideje tudtunk- hogy már jó ideje nem számítanak az eredmények, csak a profit. Nem tudom, már h ki volt, de ha megtalálom belinkelem
2015-01-15 19:43
Pedig a két dortmundi hogy illene a csapatba...Ők is sérültek a szezon felében :D Viccet félretéve Schneiderlin számomra a lehető legjobb igazolás lenne, bár elvileg most Wanyama megsérült a sotonnál, ami fölverheti az árát.
2015-01-16 13:11
És azután bassethound felébredt... Az a baj, hogy nekünk 5 helyzet kell egy gólhoz, a city meg elég jól kontrázik a labdavesztések után. Mire belőnénk a 2-3 gólodat, addigra elmegy a meccs fele :D. Amiről Te beszélsz, az inkább fordítva szokott történni. Beszopunk 3 gólt, aztán meg futunk az eredmény után. Alexist pont egy ilyen meccsen pihentetni meg hülyeség lenne.
2015-01-18 11:44
Melyik meccsen lőttünk idén 4-5 gólt a bajnokságban? Nem hiszem, hogy pont ma kezdenénk neki, de úgy legyen! :)
2015-01-18 15:40
Jó játékos Hummels, de egy védőért annyi pénzt én sem adnék ki. Laporte jó választás lehet, ha 15 körül elengednék, de mostanában beszélnek Gabriel Paulista-ról is. Szerintem utóbbi lenne a legjobb. A villarealban nagyon meggyőző idén. Hasonlít a stílusa Koscielnyre. Mozgékony, technikás, elég jó a fejjátéka, a védelem minden pontján bevethető és az ára a töredéke lenne hummelsének. Arról nem is beszélve, hogy talán jobban tűrné az esetleges padozást.
2015-01-19 13:00
Srácok ne menjünk már át személyeskedésbe....Basset rólad egyre többször jutnak eszembe Nick Hornby Focilázában leírt idős Arsenal szurkolók, akik örültek a sikereknek, de nem mutatták ki. Kívülről úgy tűnt, mintha csak a csapatot szidni járnának meccsre, és még akkor is morgolódnak, amikor éppen valami szépet csinálunk :D
2015-01-19 17:57
Az a baj, hogy ezzel az oldal színvonalát rontjátok. Benéz egy másik csapat szurkolója, és véleményt alkot rólunk. Általában szurkolókról alkotott vélemény átragad a Csapatra.
2015-01-20 13:00
Mindjárt átjönnek ide is negatívkodni :D Egyébként nagyon jó teljesítményt nyújt. Remélhetőleg hosszú távon is képes fenntartani
2015-01-20 13:01
sajnálnám, ha a campbell pletyka igaz lenne mert nem tudta megmutatni, hogy mire képes, dehát szélsőként bevethető játékossal tele a padlás. Ennek fényében 10 millió euró viszont nem lenne rossz pénz érte.
2015-01-20 15:51
Ő megkapta már a munkavállalásiját? Amúgy, ha Campbell nem fér be, akkor kétlem h Wellington beférne...
2015-01-21 11:05
Szerintem Paulista jönni fog. Basset az Öziles cikknél nézd meg a dátumot. Mindig azzal jössz, hogy Te olvasol, és jól informált vagy. Akkor légyszi ne linkelj közel 5 hónapos daily staros kacsákat.
2015-01-21 11:10
Valamelyik külföldi Arsenal fan oldal lehozta, hogy elvileg, ha 10millió font fölötti áron veszünk játékost, onnantól kötelesek megadni a munkavállalásit, vagy kompenzációt kell fizetni az adott klubnak.
2015-01-22 10:10
Santi bebizonyította, h ha kell, akkor védekezni is tud. Simán kipróbálnám őt Coquelin mellett. Ahogy a Chelseanél Matic az igazi védekező, úgy együtt játszhat Cesc, és Oscar, akik a támadásokat. Nálunk is kivitelezhető lenne szerintem a Coquelin, Santi, Özil hármas a középpálya közepén egy két meccs erejéig.
2015-01-23 12:46
Ha pár éve az a szutyok chelsea képes volt megynyerni a bl-t, akkor kis szerencsével valóban van esélyünk nekünk is. Főleg, ha tudunk olyan játékot is bemutatni, mint a city ellen. FA kupára meg kb ugyanannyi esélyünk van mint bárki másnak. Tipikusan olyan trófea, amit akár meglepetéscsapatok is elhódíthatnak
2015-01-23 13:07
Illaramendi nagyon intelligens játékos. Tökéletes Arteta utód lenne, csak talán ő még erősebb is védekezésben. Korban is beillik a középpályánkra :) Ha összejönne Ő és Paulista is, akkor elégedett lennék a januári piaccal
2015-01-24 13:34
Nem rémlik h Milner valaha is játszott volna vkp-t, mai meccstől eltekintve. Bár most is csak felírás szerint :) Amellett vele lenne még egy duracell nyuszink :D
2015-01-24 16:24
Elöl szerintem mostantól számításba fogja venni Akpomot a mester. Tehetségesebbnek tartom, mint Sanogot. Poldi, Campbell csatárt amúgy sem nagyon játszana, ugyh sokkal gyengébbek nem lettünk elől sem.
2015-01-25 10:39
basset ne kezdd a rinyálást :) Erős ez a csapat így is, ha meg gáz van, akkor van 3 cserénk Alexisre, Santira, meg OX-ra :). Nem szabad kiindulni a tegnapi meccsekből. Én bízom a csapatban. 3 gólos különbséget várok.
2015-01-25 16:35
West hamnek is elég volt a 3 helyzet :) Bár még nincs vége
2015-01-25 16:40
Rosi, Özil szerintem megoldja. Reméljük Walcott is kaput talál ma már.
2015-01-25 16:44
Pogba jó játékos. SAF meg helyretette a focistáit, ha nem sikerült, akkor mehetnek Isten hírével. Emlékszem, mikor levadászta Beckhamet a stoplisával :D Azóta Pogba is profibbnak, és nyugisabbnak tűnik. Sajnos zsebbenyúlós igazolás, úgyhogy kb esélytelen....
2015-01-26 19:22
Paulistáért több neves csapat is érdeklődött állítólag. Reméljük be fog válni, bár a spanyolból érkező játékosok általában jól teljesítenek a PL-ben is. Pozitívum, hogy több poszton is bevethető. Ha sikerülne Großkreutz-ot is elhozni, az is nagy fogás lenne. Ő is több poszton bevethető, az összeg, amiről cikkeznek vele kapcsolatban meg felérne egy ajándékkal.
