Ha az FA-kupa döntőre való várakozás elterelte volna bárkinek is a figyelmét arról, hogy a bajnokság még tulajdonképpen zajlik, akkor drága csapatunk az utóbbi évek tradíciójához igazodva megoldotta, hogy mégse unatkozzon egyetlen Arsenal drukker sem a hajrához közeledve.

Egészen az Everton elleni meccsig mutatott bénázás, a rossz döntések (hívjuk sérülésnek, az úgy szebb) és az ötlettelen játék abba a nem éppen kellemes pozícióba juttatott minket, hogy az év vége igenis izgalmas legyen minden ágyús számára. Természetesen nem a bajnoki címért aggódunk már, hanem a jól bejáratott negyedik helyünket féltjük. Mert az jár nekünk és kész!

Nézzük hát sorjában. Szóval az Everton elleni égésig már sok sérülést elszenvedett a lelkem idén, de a hátsómat azért is odaragasztottam a TV elé, akárcsak tettem azt a Cselszki elleni förmedvény alkalmával. El sem tudom mondani, hogy hányszor éreztem meccs közben, hogy felállok, szétrúgom az okos tévét és nagy duzzogva törölgetem majd valahol a sötétben a könnyeim, de nem! A szurkolói lét barátaim, ugyanis nem csak játék és mese.

Szóva belül végig zokogva, és megállapítva, hogy rohadt drága lenne egy új TV, meg, hogy nincsen igazság a Földön..stb. maradtam a helyemen. Ha már ennek a piros-fehér bandának szorítok, hát sírjunk együtt ha már muszáj. Így jött el a Wigan meccs. Nem volt semmi elvárásom. És dacára annak, hogy a neten folyamatosan ment a gárda fikázása a meccs közben, azt vettem észre, hogy nem értem, miért?

Mentünk előre több, kevesebb sikerrel, szétrúgtuk párszor a kapufát, és végre volt egy meccs amin a pulzusom újra ötszázig emelkedett. És csak azon járt az eszem, hogy így vagy úgy, de meg lesz a meccs, mert valahol mégiscsak létezik az igazság. Győztünk, és végre újra jó volt Arsenal drukkernek lenni.

Aztán jött az a Jarvis nevű játékos és az egyik legrosszabb pillanatban gólt lőtt nekünk. 0-1. Mondanám, hogy röhejes gólt kapunk, ha nem láttam volna élőben az egész meccsen hajtó Flamini öngólját még a Swansea ellen. Így megint csak az igazság létezését tudtam firtatni, sűrű káromkodások közepette.

Ezután a gól után viszont jött egy olyan pillanat, amire nem voltam felkészülve! A kapott gólra szinte azonnal jött a válaszunk! Poldi gyerek sosem néz föl, és bár mák is volt benne jó adag (kit érdekel amúgy), de úgy beverte a bal alsóba az év LEGFONTOSABB gólját, ahogy kell. A csapat pedig kijött második félidőre és szétszedte az ellenfelet. Ramsey szépen visszatért, Kallström pedig megmutatta, hogy több meccs kellene neki, és über jól tolná.

Ezzel a lendülettel behúztuk már a Hull city elleni meccset is, mert miért ne? És amúgy is ideje volt annak, hogy Özil újra pályára lépjen, a walesi meg gólt lőjjön. Így megy ez, amikor rendesen összeállunk. Ha az MU még kirúgta volna Moyest az Everton elleni meccs előtt, hmmm az lett volna csak a tökéletes forduló! Mindegy.

Szóval hétfőn tollakra kell szedni a Newcastlet! És utána már csak egy meccset kell nyernünk, hogy a negyedik hely biztos legyen (köszönet a tegnapi két öngólért Southamptonban:)) és nyugodtan várhatjuk az FA-kupa döntőt. Mert bár védekezni még mindig nem tudunk, de a hit visszatért a hiányzókkal együtt, így pedig rezdül majd az ellenfelek hálója a hátralévő meccseken, a többit meg kihúzzuk valahogy. Aztán a nyáron lehet megint reménykedni, remélhetőleg a kupával a vitrinben.