2015-01-27 12:34
Zouma is francia :D Amúgy szerintem lesz egyesség Coquelinnel és Akpommal is. Ennyi támadó jellegű játékost elengedi, amennyit mi elengedtünk januárban, vagy azt jelenti, h kap majd lehetőséget Akpom és Gnabry is, vagy azt, hogy jön még valaki.
2015-01-28 10:48
Coq játék nélkül nehezen is lehetne válogatott. Mostani teljesítménye alapján viszont szerintem látni fogjuk a selejtezők, vagy a barátságos meccsek során.
2015-01-28 13:15
Az elmúlt időszakban kezdünk kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtani. A következő egy- másfél hónapban nem nagyon lesz rangadónk a Spurson kívül. Jó lenne a harmadik helyet elérni, és egy biztosabb előnyt kiharcolni az üldözőkkel szemben. A visszatérők formája bíztató, a csapat pedig minden összeállításban jó képet mutat. Reméljük kitart ez a forma, és a sérülések is elkerülnek a szezon végéig
2015-01-28 13:22
Angliában is beköszöntött a tél, gondolom még nincs hozzászokva a hideghez, és nem úgy melegített, ahogy kellett volna. Ráfér a pihenés. Villa ellen hozni kell nélküle is. Ősszel Birminghamben is nélküle nyertünk
2015-01-29 17:25
Ráfért, bár szerintem nem fogja nagyon mgviselni a Chelseat...
2015-01-30 14:42
Valahol azt írták, h Orstein szerint ma már szinte esélytelen, h igazolunk vkit, de nyáron megint prioritás lesz egy klasszis VKP. Állítólag Reus is minket preferálna, ha viszik dortmundból. Nyárra elég is lenne az a két emberke :)
2015-02-02 15:58
Fú de utálom a szombati nyitómeccseket. Tavaly nem nagyon mentek nekünk. Remélem most rendesen leülepszik az ebéd, és elpicsázzuk a csirkéket. Ha összejönne, simán benne van, hogy már hétvégén előre ugrunk a harmadik helyre.
2015-02-06 10:53
Érdekes a kezdőcsapat...Reméljük Ospina ma megint clean sheet-ezik.
2015-02-07 13:09
Bergkamp jöhetne edzőnek. Lassan már előléphetne a segédedzőségből az Ajaxból.. Jönne mellé Henry meg Pires segédnek . Kapusedzőnek Seaman, meg Lehman. Wengust meg megtartjuk scoutnak :D
2015-02-08 11:24
Dr. House nem jó, mire kitalálja, h mi a baj, addigra vége a szezonnak :D De 13 jöhet :D
2015-02-08 12:03
Basset, Giroud lövései gyengék? MU, Community Shield. Fejelni nem tud? Nem csak azt kell nézni, hogy hány gólt fejel, hanem, hogy hányszor fejeli le az előrebaszott labdákat pontosan a társaknak. Lassúnak lassú, de jól olvassa a játékot. Rengeteg kényszerítőben vállal szerepet. Poldi vs Montpellier, Wilshere csoda tavaly a Norwichnak, Ramsey a kupadöntőn, vagy most Rosi 2. gólja a Preston ellen. Ezek mind olyan megoldások, amik nem a körülményességre vallanak. Nem egy csel király, és mozgásban nehezen tartja a labdát, de szerintem nem egy rossz csatár. Ha beáraznánk, nem valószínű, hogy csak alsóházi klubok jelentkeznének érte. Emellett nyáron kell egy Klasszis csatár, mert nem lehet Giroud-t az elmúlt 10-15 év támadói mellett említeni (Wright, Bergkamp, Henry, RVP). Giroud még nem termelt 20 gól fölött a PL-ben, és nem is valószínű, hogy valamikor fog. Cserének, kiegészítőnek nem rossz, de ez a következő lépés a csapatépítésben szerintem.
2015-02-09 09:18
úgy legyen roszko
2015-02-10 10:21
Nem tudom, h bellerín hibája, vagy a védelemé, de rendre eltolódunk a védelem bal oldala felé. Kurva sok helyzet alakult ki Bellerín oldaláról a csirkék ellen is, és tegnap is. Nem tudom, h ez csak nekem böki a szemem? Amúgy ez a tegnapi taktika érthetetlen volt számomra. Lényegében csatár nélkül játszottunk. Az első félidőben volt az ék helyén Özil, Walcott, Alexis, Rosicky...OK, hogy sok kreatív játékos, de hogy fixen senki nem állt ott befejezőként, az érdekes. Helyből kiesett támadásoknál a beadások lehetősége. Ezzel egyértelmű volt, hogy körömpasszokkal, vagy átlövésekkel fogunk próbálkozni. Ha az elejétől játszik Giroud, vagy Welbz, akkor szerintem sokkal simábban nyerhettük volna a meccset. Jobban lehetett volna variálni támadásoknál a passzos játékot, és a beadásokat. Arról nem is beszélnék, h mennyire nem volt egyensúlyban a csapat. Rengeteg támadó jellegű ember miatt úgy futottak át a középpályánkon, ahogy nem szágyellték. Reméljük Rambo, és Alexis sérülése nem súlyos.
2015-02-11 11:44
Mi lehet elavult egy edzőközponton? A fitnesszgépekkel van a baj? Vagy szerintetek homokpályán készülnek a játékosok? Sokkal szerényebb lehetőségekkel bíró csapatoknál negyed annyi sérült van. Egyértelműen vagy az edzés szervezésével van a probléma, vagy a kiválasztással. Az utóbbit kétlem, mert olyan játékosok dőlnek ki fél évekre, akik más kluboknál 3 évig még megfázva sem voltak. Idén talán van egy kis javulás, hogy legalább némileg lerövidülnek a sérülések, de még így is szarul állunk.
2015-02-12 10:43
Közvetít a sport2. :) Amúgy, most elég jól váltják egymást a fiúk. Ramsey out, Wilshere in :D Reméljük, jó formában tér vissza ő is. Eddig ezzel nem volt gond az idény során. Gabrielt megnézném már, akár Chamberssel párban is. Úgy érzem nehéz meccs lesz, bár hazai pályán illene hozni
2015-02-13 11:09
Ha jönne Martinez, lehet h gyorsan lezavarnánk a transzfert, már az átigazolási szezon előtt. Anno Poldi is "hivatalos" volt már március végén. Az biztos, hogy ha Martínezen múlna, akkor minket választana. Egy 20+ bajnoki gólos csatár elférne már nálunk...
2015-02-15 10:06
Santi marad, és innen fog visszavonulni :) Nyárra lehetne szemezgetni innen [link]
2015-02-16 18:48
Nekem a Milner, Mbia, Gignac hármas jöhetne a listáról. Milner tökéletes mindenes játékos lenne. Széleken, középen, elől, hátul tud játszani, és hajtós
2015-02-16 20:24
Nem lehet mindig mázlija a mu-nak. Olyan nincs, hogy mindig kikapunk tőlük. Ez a tegnapi MU védelem egy vicc volt. A góljaik viccek voltak. Meg kell verni őket most is és a bajnoki meccsen is.
2015-02-17 12:26
Nem akarok általánosítani, de hihetetlen, hogy mennyire elfogultak a MU szrukolók...Megy a facebookon a savazás, de nem ismerik el, hogy kamuból jutottak tovább, és hogy egy rakás szart sem ér a játékuk. Örülök, hogy nekünk vannak az oldaon olyanok, mint basset és még pár ember, aki objektívan nézi a meccseket. Régen nem volt bajom a MU-val, csak a rivalizálás, aminek meg kell lennie, de idén már ellenszenvesebb, mint a buszosok, vagy az orkok
2015-02-17 13:47
Onnan már Dárdainak is csak egy lépés volt a Hertha kispadja :D
2015-02-18 11:39
Igen, és azon a rangadón összeverekedne Vieira, és Keane :D
2015-02-18 14:08
Én meccs közben T- betűnek fogtam föl :) Szép gesztus. Giroud pedig elég szépen rugdossa a gólokat. Kicsit úgy érzem mostanában, hogy változott a szerepköre, és annyira nem labdamegtartós továbbjátszós stílust kell játszania, hanem mintha megkapná a befejező csatár szerepét, és "csak" helyzetbe kell kerülnie. Remélem a Monacot verjük otthon kettővel, meg hétvégén az Evertont is :)
2015-02-23 19:02
Én azt sem bánom, ha a Citybe megy Pogba, mert az azt jelentené, hogy Yaya dobbant. Benne is van még 2-3 jó év, és szerintem lenne is esély rá. hogy elhozzuk.
2015-02-24 10:15
Hiába mondják itt sokan, hogy a csapat hibája volt, de az akkor sem magyarázza meg, hogy Merte miért volt 2 gólnál is a támadó harmadban. Bellerínt sokan dicséritek, de már említettem egy korábbi meccss után is, hogy rendre nem ér vissza, illetve túlságosan eltolódik, ami mertesackerre több melót ró. Ez elég gáz, mert a német sokszor a sajátját sem oldja meg jól. Amatőr hozzáállást mutattunk tegnap egy 180 perces párharcot elkapkodtunk. Az már csak a hab a tortán, hogy semmi nem jött össze. Ezt a sok balszerencsét visszakapjuk valamikor. Tegnapi meccs alapján egyébként simán benne van, hogy lövünk hármat ennek a Monaconak. Fásult szar játékkal olyan ziccereket alakítottunk ki, amiből máskor 5 gólt lövünk. Ha jó formában megyünk hozzájuk, és lesz védelem, akkor szerintem bármi megtörténhet. Jah, és szerintem Ramsey nagyon hiányzik. Ő adja meg az egyensúlyt a csapatnak. Santi védekezésben kevés, Coq meg egyedül megint csak, főleg, ha annyit előre mászkál, mint tegnap.
2015-02-26 10:54
Az biztos, hogy Wengernek nagy szerepe van a csapat felkészítésében, DE! Kérlek Világbajnok, BL győztes, minden évben BL résztvevő játékoskkal vagyuk teli. Ne kelljen már elmagyarázni nekik a mérkőzés fontosságát. Az is nevetséges, hogy ugyanazokat a hibákat egy szezonon belül többször is el tudjuk követni. Már az Anderlecht meccsen észrevehették volna, hogy a BL-ben nincs könnyű meccs. Az egész tegnapi forgatókönyv nekem hasonlított a MU elleni vereségre. Támadunk, semmi nem jön össze, kapunk egy szerencsétlen gólt, aztán kitámadnak a szerencsétlenek, aztén BUMM kész a csokapik. Megint visszatérek a védők kibaszott nagy faszságára, hogy mi a büdös véreres faszt keresnek az ellenfél térfelén. Ha nem tanulunk a hibáinkból, akkor kurva nehéz előre lépni. Mikor lehetőség van a keretet jó irányba építeni, akkor taktikusan játszani felejtünk el? Azért ez már tényleg kiveri kicsit a biztosítékot. Nem is tudom, hogy harag, vagy elkeseredettség volt bennem a tegnapi meccs közben, de nem akar eltűnni ma sem. Utoljára a Birmingham elleni Ligakupa döntő uán voltam ílyen levert. Akkor is magunkat vertük meg
2015-02-26 11:17
Mondhat bárki bármit, úgy is szurkoló marad. Máshogy kezdődik az a nap, amikor meccsünk van, és máshogy, mikor várod, hogy meccsünk legyen :D De egyébként ez a mi hibánk. A Facebookon mindenki túl pozitív volt, ugyanúgy, mint a csirke, meg a MU meccs előtt... Inkább vegye föl mindenki a kiesünk pofát, és akkor jók leszünk :D
2015-02-26 15:02
Nem tudom, hogy az csak az edző hibája-e az, hogy nem tudunk feljebb lépni, de hogy évről évre ugyanazok a taktikai hibák jönnek elő nagy meccseken, az egyértelműen az övé. A mostani kerettel lehetne egy sokkal dinamikusabb focit játszani. Engem nem zavarna, ha egy 4et kapok 5öt rúgok focit játszanánk, vagy egy egy boring-boring arsenalt 1-1 góllal megnyert meccsekkel. De ebben a csapatban most pont ennek a kettőnek a kellékei nincsenek meg: a jó védelem, vagy a klasszis befejező ember.
2015-02-27 12:54
Nem lehet itt biztosat igazolni. Mikor a csirkefarm leigazolta Soldadot, azért izzadtam kicsit azok után, amit a La Ligában nyújtott. Most meg csak a fizetést viszi. Falcao sem az év igazolása. Cavani sem ugyanaz a PSG-ben, mint Nápolyban volt, mégha poszton kívül is játszik. Aki szerintem nyáron elérhető lenne: Martinez, Jovetic ( A city-ben nem kapta meg a lehetőséget, pedig egy két meccsen bizonyította, hogy beférne), Icardi (Mióta Poldi miatt nézem az Inter meccseket, azóta nagy kedvencem lett.) Nem mondom, hogy klasszisok, de más stílusú támadók, mint Giroud. Welbeck valószínűleg főleg a szélen lesz számításba véve, ami érhető is, mert nagyon nagy mezőnymunkát végez, úgyhogy őt nem is számolom csatárként.
2015-03-01 12:36
Most mennyire hiányoznak azok a pontok, amiket év elején hullajtottunk... Ha nincs Giroud, és Kos hosszabb kihagyása ősszel, akkor akár másodikak is lehetnénk. Sőt-sőt....Ha a következő szezont lehoznánk 0 hosszútávú sérülttel, akkor odaadnám idén a top4-et...
2015-03-02 14:45
Wenger addig maradni fog, amíg nem nyerünk egy PL-t, vagy esetleg egy BL-t. Szerintem a vezetőség is úgy van vele, ahogy itt sokan, hogy nagy rizikó lenne elküldeni, mert 50-50, hogy beválik-e az utód..Ha sikerül összehozni egy olyan keretet, amivel a fenti célok elérhetők, akkor talán nyugodtabban lehet átadni a stafétát egy másik edzőnek, esetleg stábnak. Én nem vagyok Wenger ellenes, de évről-évre kezdem én is érezni, azt, hogy kell valami extra, ahhoz, hogy valamelyik nagy trófeát megnyerjük, mert az öreg már nem a régi. Arról már lemondtam, hogy lesz egy olyan szezon, hogy sérültek nélkül kihúzzuk. Marad az a 2-3 év építkezés, amivel versenyképes(sokak szerint az már megvan???? ennél több kell) csapat hozható össze.
2015-03-03 11:55
Gratula! Reméljük a Te jubileumod nem úgy fog elsülni, mint mondjuk Wenger ezredik meccse, vagy jópár másik Arsenalos nagy szám :D
2015-03-04 17:03
Roszko nagyon szépen összefoglaltad, de nem a statisztikák alapján fog eldőlni a meccs. Aki több gólt lő az nyer. Remélem nem lesz szükség újrajátszásra, mert az nem hiányzik senkinek.
2015-03-05 13:22
Kettőből egyszer verjük meg a Unitedet. Nem tudom melyik fájna jobban nekik, ha kiesnének a FA kupából , vagy ha kiszorulnának az első 4ből :)
2015-03-05 15:36
Mondjuk a liverpool középpályájára könnyebb bekerülni szerintem. Wilsherenek, ha lesz egy teljes szezonja, akkor szerintem képes lesz előrébb lépni.
2015-03-06 08:11
Kontrára kell berendezkedni, át kell adni a területet a Unitednek. Balfaszok...Nem bírnak normális gólokat rúgni. A védelmüket rendre föltolva játszatják. Szét kell őket kontrázni. Előre Walcott, Welbeck, Alexis/OX. Szét futjuk őket kontrákból, és nincs miről beszélni. Taktikailag egy nagy nulla az a csapat. Az mondjuk valószínű, hogy tolni fogják otthon a sporik, de nem számít. Remélem a következő hónapban szépen elúszik minden reményük. Kicsapjuk őket a FA kupából, aztán a bajnokságban olyan sorsolásuk van, hogy még az első 8ból is kiszorulhatnak...
2015-03-08 11:53
Welbecket játszatni kell ma az íratlan törvény miatt: hogy gólt lőjjön a volt csapatának :) Fájjon csak Gál Lajosnak, hogy eladta nekünk, és menjünk tovább egy Welbz góllal :)
2015-03-09 10:20
Nagyon profin lehoztuk a meccset tegnap. A sorsolás is kedvező számunkra. Rmélem Ox sérülése nem komoly, bár most van egy jó formában lévő Welbeck ,vagy Walcott. Monreál nagyon nagy meccset játszott, és tegnap kimondottan tetszett, amit BFG-től láttam. Szvsz ilyen hozzáállást szeretnék minden meccsen. Ha nem is ment annyira a játék, de föl voltak tüzelve a fiúk rendesen. VÉGRE.
2015-03-10 10:27
Én azért Jenkinsont nem írnám le a jobb szélen. Tudom, hogy megvagyunk ott is, de amit idén csinál a west hamben...Nem csodálkoznék, ha bekerülne a válogatottba is. KH kell, VKP kell Csatár kell. Kapus poszt szerintem nem nagy prioritás, de ha 6m-ért hozható lenne Cech, akkor hozzuk :D. Ramsey, Wilshere nekem mindkettő nagy kedvencem, de ezt hosszútávon sajnos nem lehet megengedni magunknak, hogy fél szezonokat kihagynak, főleg akkor nem, ha végre komolyan kupákra hajtanánk.
2015-03-14 10:54
Mertének amúgy jót tett, hogy a Monaco ellen leültették a padra. A MU elleni és a tegnapi meccsen is sokkal magabiztosabban védekezett. Hasonló jó védekezés lehet a kulcsa a Monaco elleni visszavágónak is. Nem lehetetlen hármat rúgni nekik, viszont, nem lenne szerencsés gólt/ gólokat kapni.
2015-03-15 11:31
Nézitek az Almeria-Villareal meccset? Wellington Silva nagyot játszik, ellenben Campbellnek momentuma sincs...
2015-03-15 13:17
Az az igazság, hogy nem biztos, hogy tovább kellene jutnunk. Persze szurkolóként azt mondom, hogy igen...De Állnánk a BL-ben, állnánk a FA kupában, és Ott lenne a bajnokság, amit nem kell ecsetelni, hogy mennyire szoros. A negyeddöntő visszavágója pont a FA kupa elődöntő, és a Chelsea elleni meccs közé esik. Annyira nem vagyok naív, hogy bízzak benne, hogy sérültek nélkül kihúzzuk a szezon végéig. Azt meg megint csak nem gondolnám, hogy a BL-be odaérhetünk a végén. Ne legyen igazam, és nyerjük meg az összes meccset idén, de reálisan nézve a továbbjutás akár negatívan is kihathat a szezonra.
2015-03-17 09:42
Nem is értem, hogy bírjátok gép előtt ülve nézni a meccsset (persze, ha nem stream-ről megy) Én meccs kezdetétől más dimenzióban vagyok, és nem lehet kommunikálni velem :D.
2015-03-17 16:23
Egy ilyen meccs után nem lehet szidni a csapatot. Úgy ültem le meccset nézni, hogy úgyis kisesünk, de legalább szépen búcsúzzunk. Ennek ellenére a második gól után kibeszéltük barátnőmmel, hogy hallom a saját szívverésem, és hogy ő is :D Szóval izgultam rendesen, mert nagyon benne volt a meccsben, hogy tovább menjünk. Özilnek most is megvolt 3-4 olyan labdája, ami után közvetlen helyzet alakult ki, és azt megjegyeztem, hogy az utolsó percben milyen sprintet vágott ki hátra, mikor labdát veszítettünk. Semmiképp nem szidnám őt sem. Egy kicsivel több szerencsével, egy vékonyabb kapufával, vagy egy másik bíróval továbbmehettünk volna. De szépen búcsúztunk. Látok fejlődést a játékunkban, ami a jövőre nézve bíztató. COYG
2015-03-18 13:15
kalocsapi ezt én is megjegyeztem meccs előtt. És idén már sokszor látható volt, hogy nincs egyensúlyban a csapat. Ramsey azaz egy box-to-box mindenképpen kell a mi játékstílusunkhoz. Santi visszavonva veszélyes, mert sokszor képes belemenni olyan szitukba, amiből labdavesztés lehet. Özil és Santi játékának is jót tenne, ha Rambo visszakerülne a csapatba. Többet vállalhatnának annak tudatában, hogy ha hibáznak, akkor ott van mögöttük egy megbízható középpálya. Arról nem is beszélve, hogy Aaron idén is gólveszélyt jelent. Sokszor csak OX és ő lőnek 16-on kívülről Santi mellett.
2015-03-18 13:21
Walcottnak megint kinyílt a csipája. Állítólag hosszabbítani akarunk vele, ő 140ezret kér hetente...Megy a szokásos huzavona Nem biztos, hogy nem adnám el a nyáron. OX és Welbeck ott van arra a posztra.
2015-03-19 07:02
Én is baromságnak tartom ezt a szabályt, bármilyen formában is alkalmazzák.
2015-03-19 15:15
Szerintem Flamini, Diaby, Poldi már idén távozik. Arteta, Rosi innen megy nyugdíjba. Pótlásnak Schneiderlin, Kovacic jöhetne. Bár én még mindig kíváncsi vagyok, hogy mi lesz Khedirával. Nagyon nagy kuss lett, pedig télen már "eladta" nekünk a sajtó. Amúgy, ha már szóba hozták Kovacicot, én hoznám vele együtt Icardit is. Jó kis csatár a srác, és máris lenne valaki, akivel megértik egymást :D
2015-03-20 13:12
Jovetic, Milner jöhetne, meg ha Walcott lép, akkor Navas is :D...Egyébként meg nagy kacsa. Azon már túl vannak a city-nél, hogy az egész csapatot lecseréljék egy év alatt
2015-03-21 12:41
Walcott szerintem menni fog. Legutóbbi szerződéses hajcihőnél még nem volt lehetőségünk, hogy pótoljuk. Az is látszott, h akkor ki lett nyalva a segge: középen játszott, ha nem ment neki akkor is játszott stb. Most kell neki a nagy lóvé és egyből a padon van hetek óta. Szerintem Dybala, ha jön, akkor tuti, h az ő pótlására. Több potenciált is látok benne, mint Theoban. Walci gyors, és belövi a helyzeteket, amikor éppen olyan formában van, de összjátékban és védekezésben gyenge.
2015-03-24 12:45
Elmondható, hogy sikerült Sagna-t megfelelően pótolni. Debuchy nagyon jó védekezésben, Bellerín pedig a támadásokat is jól segíti. Ha kell Chambers, és Gabriel is tud itt játszani. Azt hiszem ezen a téren sem lesz problémánk egy ideg :)
2015-04-06 09:11
Azt mondom, h nyerjen a City, jövőhéten meg nyerjen a United a Chelsea ellen :) Vagy csupa ikszben is kiegyezek :)
2015-04-10 11:42
Boldogat Szasza!!! Walcott eladása nem lenne nagy érvágás. Szerintem OX már most jobb nála, és így is van 5 év a javára. Másrészről Sterlingben ugyanazt látom mint Walcottban, hogy egy követelőző kis pöcs, aki ha nem kapja meg, amit akar, az a játéka rovására megy. Egy az egyben cserében benne lennék, de az a plusz 20 milla már nem adja.
2015-04-11 09:32
Egy ilyen meccs után két dolognak örülhetünk: a 3 pontnak, és hogy nem sérült meg senki. Jövőhéten reméljük, hogy a Wembley-ben jegyet váltunk a Wembley-be :D
2015-04-12 09:02
Hivatalos, h Klopp év végén lép a Dortmundból....Úgy érzem rendesen szét lesz szedve a csapat ott is. Reméljük mi is veszünkk belőle pár "morzsát".
2015-04-15 13:50
Én egy Szcszesny-Chambers,Gabriel,Koscielny,Gibbs-Coq, Wilshere-Walcott,Rosicky,Alexis-Welbeck csapattal állnék fel. Azért jó, hogy még, ha B csapattal megyünk, akkor is egész jó nevek vannak a kezdőben.
2015-04-17 17:42
Tegnap a második félidőben tökélestesen látszott, hogy elég az x mind a két csapatnak. Ez a bajnokság már ősszel elúszott. Nekünk az egy pont jó, mert meccshátrányban vagyunk pontegyenlőségben a City-vel, a Chelseatől meg nem is vártam mást. Igazolásokban egyet értek Henry-val. Viszont itt sokan elküldenék Wilshere-t. Szerintem most fog jönni nála az az áttörés, amit évek óta várunk. A válogatottban már meccsek óta MOTM. Sokszor kellene az ő dinamikája a csapatnak. Amikor csak tili tolizunk, akkor ő meg-meg indul a labdával. Én Arteta-val már nem számolnék, azt tudjuk h nem vkp, máshova meg szerintem nem fér be, ha mindenki fitt, diabyról már rég lemondtam. Rosickyt visszavonultatnám innen, vagy most, vagy jövőre. Sanogo out, Campbell out, Poldi out. A gáz az, hogy ezekből nagy lóvét nem kapnánk. Szóval kérdés, h mennyi lenne nyáron átigazolásokra? Bár reméljük, h Henry azért nyilatkozott be egy ilyet, mert belelát némileg a klub ügyeibe, és meglesz az összeg ezekre az igazolásokra. Mindenesetre a Monacot meggyengíteném, hogy legyen jövőre esélyünk ellenük :D Abdennour, Kondogbia jöhetne onnan. A Dortmundi fosztogatásba is benne lennék, egy Reussal, vagy egy Mkhytarinnal. Csatárnak meg feleleveníteném Bentekének, vagy Jackson Martíneznek az Arsenal szurkolói mivoltát :)
2015-04-27 16:37
Wilshere tuti nem fog menni. Bár 30 milláért megfontolandó lenne, de, ahogy roszko is mondja KAMU!!!
2015-04-28 17:39
Valaki említett az egyik oldalon egy olyat, h Wenger nem top edző, viszont top menedzser....Elgondolkodtató, és van benne igazság :)
2015-05-04 17:33
dede1: Te sem kimondottan szakmai érveket hoztál föl Pogbára. Az nem sok mindent jelent, hogy mennyire taksálnak egy játékost. Lsd Di María értéke a maga 65 millió eurójával, amit jelenleg nem biztos hogy reális. Vagy akkor Coquelin, aki a liga legjobb mutatóival rendelkezik, szar játékos, mert őt csak 5millió euróra taksálják? Egyértelmű, hogy Pogba tehetséges, és nagy jövő áll előtte, de Te sem villogsz, ha érvelni kell.
2015-05-10 13:55
Oldalt a menetrendet javítsátok ki, légyszi. Megijedtem, hogy csütörtökön játszunk a MU-val :D
2015-05-11 10:43
Az a baj, hogy a kontrákat annyira amatőr módon védekezzük le egész szezonban, hogy az valami borzasztó... Nézzétek végig a gól előtti fél, vagy egy percet. Mindenki csak rohangál, mint a mérgezett egér, senki nem tudja h hol a helye. A beívelésnél Merte, meg Kos egymást fogja. Monrealnak már nem sok esélye volt a benganigger ellen. Most már értem azt is, amit Henry mondott, hogy Giroud-val nem fogunk bajnokságot nyerni. Így nem is lehet, hogy 5 jó meccs után jön 3 szar. Az egy dolog, hogy nem talál be, de helyzetbe sem kerül igazán ezekben az időszakokban. Kellene egy kiegyensúlyozottabb támadó. Érett már ez a vereség. Reméljük, mostmár szezon végéig nem lesz több. GO GUNNERS
2015-05-12 12:08
De a Chelsea nem is kap ilyen szerencsétlen gólokat.... Nekünk is elég lenne, ha 38 gólt rúgnánk a szezonban, de nem kapnánk egyet sem. :D Abban meg igaza van bassetnek, h már nem is emlékszem mikor rúgtunk 4-nél több gólt...Talán a Reading elleni ligakupa meccsen, de ott is 120 perc kellett hozzá....
2015-05-12 17:55
Ami biztos, hogy Ramsey-t vissza kell tenni Coq mellé. Utsó két meccsen lehetne már végre szésőjáték, mint régen. Rambo, és Özil megoldaná az osztogatást, azt meg tudjuk, hogy Sanchezzel, Walcottal nem sokan veszik fel a versenyt. Tegnap is ezt kellett volna játszani az elejétől, de max a félidőben átállni. Nem ment a passzjáték ez látható volt, előrebaszott labdából meg párra csak odaért volna valamelyikük, főleg mikor fönt maradt Valencia, vagy balfaszkodott Jones. Mindenesetre több pontot szereztünk tegnap, mint amennyit érdemeltünk. Remélem az FA-kupában Gála lesz... :)
2015-05-18 08:50
Nem olyan könnyű azért 10 emberrel védekező csapatoknak gólt lőni, pláne akkor, ha a kapusuk egy jó napot fog ki. Apropó kapus... Azért sokat köszönhetünk Ospinának, mert járhattunk volna úgy, mint a Swansea ellen... Érezni a fáradtságot a lábakban. Ilyenkor lenne jó egy friss OX, vagy Welbeck. Remélem a WBA ellen lehetőséget kap mindenki, aki eddig padozott. Rosi, Walcott tegnap nekem bizonyította, h lenne helyük a kezdőben.
2015-05-21 08:44
A probléma szerintem abban rejlik, hogy Wenger az összes kreatív játékost egyszerre akarja a pályán tudni. Nincs szélsőjátékunk. Szélső játékkal, beadásokkal, oldalról belőtt labdákkal kell megtámogatni Zsirut. A mélységi labdákra egszerűen nem tud megfelelően helyezkedni/ reagálni. A másik lehetőség az lenne, hogy egy olyan csatárt igazolunk, aki ezeket a mozgásokat érzi, de ugye ez a jövő zenéje. Giroud-ban nincs meg az a "gyilkos ösztön". Ő inkább tovább passzolja a labdát, hogy jobb helyzetbe hozza a többieket, és a helyezkedése is inkább erre irányul, ergo kurva nehéz helyzetbe hozni. Volt fönt egy stat korábban, hogy 14 góljából 12-t első labdaérintésből lőtt, ergo beadásból, vagy pontrúgásból. Végre lenne egy bő keret, minden posztra 2 játékos, erre a Papus inkább új posztokat talál ki az embereknek, ahelyett, hogy minőségi cseréket ültetne a padra, akikkel lehet számolni. Ha így lenne, akkor lehet h nem kellene a 70. percig várni a cserékkel.
2015-05-21 16:50
A pihentetés ráférne a csapatra. Santit, Özilt padra lehetne tenni. Ospina- Bellerin, Gabriel, Koscielny, Gibbs- Coq, Ramsey- Walcott, Rosicky, Alexis- Giroud csapattal mennék ki.
2015-05-22 15:33
Már nem szorulunk rá a pénzre. Figyeld meg Ramsey, ha elkerülik a sérülések, és végre a posztján játszhat, az elkövetkező években a PL legjobb középpáláyása lesz.
2015-05-28 16:44
Bárki: Benzemát épp hogy visszafogja az, hogy állandóan CR-t kell kiszolgálni. Megállta Ő a helyét Lyonban is 20 évesen, még nemzetközi szinten is. Szerintem neki jót tenne a váltás. Abban már kevésbé vagyok biztos, h rá lenne szükségünk.
2015-05-29 10:39
Liverpool megint elkezdte gyűjtögetni a középszerű játékosokat...Elég jó úton haladnak a középcsapattá válás útján.
2015-06-08 12:59
Akkor majd jövőre a BL- döntőben hagyjuk nyerni a Barcát, hogy megkapjuk a plusz pénzt Vermaért :D
2015-06-09 12:42
Higany akárhol játszott szinte az összes szezonban több bajnoki gólig jutott, mint OliG nálunk. Lehet gyenge bajnokságozni, de az hogy a spanyoloktól átment az olasz favágók közé, és ugyanúgy szállította a 15+ gólt, az szép teljesítmény. Nem kell jobbnak lennie, mint Giroudnak, de ha jön, akkor már van versenyhelyzet, és 3 (4?) csatárral már szerintem bármilyen szitu megoldható. Giroud, Welbz, Higany, Walcott, mind különböző játékstílus, meccs közben is könnyebb változtatni. Nekem valahogy szimpatikusabb a játéka, mint Martínezé.
2015-06-11 16:06
Nekünk kiegyensúlyozott támadó kell. Nem baj, ha ő is "csak" 15 gólt termel a szezonban, de azt tegye két, három meccsenként. Giroudnak volt 5-6 jó meccse, ahol 1-2 gólt lőtt, aztán meg 8 meccs, amikor se gól, se gólpassz. Még az is benne lehet, hogy Walcottal is csatárként fogunk számolni. Hosszú mág a nyár. Nem hiszem, h a kövi pár hétben lesz érkező
2015-06-12 10:27
Állítólag a United megegyezett Firminoval, a Chelsea meg Falcaot veszi Drogba helyére. Ők érdeklődtek még Higuainért. Így már könnyebb lenne leigazolni, ha tényleg akarjuk.
2015-06-12 12:23
Srácok erre a Cech témára csak azt tudom mondani, hogy Seaman, Lehman. Ha velük próbáljuk egy lapon említeni Szczesny-t, vagy Ospinát, akkor szerintem sokan húznák a szájukat. Ha Cech nevét mondom, akkor már közelebb áll hozzájuk. Nagy igazolás lenne. Sczesny-t kölcsönbe adnám. Ospina meg képes megküzdeni a helyéért, amint azt láttuk idén is. Szóval neki jót tenne egy tehetségesebb (?) kapus érkezése.
2015-06-14 11:31
Biztos vagyok benne, hogy Cech érkezése jó húzás lesz. Remélem az ilyen igazolások vonzóvá teszik a csapatot mások számára is. Kell egy jó befejező csatár és jövőre már nem lehetnek kifogások. Menni kell a bajnoki címért.
2015-06-23 08:08
Az a baj, hogy sokan elfelejtik, hogy Wilshere 23 éves, Ramsey 24 éves...10 év bennük van. 10 év alatt bármikor jöhet az áttörés. Ramsey már húzóembere a csapatnak, ha nem sérült. Wilshere-nek szerintem szintén egy egészséges szezon kell az áttöréshez. Plusz Santi, Rosicky, Arteta nem lesznek fiatalabbak. Oké, hogy igazoljunk minőségi pótlást, ha nyugdíjazzuk őket, de akkor meg kilóra nem lennénk meg megint. Kellenek ezek a játékosok a csaptban, annál is inkább, mert fiatalon beléjük lettek nevelve a klub értékei.
2015-06-24 12:35
Remélem csak azért húzzák a Cech bejelentést, mert egyszerre akarják bemutatni a Schneiderlinnel és Aubameyanggal :D
2015-06-25 14:24
Ha Poldi interes teljesítményét nézzük, akkor örülhetünk, h pénzt látunk belőle. Egy év van a szeződéséből, meghát azt se felejtsük el, hogy 30 éves. Nyilván több pénzt várna érte az ember, de legalább még egy százas felszabadul a fizetési keretből.
2015-07-01 11:29
Szarházi csirkék leigazolták Alderweireldet... Őt szívesen láttam volna nálunk. Sok poszton bevethető.
2015-07-08 11:20
Szarházi csirkék leigazolták Alderweireldet... Őt szívesen láttam volna nálunk. Sok poszton bevethető.
2015-07-08 11:23
Legalább láthatunk Arsenal meccset. Remélem a Playeren adják majd
2015-07-10 11:18
Ha azt vesszük, nem csak mi nem igazoltunk. Eléggé pang a piac. A Pool szokás szerint televette magát középszerrel, de nagy mozgások még nem voltak Angliában.
2015-07-10 15:52
Amúgy, ha Coq tudja hozni a tavalyi formát, akkor nem kell vkp-ben sem gondolkozni. Kis csapatok ellen eddig is elég volt Arteta, vagy Wilshere. Nagyobbak ellen jöhet Coq. Okosan meg lehet ezt oldani velük is, persze csak akkor, ha elkerülnek a sérülések.
2015-07-15 11:03
240et keres hetente. Sokan választják ezt az utat...
2015-07-15 11:26
A West Hamben elsősorban a védekezésével tűnt ki. Hosszútávon akár még belőle is lehetne középhátvéd. A felépítése megvan hozzá.
2015-07-15 12:04
roszko: A City nem fogja elengedni Agüerot. Dzeko megy Romába. Ha elengedik Agüerot, akkor marad Bony. A pénzre sem szorulnak rá, és sok elérhető csatár sincs a piacon, úgyhogy, ha ezen múlik, akkor nem fog jönni Benzema.
2015-07-31 16:03
Cech nagyon kellett a védelembe. Kos és Merte is olyan magabiztossággal játszik, amit már rég láttam tőlük. Ez alapján a meccs alapján kár jósolgatni, de jó előérzetem van. Még visszatér Alexis, és Welbeck és tényleg komolyan számolni kell majd velünk.
2015-08-03 10:35
Nem bánom, ha nem jön Benzema, de akkor megadom a címem a dél-amerikai csajnak, és csúnyán megbüntetem :D
2015-08-14 09:40
Már nem aktuális, de amúgy volt innen valaki az útwengeres CS meccsnézésen? Jó lenne pár nickhez arcot is társítani :D
2015-08-14 12:08
Beszélnek PSG dupla igazolásról is Cavani és Rabiot. Az sem lenne rossz. De Krychowiak és mondjuk Lukaku sem lenne rossz
2015-08-25 20:31
Ma mindenképp 3 pontot kell szerezni, mert nagyon el fog szaladni a City, és úgy járunk, mint az előző szezonban. Tényleg már csak a gól hiányzik a játékunkból. Ha ma sem jön össze, akkor bármi áron kell egy támadó
2015-08-29 09:50
Martialt nálunk is elnéztem volna, de vicc, hogy 50 milla... Csak Franciaországból tudnék mondani még 5 hasonló korú/kaliberű játékost
2015-08-31 13:54
Draxler megy a Wolfsburgba..Szerintem rekordösszegért visszahozzuk Lordot :D
2015-08-31 16:33
Its not a kvalityi baugette... :D
2015-08-31 17:01
Fészen valaki írta, hogy Gomis...A Swanseaban ájuldozott, amilyen a mi formánk, itt RIP lenne...Bocsi, a fekete humorért
2015-08-31 17:29
Azt se felejtsétek el, hogy szinte esélytelen, hogy idén munkavállalási engedélyt kapjon egy 18 éves Brazíliából érkező játékos....
2015-09-01 08:11
Wengerhez hasonlóan én is bízom a keretben. Azért felkészülési meccsen 6ot rúgtunk a lyonnak. Tavaly a harmadik legtöbb gólt rúgtuk a bajnokságban. Be fog ez indulni. Ha meg nem, akkor az is egy koncepció, hogy jól védekezünk, és elég lesz egy-egy lőtt gól...Legfeljebb megint felhangzik majd a Boring-boring Arsenal...
2015-09-01 14:43
Coquelin kiesése az egész szezont megpecsételheti. Reméljük nem súlyos. Amúgy Flamini, Rosi és Arteta szezon végén (ha nem előbb) már biztosan távozik. Kikkel pótolnátok őket? Sokat halljuk mostanában, hogy sok a művész nálunk, és nincsenek romboló emberek. Én így gondolkodnék vásárláskor is. Krychowiak, Nainggolan, és Tielemans érkezésének örülnék. Bár félek, hogy a Papa a fiatalokhoz fog nyúlni és megoldja a Bielik, Zelalem, Crowley hármassal :D
2015-11-22 17:19
Legalább láthatjuk, hogy a PL-ben mire megy Emery...Mi intéztük így, hogy az összes siker edzőt Angliába hozzuk, hogy kicsit kovácsolódjanak, aztán lesz miből válogatni, mikor a Papa elmegy :D
2016-05-23 14:06
Nigéria nem jutott ki :)
2017-01-25 13:59
Habár formációt váltottunk, egy nagyfaszú VKP (nem xhaka szerű mélységi irányító/box to box) még mindig hiányzik a csapatból. Egy Matic, Matuidi, William Carvalho szerű igazolással, szezont lehetne nyerni...
2017-07-20 08:59
Kíváncsi vagyok, hogy ha a Neymar-PSG üzlet összejönne, akkor felmerülne-e Alexis és a benne található Barca DNS a pótlására :D
2017-07-20 11:54
Akár még azt is el tudnám képzelni, hogy Koemannal együtt érkezzen. Nekem szimpatikus a szemlélet, amit képvisel
2017-08-08 14:24
Wenger korábbi nyilatkozata szerint anyagilag már nem szorulunk rá a BL szereplésre...Ergo már nem cél a TOP4. Sokan vagyunk, el kell adni pár játékost, természetesen áron alul, mert még mindig nem szorulunk rá a pénzre. Meg amúgy is, szeretünk szembe menni a trendekkel. Nyilvánvaló, hogy a november-decemberi időszakban sem tudja majd hova tenni Papus a rengeteg egészséges játékost. Nevetséges...Hoztunk egy Kolasinacot ingyen( aláírom nagy fogás volt, főleg, ha a saját posztján játszik)... Lacazette ügy nevetséges...Ha nem zárják ki az Atleticot az átigazolási időszakból, akkor jó esetben egy 18 éves Burkina Faso-i csoda postással erősödött volna a csatár sor. Ezt az évet még talán kihúzzuk vhogy a TOP 4-5-6 közelében, de jövőre dobbant Alexis, Özil, Ox, Merte...Cech egyre több meccsen bizonytalankodik... Nincsenek jó érzéseim a jövőre nézve. De legalább a villanyszámla kevés lesz....
2017-08-24 14:04
Jeff, Iwobi, Nelson, MNiles idén bőven megszerezhetné a szükséges rutinját, Akár az európa ligában is. Bennük látom a legnagyobb potenciált az első csapatba kerülésre, illetve kulcsemberré válásra (Iwobi)
2017-09-05 11:32
Ki volt ez találva. Nem indultunk a BL-ben. megtartottuk Alexist, Özilt. Ősszel még erősítenek minket, télen meg hoznak egy kis lóvét. Ugyanúgy sorban fognak állni értük, hiszen még mindketten játszhatnak tavasszal a BL-ben.
2017-10-13 13:41
Még hozzuk el Sommer/Burki-t, meg Shaquirit, hogy teljes legyen a svájci vonal :D
2018-06-07 08:24
Az előző években pont az ilyen izzadtságszagú meccseket nem tudtuk hozni. Tapasztalat alapján az ilyen pontok helyezésekről dönthetnek. Idén a legfontosabb, hogy valahogy visszakapszkodjunk a TOP4-be. Az lehet szép játékkal, vagy nyögvenyelősen... Holding meglepően magabiztos. Szívesen nézném meg Sokratissal párban
2018-10-01 15:40
Nelsont visszahozzuk, meg van egy olyan érzésem, hogy Rabiot hozzánk fog jönni. Lejár a szerződése, Emery nagy kedvence volt a PSG-ben... A játékosfigyelőnk meg megint húz egy-két meglepi embert a kalapból ;)
2018-11-05 10:33
Belépés
NÉV:
JELSZÓ:
 Jegyezzen meg:


Meccs center
:: Előző mérkőzés
  - -  
Boreham Wood vs Arsenal
Meadow Park, 2018/07/14, 16:00, Barátságos mérkőzés
Gól: 7', 9', 17', Aubameyang, 35' Nelson, 39' Lacazette, 53' Nketiah, 71' Reine Adelaide, 79' Mkhitaryan
:: Következő meccs
:: Streamek
Streamek később...


Vélemény, Blog BLOG IRÁSOK
Csoportkörök utolsó fordulója következik, a tét pedig a csoportelsőség megszerzése.
2016-12-06 19:02 | pIeTRo

Premier League Tabella Teljes lista
H
#
Csapat
M
+ / -
P
1.
Arsenal
0
0-0
0
2.
Bournemouth
0
0-0
0
3.
Brighton and Hove Albion
0
0-0
0
4.
Burnley
0
0-0
0
5.
Chelsea
0
0-0
0
6.
Crystal Palace
0
0-0
0
7.
Everton
0
0-0
0

Menetrend Teljes lista
:: Következő mérkőzések
:: Előző mérkőzések
Huddersfield
PL / Smith's. S / 0:1
Leicester
PL / King Power / 3:1
Burnley
PL / Emirates / 5:0
Alt.Madrid
EL / Metropolitano / 1:0

Házi Góllövőlista Premier League
- - - -
- - - -

Arsenal Gól Statisztika (Premier League - 0. hét)
Rúgott gól - 0   Kapott gól - 0
0 0' - 15' 0
0 15' - 30' 0
0 30' - 45' 0
0 45' - 60' 0
0 60' - 75' 0
0 75' - 90' 0
Rúgott gólátlag : 0,0 gól / m. Kapott gólátlag: 0,0 gól / m.

   
       
PARTNEREK
liverpool-fc.hu
 
-
 
STATISZTIKA
Regisztrált felhasználók: 5897
Hirek száma: 10827
Blog írások: 185
Összes hozzászólás: 353692
Top kommentelő: szasza86 ( 6606 )
Online Regisztrált: 0
Vendég: 31
Eddigi rekord: 2423
Hirdetés: Chelsea ajándéktárgyak - MU ajándékok - Liverpool webáruház - Barcelona ajándéktárgyak
Copyright © FC-Arsenal.hu 2005 - 2015 - Légy naprakész! A legfrissebb infók RSS-ben! - Főoldal - Tippjáték - Gunners TV - Sitemap - Created by: BeZi Design